Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


17. rész: Isabell halála

2010.08.11

A Mealorie ház még kihalt volt, habár Elizabeth egész nap sürgött forgott, és az inast Alfredet is nyüstölte, hogy a gyerekek hazaérkezésére minden rendbe legyen. Mint mindig most is nagyon hiányoztak neki, és külön öröm volt számára, hogy Claude merénylete óta a lányok is jóban vannak, legalábbis ő így hitte. Szinte gyermeki lelkesedéssel szaladt ki az udvarra, mikor meghallotta a kapun begördülni a három egyforma kocsit.

Két legidősebb gyermeke azonnal szaladt, hogy üdvözölje.

- Végre kicsikéim – tárta szélesre a karjait, hogy a két nagyfiát átölelje.

- Jó újra látni anya – mondta Colin.

- És átölelni is – fűzte hozzá Quinn.

- Szia anya – köszönt kicsit mogorván Lane, de már ez volt a könnyített és derűsebb verzió.

- Mi történt kicsim? – engedte el a fiúkat, és fordult a lány felé.

- Nem érdekes, majd Isabell elmondja – ölelte meg az anyját, majd a csomagjával indult be a házba.

- Laney – köszöntötte Alfred.

- Szia – mondta már nyílt szomorúsággal, és kikerülte az inast.

- Mi a baj Laney? – kérdezte aggódva.

- Hogy nem egyedüli lány gyermek vagyok a családban – lökte le a táskáját a mosókonyhánál, majd felment a tetőtéri lakosztályba, ahol megrohamozták az emlékek. Mikor eljátszották, hogy együtt járnak, mikor a szobájában megkapta az első igazi csókját. Ekkor megint rátört a szomorúság, és a közös helyiségben lévő kanapén eleredtek a könnyei. – Miért kellett ennek így történnie?

Közben az udvaron Elizabeth megölelte a többi gyermekét is, Hanát és Sebastiant is beleértve. Kicsit morcosan nézett Colinra, mikor kiderült, hogy ő zárta le Isabell száját, de mikor belekezdett a panaszáradatába, akkor megértette, hogy miért is volt.

- Mivel érdemelted ki, hogy ilyet csináljanak veled? – kérdezte fáradtan Elizabeth.

- Abszolút semmivel – mondta magabiztosan.

- Még van képed anyánk szemébe hazudni? – háborodott fel Colin. – Szétziláltad Tony és Lane kapcsolatát, miközben azt a látszatot keltetted, hogy lefeküdtél vele.

- Mit csináltál? – kérdezte hitetlenkedve az anyjuk.

- Úgy csináltam, de Lane tényleg le akart vele feküdni – védekezett.

- Egyáltalán Lane járt azzal a fiúval? – jutott eszébe, hogy a nyáron még rosszban voltak.

- Nagyon szépek voltak együtt, és Tony biztosan szereti. Csak Isa nem bírta nézni, hogy a húgunk boldog, és keresztbe tett neki – magyarázta Quinn.

- És akkor Lane ezért szomorú? – nem hitte el, amit hall.

- Igen, mert ő is szerelmes volt Tonyba, akarom mondani még mindig az – szedte ki a cuccait a csomagtartóból Colin.

- De most gondoljunk bele, lehet kivételesen jót tett vele Isa, egy farkassal összejött vámpír létére, ez minden, csak jó nem – gondolkozott el Hana, akinek volt némi rasszizmus a természetében.

- Ez kábé olyan, mintha veled egy vámpír sem akar veled randizni, mert te vámpírnak születtél – korholta a bátyja.

- Sebastian túl sok időt töltesz olvasással, és szomorú nézéssel – legyintett.

- Tudod, hogy ezért kellett meghalniuk a szüleinknek? – ragadta meg a húga karját.

- Nyugodjatok le! – szedte szét őket Elizabeth. – Pakoljatok ki, és utána gyertek ebédelni, én beszélek Lane-nel – majd bement a házba.

- Szerintetek Lane őt választotta párjául? – kérdezte félve Sean, aki eddig csendben volt.

- Remélem, hogy nem mert akkor örök életében magányos lesz – mondta nagy bölcsen Colin.

- A szerelem múlandó dolog, egy szerelem sem ér annyit, hogy egy hétnél többet szomorkodjon az ember miatta. Hoppá, ti nem vagytok emberek – nevetett, azzal bement a házba.

- Megölöm – sziszegte Hana és a kezeit ropogtatva indult utána, mire Colin elkapta a karját. – Most mi van?

- Kislány idősebbeké az elsőbbség – mondta komoran.

- Imádlak bátyus – ölelte meg a fiút, amit Colin viszonzott is.

- Éhes vagyok, együnk! – lett elege a kint ácsorgásból Quinnek.

- Való igaz, ha megjövünk, elég nehezen jutunk be a házba – ismerte el Colin, miközben a cuccát felkapta, és elengedte a lányt, majd követte a bátyját.

- Milyen furcsa nyavalyáitok vannak – állapította meg Hana.

- Lehet, de már ők a családunk – emlékeztette a bátyja.

- Sajnos – morogta Shane.

- Hé, nem kell elrontani mindenki kedvét, ahogy megérkeztünk – szólt rá Sean.

- Menjünk kajálni, már ezer éve nem ittam vért – nyújtózott nagyot Hana, és belépett a házba, majd ő is a mosókonyha elé hajította a táskáját, és ledobta a kabátját a nappali közepére, ezután bevágódott az ebédlőbe.

Alfred persze házsártosan elküldte kezet mosni, miközben a többi Mealorie gyerek is beszállingózott az ebédlőbe. Mindeközben Elizabeth, felment Lane-hez, hogy az ő szájából hallja a történteket. Mikor belépett a kis nappali helyiségbe, teljesen megmerevedett, hiszen soha nem gondolta volna, hogy a fiatalabbik lányát egy csalódás így összetöri.

- Igen? – törölte meg a szemét.

- Ebédelni akartalak hívni, de úgy látom, hogy ez nem aktuális. Szeretnél róla beszélni? – lépett közelebb hozzá kissé félve.

- Mit kellene megbeszélnünk? – kérdezte kissé keményen.

- Tudod, az anyák meg szokták hallgatni a gyerekeiket, ha azok szomorúak – ült le mellé.

- Akkor eddig te miért nem hallgattál meg? – érdeklődött.

- Tudod jól, hogy az apád bekavart, de most nem akarlak cserbenhagyni. Ezért kérlek, hogy mondd el a problémádat, és beszéljük meg. Hátha tudok tanácsot adni, hiszen nálad kicsit tapasztaltabb vagyok – érvel.

- Na, jó – szipogott, és kezdett bele a mesélésbe, és elmondta az álmát is.

- Erre nincs más megoldás, minthogy iszol egy adag nullásvért, és készítek neked egy olyan főzetet, ami mély álomba taszít, és tudat alatt lépsz túl az egészen – mondta el a teendőket.

- Az jó volna, csak azt remélem, hogy apa nem talál ki semmi hülyeséget.

- Nyugi, éppen Lucas herceggel tárgyal valamiről, és holnap estére ígérte magát. De ha valamilyen feladat is lenne, a fivéreid is meg tudnák oldani. Hiszen ők is nagyszerű harcosok. Gyerünk, menj, fürödj meg, és én addig elkészítem a főzetet – mosolygott rá kedvesen.

- Köszönöm anya – ölelte meg a nőt, majd Elizabeth lement a földszintre.

- Isabell Caroline Oveans Mealorie – szólította hangosan az idősebbik lányát.

- Igen anya – lépett elő a szobájából.

- Hogy merészelted így elárulni a húgodat? – kérte számon.

- Csak megvédtem a szüzességét – védte magát egy ostoba ürüggyel.

- Inkább a sajátodra vigyáztál volna – adta ki a mérgét. – Ne halljam a szünetben a hangod, és az idén nincs több zsebpénz – kötötte ki, majd elment a konyhába.

- De anya, most jön a karácsony, hogy veszek magamnak ajándékokat a családtagok nevében – ment utána Isabell.

- Nem nyitok vitát – hagyta annyiban a dolgot.

- Ezt még megbánod – szűkültek össze a szemei.

- Vámpírokkal élsz egy fedél alatt, nem tanácsos fenyegetőznöd – figyelmeztette, majd odakészítette a főzetet, majd két zacskó vért és egy poharat tett egy tálcára, majd felvitte Lane-nek. Isabell vetett egy pillantást, a főzetre, amiről rögtön tudta, hogy mire való. Szétnézett, hogy nem látja-e valaki, és az egyik hozzávalóból többet tett bele, amitől kissé más lesz a hatása. Ezután visszatért a szobájába, ahol gonosz terveket kezdett szövögetni, amivel elteszi végérvényesen az útból az idegesítő húgát, és ő lesz ezzel Michael Mealorie kis hercegnője.

Lane-nek jól esett a vér, és a főzet is, amit az anyja felvitt neki. Úgy érezte, hogy a fáradtságtól nyugodott meg ilyen hamar, és már sokkal jobb kedvűen lépett az álmok birodalmába. Jól tudta, hogy az anyja kotyvalékának hála, nem lesz gondja az alvással, és még mélyen is fog aludni, szóval, hiába álmodik, reggel nem fog semmire sem emlékezni, és addig nem ébred fel, míg ki nem pihente magát. Azonban Elizabeth nem vette észre a plusz hozzávalót, ami a rontás alapja is volt, amit az előző este a húga ruháira is szórt. Habár Lane számára nem volt szükséges a lélegzés, reflexből és dühből belélegzett a porból, és így irányíthatta Isabell az álmait.

Az egész kezdődött elölről, Lane látta, ahogy jókedvűen és vidáman sétál Tonyhoz, majd rájuk nyit. Hiába próbált felébredni, irányítani az álmát, olyan volt, mintha Isabell sokkal erősebbnek bizonyult volna mágiában, mint ő.

Amíg Lane a poklot járta meg az álmaiban, a testvérei és unokatestvérei élték az életüket, edzettek és nevetgéltek, élvezték, hogy Michael nincs sehol. Hana és Sebastian próbált karácsonyi hangulatot teremteni, de az unokafivéreik nem voltak ebben olyan jó partnerek, mivel fogalmuk sem volt a hagyományokról e tekintetben.

Már késő este volt, mikor már mindenki aludni tért. Lane még mindig nem tudott szabadulni az álmok fogságából, ami igencsak megviselte a pszichéjét. Miközben zaklatottan forgolódott, kinyílt a szobája ajtaja, és a nővére settenkedett be egy jókora ollóval. Az ágy mellé lépett, és irigykedve simított végig a selymes egyenes tincseken, amik nem voltak semmilyen vegyszerrel szennyezve, természetesen egészségesek voltak, annak ellenére, hogy a lány teste halott volt. Ettől csak még irigyebb lett a húga adottságaira, és gondolkodás nélkül levágta a vöröses tincseket. Ezután megfogta a levágott hajat, és elhagyta a házat és a birtokot is, meg sem állva London egyik leggonoszabb kocsmájáig, ami a vámpírnagyúr Maurice törzshelye volt. Jól tudta, hogy régen az apja üzlettársa volt, de ellene fordult, mikor megölte Zacket, a feleségét és az egyik lányukat, és ezért kapott pluszba két kistestvért, akik szintén Lane szimpatizánsok.

Nem esett nehezére bejutni a klubba, mivel a vámpírok önkéntes vacsorának hitték. Lane néhány hónappal korábbi önfeláldozásának hála még mindig taszította a démoni erőket, így azok egy ujjal sem tudtak hozzá érni, amitől magabiztos arckifejezést tudott mutatni. Szemével hamar a vámpír nagyurat kezdte el keresni, akire rá is akadt az egyik sarokban. Lassú léptekkel kezdett el feléjük közelíteni, mivel még mindig benne volt a régi emlék, mikor kilenc évvel ezelőtt az életére tört. Most viszont ő van előnyben, így nincs mitől tartania.

- Szép jó estét – lépett oda végül Isabell Maurice asztalához.

- Az óvoda nem itt van kislány – mondta a fővámpír oldalán ülő nő.

- Ugyan már Charlotte, hallgassuk meg, mielőtt megesszük – tanácsolta a főnök.

- Az nehezen fog menni – hajtotta le a kapucniját. – Ismerős az arcom? – mosolygott magabiztosan.

- Lehet, hogy hasonlítasz LAOM-ra, de te akkor is ember vagy. Hiába öltöztél az ő ruháiba, ettől a szagotok is hasonló, de akkor sem vagy ő – fintorgott Charlotte.

- A nővére vagyok, szerintem emlékeztek rám, mikor sikerült betörnötök, és az istállónkban sarokba szorítani az egész családot. De most nem a múlt miatt jöttem, hanem némi üzletről beszélni – mosolygott.

- Nem mintha érdekelne, de megengedem, hogy elmond, hogy mivel kapcsolatos üzlet jöhetne közöttünk létre. Olyan régen nevettem már – kortyolt a vérborába a hullámos hajú férfi, akit még vonzónak is talált Isabell.

- Tudom, hogy mivel lehet kivonni a húgomat a forgalomból. Jól tudom, hogy nektek, vámpíroknak sok gondot okoz, és még a vérét sem kóstolhatjátok. El tudom intézni, hogy a kezetekbe tudjátok kaparintani, és a védőmezőt körülötte csak én tudom megszűntetni – dicsekedett.

- És neked mi ebben az üzlet? – kérdezte Maurice helyett Charlotte.

- Amint eloszlik körülöttünk a védőmező, ti vámpírrá tesztek engem, és utána elmondom, hogyan kell Lane vérét lecsapolni. Nektek a birtokotokban lehet Lane hatalma, míg én halhatatlan leszek – mondta a pozitívumokat.

- És mi van, ha egyszer elfogy a vér, amit Lane-től leszívunk? – állította le Charlotte, hogy Maurice igent mondjon.

- Lane nővére vagyok, egypetéjű ikrek vagyunk. Nekem is ugyanolyan képességű a vérem emberi szinten. Ha vámpír leszek, akkor már teljesen egyformák leszünk – ferdített kicsit az igazságon.

- Rendben, akkor már csak azt oldjuk meg, hogy mikor engedsz be minket? – tette karba a kezét.

- Van ennél jobb is – vette elő a zsebéből a húga haját. – Ezzel be tudtok jönni, és Lane sem érez meg titeket, csak ha már késő. Már csak abban kéne megállapodnunk, hogy mikor jöttök – mosolygott.

- Honnan tudjuk, hogy ez nem csapda? – kérdezte most már gyanakodva Maurice is.

- Onnan, hogy mióta elkezdtünk beszélgetni, figyelitek a szívverésemet – mondta diadalmasan. – Szóval mikor jöttök? – dőlt hátra.

- Két nap múlva, éjfélkor – felelte.

- Karácsonyeste, milyen szép ajándék is – bólintott.

- De, ha valami jelét is veszem, hogy csapda, akkor neked véged – fenyegette meg Charlotte.

- Csak azt felejted, hogy én tudom végleg semlegesíteni Lane-t. Azonban nem teszem meg, ha így beszéltek velem – vette el a hajat az asztalról, és tett úgy, mint aki menni akar.

- Mégis hova mész? – kérdezte Maurice.

- Nem akartok velem szövetkezni, de nem baj. A húgomnak rengeteg ellensége van rajtatok kívül is. Akik biztosan felháborodnának azon, hogy majdnem odaadta a szüzességét egy vérfarkasnak – elmélkedett hangosan.

- Párzani akart Lucas öccsével? – háborodtak fel, és ennek hangot Charlotte adott.

- Igen, de még idejében megakadályoztam. Szóval még ezért is hálásak lehettek – istenítette magát.

- Rendben, megegyeztünk – bólintott Maurice.

- Akkor karácsonykor találkozunk – állt fel, és hagyta el a bárt.

- Mit gondolsz? – kérdezte Charlotte a vámpír nagyurat.

- Szépek lesznek az ünnepek – mosolygott.

- Szerinted nem csapda? – kérdezte aggódva.

- Ez a kislány született áruló, amint megvan LAOM vére, őt elpusztítjuk a többi Mealorie-t, túl problémásak – kortyolt ismét bele az italába.

Isabell közben visszatért a birtokra, és feltűnően boldog volt. Aztán mikor megjelent Michael, és közölte, hogy mennek Sawyerville-be, élete egyik legnagyobb mű hisztijét csapta, hogy maradjanak otthon. A többi testvér legnagyobb megdöbbenésére a családfő két óra múlva megunta és engedett, amitől a két legidősebb fiú nagyon dühös lett, tekintve, hogy nekik soha nem engedett. Lane eközben még mindig az ágyában aludt, mialatt újra és újra álmodta újra a történteket. Már nagyon elege volt, és a legrosszabb az volt, hogy nem tudott szabadulni az álomból. Mikor álmában Tony ismét a falhoz szorította, hogy vele is lefekszik, akkor zokogva azt kiáltotta, hogy „Gyűlöllek!”

Ezután a mondat után ébredt fel, és zihált hevesen. Még fáradtabbnak érezte magát, mielőtt lefeküdt volna. Ránézett az órára, ő úgy hitte, hogy csupán pár órát aludt, így nem csodálkozott. Nyúzottan lement az étkezőbe, ahol az ebéd romjait takarították el a bátyjai, mivel az is jobb volt, mint Isabell közelében lenni.

- Szervusz Csipkerózsika – mondta kissé gúnyosan Colin.

- Csak pár órát aludtam – dörzsölte meg a szemét.

- Inkább pár napot – nyögte be nyűgösen Quinn.

- Mi történt? – vett el egy zacskó vért, és harapta ki a sarkát.

- Isabell elviselhetetlen – mondta Colin.

- Tényleg, akkor nem Sawyerville-ben töltjük a szünetet? – kapott az alkalmon.

- Bella kihisztizte, hogy itthon maradjunk. Azóta olyan, mintha nem akarná, hogy aludjunk. Anya megvonta a zsebpénzét, mire apa tripla annyit adott neki, és költi a családi vagyont – panaszkodott Quinn.

- Apa mindig nagyon kivételezett Bellával. Szerintem csak meg akar neki adni neki mindent, mert gyenge és haszontalan – mondta dühösen, majd nagy kortyokban kezdte inni a vért.

- Még mindig nagyon dühös vagy rá? – kérdezte Colin, miközben letelepedett a húga mellé.

- Alig pár perc alatt elérte, hogy a szeretett fiút gyűlöljem, és ez fáj. Annyira bízni akartam Tonyban, hogy meg sem fordult a fejemben, hogy becsaphat.

- De nem csapott be – ellenkezett Quinn.

- Anya adott egy altató főzetet, ami segít meglátni az igazságot, és azáltal átgondolni a teendőket. Hidd el, amíg aludtam mást sem láttam, mint hogy az a kettő… - egyszerűen nem tudta kimondani, hogy mit csináltak. – Szerintetek ez jobb lesz valamikor is? – támadt ismét sírhatnéka.

- Persze, bár még soha nem voltunk szerelmesek, bár a vámpírok csak egyszer esnek át rajta, és utána másra rá sem tudnak nézni – elmélkedett az idősebbik bátyja.

- A rohadt életbe – ütött az asztalra, miközben próbálta visszanyelni, előtörni vágyó könnyeit.

- Nyugi! – szólt rá Colin, és átölelte. – Akarsz úszni? – vetette fel hirtelen.

- Az jó lenne – bólintott, miközben átkozta magát, hogy miért nem jutott hamarabb eszébe. Az úszás során mindig kitisztul a feje, és rendesen át tud gondolni mindent.

- Rendben, akkor ezt még befejezzük, és megyünk, úszunk – mondta Colin.

- Segítek – ajánlotta fel, majd felállt a székről. A módosított bájitaltól, mikor kicsit jobban érezte magát, rögtön elaludt ismét, és hason a padlón kötött ki.

- Laney! Laney! – szólongatta Colin, miközben megfordították.

- Isa elég sokat fejlődött a rontások terén – állapította meg Quinn.

- Ne már, hogy Isabell rontást tudott volna küldeni Lane-re? – lepődött meg.

- Próbáljuk meg feloldani. Te vidd fel a könyvtárba, én meg ezt gyorsan befejezem, és utána megyek, segítek – mondta el a lehetőségeket az idősebb.

- Rendben – bólintott, majd felszedte a húgát a padlóról, és elindult az emeletre. Szerencsére a többi családtaggal nem találkozott, így nem is kellett magyarázkodnia.

A könyvtárban letette az egyik asztalra a húgát, majd a rontásokról szóló könyveket kezdte el keresgélni, hogy minél hamarabb ülhessenek is neki az olvasásnak. Közben Lane megint álmodott. A medence partján volt, és várta a fivéreit, hogy ússzanak végre. Aztán jött a felismerés, hogy az előbb az ebédlőben volt, és most itt van a medencénél. Hirtelen két kart érzett a derekán, és ajkakat a nyakán.

- Végre szépségem – hallotta meg Tony hangját. – Nem menekülhetsz többé, mert az enyém vagy – majd erősebben magához vonta. Lane próbált szabadulni, de a fiú magával húzta a medencébe.

- Nem, engedj el! – vergődött a fiú karjai között.

A könyvtárban az asztalon, pont ezeket a szavakat nyöszörögte, miközben félő volt, hogy lefészkelődi magát. Quinn jobbnak látta sietni, mivel érezte, hogy Lane elméje egyre jobban felmondja a szolgálatot, és a rontás miatt egyre labilisabb lesz idegileg, ami azt eredményezi, hogy teljesen megvadul. A lány démoni erejével az katasztrofális lenne, és akkor senki sem állíthatja meg.

- Megvan, hogyan ébresszük fel – kiáltott fel Colin.

- Akkor csináld – rimánkodott neki a bátyja.

- Jó, de nem valami humánus – olvasta át az átkot magában, majd következőnek hangosan olvasta fel. – Bocs Laney – motyogta. Mire Lane álmában, a medencében egy cápa is megjelent, ami szürreálisan nagy volt, és csak úgy kettéharapta a két tusakodót. Mivel az álomban akkor érte el a végső elkeseredést, és félelmet rögtön fel is riadt.

- A rohadt életbe – káromkodott, ahogy kinyitotta a szemét.

- Mit sikerült megidéznem, hogy megöljön álmodban? – kérdezte gyermeki kíváncsisággal.

- Egy rohadt hal ketté harapott – ült fel, majd szállt le az asztalról, és dörzsölte meg a tarkóját, mikor észrevett valami furcsát magán. – Hé, hova lett a hajam? – nézett tanácstalanul a bátyjaira.

- Én azt hittem, te vágtad le, mert Tonynak annyira tetszett – vont vállat Colin.

- Egy nagy francokat – csapott az asztalra, ami jelezte, hogy még egy ilyet nem bír ki.

- Mit vettél be elalvás előtt? – kérdezte Quinn.

- Amit anya adott, hogy lenyugszom. De amíg végtelenül nem vagyok dühös, addig nem enged felébredni – idegeskedett.

- Akkor kérdezzük meg, hogy mi volt az, és olvassuk el a tudnivalókat róla, hogy mivel lehet elrontani, mert Isabell tuti azzal turbózta fel – állt fel Quinn a könyvétől.

- És én hogyan ne aludjak el? – kérdezte gúnyosan.

- Gondolj Tonyra! – felelte Colin.

- Fulladj meg! – jutott eszébe a barátja árulása.

- Na, látod, megy – vigyorgott Quinn, és már igyekezett is az anyjukhoz, hogy elkérje az altató nevét és a felhasznált anyagok listáját. Colin közben adott Lane-nek egy képet Isabellről, és egyet Tonyról, hogy ha álmosodna, nézzen rájuk.

Majdnem éjfélig ültek a könyvtárban, megoldást keresve a problémára, mindannyian fáradtak voltak és nyűgösek, amin az eredménytelenség egyáltalán nem segített.

- Elég – jött ki a béketűréséből Lane.

- Nyugodj meg! – szólt rá Quinn.

- Miért a legbonyolultabb rontások között keresgélünk, ami még apának és anyának is feladják a leckét, Bella agyilag zokni, emellett nem kockáztat. Biztos olyan rontást talál, amit meg tud csinálni. Lehet, hogy a logikája nem a legjobb, de ha nem lenne kilencvenkilenc százalékig biztos a dolgában, akkor nem packázna velünk – ment a könyvtár egyik másik szegletébe.

- Akkor megint előjön az a teória, hogy valaki támogatja – túrt a hajába Quinn.

- Én apára tippelek – szólalt meg Colin.

- Azért túlzásokba ne essünk – szólt rá a bátyja.

- De van benne valami, hiszen apa hallgatott Isabell szavára, hogy mégse menjünk sehova. Ha mi kértük volna, akkor valami szívatást kitalált volna pluszba – szólalt meg Lane.

- És a rajtunk végzett kísérleteit még nem is említettük – jegyezte meg gúnyosan Colin.

- Igen, és ki tudja, hogy mit csinált az eredményekkel – túrt bele Lane a hajába, ami idegesítően rövid volt.

- Nyugodjunk le! Nem mondom, hogy nem merült fel a fejemben nekem is hasonló, de nem akarom hinni, hogy az apánk ilyeneket tett. Azt értem, hogy nektek fejlettebb az igazságérzetetek, de akkor sem szabad így gondolkodnotok, hiszen a testvérünkről és az apánkról van szó. Észhez lehet őket téríteni, mindig van új lehetőség, mert a tudás végtelen hatalom – kardoskodott a család mellett Quinn.

- Te, aki a legtöbbet tudsz közülünk, mégis naiv vagy – könyökeire támaszkodva az előtte lévő könyvet bámulta Lane, miközben azt kívánta, hogy bár messzi lehetne onnan mágia és család nélkül.

- Legalább a keserűség őt nem fertőzte meg, és ezért kicsit irigylem – állt ki bátyjuk mellett a másik fivére. Lane éppen reagálni akart, mikor az ajtó kirobbant, a helyéről. A három testvér semmit sem értett, és reagálni sem tudtak a feléjük irányuló ezüstgolyózáporra.

Az ezüst nem tett nagy károkat a testükben, de mégis kicsit nehézkes volt vele a regeneráció. Mielőtt a testük kilökte volna a fémet, már a csuklóikon és a lábaikon voltak a vámpír biztos bilincsek. Lane már éppen akart valami cinikus beszólást mondani, mikor egy új illető sétált be a helyiségbe. A berontó gyalogság meghajolva üdvözölte az érkezőt, amiből a három testvér tudta, hogy nagymenő érkezett hozzájuk. Amennyire a bilincsek engedték igyekeztek felnézni rájuk, mire meglátták az illetőt, akit Lane a pokol legmélyebb bugyraiba kívánt.

- Charlotte, hogy nem bírod máshol rontani a levegőt – bosszankodott Lane.

- Még mindig túl nagy a szád LAOM, de hamarosan segítünk befog – markolta meg a rövid tincseket, és húzta fel szemmagasságba.

- Rohadj meg – szisszent fel, miközben arra törekedett, hogy kiszabaduljon a fogságból.

- Nem picinyem, most szépen megleckéztetlek a fajunk ellen elkövetett disznóságokért – fenyegette meg, miközben a nappali felé kezdte el húzni. Lane azt hitte, hogy ennél nem is lehetne rosszabb, mikor rájött, hogy igen, mivel a könyvtár az emeleten volt, és Charlotte végighúzta a lépcsőn. A két bátyját közvetlenül utána vitték, de őket a vállukra vették fel a vámpírok.

- Egyáltalán, hogy jutottatok be? – kérdezte dühösen.

- Általad – mondta a lépcső alján diadalmasan mosolygó Isabell. – Szerinted, mi lett a hajaddal húgocskám?

- Nyomorult ribanc. Előbb a pasimat szedted el, most meg a hajamat? Nem elég neked, hogy mindent megkapsz? – dühöngött. Még soha nem illette a nővérét ilyen kemény jelzőkkel, mindig igyekezett visszafogni magát, hiszen a nővére ember, és nem lehet vámpírrá változtatni. A teste nem fogadja be a vámpír vírust, hiszen az öngyógyító képessége néhány komolyabb vírust és mérget hatékonyabban hatástalanít, mint a Lane-é.

- Milyen csodás is hallani, mikor ikrek veszekednek. Nektek, egy léleknek és testnek kellene lennetek, de egy palotában nem fértek meg. Legjobb barátoknak kellene lennetek, ehelyett gyűlölködtök, és az ember gonoszabb, mint a vámpír. Ironikus, mennyire tönkre akar tenni, akit te folyton védelmezel – lökte le a lépcső utolsó fokain.

- Megöllek – sziszegte, miközben arra törekedett, hogy a kezét ki tudja húzni a bilincsből még sikertelenül. Vigyétek őket a többihez! – parancsolt a kísérőire Charlotte, mire két vámpír felszedte Lane-t a földről, és a család eddig elfogott tagjaihoz vitték. Már csak Michael és Sebastian hiányzott a sorból. Michael hamarosan csatlakozott hozzájuk, de Sebastian nem volt sehol.

- Isabell most rajtad a sor, hatástalanítsd Lane védőátkait, hogy te is közénk tartozhass – lépett be Maurice is a képbe.

Ezekben a percekben lépte át a birtok kapuját Tony és Kyle, mivel Tonynak végre megdönthetetlen bizonyítéka volt, amit több orvos megerősített, hogy már régen nem volt intim kapcsolata, így lehetetlen, hogy lefeküdt volna Isabellel. Ezt Lane-nek is látnia kell, hogy meglássa az igazat.

- Ti mit kerestek itt? – kérdezte az éppen hazaérő Sebastian, akinél gyanús csomag volt.

- Beszélnünk kell Lane-nel, mert nagyon fontos – mondta Tony.

- Értem, és mi van, ha az unokanővérem nem akar veled beszélni. Nála nem jó a karácsonyi hangulatra hajazni, mivel nincs ünnepi hangulatában – mondta jó kedvűen.

- Egy próbát megér – felelte Kyle.

- Valóban, na gyertek, hátha valamilyen módon meglágyítjuk, hiszen karácsony van – mosolygott, ami azért volt furcsa, mivel egyszer se látták még átlagos kedvűnek sem, mivel mindig kis mufurc volt.

 

Eközben Isabell körbejárta a húgát, az arcán felhőtlen boldogsággal.

- Mire véljem ezt Isabell? – kérdezte Lane, hogy az arcára figyeljenek, és ne a kezére, mivel jó úton járt, hogy megszabaduljon a béklyóitól.

- Meguntam, hogy minden jó hatalmat te kaptál, én meg lehetek a szánalmas ember, akit mindenki feleslegesnek tart. Ti nem voltatok hajlandóak segíteni, hogy erőssé váljak, ezért kértem mástól segítséget. Ők boldogan vállalták, hogy azzá tesznek engem, amitől te megfosztottál – nézett gúnyosan a húgára.

- A nyáron megpróbáltalak vámpírrá tenni, miután Andrea jóslata beteljesült – érvelt Lane.

- Persze, higgyem is el, hogy pár csepp vért adtál, mert te majdnem egy litert megittál tőlem, és vámpírrá kellett volna válnom? – kérdezte számon kérően.

- Másoknál ennyi már használ – felelte Charlotte gúnyosan.

- Mire akarsz ezzel célozni? – ijedte meg Isabell, hogy kikerül a kezei közül az irányítás.

- Csak arra, hogy Lane vére gyógyító képességű, és mivel te eredetileg embernek születtél, így nem hagyta, hogy átváltozz, így te, ha átváltoztál, nem ihatsz belőle – tekintette lezártnak a dolgot.

- Akkor mi van, nem fogok belőle inni – vont vállat.

- Lehet neked így jobb, de nem tudod, mit hagysz ki. A húgod vére hatalmat ad – dühítette fel az idősebbik lányt.

- Többet érek nála, és amint vámpír lettem, ő egy jelentéktelen pondró lesz hozzám képes – határozta el.

- Isabell ne csináld! – kérte sírva Shane, akiben egy világ tört össze. Szentül hinni akarta, hogy a nővére jó, és olyan akart lenni, mint ő.

- Fogd be a szád, te kis nyomorék – szaladt oda hozzá, és rúgott bele. – Semmi hasznom nem volt belőled soha, akármikor velem mutatkoztál, csak leégettél – kiabált az öccsére. Amíg Bella a műsort csinálta, Colinnak sikerült kiszabadítania a kezeit, és azon gondolkozott, hogyan segíthetne a családján. Sean vette legelőször észre, hogy a bátyja milyen eredményes is volt, és figyelte a további fejleményeket, hogyan tudná ő is megoldani, mire ő is kapott egy rúgást az oldalába. – Te még nála is rosszabb vagy. Azonban hamarosan láthatod Laney halálát – markolt a fiú hajába.

- Elég lesz Isabell, míg a miénk az előny, addig intézzük el, mert cseles szabadulók a testvéreid – figyelmeztette Maurice. – Te is emlékszel, hogy az istállóban mit leművelt a húgod kilenc éve – emlékeztette. Lane-nek ekkor diadalmas mosoly jelent meg az arcán, hiszen még megkötözve is félnek tőle. A betolakodók térdre kényszerítették, miközben a bilincstől is kezdett megválni némi mágiával. Ahogy sikerült kihúznia az egyik kezét, felugrott, és elővillantotta a szárnyait, amikkel kitűnően tudott támadni, és az őt lefogó két vámpírt át is döfte.

- Lane, itt az idő, hogy elmondjak valamit. Kész élvezet volt elvenni tőled Tonyt, bár az ágyban nem nyújtott valami emlékezetes teljesítményt – dühítette a húgát.

- Miért csináltad? – termett ott, és szorította meg a nővére nyakát.

- Mert gyűlöllek, és tudtam, hogy ettől szenvedni fogsz – mondta diadalmasan.

- Csak szenvedni akartál látni? - lökte el a nővérét. - Szóval akkor hazudtál a nyáron, hogy szeretsz – estek neki rosszul a testvére szavai, és elengedte.

- Ki szeretne egy ilyen utálatos nőszemélyt, amilyen te is vagy? – nevetett.

- Mondjuk a testvérei – állt fel Quinn, aki így akarta elterelni a figyelmet, míg Colin kiszabadítja a két öccsüket és Hanát.

- Valami baj van – mondta Lane, miközben hányingert érzett.

- Te csináltad? – hitetlenkedett Maurice, miközben Isabellre nézett.

- Megtörtem a védőátkot, azzal, hogy azt mondtam, hogy gyűlölöm – mondta büszkén.

- Ezért még megfizetsz – nyögte Lane, miközben a lábai felmondták a szolgálatot. Éppen fel akart állni, mikor egy kör jelent meg körülötte, ami nem engedte felállni. Ekkor remegni kezdett a föld, és a padló kettéhasadt.

- Mi ez? – kérdezte Hana.

- Gyűlölködő lélek megbocsát, és a halál meghátrál. Exitus számára érinthetetlenek, míg nem ellenségek ismételten – mondta a jóslat főbb sorait ismét el Quinn.

- Ezt hogy kell érteni? – rémült meg Sean.

- Hogy mindkettőjük meghal – szólalt meg Michael, aki már semmit nem tehetett a lányaiért. Eddig sem igazán lehetett volna, hiszen a végtagjait ezüstkarókkal döfték át, és nagyobb védelmet kapott, mint Lane, mivel őt erősebbnek gondolták.

A padlón tátongó szakadékból kénes füst kezdett el felfelé kúszni, mire jól tudták, hogy valami keményebb démon készül feltörni a pokolból. Maurice és az emberei azonnal menekülőre fogták. A kint hagyott biztonságiakat is visszavonulásra szólították fel, akik Tonyval, Kyle-lal és Sebastiannal verekedtek éppen, hogy a három fiú bejuthasson a házba. Nem értették, hogy mi folyhat ott, főleg nem azután, miután a támadók egyszerűen elmenekültek. A bentről érkezőkön látszott, hogy halálosan megijedtek valamitől.

Eközben a lyukból egy különös alak emelkedett ki. Rövid fekete haja és szürkés árnyalatú sápadt bőre volt. A hátán fekete tollas szárnyak voltak. Fekete szemeiből megvetéssel és undorral figyelt a körben foglyul ejtett lányra. Az egész lényéből sugárzott a hatalmas démoni erő, amitől a többi testvér szinte megmerevedett. Tudták, hogy a testvérüknek segítségre van szüksége, mégsem tudtak megmozdulni. Lane-t is ismeretlen félelem járta át, mivel ilyen erős és tisztavérű démonnal még nem futott össze.

- Nem figyeltek a jóslatokra ti szánalmas legyek – szólalt meg mély hangon, ami egyáltalán nem illett a fiatal arcához.

- Én figyeltem – sziszegte Lane.

- Lehet, de akkor is vinnem kell mindkettőtöket – simította végig hideg, érdes ujjaival a lány arcának vonalát, és tisztán látszott, hogy valamit elszív tőle. Lane próbálta ellökni magát tőle, de nem sikerült, mire az idegen önként engedte el.

- Mit csináltál velem? – kérdezte, miközben azt vette észre, hogy könnyebben mozdul a teste. Azonban miközben tápászkodott fel a földről, a törmelékbe tenyerelt, ami felsértette a kezét. Már régebben is szerzett sérüléseket, de még soha nem érezte ilyen élesen.

- Elvettem a halhatatlanságodat, ezentúl már csak egy egyszerű halandó vagy, akár a nővéred, akivel néhány pillanat múlva csatlakozhattok a pokol lakói közé – lett hirtelen beszédes, majd Isabell felé fordult, és lassú léptekkel indult el felé.

- NE! TAKARODJ A KÖZELEMBŐL! – sikoltozott eszelősen.

- Te vagy az idősebb, így téged viszlek előbb – érte be, majd tette a lány mellkasára a tenyerét, majd azzal a mozdulattal ökölbe is szorította, és mintha csak a ruháját rántaná le a lányról, húzta el onnan a kezét, de a ruha a lányon maradt, csupán a lelkét tépte így ki a testéből.

- Szóval így gyilkol a halál szolgája – állapította meg keserűen Lane.

- Honnan veszed, hogy nem én vagyok maga a halál? – esett rosszul az idegennek a lány feltételezése.

- Mert augusztusban el akart ragadni, mikor megmentettem Isát, és egyáltalán nem hasonlított rád, még a révész is ijesztőbb volt nálad. Ezenfelül nem számított nekik, hogy halhatatlan vagyok-e vagy sem – próbált időt nyerni, hogy kitaláljon valamit.

- Ezt jól látod, azonban az emberi lelkeket élvezetesebb kínozni, mint a kárhozottakat, mivel a ti ordításotok sokkal elkeseredettebb. Mint észrevetted, a tenyeredben lüktető fájdalom nem olyan, mint a vámpírként elszenvedett sebek. Már nem okoz kisebb kéjt a fájdalom a testeden, és már nem is gyógyulsz olyan gyorsan – intett a lány felé, mire olyan volt, mintha láthatatlan kezek rántották volna fel álló helyzetbe. – Ironikus, mindig ember akartál lenni, hogy úgy élj, de csak meghalni fogsz emberként – készült rátenni a lány mellkasára a kezét, úgy ahogy az előbb Isabellnek is. Az ajtón ekkor lépett be Tony, és csak annyit látott, hogy az idegen démon a szerelmét elkapta. Érezte a helyiséget betöltő kén szagát és az idegenből áradó gyilkos szándékot.

Tudta jól, hogy mindennél jobban szereti Lane-t, és ha ez a mocsok most elveszi tőle, akkor mindennek vége. Olyan megkeseredett lesz, mint a bátyja, és ezt nem akarja. Amilyen gyorsan csak tudott Lane elé ugrott, éppen idejében, mivel a fekete szárnyas férfi, így az ő mellkasára tette a kezét, de már nem tudta elhúzni csak úgy elhúzni, mivel mindenképpen kitépte így Tony lelkét.

- TONY – ijedt meg Kyle, és azzal a lendülettel a háta mögül előkapta a kardját, és készült kettévágni a fekete hajút, aki csak egy szimpla érintéssel megölte a legjobb barátját, akit fivéreként szeretet, aki a fivére is volt, hiszen sokkal jobb viszonyban voltak, minta a három királyi szülött. Azonban ahogy elérte volna a kard a szárnyas fickót, úgy tört darabjaira, mint a legvékonyabb üvegpohár földhöz vágáskor.

- Állj te korcs, mert követheted a hercegedet – fenyegetőzött az idegen.

- Kárhozott vagy, és a pokol már így is vár, ne siettesd a végzetet. Hiába születtél halhatatlannak, hatalmamban áll kitépni a lelked, mint a társadét – mutatott Tonyra.

- Ez az – lett lelkes Colin. – Laney, mondd azt, hogy szereted Tonyt! – kiabált a húgának.

- De… - akadékoskodott volna.

- Te halandó vagy, aki megvetéssel gondolt rá, mert úgy tudtad, hogy megcsalt a nővéreddel. Ő pedig egy kárhozat volt. Andrea jóslata ismét működhet. Nyeld le a büszkeséged! – értette meg Quinn is a lényeget.

- Hát jó – fordította meg nehezen a fiú testét, akinek a szemei még mindig nyitva voltak. Tanácstalanul körbenézett maga körül, majd ismét a fiúra.

- Ne olyan sietősen – fordult feléjük a fekete szárnyas démon.

- Nem gyűlöllek Tony! – folyt le kósza könnycsepp az arcán.

- Mondd azt, hogy szereted! – utasította Colin, mire a halál démona egy követ dobott a túl beszédes báty elé, akit egy pillantással megbénított. Ismét bevetette a láthatatlan kezeket, csak most úgy tűnt, mintha löknének. A betört ablak egyik kiálló fakerete felé zuhant, ami ha a szívénél találja el, akkor olyan, mintha megkaróznák a fiút.

- Az istenért, szeretlek Tony! – zokogta Lane, hátha így le tudja állítani a pokolbeli démon vérengzését. Azonban ez nem zavarta a fekete szárnyút, és ki készült végezni a másodszülött Mealorie fiút, akit az utolsó pillanatban Sean lökött arrébb, így őt érve a sérülés.

- Sean – sietett oda Sebastian, aki szinte egész testében remegett. Szép kis karácsony, az unokatestvéreit is pont úgy fogja elveszíteni, minta családját. Colin is visszanyerte ekkora a teste fölött az irányítást, és Seanhoz sietett, akinek a fadarab elkerülte a szívét, így még van esély, hogy túlélhesse. A bátyja megharapta a saját csuklóját, és a sérült fiú szájába csepegtette a vért.

- Mindjárt foglalkozom veletek is, de előbb a kislány lelkét veszem el – fordult újra Lane felé, aki nem menekült, csak Tony élettelen testét ölelte. – Hiába teszel úgy, mintha számítana neked valamit, tudom, hogy hazudtál, mert ti emberek önmagatokon kívül senkit sem szerettek, főleg nem egy olyan illetőt, akit öt perce még gyűlöltél – mondta megvetően.

- Nem tudsz semmit – mondta Lane, miközben felnézett a férfira. Már a szemében nyoma sem volt félelemnek, vagy tétovázásnak. Nem féltette saját magát, hiszen nincs miért már küzdenie. Szerelme nincs, és a testvéreiért sem tehet semmit.

- Többet láttam, mint te – indult felé kinyújtott kézzel, hogy az ismert módon elvegye a lelkét, de a veremből furcsa fény kúszott feléjük. Mikor az idegen észrevette, rögtön csalódott lett. – Jobban hazudsz, mint a nővéred – mondta cinikusan. – A halál erői úgy döntöttek, hogy élhettek mindketten – engedte el Tony lelkét, majd tért vissza a lyukba, ahonnan érkezett.

Tony ekkor kinyitotta a szemét, és rögtön Lane könnyes arcát látta meg. Nem tudta, hogy mi történik, és mindennek a tetejében, még a halál küldötte is megérintette. Azonban már itt van Lane mellett, aki már nem gyűlölettel tekint rá, szóval akármi is folyik itt, teljesen mindegy, hiszen a lány megbékélt vele. Éppen nyúlt érte, hogy magához húzza, és megcsókolja, azonban a következő percben Lane rosszul lett, és ellökte magától a fiút, és öklendezve elfordult. A következő percben vért kezdett el hányni. Ahogy kijött belőle minden tápanyag, ájultan esett bele a saját hányásába.

- Mi történt vele? – kérdezte Tony, miközben feltápászkodott.

- Halandó lett – hallották Michael hangját.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.