Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


4. rész: Családdá válni

2012.09.10

 Léna szaporán szedte a lábait, hiszen bármennyire is haragudott a fivérére, nem akarata, hogy Ajtony megölje. Habár egy kis kétségbeesés nem fog neki ártani. Még mindig dühös volt a férfira, aki magára hagyta, és nem adott semmi életjelet magáról. Egyszerűen megtagadta a király behívóját is a fővárosba. Léna szerette volna, hogy ott legyen az egyedüli rokona, de Warren nem jelent meg. Ajtony viszont nem akart tovább várni, mivel vágyott az akkori fiatal lány testére, a vágy teljesen elvette az eszét. 

Kopogás nélkül nyitott be a hatalmas dolgozó szobába, ahol Ajtony a katonai jelentéseket, és az adók behajtásának jelentéseit olvasta át. Nem szerette ezeket a feladatokat, de jó uralkodóként ismernie kellett az országa erejét. Ahogy meglátta Léna karcsú és kecses alakját, rögtön jobb kedve lett.

- Szóval, hogy haladsz a fiúkkal? – kérdezte magához vonva a nőt.

- Azt hiszem, egy kis időre lesz szükségük, de jól ki fognak jönni. Damon elég bizalmatlan, amiért nem tudom hibáztatni. Azonban érzem, hogy Nathan egy tisztaszívű ifjú, aki nem bántana senkit direkt – mondta elmélkedve Léna.

- Értem – felelte, miközben mélyet sóhajtott. Nem tudta eldönteni, hogy ettől a ténytől kicsit megkönnyebbül vagy még idegesebb lett.

- Minden rendben lesz – simogatta meg a férfi arcát, majd lágy csókot lehelt az ajkaira.

- Annyira bosszant, hogy még egy férfival kell osztoznom rajtad. Tudom, hogy a fiaink, de nehéz elfogadni, hogy két majdnem férfi ifjút olyan szabadan érintesz, és ők is átölelnek téged – mondta a vágytól kissé hörgő hangon.

- Valóban, ők a fiaink, és megölelem őket, ahogy egy anya tenné. Ahogy az anyám is tette velem, és szerintem a tiéd is veled – mondta határozottan.

- Ebben tévedsz kedvesem, a szüleim soha nem öleltek meg engem. A születésem után az anyám fintorogva nézett rám, míg az apám csak követelt tőlem, és soha ne nevezett a fiának – mondta kissé szomorúan.

- Sajnálom – túrt a hajába, és értette meg végül, hogy mennyit jelent a férjének a szeretet, amit ad neki. Az elrablásával eltűnt minden kedvesség és gyengédség az életéből, és ezért lett olyan, amilyen. Ott volt ő, három sebzett lelkű férfivel, akinek az ő szeretete és kedvessége jelentette a gyógymódot.

- Amíg itt vagy velem, nincs mit sajnálni – csókolta meg, ültette fel a nőt az asztalára.

- Ne, még el akarom rendezni a bátyámat – állította le, hogy a férje leöltöztesse.

- Az áruló katona – sóhajtott mélyet Ajtony. – Legszívesebben kivégeztetném, de tudom, hogy az téged nagyon elszomorítana – sóhajtott mélyet.

- Beszélek vele, meg rendesen megverem – szorította meg a nyakában lógó kristályt.

- A régi játékszer, amivel jó néhányszor megráztál, nevezhetjük nyugodtan az erényövednek is – fogta meg a hosszúkás kődarabot, ami felvillant, mikor a férfi ujjai megérintették, és egy kis villanás kíséretében megrázta. – Mint a régi szép időben – mondta kissé cinikusan a király, mire ismét megrázta. – Rendben, értem a célzást. Addig nem élvezhetem a tested nyújtotta gyönyört, míg el nem rendezed a fivéreddel a dolgokat. Megértettem – bólintott.

- Köszönöm – csókolta meg szenvedélyesen a férjét, aki ettől csak jobban kívánta a nő testét.

- Ebédnél találkozunk – mondta a férfi ajkaiba, miután szétváltak levegőért.

- Az túl messze van – nyögte a férfi.

- Lehet, de ha most hagynám, hogy szeress, akkor a nap további részében mosolyognék, és nem tudnék a bátyámnak igazán komoly fejmosást adni – túrt a férfi félhosszú hajába.

- Ebéd után, akkor az enyém vagy – mondta ellenvetést nem tűrően.

- Rendben, utána ha a fiúkra mosolygok, az nem baj – helyeselt Léna.

- Akkor még ebéd előtt le akarod rendezni a fivéred? – érdeklődött a király.

- Úgy lenne a legjobb – bólintott Léna.

- Rendben – engedte el a nőt, aki leugrott az asztalról, és még egy futó csókot nyomott a király ajkaira, majd távozott. 

Eközben a kis szobában, ahol rengeteg könyv és kényelmes párna volt felhalmozva Warren fel-alá járkált, míg Dimitri idegesen a falnak dőlt. 

- Miért nem mondtad, hogy a királyné a húgod? – szólalt meg végül a szőke.

- Mert nem tudtam. Annyit tudtam, hogy a király elhurcolta őt a falunkból. És mint tudod a királyunk nem a kegyeletességéről híres, főleg nem azokkal, akik ellentmondanak neki – mondta idegesen a barna hajú férfi. 

- Megmondtam neked, hogy a herceget ne bántsd! – mondta idegesen.

- Nem is bántottam. Nathan és a kristály volt – védekezett a határ menti katona. Mielőtt Dimitri válaszolhatott volna, a kétszárnyú ajtó kinyílt és Léna lépett be. A szemeiből düh sugárzott a két férfira, akik azt sem tudták, hogyan húzzák össze magukat a nő előtt. Enyhén komikus látvány volt, ahogy a két erős harcos kiskutyaként bámul a vékony és törékeny nőre.

- Dimitri, veled holnap beszélek – intézte a szőke hajú katonának.

- Űrnőm, lehetek továbbra is a testőröd? – kérdezte reménykedve.

- Elvesztetted a jogot, hogy ezzel a hangsúllyal beszélj velem – mondta kissé kegyetlenül.

- Ahogy óhajtja felség – hajolt meg, és távozott. Warren hitetlenkedve meredt a húgára, aki teljesen kifordult önmagából. Az eddig kedves és gyengéd nő, most kegyetlenkedve beszélt a harcossal, akiről tudta, hogy szerelmes belé.

- Velem mik a szándékai? – kérdezte, miközben Dimitri bezárta az ajtót.

- Dühös vagyok rád nagyon Warren – lépett közelebb, és a szép zöld szemeiből tényleg düh sugárzott a férfira.

- Csak meg akartalak találni – érvelt a férfi.

- Veled volt a fiam és a kristály is. Nem tudtatok volna a kristály segítségével felkutatni? Nem, neked rögtön a király ellen kellett mennetek. Ha nem megyek utánuk, akkor Ajtony megölte volna a saját gyermekét. Bele tudsz te ebbe gondolni? Mindenki azt hiszi, hogy milyen kegyetlen és gonosz uralkodó, pedig egy nagyon jó lelkű férfi, aki erőssé akarja tenni a népét – védte szenvedélyesen a királyt.

- Te valóban szereted őt – állapította meg Warren.

- Mit gondoltál, hogy csak a rangja miatt feküdtem az ágyába? Szeretem a férjemet, aki viszont szeret engem. Évekig feküdtem eszméletlenül itt a kastélyban, miközben ő végig hűséges volt hozzám. Láttam a gyászát, de addig nem tudtam felébredni, míg az egyik fiam vissza nem tér. Damon visszatért, ő mentette meg az országot, és ma majdnem meghalt miattad mindkét fiam, mert te dühtől elhomályosult aggyal rögtön a királynak támadtál, pedig tudtad jól, hogy a mágikus erőd sehol sincs hozzá képest – kiabált a férfival.

- Léna én csak vissza akartalak kapni. Mikor megtudtam, hogy elrabolt a faluból, miközben én hűségesen szolgáltam őt, elködösült az agyam, főleg, hogy két nappal előtte láttam a fiad, ahogy egy koszos fogadóban lopkod az arra járóktól – találta meg a hangját a harcos is.

- Hívtam őt is. Szinte minden álmában megjelentem, de ő nem akart megkeresni engem. Boldog volt úgy – mondta szomorúan.

- Persze így a kis félszemű fiadból rögtön hős lett. Apuci kis kedvence is – nem hagyta, hogy Nathant így lebecsülje, mire Léna ismét behúzott neki.

- Soha, érted SOHA ne merj még egyszer így beszélni a fiamról! – könnyezett. Ő nagyon jó fiú, akit olyan kínokon és szenvedéseken ment át gyermekként, amit te tapasztalt katonaként el sem tudsz képzelni. Ezért nincs jogod róla így beszélni – a szemei könnyesek voltak, miközben arra gondolt, hogy a gyermeke milyen szörnyűségeken ment keresztül. Egyszer beszélgettek el erről, mikor a fiú ordítására ébredtek, miközben újraélte a kegyetlenségeket a rémálmaiban.

- Csak őt véded, miért nem kerested a másik gyermekedet is? – kérdezte szemrehányóan Warren.

- Mikor megtaláltak, a halál majdnem elragadott. Már szinte kívülről néztem testem, mikor Ajtony visszahozott némi mágiával. Évekig feküdtem és gyógyultam öntudatlanul. Azt sem tudtam, hogy melyik emlékem volt valós azok közül, amit egy év alatt átéltem a fogságban. Egyszer sem jutott eszedbe hazalátogatni, vagy eltávot kérni, hogy meglátogass – folytak végig a könnyek az arcán. – Így nincs jogod kioktatni – sóhajtott mélyet.

- Ezután mi lesz velünk? – kérdezte lenyugodva.

- Nem tudom. Fogalmam sincs, hogy Ajtony mennyire megbocsátó veled, habár ha én kérem, lenyeli a sérelmét, hogy az életére akartál törni. Másik kérdés, amire nem tudom a választ, hogy neked milyen életed volt ott a határon, és persze van-e saját családod azóta? – törölte meg az arcát.

- Menyasszonyom van, nem nősültem meg. Minden lányban téged kerestelek, míg meg nem ismertem Karolinát, aki egész más vérmérsékletű, mint te, mégis hatalmas a szíve. Arra gondoltam, hogy visszatérek a faluba, és ott telepedünk le, hogy a közeledben legyek. Akkor még nem tudtam, hogy te elköltöztél a fővárosba – lett egyre sápadtabb. – Jó ég, a húgom a királyné. A király a sógorom – fogta fel, hogy milyen befolyásos is lett a rokonsága.

- A faluban a ház és a birtok a tiéd lehet. Mivel Ajtony felesége vagyok, azt hiszem valami rang is kelleni fog, hogy ne kezdjék ki a nemesek a családom miatt, és elfogadják a fiúkat – sóhajtott mélyet.

- Ha ez ennyit számít, akkor maradhatok névtelenségben is – tett ajánlatot Warren.

- Ne! – fordult a fivéréhez. – Nem szégyellek téged. Lehet kiabáltam veled az előbb, de a fenébe is, örülök, hogy jól vagy – lágyult meg a hangja és ölelte meg a fivérét.

- Én is örülök neked Léna – ölelte át végre a kishúgát, akinek majdnem tönkretette az életét.

- Ne merj még egyszer eltűnni az életemből, mert akkor én fogom kitekerni a nyakad – fenyegette meg a nő a fivérét, miközben úgy szorította, mintha soha nem akarná elengedni.

- Mi lesz velünk most? – kérdezte Warren. Léna érezte, hogy a bátyja remeg. Furcsa volt számára, hogy az ő nagy és erős bátyja fél valamitől.

- Erre csak az idő adhat választ. Beszélek Ajtonnyal erről, és szerintem az ebéd utáni nem túl csendes pihenője után meghozza a döntést – mondta kicsit pirultan, ami a bátyjának volt furcsa, hiszen a húga zavarban volt valami miatt. 

*

Eközben Ajtony átgondolta a helyzetet, és úgy döntött, hogy nem vár tovább, meg akarja ismerni a másik fiút is. Tudta jól, hogy Léna már beszélt vele, és megnyugtatta. Kissé ideges volt, mivel Damon esetében ott volt vele a szeretett királynéja. Azonban nagyon zaklatott volt a gondolattól, hogy majdnem elvesztette az örökösét. Igen, azóta eldöntötte, hogy Damon lesz az örököse, a hiányzó szeme ellenére is. Tisztán érezte magán, hogy megmutatkozott a lelkét eluraló félelem. Azonban őt senki nem láthatta gyengének, hiszen ő volt a király.

Határozott léptekkel tartott a kedvenc fürdőterme felé, ahová felvitték a fiúkat. Határozott mozdulattal nyitott be, és látta meg a két fiút. Damon a medencében volt, még áztatta magát, míg Nathan az egyik hatalmas párnán ült, és beszélgetett a fivérével.

- Apám – ocsúdott fel először a vörös hajú fiú.

- Felség – állt fel azonnal Nathan, és hajolt meg előtte, mint anno Damon is. Ettől az emléktől önkéntelenül is mosolyra húzódottak az ajkai.

- Úgy látszik, hogy téged is meg kell majd nevelni, mint a fivéredet – sóhajtott mélyet, és nyugodott meg, hogy a fiú is pont olyan tanácstalan és zavart, mint ő maga.

- Elnézést – hajolt meg megint, de most nem emelkedett fel. Ajtony lassan odasétált hozzá, és az állát megfogva felemelte a fiú fejét, majd teljesen ki is egyenesítette.

- Akkor először is, bebizonyosodott, hogy a fiam vagy, vagyis egy herceg – mondta határozottan. – Nem hajolsz meg senki előtt sem ilyen mélyen – mondta határozottan. Damon kedve sokkal jobb lett, ahogy látta, hogy az öccse is ugyanazokat a „hibákat” követi, mint ő az első találkozása során a királlyal.

- Értem – bólintott zavartan.

- Az udvari etikett elsajátítása gyötrelmes lesz neked is, mint Damonnek – sóhajtott a király, miközben elengedte a fia állát, és a medence partjára sétált, és leült az egyik párnára. Most vizsgálta meg alaposabban a fiút, aki igencsak zavarban volt. – Meddig fogsz még ott álldogálni? Így teljesen elgémberedik a nyakam, ha fel kell néznem rád – mutatott az egyik párnára.

- Igen – bólintott, majd zavartan leült a királlyal szemben. Nem lehetett elmondani, hogy mennyire rettegett, hiszen messze földön híres volt a férfi kegyetlensége.

- Szóval Nathan – törte meg elmélkedőn a csendet Ajtony, igazából ő sem tudta, hogy mit kellene mondania, habár remélte, hogy ezt a problémát megoldják. Most a fiaival kellett kötetlenül elbeszélgetnie, mint az ország ügyeiről tárgyalni a tanácsadókkal és a tábornokokkal.

- Igen? – húzta ki magát, várta a király kérdését.

- Mesélj magadról! Merre éltél eddig? Jártál iskolába? Tudsz olvasni? Kardozni? – sorolta a kérdéseit a férfi, akinek igazán fogalma sem volt a dolgokról, hogyan élnek az országban az árvák és a szegények.

- Egy erdőben a többi árvával, olyan háromnapnyi járásra innen. Iskolába nem jártam, de valamennyire tudok olvasni – felelte zavartan. 

- A fegyverhasználattal hogy állsz? – lett kíváncsi, miközben Damon kimászott a medencéből, és a paraván mögé sétált, ahol megtörölközött, majd egy köntöst vett magára, és úgy ment ki az apjához és az öccséhez, helyet foglalva az egyik párnán.

- Kis tőrt tudok használni, de azt is zsebmetszéshez – vallotta be, hogy egy közönséges tolvaj. Egy kósza pillantást vetett a bátyjára, akitől egy gúnyos pillantásra számított, azonban semmi ilyen nem volt a szemében. Nathannek az az érzése támadt, mintha a bátyja jóval nagyobb nélkülözésen ment volna keresztül, mint ő. A szenvedéseken már biztos, a sebhelyeket elnézve.

- Ököllel, hogy megy a harc? – zökkentette ki az elmélkedésből Ajtony hangja.

- Inkább menekülök, mint verekszem – szégyellte el magát.

- Mágia? Milyen elemet használsz? – lett kíváncsi, hiszen ő tüzet használt, míg Léna földet.

- Hatalmas sziklákat tudok mozgatni az akaratommal – lett kicsit bizakodóbb, főleg, hogy a férfi ajkai is egy halvány mosolyra húzódtak. Ezzel a vallomással pedig, Ajtonyban megerősítésre lelt, hogy helyes a döntés, miszerint Damon a trónörökös, mivel a Keleti birodalom mindig a tűz országa volt.

- Anya merre van? – kérdezte az idősebbik fiú, ezzel is elterelve a témát, mivel a fivére igencsak sápadt volt az apjuk figyelmétől. 

- A fivérével beszélget – sóhajtott kicsit bosszúsan, hogy még valaki érintheti a nőt, és nem tehet ellene semmit, hiszen nem tilthatja el a testvérétől.

- Akkor, másik kérdés, közös lakosztályban fogunk lakni, vagy kap egy sajátot – váltott témát ismét Damon. 

- Őszintén, nem tudom – adott igazat a fiúnak, hiszen ilyen gondja még soha nem volt. Hallott olyan pletykákat, hogy a testvérek olykor szobákon osztoztak, hogy toleránsabban megtanuljanak egymás mellett élni, de mivel neki nem volt testvére és eleve mindig királynak nevelték, nem is tartotta fontosnak ezen elgondolkodni. – Majd megbeszéljük anyátokkal ebédkor – legyintett.

- Ma is tartotok pihenőt? – kérdezte Damon.

- Természetesen – bólintott Ajtony.

- Milyen pihenő? – kérdezte Nathan.

- Apánk és anya elvonulnak a szobájukba, és míg zárva az ajtó, nem lehet belépni, akármi is hallasz bentről – világosította fel a bátyja.

- Tökéletesen megfogalmaztad – bólintott Ajtony.

- Nem értem, de biztos meg van az oka – bólintott a fiatalabbik fivér.

- Délután megérted – legyintett a bátyja. 

- Javaslom Nathan, tisztálkodj meg te is! Damon szerintem hajlandó neked kölcsön adni néhány ruhát, majd az udvari szabóval csináltatunk neked egy ruhatárat – ígérte meg.

- Lehetne egy kérésem? – nyelt nagyot Nathan.

- Hallgatlak, és majd meglátom – lett kíváncsi Ajtony.

- Az erdőben, ahol élek, vagyis úgy tűnik, hogy éltem, van néhány árva, akik az erdőben lévő magvakat szedik össze, és a közeli fogadóban lopnak. Azt szeretném kérdezni, hogy lehetséges lenne-e támogatni őket valahogy? – kérdezte kissé feszülten.

- Van egy ajánlatom – komorodott el az arca, amitől kicsit megilletődött a fekete hajú fiú.

- Mégpedig? – lett kíváncsi. 

- Herceg vagy, ez nem vitás. Jobbnak kell lenned, mind erőnlétben és tudásban, mint mindenki más, hiszen az egyik örökösöm vagy. Jövőre belépsz Damonnal együtt a hadseregbe, és részt veszel a kiképzésen. Addig edzel, és megtanulsz rendesen olvasni. A tanulmányi eredményedtől függően havonta támogatom élelemmel és némi pénzzel az árvákat, akiket mondtál és biztosítok nekik egy épületet is, hogy ne az erdőben lakjanak. Azonban, ha nem éred el a minimum követelmény szintet teljesítményben, akkor nem kapnak semmit, és maguknak kell előteremteni azt a pénzt és élelmet – mondta szigorúan.

- Ez igen nagylelkű ajánlat – nyelt nagyot.

- Ne hidd, sokat követelek tőled. Persze az első két hónapban elnéző leszek veled – mondta nagylelkűen a király. 

- Apám, előbb jó volna megtudni, hogy milyen erőnlétben van, és utána megszabni, hogy mennyi türelmi időt adsz neki – szólt közbe Damon. Nathan azt hitte, hogy a bátyjából a rossz indulat szól, hogy lerövidítse a türelmi időt.

- Igazad van fiam – bólintott Ajtony. – Vedd le az inged! – parancsolta a sötét hajú fiúnak. 

- Rendben – sóhajtott mélyet Nathan, és felállt a párnáról, majd kibújt az ingéből.

- Visszavonom, három hónap türelmi időt kapsz, mert ezeket az izmokat addig sem növeled, hogy a korodnak megfelelő legyen – fogta a fejét a király.

- Lehet, hogy nem harcos természet – vont vállat Damon. Nathan nem tudott kiigazodni a félszemű fiún. Fogalma sem volt róla, hogy most barát vagy ellenség.

- Nos, az lehet, de hercegként nem lehet többé tolvaj. Erőre lesz szüksége, hogy ne tudják megfosztani a rangjától – nézett a király Nathan zöld szemébe. Percekig senki nem szólalt meg, csak figyelték egymást, mikor kivágódott az ajtó, és Léna lépett be, a nyomában Warrennel.

- Úgy látom, hogy jól elbeszélgetettek – mosolygott kedvesen a nő.

- Igen, habár apánk már a kötelezettségeinket sulykolja belénk – felelte Damon.

- Jobban vagy kicsim? – ment oda hozzá a nő, és simogatta meg az arcát.

- Már igen anya – bólintott a félszemű fiú. 

- Ennek örülök – adott egy puszit a fiú arcára, aki nem akart az apja féltékenységével foglalkozni, habár érezte az indulatait. Még Nathan is kapott egy puszit az arcára, majd leült a férje mellé, aki rögtön az ölébe húzta.

- Milyen dolog engem a végére hagyni? – kérdezte kicsit szemrehányóan.

- A legjobbat illik a végére hagyni – mosolygott, és megcsókolta a férjét.

- Gyere Nate, adok tiszta ruhát! – sóhajtott Damon. – Warren, ebédig beszélgessünk el kicsit! – intézte a nagybátyjának, hogy menjenek. A nagybácsinak nem igazán tetszett a felvetés, de követte a két férfit.

- Ez mi volt? – kérdezte halkan, miközben bezáródott mögöttük az ajtó.

- Az apám kicsit nehezen viseli, ha anyát bárki más megérinti a jelenlétében. Legszívesebben el sem engedné – felelte a fiú, miközben felvezette őket a hercegi lakosztályba, ahol adott néhány tiszta ruhát az öccsének.

- Te mióta is élsz a szüleiddel? – kérdezte Warren.

- Olyan fél éve – jött elő a szekrényből, immár felöltözve.

- Hol éltél az előtt? – kérdezte kíváncsian Nathan.

- Az utcán Krafton városában – mondta szomorúan, látszott rajta, hogy nem voltak ezzel kapcsolatban szép emlékei. 

- Azt mondják, hogy az a város nagyon vad. Gondolom jól összeszokott csapat lehetettek az utcakölykökkel – felelte Warren.

- Nem, nem voltam jóban velük – mondta szomorúan.

- Nem az lett volna a logikus, ha összetartotok? – kérdezte Nathan.

- Lehet, hogy lett volna, de az emberek nem ésszerűsségből, hanem kegyetlenségből cselekednek – jelent meg tehetetlen düh az arcán, miközben a szemei megteltek könnyel. – Már mondtam nem rég, ne kérdezz azokról az időkről! 

- Sajnálom – lett bűntudata a fiatalabbik fiúnak.

- Túlélted, és úgy látom, hogy igazán nyomot sem hagytak rajtad az ottani évek – próbálta pozitívan nézni a dolgokat, mire Nathan le akarta állítani, de már késő volt. Damon felhúzta az ingét, és megmutatta a hátát. 

Warren szava el is akadt, a rengeteg sebhely láttán. Volt ott minden, vágások, korbács nyomok, szúrások nyomai. Nem hitte volna, hogy létezik ilyen kegyetlenség a világon, hogy így megkínozzanak egy gyereket. Igen Damon és Nathan is gyermek volt még. Éppen meg akart szólalni, mikor meghallották Léna hangját.

- Fiúk, ebéd! – hallották meg Léna hangját, mikor a következő percben ki is nyílt az ajtó. A haja valamivel kócosabb volt, és az inge is gyűröttebb. 

- Nem akarsz átöltözni te is? – kérdezte Damon.

- Nem volna rossz, de felesleges lenne. Attól, hogy apátok így megborzolt, még korán sem végzett – mondta pirultan.

- Jó, én erre nem voltam kíváncsi – mondta idegesen Warren, aki nem gondolta volna, hogy ennyire zavarja majd, hogy az ő kishúga ilyen aktív házaséletet él. 

- Az én prűd bátyám – mondta gúnyosan Léna, miközben a két fiához sétált, és megragadta az egyik csuklójukat, és elkezdte kifelé húzni őket.

A hatalmas terembe már meg volt terítve. Ajtony éppen egy megtermett katonával egyeztetett, akiből sugárzott az erő. Warren úgy sejtette, hogy egy nagyon erős és tapasztalt harcos. Azonban, mikor a harcos meglátta Damont hátrált egy lépést, és a fiú is nagy ívben elkerülte, végig rajtatartva a szemét. Nathan egyáltalán nem értette, hogy a bátyja miért viselkedik így, de betudta annak, hogy biztos meg van az oka. 

Ajtony ekkor rövidre zárta a megbeszélést, és csatlakozott a családhoz az étkezőbe. Léna tartotta inkább a társalgást, míg a férje csendben evett. Warren meg mert volna esküdni rá, hogy éppen a sorsát rendezi el magában. 

- Damon, mutasd meg a fivérednek a várost! – mondta az étkezés végén. – Warren majd vigyáz rátok – intézte a sógorának. 

- Szóval szívódjunk fel! – állapította meg sértődés nélkül a vörös hajú fiú.

- Csak barátkozzatok! – szépített az apjuk.

- Szívódjunk fel! – sóhajtott mélyet a herceg.

- Akkor mondjuk így – vesztette el a király a türelmét.

- Apám te nevelsz minket arra, hogy lássam át mások szándékát, és ne hagyjam magam megtéveszteni – felelte Damon, akit ezekre nem is kellett már nevelni, hiszen nagyon okos és tapasztalt fiú volt.

- Úgy tűnik az érvelni tudásodat anyádtól örökölted – állapította meg Ajtony, akinek nem volt semmi harag a hangjában. Warren csodálkozva nézte a férfit, aki egy egész országot tartott rettegésben, mégis a húgával és a fiaikkal a lehető leggyengédebben bánik.

- Legalább tudjuk, hogy a jó tulajdonságú szülőjétől is örökölt valamit – incselkedett a férjével Léna. 

- Ezért büntetés vár rád – ígérte meg a király. 

- Au, már várom – mondta mosolyogva a nő.

- Most ment el az étvágyam – dobta el a villáját Damon, majd kiitta a kupáját. – Mehetünk? – kérdezte az öccsére nézve, mivel a nagybátyjuk már így is úgy nézett a királyi párra, mintha nem lennének normálisak.

- Persze – mondta Nathan, befejezve az étkezést.

- Indulás! – állt fel nagy lendülettel Damon, míg az öccse és Warren követték. 

Egész csendes délutánt töltöttek el együtt. A kevésbé forgalmas magaslatból mutatta meg a várost, mintha undorodna az emberektől. Warren nem akarta megjegyezni, hogy szerinte ez egy herceg részéről nagyon nem jó hozzáállás. Nem tudta elhinni, hogy az ő életvidám húgának ilyen keserű fia legyen. Habár a sebhelyek a testén arról tanúskodnak, hogy nem volt valami könnyű élete. Ahogy jobban megnézte a fiú arcát, látszott rajta, hogy már régen nem volt gyermek, hanem férfi, aki tudja, hogy mi az igazi küzdelem. Ahogy ránézett Nathanre, látta, hogy ő még igenis gyerek, aki tudja élvezni az élet apró örömeit, kérdés, hogy ilyen apa mellett meddig lehet még gyermek.

- Damon herceg! – hallottak meg egy ideges hangot. 

- Mit akarsz? – kérdezte a fiú, miközben az érkező felé fordult, és megragadta a várfal egy kitülemkedő részét. Warren felismerte a férfit, akit ebéd előtt láttak beszélni a királlyal, és láthatólag a fiatal herceg ellenségesen viszonyult hozzá.

- Megtudni, hogy meddig akar fenséged akadályozni a katonai rangsorban? Tudom, hogy fél évvel ezelőtt nagyon barátságtalanul viselkedtem, azonban eleget bűnhődtem – próbálta megmagyarázni.

- Lothar, mert neked ütköztem, azért akartál összeverni a nyílt utcán. Rögtön azzal vádoltál, hogy bűnöző vagyok a szemkötőm miatt. Mindennek a tetejébe, még börtönbe is zártak a társaid, és alaposan megvertek. Ha rajtam múlik örökre a trágyát fogod lapátolni az istállóban – mondta dühösen a herceg.

- Miképpen engesztelhetném ki fenségedet? – kérdezte alázattal a hatalmas katona.

- Miért kérdezed ezt a bátyámtól? – szólt bele Nathan.

- A király addig nem hajlandó áthelyezni, míg a herceg meg nem kegyelmez nekem – felelte a harcos.

- Várj, miért olyan fontos a büszkeségeden kívül, hogy feljebb juss a ranglétrán? – szólt közbe Warren. – A büszkeségednek már mindegy, hiszen térdelsz előtte, és a bocsánatáért esedezel, miközben jól tudod, hogy a király már kivégeztetett volna ezekért a tettekért.

- Engem viszont nem érdekel – felelte Damon. – Nem vagyok megbocsátó ember, akik bántottak eddigi életemben, azoknak nem fogok soha megbocsátani – nézett megvetően Lotharra, majd elsietett onnan. Nathan utána sietett.

- Damon! – érte utol.

- Igen? – kérdezte zaklatottan.

- Tudok segíteni lezárni? – kérdezte kíváncsian.

- Nem, magamnak kell megtenni – felelte idegesen.

- Látom rajtad, hogy erős vagy. Csodállak is érte, de te sem vagy végtelen erejű. A múltad démonai csak arra várnak, hogy összezúzzanak. Így apánk kegyetlensége el fog téged is érni. Kis híja volt, hogy le nem rúgtad az előbb azt a katonát a várfal tetejéről – mondta a fiú vállára téve a kezét.

- Ha nem lennél a testvérem, akkor te is az ő sorsára jutnál. Jobban mondva mégsem, mert apánk látványosan végeztetett volna ki a főtéren, hogy senkinek nem kegyelmez, aki ilyen súlyosan a fia életére tör. És elmondanám, hogy Lothar csak azért lehet életben, és dolgozhat, mert testvérei vannak, és tudjon gondoskodni róluk, de többet kell dolgoznia, míg meg nem békélünk a tettével. Lehet, hogy ez a fél év soknak tűnik, de az én szívem még mindig nem tudta azt a rettegést elfelejteni, mikor egy apró lökés miatt akart megölni a nyílt utcán. Azt mondta, hogy kalóz vagyok, csak a szemkötőm miatt – lett kedve nevetni, bár semmi öröm nem volt a szívében.

- Bátyám, remélem, hogy egy nap ismét tudsz bízni, addig mindent meg fogok tenni, hogy jó testvéred legyek – ígérte meg Nathan.

- Mennem kell tanulni – fordult meg idegesen, miközben az arcán rózsaszín foltok jelentek meg zavarában. 

- Elkísérlek – mondta lelkesen a fekete hajú fiú.

- Legyen – sóhajtott mélyet az idősebbik fivér, és elmentek a könyvtárba, ahol ott folytatta az olvasást, ahol tegnap abbahagyta.

Este találkozott végül a család újra, és Ajtony elmondta, hogy miként lesz ezután. Warrennel úgy állapodtak meg, hogy nem ismerik el nyíltan, hogy ő Léna testvére. Kap egy tábornoki rangot, és a közelben egy birtokot, ahol élhet a leendő feleségével. Léna tiltakozni akart ez ellen a megoldás ellen, de mindenki belátta, hogy a férfi élete így van a legnagyobb biztonságban. 

Nathan a korábbi alku szerint a palotában marad, és a tanulmányaival támogatja az árvákat, akikkel együtt nevelkedett. Persze a védelmük érdekében nem mondhatja el még nekik, hogy ő a herceg, mivel veszélyes lehet rájuk nézve. Nathan és Warren tudomásul vették Ajtony döntését, habár nem minddel értettek egyet.

 

 

A mappában található képek előnézete Anyai szeretet

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.