Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


3. rész: A nagy találkozás

2012.03.24

 Nathan és Warren már hajnalban a város kapujában voltak, persze ló nélkül. Jelen pillanat nem engedhették meg maguknak, hogy lovat vegyenek, míg bérbe senki sem adott volna egy hátast sem. Nathan persze felvetette, hogy vegyenek kölcsön a tulajok tudta nélkül, de a nagybátyja mereven elzárkózott ettől. Dimitri jól tudta, hogy milyen is a régi katonabajtárs, és szíve szerint hagyta volna kutyagolni őket, miközben direkt a hosszabb úton mennek, azonban neki időben vissza kellett érnie, hogy ne hozzák kapcsolatba Warren őrült tervével. Mivel tudta jól, hogy ketten lesznek, ezért vitt két lovat. Őt nem érdekelte, hogy bárkinek is hiányozni fognak, életben kell maradniuk, és elmenekülni. Persze erre csak akkor lesz esélyük, ha a király a fiát védi, és nem hagyja ott. Warren meg kijelentette, hogy ő bizony nem fogja bántani a fiút. 

- Mintha mondtam volna, hogy hozz lovat! – mondta kissé gúnyosan a két várakozónak Dimitri. 

- Te jól tudtad, hogy hiába mondom, hogy jó, úgysem fogok – vágott vissza Warren.

- Ha azért jöttünk ki ilyen korán, hogy veszekedjünk, én vissza is mehetnék aludni – ásított nagyot Nate.

- Ugyan már Nathan, majd az erdőben alszol kicsit – legyintett Warren.

- Ő lenne a húgod fia? – lepődött meg, hogy a fiú csak a szemszínében hasonlít a régi bajtársra.

- Igen – bólintott Warren.

- Érdekes, valahonnan ismerős vagy nekem. Pedig biztosra veszem, hogy soha nem találkoztunk még – felelte Dimitri.

- Ebben egyetértünk – ásított nagyot Nathan.

- Rendben, nyeregbe! Sietnünk kell, mert nem késhetek el a szolgálatból. A királyné az egyetlen ember, akit nem akarok elárulni ebben a rohadt városban, ajánlom, hogy a hercegnek ne legyen semmi baja – figyelmeztette.

- Már mondtam, hogy nem lesz – sóhajtott mélyet Warren.

- Milyen a herceg? – kérdezte Nathan.

- Körülbelül veled egykorú és olyan magas is, mint te. Vörös haj, egyetlen zöld szem, vékony, mégis nagyon izmos test. A király nagy reményeket fűz hozzá. Ha az anyja igazságos természetéből örökölt valamit, akkor nagyon szép lesz az ország a jövőben – elmélkedett a szőke hajú férfi.

- Ez a nő nagyon nagy hatást tett rád – állapította meg Warren. – Ha nem ismernélek, azt mondanám, hogy szerelmes vagy – felelte az árulásra készülő harcos.

- A királyunk vad szívét is megszelídítette, szóval ebből következik, hogy különleges nő. Nekem is mentette már meg az életemet, és neki szívesebben vagyok az adósa, mint neked – vetette a szemére, miközben intett a két lóra felülőnek, hogy kövessék őt. A két idősebbik férfi sebesen vágtattak, míg Nathan mögöttük nagyon lemaradt, mivel nem igazán lovagolt eddig. Ő tolvaj volt, és nem lovas. Persze egy idő után sikerült utolérnie őket.

- Ez lenne a király erdeje? – nézett szét Warren.

- Igen. Nos, nekem ideje visszamennem. A király és a herceg a tisztáson fog gyakorolni. A tisztást hamar megtaláljátok, mert igen nagy pusztítást végeztek, mikor a lángot gyakorolták – fordította meg a lovát Dimitri. – Még mindig azt mondom, hogy gondold meg, hogy mibe kezdesz. A királyné meghallgatna, főleg, ha megkérem rá. Így csak veszélybe sodrod magad és a fiút. Lehet, hogy a fiúnak megkegyelmez a király, mert a herceggel egykorú, de neked nem. Ha el is menekülsz, és megtalálod a húgod utána, akkor sem élhetsz néhány hónapnál többet, mert Ajtony király levadászik, és látványosan végeztet ki. Nagyon nyomós érv ellenében hallgatna csak a feleségére, de így ő sem fog melléd állni, mivel a herceget veszélyezteted. Az országunk örökösét – próbálta lebeszélni az öngyilkos akcióról, amire készül.

- Warren lehet, hogy igaza van – szólt közbe Nathan, aki érezte, hogy a kristály egyre forróbb, mintha tiltakozna az ellen, hogy elhagyják a várost. 

- Nem, nem kell nekem egy asszony hatalma a férje felett, hogy elérjem a célom – tiltakozott Warren.

- Bolond vagy – jegyezte meg Dimitri, majd még egy pillantást vetett a fiúra. – Kívánom, hogy megérje ez a húzásod, mert egy könnycseppet nem fogok érted hullatni – rúgta meg a sarkával a lovát, és visszavágtatott a városba.

- Lehet, hogy el kellene gondolkodnunk ezen? – vetette fel Nate.

- Nem. Dimitri elmondása szerint a királyné olyan, mint Léna. Ha találkoznék vele, akkor biztosan nem tudnék hideg fejjel gondolkodni és ennél is súlyosabb dolgot tennék – felelte Warren.

- Szóval, most megöletjük magunkat? – háborodott fel a fiú.

- Nem, csak én halok meg, de te megtudod, hogy mi lett anyáddal. A kristály meg fog védeni, és utána megkeresheted Lénát. 

- Ez őrültség. Lehet, hogy túlélem, de egyedül nem tudod rendes új életet kezdeni anyával. Te magad mondtad, hogy minden bizonnyal egy erős mágus az apám, tőle nem tudnám megszöktetni őt – tiltakozott a fiú.

- Nyugalom, a kristállyal van esélyetek. Anyád tudja igazán használni, szóval az apád bármekkora mágus is lehet, nem veheti fel a versenyt a ti erőtökkel. Hiába hozol fel újabb érveket, akkor is bosszút akarok állni a királyon – mondta eszelősen, amitől Nathan megijedt a férfitól, mégsem fordult meg és vágtatott vissza a városba, hátha utoléri még Dimitrit, aki állítólag tud egy jobb megoldást, amit biztosan túlélnek. Nem a nagybátyja meg akart halni, ő pedig nem volt képes otthagyni az egyetlen rokonát, akit alig pár napja ismert meg. 

*

Eközben a kastélyban a királyi család már ébren voltak, és a könyvtárba zárkóztak be. Néhány gyümölcsöt vitettek be, de ezután mindenkit kiparancsoltak onnan. 

- Nos, sikerült lenyugodnod kedvesem? – kérdezte Ajtony, miközben egy almát vett magához.

- Nem. Érzem, hogy a kristály a közelben van. Ez azt jelenti, hogy a gyermek is. Ettől izgatottnak kellene lennem és nem idegesnek. Szóval valami nincs rendjén. Nem tudom konkrétan megmagyarázni – járkált fel alá.

- Akkor el is mondhatnád, hogy merre jártál, mikor kiviharzottál a fiúnk szobájából? – váltott témát Ajtony. 

- Az istállóban. Elküldtem Kalibánt, hogy repüljön körbe a város fölött, hátha megérzi a kristályt. Ő képes megérezni, jobban, mint én. Szóval ezért gondoltam, hogy ez egy jó kiindulási pont – mondta idegesen a vállaiba kapaszkodva.

- Kalibán veszélyes, még számomra is. Ne csinálj még egyszer ilyen botorságot! – parancsolt a feleségére. 

- Kalibán bölcs. Ismerem és bízom benne, azonban te nem bízol meg a legjobb barátodban. Ő az egyetlen, aki már régóta ismer, és kitartott melletted – mondta akaratosan Léna.

- Damon, menjünk gyakorolni most – állt fel idegesen Ajtony. – Léna, te meg addig találj valami módot, hogy lenyugodj – égette el az alma maradékát, amit nem evett meg.

- Nem beszélhetsz így velem – tiltakozott Léna.

- Valóban, az asszonyom vagy. Társak vagyunk, azonban te nem érted meg, hogy egy ország uralkodója vagyok. Azt mondod, hogy a nagy világban van még egy gyermekünk, ez csodás, de nem indulhatunk el a nagyvilágba, hogy hátha egyszer rátalálunk. Több nyom kell, mint néhány homályos álom azokról az időkről, mikor félholtan feküdtél. Érzed a kristályt, csodás, de akkor miért nem tudod idehívni, mint ahogy Damont. Nem hagyhatjuk kikezdeni a tekintélyünket – mondta ellenvetést nem tűrően.

- Megértettem királyom – azzal dühösen hátat fordított a két szeretett férfinek, és elhagyta a könyvtárat.

- Apám nem bírálni akarlak, de szerintem kicsit keményen beszéltél anyával. Én hiszek az álmokban, hiszen azok hatására jöttem ide a városba. Anya még nem tudta túltenni magát, hogy nem születhet testvérem – mondta kissé idegesen.

- Meddig mennél el, hogy emellett a véleményed mellett ki is állj? – kérdezte fenyegetően.

- Lehet, tiszteletlenségnek érezted, de akkor is a tudtodra akartam hozni, hogy nem értek veled egyet, habár én nem fogok szembefordulni veled, ahogy anya – igyekezett bátornak mutatkozni, miközben az egész bensője remegett.

- Ezt még gyakorolni kell, de legalább tudom, hogy jó király lesz egy nap belőled – mosolygott a fiára, akire percről percre büszkébb volt.

- Megtisztelsz apám – bólintott.

- Menjünk ki az erdőbe, most nem is kell őrség, hiszen alig vannak az utcákon. Érjünk vissza, mielőtt az őrség felébred. Bár, ahogy az anyáddal az előbb veszekedtünk, nem hiszem, hogy aludnának – mosolygott a fiúra.

- Nem haragszol rám? – kérdezte kissé félve.

- Nem. Minden megvan benned, hogy nagyszerű uralkodó legyen belőled egy nap. Most még nem vagy elég határozott, de idővel a szomszédos királyságok irigyelni fognak engem, mert az apád lehetek. Hidd el, hogy minden megvan benned, hogy az örökösöm legyél. Én ezért nem is bánom, hogy te vagy az egyetlen gyermekem – tette a fia vállára a kezét Ajtony.

- Köszönöm apám – bólintott.

- Na, menjünk! Anyád hátha lenyugszik addig, és kitalálok valami rendes érvet. Mondhatom szép, senki sem mondhat ellent nekem, csupán az anyád. Ha ezt megneszelik a rivális királyok, és a hatalomra vágyó nemesek és tanácsadók, akkor könnyen megismétlődhetnek a tizenhat évvel ezelőtti események. Én hinni akarok benne, hogy van egy testvéred, de uralkodóként nem hajolhatok meg az anyád minden óhaja előtt. Ha van néhány hangosabb szóváltásunk, hát legyen, azonban éjszaka az ágyban kibékíthetem, és meggyőzhetem a saját érveim helyességéről – oktatta ki a fiát.

- Az olvasmányaimban mindenhol az állt, hogy a női test csak élvezetekre való, igazán figyelembe venni nem szabad a nők véleményét – felelte, miközben kiértek az istállóba, ahol már két lovat fel is nyergeltek nekik. 

- Nem mindent kell megtanulni, amit olvasol. Egy nap király leszel, és ismerned kell a nézőpontokat. Nem kell mindegyikkel egyetértened, de mégis át kell látnod a veled ellentétes gondolatú királyok személyiségén, hogy az országodat megfelelően tud gazdagítani a nemzetközi tárgyalások során – oktatta ki.

- Értem – bólintott, miközben felült a lóra. A közönséges lovakon már egész jól megült, de az apja szerint még nem volt ez sem olyan tökéletes és szilárd, ahogy elvárta volna a lovagi küzdelem elsajátításához, és a nehezített lovaglás gyakorlásához. 

- Akkor induljunk – helyezkedett el ő is a nyergében, majd indultak az erdő felé, ahol gyakorolni szoktak. 

*

Léna az ablakból figyelte, ahogy a férje és a fia elhagyja a kastélyt. Valahol igazat adott a királynak, hogy valamit nem csinál jól ebben a helyzetben. Egy mély levegő vétel után, győztek az anyai ösztönei és a szekrényéhez sietett, aminek a mélyén tartott nadrágokat is. Gyorsan felöltözött kényelmesen, nadrágba és ingbe. Bárki, aki látta volna, nem mondta volna meg róla, hogy ő a Keleti Birodalom királynéja. Felülre vett még egy fekete kapucnis köpenyt is, hogy eltakarja a teste jellegzetességeit és az arcát a városban őrjáratozó katonák elől.

Tudta, hogy a jelenlegi testőre itt lehet a kastélyban valahol. Dimitri ilyenkor már a konyhában szokta pusztítani a friss kenyeret a szakács bosszantására. Nem volt az a tipikus katona, aki meg próbálta elhitetni másokkal, hogy ő mennyire hősies. Nem, Dimitri mindig őszinte és kissé arrogáns volt, de az ő halálos képességei mellett Léna ezt elnézte neki. Ajtony már közel sem kedvelte így a kicsapongó katonáját, aki ellen már több lejárató kampány is indult a tisztek között. Azonban Léna szemében még nem sikerült elásnia magát, és addig ő is tehetetlen volt.

- Dimitri itt van már? – lépett a konyhába Léna. A megjelenése persze nagy riadalmat is keltett, mivel a királyné nem szokott lelátogatni a konyhába.

- Ma igen korán kezded a vallatást úrnőm – állt fel az asztaltól a keresett katona.

- Ma kicsit változtatunk a menetrenden. Nyergeltess fel két lovat, és hamarosan indulunk a városba. Valakit meg kell találnom odakint – jelentette be, jelezte, hogy erről nem kíván több szót mondani.

- Ahogy óhajtod – hajolt meg.

- Igen, így óhajtom. Igyekezz! – hagyta ott a konyhát.

- A király talán volt elég fickós éjszaka – állapította meg kissé kárörvendően. Szinte mindent megadott volna azért, hogy a királyné szeretője lehessen, azonban tisztában volt vele, hogy míg az uralkodó nem lesz hűtlen hozzá, addig a nő sem fog bosszúból más felé tekinteni. A király meg igen hűséges fajta volt, hiszen tizenöt évig más nőre rá sem nézett.

- Ne mondjon ilyet! – szólt rá az egyik szolgálólány, aki még nagyon fiatal volt.

- Beszélgessünk kicsit! – karolta meg a derekát, és vonta ki a konyhából. – Te tudod, hogy a királyné miért ilyen morcos? – egy félreeső folyosón nyomta a falhoz, miközben a lány fenekébe markolt.

- Ma nagyon korán veszekedtek a királlyal. Ott volt a herceg is – nyögött fájdalmasan a lány.

- Miről volt szó? – kérdezte izgatottan Dimitri.

- Nem tudom pontosan, nagyon vigyáztak, hogy ne lehessen összerakni avatatlan fülnek – nyögött ismét, miközben a katona keze már a szoknyája alatt járt.

- Megint együtt háltak? – kérdezte kíváncsian.

- Reggel az ágyuk úgy nézett ki – fordította el kipirultan az arcát, miközben próbálta eltolni magától a férfit.

- Legszívesebben megbüntetnélek, mert ilyen keveset tudtál. Azonban, most mennem kell, mert az úrnő vár – hagyta ott a lányt, akinek a teste lángolt a férfi érintésétől.

Léna eközben a könyvtárban előkereste az egyik könyvet, amibe lefestette a kristályt, amit keresnek. Álmában nem látta tisztán a fiú arcát, de azt biztosan érezte, hogy a közelben van. Azonban azt is érezte, hogy nagy veszély leselkedik rá. Ez erőt adott neki, és biztosabban tudta, hogy nem szabad itt megtorpannia. Mennie kell, és megkeresni a fiút. A kristály lesz a bizonyíték, hogy az ő gyermeke. 

Hamar lesietett az előcsarnokba, ahol látta az ajtóból, hogy Dimitri még csak most hagyta el a kastélyt. Ettől nem kicsit lett dühös, hiszen kihangsúlyozta, hogy sietnek. Tudta jól, hogy ezért még rendesen meg fogja leckéztetni a férfit. 

- Indulhatunk? – kérdezte, ahogy belépett néhány perc múlva a férfi után az istállóba.

- Úrnőm – illetődött meg.

- Nincs vesztegetni való időnk. Intézd el a lovakat, addig én megnézek valamit – indult el egy lezárt részhez, ahová csak néhány kivételes személy léphetett be. Dimitri késztetést érzett, hogy kövesse a nőt, hogy végre megtudja, hogy mi rejtőzik ott, de a lovász megállította.

- Ha kedves az életed, akkor nem mész utána – figyelmeztette.

- Milyen különleges gebét kell ennyire védeni, hogy más ne lássa? – kérdezte kissé szarkasztikusan.

- Nem akarod tudni – felelte a lovász, miközben vigyázott rá, hogy a katona véletlenül se tudjon bemenni a lezárt részbe. Léna néhány perc múlva szomorúan tért vissza.

- Minden rendben Úrnőm? – kérdezte előzékenyen Dimitri.

- Nem, semmi sincs rendben. Most menjünk, és keressük meg az életem még két elveszett kincsét! – ment oda a fekete csődörhöz, amin általában lovagolni szokott, és kecses mozdulattal felült a nyeregbe.

- Ahogy óhajtod Úrnőm – bólintott Dimitri, miközben egy pej kanca hátára ült fel. 

- Induljunk! Mára ne hibázz többet! – intézte a testőrének, akinek nagyon rossz előérzete volt. Bele se mert gondolni, ha az a nyomorult Warren elcseszi a királlyal a beszélgetését, akkor a király is morcos lesz, ami még jobban rá fogja nyomni a királyné kedvére a bélyegét.

- Nem fogok Úrnőm – ígérte meg, és követte a kilovagoló nőt. 

Léna kilovagolt a tér közepére, ahol már igencsak kezdtek nyüzsögni a városlakók. Mélyet sóhajtott, mire megérezte a kristály hívását, és valami mást is, amitől félelem járta át a szívét. Olyan volt, mintha segítséget hívott volna valaki. Egyre biztosabban érezte, hogy a közelben van az illető, akinél a kristály van.

- Erre! – indult el a kristály irányába, mire elérte a városkaput. Tisztán érezte, hogy azon túl kell mennie. 

- Felség, ha el kívánja hagyni a várost, akkor hívnunk kell erősítést a kísérethez – próbálta lebeszélni Dimitri, hogy elhagyják a várost.

- Nem, most arra nincs idő – tiltakozott Léna, és már ki is vágtatott a város kapuján.

*

Ekkora Ajtony és Damon megérkeztek a tisztáshoz, ahol elég sok kár keletkezett már a növényzetben, de itt volt a legalkalmasabb hely arra, hogy elrejtsék a nép elől, hogy mennyire esendőek és emberiek ők. Damon kiváltképpen örült, mivel nem látták az emberek, hogy mennyire szerencsétlenül indult az alapok elsajátításával. Ajtony persze mindig türelmes tanár volt, aki nem nevette ki vagy nem szidta le, ha nem sikerült valami egyből, amitől a fiú még jobban tisztelte a férfit.

Warren messziről figyelte a két férfit. Már találkozott a királlyal a határon, de nem váltottak egy szót sem. Akkor nagyon mogorva férfi volt, most viszont egy simaarcú férfi, aki tanítja a fiát az élet dolgaira. Úgy gondolta, hogy majd az edzés végén támad, ha az a kettő kifáradt és kevésbé éberek. Nate szívből imádkozott, hogy valaki jöjjön és térítse jobb belátásra a férfit, mivel ez felért egy öngyilkossággal. 

- Meddig szándékoztok minket figyelni onnan? – kérdezte Ajtony, mikor kicsit lehiggadt a tűzzel való játszástól.

- Nem hiába maga az uralkodó – állapította meg Warren, miközben intett a fiúnak, hogy maradjon. Ő maga leugrott a fáról, és közelebb ment.

- Most azonnal kivégezhetnélek, de hajlandó vagyok meghallgatni, hogy miért vagy itt – sóhajtott mélyet Ajtony, aki csak a fia miatt nem gyilkolt azonnal.

- Tizennyolc éve elragadott egy fiatal lányt az egyik faluból, aki meg akarta védeni az otthonát – mondta eszelősen.

- Az nem most volt, ennél konkrétabb is lehetnél – tette karba a kezét.

- A lány a húgom volt, akinek azóta fia születet. A fiú árván nőtt fel, miközben az anyja még mindig fogoly valahol – mondta dühösen Warren.

- Beszélj világosan! – mordult rá Ajtony, miközben a távolt fürkészte a szemével, ahol Nathan bujkált. – Mellesleg a társad is felhagyhatna a rejtőzködéssel, mert ez nagyon nincs ínyemre – mondta kissé hangosabban, hogy a fiúhoz is elérjen a hang.

- Ő nem jön ide. Csak azért van a közelben, hogy megtudja, hogy mi történt az anyjával – lett egyre agresszívabb Warren.

- Damon hozd ide! – hagyta figyelmen kívül a katona harciasságát.

- Igen apám – bólintott a fiatal herceg, majd Warren felé fordította az arcát, aki majdnem rosszul lett a zöld szeme látványától.

- Gyere ide Nathan! – kiabálta Warren, mire néhány perc múlva megjelent a fekete hajú fiú, aki igyekezett palástolni, hogy mennyire retteg a királytól, igen kevés sikerrel.

- Rendben, akkor tisztázzuk, hogy ki is a húgod és mikor ragadtam el tőled? Egyáltalán miért most jelentkezel, mikor boldog házasságban élek? – tartotta a szemét a sötét hajú fiún, akiből furcsa erők sugároztak.

- Tizennyolc éve besoroztak a seregbe. Néhány napja térhettem végre haza, és akkor mondták, hogy Lénát elrabolta, mert az ellent mert mondani magának – beszélt gyűlölettel a szemében.

- Léna? – nevette el magát a király, amitől Warren úgy hitte, hogy kigúnyolja. 

- Mocsok! – támadt a királyra, aki egy sávot gyújtott elé, hogy a tűz megállítsa. Warren meg is tántorodott, hiszen tudta jól, hogy mágikus lángokról van szó. Azokon meg nem könnyű átgázolni. Ekkor Nathan megijedt, hogy a király bántani fogja a nagybátyját, és valami ismeretlen erő járta át, és a nagyhatalmú mágusra támadt puszta kézzel, mire Damon szintén az öklével felelt neki. A környéket hatalmas zöld fény vakította el néhány másodpercre. Mikor végre a kitisztult Ajtony látása, rögtön Damont kezdte el keresni. Hamar meg is találta a földön feküdve 

- Fiam – sietett oda a herceghez Ajtony.

*

Léna szíve kihagyott egy pillanatra, mikor meglátta a zöld villanást, az erdőben. Tudta jól, hogy Ajtony és Damon az erdő azon részén gyakorolnak. Felismerte a fényt, amit biztosan a kristály bocsátott ki, mikor a tulajdonosát védelmezi. Az erőből sejtette, hogy veszélyben van a gyermek.

- A francba – káromkodott, nem törődve vele, hogy ő a királyné. Erősen megrúgta a lovat, és sebesen kezdett vágtatni a tisztás felé, hogy megbizonyosodjon róla, hogy Ajtony és Damon jól vannak. Ha ők jól vannak, akkor megkeresi a másik gyermekét és a kristályt. Már biztosan közel vannak, ezt biztosan tudta.

- Óvatosan Felség! – kiáltott utána Dimitri, aki szintén erősen megrúgta a lovát, és indult a nő után. Átkozta Warrent, hogy túllőtt a célon, valószínűleg a hercegre is rátámadt.

*

Ajtony szíve görcsbe szorult, ahogy ott térdelt a földön fekvő fia mellet. Hirtelen ugyanazt érezte, mint mikor megpillantotta Lénát felmetszett hassal és homályos tekintettel. Lehet nem mutatta, de igen is szerette a fiát, és büszke volt a képességeire. Jó apa akart lenni, bár fogalma sem volt róla, hogy miképpen lehet jó szülő, hiszen az ő apja nem ismerte a kedvesség és gyengédség fogalmát. Egy érzéketlen férfi volt, aki a fiát is ilyenné akarta tenni.

- DAMON! – sietett oda a földön fekvő fiúhoz. – FIAM ÉBREDJ! – rimánkodott akár egy apa, és nem úgy, mint egy király. Nathan közben az oldalát fogva felült és figyelte, ahogy a király a fiát keltegeti kétségbeesetten. Ha most a hercegnek valami baja esett, akkor neki annyi.

- Nathan menekülj! – sietett oda hozzá Warren, és rángatta fel a földről.

- Megállni! – mondta szigorúan Ajtony, miközben legyintett egyet a kezével és a tisztást körbevették a lángok.

- A fiúnak kegyelmezzen! – látszott a rémület a katona arcán. Ekkor ért a tisztáshoz Léna, akinek a lova megrémült a lángoktól.

- Damon! Ajtony! Jól vagytok? – kiabált a két szeretett férfinak. Warren összerezzent az ismerős hangtól.

- Menj innen! Most nagyon veszélyes itt – mondta idegesen Ajtony.

- Damon jól van? – hagyta figyelmen kívül a férje parancsát. – Engedj oda hozzá – kérte.

- Nem – suttogta Warren összetörten.

- Warren – váltott át halálsápadttá Nathan.

- Gyere! – sóhajtott idegesen a király, majd felemelte a karját, mire egy kis részen a háta mögött szétvált a tűzfal és Léna odaszaladt hozzájuk. – DAMON – sikított idegesen. – Kisfiam ébredj! – törtek elő a könnyei. – Még most kaptalak vissza, nem hagyhatsz el – hajtotta a homlokát a fiáéra. – Nem fogadja el az életerőmet – nézett kétségbeesetten Ajtonyra.

- Mit csináltál vele fiú? – kérdezte dühösen a király.

- A kristály volt – mondta akadozva.

- Te? – nyögte Warren, mikor felismerte a kishúgát, aki gyermekének szólította a herceget.

- Warren – csuklott el a nő hangja, miközben felállt a fia mellől, és szinte megbabonázva sétált oda a fivéréhez. Mikor odaért, a katona arra várt, hogy a nő mondjon valamit, vagy ölelje át. Ehelyett Léna erősen arcon vágta a férfit ököllel.

- Mintha erősebb lenne a jobb egyenesed! – dörzsölte meg az arcát.

- Kérem, ne! – kelt a nagybátyja védelmére Nathan. – Én csináltam ezt a herceggel – mondta szomorúan, miközben rájött, hogy tévedés történt. Ekkor Léna kitépte a kristályt a nyakából.

- Miattad adta öntudatlanul az egyik szemét oda, míg te a halálba küldenéd őt? – kérdezte szomorúan, majd megfordult, és odament a földön fekvő fiához. Felültette az alélt herceget és átölelte, miközben az arcához nyomta a kristályt. – Kérlek kicsim, térj magadhoz! – mondta kedves hangon. Nyoma sem volt az előbbi verekedő és megvető személyiségnek. Beletelt néhány másodpercbe, mire Damon köhögve magához tért. – Hála az égnek – ölelte még jobban magához a fiút, akinek beletelt némi időbe, mire felfogta, hogy éppen az anyját öleli.

- Hogy kerülsz ide anya? – kérdezte levegő után kapkodva. – Veszélyben lehetsz, bízd ezt ránk apával! – próbálta elküldeni erről a veszélyes helyről.

- Nyugodj meg, ők nem bántanak engem – vetett egy megrovó pillantást a két bűnbánó férfira.

- Azt hiszem, jobb lesz mennem – mondta szomorúan Nathan.

- Valamit meg kellene beszélnünk – akasztotta a saját nyakába a kristályt, miközben felállt a fia mellől, aki próbálta összeszedte magát, és feltápászkodott. Ahogy két lábra állt, kicsit megingott, és már arra számított, hogy megint a földön fog kikötni, de Ajtony elkapta.

- Mit? – kérdezte meg Damon.

- Kedvesem eloltanád a tüzet, mert így elpusztítod a saját erdődet! – kérte Léna, miközben Nathant fürkészte.

- Rendben – sóhajtott mélyet Ajtony. – Egyébként tegnap őt láttad álmodban? – kérdezte a nő arcát fürkészve, miközben a fekete hajú fiúra mutatott.

- Igen – bólintott, miközben a szeméből szomorúság sugárzott.

- Én – nyögte Nathan.

- Hívtalak, hogy végre térj vissza hozzám, és ehelyett te az apádat és a fivéredet támadod? – lépett közelebb a teljesen összezavarodott fiúhoz.

- Léna nem az ő hibája. Én akartam megtudni, hogy hová hurcolt el a faluból – kelt Nathan védelmére Warren.

- Te csak fogd be! – nézett dühösen a bátyjára. - Tizennyolc évre elnyel a föld. Akárhányszor próbáltunk megtalálni, te elrejtőztél, mint valami semmirekellő dezertőr. Anno kétszer halasztottuk el az esküvőnket, mert te egyszer sem jöttél el. Harmadszorra már nevetségesek lettünk volna, hogy egy rohadt vadász miatt nem nősül meg a király – mondta dühösen.

- Léna – nyögte kétségbeesetten a fivér.

- Csend, veled később foglalkozom – szánta a bátyjának, miközben a fiút nézte. – Most jobban meg akarom nézni a fiamat, akit úgy kellett visszahoznom a halálból a kristállyal – lépett közelebb és az egyik kezével megsimogatta a hitetlenkedő arcot. Nathan számára ez az érintés maga volt a mennyország. A vékony ujjait, ezután a fiú tarkójára csúsztatta, majd a homlokát a sajátjához irányította. A régebben átadott energia, amit átadott neki a szülés után, visszatért a testébe, de ez a fiút egyáltalán nem gyengítette le, sőt egy egész kellemes érzés járta át.

- Anyám – nyögte félénken, miközben el sem hitte, hogy kimondja ezeket a szavakat.

- Hogy hívnak gyermekem? – nézett hirtelen a nő, a fiú félénk zöld szemeibe.

- Nat… Nathan – hebegte idegesen.

- Ideje volt visszatérned – adott egy kedveskedő puszit a fiú arcára, majd megfogta a kezét, és a családjuk másik két tagjához vezette őket. Azonban Ajtony pillantásában nem volt semmi kedves, hiszen még mindig benne volt az indulat, hogy az idősebbik fiát majdnem elvesztette. Damon pedig egyáltalán nem volt elragadtatva, hogy ekkora energiahullámot küldött felé az öccse, akire úgy vágyott. Vágyott rá, hiszen az anyját boldoggá tette a tudat, hogy két gyermeket szült.

- Sajnálom az előbbit – mondta bűnbánóan.

- Tettekkel kell jóvá tenned – mondta figyelmeztetőn Ajtony, miközben az járt a fejében, hogy milyen szigorú is lesz ehhez a fiához.

- Erre még lesz bőven ideje – sóhajtott mélyet Léna, miközben a fivérét figyelte.

- Mi legyen vele? – kérdezte Ajtony, miközben követte a felesége pillantását.

- Beszélek vele, te vidd vissza a fiúkat a kastélyba! Damonnek orvosra van szüksége és sok pihenésre – simogatta meg kedvesen a félszemű fia arcát.

- Nem, nem hagyunk egyedül vele anya. Teljesen megvadulva támadt ránk. Nem hallgatott az ész érvekre. Nem régen kaptalak vissza, nem akarlak elveszíteni – köhögött Damon. Nathan lenyűgözve nézte a fivérét, akin tisztán látszott, hogy harcos jellem. Hiába külsőre az anyjuk volt, mégis az egyetlen szemében olyan tűz lobogott, mint az igazi bátor harcosoknak, hiába volt a halálán.

- Ajtony te mit mondasz? – kérdezte aggódva Léna.

- Valóban Damonnek minél hamarabb ellátásra van szüksége. Vissza kell csempésznünk a kastélyba, mert nem láthatják, hogy megsérült. Így is nehezen akarják elfogadni, és csak rontana ezen, ha gyengének hinnék. Menjünk haza, és ott majd elbeszélgetünk vele is – mutatott a hirtelen előkerült sógorára. – Tényleg, te egyedül hagytad el kastélyt? – kérdezte, mikor rájött, hogy nem lát sehol egy testőrt sem.

- Dimitri itt kell, hogy legyen valahol – nézett szét. Meg is látta a férfit, akinek az arcán olyan rettenet volt, amit még soha nem látott senki.

- Kalibán visszatért már a kastélyba? – szólt közbe Damon.

- Ő nem biztos, hogy a hátára enged – figyelmeztette az apja.

- De vele nagyon könnyen visszajuthat a kastélyba, és nem kell a városon átlovagolnia – vetette fel Léna.

- Tudom tartani magam – tiltakozott a fiú.

- Teszünk egy próbát, és majd meglátjuk – bólintott a király.

- Ideje visszamennünk, túl sok időt pazaroltunk értelmetlen beszélgetésre – mondta Léna. A másik oldalról átölelte a sérült fiát.

- Megy egyedül is anya – próbálta megmutatni Damon, hogy ő mennyire erős.

- Nem, most te az én sérült kisfiam vagy. Majd máskor a lányok előtt megmutathatod, hogy milyen kemény legény vagy. De most csak a családod van itt, és családtagok előtt nem szégyen gyengének lenni, főleg, ha ilyen szerető szüleid vannak – adott könnyed puszit a fiú arcára.

- Gyere Nathan, hozzuk a lovakat! – parancsolta Ajtony, aki nem tudott még megenyhülni.

- I… i… igenis – dadogta halálra rémülve Nathan.

- Dimitri mozdulj már meg! – kiabált a testőrének Léna, aki jelen pillanatban nem tudta eldönteni, hogy még mindig bízik-e a szőke hajú férfiban, akit a barátjának tartott, de a tűzbe nem követte volna.

- Igenis Felség – vitte oda a lovakat, és a tekintete egy pillanatra találkozott a Warrenével, ami Léna figyelmét sem kerülte el, de jelen pillanat nem foglalkozott vele. Most az volt a legfontosabb, hogy biztonságban legyenek. 

- Warren ez rád is vonatkozik – intézte a bátyjának, aki még mindig nem tudott dűlőre jutni afelől, hogy az ő pimasz kishúga az ország királynéja, a híresen kegyetlen királyuk felesége.

- Léna – szólalt meg idegesen.

- Ne Lénázz itt nekem. A fiaimat meg kell nézetni gyógyítókkal, mielőtt veled beszélek – mondta idegesen, miközben érezte, hogy Damonnak nagy fájdalmai vannak.

- Ne aggódj miattam anya, én jól leszek! – próbált magabiztos lenni a vörös hajú fiú.

- Tudom kincsem – adott egy kedveskedő puszit a fiú homlokára, aki számára az érintés hatására néhány pillanatra kiszállt minden fájdalom a testéből. – Most odaadom neked a kristályt, hogy erőt adjon neked, és tartani tudd magad a városlakók előtt. Azonban megkérnélek rá, hogy akármennyire is dühös vagy most az öcsédre, ne vetítsd ki rá, mert a kristály, akkor meg fogja támadni, és akkor már két sérültünk is lesz.

- Pedig megérdemelne némi leckét – mondta, miközben próbált könnyed hangot megütni. 

- Lehet kincsem, de te ennél nemesebb vagy – simította ki a kósza tincseket a fiú arcából. 

- Rendben anya – bólintott, majd Léna átadta neki a kristályt.

- Bízom benned! – adott ismét egy puszit a fiú arcára, aki érezte az őt átjáró energiát. Végre ki tudta húzni magát, és nem szorult támaszkodásra, de mégsem engedte el a nőt, akinek a testének a melege volt számára az igazi orvosság.

- Itt is vagyunk – tért vissza Ajtony és Nathan. Léna látta jól, hogy a fekete hajú fiúnak nagyon nincs jó kedve, ami csak romlott, mikor meglátta a bátyjánál a kristályt, amit ő eddig az életénél is fontosabbnak tekintett.

Felsegítették előbb Damont a lóra, majd mindenki felült arra a hátasra, amivel érkezett. Ezután visszatértek a fővárosba, majd onnan egyenesen a kastélyba vették az útjukat. 

- Dimitri kísérd Warrent az olvasó szobámba, és várjatok ott! – parancsolta Léna a testőrének.

- Igenis Felség – felelte a harcos, majd a régi barátot elkísérte a királyné privát nappali szobájába. 

- Konrad! – kiabálta el magát a király, mire egy szolgáló gyorsan eléjük szaladt.

- Felség! – hajolt meg.

- A hercegi lakosztályban készítsenek elő két fürdőt, és küldj el valakit gyógyítóért! – parancsolta Ajtony.

- Igenis királyom – sietett el onnan.

- Minden rendben lesz apám – köhögött Damon.

- Vigyük inkább a nagy fürdő terembe, ahol a gyógyfüves medence van – tanácsolta Léna.

- Rendben – bólintott Ajtony, majd a két fiút felkísérték a terembe, ahol Léna évekig önkívületi állapotban várta, hogy az egyik fia visszatérjen hozzá.

- Tessék anya ezt visszaadom – akasztotta ki a nyakából a kristályt Damon.

- Kicsim, maradjon ez még nálad – próbálta visszatenni a nyakába.

- Nem tudok megnyugodni, és félek, hogy ugyanúgy tennék a fivérem ellen, ahogy ő tett ellenem. Tudom, hogy az fájna neked, és nem akarlak szomorúnak látni – ölelte meg a nőt, miközben érezte, hogy ismét fájdalom járja át a testét.

- Segítek leöltözni – vitte a paraván mögé, és nagyon gyengéden segített neki alsóneműre öltözni. Ahogy visszatértek a paraván mögül, Nathan nem tudta leplezni a meglepődöttségét, hogy a félszemű fiúnak mennyi sebhely van a testén. Egyáltalán nem így képzelte el a herceget. A fiú hamarosan elmerült a hideg gyógyvízben, ami teljesen átjárta a sejtjeit.

- Köszönöm anya, most már rendben leszek – bólintott Damon.

- Rendben – adott még egy puszit a fiú homlokára, majd felkelt a medence partjáról, és az eddig csendben várakozó másik fiúhoz lépett. Gyengéden végighúzta az ujjai hegyét a fiú falfehér arcán. – Sikerült kissé megnyugodnod? – kérdezte kedvesen.

- Nem – rázta meg a fejét. Annyi kérdése volt a nőhöz, mind-mind szemrehányás, hogy miért lökte el magától, miért csak Damon volt vele, most akkor ő is herceg? De egy árva szót nem tudott kinyögni. Rettegett a királytól, aki az apja volt.

- Jobb lesz, ha megnyugszol. Nem fog senki bántani – húzta le az odakészített párnákra, amin Ajtonnyal szoktak pihenni, miután a heti hosszú fürdést megejtik.

- Ez most tényleg igaz? – kérdezte kissé félve.

- Hogy az anyád vagyok? Igen. Hogy hívtalak álmodban? Igen. Hogy az apád a Keleti Birodalom szigorú királya? Igen. Ez magával vonja, hogy te egy herceg vagy? Igen. Mondd el a kérdéseidet, és én szívesen válaszolok rájuk – mondta kedvesen, miközben átült a fia oldalára, és az egyik karjával átölelte és magához húzta.

- Miért löktél el magadtól? – bukott ki az első kérdés, ami az eszébe jutott.

- Nem dobtalak el titeket magamtól. Szerintem, hallottál róla, hogy tizenhat évvel ezelőtt elraboltak engem apátok mellől. Szörnyű állapotban találtak rám majdnem egy év múlva, aminek az emléke beleégett apátok szemébe. A rabság során jöttem rá, ahogy az elrablóim is, hogy terhes vagyok. Ez adott nekem erőt, hogy kibírjam a kínzásokat, és a veréseket. Az elrablóim úgy gondolták, hogy a trónörököst felnevelik, és maguk mellé állítják, és ezzel biztosítják, hogy az ország az ő kezükbe kerüljön, miután apátok meghal. A születésetek napján, találtak végül rám. Azonban, akkora már megszületettek, vagyis kényszerítettek, hogy világra jöjjetek – borzongott meg a fájdalomtól, ami a hasán lévő sebhelybe nyilallt. 

- Ezt a történetet még én sem hallottam egészben – úszott közelebb Damon.

- Nem is beszéltem róla még apátoknak sem, és nektek is csak most fogok – vett mély levegőt Léna, majd folytatta. – Amikor hallották, hogy jön a királyi sereg az élükön apátokkal, akkor két irányba menekültek veletek. Mikor megláttam apátok arcát, akkor vesztettem el az eszméletemet, tizenöt évre. Sokáig nem volt tiszta, hogy akkor mi is történt, de hogy most már visszakaptam a neked adott életerőmet is, most már minden kitisztult – intézte a fekete hajú gyermekének.

- Mi történt? – lett izgatottabb Damon, miközben megérintette a szemkötőjét. Nathan kicsit megborzongott, mivel nem volt biztos benne, hogy lelkileg fel van készülve arra, amit a nő mondani akar nekik.

- Először is, a szülés nem magától indult meg, hanem az elrablóim indították meg, és nem drogokkal, hanem egy igen éles tőrrel. Ahogy felvágtak, akár valami állatot, hogy kiemeljenek belőlem titeket, akkor sértették meg Damon szemét. Emlékszem, hogy miután kivették belőlem, és átadták az egyik férfinak, az őt tartó kezek lángra kaptak, miközben a fejem mellé tették őt. Ezután következtél te – fordult Nathan felé. – Azonban úgy tűnt, hogy te halva születtél. Nem mozdultál, és a szíved sem vert. Akkor adtam neked oda a kristályt, némi életerőt, pedig magam is haldokoltam. A maradék életenergiámat Damonnek adtam, hogy őt is védelmezzem valahogyan, mivel fogalmam se volt róla, hogy néhány óra múlva megérkezik apátok, és megmenekültünk volna – mondta remegve.

- Anya, nem kell bűntudatot érezned emiatt, hiszen megvédtél minket – mászott ki a medencéből Damon, és ölelte át a reszkető nőt. A gyógynövények különleges illata áradt a testéből, ami már sokkal jobban volt. 

- Nathan milyen érzéseket táplálsz irántam? Nagyon haragszol rám, hogy nélkülöznöd kellett a szeretetem. Egyáltalán jutott a számodra szeretett, vagy te is olyan egyedül voltál, mint a fivéred? – kérdezte kíváncsian. Nathan szívesen megtudta volna, hogy milyen élete volt a bátyjának, de jobbnak látta nem firtatni. 

- Egy férfi vett magához, jó néhány árva gyerekkel. Ő tanított meg minket, hogy hogyan élhetjük túl az erdőben – magyarázta, miközben az arcán látszott, hogy igen szépek voltak ezek az emlékek. 

- Ennek örülök, hogy jól ment velük a sorod – mosolygott rá. Éppen mondani szeretett volna valamit, mikor kopogtak. – IGEN – szólt ki, mire egy szolgálólány nyitott be.

- Fenséges asszonyom, a király kérdezi, hogy mikor hallgatja ki a tiszteket az olvasószobájában? – hajolt meg.

- Warren – sóhajtott mélyet. – El kellene vele beszélgetnem, de titeket nem akarlak itt hagyni fiúk – simogatta meg mindkettő arcát.

- Menj csak anya! Mi rendben leszünk! – fogta meg Damon a nő kezét, és gyengéd csókot lehelt a vékony ujjakra.

- Ez biztos? – nézett Nathanra.

- Igen – bólintott tétován. 

- Rendben, hamarosan visszatérek – állt fel közülük, és hagyta el a termet.

- Mik a szándékaid? – kérdezte Damon. Tűnt el az előbbi kedves él a hangjából, amiért Nathan nem is igazán tudott haragudni rá.

- A szüleimmel akarok lenni – felelte.

- Rossz hírem van, ők az én szüleim is. Nagyon ajánlom, hogy ne csinálj még egy ilyen húzást, mint nem régiben, mert nem állok jót magamért – fenyegette meg.

- Még mindig dühös vagy, mert kiütöttelek a kristállyal? – kérdezte felháborodva Nathan.

- Nem, azért vagyok dühös rád, mert a királyra, az apánkra támadtál. Ezt nem bocsátom meg neked egy könnyen – felelte, majd visszasétált a medencéhez és elmerült a vízben.

- Szerinted az apánk nagyon mérges rám? – kérdezte közelebb húzódva a medencéhez.

- Nem tudom pontosan. Attól függ, hogy anya milyen hangulatban lesz. Ha őt boldoggá teszi, hogy itt vagy, akkor őt is – bukott le a víz alá, ami alól csak kissé hosszabb idő után jött fel.

- Milyen ember apa? – kérdezte elgondolkodva Nathan, aki nem tudta elhinni, hogy egy kegyetlen és kőszívű királyt ennyire szeressenek, mint ahogy a fivére csodálja őt.

- Nem igazak azok a pletykák, hogy kegyetlen. Inkább szigorúnak nevezném. A bizalmát ki kell érdemelni, és semmit sem ad ingyen. Ha valamit kapsz tőle, azt feltétlen hűséggel és tettekkel kell megszolgálni – figyelmeztette a fivérévé lett fiút.

- Akkor nekem már nincs remény – sóhajtott mélyet.

- Ha így állsz hozzá, akkor tényleg nincs – érződött Damon hangjában némi düh, hogy a fivére nem akar küzdeni. Már feladja, és elkönyveli az apjukat egy szívtelen férfinek, akire ő rátámadt, és meg kellene bocsátania, mert idő közben kiderült, hogy a fia.

- Mesélj anyáról! Egyáltalán te hogyan jutottál vissza? – jött rá, hogy a vörös hajú fiút is elszakították a szüleiktől.

- Ha azt hiszed, hogy anya más, mint apánk, akkor tévedsz. Ugyanolyanok, ugyanazon értékeket tartják értékesnek, és ha ő csalódik benned, akkor tényleg annyi. Lehet, hogy nem úgy tűnik, de az egész ország lelke anya. Ha vele megint történne valami, akkor apánk szíve meghalna, és akkor tényleg rémuralom kezdődne – figyelmeztette. – Ahogy tizenöt éven keresztül, amíg vissza nem tértem és adtam vissza anyának az erejét.

- Szóval te tudtad, hogy herceg vagy? – nézett kicsit irigykedve rá.

- Nem, fogalmam se volt róla. Egy koszos utazó voltam, aki az álmait követte, amikben egy vörös hajú nő hívta magához. Egyszer láttam mögötte a kastélyt, amit lerajzoltam, és az egyik utazó felismerte a kastélyunkat. Rögtön idejöttem, és az érkezésem után rögtön börtönbe is kerültem. Éreztem, ahogy magához hív, és végül elvezetett ebbe a terembe. Persze apánk le akart fejezni, mikor meglátott, mert elégetni nem tudott – borzongott meg az emlékektől.

- Neked milyen életed volt, mielőtt idejöttél? – lett egyre kíváncsibb a bátyjára, akit titkon csodált, hogy a testi fogyatékossága ellenére így elfogadtatta magát a királlyal.

- Ne kérd, hogy emlékezzek! Soha ne kérd ezt! – komorult el, miközben a kezei ökölbeszorultak. Nathan látta, hogy a bátyja körmeinél teljesen kifehéredettek az ujjpercek.

- Bocsánat, nem tudtam – hajtotta le a fejét.

- Nem tudhattad, de most már tudod. Nem akarom többé átélni azokat a szörnyűségeket, amiken keresztül mentem. Őszintén csodálom anyát, hogy el tudta nekünk mesélni azokat a kínokat, amiket megélt. Tenni fogok róla, hogy többé ne történjen meg, és bárki, aki szomorúvá meri tenni, azt kegyetlenül megbüntetem – fogadta meg.

- Megértettem. Ezennel megígérem neked, hogy segíteni fogok ebben, hogy megvédjem őt a szenvedéstől – fogadta meg.

 

 

A mappában található képek előnézete Anyai szeretet

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.