Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szülő és testvérek 2. rész: A vadász

2013.08.21

 A Liga főhadiszállásán közben észrevették, hogy valaki be akart lépni az adatbázisukba. Az IP cím visszakeresés után a Mealorie nevet dobta ki a rendszer, amitől a vezetők egyáltalán nem voltak boldogok.

-          Már megint ezek a korcsok – dühöngött Wes, akit még mindig idegesített a tudat, hogy a Mealorie testvérek hatékonyabb vadászok, mint a Liga tapasztalt harcosai és ezen kívül nem veheti rá a kivégzendő listára őket.

-          Tudnunk kell, hogy mit akartak – felelte a mellette álló idősebb férfi, akinek barnásvörös haja volt és kék szeme.

-          Ben, te nem ismered ezeket. Veszélyesek, vámpírok és képesek sétálni a napfényben. Ráadásul az egyikük vére bármilyen vámpírpusztító mérget képes semlegesíteni. Ehhez persze jön még a vérfarkasokkal való szerződéseik, amit nem hajlandóak megszegni. Szóval, ha támadni akarnak, akkor nekünk bajaink lesznek – vélekedett a sebhelyes arcú férfi.

-          Nyugalom Wes, ismertem Elizabeth Mealorie-t, még mikor ember volt. Jobban mondva egyszer tett nekem egy szívességet, mikor még nem volt annak a mocsoknak a felesége. Azóta sajnos nem volt alkalmam viszonozni. Úgy látszik, hogy ez abban fog kimerülni, hogy meghallgatom őket, hogy miért is tették. Netán, ha jó indokuk van, mondhatni, hogy hihető, akkor egy alkalommal elfelejtem ezt a kis botlásukat – vélekedett a másik férfi, miközben megtörölgette a szemüvegét.

-          Mit gondolsz? Vegyük fel velük a kapcsolatot? – kérdezte Wes.

-          Van egy olyan érzésem, hogy ők fognak keresni, ha tényleg olyan fontos. Mivel szerintem nem véletlenül akartak betörni hozzánk, így bizonyosan hallunk még róluk – adott kimerítő feleletet.

-          Szólok a kint lévőknek, hogy vigyázzanak Mealorie kölykeivel – hagyta ott Wes a szemüveges férfit.

-          Ben, neked mi a véleményed? – fordult az egyik sarok felé.

-          Szerintem is gázos, hogy ezek a félvérek közelítettek hozzánk. Már nem azért apa, de ennyi év után mit akarnak a Démonellenes Ligától? – vett elő egy dobozból egy szál cigarettát, majd gyújtott rá.

-          Másik dolog, hogy az apjuk meghalt, nem akarhatnak ismét csatlakozni, főleg, ahogy összeszedték a félvéreket a sikátorokból, és a társadalom hasznos részévé tették őket – érvelt.

-          Az anyjuknak is volt egy hasonló törekvése, bár ő a boszorkányokat akarta így összeszedni – vélekedett az idősebb férfi.

-          Mindegy, a nő már meghalt már majdnem tíz éve. Egy vámpír volt, aki az ellensége a szervezetünknek – érvelt.

-          Tévedsz, Elizabeth nem volt igazán vámpír. Jó lehet, ötven évesen úgy nézett ki, mint egy húsz éves, világra hozott öt vámpírt és egy embert, de soha nem ölt meg senkit, soha nem ivott vért, legalábbis a vizsgálatok szerint – felelte kioktatva a fiát.

-          Mindegy mentem melózni. Azt a tigrises fazont le akarom vadászni – pöckölte le a hamut a cigarettája végéről.

-          Egyáltalán tudjuk róla, hogy ő micsoda? – kérdezte az apja.

-          Nem, de szárnyai vannak, szóval biztos nem ember – felelte unottan a fiú.

-          Vigyél néhány embert, és tudd meg, hogy mit akarnak a Mealorie banda! Lehetőleg kerüld a felesleges vérontást! Az a hír járja róluk, hogy okosak és csak szükség esetén harcolnak, LAOM kivételével. Mivel a lányról évek óta nem hallani semmit, ő nagy valószínűséggel halott – fejtette ki a véleményét.

-          Elképzelhető, hogy valóban meghalt. A régi jelentéseket olvasva a csaj nem volt valami nyugodt vagy irányítható típus – lépett elő a sötétből a fiú, aki inkább férfi volt már. Években már közel járt a harminchoz, azonban az arca és a teste nem volt ennek közelében sem. A cigaretta volt az egyetlen rossz szokása, egyébként egészségesen élt. Rengeteget edzett, és nem rombolta a testét mérgekkel, mint az alkohol vagy drogok. A felmerülő feszültséget testmozgással vezette le.

-          Egyszer láttam, mikor Wes elzavarta. Meglepődnél, hogy sokkal emberibb volt, mint maga az emberek többsége, és visszafogta a többi társa indulatait is. Meglepően érett volt, mikor közölték vele, hogy nem lehet a Liga tagja.

-          Eleve lehetetlen, hogy egy vámpír tag legyen. Másik dolog, kész vicc az a központ, amit a félvérek létrehoztak. Remélem, nem gondolják, hogy ezt bármelyik ember is szívesen nézi majd – morgott.

-          Érdekes, Wes véleménye is ugyanez. Azonban szerintem ez mégsem olyan rossz. Vegyük példának Elizabeth Mealorie-t, aki egy vámpír társaként is megőrizte az emberségét, és az ő elképzelése volt ez a félvér központ, miszerint a gyerekek nem tehetnek arról, hogy az apjuk egy démon, míg az anyjuk egy ember. Mindkét részről megvetik őket, holott nekik is joguk van az élethez – lapozott bele egy dossziéba.

-          Egy vámpír ribancának ostoba ideológiája, amit megpróbálnak megvalósítani, de hiába. Ez gyakorlatban soha nem fog működni. Az állati ösztöneik mindig erősebbek lesznek – intézte neki a fia.

-          Valóban, az állati ösztöneik erősek, ezért nem tudják rendesen ellátni a sebeiket. Pontosan ezért egy ember is van a központjukban, egy nő, aki ellátja a sebeiket. A leírás szerint azt mondanám, hogy Elizabeth az, de mivel őt a férje évekkel ezelőtt megölte, csak egy rá hasonlító nő lehet. Mindenesetre szeretnék róla többet megtudni. Járj ennek is utána!

-          Miért én, én vadász vagyok és nem felderítő – háborodott fel a fia.

-          Figyelj Ben, ezt most tényleg nem bízhatom másra. Van egy név itt, hogy hogyan is hívhatják a nőt, aki ellátja a sebeiket. Azonban ezt nem akarom elhinni, és ha mást bíznék meg ezzel a Ligában, akkor gondolkodás nélkül megölné – érvelt az idősebb férfi.

-          Egy olyan ribanc meg is érdemelné – felelte idegesen.

-          Remélem, csak egy véletlen egybeesésről van szó, most menj! – küldte el a fiát.

-          Akkor megyek, levadászom a tigrises tagot – jelentette be, majd elnyomta a cigarettát, és távozott is.

*

Hogy Quinn rendesen felhúzta Colin agyát, így a fiatalabb testvér igyekezett találni egy Liga vadászcsapatot. Bár most úgy néz ki, hogy felesleges ilyenekkel foglalkoznia, hiszen mit is mondhatna nekik. Az egyik főnökötök lányával kavarok, akit el akarok venni. Megtenné uram, hogy oltár elé vezeti, hogy együtt élhessünk törvényesen is az örökkévalóságban? Milyen hülye gondolatok is ezek, hiszen szereti Wade-et, és érte megteszi. Ha úgy kívánja, még Westől is hajlandó lenne megkérni a kezét, ha úgy alakul. Bár erre nem fog rá sor kerülni, hiszen a vén sebhelyessel, csak egy üvegfalon keresztül beszélne.  

Nem mondta volna ki, de hálás volt a bátyjának, hogy így felhúzta az agyát, és ezáltal van elég eltökéltsége, hogy megkeresse az ifjabb Ben Turnert, aki most köztudottan Axelre vadászik. Akkor nincs más hátra, mint Axelt megtalálni. Ő viszont nyugodt estéken, az egyik régi templomtoronyból figyelte az alvó várost. Mióta Michael meghalt, azóta minden sokkal csendesebb volt, hiszen a vámpírokat visszafogták magukat, mióta a fő feketepiaci elosztójuk meghalt.

-          Mit akarsz? – kérdezte miközben bezárta az éppen olvasott könyvet.

-          Csak veled lenni, és megvárni, míg a Liga vadásza ismét megtámad téged – felelte Colin, miközben megsimogatta az éppen vacsorázó tigris fejét.

-          Nem jó a vadászt megzavarni, mikor éppen a vacsoráját fogyasztja. Habár ő nem vadászta le, ahogy a fiú akar engem, de ez egyáltalán nem baj, legalább csak szükség esetén öl. Habár neki nem bűn a gyilkolás, hanem létfenntartás – elmélkedett az ősz hajú férfi.

-          Rendben, de akkor is beszélnem kell vele – maradt nyugodt Colin.

-          Én nem akarlak lebeszélni, vagy hasonlók, de kérdem én, hogy valóban szükség van erre? – vonta fel kíváncsian a szemöldökét.

-          Elképzelhető, hogy ő Wade fivére, megígértem, hogy megtalálom a rokonait. Nem akarom, hogy velük legyen vérrokonságba, de mégis úgy lenne, akkor is ő Wade marad – érvelt.

-          A többiekkel mi lesz? – tette fel a nagy kérdést.

-          Majd csak megbékélnek – vont vállat Colin, mire Axel csak gúnyosan kuncogott.

-          Na, azt biztosan nem – kuncogott tovább.

-          Akkor találok másik munkát, és Wade estéi is szabadok lesznek – nem idegesítette magát különösebben a fiatalabbik Mealorie fivér.

-          Hát jó. Én szurkolok neked, hogy ne ő legyen a sógorod – mutatott ki az ablakon a hosszú hajú férfi,

 

ben.jpg

-          Szóval ő lenne Ben Turner – nézte meg a csuklyás alakot Colin, aki egyáltalán nem akart elvegyülni az átlagemberek között, mivel meg sem próbálta álcázni a hátán lévő hatalmas puskát.

-          Sok sikert Colin, Renoval most hazamegyünk – felelte Axel, miközben kinyitotta a torony ablakát, és kiugrott rajta, a tigris hamarosan követte.

-          Kösz – sóhajtott mélyet Colin, majd az idegen vadász elé sietett. – Jó estét – köszöntötte jámboran.

-          Mit akarsz tőlem démon? – kérdezte ellenségesen.

-          Így a homlokomra lenne írva emberi alakban is? – csodálkozott.

-          Emberek nem jönnek a közelembe a puska miatt, csak a démonok, akik felismerik a Liga jelképét a kabátomon – emelte a fegyverét Colinra.

-          Tudom, hogy hihetetlen, de csak beszélgetni szeretnék veled – emelte fel védekezően a kezeit, hogy a fiatal férfi jól lássa.

-          Nincs beszélnivalóm egy démonnal – mondta elszántan a vadász.

-          Ebben kételkedem, de mondanék néhány nevet, és ha nem ismerős egyik sem, akkor ígérem, hogy soha többé nem zargatlak – próbált a lelkére beszélni.

-          Ha annyira akarod, akkor mondd el, utána is ráérek lelőni téged – lett kíváncsi a kapucnis férfi.

-          Szóval a szüleidet véletlenül nem Melinda és Benjamin Turnernek hívták? – vezette be.

-          Ahhoz neked semmi közöd – lett dühös a vadász.

-          És véletlenül sincs egy Wade nevű húgod, akit magára hagytál az anyátok halála után, megszökve az árvaházból, hogy megtaláld az apátokat – tett szemrehányást az idegen férfinak Colin.

-          Nem tudsz te semmit – lett idegesebb a férfi, akin látszott, hogy Colin szavai a szívéig hatoltak.

-          Nos, most két választásod van. Vagy lelősz, de nem érsz vele semmit vagy meghallgatod, amit mondani akarok, és találkozol Wade-del – mondta el a lehetőségeket.

-          Honnan tudjam, hogy tényleg ő-e az? – engedett kicsit a védelmén.

-          Azt ígérted neki, hogy visszatérsz, amint megtaláltad az apátokat, és együtt lesztek hárman. Ő akkor odaadta neked az aranyláncát, hogy azt eladva pénzt tudsz szerezni a kutatáshoz. Wade hitt benne, hogy egyszer kimented a pokolból – mondta szemre hányva Colin.

-          Nem tudsz te semmit, hogy milyen nehéz volt nekünk az anyánk halála után, teljesen egyedül maradtam a húgommal. Láttam, hogy milyen szörnyűségek folynak a világban, és így az árvaház maradt a legbiztosabb pont a számára – dühöngött.

-          Anyám halála után, elválasztottak az öcséimtől, a húgom haldoklott és az apánk vadászott ránk, valóban fogalmam sincs, hogy milyen érzés lehetett neked, én akit már születése óta támadnak a démonok, hogy a véremmel ellenállóvá tegyék magukat a gyengeségeikkel szemben – mondta cinikusan.

-          Most mit akarsz elérni, hogy szereztél pár infót a családi helyzetemről és a rokonaimról. Elém hozol egy nőt, akire azt mondod, hogy a húgom? Veletek ez a gond mocsok démonok, hogy mindig hazudtok – emelte támadásra a fegyvert, majd Colin vállába lőtt.

-          Aú, ez fájt – mondta nyugodt hangon, majd két ujjával a sebbe nyúlt, és kivette a lövedéket. – Ez aztán kaliber – mondta elismerően.

-          Ki vagy te? – lett úrrá a vadászon némi pánik.

-          Valóban, még be sem mutatkoztam – mondta könnyed hangon a fiatal draklia. – A nevem Colin Karl Oveans Mealorie, a jelenleg élő második legidősebb draklia – mondta némi büszkeséggel a hangjában.

-          Nem ajánlom, hogy szórakozzatok velem, mert Wes kidobott titeket a Ligából – fenyegette meg a másodszülött férfit.

-          Nyugalom, nem áll szándékomban bárkit becsapni, vagy keresztbe tenni a Démonellenes Ligának. Csak azt akarom megtudni, hogy te és az apád vagytok-e Wade elveszett rokonai, semmi mást nem akarok, legalábbis most – gondolkozott el kicsit Colin.

-          Mit akarsz, ha kiderül, hogy ő tényleg a húgom? – remegett meg kicsit a hangja, mivel pont ezért nem kereste soha a testvérét, hogy ne kavarja bele az ilyen ügyekbe. Nem akarta, hogy egy-egy mocsok démon a húgát használják pajzsként, hogy megmeneküljenek a haláltól.

-          Mindent idejében. Ha elmondanám, és mégsem te vagy a fivére, akkor egy nagy fegyverre lelnél ellenem, szóval így esélytelen, hogy a DNS vizsgálat előtt bármit is mondjak – tette zsebre a kezét Colin.

-          Hogy akarod csinálni? – vette vissza teljesen a fegyvert Ben.

-          Nos, ma elmondom neki a fejleményeket, és utána felhívlak a Liga régi vonalán, hogy mikor és hol találkozhattok, és egy független laborban, amit te választasz elvégzitek a vizsgálatot – mondta el a tervét Colin.

-          Hagy beszéljek vele, abból rögtön tudni fogom, hogy ő-e az vagy sem – kérte a vámpírt a vadász.

-          Nem viszlek be a központunkban, akárhogy is kéred. Egyrészt veszélyeztetnéd az ott lakókat, másrészt, ezzel Wade helyzetét rombolnád. Nehezen fogadták el, hogy megbízhatnak egy emberben – indokolta meg.

-          Látni akarom – erősködött.

-          Nem, mert úgyis a vadász győzne a lelkedben, és nem érdekelne, hogy egy ember életét tönkre teszed – tiltakozott Colin.

-          Démonokra vadászom, pontosan mit vársz, hogy fogom hagyni, hogy az az átkozott csürhe rontsa London levegőjét? – háborodott fel, és már készült ismét támadni, de Colin gyorsabb volt.

-          Nem mi akartunk élni, és emellett az valamennyi ott lakónak legalább egy ember szülője van. Az emberi részük iránti szeretetből élnek úgy, és nem támadnak emberre, és nem is esznek embert – védte meg a társait.

-          Egy képet kérek róla, hogy az apámat fel tudjam készíteni – nyalta meg idegesen az ajkát.

-          Rendben – nyúlt a tárcájába, majd adott oda egy képet a szeretett nőről. Ahogy az ellenséges férfi elvette a képet, próbált hibát találni benne, de szerencsétlenségére, nem sikerült. Ami legjobban bántotta, hogy a képen látható nőnek is pont olyan hatalmas kék szemei voltak, mint a húgának. Mi van, ha tényleg ő a testvére, akkor hálával fog tartozni egy visszataszító vámpírnak? Nem, az nem történhet meg, hogy jó érzésekkel gondoljon egy ilyen lényre.

-          Akkor holnap délben találkozzunk, mondjuk a Trafalgar téren, az úgyis nyitott, de sokan vannak, nem tudtok támadni, ahogy mi sem – vélekedett a fiatal vadász.

-          Nekem megfelel, a testvéreimmel elkísérjük Wade-et. Lehetőleg olyan védelmet hozz magaddal, akik nem lőnek kérdezés nélkül, és elég fegyelmezettek ahhoz, hogy pozitív eredmény után ne akarják megölni őt. Számomra fontos illetőről beszélünk, azonban, ha egy pillanatra is úgy érzem, hogy fenyegeted vagy a Liga valamelyik tagja, nem érdekel, hogy az emberek védelmére esküdtem fel – mondta Colin eltökélten.

-          Egy kérdés még – jutott eszébe a feladat, amivel az apja nem rég megbízta. – Úgy hallottam, hogy a központotokban van egy ember, aki ellátja a sérüléseket. Ő az? – mutatta fel az előbb kapott képet Ben.

-          Igen – bólintott Colin. – Csak nem azért kérdezed, hogy ő lesz a célpont, ha kiderül, hogy tévedtem, és csak véletlen volt, hogy a bátyja gyerekkori képének digitális öregítése téged dobott ki.

-          Holnap legyen inkább tízkor a téren – tekintette lezártnak a témát, és idegesen otthagyta a drakliát.

-          Ott leszek – mosolygott, hiszen túl sok momentum esett egybe. Biztos, hogy ő Wade bátyja. Szinte látta a fiatal vadász lelki vívódását, hogy most mit csináljon. Jó jelnek tekintette, hogy Turnerből nem veszett ki az aggódás a húga iránt, habár az már teljesen más kérdés volt, hogy a Liga mit fog kezdeni, ha a tábornokuk lánya egy közellenséghez megy feleségül, ahhoz mit szólnának, főleg Wes. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.