Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


4. rész: A találkozó

2013.02.03

 Quinn hamarosan meg is érkezett a nőhöz, aki fel-alá járkált az irodájában. Már csupán néhány biztonsági volt az épületben, de ők is csupán a rizikósabb helyeken járőröztek, a betöréstől óvva az épületet.

-          Szia – köszönt Quinn, ahogy belépett az irodába. A következő pillanatban megtántorodott, mivel számára egy ellenállhatatlan illat terjengett a nő felől.

-          Szia – köszönt zavartan.

-          Te jó ég, meg akarsz ölni? – kérdezte, miközben kényszerítette magát, hogy bezárja az ajtót, és távol maradjon a nőtől.

-          Miért? – lepődött meg Emily.

-          Érzem, hogy vérzel – felelte idegesen.

-          Bocsánat, de beszélnem kell veled valamiről. Eddig nem volt megszokott, hogy egy férfitól ennyire távol tartson a menstruációm – ült le az asztalához. – Ott akarsz állni végig? – kérdezte kételkedve.

-          Amíg nem tudom pontosan, hogyan is állunk, addig igen – szorította meg az ajtógombot.

-          Rendben – nyalta meg az ajkát Emily. – Még az ismét egymásra találásunk előtt, kaptam egy meghívót, ami a gimnáziumi osztálytalálkozómra szól. Lehet nevetségesnek fog tűnni a kérésem, de elkísérnél? – nézett tanácstalanul a barna szemeivel.

-          Hogy jelennénk meg? – kérdezte Quinn, miközben igyekezett uralkodni a vámpíron.

-          Párként – jött még jobban zavarba Emily.

-          Ez közös szobát jelente ugye – engedte el végre el az ajtógombot.

-          Igen – bólintott a nő.

-          Ugye azt is tudod, hogy ha egy szobában alszunk, egy ágyban, nem állom meg, hogy ne érjek hozzád. Igazából az illatod miatt most is nagy önuralomra van szükségem - tett egy határozott lépést előre.

-          De én most nem – rázta meg a fejét Emily.

-          Vámpír vagyok, emlékszel – szólt közbe. A Tanács legutóbbi támadása és a csúfos vereségük után nem volt valami türelmes. Most pedig itt volt vele szembe élete szerelme, aki vérzett. Ez még az ő legendás nyugalmát is próbára tette.

-          Próbálom elfelejteni, mert ez az egyetlen, ami visszatart attól, hogy a karjaidba vessem magam, pedig elhiheted, az a legnagyobb vágyam, hogy veled legyek – nézett a férfira.

-          Tisztázzunk valamit! – ment oda az asztalhoz, és támaszkodott rá. – Nem nyújtok escort szolgáltatásokat. Ha kellek neked, akkor állandó pasidnak kell elfogadnod. Meg kell békélned azzal, ami vagyok, és ígérem, hogy soha nem kell félned tőle, hogy bántani foglak – hajolt át az asztalon keresztül, és nézett a nő szemébe.

-          Rendben, de nem leszek az agyatlan vámpír rabszolgád, sem a nasid, és nem parancsolhatsz nekem, hogy mikor hol legyek vagy mit csináljak – állt ki magáért Emily.

-          Túl sok mozit nézel – mosolygott végre. – Vámpírteremtés szempontjából steril vagyok, a harapásom után és a véremtől senki nem lesz vámpír. Hiába haraptalak már meg téged is, ember maradtál – emlékeztette a nőt.

-          Azért nem teljesen van igazad ebben – mutatta fel a tenyerét. – Két napja megpróbáltak vámpírok elrabolni ismét, és a kezemen elég mély vágást ejtettek – azonban a keze teljesen épségben volt.

-          Mennyi idő volt a gyógyulás? – kérdezte Quinn.

-          Két óra múlva semmi nyoma nem volt, pedig a doki állította, hogy nem egy ideget is sikerült átvágni az üvegdarabbal – felelte a nő.

-          Akkor olyan lettél, mint az anyám – sóhajtott mélyet a férfi.

-          Ez mit jelent? – lett rossz érzése.

-          A társam lettél, a tested ideje megállt – felelte Quinn.

-          Szóval a harapásod felér a fiatalság forrásával? – kérdezte a fekete hajú szépség.

-          Ha ennyire irodalmiak akarunk lenni, akkor igen – bólintott.

-          Mik a te feltételeid? – kérdezte Emily.

-          Minden éjszaka melletted akarok aludni, azt akarom, hogy megoszd velem az életed. Nem szólok bele azokba a döntéseidbe, amik nem minket érintenek, nem korlátozlak, de az érintésed nélkül nem tudok meglenni – simította végi a nő arcát.

-          Próbáljuk meg! – bólintott Emily.

-          Pecsételjük meg! – mondta Quinn.

-          Ezt hogy érted? – illetődött meg Emily, miközben a férfi megkerülte az asztalt, és a karját felé nyújtotta.

-          Végre meg akarlak csókolni – mondta, miközben Emily remegve a kezét az övébe helyezte, majd felhúzta magához, és átölelte a derekát. A nő még mindig remegett, de a szemében megcsillant a vágyakozás is.

-          Én is csókolni akarlak – mondta halkan Emily, miközben nagyon lassan közeledett egymás felé az arcuk. Ahogy megérintették egymás ajkát, megremegtek, mintha elektromos impulzus érte volna őket. Ekkor döbbentek rá, hogy mennyire is hiányzott nekik a másik. A következő pillanatban vadul csókolták egymást, mintha attól tartanának, hogy elszakítja őket egymástól.

*

Lily néhány órája tudta meg, hogy a Mealorie testvérek végre magukhoz tértek, és semmi bajuk nincs. Legszívesebben felhívta volna őket, de most volt ennél komolyabb baja is. Nevezetesen, hogy a kezében volt egy meghívó, amivel nem tudott mit kezdeni. Nem tudni, hogy milyen megfontolásból, a régi osztálytársai hét év után rendeztek osztálytalálkozót.

Lily tudta, hogy ide mindenki viszi majd a párját, akivel éppen együtt van. A legnehezebb jelenleg az volt számára, hogy megkérje Kyle-t, hogy tartson vele. Nagyon jól tudta, hogy szerelmes a szőke, mogorva farkasba, de ez a legkevésbé sem zavarta. Az már igen, hogy mióta nem számkivetett, nem hallott róla semmit. Jobban mondva egy hete kapott tőle egy hívást, hogy kicsit összejöttek a dolgok a drakliák és Tony körül, szóval egy ideig nem tudnak találkozni. Azonban hamarosan itt a visszaigazolás időpontja, és azt akarja, hogy Kyle vele legyen.

Hiába hívta a férfi telefonját, azt nem vette fel. A nagynénje ettől persze boldog volt. A szülei halála után ő maradt az egyetlen hozzátartozója, aki Elzára egy sötét foltként tekintett. Az idősebbik lányt nem is szívesen látta, ha például az virágot vitt a szülei sírjára. Lily gondolta, hogy a nővére ezért kerüli őt. Persze azt sem nézte jó szemmel, hogy ő és Kyle együtt vannak, már ha lehet így nevezni, hogy néhányszor lefeküdtek egymással. Igen ám, de Lily egyelőre megelégedett, hogy a férfival lehet ilyen lopott pillanatok által. Még maga sem tudta, hogy pontosan mit is akar, de Kyle a terveiben igencsak fontos szerepet töltött be.

Ismét megpróbálta felhívni a férfit, de megint nem kapott választ. Ezért úgy döntött, hogy a nővérével beszél. Előkereste a számát, és elindította a hívást.

-          Elza Deer – hallotta meg a testvére hangját.

-          Szia – köszönt Lily. – Hogy van az én nővérkém? – kérdezte jó kedvet erőltetve magára.

-          Rohadt fáradt vagyok, mióta a pasid és a haverjai összezúzták a hierarchiát, persze a három rohadék elhúzta a csíkot, valami öreg vámpírt hajkurászni – mondta fáradtan Elza, aki csak akkor káromkodott, ha dühös volt.

-          És az én rohadt pasim merre van, nem tudod? – kérdezte mosolyogva.

-          Talán az Államokban, csak jöjjenek haza, egy rakás újonc akarja majd őket lecsapni – füstölgött a lány.

-          Mit csináltak? – kérdezte meglepődve Lily.

-          Megdöntik az eddigi rendszert, aztán elhúzzák a belüket, mert olyan kedvük van – bosszankodott.

-          Nyugodj meg! Hétvégén nem futunk össze? Meghívlak egy finom teára – ajánlotta fel a fiatalabb testvér.

-          Jó volna, majd meglátjuk – mondta titokzatosan.

-          Neked pasid van – sikkantott nagyot Lily.

-          Nem mondhatnám, inkább egy férfi, akivel közösen vezetjük le a feszültséget, de ennél semmi komolyabb – tiltakozott az idősebbik testvér.

-          Tudni akarok róla mindent – mondta a fiatalabb.

-          Nem Lil, ő nem olyan férfi, akit felvállalhatnék, és ő sem ismerné el, hogy van valami közöttünk. Ez jobb így nekünk, csak a bajok lennének, ha nyilvános lenne, ezért nem mondok el neked sem semmi konkrétumot – felelte igen komoran Elza.

-          Miért akarsz kizárni az életedből? – kérdezte Lily.

-          A nénénknek igaza van, már nem tartozom a családhoz – felelte szomorúan a nővére.

-          Ezt nem ő dönti el – lett komor Lily is.

-          Most mennem kell, örülök, hogy beszéltünk. Ha meglátom valamelyik Smith testvért, szólok neki, hogy kerested a szőke bunkót – mondta ismét szabad szájúan.

-          Rendben, köszönöm – bólintott, mire a nővére kinyomta. A háttérből Lily még hallott egy mély férfihangot, vagyis a nővére pasija ment kis feszültség levezetésre.

*

Lane, Tony, Phil és Kyle két nap múlva tértek haza végre. Kyle kíváncsian nézte meg a szobájában hagyott telefonját, amin egy rakás nem fogadott hívás volt Lilytől. Kissé ettől lelkiismeret furdalása volt, mivel a nő volt az egyetlen, akivel foglalkozott. Neki nem akart soha csalódást okozni. Korábban úgy volt, hogy még a hónap elején bemutatja a szüleinek. Nem gondolkodott sokáig rajta, mint ahogy sem, hogy neki adja a piros madzagot a karjáról, mikor először találkoztak. Mintha akkor eldöntötte volna, hogy az az öt éves kislány felnőve a párja lesz.

Azonnal felkerekedett, a motorjához sietett. Nem törődött azzal, hogy az öccse valami nagyon lényegeset akart neki mondani, indított és amilyen gyorsan csak tudott elhajtott Sawyerville-be. Jack csalódottan ment be a házba, ahol az anyja rögtön felfigyelt, hogy lógatja az orrát.

-          Mi a baj? – kérdezte, miközben tejet vett elő.

-          Kyle elment, mielőtt megkérhettem volna, hogy jöjjön el a testvérnapra – mondta szomorúan.

-          Itt van Phil, tudtommal csak néhány nap múlva utazik el északra, hogy egyeztessen a barátnője apjával – hajolt le a fiához.

-          Nem akarom őt – rázta a fejét.

-          Mi bajod van a bátyáddal? – kérdezte Cornelia. Hallotta, hogy a másik két otthon lévő férfi éppen belépett a konyhába.

-          Ő nem a bátyám, nekem egy bátyám van, és ő Kyle – mondta harciasan, miközben a fivére szemébe nézett, akinek igencsak fájtak a szavai.

-          Jack, hogy beszélsz? – kérdezte felháborodva Adrian.

-          Ez az igazság. Kyle sokkal menőbb, mint ő. Legalább őt nem tudták bepalizni, és nem kapták el – mondta megvetően.

-          Jack, a bátyád nem követett el halálos bűnt, csak Lucas hercegnek rossz kedve volt, és kedvtelésből kiadta a kivégzési parancsot. Kyle nyíltan szembeszállt vele, mert nem értett egyet azzal, hogy Anthony herceggel és Philippel bántak. Philip is elitkatona lett az évek alatt, maga Wolfram seregének a tagja – mondta türelmesen Cornelia.

-          Elég volt ebből! Nincs több babusgatás! – mondta dühösen a tábornok.

-          Kedvesem túl szigorú vagy – ellenkezett Cornelia.

-          A másik két fiúnkkal is azok voltunk, és ők rendes és hűséges farkasok lettek. De ő egy ostoba kölyök, akit megfertőzött a királyi udvar arroganciája – mondta dühösen.

-          Ő nem is a fiatok – mutatott Philre Jack.

-          Akkor tegyük rendbe a dolgot, Kyle az, akit örökbe fogadtunk, és nem Phil – mondta a tábornok idegesen.

-          Nem, ő az egyik legkiválóbb farkas – tiltakozott a fiú

-          A születése után eldobták őt, feltehetőleg egy olyan farkas, aki nem akarta, hogy kiderüljön, hogy a családjában hűtlenség történt. Kyle egy genetikai jelet nem visel magán az országunk családjai közül – felelte a tábornok. – Ennyit az általános eszmékről a farkasok felsőbbrendűségéről.

-          Nem – tiltakozott Jack.

-          Ebből elég. Éppen elég annyi, hogy engem nem bír, az öcsköst nem muszáj utálnia – szólt közbe Phil.

-          Philip – akadt el Cornelia hangja.

-          Anya, most mennem kell Tony mellett a helyem. Egyedül az öcskös írhatta volna felül. Kyle azt akarta, hogy én kísérjem el, de ha ő nem akarja, akkor felesleges erőlködnöm – mondta a fekete hajú fiatal férfi.

-          Kyle megígérte, hogy elkísér – mondta sértődötten Jack.

-          Azt mondta, hogy valamelyikőnk elkísér, valószínű, hogy a bátyád – idézte szó szerint Kyle szavait Phil.

-          Nem – folytak végig az arcán a könnyek, majd elszaladt. Zokogva ment az iskolába, ahol szintén gyűlölt lenni. Kiderült ugyanis, hogy az egyik nagyapja nem született farkas volt, hanem átváltoztatott, amitől már nem egy tábornok fia volt. A korához képest kicsi és vékony volt, amitől ő vált az idősebbek és az osztálytársai céltáblájává. Meg akarta mutatni, hogy van egy erős és mondhatni őrült bátyja, aki vakmerő manővereket csinál motorral, és nyíltan szembe mer szegülni a királyi parancsnak. Ha ettől nem hiszik őrültnek a bátyját, akkor semmitől.

Nem mert belegondolni, hogy ez eddig egy hazugság volt. Kyle nem is a fivére, csak örökbe fogadták, egy idegen. Egész nap került mindenkit, elhúzódott a figyelem elől.

Phil sem volt jobb állapotban. Nagyon sokszor gondolt a száműzetés alatt az ő öcsikéjére, akinek a tekintete olyan ártatlan. Nem gondolta volna, hogy ilyen mértékben megfertőződött arroganciával. Azonban mégsem fért valami a fejébe, Jack elsírta magát. Az igazi arrogáns farkasok nem sírnak, hanem tovább hangoztatják a nem létező igazukat. Az ijedt és összetört tekintetet felidézte magában, mire hirtelen érte a felismerés, mint a villámcsapás. Kapkodva állt fel a dokumentumok mellől, amiket segített átnézni Tonynak.

-          Mi a baj? – kérdezte a herceg.

-          Testvéri vészhelyzet, szóval mára ellógnám a melót – igazította meg magán a nadrágot, hogy kényelmesebben tudjon a motorjához futni.

-          Mit csinált már megint Kyle? – kérdezte fáradtan Tony, akinek nagyon nem esett jól, hogy visszatérve munkára fogják. Azonban ezt magának köszönheti, legyőzte a fivéreit, és így átszáll rá a hatalmuk.

-          Jackkel vannak bajok. Csak most jöttem rá, hogy miért olyan nyűgös állandóan – szedte össze a dolgait, majd indult az ajtó felé. – Holnap jövök, addig is kitartást – intett a barátjának, aki visszaintett és fájdalmasan nézett az iratkupacra. Az első gondolata az volt, hogy felhívja Lane-t, hogy segítsen neki, de annak az lenne a vége, hogy tíz perc múlva az iratokon szeretkeznének, ami nem vezetne sehova.

Phil a motorjához sietett, a dzsekijét az ülés alá tette, majd felvette a kesztyűit, és a napszemüvegét. Felült a motorra, majd indított. Ahogy meghallotta a motor búgó hangját, néhányszor meghúzta a gázt, hogy bemelegedjen minél hamarabb, majd sebességbe tette a hatalmas járművet, és elindult. Átkozta magát, hogy nem vette észre, hogy az öccse mekkora bajban is van.

Közben a tanítás véget ért, de Jacknek semmi kedve nem volt hazamenni. Úgy gondolta, hogy újabb hazugságokat látna ott. Kicsit lelkiismeret furdalása is volt, hogy az anyjával úgy beszélt. Cornelia mindig kedves volt vele, míg a bátyjai távol voltak. Tessék, egyiket sem tudja megtagadni, holott reggel ő maga mondta, hogy Phil nem a testvére.

Ahogy az iskolaudvar szélén ült, feltűnt neki, hogy már megint meg akarják támadni. Gyorsan felkapta a táskáját, és próbált eliszkolni előlük, mire egy jókora rúgást érzett a hátán és ő hassal előre esett. Gúnyos kacajt hallott egészen közelről, mintha a támadója fölötte állna.

-          Smith már megint elestél? – kérdezte gúnyosan egy másik hang. Jack szitkozódva próbált felállni, mire valaki jókorát rúgott az oldalába.

-          Rohadj meg! – köhögött Jack, miközben próbálta tartani magát, hogy minél kevesebbet mutasson a fájdalmából.

-          Hagy segítselek fel! – hallotta a másik oldalról, mire most a gyomrát érte a rúgás.

-          Mit akartok? – kérdezte Jack, miközben igyekezett megtartani a méltóságát.

-          Eddig nem is tudtuk, hogy milyen csinos kis pénztárcád van. Szeretnénk közelebbről megnézni – ragadta meg az első Jack haját, és felhúzta, hogy a fiú térdeljen.

-          Nem – vágta rá rögtön Jack, mire egy ököl csapódott az arcában. Rögtön megérezte a szájában a fémes ízt, amit igencsak gyűlölt.

-          Scott siess már! – hallottak meg egy idősebb hangot, amely az egyik fiú bátyjától származott.

-          Ismered a bátyámat, és a haverjait? Igazi rossz fiúk, akiktől maga Blaze is tart, ezért nem merik őket megbüntetni – mondta Scott büszkén. – Őket soha senki nem tudná átverni, mint a te bátyáidat – nevetett fel megvetően.

-          Azért nem büntetik meg őket, mert fel sem tűnik senkinek, ha valamit elszúrnak, annyira jelentéktelenek – felelte Jack, miközben bátran felnézett Scott arcába.

-          Ezért megdöglesz – ütötte volna arcon ismét, mire Jack védekezett. – Fogjátok le! – parancsolta a két társának, mire Jack hiába próbált tiltakozni, ketten lefogták, mire Scott elkezdte ütni. A harmadik ütés után majdnem feladta a reményt, mikor meghallotta az ismerős motorhangot.

-          Kyle – nyögött mosolyogva, miközben látta, hogy Scott ismét lesújtani készül, de valaki ott termett a barna hajú fiú mögött, aki nagyobb volt, mint Jack, mégsem állt ki ellene soha egy az egy ellen.

-          Nem egészen, de ha így jobb neked, akkor képzelj a másik fivérednek! – hallotta meg Phil hűvös hangját, ami egyáltalán nem úgy hangzott, mint egy lúzer hangja.

-          Phil – lepődött meg, miközben felnézett a bátyja komor arcába, ami most teljesen olyan volt, mint az apjuké, mikor dühös.

-          Ti ketten, engedjétek el! – parancsolt a két fiúra, akik Jacket tartották.

-          Ne hallgassatok rá! Ő csak egy vesztes, akit egy emberi szajha átvert – erőlködött Scott, de mozdulni sem tudott Phil szorításából.

-          Scott ez a fickó nem viccel – mondta a Jacket tartó egyik fiú.

-          A Smith vérvonal nem olyan tiszta, mint régen volt – akadékoskodott a fogvatartott fiú.

-          Mintha tudnád – mondta Phil. – Fél percet kaptok, hogy elengedjétek az öcsémet, mert nagyon pórul fogtok járni – fenyegette meg a másik két fiút.

-          Mit szólsz bele a kicsik dolgába? – lépett oda Scott fivére is, aki a haverjaival volt.

-          Még egy szó, és az akadémia takarító osztagában találod magad, és a fogkeféddel takarítod a wc-ket – fenyegette meg Phil.

-          Phil, ez így nem lesz jó – mondta némi félelemmel a hangjában Jack.

-          Nyugalom öcsikém, még a körmöm se lesz piszkos – mondta magabiztosan Phil, mire Scott fivére támadt. Phil a bal kezével, egy laza mozdulattal elkapta az öklét, és egy helyben tartotta. – Szóval rendezzelek le titeket, utána morogjak a kicsikre, hogy a gatyájukba csináljanak – lökte el Scottot, és a jobb kezével behúzott egyet a fiú bátyjának.

-          Kapjuk el! – mondta a megtántorodó fiatal férfi, és a négy fiatal egyszerre támadt Philre.

A fekete hajú férfi igen kecsesen mozgott, miközben kitért az ütések elől. Az volt a legszebb, mikor két támadó egyszerre akarta megütni, és ő úgy tért ki az ütés elől, hogy a következő pillanatban egymást találták el. Jack lenyűgözve figyelte a bátyja gyorsaságát, aminek könnyedsége még az anyjuk mozgását is felülmúlta. Eddig Cornéliát ismerte, mint a legkecsesebb farkas, de most Phil rácáfolt erre. Jack szájtátva figyelte, ahogy a bátyja egy laza csuklómozdulattal húsz méterre dobta az egyik támadóját, aki a hátára érkezett és egy nyögés kíséretében megpróbált felállni, de el is terült.

Nem kellett hozzá két perc, mire a többi támadója is a földön kötött ki, és egyikük sem bírt felállni.

-          Ez kész – mondta könnyed sóhajjal Phil, majd a gyerekekhez fordult. – Hányszor mondjam, hogy engedjétek el az öcsémet! – A két fiú ijedten engedte el Jacket, majd pánikszerűen húzódtak el a közeléből.

-          Nehogy megijedjetek már tőle! – próbálta megtalálni a hangját Scott, mire Jack behúzott neki egyet.

-          Szép volt – mondta büszkén Phil, miközben a fivére mellé sétált, és leguggolt hozzá, hogy jobban a szemébe nézhessen.

-          Nem is tudtam, hogy ilyen jó harcos vagy. Te nem szoktál verekedni – csodálkozva nézett a sötétbarna szemeivel a bátyjára.

-          Attól, hogy nem vagyok olyan heves vérmérsékletű, mint anya vagy Kyle, attól tudom, hogyan kell szétrúgni néhány seggfejet. Elitosztagokban szolgáltam, szóval néhány ilyen akadémiáról kibukott pancser nem fog lenyomni – mutatott maga mögé. – Na, menjünk haza! – állt fel, és vette fel az öccse hátizsákját.

-          Nem akarok hazamenni, ahogy ma viselkedtem anyáékkal – rázta meg a fejét.

-          Itt az idő, hogy kicsit elbeszélgessünk, mint nagytestvér és kistestvér – sóhajtott mélyet Phil, és a motorhoz sétáltak. A fivére táskáját elrakta a fegyvertartó rekeszekbe, majd előbb ő ült fel, és maga mögé segítette a fivérét. Indított, és elmentek az egyik parkhoz. A park közeli boltban Phil vett néhány dolgot, míg Jack a motornál várt. Miután kijött a boltból, bementek a parkba, ahol az egyik félreeső padnál telepedtek le.

Phil először ásványvizet és zsebkendőt vett elő a csomagból, amivel megtakarította a fivére arcát. Jacknek jól esett a támogatás. Ezután a legnagyobb döbbenetére a bátyja poharas jégkrémet vett elő, és az arcához nyomta, hogy ezzel akadályozza meg, hogy az arca feldagadjon.

-          Szóval mit akarsz nekem mondani? – kérdezte kissé kényelmetlenül Jack.

-          Mikor kezdődtek ezek a piszkálások? – sóhajtott mélyet Phil.

-          Néhány hónapja. Annak a nyomorult Scottnak az apját a nyilvántartó irodába helyezték, és ő hazahordja a munkát. Az anyja egy pletykás ribanc – mondta idegesen, mire Phil felmordult, hogy ne beszéljen így – szóval egy pletykafészek, és mindenkiről összegyűjtötte az úgynevezett botrányos származási információkat. Szerintük én kevesebbet érek a szemükben, hogy anya apja nem született farkas, hanem átváltoztatott – remegett meg.

-          És te ettől anyát kevesebbnek gondolod? – kérdezte Phil a homlokát ráncolva.

-          Dehogy is, imádom anyát. Csak bánt, hogy így beszélnek róla. Ezért akartam, hogy Kyle elkísérjen a holnapi testvérnapra, hiszen ő az őrült testvér, aki nyíltan szembeszállt a főherceggel, mert nem tetszett neki a parancs. Bármikor bárkinek beveri az orrát, és könnyű kihozni a sodrából. Tudtam, hogy ha eljön, valamivel valaki felbosszantja, és félni fognak tőle annyira, hogy tőlem is tartsanak, és ne bántsanak többé – magyarázta.

-          Értem – sóhajtott mélyet. – Engem miért nem akarsz elfogadni testvérednek? – kérdezte, miközben másik jégkrémet vett ki a csomagból, és kicserélte azzal, amelyiket az öccse az arcához tartott.

-          A jelentésekben az állt, hogy a herceget egy embertől sem tudtad megvédeni, amiért szintén kigúnyoltak. Úgy néztek rám, mintha én akartam volna megölni a herceget, és majdnem sikerült is. Mikor kiderült ez, akkor vertek meg először néhány hónapja – mondta szégyenkezve.

-          Anya hogy nem vette észre, hogy a ruhád koszos és véres? – kérdezte meg gyanakodva.

-          Észrevette, meg is kérdezte a tanárnőt, aki azt mondta, hogy nincs miért aggódni, hiszen farkasok vagyunk. Anyának nem tetszett a magyarázat, és erre a tanárok is morogtak rám, szóval megkértem, hogy ne szóljon senkinek – kezdett el fázni a jégkrémtől.

-          Rendben, melyiket kéred? Az epret vagy a vaníliát? – vett elő két kiskanalat a szatyorból Phil.

-          Csoki nem volt? – kérdezte kíváncsian.

-          Most elárulok neked valamit. Tony halálosan allergiás a csokoládéra, és az a ribanc Isabell hét és fél éve halloweenkor néhány darab csokit szórt a koktéljába. Mivel én nem vagyok allergiás rá, ha megkóstoltam volna, akkor sem tudtam volna, hogy baj készül – magyarázta.

-          Ez volt a nagy rejtély, ahogy meg akarták ölni a herceget? – meredt ki a szeme, miközben az eper ízű után nyúlt.

-          A csoki veszélyesebb rá, mint az ezüst – mondta nagyra meresztve a szemeit Phil, mintha ezzel akarna nagyobb hatást elérni.

-          Már bocsi, de a herceg béna – rázta meg a fejét.

-          Ha most Kyle ülne itt szemben veled, már több füled lenne, mint fogad ezután a megjegyzésed után – bontotta fel a vanília jégkrémet a bátyja.

-          Kyle miért tiszteli ennyire Anthony herceget? – lett kíváncsi Jack.

-          Mikor tíz évesek voltunk, Tony talált rá egy szemetes konténerekkel teli bűzös sikátorban. Lopni akart Tonytól, de Blaze elkapta. A tisztelt tábornok ott nyomban ki akarta végezni, de Tony megvédte, és elhozta a játszószobánkba, amiért én nagyon utáltam. Míg egy fél évig Tonyval élt, Tony vigyázott rá, megvédte mindenkitől – emlékezett vissza, hogy már gyermekként milyen nemes volt a barátjuk.

-          Hogy lett a testvérünk? Te akartad? – lett kíváncsi.

-          Soha nem akartam testvéremnek, utáltuk egymást, mint a szart. De Tonyt mindketten tiszteltük, és érte még hajlandóak voltunk békében megmaradni egy helyiségben. Aztán Blaze elérte, hogy Kyle elhagyjon minket, mire apáék örökbe fogadták, és én megkaptam egy engedetlen fivérnek – foglalta össze a történteket.

-          De én szeretem őt, és ő nagyon rendes, persze ha nem jön rá, hogy hirtelen motorra ül, és eltűnik napokra – elmélkedett Jack.

-          Kyle már csak ilyen kell neki a szabadság. Egyébként azóta már én is szeretem őt, mint a fivéremet. Lehet, hogy kissé bunkó és néhanapján arrogáns is, de a szíve aranyból van. Fél kimutatni, fél szeretni, nehogy a szeretett személyek eldobják maguktól – magyarázta.

-          Értem – rezzent össze.

-          Menjünk haza, és kérj bocsánatot anyáéktól! – sóhajtott Phil, miközben a fagylaltját turkálta.

-          Tőled nem kellene? – kérdezte csodálkozva.

-          Ha nem gondolod úgy, tőlem inkább ne kérj! Nem szeretem a hazugságot, de anya és apa megérdemli, hogy jól nevelt fiúkként bocsánatot kérj! – lettek igen dühösek a fivére barna szemei.

*

Quinn és Emily végül hazatért a nő házába. Kicsit furcsa volt a helyzet, hogy ők ketten együtt vannak. Persze a férfi számára kész kínszenvedés volt a nő mellett maradni, azonban úgy érezte, hogy még van valami, amiről Emily nem beszélt, de szeretne. A nő teste valahogy nem volt egészséges, ami zavarta. Éppen a nappaliban pihentek, és tervezték a jövőt, mikor Quinn nem bírta tovább.

-          Mi nyomja a szívedet? – kezdett el játszani egy hosszú fekete tinccsel.

-          Előled nem maradhat semmi sem sokáig titokban – nevetett keserűen Emily.

-          Mondd el! – kérte Quinn.

-          Miután eljöttem tőled, miután az apád meghalt, néhány nap múlva különös dolgokat vettem észre, a gyomrom nem fogadta be rendesen a tápanyagot. Megijedtem, hogy vámpír lettem, és orvoshoz mentem. Kiderült, hogy szó sincs róla – simított végig a hasán, amitől Quinnt rossz érzések öntötték el.

-          Mit mondott? – kérdezte megfogva a nő kezét.

-          Azt mondta, hogy gyereket várok – sóhajtott mélyet. – Összezavarodtam a hírtől, megijedtem, de boldog is voltam. El sem tudtam hinni, hogy kisbabát várok. Mikor kezdtem felfogni, és összeszedni magam, hogy elmondom neked, azonban pár nappal ezelőtt hatalmas és gonosz mágia kerített hatalmába, mintha azt mondaná, hogy nem élhet a kisbabánk, és elvetéltem – zokogott fel.

-          Azt mondod, hogy pár napja? – lett még a szokásosnál is sápadtabb Quinn.

-          Igen, én is a szívemhez kaptam, és egy pár percre elvesztettem az eszméletemet, mire felébredtem, már nem tehettem semmit. Azóta vérzek – felelte. – Oda akartam menni hozzád, megkeresni, de tudom, hogy egy rakás félvér és nem tudom, hogy mi van körülötted, így nem volt biztonságos. Szóval mikor éreztem, hogy magadhoz tértél, rávettem magam, hogy felhívjalak – vallotta be.

-          Az osztálytalálkozó miatt? – ráncolta a homlokát Quinn.

-          Nem, az volt az ürügy. Először féltem elmondani, de nem tudok nélküled élni Quinn. Melletted akarok lenni, hogy többé ne vehessenek el tőlünk semmit, ami a miénk – bújt a férfihoz. – Szeretlek – suttogta a fülébe, mintha hallhatná más is.

-          Én is szeretlek – mondta Quinn, de ő normál hangerővel. Az általában nyugodt férfiban most forrt az indulat, hogy elpusztítsa a vámpírtanácsot, mert a gyermeke soha nem születhet meg.

*

Kyle kissé tanácstalan volt, hogy miképpen állíthatna be Lilyhez. Kicsit bűntudata volt, hogy egy jó pár napig elérhetetlen volt a nő számára, míg egy másik kontinensen tartózkodott. Igazából utálta a mobilt, mivel azokat le lehetett követni, és nem szerette, ha bárki is ellenőrzi. Azonban Lily más kategória volt, az ő hangját kifejezetten szerette, és biztos nem akarta idegesítő dologgal fárasztani.

Mikor belépett a kávézóba, a vendégek tekintete rászegeződött. Már tudták a városban, hogy ő a nő párja, aki csupán néha látogat el ide. A kávézó pult mögött álló lányhoz lépett, aki olvadozva nézett rá. Kyle sejtette, hogy új lehet.

-          Szia, Lily benn van? – kérdezte a pultra támaszkodva.

-          Jó napot – jött zavarba, hogy a férfi hozzászólt. Igazán fel sem fogta a kérdést. – Akarom mondani, szia – pirult el.

-          Lilyt hol találom? – kérdezte kissé türelmetlen hangon.

-          Talán tudok segíteni én is – vetette fel reménykedően.

-          Azt kétlem – fordult el tőle, és szívta be mélyen a levegőt, mire megérezte Lily parfümének illatát a hátsó kis irodából, ahol már egyszer érezték magukat nagyon jól. – Mindegy, megtalálom egyedül is – hagyta ott a lányt, akinek nagyon rosszul estek ezek a szavak. Még hallotta a sugdolózásokat, hogy mennyire bunkónak találják. Elérte a kis irodát, majd kopogott.

-          Igen – kapta meg a belépési engedélyt.

-          Szia – nyitott be, és végre eresztett meg egy halvány mosolyt, miközben belépett a kis helyiségbe.

-          Kyle – állt fel az asztaltól, és vetette magát a férfi nyakába, mire bezárult Kyle mögött az ajtó.

-          Bocsánat, hogy nem voltam elérhető a napokban – ölelte át a nő karcsú testét.

-          A lényeg, hogy itt vagy és jól vagy – szorította magához.

-          Jó itt lenni – húzódott el a nőtől, és végre megcsókolhatta. Szenvedélyesen csókolták egymást, egészen kifulladásig.

-          Merre jártál? – kérdezte kíváncsian.

-          Mint tudod a Mealorie testvéreket megtámadták, és elég csúnya átkot vetettek be ellenük. Szóval az Államokba mentünk, hogy keressünk egy vesztes nagybácsit, aki fel tudja ébreszteni őket a gonosz vámpírtanács átka alól – felelte unottan.

-          Végül sikerrel jártatok? – kérdezte izgatottan. – Ő is volt Londonban, de mivel nem maradhatott sokáig távol a bolttól, így visszatért, és kutatott a könyvekben, hátha talál valami kiskaput.

-          Cassiel lett a gyámjuk – jelentette be Kyle.

-          Ő jó, igaz? – ráncolta a homlokát.

-          A legjobb – helyeselt.

-          Akkor térjünk rá a tárgyra! – mondta Lily.

-          Tudod kicsim, hogy nem vagyok prűd, de még túl sok ember van a boltban, hogy halljanak kéjesen sikoltozni – mondta elmélkedőn Kyle.

-          Nem arra gondoltam, hanem, hogy miért hívogattalak annyiszor – magyarázta.

-          Most, hogy mondod, kíváncsi vagyok – bólintott.

-          Szóval, emlékszel a gimnáziumra? – kérdezte kíváncsian.

-          Rémlik valami, hogy kevés normális osztálytársunk volt – ráncolta a homlokát.

-          Kicsit elcsúsztak vele, de osztálytalálkozót szerveznek a hónap végére, és szóval arra gondoltam, hogy elkísérhetnél – vetette fel.

-          Mikor lenne? – kérdezte mélyet sóhajtva.

-          Május utolsó hétvégéjén – felelte Lily.

-          Az egész hétvégét magába foglalná? – kérdezte kíváncsian a férfi.

-          Igen – bólintott.

-          Nem tudom – rázta zavartan a fejét.

-          Kérlek! Tudom, hogy nem igazi kapcsolat a miénk, de én szeretnék veled lenni – mondta könyörgőn.

-          Bizonyítani akarsz nekik, hogy nem vagy magányos aggszűz? – kérdezte kíváncsian.

-          Olyasmi – lett kedvetlen. – Tudod mit, inkább felejtsd el! – ment el tőle a kedve.

-          Lily biztos vagy ebben? – kérdezte Kyle.

-          Butaság volt megkérdeznem, hiszen úgymond viszonyunk van, ami a részedről nem is komoly, oda pedig komoly kapcsolatot szokás vinni. Én soha nem leszek elég komoly – rázta a fejét.

-          Igazság szerint be akarlak mutatni a családomnak, mint a barátnőm, és a leendő társam – mondta zavartan Kyle.

-          Társadnak akarsz? – lepődött meg Lily.

-          Már első pillanat óta, mióta találkoztunk – csókolt a nő nyakába.

-          Szóval olyanná akarsz tenni, mint amilyen te is vagy? – lepődött meg.

-          Minden vágyam – húzta magához a nőt.

-          Velem akarod leélni az életedet, de egyszer sem mondtad még, hogy szeretsz-e vagy sem – figyelmeztette Lily, mire a férfi tekintete igencsak elkomorult.

-          Tudod jól, hogy nem hiszek a szeretetben, és szerelemben. Mindkettő létezését megvetem, csak ragaszkodást érzek egyes személyek iránt, mint amilyen te is vagy – felelte a szőke.

-          Kyle tudod jól, hogy én szeretlek. Miből tartana megnyitni a szíved számomra? – kérdezte semmit sem értve.

-          Lily a szeretet annyi fájdalomhoz vezet, annyi mindent tönkre tud tenni. Megfogadtam, hogy soha nem leszek szerelmes, mikor… - harapta el a mondat végét.

-          Mikor? – csillant fel a szeme. Kyle ritkán beszélt az érzelmeiről.

-          Tonynak nem Lane volt az első szerelme, volt egy lány, akit a társává akart tenni, de szörnyű dolog történt. Igazságtalanok voltak Tonyval, mert még kölyköknek számítottunk, negyvennyolc-negyvenkilenc évesen – sóhajtott mélyet.

-          Mi történt? – lett ideges Lily.

-          Tony majdnem összeomlott, mert szeretett. Majdnem elvesztettem a legjobb barátomat, akit testvéremként tisztelek, mert szerelmes lett. Megfogadtam, hogy nem leszek szerelmes, mindig hideg ésszel fogok gondolkodni – mondta ridegen.

-          Akkor nekünk nincs dolgunk egymással – törölte meg a szemeit Lily.

-          Már hogyne lenne, mikor már húsz éve közös jövőt tervezek veled – simított végig az ujjbegyeivel Lily arcán. – Mióta megláttalak azon a végzetes éjszakán, mikor Elzának el kellett hagynia téged – hajolt közelebb hozzá, majd lágyan megcsókolta. Lily teljesen össze volt zavarodva. Itt volt Kyle Nagyon Rosszfiú Smith, aki kijelentette, hogy soha nem fogja őt szeretni, de mégis őt akarja a párjául. Kissé nehéz volt felfognia, hogy mi is a helyzet, de a férfi karjai között nem is tudott gondolkodni.

-          Ha közös jövőnk lesz, akkor neked is kell tenned értem dolgokat, szóval el fogsz kísérni az osztálytalálkozóra, és elviseled a sznob stílusukat, olyanok leszünk, mint egy rendes pár – bökte mellkason a férfit.

-          Rendben – sóhajtott mélyet a férfi.

-          Intézd el, hogy azon a hétvégén teljesen az enyém legyél! – parancsolt rá vidáman Lily.

-          Jó, de a következő hétvégén bemutatlak a szüleimnek és az öcsémnek – felelte Kyle.

-          Annyira hihetetlen vagy – rázta meg a fejét Lily. – Egyik pillanatban azt mondod, hogy soha nem fogsz szeretni, míg a következőben közlöd, hogy feleségül akarsz venni, és jövő héten még a családodnak is be akarsz mutatni – fordult el a férfitól. – Mit csináljak veled Kyle? – kérdezte fáradtan.

-          Nem szeretnél a feleségem lenni? – kérdezte kíváncsian.

-          Tudod, egy férj nem hisztizik, ha a felesége osztálytalálkozóra akar menni – fűzte keresztbe a karjait a mellkasa előtt.

-          Rendben, kibírom azokat a ficsúrokat egy hétvégére – engedett végül Kyle.

-          Köszönöm – csókolta meg a férfit, aki szorosan magához ölelte, és próbálta a sokszínű érzelmeket a mellkasában figyelmen kívül hagyni.

Boldog volt, hogy örömet okozott Lilynek, de a nyomás, hogy nem akar ott lenni abban a cirkuszban, elég elviselhetetlennek bizonyult. Mindent figyelmen kívül hagyott, mert csak Lily számított.

 

A mappában található képek előnézete Drakliák

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

4

(G, 2013.02.03 18:59)

Hello!
Nagggyon tetszik, ahogy Quinn fokozatosan elveszti az önuralmát XD
Ahogy a jégből felcsap a tűz. - csakhogy irodalmi legyek :) Nagyon sajnáltam Emilyt meg a babát, remélem Quinn módszeresen megbosszulja majd a rajtuk ért sérelmet.
Kyle meg haláli. Az a paradox duma arról, hogy ő nem ismeri el a szerelmet, de minden szavából kiderül, hogy mennyire odavan Lilyért... hát tipikus pasi. :)
Phil-t nagyon sajnáltam, a kis kölyök meg baromi felbosszantott. Ami azért fura, mert én is tudom, hogy a kölykök pont úgy viselkednek, ahogy leírtad. A "rosszfiús, menő" dolgokat áhítják, aztán előbb-utóbb a többség belátja, hogy az nem mindig jó :)
Túl hamar értem a fejezet végére, szóval, ha már van egy kis időd a sikeres vizsgaidőszak után, akkor kérlek írj még százszor ennyit, hogy legyen egy kis pihentető olvasmányom. :)

Gratula az egyetemhez, meg a fejihez,
pápá, G