Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


13. rész: Farkas kaland

2010.06.20

13. rész: Farkas kaland

Az iskolai „bál” sokkal izgalmasabb volt a diákok számára, mint a befolyásos támogatókkal eltöltött vacsora. Lane és Tony körül szinte szikrázott a levegő, ahogy szorosan ölelték egymást a tánctéren, ami persze a lány testvéreinek a figyelmét sem kerülhette el. Quinn annyira nem vett róla tudomást, mivel Emilyvel beszélgetett, míg Colint teljes mértékben felháborította. Alig néhány hete figyelmeztette Tonyt, hogy vegyen vissza, mire most szinte mindenki előtt ölelgeti, mintha nem is tudja, hogy kije lenne.

Ahogy a dalnak vége lett Lane és Tony odamentek a lány rokonságához, akik nem értették, hogy miért fogják egymás kezét.

- Azt hiszem, hogy illendő lenne bejelenteni valamit – pirult el Lane.

- Kutyát sétáltatsz Laney? – jelent meg Hana is, aki még kezelhetetlenebb lett a húga és a szülei halála óta.

- Nem – felelte dühösen Tony.

- Nem téged kérdeztelek bolhazsák – vetette oda megvetően.

- Nyugodjatok le! – áll közéjük Lane. – Szóval, ott tartottam, hogy valamit be szeretnénk jelenteni – mondta nyomatékosan.

- Remélem azt, hogy már nem vagytok edzőpartnerek – kortyolt az italába Hana, amiről messziről érződött, hogy tömény alkohol van benne.

- Mondhatjuk így is, mert mostantól járunk – felelte idegesen Tony, amitől a jelenlévő Mealorie-knek leesett az álla.

- Laney mondd, hogy ez nem igaz! – kérte Hana, aki elsőnek volt ereje megszólalni.

- De igaz, mostantól együtt járunk – mondta szilárdan.

- Elárultál – öntötte le a lány fehér italát a vörös folyadékkal, amit éppen ivott, majd elszaladt onnan.

- Hana – szólt utána Lane, és utána akart sietni.

- Hagyd most inkább magára! – szólt rá Sebastian.

- Nem hagyom, mert akkor neki lenne igaza, és azt jelentené, hogy valóban cserbenhagyom. Azonban én nem akarom, hogy így érezzen – tiltakozott a lány, majd elengedte újdonsült barátjának a kezét, és követte Hanát az iskola parkjába, ahol a lány egy eldugott helyen duzzogott. Ahogy közelebb lépett az unokahúgához, a lába alatt reccsent egy ág, mire megtorpant.

- Hagy békén Laney! Elárultad a fajtánkat, azzal, hogy hajlandó vagy vele járni – törölte meg a szemét.

- És mit tett a mi híres és nemes fajtánk? Már kilenc éves koromban ki akartak végezni, míg a te életedre nyáron törtek, és a bátyádon kívül senki sem maradt a családodból. Ha nem kap idejében a véremből, akkor most nem élne közülük senki. Gondolj bele, akkor, ha nem szöksz ki, akkor már te is halott lennél – ült le mellé.

- De akkor is miért vele? Találhattál volna egy embert – vetette fel.

- Igen, találhattam volna, az osztályomból sorba is állnak a fiúk, akik szívesen lennének Tony helyében, de tudnod kell még valamit. Egy hónapja a Liga kitaszított magából, mivel szerintük nem lehetek az emberek segítségére – mondta szomorúan.

- Ezt nem tudtam – szipogott, miközben kicsit sikerült kicsit meg is nyugodnia.

- Nyugalom, minden rendben lesz. Tony felvetette a lehetőséget, hogy tudna szeretni. Adok neki egy esélyt, még nem jegyzett el, így felesleges így kiborulnod – ölelte át a lányt.

- Igaz nem is fog – nézett fel rá.

- Egy órája sem alkotunk egy párt, de te már házasságra gondolsz – nevetett az idősebbik lány.

- Ez nem vicces, nem akarok a családunkba engedni egy olyat, mint ő – törölte meg a szemét.

- Figyelj rám Hana. Tony és én sok mindenben hasonlítunk, már ami a lényünket illeti. Az ő anyja is emberként hordta ki őt, akárcsak az enyém a testvéreimet és engem. Ezért nem fogad el a fajtánk. Téged igen, mert az anyád is vámpír volt, mikor titeket szült. Próbáld megérteni az érzéseimet, és ne kérdőjelezd meg a döntéseimet. Csak élni szeretnék – mondta határozottan.

- De miért akarsz magamra hagyni te is? – nézett az idősebb lányra.

- Attól, hogy elfogadom egy srác udvarlását, aki hasonló erővel rendelkezik, mint én, az nem jelenti azt, hogy a Mealorie klánt otthagyom. Akármi is lesz, ti egy kitörölhetetlenül fontos helyet fogtok a szívemben betölteni. Soha senki nem tud rávenni, hogy eldobjam a közöttünk lévő erős köteléket – ölelte át ismét.

- Köszönöm, hogy megmentetted a bátyámat – suttogta.

- Nagyon szívesen – simogatta meg a lány fejét. – Ideje visszamennünk, hiszen most van a napforduló ünnepe, és az nagy felhajtás szokott itt lenni. Szóval ne maradjunk ki belőle! – javasolta, miközben felállt a padról, és jól látszódott a ruháján a vörös folt.

- Bocsánat a ruháért – mutatott a foltra.

- Lehet, ez a szín jobban állna nekem – majd egy intésre a fehér ruhából vérvörös lett.

- Valóban szebb – lelkendezett.

- Gyere, menjünk vissza! Adj egy esélyt Tonynak, hogy boldogságot hozhasson az életembe! – mondta elmélkedve.

- De ha megbánt, akkor megölhetem? – lett jobb kedve.

- Nem hiszem, hogy megbírsz vele – nevetett.

- Kicsi a bors, de erős – bizonygatta.

- Tudom, és belőled egy napon a fajtánk egyik büszkesége lesz – vigasztalta, miközben sétáltak vissza a buliba. Tony a park sétányánál várta őket. Reménykedett benne, hogy a lány nem hallgat rögtön az egyik rokonára.

- Minden rendben? – kérdezte a visszatérő két lánytól.

- Persze, mi baj lenne? – kérdezte Lane.

- Tudod – nem akarta ki mondani.

- Nem – vágta rá gondolkodón.

- Nehogy azt mondd, hogy máris vége! – könyörgött szinte.

- Nyugodj meg! – engedte el az unokahúgát, majd odament barátjához, és először meg akart csókolni, de mégsem volt még az az igazi érzés, ezért egy puszit nyomott az arcára.

- Megnyugodtam – majd ő tényleg megcsókolta a lányt, aki bátortalanul viszonozta, mivel eddig még soha ne volt közönségük.

- A nyálas részt előttem hanyagoljátok, inkább menjünk bulizni – toporzékolt Hana.

- Menjünk! – adott igazat az unokahúgának Lane, majd belekarolva barátjába elindultak vissza a többiekhez. Hanának ne igazán tetszett, hogy ilyen közel mennek egymáshoz, de jelen pillanat nem tudott semmi komoly indokot ellenük, hogy miért fúrhatná meg őket.

 

A Mealorie család tagjai kivételével senkit sem lepett meg igazán, hogy Lane és Tony együtt járnak. Sokan azt hitték, hogy már a nyáron is egy párt alkottak. Tony éppen kísérte vissza a kollégiumhoz a lányt, mikor Colin keresztezte az útjukat.

- Nem ártana beszélnünk – mondta idegesen a párnak.

- Hallgatunk – felelte komolyan Lane, míg Tony tudta jól, hogy a fivér is szót kíván emelni a kapcsolat ellen. Őszintén fájt neki, hogy a barátjaként ismert fiú ennyire ellene van.

- Biztosak vagytok ti ebben? – kérdezte főleg a húgától.

- Igen – felelte gondolkodás nélkül Tony.

- Én is – felelte kis gondolkodás után Lane.

- Rendben, de nincs egy kis fenntartásotok se, hogy ez veszélyes lehet rátok nézve. Van egy pár radikális gondolkozású vámpír klán és vérfarkas csapat, akik az edzőpartnerségeteket sem nézték jó szemmel, és ez a járás, lehet, elszabadítaná az indulatokat – érvelt.

- Bátyus, megértem, hogy aggódsz, de a vámpírok véleménye nem érdekel. Akármit csinálunk, soha nem fognak elfogadni senkit a Mealorie klánból. Az erőnk megrémíti őket, ne áltasd magad, hogy valaha is egyenjogú félként tekintenek ránk a társadalmukban – figyelmeztette Lane. Colin belátta, hogy a testvérének igaza van.

- Hát akkor sok boldogságot! – mosolygott keserűen, majd otthagyta a párt.

- Azért ez kicsit túlzás – szólt utána Lane, míg Tony tudta, hogy Colin nem fog többet ellenük munkálkodni.

- Talán nem értesz vele egyet? – fordította maga felé a lányt, és ölelte át.

- Úgy hangzott, mintha egy jegyespárnak kívánt volna sok sikert. Lehet, én képzelek bele sokat, de négy órája alkotunk egy párt, és ez így sok volt – indokolta meg.

- Szokatlan neked a helyzet, így megértem, hogy furcsa a többiek reakciója számodra. De hamarosan megszokod, ahogy az egész helyzetet is – csókolta meg a lányt a nyomaték kedvéért.

- Remélem, igazad van – bólintott Lane.

- Holnap mit csináljunk? – kérdezte témát váltva Tony, amivel igencsak meglepte a lányt.

- Fogalmam sincs. Én alvást terveztem, de gondolom ez nem jó közös programnak. Szóval ezt majd ebédnél megbeszéljük – próbálta félretenni a problémát.

- Miért nem reggelinél? – lett kíváncsi.

- Mert azt végig fogom aludni – felelte.

- Mivel vehetlek rá, hogy hamarabb felkelj? – simította végig a lány derekát.

- Ezzel biztosan nem – rázta ki a hideg, és húzódott hátrébb a fiútól.

- Bocsánat – tartotta maga elé bűnbánóan a kezét, hogy elegendő teret adjon a lánynak.

- Ideje aludni, mennünk – közölte kissé ridegen, majd egy rövid búcsúcsókot adott a fiúnak, ezután hátat fordított és belépett a kollégium épületébe.

Tony csak nézte a távolodó alakot. Tudta jól, hogy a lány rendkívül bizalmatlan. Habár ez érthető is, hiszen soha nem kapott még igazi gyengéd érintéseket, ami a fonataiba rejtett védő varázslatoknak volt köszönhető. Sóhajtva nézett az épület mellett álló fákra. Éppen készült volna visszamenni a saját kollégiumába, mikor érezte, hogy két erőszakos kéz fordítja vissza az arcát az épület felé, majd a következő pillanatban egy mámorító csókot kapott a barátnőjétől.

- Így már tényleg más – ölelte át Tony, majd egy igazi búcsúcsókot váltottak.

- Ebédig ez legyen elég, mert akkor sem kelek hamarabb a kedvedért – közölte kicsit keményen a lány.

- Rendben, aludj jól! – egy utolsó csók után végleg elengedte, Lane lassú léptekkel sétált az ajtó felé.

- Te is – mondta halkan, majd ismét belépett az épületbe.

- Abban nem lesz hiba – mosolygott Tony, és mikor meglátta, hogy Lane felmegy a lépcsőn boldogan, maga is elindult a fiú kollégiumba. Az épület előtt Phil várta, igencsak idegesen.

- Végre Tony – lélegzett fel egy kicsit.

- Mi az, ki halt meg? – kérdezte vidáman, amitől az egész olyan morbid volt.

- Én fogok, ha nem viszlek a bátyáid elé – felelte idegesen, és a karjánál kezdve a parkolóba húzta, ahol már csak egy jókora fekete limuzin állt, amibe igyekezett minél gyorsabban betuszkolni a barátját.

- Végre, hogy megvagy – mondta gúnyosan Lucas.

- Mi ilyen halaszthatatlan? – nem hagyta elrontani a jó kedvét.

- Ma akartuk a varázslók tudatára hozni, hogy létezel – dühöngött Lucas.

- Pech, azt hiszem, inkább maradok rejtve – mosolygott önfeledten.

- Ezen ne vigyorogj! – szólt rá dühösen a fiatalabbik bátyja.

- Már megbocsáss, de ti utasítottatok úgy, hogy kerüljem a feltűnést, és Lane érdekeit tartsam szem előtt. Na már most, végig Laney társaságában voltam – dicsekedett.

- Tényleg, hogy haladtok? – kérdezte Nadia, aki egy koktélos pohárból vért kortyolgatott.

- Kaptam egy lehetőséget, hogy bebizonyítsam, hogy jó párost alkotnánk – felelte önfeledten boldogan. – Szóval, ha nincs más, akkor én megyek, mert aludni akarok, és holnap ebéd után randira viszem – jelentette be.

- Sok sikert öcskös – engedte útjára Laurant.

- Rendben, két hónap múlva, átváltozáskor találkozunk – köszönt el, majd kiszállt. Lucas idegesen törte össze a mellette lévő pezsgős üveget, miután bezárult az ajtó.

- Nyugalom öcsém! – szólt rá Laurant, miközben megnyalta Nadia tenyert.

- Hát nem érted, két hónap múlva vele lesz, akkor soha nem lehet az enyém – tiltakozott.

- Tévedsz, Tonyé Lane, a tiéd Anna. Igaz ugyanaz a test lesz, de a belseje nem. Légy türelmes még, hiszen több mint ötszáz éve erre készülsz – figyelmeztette, majd a felesége csuklóját felsértve megízlelte annak vérét.

- Mi van, ha bemocskolja őt? – kérdezte félve.

- Miért, te tiszta maradtál Annának? – kérdezte sóhajtozva Nadia, miközben a vérét a király folyamatosan nyeldeste.

- Ez elvi kérdés – fordította el duzzogva a fejét.

- Add meg az öcsénknek a boldogságban azt a maradék évet, amit még engedünk neki. Utána megszabadulunk minden korcstól, akiket Draco teremtett – hagyta Laurant az ivást.

- Rendben, legyen – hagyta magát meggyőzni.

- Ideje hazamenni, hogy kiéljem a véres fantáziámat – jelzett kopogással a sofőrnek, hogy induljanak a király.

Tony aznap éjszaka nehezen tudott aludni, hiszen alig tudta elhinni, hogy Lane-nel hivatalosan is egy párt alkotnak. Persze nem haladhat túl nagy lépésekkel, mivel a lány nagyon tart tőle, de van egy egész örökkévalóság, amiben megismerhetik egymást.

Lane is nehezen tudott elaludni. Kétségek gyötörték, hogy valóban jó ötlet volt a fiúnak adni egy esélyt. Tényleg ennyire követni akarja a szokásokat, és járni valakivel. Azonban ő volt magányos, és ő nem akart egyedül lenni az örökkévalóságban. Tony csupán felajánlotta a társaságát, hiszen a testvéreivel nem élhet örökké együtt, hiszen ők is vágynak ugyanazon dolgokra, mint ő. Ezzel győzte meg magát, hogy téves a családja felháborodása, hiszen a tizennyolc éves lányok már szoktak fiúzni, és ő igyekszik átlagos lenni. Ezzel a gondolatokkal és Isabell horkolásával kísérve végül az álmok birodalmába lépett.

Másnap reggelinél igen kevés végzős diák volt lent, hiszen többüknek igen hosszúra sikerült az éjszaka. Azonban Tony lent volt, és reménykedett benne, hogy Lane mégis szereti annyira a hasát, hogy ne hagyja ki a napi első étkezést. Azonban hiába várt, egy Mealorie lány sem bukkant fel az ebédlőben. Délben aztán elég álmosan, de letaláltak mindketten. Tony rögtön csókkal köszöntötte újdonsült barátnőjét, akit váratlanul ért a „támadás”, mivel ébredés után olyan volt az egész tegnap este, mintha álmodta volna a beszélgetést és a megállapodást Tonyval, hogy ezentúl ők egy párt alkotnak.

- Jó reggelt – köszönt kissé álmosan a csók után.

- Már dél elmúlt – felelte nevetve Tony, miközben kihúzott egy széket a lánynak.

- És? – kérdezte, miközben letette a tálcáját és elfogadta az udvariasságot.

- Rendben. legyen jó reggelt. Szóval mit csinálnál ma? – érdeklődött, miközben ő is leült.

- Hm, egy hordónyi kávét meginnék – nyújtózott nagyot, mint egy macska.

- Akkor ebéd után lemegyünk a falu kávézójába? – érdeklődött.

- Jól hangzik, akkor most reggelizzünk meg! – látott neki az ételnek, mire Tonynak elillant a jó kedve.

- Nekem ez már ebéd, és remélem nem rázol le, hogy ez neked reggeli, és a következő étkezésig mész visszaaludni – figyelmeztette.

- Tudom, hogy értetted, és nyugodj meg, kaja után mehetünk is a kávézóba – bólintott, majd újabb falatot vett a szájába.

Egész békésen ebédeltek ezután, bár volt pár ember, akik még megbámulták őket, de nem igazán zavartatták magukat. Miután végeztek az evéssel, Tony visszakísérte a lányt a kollégiumba, ahol Lane egy órát kért, hogy emberi kinézetet varázsoljon magának. Tony nem szívesen, de megadta a kért időt, majd egy bensőséges csók után váltak el, és a lány ma is otthagyta az épület előtt, de legalább azért, hogy még szebb legyen a viszontlátáskor.

Ahogy Lane felért, tanácstalanul nézett be a szekrényébe, ahol egy megfelelő ruhát keresett a jeles alkalomra, bár most egyiket sem érezte méltónak, hogy viselje. Tanácstalan volt, hiszen még soha nem volt igazi randija, arról nem is beszélve, hogy fogalma se volt, hogy ilyenkor mit szokás csinálni, mikről szokás beszélgetni.

Igyekezett átgondolni, és valamilyen sémát követni. Ha a nővéréből indul ki, akkor valami kihívóbbat kellene felvennie, amivel fenntarthatja Tony érdeklődését. Bár nem kéne kipakolnia a húsboltot, ahogy Isa szokta, mert akkor még más foglalkozású egyénnek néznék. Végül egy zöld kivágottabb póló és egy egyszerű farmer mellett döntött, hiszen tegnap megmutatta a nőies oldalát is. Mivel fáradt volt még, ezért sportcipőt vett fel, mert még elevenen élt benne a tegnapi cipője okozott fájdalom, hiába a lába még akkor meggyógyult. Ahogy a szobájukban lévő digitális órára nézett, látta, hogy túl sokáig kereste a megfelelő ruhát, szóval jobb lesz mennie, mert különben Tonyt nagyon megváratja. Az előbb jól látta, hogy a fiú most nincs valami türelmes állapotban, ezért a nyugalom érdekében jobb lesz igyekeznie. Még ki akarta bontani a haját, hiszen tegnap este csak a csatokat vette ki, hogy a konty ne nyomja a fejét. Azonban a fésülködéshez sem kedve, sem ideje nem volt, így gyorsan összefogta a kócos loboncot, majd felhúzta a cipőjét, magához vette a táskáját, és lesietett az épület elé, ahol Tony már várta a kocsi előtt. Ahogy ránézett a fiúra, csak most vette észre, hogy tényleg milyen helyes és vonzó. Kényelmetlenül érezte magát, hogy ő nem törődött a megjelenésével, hogy megfelelő partnere legyen a fiúnak.

- Végre – sietett elé, és karolta át a lány testét.

- Bocsánat a késésért – mondta kissé bártortalanul.

- Meg van bocsátva, főleg, ha ilyen gyönyörű vagy – emelte fel a fejét, majd csókolta meg.

- Persze, inkább nem az igénytelen jelzőt akartad használni? – vonta fel a szemöldökét.

- Nem, de most már menjünk, mert porzik a vesém – engedte el a lány testét, és a kezénél fogva kezdte el húzni a kocsihoz, ahol előbb kinyitotta a jármű ajtaját, majd besegítette a lányt. A parkban beszélgető emberek figyelték ezeket az eseményeket, mire mindegyikükben felmerült, hogy Tony most vagy túl játssza, vagy ennyire nemesi nevelést kapott. Akárhogy is, egyre erősödött bennük a gyanú, hogy Tonyval nincsenek egy szinten.

Hamarosan a fiú is beszállt a kocsiba, csak ő a vezető ülésbe. Ahogy elindultak, Lane azt vette észre, hogy zavarban van. Már sokszor érezte így Tony közelében, de még eddig nem voltak kettesben ilyen szituációban, ilyen kicsi helyre összezárva. Görcsösen nyomta meg a gombot, hogy lejjebb húzza az ablakot, és némi huzattal igyekezett lehűteni a fülledt teret. Valahogy még mindig nyomasztóan hatott magára a hallgatás, amivel nem tudott mit kezdeni.

- Jól aludtál éjszaka? – szólalt meg hirtelen, miközben a fiú felé fordult.

- Fogjuk rá, bár elég keveset, mivel vágytam rá, hogy mihamarabb viszont lássalak – mondta, miközben az útról le sem vette a szemét, és éppen sebességet is váltott.

- Mondtam, hogy ebéd környékén találkozunk – érvelt a lány.

- Valóban, de reméltem, hogy a reggelit nem hagyod ki – indokolta meg.

- Nem rég reggeliztem – nevetett.

- Bolond – húzódtak önkéntelenül mosolyra az ajkai.

- Lehet, de te akarsz velem járni – csapta vállon játékosan.

- Hé, maradj nyugton, mert még neki hajtok egy fának, és az mindenkinek kellemetlen lenne – fenyegetőzött.

- Valóban, főleg neked, hiszen utána járhatnál gyalog – kötekedett, mire Tony oldalra húzódott a járművel, és leállította a motort, majd a lányhoz fordult.

- Na, megállj! – kapott két kézzel a lány arca felé, miközben ő hajolt hozzá, majd szenvedélyes csókban forrtak össze az ajkaik. Lane most teljes szívből viszonozta a csókot, amitől Tonynak felettébb jó kedve támadt. Perceken keresztül csókolták egymást, mire Lane parancsolt maguknak megálljt.

- Mi van a beígért kávémmal? – kérdezte a nagy zöld szemeit a fiúra meresztve.

- El is felejtettem, hogy kávéhiányod van – távolodott el a lánytól, és újra indított. Lane a továbbiakban tartózkodott a kötekedéstől, mivel jobb szeretett volna szembe ülni a fiúval, mert akkor egy asztal is ott lenne köztük. Hirtelen a testében valami furcsa bizsergés vette át az uralmat, ami mintha hőre vágyott volna, hogy Tony egész testéhez hozzádörgölőzhessen. Azonban ez az érzés ismét megrémítette, ezért igyekezett a vágyai ellen tenni. Tony észrevette, hogy barátnője hirtelen milyen csendes lett, és a mellettük elsuhanó fákat nézi. Legszívesebben megint oldalra húzódott volna, de akkor soha nem érnek oda a kávézóba. Legalább addig is hagy neki egy kis teret, hogy átgondolja az érzéseit. Lane észre sem vette, mikor megérkeztek, csupán azt, hogy Tony a vállára teszi a kezét.

- Igen? – fordult a fiú felé.

- Itt vagyunk – közölte.

- De jó – lelkendezett, majd kinyitotta az ajtót és kiszállt. Tony követte a példáját, majd miután mindkét ajtót becsapták, lezárta a járművet.

- Lane minden rendben? – kérdezte félve, miközben megkerülte a kocsit.

- Persze – felelte a világ legtermészetesebb dolgaként.

- Csak olyan szótlan voltál – karolta át a derekánál, miközben a bejárat felé sétáltak, amitől Lane-ben ismét megjelent a bizsergő érzés, hogy teljes testével a fiúhoz akar bújni.

- Nem volt mondanivalóm – jött zavarba.

- Nekem se gyakran van, de eddig is kötekedtem veled, hogy a hangodat halljam – súgta menet közbe a fülébe, miközben a bejárat előtt lévő lépcsőre felléptek.

- Persze, most ezt mondod – pirult el, ami elégedettséggel töltötte el Tonyt, hogy sikeresen zavarba hozta a vámpírlányt. Csak elégedetten elmosolyodott a gondolatra, és beléptek a kávézóba, ahol az egyik ablak melletti asztalhoz helyet foglaltak, a nem túlzsúfolt helyen. Lane éppen levette a kabátját, mikor egy pincérlány jelent meg két itallappal.

- Üdvözöllek titeket nálunk – mosolygott kedvesen, miközben átnyújtotta a két katalógust.

- Köszönjük – mondták egyszerre.

- Visszajövök később – azzal magukra hagyta őket.

- Nos, akkor szerinted melyik hangzik jól? – kérdezte Lane, miközben kinyitotta a kis füzetet.

- Őszintén soha nem ittam még ilyeneket, maximum feketén – nézegette a különböző fajta féle kávékat.

- Valahogy én is hasonlóan vagyok, ez van, ha nem érezzük rendesen az ízeket. Mindegy, akkor legyen egy karamellás tejes kávé – nézte végig az ajánlatot.

- Édessé teszed a napot? – mosolygott.

- Ha te így akarod mondani – vonta meg a vállát.

- Akkor rendeljünk! – intett Tony a lánynak, hogy döntöttek.

- Igen? – ért oda hozzájuk.

- Lesz egy karamellás tejes kávé, fahéjjal – mondta Lane.

- Mekkora pohárba kéred? – jegyzetelt a lány.

- A legnagyobba – felelte.

- Ezenkívül? – fordult Tony felé.

- Ugyanolyan pohárba, kávét kérek feketén – mondta Tony, mire a pincér lány azt hitte, hogy rosszul hall.

- Olyan hosszú kávét? – kérdezett vissza.

- Nem, hanem eszpresszóval telefőzve, semmi hígítás – válaszolta kissé szigorúan.

- Rendben, még valamit. Süteményt? – lépett túl a fiú választásán.

- Ennyi lesz, köszönjük – bólintott Lane.

- Akkor hamarosan hozom – azzal otthagyta őket.

- Még, hogy én vagyok az egyetlen kávémániás – vetette Tony szemére.

- A cukor árt nekem, szerintem észrevehetted, hogy soha nem eszem csokit – indokolta meg.

- Valóban, és ez azért lehetetlen, mert… izé tudod, mert az vagy? – kérdezte zavartan.

- Igen, mert az vagyok – mondta kicsit elkenődve. – Akkor most mesélj magadról te valamit! – kérte Tony, miközben megfogta a lány kezét az asztalon átnyúlva.

- A helyzet az, hogy nem tudom, hogy mit mesélhetnék magamról – lett zavartabb.

- Amit nem tud rólad senki, de örülnél neki, hogy a barátod tudja, hogy figyelni tudjon rá – magyarázta meg.

- Hm, a madárfóbia idetartozik? – gondolkodott el.

- Akkor ne vegyek neked madarat ajándékba, látod ezzel is okosabb lettem – mosolygott.

- Miért, egy madarat akartál nekem venni? – kíváncsiskodott.

- Nem merült fel bennem, de ki tudja, hogy halottak napjakor mivel ajándékozlak meg – a hüvelyujjával gyengéden masszírozta közben a lány kézfejét.

- Egy nap után, már azon gondolkodsz, hogy kárhozottak Valentin napján, mivel ajándékozz meg? – lepődött meg.

- Meg akarlak ismerni, hogy véletlenül se tudjalak megbántani. Egész sok fivéred van, akik levadásznának utána – színlelt ijedelmet.

- Mintha nem tudnád mindet lecsapni bármikor? – jelelte meg gúnyosan.

- Mivel tudom, hogy nagyon szereted őket, így nem bántanám őket, mert tudom, hogy neked fájna – indokolta meg.

- Lehet mégsem olyan jó ötlet ez a járás dolog, olyan nyálas lettél tegnap óta – húzta ki a kezét Tony ujjai közül.

- Jobb lenne, ha megint tapló lennék? – vonta fel a szemöldökét.

- Nem azt mondom, de ne kezelj úgy, mintha valami isteni teremtmény lennék. Tegnap óta nem változtam semmit. Nekem az a baráti hangvétel tetszett, amiben az utóbbi időben társalogtunk, és ha most még csókolózunk pluszban, nekem úgy lenne a legjobb. Szerintem te sem vagy az a körül udvarlós hős szerelmes – vélekedett.

- Ha ez a kérésed, tiszteletben tartom – bólintott.

- Köszönöm – mosolygott Tonyra, miközben most ő tette a fiú kezén, hogy ezzel is bíztassa.

- De azt továbbra is fenntartom, hogy alaposan meg akarlak ismerni, hogy egy nap talán még a szerelmed is lehessek – adott egy apró puszit a lány kézfejére, akinek ez ellen nem is volt semmi ellenvetése. Éppen válaszolni akart, mikor apró, mégis türelmetlen köhintésre lettek figyelmesek. Mindketten a hang irányába fordultak, és látták, hogy a pincérlány érkezett meg a kért kávékkal.

- Köszönjük – mondta Lane, miközben a lány elé rakta a kért tejes kávét, majd visszafogta a kitörni készülő nevetését, mikor meglátta a pincérlány fintorát, miközben Tony elé letette a gyilkos mennyiségű kávét.

- Ha valamire szükségetek lenne, szóljatok! – hajolt meg, aztán elment onnan.

- Csak tudnám, hogy mi nem tetszett neki? – mondta Tony, mire Lane jókedvűen nevetett.

- Talán az, hogy ettől egy normál ember rögtön szívinfarktust kap – válaszolt.

- Én most azt akarom, hogy dobogjon a szívem – felelte.

- Rendben – hagyta rá, és lerombolta a csíkos kávéját, hogy összeérjenek az ízek, majd belekortyolt a forró italba, amit a lehető legteljesebb mértékben íztelennek érzett.

- Milyen? – kérdezte, miután ő is belekortyolt a sűrű feketekávéba.

- Nem tudom leírni, inkább kóstold meg – nyújtotta oda.

- Emlékszel, nem ihatok cukrot – figyelmeztette, mire Lane egy újabb kortyot vett magához, majd a helyéről felállva, az asztalon áthajolva megcsókolta a fiút.

- Nos, szerinted? – szakadt el tőle, majd visszaült a helyére.

- Nagyon finom – dicsérte meg.

- Szerintem meg nem, de mindegy. Te jobban érzed az ízeket, és azt mondod, hogy az, elhiszem neked – mondta kedvesen.

- Kezdetnek ez nagyon jó. Akkor beszélgessünk… - és megkezdődött az egész délutános nevetés. Lane teljesen felélénkült a fiú mellett, akiről soha nem gondolta volna, hogy ilyen jó humora van.

Miután mindketten megitták a szinte félliternyi kávéjukat, sétáltak egyet a faluban kézen fogva. Tony nem bírt betelni a lány mosolyával, amit olyan ritkán volt alkalma látni eddig, azonban most érkezett el az idő, hogy nap, mint nap sütkérezzen benne. Lane élvezte, hogy a fiú mellett olyan felszabadult lehet.

Már jócskán sötétedett, mikor visszamentek az iskolába, ahol a kollégium előtt hosszan búcsúzkodtak. Lane egyre jobban érezte, hogy jól döntött, mikor adott a fiúnak egy esélyt. Egy teljesen új bizsergető érzés járta át az egész testét, amitől nem félt, még többet akart belőle, és a fiúval lenni.

A következő hónap nagyon hamar eltelt, szinte fel sem ocsúdtak. Lane és Tony egyre közelebb kerültek egymáshoz. Habár a hétvégéik nem igazán voltak szabadok, mivel akkor voltak az úszóversenyek, és Lane volt a lányok legjobb mellúszója, így minden versenyen indult, és általában a legfényesebb éremmel tért haza. Tony Caleb miatt nem indulhatott, mivel a jól bevált embereken nem akart változtatni az edző. Azonban Tony ezt nem is bánta, hiszen neki nincs szüksége a sportösztöndíjra, míg a Russel fiúnak sokat segíthet a továbbtanulásban, legalábbis a felvételiben. Meg azonkívül, ha Tony nem versenyzik, Lane összes futamát figyelemmel tudja követni, és kiélvezni a látványt, amit a lány nyújt fürdőruhában. Az már mellékes, hogy egy rakás ember láthatja, de ők nem számítanak.

Az elmélyülő vonzalom miatt mindketten igyekeztek olyan ajándékot választani egymásnak, amivel tényleg örömet szerezhetnek a másiknak. Tony ezzel akarta kifejezni a szerelmét, míg Lane biztosítani akarta, hogy tényleg kedveli, mivel még mindig nem tudta eldönteni, hogy mit érez a fiú iránt. A teste mindig bizsergett, mikor végig simított rajta a fiú keze, és ölelte magához teljes erőből.

Abban megegyeztek, hogy nem kérnek segítséget a másiktól, hogy mit szeretne. Másfelől, különleges ajándéknak kell lennie annak a valaminek. Mivel Lane még nem akart a testiség útjára lépni, ezért megállapodtak abban, hogy vásárolni fogják az ajándékot, és ők nem törődnek az anyagiakkal. Az egyik délutáni kimenőt nem töltötték együtt, és keresték fel a különleges igényeket is teljesítő illetőket. Szerették volna, hogy az első ajándék párként emlékezetesre sikerül.

Megbeszélték, hogy a jelmezes buli előtt adják oda egymásnak az ajándékokat. A régi idők emlékére, mindketten a régi vámpírvadász akadémián hordott díszegyenruhájukat vették fel. A ruha nem volt túl bonyolult, egy nadrágból és egy rövid kabátból állt, amik fekete színűek voltak, és különböző vámpírellenes szimbólumok voltak beléjük hímezve végig.

Lane éppen a szobájukban öltözködött, nővérével egyetemben. Isabell éppen azt ecsetelgette, hogy a húgának nem volna jó, ha ott maradna, mivel különleges vendéget vár éjszakára, aki kedvéért egy ehető fehérneműt is vásárolt az alkalomra.

- Ha vennél egy csokoládéból készült melltartót és bugyit, hagynád, hogy Tony leegye rólad, utána nagyon jó éjszakában lenne részed – mondta húgának.

- Nem hiszem, mivel Tony nem ehet csokoládét – felelte.

- Most a sport miatt? Néha tehet kivételt – tette be a fülbevalóját.

- Nem érted, Tony allergiás a csokoládéra – felelte szigorúan.

- Értem, más nem akkor te veszel neki egy csoki gatyát, amit leeszel róla – tett javaslatot.

- Nincs szándékomban semmilyen ruhát leenni róla. Inkább adok neki valamit – mutatott fel egy ékszeres dobozt.

- Mit vettél neki? – kapott utána, mire Lane kivette a benne lévő ékszert, mire Isabell csalódott lett. – Egy ilyen fém vacakot vettél neki? – háborodott fel.

- Isa vedd be a gyógyszered, és ne beszélj több hülyeséget! – szólt rá sértődötten a húga.

- Azt hittem, hogy valami vastagabbat veszel, ha már hercegnek adod – érvelt.

- El tudod képzelni, hogy milyen drága volt? – kérdezte kissé ingerülten.

- Ezüst, nem olyan drága, mintha aranyból készült volna. Tényleg én úgy tudtam, hogy az ezüstre is allergiás – jutott eszébe.

- Igen arra is, de ez nem ezüst, hanem platina – mondta büszkén, majd otthagyta a nővérét és belépett a kis mosdójukba, aki teljesen kiakadt a hírtől, hogy a húga mennyit költött egy fiúra, akivel még másfél hónapja alig járnak.

- Miből volt neked erre pénzed? – kérdezte felháborodva, miközben követte húgát.

- A téli szünetben ígértem néhány koncertet az ismerősömnek, aki a nyakláncot és a medált intézte. Akkor úgyis ráérek, így nincs mitől aggódnom.

- Első pasidnak ilyen ajándék, ennyi idő után, te nagyon oda lehetsz érte – jegyezte meg kissé keserűen.

- Nem mondanám, inkább azt, hogy nagyon jó barátok vagyunk – felelte, miközben egy fehéraranyból készült nyakláncot tett a nyakába.

- Lane nem intéznél a nevemben valami szép ajándékot platinából Calebnek? – állt mellé.

- De ugye tudod, hogy neked kell kifizetned, mert nem csinálom meg helyetted – kötötte ki.

- Ugyan már Laney, a nővéredért ennyit megtehetsz – próbált a lelkére beszélni.

- Ezt megbeszéljük később, mert most találkozom Tonyval öt perc múlva, és átadjuk az ajándékainkat – igazította meg a haját, majd elhagyta a szobát. Isabell még mondani akart valamit, hogy meggyőzze, de nem érte utol. Lane gyors léptekkel igyekezett az iskola egyik eldugott szegletébe, ahol megbeszélték a találkozót Tonyval. Ahogy megérkezett rögtön látta, hogy a fiú elég idegesen ott várakozik. Már amúgy is csak néhány nap volt a teliholdig. Megbeszélték, hogy Lane most nem kíséri el, majd ha a tanév véget ér, mivel ez még túl korai lenne a kapcsolatukban. A lány tudta jól, hogy a fiú ilyenkor engedi szabadjára a vágyait, és ő még egészen biztosan nem volt biztos benne, hogy szeretné azokat a dolgokat, amit Tony.

- Végre – lélegzett fel megkönnyebbülten, majd a barátnőjéhez sietett, akinek még köszönni sem volt ideje, mivel máris csókkal fogták be a száját.

- Nekem is nagyon hiányoztál – sóhajtott mélyet, miután alig két centire elválltak az ajkaik, de csak azért, hogy Tony levegőhöz jusson.

- Kész pokol nélküled minden pillanat – ölelte át, majd csókolt a nyakába, mintha a nyakából akarna vért inni.

- Most ne, majd az este végén, lefekvés előtt – tolta el magától a fiút, miközben érezte, hogy a nyelvével megízlelte a finom bőrt.

- Rendben – nyelt nagyot, és engedte el a lányt.

- Szóval – nyúlt bele a zsebébe a lány, és elővette a kis dobozt.

- Várj, csak akkor adjuk oda egymásnak, ha tiszta és őszinte, amit egymás iránt érzünk – tette Lane kezére a sajátját, és nézett az igéző zöld szemekbe.

- Őszintén tisztellek és kedvellek – mosolygott kedvesen.

- Most ez elég – csókolta meg röviden, majd ő is elővette a lánynak szánt ajándékot. – Boldog kárhozottak ünnepét neked – nyújtotta oda a lánynak.

- Ez pedig az én ajándékom neked, viseld egészséggel! – nyújtotta oda az ékszeres dobozt, miközben a fiútól elvette a felé nyújtott ékszerdobozt. – Úgy látom, hogy egyformán gondolkoztunk – mosolygott visszafogottan, miközben a dobozok gazdát cseréltek.

- Ezért is alkotunk ilyen jó párt. Na, nyisd már ki, látni akarom, hogy tetszik-e vagy sem! – noszogatta a lányt, míg a sajátjáról addig tudomást sem akart venni.

- Rendben – bólintott Lane, majd izgatottan kinyitotta a zöld bársonnyal bevont dobozt, és elállt a lélegzete. Egy elegáns női karóra volt benne, aminek aprólékosan kidolgozott fém „szíja” volt, mint a mikor futó növények ölelnek körbe valamit. Az óra számlapja fehér volt, rajta ezüstös vonások és római számmal jelölt számok.

- Nos? – kérdezte kissé türelmetlenül.

- Álomszép – mondta meghatódva, és megölelte a fiút.

- Örülök, reméltem, hogy tetszeni fog. Bár abban nem kételkedtem, hogy az órák tetszenek – mosolygott büszkén.

- Honnan tudtad, hogy örülnék egy órának? – lepődött meg.

- Mindig, mikor a faluban sétáltunk, akkor az ékszerbolt előtt mindig a karórákat figyelted, és ebből rájöttem, hogy nem csak pohár, hanem óramániád is van – tette oldalra a saját dobozát, miközben elvette Lane-től az övét, majd kivette belőle az órát, majd felcsatolta a lány bal csuklójára.

- Ebben van valami, tényleg az órákért is bolondulok – bólintott. - Köszönöm szépen, nagyon szép – mondta halkan, majd egy szenvedélyes és hosszú csókot adott a fiúnak. – Most pedig tudni akarom, hogy neked hogy tetszik az én ajándékom – tért át egy másik témára.

- Na, lássuk – nyúlt a hanyagolt dobozért, és kinyitotta. – Ez nagyon szép Laney – vette ki a hosszú nyakláncot, és nézte meg alaposabban a farkas fejet ábrázoló medált. – De miért ilyen hosszú? – kíváncsiskodott.

- Hogy ne fojtson meg, mikor átváltozol a teliholdak alkalmával – indokolta meg.

- Nem fojtana meg, mert egyszerűen szétszakadna – indokolta meg.

- Ez nehezen, mert platinából csináltattam neked, hogy mindig és miden körülmények között hordani tudd – tette a fiú mellkasára a kezét, és érezte a szívdobogását.

- Csodálatos vagy – lihegte a vágytól elfúló hangon.

- Tudom – vette el a fiútól a nyakláncot, majd a fején át a nyakába akasztotta.

- Most bűntudatom van, hogy te sokkal többet költöttél ajándékra, mint én, pedig meggyőződésem volt, hogy én veszem komolyabban. Megvettem neked a legkülönlegesebb órát a környéken, mire te a legerősebb fémből csináltatsz nekem nyakláncot. Bele sem merek gondolni, hogy mennyi volt – húzta közelebb magához a lányt, és simított végig az arcán.

- Három este kell majd a zenét szolgáltatnom Eliottnak a téli szünetben – mondta el az árat. – De most menjünk a buliba, már nagyon szeretnék táncolni veled, és egyébként is hosszú még az este, és még tengernyi időnk van csókolózni és beszélgetni – hárított.

- Rendben, menjünk! – karolta meg a lányt a derekánál, majd vezette be a buli helyszínére, ahol kivételesen nem voltak tanárok, csak a diákok élvezhették az édes szabadság ízét, szóval rengeteg alkoholt is hoztak be. Ahogy Lane és Tony beért, Isabell rögtön közelített feléjük két igencsak látványos koktéllal.

- Tessék gyerekek! – nyújtotta át.

- Hogy lettél ilyen adakozó? – vette el gyanakodva Lane.

- Nagy esemény számotokra a mai, és úgy láttam helyesnek, ha én is megajándékozlak titeket, és egyébként is ingyen van – vont vállat.

- Köszönjük Isa – mondta Tony, és arrébb vonultak barátnőjével.

- Akkor boldog kárhozottak Valentin napját – emelte koccintásra a poharat Lane.

- Még éljünk meg együtt legalább százat – mosolygott Tony, és koccintották össze a poharaikat, majd mindketten belekortyoltak. Lane nem nagyon érzett rajta ízeket, míg Tonyn látszott, hogy valami nem tetszik valami.

- Mi a baj? – kérdezte érdeklődve.

- Túl édes – jött az egyenes válasz.

- Biztos, ilyen gyenge piákból kevertette Isa, hiszen nem arról híres, hogy nekünk önzetlenül tegyen jót – vélekedett Lane.

- Remélem, hogy tényleg ennyi – itta ki egy kortyra, hogy minél hamarabb megszabadulhasson tőle.

- Akkor nem kellett volna meginni – tette oldalra az italát Lane, és simította végig a fiú arcát, aki egyik pillanatról a másikra lesápadt. – Minden rendben? – kérdezte aggódva.

- Nem, menjünk a levegőre! – kérte, és elsietett. Lane felvette az italát, és a fiú után sietett. Még soha nem látta ilyennek, tudta, hogy valami nagyon komoly dolog lehet, ami hatott rá. Talán a nyaklánc nem tiszta platina lenne, hanem ezüst is van benne? Ha így van, akkor megöli azt, aki rendezte neki az igencsak drága ajándékot. A fiú után sietett, miközben bele-belekortyolt az italába. Az alján látta, hogy kis apró darabkák úszkálnak benne. Az egyiket kivette az ujjával, és megszagolta és megnyalta. A következő percben dühösen dobta el a poharat és sietett a fiú után.

- TONY! – kiabált utána. Nem kellett sokáig keresnie, mivel a bejárati ajtó közelében lévő sötét kis lyukban fulladozott. – Gyere, menjünk egy olyan helyre, ahol tudsz inni a véremből – igyekezett a vállával alátámasztani, és az iskolaudvar sötétebb részére húzni, ahol nem látják meg őket olyan könnyen. Ahogy egy vastagabb törzsű fa takarásába értek, Lane erőszakkal megcsókolta a hevesen ziháló fiút, majd oldalra döntötte a fejét, hogy Tony ajkai könnyedén a nyakához férjenek. A fiú egy percig sem hezitált, hanem a fogaival felszakította az érzékeny bőrt, mire Lane felszisszent, de tűrt. Egy arra járónak úgy tűnt, mintha egy szerelmes pár a fának dőlve élvezné egymás társaságát, miközben a fiú éppen kiszívná a lány nyakát, aki még élvezi is. Lane viszont egyáltalán nem élvezte, hogy a vér lassan távozik a szervezetéből. Már-már készült ellökni magától, mikor Tony magától szakadt el tőle.

- Menj, keresd meg Philt, ő tudja, hogy hol tudnak rajtam segíteni! – engedte el a lányt, és támaszkodott a fának.

- Rendben sietek – hagyta ott. Nem érdekelte, hogy a nyakán ott a harapásnyom, és még a vér is szivárog belőle. Mivel ő nem allergiás a csokira, így nem is tud a testében ellenanyagot termelni, pedig úgy lenne a legjobb. Még az ezüstnél sem látta így kiütve, pedig az sem kispályás.

Ahogy rendesen érte fény az épület bejáratánál többen felfigyeltek a lány véres nyakára, de úgy gondolták, hogy csupán halloweeni kellék, hiszen vámpírvadásznak öltözött, ezzel meg bukott vámpírvadász lett. Hiába próbáltak volna többen hozzászólni, ő csak Phil energiáját követte, aki a bulizók sűrűjében élvezte a partit. Ahogy beért látta, hogy egy lánnyal táncol. Nem érdekelte, hogy mi lesz, és mi nem odasietett hozzá, és elkezdte elvonszolni a partnerétől.

- Lane, azért ez sok, amit képzelsz magadról! – háborodott fel.

- Tony italába csokit csempésztek, és most nagyon rosszul van – panaszolta.

- A francba – hagyott fel a kéretéssel, és a lány mellett futva hagyta el a termet, majd követte a fához, ahol Lane Tony-t hagyta. Sajnálatukra azonban akkor már nem volt egyedül.

- Mik ki nem derülnek, te allergiás vagy a csokoládéra? – hallották meg Caleb gúnyos hangját.

- Takarodj innen! – mondta Tony lihegve, miközben a szájából előbuggyant Lane véréből egy kicsit.

- Csak nem a halálodon vagy? – érdeklődött még gúnyosabban.

- Tony! – sietett oda Lane, akit szorosan követett Phil.

- Végre – lélegzett fel a beteg.

- Gyere, azonnal elviszlek a legközelebbi bázisra, ahol kezelni tudnak – vette a vállára Phil legjobb barátját, majd elindult a kocsi felé, amit közösen használtak a herceggel.

- Megyek én is – igyekezett lépést tartani velük Lane, mire Caleb elkapta a karját, és visszahúzta.

- Nem járhatsz egy ekkora lúzerrel – jelentette ki.

- Tévedésben élsz, te vagy a vesztes, és most megyek, mert a barátomnak segítségre van szüksége. És üzenem a nővéremnek, hogy ezt kegyetlenül meg fogja még bánni – hagyta ott. Jól tudta, hogy Isabell köpte el Tony gyengeségét, és még meg is mérgezte. Hogy nincs benne semmi jó érzés. Tudta jól, hogy nem bánthatja, mert a kettejük kényes harmóniájától függ mindkettőjük élete. Azonban ez mégis csak tűrhetetlen, hogy ilyen egyszerűen keresztbe tesz nekik. Összeszedte minden lélekerejét, és a két fiú után szaladt, akik ekkor már elérték Tony kocsiját, és Phil éppen tette volna be előre.

- Kicsit tarts még ki Tony! – kérte, miközben látta, hogy a barátja egyre rosszabbul van.

- Tedd hátra, én életben tartom addig! – érte be őket Lane.

- Mára már így is elég vért vesztettél – ellenkezett.

- Nem érdekel, majd te adsz a tiedből, ha odaértünk, hogy biztosan életben maradjak – nyitotta ki a hátsó ajtót, mire Phil ráállt. Már korábban elhatározta, hogy nem ad a lánynak vért, mivel ő nem tudja olyan jól elnyomni a gondolatait, mint a tapasztaltabbak és Tony. Ha későn lökné el magától a lányt, az tudomást szerezne az igazságról, ami Tony tekintetében nem lenne valami célravezető.

Azonban most csak Lane tudja életben tartani Tonyt. Milyen nevetséges is, egy herceg, akit fegyverrel alig lehet legyőzni, most pár darab csokoládé öl meg. Ha nem lett volna ilyen kilátástalan a helyzet, akkor Lane szívesen elnevette volna magát. Milyen kegyetlen is tud lenni, hogy nevetne, miközben a barátja haldoklik. Már-már kezd olyan kegyetlen lenni, mint a nővére. Legszívesebben pofonvágta volna saját magát, miközben megrázta a fejét. Most nem gondolkodhat ezen, hanem életben kell tartania Tonyt, míg meg nem érkeznek a menedékhelyre, ahol elláthatják a megmérgezett herceget. Megharapta a csuklóját, majd Tony ajkaihoz tartotta. A vér lassan kezdett el csorogni a fiú szájába, miközben Phil indított. Elég eszelős tempóban hajtott, habár ez nem is volt probléma, mivel félreeső erdei utakon hajtott, amik eléggé ráztak, de legalább forgalom nem volt.

Lane gondolta, hogy a nehéz megközelíthetőség miatt telepítették ilyen helyre a központokat, hogy az emberek nehezebben akadjanak rájuk. Nem akartak annyira rejtőzködni, de az emberek túl ostobák, ahhoz, hogy megértsék a fajtájukat. Ha ténylegesen tudomást szereznének róluk, akkor biztosan nem tolerálják őket. Mivel ők halandók, nem viselnék el a halhatatlanok jelenlétét, és megtalálnák a módját, hogy megöljék őket. A többségük már régóta nem eszik embereket, mégsem látnák meg őket, csak azokat, akik nem engedik el a múltat. Tudták jól, hogy az emberek elől rejtőzködni kell, csak így élhetnek egymás mellett.

Ezekkel a gondolatokkal Lane számára egyre vonzóbb lett az ötlet, hogy Tonyval közösen tervezzék a jövőt. Habár tudta jól, hogy a saját fajtáik sem lennének túl toleránsak, mégis őket könnyebb lenne meggyőzni az elfogadásról, mint az embereket. Ahogy ezeken a dolgokon gondolkozott, arra lett figyelmes, hogy egyre álmosabb lett, és már alig bírja tartani a fejét. Tudta jól, hogy ez a vérveszteség miatt van, de Tonynak szüksége van a vérre. Fogalma sem volt róla, hogy mikor ájult el, de azt biztosan tudta, hogy a fiúért az utolsó csepp vérét is képes odaadni.

 

Egy kopár szobában tért magához, miközben a karjába egy nagy zacskó vér volt bekötve. Érezte, hogy nincs egyedül, de jól tudta, hogy nem Tony az. Az idegen felé fordította a fejét, hogy megtudja, hogy ki lehet az. Enyhén kikerekedett a szeme, mikor Lucas hercegre ismert. Látta, hogy a férfi félve nézi őt, mintha aggódna érte.

- Hol vagyok? – kérdezte szinte kiszáradt szájjal.

- Végre Laney – kapta fel a fejét, és mosolygott megkönnyebbülten a lányra, aki megpróbált felülni, de rögtön szédülés tört rá.

- Pihenj még! – nyomta vissza az ágyra, majd vett fel maga mellől egy véres zacskót, és egy pohárba töltött belőle, és egy szívószállal a lány ajkához tartotta.

- Tony jól van? – kérdezte aggódva, amivel sikerült elkedvetleníteni a herceget.

- Már javul az állapota, de a telihold után derül ki. Ha haza szeretnél menni, megértem, hiszen ott vannak a kötelezettségeid az iskolában – törölte le közben a lány szájából kibuggyanó vért.

- Még én sem vagyok túl jól, és addig sehova sem akarok menni, amíg nem tudom biztosan, hogy Tony felépül – mondta eltökélten Lane, miközben kész felüdülés volt számára a torkát végigsimító friss nedű, ami most a vércsoportjának megfelelő volt, és teljesen tiszta. Nem volt benne semmi méreg, betegség, csak szimplán a legtisztább vér, amit kaphatott.

- Az öcsém szerencsés, hogy ilyen kedvese van, mint te – mondta irigykedve.

- És Phil merre van? – váltott témát.

- Ő most büntetésben van, mivel nem végezte rendesen a feladatát, és ezzel fel is mentettem a feladata alól. Kyle lesz ezentúl Tony testőre – jelentette ki.

- Nem Phil hibája volt a mérgezés, hanem az enyém. Véletlenül elszóltam magam, a nővérem előtt, hogy Tony szervezete nem bírja a csokoládét, és ő egy órával később csokit kevert a koktéljainkba, miután megajándékoztuk egymást – emelte fel a bal csuklóját, és nézte meg az óráját.

- Igazán szép darab – dicsérte meg.

- Tonytól kaptam halloween alkalmából – mosolygott halványan.

- Ez kedves tőle – lett ideges, majd felállt. – Most hagylak pihenni Lane, majd később még visszanézek.

- A büntetést megszakítatná, és beküldené hozzám Philt? – kérdezte reménykedve.

- Miért őt akarod? – kérdezte dühösen.

- Mert ő egy nagyon jó barátom, akire mindig számíthatok. Mivel rajta és Tonyn kívül nem ismerek jobban egy vérfarkast sem, ezért szeretném, ha itt lenne mellettem, míg nem láthatom Tonyt – magyarázta.

- Meglátom, hogy mit tehetek – sóhajtott mélyet, majd elhagyta a szobát. Nagyon dühös volt, hogy már két fiatal farkashoz is jobban ragaszkodik, mint hozzá. Tudta, hogy ez a lélek, még nem Anna, de a test az övé. Tudta, hogy türelmesnek kell lennie, hiszen még néhány év múlva térhet vissza hozzá szerelme, de ez a két félkegyelmű, nem képes vigyázni Lane-re. Vagyis még magukra sem, hiszen Lane tartotta életben Tonyt. Míg Phil, valami ostoba libának csapta a szelet. Kész röhej. Bosszankodott továbbra is magában.

Néhány óra múlva Lane megelégelte, hogy egyedül fekszik itt a szobában. Látni akarta Tonyt és Philt, hogy mindkét fiú jól van-e. Lassan felkelt, majd felvette a saját ruháit a fehér vászon hálóing helyett, amik kicsit véresek voltak, de nem foglalkozott vele. Már elég erősnek érezte magát, hogy járni tudjon, és megvédje magát. Először összpontosította az erejét, hogy megtalálja Philt, hiszen Tonyt biztosan nagyobb védelemmel látták el, ezért előbb szüksége lesz egy idegen vezetőre.

Nagyon alaposan koncentrálva szintekkel maga alatt megtalálta a fiú energiáját, amik elég gyengék voltak, de jobb ötlete nem lévén követte. Ahogy kilépett a szobája ajtaján valamivel erősebben érezte Phil lelkét, de nem csak az övét, hanem egy rakás farkas lelket is. Tudta, hogy ezek a lények nem tolerálják a létét, és azt sem, hogy Tony közelében van.

Éppen készült lemenni a pincébe, mikor egy kisebb társasággal találta szembe magát. A külsejükből ítélve vele egykorúak lehettek, bár ezt a kárhozottaknál soha sem lehet tudni. Vegyesen voltak fiúk és lányok, a ruházatukból látszott, hogy a katonaság utánpótlása.

- Jól mondtam, hogy vérszagot érzek – mondta az egyik lány.

- Ügyes vagy Majra – bólintott a kis csapat alfája.

- Sziasztok – mondta idegesen Lane.

- Hogy kerültél ide vámpír? – kérdezte az arcába hajolva a fiú.

- Hosszú történet, nem akarlak titeket ezzel feltartani – hárított.

- Ha nincs megfelelő magyarázatod, amiért itt tartózkodhatnál, akkor meg kell ölnünk – húzta el a kardját a Majrának szólított lány.

- Tony edzőpartnere vagyok – fedte fel a kilétét.

- Te lennél LAOM? – illetődött meg az elől álló fiú.

- Hazudik – hangzott hátulról.

- Mi ez itt? – hallott meg egy ismerős hangot ugyanakkor, de a folyosó másik végéből.

- Betolakodó vámpírt fogtunk – jelentette az első fiú, miközben fél térdre ereszkedtek az érkező előtt, aki hamarosan meg is mutatta magát. Lane homályosan emlékezett rá, a nagybátyja elleni merénylet után, a szőke hajú vérfarkas, aki Phillel jött a segítségére.

- Lane, hogy nem vagy képes a hátsódon megülni? – kérdezte a lányt.

- Aggódom Tonyért és Philért – felelte sértődötten.

- A főherceg megtiltotta, hogy bárki is látogassa őket. Phil büntetésben van, és Tony amilyen állapotában van, nem fogadhat látogatókat – magyarázta.

- Nem érdekel, akkor is találkozni akarok legalább Phillel – akadékoskodott.

- Hé, ti húzzatok vissza gyakorolni! – mondta a jelenlévő kölyköknek, akikről ebből sejthető volt, hogy jóval fiatalabbak Kyle-nál.

- Igenis – mondták kórusban, aztán elsiettek.

- Most Lane, te szépen visszamész a szobádba, vagy én rángatlak vissza a hajadnál fogva, de az nagyon fog fájni.

- Amíg nem láttam őket, addig nem – makacssága és büszkesége nem engedte engedelmeskedni. Kyle éppen válaszolni akart, mikor az egyik tiszt lihegve szaladt oda hozzájuk.

- Elnézést a zavarásért, de Blaze azonnal hivatja Önt – lihegte.

- Mi a baj? – kért előzetes információkat.

- Claude egyik embere egy sárkánnyal támadt a várra, és egy gyereket el is ragadott – jelentette.

- A francba, Lane te azonnal menj vissza a szobádba. Ha vége ennek, akkor beszélek Blaze-zel, hogy engedjen be legalább Tonyhoz – ajánlotta fel, miközben elindult a felsőbb szintekre.

- Hagy segítsek! – kérte.

- Nem lehet, nem sodorhatlak veszélybe, mert még úgy járok, mint Phil – tiltakozott, miközben egyre határozottabban lépkedett.

- Hogy a francba közelítettek meg egy repülő sárkányt? Csak nincs tartalékba az istállótokban egy? – gúnyolódott.

- Ha annyira segítni akarsz, akkor ne legyél láb alatt! – küldte el, de a lány továbbra sem tágított. Követte Kyle-t a trónterembe, ahol ott volt Laurant, Lucas és Emma is.

- Lane miért nem pihensz? – kérdezte kicsit dühösen Lucas.

- Mert látni akarom a barátaimat, de ez a nagyokos nem engedi – mutatott a szőke fiúra.

- Most ennél fontosabb dolgunk is van – szólalt meg a dörmögő hangján Blaze, miközben az ablakból figyelte a sárkányt, ahogy tüzet okád feléjük, de a gyerek miatt nem lőhetnek rá.

- Hogyan fognak ellentámadást indítani? – kérdezte Lane.

- A helikopter túl lassú, és nehézkes a sárkány mozgásához képest, de más repülő eszközünk nincs. Szóval, ha meg akarjuk menteni a többieket, a gyereket fel kell áldozni – töprengett a hadvezér. Lane-t megijesztették a szavak, hiszen az a gyerek nem tud semmiről. De várjunk csak, ő közel tud kerülni a sárkányhoz, mivel vannak szárnyai. Már csak az a kérdés, hogy van-e olyan erős, hogy végig kibírja a repülést, hiszen most eléggé legyengült. Bárcsak itt lenne Fátum, vele biztosan menne. De most nincs itt a hatalmas démoni csődör, ezért neki kell cselekednie. Nem hiába lett ő Tony edzőpartnere, és nem hiába akarják őt kinyírni a vámpírok.

- Valami fegyver kéne – elmélkedett hangosan, miközben szétnézett a terembe, hátha valamelyikük kardját meg tudná szerezni. Ahogy körbepillantott meglátott egy különleges fegyvert a falon, amiről eddig csak olvasott, a láncos ikerkaszát. Odaszaladt, és ellenőrizte, hogy van-e éle a fegyvernek, vagy csak díszítés. Elégedett tapasztalta, hogy a kaszák még mindig nagyon élesek, mivel az ujját megvágta. Gyorsan levette a kabátját, majd leemelte a fegyvert a falról.

- Hé, azt hagyd békén, még az apámé volt – szólt rá Emma.

- Szükség van rá – felelte Lane, majd egy elegáns mozdulattal kilépett Blaze mellett a nagyra tárt ablakon. A hadvezér próbálta elkapni, de csak néhány szál haját sikerült kitépnie, mire Lane továbbra is csak zuhant. Lucas ijedten szaladt oda az ablakhoz. A következő percben meghűlt az ereiben a vér, mivel meglátta Lane teljes démoni alakját szárnyakkal, ahogy nagy szárnycsapásokkal közelít a tűzokádó fenevad felé. El sem hitte, hogy ennyire fogja emlékeztetni Dracora, akinek még ilyen szárnyai vannak.

Lane-nek minden erejére szüksége volt, hogy a sárkány közelébe tudjon egyáltalán repülni, arról nem is beszélve, hogy a tűzcsóvákat kikerülje. De mivel a hatalmas hüllő most ráfigyelt, így a földön lévőek biztonságban vannak. Lane ekkor a sárkány felé hajította a kasza egyik végét, amivel eltalálta, de nem okozott túl nagy sérülést. Tudta, hogy erősebben kell eldobnia, és úgy, hogy az éle találja el. Azonban volt egy kis gond, az ereje vészesen fogyott, és alig tudta megtartani a szárnyait. Most kell cselekednie, megmutatva a farkasoknak, hogy igenis erős. Talán, ha most tiszteletet ébreszt bennük, és megmutatja, hogy igenis Tony méltó edzőpartnere.

Összeszedte minden erejét, és ismételten elhajította az egyik kaszát, ami most kikerülte a sárkánt, mire erőteljesen visszahúzta, így a fegyver egyik kiálló pengéje beleakadt a sárkány bőrébe, ami idegesen üvöltött fel. Lane még nagyobbat rántott rajta, mire a farkából egy jókora darabot levágott. A fájdalom hatására a sárkány elengedte a gyereket, mire Lane alábukott és sebesen szárnyalva elkapta a zuhanó kis testet, majd épségben letette a földre. A következő pillanatban érezte, ahogy a lángnyelvek égetik a hátát, ahogy a sárkány dühödten ráleheli a tüzét. Érezte égett húsának a szagát, miközben igyekezett egy védőburkot maga elé emelni, hogy a gyereket ne tudja bántani a dühödt állat. A sárkány látta, hogy így nem ér el semmit, ezért másik irányból próbált támadni. Ahogy Lane megérezte, hogy a hátát békén hagyta, ismét megragadta a fegyverét, és újból a levegőbe emelkedett. Ahogy látták, hogy a gyerek biztonságban van, Blaze utasította a helikoptert, hogy lőjék le a sárkányt.

A gyerek mellett pár méterre közben megnyílt a föld, és Fátum emelkedett ki gödörből. A patái szinte lángoltak, mintha a sátán paripája lenne. Nemes mozdulatokkal emelkedett a levegőbe, mintha csak ott vágtázna. Közben a sárkány Lane kergetésével volt elfoglalva, mintha észre sem vette volna a hatalmas erejű démoni teremtményt. Éppen készült kettéharapni a lány elgyengült testét, mikor közéjük emelkedett. Lane kissé fellélegzett, mikor meglátta lovát.

- Szóval hallottad a hívásom – lihegett, miközben a ló vetett rá egy pillantást, mintha csak azt mondaná, hogy innentől rábízhatja, és minden rendben lesz. Lane csak bólintott, és kissé távolabb húzódott a két mágikus lénytől.

Fátum ekkor visszafordult a sárkányhoz, ami nem igazán értette, hogy mit keres a levegőben állva egy ló, és miért lángolnak a patái. Egyszerűen sértés volt a számára, hogy ilyenekre képes egy egyszerű hátas az emberek szolgálatából ilyet tenni. Dühében egy hatalmas tűzcsóvát okádott a lóra, ami meg sem érezte, hiszen ő a pokol teremtménye volt, a lételeme a tűz. Ennél sokkal masszívabb és elemésztőbb tüzek voltak a testében. Őt arra teremtették, hogy alkalomadtán magát a sátánt is tudja szolgálni. Egy egyszerű sárkány tüze nem fog kárt tenni benne. Miután a sárkány lángja kialudt, Fátum két lábra ágaskodott, majd mintha dobbantani akart volna a levegőben, a patáiban lobogó tüzet a sárkányra irányította, amivel nem ijesztette meg a pikkelyes állatot, de a következő percben a lángok elkapták a tűzokádó szörnyeteget, aki azt hitte, hogy ő is jól bírja a lángokat, de be kellett látnia, hogy nem. A következő percben fájdalmasan üvöltött fel, hogy ezek a lángok nem alszanak ki, mint az övék, és még a bőrét is marják. A fájdalomtól ordítva próbált vizet találni, hogy eloltsa a lángokat. A vérfarkas kastély közelében lévő tóba vetette bele magát, de a lángok továbbra is égtek, nem törődve a vízzel. Hamarosan a tó is lángolni kezdett, ami ijedséggel töltötte el a kastély lakóit.

- Fékezd meg a lángokat! – kérte Lane, miközben a földre szálltak Fátummal. Ekkor a ló csak bólintott, majd a patáiból kialudtak a lángok, ahogy a sárkány és a tó sem lángolt már. – Köszönöm – ölelte át a ló nyakát, és vette fel normális emberi alakját. A tóból még hallatszott, hogy a sárkány él, de a sérülései nem engedik felszállni, de még a lábai sem engedelmeskednek neki. Próbált kimászni, de nem ment neki, egyre jobban süllyedt lefelé, mindenki tudta, hogy hamarosan belefullad.

- Köszönöm – sietett oda a lányhoz a megmentett gyerek.

- Szívesen kölyök, de most menjünk vissza kastélyba emelte fel, és ültette fel Fátum hátára, majd maga is csatlakozott hozzá. Lassan ügetve tértek vissza a vérfarkasokhoz, akik már küldtek egy mentő alakulatot.

- Hercegnő, jól van? – kérdezte az egészségügyi tiszt.

- Hogy én? – lepődött meg Lane, hiszen kisfiút mentett meg.

- Igen Ön – bólintott.

- Jól vagyok, csak egy zacskó vérre van szükségem, hogy összeszedjem az erőmet – felelte, miközben átadta a gyereket nekik. Éppen válaszolni akartak volna a kérdésre, mikor Emma futott eléjük, és látszott rajta, hogy éktelen dühös.

- Te… te… te mégis mikor szerezted ezeket a szárnyakat, és mióta szolgál téged a nővérem lova? – rikácsolt szinte.

- Nyugalom Emma! – kérte halkan.

- Válaszolj! – remegett szinte az idegességtől, mintha szellemet látna.

- Nos, a szárnyaim velem születtek, míg Fátum kiskoromban talált rám, és azóta nem ereszt. Nem tudom a történetét, vagy honnan jött, csak azt, hogy különleges állat, akire mindig számíthatok – simogatta meg Fátum nyakát.

- Fátum? – remegett meg. – Honnan jött a név?

- Nem tudom, ő sugallta – vonta meg a vállát. – De most visszamehetünk, és láthatom Tonyt és Philt? – kérdezte ártatlanul.

- Menjünk – bólintott idegesen Emma, és miközben sétálta vissza idegesen nézett a lóra.

Végül Lane csupán néhány óra múlva láthatta csak a fiúkat. Tony nem volt magánál, míg Phil csupa kék és zöld folt volt. A lány nem kérdezett semmit, mivel tudta, hogy a fiú sem mondana semmit. Másnap el is küldték egy távoli helyre, amit nem voltak hajlandóak megnevezni, míg Kyle lett a lány testőre a nap huszonnégy órájában. Lane ezt eléggé nehezményezte, mivel a szőke fiú távolságtartó és bunkó volt vele, míg Phil mindig barátkozó természet volt. Vele nem tudott beszélgetni, csak egésznap három méter távolságból figyelte őt, miközben látszott az arcán a kettősség.

- Tonyról nincs semmi híred? – kérdezte a fiút.

- Mivel rajtad kívül nem beszéltem az elmúlt két napban senkivel, így nehézkes is lenne – sóhajtott fáradtan.

- Akkor miért nem kérdezünk meg valakit? – kérdezte.

- Mert megmondták, hogy ne hagyd el a szobát! Parancsot teljesítek, szóval itt maradsz, és olvasol, ha már idekéretted ezt a rakás könyvet hercegnő – hallatszott a hangjában némi megvetés.

- Fulladj meg – dühöngött Lane.

- Arra várhatsz – felelte ellenségesen, miközben a falnak dőlt, és onnan figyelte a lányt.

- Hagy beszéljek Lucasszal! – kérte, de Kyle csak megrázta a fejét. – De miért nem? – kérdezte idegesen, mire a szőke hajú fiú az ablakra mutatott, ahol Lane jól látta, hogy holdtölte van, vagyis a farkasok többsége átváltozott. Valószínűleg Tony is. Az ablakból figyelte, ahogy a farkasok megrohamozzák a környező erdőt, utat engedve az ösztöneiknek. Kicsit megrettent, ahogy hallotta a többi vadonélő állat ordítását és sírását, miközben széttépték őket. Tudta, hogy most a többség őt is darabokra tépné, így nem is próbálkozott a kimenetellel. A neki kiutalt szobában töltötte el az elkövetkező két estét, míg a ciklus harmadik éjszakáján, Blaze jött, hogy ezen az éjszakán Tony mellett lehet.

Lane kapott az alkalmon, bár tartott tőle, hogy a barátja még túl vad lesz, és megtámadhatja őt is. Meg tudná védeni magát, nem az a baj, de mégis nem lenne jó pont megölni itt a saját kastélyukban. Ahogy belépett a cellaszerű szobába, ahol alig volt némi berendezés. A padló kopár kő volt, míg húscafatok és csontok voltak szanaszét, mintha széttéptek volna több állatot is. Egy széles ágy volt szinte az egyetlen berendezési tárgy, ami mellett ott állt egy sötét farkas sziluett.

- Ne menj hozzá túl közel, leláncoltuk, de a karmaival könnyen el tud kapni – figyelmeztette Blaze.

- Nem lesz baj – bólintott Lane.

- Rendben kislány, éld túl az éjszakát! És tudd nálunk minden átváltozás ilyen – közölte, majd otthagyta.

- Tony – lépett tétován felé egyet, mire egyre erősödött a morgás. Lane azt hitte, hogy még van egy pár métere, mire látta, hogy a fiú farkas alakban felé ugrik, és a következő pillanatban le is teperte. Félelmetes volt, ahogy a vicsorgó pofájával pár centiről az arcába lihegett. – Tony én vagyok az, Lane – mondta szinte rimánkodva a farkas bőrben lévő fiúnak, akin látszott, hogy nehezen fogja fel a valóságot.

Lane teljesen tanácstalan volt. Az egész olyan rémisztő volt, ahogy a hatalmas farkas teljes erejével a testére nehezedett. Alig két pillanat volt az egész, ahogy Tony a vállába harapott, mintha őt is fel akarná falni. Előbb a vérét ízlelte meg, utána készült kiharapni egy darabot a lányból, mire felismerte a vére szagát. Olyan volt az egész, mintha kétségek gyötörnék, miközben felvette egy bizonyos mértékben az emberi alakját. Farkas állapotára, csupán a borostyánsága szemei emlékeztettek. Hitetlenkedve nézett az alatta fekvőre, aki remegett, akár a nyárfalevél.

- Lane – nyögte ki végül.

- Még jó, hogy megismersz. Néhány napig nem látsz, és már fel is akarsz falni? – dühöngött.

- Dehogy is kedvesem – csókolt nyaka épen maradt részére.

- Akkor le is szállhatnál rólam – próbálta eltolni magától, de Tony nem hagyta magát.

- Bocsáss meg nekem! – kérte, és simította végig a lányt a legintimebb részein, amiket eddig óvatosság miatt hagyott békén.

- Tony ne! – kérte, miközben a fiú a mellébe markolt.

- Felelőtlenség volt idejönnöd, mert ilyenkor a vágyaimat akarom beteljesíteni, és a te tested megszerzése is a vágyaim között szerepel – csókolta meg a lányt, aki nem viszonozta.

- Könyörgöm ne! – eredtek el a könnyei. – Én még nem vagyok rá készen. Csak veled akartam lenni, és támogatni ebben a nehéz időszakban – sírdogált.

- Lane szeretlek téged, és azt kéreda, hogy ilyenkor uralkodjak a vágyaimon? – csókolt végig a nyakán.

- Én még nem tudlak úgy szeretni, ahogy te engem – ellenkezett. - Fontos vagy nekem, de még a testem nem tudom neked adni – zokogott csendesen.

- Rendben – kelt fel róla. – Most menj vissza abba a szobába, ahol eddig voltál, és holnap reggel megbeszéljük! – mondta dühösen.

- Tony – állt fel a lány is.

- Menj már, mielőtt még végképp nem tudnék a vágyaimon uralkodni! – fordult felé, amivel csak rosszabb lett, mivel a lány látványa elég volt ahhoz, hogy elvessze az erejét. Lane ahelyett, hogy elfutott volna átölelte, és megcsókolta. – Lane ne! – kérte.

- Bírd ki, és ígérem, karácsonykor a tiéd leszek – ígérte meg, mire Tony szívét mérhetetlen öröm járta át. A teste megnyugodott, és hevesen csókolta válaszul a lányt. Egy ígéret volt, amivel a kapcsolatuk egy új szintre emelkedett.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.