Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


18. rész: Minden megváltozott

2010.08.19

Tony döbbenten nézte Lane-t, hogy kedvese, aki egész életében vámpír volt, és halhatatlan, most mégis egy egyszerű halandó ember legyen. Nem tudta, hogy mit is kellene éreznie, hiszen a fajtársai már nem háboroghatnak egy ember miatt, ha a társa lenne. Másfelől, kérdés, hogy Lane hogy tudja majd elviselni a hirtelen jött változást. Egyáltalán, mi történt, miután az a férfi megérintette a mellkasát. Élete egyik legrosszabb érzése volt, és ez nem csak egy olyan duma, amit az emberek mondanak. Most ő tényleg így gondolta.

- Quinn menj le a pincébe, és hozz fel infúziós folyadékot, hogy intravénásan tudjuk táplálni – utasította Elizabeth a legidősebb gyermekét.

- Megharapom, és azzal meg van oldva minden – legyintett Michael, mire Elizabeth egy kődarabot dobott a férjéhez.

- Azt sem tudod, hogy mi van vele. Inkább törekedj arra, hogy először jobban legyen, utána majd kitalálod, hogy mi legyen – fegyelmezte.

- Igaza van, a harapásba bele is halhat, ha a szervezete úgy reagál, mint augusztusban Isa teste – vette védelmébe Quinn.

- Rendben, kössétek be neki azt a löttyöt, és helyezzétek el itt a földszinten valahol – forrtak be a sebei, és hagyta ott őket. – És takarítsátok fel ezt a mocskot – hallották, ahogy lemegy a pincébe.

- Quinn hozz infúziót, ha Laney tényleg ember lett, akkor előbb tápanyag kell neki, és hozz vért is fel, főleg Sean vércsoportjában, és persze magatoknak is. Colin, te helyezd Seant is normális fekhelyre! – osztotta a parancsokat. – Sebastian szedd le a fenn maradt bilincseket!

Közben Sebastian a kishúgához ment oda, és kattintotta le róla a bilincset, mire Hana rögtön odasietett Lane-hez. Az első gondolata az volt, hogy ad a saját véréből, aztán eszébe jutott, hogy nem. Hiszen, az előbb is kihányta, ember, és nincs magánál. Ha most valamit a szájába tesz, meg is fulladhat. Eddig Lane volt a szilárd pont az életében, akire mindig támaszkodhat, aki minden balhéból kirángatja, és most minden összetört.

- Nyugodj meg húgi! – mondta Sebastian, miközben a karjaiba vette Lane testét, és vitte el onnan. Tony fel akart állni, hogy segítsen, de a lába nem engedelmeskedett.

- Maradj nyugton, pár perce még halott voltál – szólt rá Kyle.

- Mi történt addig? – kérdezte.

- Majd később elmondom – segített felállni, és vitte el onnan a barátját.

- Isabell nem érdekel senkit? – hallották meg Shane kétségbeesett hangját. Olyan kis elesettnek érezte magát a nővére nélkül. Hiába vágott a fejéhez annyi durva dolgot, mégis szerette őt.

- Nyugodj meg öcsi! – mondta Tony.

- Nem tudok megnyugodni, a nővérem halott, miért nem voltál itt hamarabb, hogy megmentsd? – kérdezte.

- Idefigyelj te kis nyomorék, ilyen alapon te is elé ugorhattál volna, mint Tony Lane elé. Halandó volt, és megvetéssel gondolt rád – adott józanítónak egy pofont a fiúnak Kyle.

- A testvérem volt, hiába utált, én szerettem őt. Olyan akartam lenni, mint ő – folytak a könnyei.

- Figyelj Shane, ő hiába a testvéred volt, mégsem szeretett. Tudom, hogy szeretted őt, de volt valamikor is csak úgy kedves veled, segített szimpla önzetlenségből? – ült le mellé.

- Nicoll és te közötted milyen kötelék volt? – jött az ellenérv.

- A húgommal váltottunk kedves szavakat is egymással, mikor nem látott minket senki. Soha nem kívántam a halálát – vitatkozott Hana.

- Fejezzétek be! – szólt rájuk Tony. – Ezzel senkinek sem segítünk. Le kell nyugodnunk, és reménykedni benne, hogy Lane és Sean rendbe jönnek – remegett a félelemtől, miközben ezeket a szavakat mondta, hiszen szerelme bármelyik pillanatban meghalhat.

Hamarosan visszatért Quinn, és ellátta a kistestvéreit, majd a többieknek adott enni. Mindegyikük ideges volt, de próbálták rendesen átgondolni, hogy most mi is lesz velük. Mindeközben Michael értesítette Lucast a fejleményekről, aki nagyon nem volt boldog, főleg, hogy Lane élete mostantól Tonytól függ, és a lány képes volt kimondani, hogy szereti. Milyen igazságtalan dolog, hogy az öccse nyeri el a szívét annak a testnek, amibe szerelme lelke fog költözni. Miután megbeszélték a teendőket, Michael eltervezte, hogy melyik gyerekével mit kezd, hiszen hiba volt őket együtt hagyni. Ki tudja, hogy melyikük sokal be legközelebb, és akkor milyen mélyre süllyed majd, hogy ártson a testvéreinek. Nem kockáztathat, Lane-t biztonságba kell helyeznie. Milyen kár is a kutatási alany miatt, pedig még sok érdekes dolgot megvizsgált volna a maradék hét évben. Azonban ezen most már kár keseregni. Most pedig ideje, hogy cselekedjen.

Közben az egyik földszinti szobában beszélgettek a maguknál lévő gyerekek, miközben vért fogyasztottak. Tony lábaiba kezdett visszatérni az élet, és kezdtek megnyugodni az indultok. Most kivételesen béke honolt közöttük, egyedül Shane fordult el tőlük, mivel őt viselte meg legjobban Isabell elvesztése.

- Mi lesz most velünk? – kérdezte félve Sebastian.

- Próbáljuk túlélni – mondta Quinn. – Amíg nincsenek maguknál, próbáljunk meg túllépni ezen az estén, mert különben belebolondulunk, és hasonló meggondolatlan dolgot cselekszünk, mint ma este Isabell. Ne haragudj, hogy ezt mondtam Shane, de be kell látnod, hogy ha te lettél volna Bella egypetéjű ikertestvére, akkor téged adott volna át az ellenségnek gondolkodás nélkül. Igazából a testvérünknek kilenc éve megbomlott az elméje, és nem tehettetek volna semmit, hogy a helyes útra tereljük – gondolkodott hangosan.

- Mi lesz, ha mi sem leszünk képesek a túlélésre, és belezavarodunk? – aggódott Colin.

- Megoldjuk, de a lényeg, hogy ne szakadjunk el egymástól, és ne kételkedjünk a másik szeretetében. Ha kitartunk egymás mellett, akkor a megmaradt halhatatlanok kiutat találhatunk Lane halandó problémájára is – gondolkodott hangosan Quinn.

- És Isabellel mi lesz? – kérdezte némi reménnyel a hangjában Shane.

- Öcskös, a halottak nem támadnak fel. Való igaz, hogy mi sem élünk, és soha sem éltünk csak élősködünk. Ha valaki átdöfi a szívünket egy karóval, vagy lefejeznek, akkor nincs többé nekünk se. Nincs az az isten, aki visszahozzon. Ez kivételes helyzet, hogy Lane halhatatlanból halandó lett, de akkor is, semmit sem tudunk erről – magyarázta a legidősebb.

- Nehogy azt mondd, hogy ezután te akarod tanulmányozni Lane-t, hogy ember lett – lett rossz érzése Colinnak.

- Ne merészeld! – sziszegte Tony.

- Nem is erre gondoltam, hanem arra, hogy olvassunk és tanuljunk. Először meg kell minden dolgot tudnunk az isteni mágiáról, hogyan működik, és főleg, hogy maradandó-e a hatása. Csak utána kezdhetjük el Lane megváltoztatását ismét kárhozattá, persze, ha ő ezt szeretné, hiszen most már van választása. Tudom, hogy mindig emberi életre vágyott, azonban nem ismerte, de most megismerheti, és ha így boldog lesz, és békében leéli az életét, minket kihagyva belőle – mondta ki a legnagyobb félelmüket.

- NEM, LANEY SOHA – ordította Hana.

- Elég legyen ebből – lépett be Michael.

- Apa – állt fel a két legidősebb.

- Menjetek lefeküdni, hamarosan új feladataim lesznek a számotokra – intézte a gyerekeinek. – És Tony –fordult a fiú felé.

- Igen – nézett fel rá.

- Takarodj a házamból, és többé a lányom közelébe ne merj menni. Ezáltal felbontottuk a kapcsolatunkat – intézte keményen a fiatal herceghez a szavait.

- Hé, megállapodtunk, hogy Lane és én – kezdte el, mire a férfi nem hagyta végig mondani.

- Az a megállapodás, csak egy látszatszerződés volt, hogy hajlandó legyél vele edzeni. Még, hogy így elrendeljem a házasságotokat. Röhej. Tudod jól, hogy csupán a testőre voltál Lane-nek, de elbuktál. Lucas sem engedte volna át neked Anna testét soha, hiszen még mindig imádva szereti a nagyanyám nővérét – hagyott fel a kerteléssel.

- Miről beszélsz apa? – kérdezte megilletődve Quinn.

- Semmiről, amihez közötök lenne. Most pedig menjetek a szobáitokba, ti pedig húzzátok el innen a beleteket rühes farkasok – borult ki idegileg.

- Apa, de hát megakadályozta, hogy Lane lelkét elragadja a pokol – tiltakozott Colin.

- Aztán most pont olyan haszontalan, mint Isabell volt. Jut eszembe, majd ássátok el a hulláját a kertben – intett nekik, aztán elhagyta a szobát.

- Megérdemelné, hogy a családi kriptába kerüljön – akaratoskodott Shane.

- Csak az a gond, hogy nincs ilyen kripta, apa nagyanyja még él és virul, a mi nagyapánk meg hamuvá égett még jóval a születésünk előtt, szóval nincs kriptája a családunknak – mondta felállva a földről Quinn, és az öccse vállára tette a kezét. – Most menj vissza szépen a szobádba, és próbálj meg lenyugodni, és holnap beszélünk – küldte fel.

- Jobb lesz, ha mi most megyünk, és amint van valami, kereslek valamilyen módon titeket.

- Rendben – bólintott Quinn, bár ha tudta volna, hogy mit kell átélniük a következő napokban, már most a fiatal herceggel tartott volna, és vissza sem nézve.

Mivel a két sérült és egy halott testvérükért nem tudtak semmit se tenni, ezért a lefekvés mellett döntöttek. Habár aludni egyikük sem tudott, próbáltak pihenni. Őszintén mindegyikük félt, főleg Colin, hogy őt mikor fogják hasonlóképpen elárulni, hiszen a másik két másodszülött rettenetes állapotban van.

 

Két nap múlva tért csak magához Sean, akit ekkorra hozott rendbe a normál emberi vér. Hiába Lane vére sokkal jobb lett volna, de nem engedhették meg maguknak ezt a luxust, hogy ismételten Lane-re támaszkodjanak gyógyításban. Ahogy képes volt beszélni, Michael elszeparálta a magánál lévő hat gyereket. Emmával alaposan átbeszélték a dolgokat, és arra a megállapításra jutottak, hogy túl sokan viselik a Mealorie nevet, ami azért kellemetlen, mert a gyengék olyan hibába eshetnek, mint Isabell.

Másnap ott is volt két kocsi, amikkel elszállítatni akarta a felesleget. Az egyikbe, Shane és Sean került, míg a másikba Hana és Sebastian. A két testvérpár nem tudták, hogy mit követtek el, főleg azt nem, hogy Michael miért lett hirtelen ilyen kegyetlen velük. Ők úgy gondolták, hogy mindenben tökéletesen igyekeztek a kedvére tenni, akkor meg miért.

 

Sebastian és Hana szótlanul ültek a kisteherautó csomagterében. Nem volt ínyükre ez a kényelmetlen utazás, de nem panaszkodtak. Elég nehéz volt nekik így is, nem akarták felbosszantani a nagybátyjukat. Igazából amilyen passzívak voltak, nem érdekelte őket semmi. Nem voltak olyan képzettek, mint az unokatestvéreik, hogy olvasni tudjanak a jelekből. Nem figyeltek arra, hogy mennyivel rosszabb állapotú teherautóba szálltak be, mint unokaöccseik.

- Szerinted milyen lesz az élet, hogy Lane nem a régi? – kérdezte szinte sírva Hana. Szinte nyoma sem volt annak a vagány és nagyszájú lánynak, akit lehetetlen volt kihozni magabiztosságából.

- Nehéz, de Lane biztos nem akarja, hogy tovább szomorkodjunk miatta. Bár én is jobb szeretnék mellette lenni, mikor felébred, de láttad a bácsikánk elég idegbajos. Maurice elvette az apánkat, most a lányait tőle. Te is teljesen kész lennél tőle – figyelmeztette.

- Az lehet, de nem beszélnék így a szeretteimmel – állt fel a csomagtérben Hana, mire a kocsi megállt alattuk.

- Úgy tűnik megérkeztünk a célhoz – állt fel Sebastian is, és várta a fejleményeket, és nagyon kíváncsi volt rá, hogy miért ilyen járművel kellett jönniük. Éppen kinyitotta a hátsó ajtót, mire golyót kapott a vállába.

- SEBASTIAN – kiáltott ijedten Hana.

- Maradjatok nyugton! – parancsolt rájuk Michael embere, akit ők nem ismertek, csak a ház körül látták. Tudták már akkor is, hogy veszélyes tag, de soha nem gondolták, hogy így képes rájuk lőni.

- Miért vagyunk itt? – kérdezte Sebastian, miközben igyekezett az ujjaival kiszedni a golyót.

- Azért, hogy végrehajtsam Emma parancsát, amit még a nyáron kiadott – emelte fel a fegyverét, és a testvérekre célzott.

- Mi volt a parancs? Egyáltalán ki ez az Emma? – nem értett semmit Hana.

- Zack legalább elmesélhette volna a családotok eredetét. A halála előtt megtagadta, hogy Lane-t feláldozzák valami nagyobb cél érdekében. Fél éve szerencsétek volt, mert Michael nem tudott a parancsról, és a segítségetekre sietett. Azonban most ő is beleegyezett, hogy LAOM nincs többé, hogy meghaljatok – készült meghúzni a ravaszt, mire egy nyílvessző pontosan szíven találta hátulról, majd a következő pillanatban hamuvá égett.

- Ez mi volt? – kérdezte reszketve Hana, mire egy öltönyös férfi jelent meg előttük.

- Ki maga? – kérdezte Sebastian, miközben érezte, hogy az előbbi lövés utáni seb összeforrt.

- Az nem lényeges, inkább az, hogy valaki találkozni akar veletek – intett, hogy kövessék. A két testvér tanácstalanul nézett utána.

- Szerinted? – kérdezte Hana, mivel ő már semmit nem tudott, hogy mit kéne tenniük.

- Tudjuk meg, hogy ki akar minket látni. Annyit megérdemel, hogy megismerjük, hiszen most mentették meg az életünket – ugrott ki az idősebb testvér, akit a húga rögtön követett. Tudta jól, hogy Sebastian megérzi a rossz embereket, ezért is volt olyan távolságtartó Michaellel, nem a gyász tette ennyire befordulóvá.

Már az utazás közben is érezték, hogy hegyek között utaznak, mivel eléggé rázós útjuk volt végig. Az volt az eredeti terv, hogy lelövik őket, majd a kocsit lesodorják az útról, mintha baleset történt volna, és a robbanás következtében a két test is hamuvá ég. Azonban nem számoltak azzal, hogy a két testvért nem mindenki akarja holtan látni.

Egy sötét limuzin mellett állva várta őket az öltönyös férfi, akinek jóval komolyabb volt a démoni ereje, mint az övék, ezt érezték. Az már nem volt világos, hogy miért akar nekik segíteni. Mindketten tartottak attól, hogy ez a férfi veszélyt jelent rájuk, és ártani akar nekik, vagy rajtuk keresztül közelebb kerülni a Mealorie családhoz.

- Ideje volt kimásznotok – mondta a férfi, miközben jót nevetett a két gyerek kétségbeesésén.

- Mit akar tőlünk? – kérdezte Sebastian.

- Én az égvilágon semmit, de a fivérem már nagyon meg akar ismerni titeket – nyitotta ki a kocsi ajtaját. – Gyerünk, szálljatok be! – parancsolt rájuk játékosan

- Rendben, de igaz, nem foglyok vagyunk? – kérdezte félve Hana.

- Nem, ha utána el akartok menni, akkor elmehettek, de akkor a bátyám szomorú lenne. Higgyétek el, már régóta vágyik erre a találkozásra. Születésetek óta figyel titeket, csak a volt neje nem engedte őt a közeletekbe – magyarázta szórakozottan, miközben Sebastian jól látta, hogy a bent ülő egyén egy botot tart maga előtt, vagyis szüksége van rá a járáshoz. Azonban a kezéről úgy látszott, hogy fiatal még, vagyis démon az illető.

- Nem érünk rá egész nap – hallották bentről.

- Nyugalom Cassiel, már nem vagy ifjonc, hogy így heveskedj! – szólt rá a kint lévő. – Egyébként szerintem Michael hamarosan tudni fogja, hogy megmenekültetek, főleg, hogy csak a kiégett kocsiban a kutyája maradványait találja meg – nézett a kocsira közben.

- De az a tragacs még egyben van – ellenkezett Hana, mire az idegen egy csettintésére kigyulladt a jármű.

- Így könnyű – nyelt nagyot Sebastian, aki jól tudta, hogy nem viccelnek, és még a nagybátyjuknál is komolyabb démonokról van szó.

- Akkor jobb lesz beszállnotok – nyomatékosította a hangját, mire Sebastian belenézett a szinte fehér szemekbe. Kicsit meg is illetődött, és még a húga előtt beült a kocsiba a szőke hajú férfival szembe. Hana melléült, majd az öltönyös férfi a fivére mellé. Sebastian elmélyülten tanulmányozta a vele szemben ülőt. Neki is olyan szemei voltak, mint a testvérének. Habár a másik ősz volt, a vele szemben lévő szőke. Az arca igencsak szépnek volt mondható, csupán egy régi vágás csúfította.

- Nos, itt lennénk. Miről szeretne velünk beszélni? – kérdezte Sebastian, miközben a Cassiel nevű jelzett a sofőrnek, hogy induljanak.

- Akkor először hagy mutatkozzam be, a nevem Cassiel, és ő itt az öcsém Harmon. Tisztavérű démonok vagyunk, még a régi időkből, mikor nem voltak gyakoriak az olyan félvérek, mint ti – kezdett bele.

- És most ettől jobbnak gondolja magát? – kérdezte kissé sértődötten Hana.

- Nem, büszkének kéne lennetek rá – szólt rá Harmon.

- Igaza van, nem tudnak még mindent – állította le Cassiel a veszekedést.

- Hallgatjuk – bólintott Sebastian.

- Nos, mivel már alig vannak tisztavérűek, az én feleségem is félvérdémon volt, aki kislánnyal ajándékozott meg jó ötszáz éve, mielőtt a kishölgy megszólalna, hogy ehhez mi közötök van, mondanám tovább a történetet. A lányom beleszeretett egy emberbe, akit vámpírrá tett, hogy együtt maradhassanak, és ennek a férfinak a családneve volt Mealorie. A lányom később két fiúnak adott életet, akiket ti úgy ismertek, Michael és Zack – mondta el a történteket.

- Szóval azt állítja, hogy maga a dédapánk? – szólalt meg hitetlenkedve Sebastian.

- Hidd el nem szokásom gyerek félvéreket megmenteni. Titeket Michael és Emma halálra ítélt, csak azért kértem meg a fivéremet, hogy segítsen megmenteni titeket, mert nem akarom látni, hogy Emma még több leszármazottunkat pusztítja el az elvakult gyászában. A lányunkat a halálba üldözte, titeket nem hagylak elveszni – ígérte meg.

- Mit kíván tőlünk? – vett visszább Hana is a merészségből.

- Nos, van néhány évetek, hogy kicsit fejlődjetek, és ha úgy látom, hogy elég tiszta hozzá a szívetek, hajlandó vagyok erőt is adni nektek – jelentette ki.

- Michael tudni fogja, hogy éltek, de soha nem talál rátok, mert oda, ahova most fogunk menni, engedély nélkül félvérek nem léphetnek be – közölte határozottan Harmon.

- Ez jól hangzik, habár nekem még lenne egy kérdésem – mondta Sebastian.

- Kérdezz! – bólintott Harmon.

- A többieket miért nem mentik ki Michael bácsi karmai közül? Shane-t és Seant egy ugyanolyan teherautóval vitték valamerre – aggódott az unokatestvéreiért.

- Hogy miért? – mosolyodott el Cassiel. – Mert csak titeket ítélt azonnal halálra. A két fiúnak van esélye túlélni, de nektek nem volt. Lane-t védelmezi, míg a két legidősebbik fiát szereti is – ecsetelte a tényállást.

- Tud valamit a szándékairól? – kérdezte Hana, aki nagyon aggódott Laneyért. A lány volt számára az a nővér, aki neki soha nem volt. Igaz mostanában nem tudtak annyit beszélni, hiszen Isabell keresztbetett neki sorozatosan.

- Tudok, de még nektek erről korai tudnotok. Ezért előbb felkészítelek titeket, és ha úgy látom, hogy rendben lesztek, akkor mindent megtudhattok – felelte.

- És mi van, ha az idő kevéssége miatt mi nem hajtunk annyira, mintha cél is lebegne előttünk – próbálkozott kiskapukkal Sebastian.

- Van egy pár évetek, szóval nyugi – mosolygott a fiú próbálkozásán Harmon.

- Akkor gondolom, hogy ezalatt, a pár év alatt nem is teremthetünk kapcsolatot a családdal – mondta ki a számára legszomorúbb következményt Hana.

- Ha kicsit is fontos az életetek, akkor nem mentek Michael közelébe, míg nem álltok készen – oktatta ki Cassiel.

- Úgy tűnik, hogy jelenleg nincs más választásunk, meg kell bíznunk magukban. Azonban meg kell érteniük, hogy ez számunkra igencsak kényelmetlen, mivel nekünk vakon kell megbíznunk Önökben – mondta idegesen Sebastian.

- Eddig Michaelben vakon megbíztatok, és elárult titeket. Most itt vagyok én a dédapátok, aki senkit nem követett el ellenetek, és tétováztok. Régen, ha egy ilyen tisztavérű démon keresett meg félvéreket, azok nem haboztak egy percig sem csatlakozni. Ráadásul én az elődötök vagyok, így nem értem, hogy miért akadékoskodtok – védekezett.

- Papi az idők változnak – mondta kissé fintorogva Hana.

- De igaza van, ha ő egy erősebb és idősebb démon, mint a bácsikánk, akkor segíthet nekünk, de már csak az a kérdés, hogy mit kell adnunk nekünk. Mert gondolom, nem ingyen adja az erőt és a védelmet – fordított a beszélgetés menetén a bátyja.

- Valóban erről még nem igazán esett szó. Amint látjátok az arcom nem hibátlan, régen valaki elcsúfította kedvtelésből, mert én csak egy báró voltam, míg ő a helytartónk fia, az apja volt szinte a királyi család után a legmagasabb rendű volt az övék. Így nyugodtan, és minden következmény nélkül az életemre törhetett, amiben a király öccse még asszisztált is hozzá. Aztán történt az a sajnálatos eset, hogy a két élvhajhász ugyanabba a lányba szeretett bele, és háborúba kezdtek, és ezáltal a démoni faj bemocskolódott, és a tisztavérűek többségét megölték, akiknek semmi közük nem volt a buta versengésükhöz. A feleségem miattuk zavarodott meg, amit soha nem bocsátok meg nekik. A családunk napról napra jobban szétesik. Azonban a lányomnak anno megígértem, hogy nem telepszem rá a leszármazottakra – mondta komoran, a szívében lévő szomorúságot nem tudta elrejteni.

- Akkor nem kellett volna őket megmenteni – mondta unottan Harmon.

- Hogy még többen halljanak meg Draco miatt? – kérdezte dühösen.

- Nekik csak az az egy bűnük, hogy élnek – kiabált a testvérére.

- Próbáljuk meg – mondta csendesen Hana.

- De húgi – tiltakozott volna Sebastian, de Hana nem hagyta.

- Michael bácsikánk számára teher, hogy élünk, mivel a parancs ellenére mentettek meg minket. Nem értem, hogy miért ne bízhatnánk meg benne. Megmentett, akárcsak Lane korábban. Habár a szemei rezzenéstelenek, egy pillanatra sem mutattak érzelmeket, annyira fehérek, míg az arca nem tud hazudni – elmélkedve figyelte a szőke hajú férfit.

- Minden rendben lesz – próbálta meggyőzni Sebastiant.

- Rendben próbáljuk meg – egyezett végül bele a vörös hajú fiú is.

Cassiel csak bólintott, míg a fivére jelzett a sofőrnek, hogy indulhatnak hazafelé. A következő pillanatban eltűnt az egész limuzin az útról, mintha csak áthajtott volna a démoni dimenzióba. A két gyerek meglepődött, hogy milyen lepusztult minden, mintha haldokolna a vidék. Látszott, hogy nagy csatákon vannak túl, ami alatt mindent leromboltak. Ahogy haladtak, a jármű hirtelen egy régi hintóvá változott át, amit négy démoni ló húzott.

- Hova visznek minket? – kérdezte meg Hana, míg Sebastian jól tudta, hogy hol vannak, pedig eddig csak olvasott erről a helyről.

- A démoni dimenzióban vagyunk, itt Michaelnek nincs befolyása. Idemenekültünk mi, akik ki akarnak maradni a Draco és Lucas harcából. Régen a legjobb barátok voltak, olyanok voltak, mint a testvérek, akik a legváltozatosabb módon gyalázták meg a nőket. Azonban, hogy felborult köztük az idill, a társainknak kellett szenvednie. Mivel Draco indította el az egészet, így ennek a dimenziónak a mélyén ejtettük fogva. Sajnos, olyan húsz évvel ezelőtt kiszabadult, és meglátogatta az apátokat és Michaelt. Alkut kötött velük, de erről majd csak akkor, ha készen vagytok rá – mondta el nagy vonalakban a régi történetet.

- Csak azt mondd meg, hogy ki volt az alku tárgya? – kérte Sebastian.

- Lane – felelte Harmon.

- Szóval ezért veszekedtek anyáék azon, hogy amit Lane-nel akarnak tenni, az igazságtalan – értett meg sok mindent a fiú.

- Mint már mondtuk, időnk van még, ezért ne tegyetek semmilyen meggondolatlan lépést! Szólni fogunk, ha itt az idő, de ti is érezni fogjátok, hogy Draco ismét kiszökik – tekintette lezártnak a témát Cassiel.

Az út további részéig, nem is esett több szó közöttük. A két gyerek számára sok volt az információ, amihez hozzájutottak, de mégis sok tekintetben felnyílt a szemük. Nem akarták elhinni, hogy a nagybátyjuk ilyen dolgokat el tudna követni Lane ellen, mégis több értelme volt így az egésznek. Mikor megérkeztek az új otthonukhoz, kicsit sem voltak lenyűgözve. Jó lehet, hogy sokkal normálisabb körülmények között éltek, mégis ahogy átlépték a küszöböt, valami újult erő járta át a testüket. Olyan volt az egész, mintha élne, és a múlt szellemei ölelnék őket körbe. Az egész olyan félelmetesnek hatott, de ők mégsem féltek, hanem érezték, hogy új korszak kezdődik.

Az emberi világban ekkor kezdett el sötétedni. Shane és Sean kocsija azóta sem állt meg, vitte őket tovább. A két fiú semmit sem értett az egészből, főleg, hogy az apjuk miért lett hirtelen ilyen kegyetlen. Azonban nem is tudtak már ezen olyan sokáig gondolkodni, mivel sötétedés után egy órával később véget ért az utazás, és megjelent Michael, amint kinyílt a kocsi hátulja.

- Apa mi folyik itt? Hova visznek minket? – kérdezte ijedten Shane, mire csak egy pofont kapott a férfitől.

- Apa – szólalt meg Sean csodálkozva, kikerekedett szemekkel, mire az apja neki is lekevert egyet. Mivel még ő nem gyógyult fel rendesen, elvesztette az egyensúlyát is, amitől Michael még megvetőbben nézett rájuk.

- Itt az idő, hogy kis rendet tanuljatok. Gyengék és hülyék vagytok, mégis teszitek itt az eszeteket. Még Lane-t sem tudtátok megvédeni – akadt ki teljesen.

- De apa a testvéreink sem bírtak velük – ellenkezett Sean.

- És Isabell meghalt – emlékeztette Shane.

- Ez az egyedüli jó dolog, ami történt. De amilyen hülyegyerek vagy, fel sem fogod. Csak azt nem értem, hogy miért áskálódsz Lane ellen – dühöngött.

- Mert ő tette anyát és a bátyáinkat vámpírrá nem volt választásunk, hogy mit kezdjünk az életünkkel. Épp úgy, mint mikor eldöntötte kilenc éve, hogy vadásznunk kell a vámpírokra és a démonokra. Pedig élhettünk volna emberként is – adta ki a tizenhárom év alatt felhalmozódott keserűséget.

- Te kis hülye takonypóc, pont azokat a szavakat szajkózod, mint Lane. Ő is azért küzdött, hogy emberként élhessen. Nem tűnt még fel, hogy eddig akárkit megharapott, semmi baja nem lett az illetőnek, maximum egészségesebb lett, akiket nem szívott teljesen ki. Lane nyála vámpírteremtés szempontjából steril sajnos, vagyis már sajnos. Én haraptam meg anyátokat a születésük előtti napokban, mert az ultrahangon három szív látszott, és ebből három dobogott. Mivel anyátok méhe ekkor nem mutatott semmilyen vámpíri létformát, így terhesen magam tettem őt vámpírrá. Csak később derült ki, hogy a tökéletes vámpír emberi lélekkel ott fejlődött, de legalább a bátyáitokat is sikerült átváltoztatnom. Lane kilenc éve azért harcol, hogy titeket és őket is befogadja az emberek társadalma. Ezért volt az a bohóckodás is a Ligával. Ti komolyan elhittétek, hogy az a szervezet majd szívesen befogad titeket? Csak az én utasításomra voltak hajlandóak szóba állni veletek. És te Shane végig úgy pitiztél, ahogy az embertestű, de mégis vámpírlelkű nővéred fütyült, míg a másik odaadta volna érted bármikor az életét – mondta el az igazat a nővéreikről.

- Te mocsok – támadt az apjára Sean, akit olyan könnyed mozdulattal dobott arrébb, mintha csak egy porszemet söpörne le a válláról.

- Kevés vagy hozzám. Egyedül Lane lett volna olyan fizikai erőben, hogy bármit érjen ellenem. De már csak egy szánalmas ember, aki egyáltalán nem reagál a vámpírvérre.

- De anya megtiltotta, hogy vámpírvért adj neki – felelte Shane.

- Anyátok egy nyomorult senki, akit én emeltem fel. Egyedül annyi előnye volt, hogy a bátyáitokat megszülte, bár az ő vérük korán sem olyan jó kísérletezni, mint a Lane-é. De elég volt az őszinteségből, hiszen megérkezett az az úr, aki ezentúl gondoskodik majd rólatok. Üdvözöljétek Cruel Jeszenszkijt – mutatott a belépő ősz hajú férfire, akiből csak úgy áradt a dögszag.

- Mit akarsz vele? – kérdezte Shane.

- Nyet beszjél, ha nyet szójítanjak – szólt rá az érkező csúnya orosz akcentussal.

- Fiúk most felfrissíthetitek az orosz tudásotokat. Cruel fog ezentúl nevelni titeket, mert ezentúl az ő fiai vagytok. Cruel csak keményen! Ja és elég hazugok, soha ne higgy nekik! Jut szembe, ha van valami érdekes démonszerved, tudod, az szívesen megveszem – csevegett az eszelős tekintetű férfival.

- Da – bólintott.

- A viszont nem látásra fiúk – hagyta ott őket, mire két nagyobb darab férfi lépett be, és a grabancuknál fogva kirángatták őket a járműből.

Mivel sötét éjszaka volt, és ők régen táplálkoztak rendesen, alig láttak valamit. A levegőt a sós tenger illata lebegte be, mindezek mellett érezték, hogy a megszokotthoz képest hűvösebb is van. Ebből leszűrtek néhány dolgot, például, hogy észak felé haladtak eddig, és most egy kikötőben vannak. Ahogy a szemük megszokta a gyér fényviszonyokat, menekülési terveken kezdték törni a fejüket, mire mintha a fejükbe látnának, csinos bilincseket kaptak a kezeikre és a lábaikra, és most ügyeltek arra is, hogy hátrafelé legyenek a kezeik kötve, ezzel is mutatva, hogy tanultak Maurice hibájából. A két fiú próbálta megkeresni az apjukat, hátha a lelkére tudnak beszélni. Meg is pillantották néhány méterre tőlük, ahol oroszul társalgott Cruellel. Mivel Shane volt jobb a tanulásban, így ő többet megértett, és egyáltalán nem tetszett neki, amit hallott.

- Apa ne csináld! – kiabált neki kétségbeesetten, de Michael úgy tett, mint aki meg sem hallotta. Cruel intett az embereinek, akik közül kettő valamilyen anyagot adtak be nekik a nyakuknál, amitől rövidesen eszméletüket is vesztették.

- Most megmérgeztette az ajándékát, ez olyan mintha nem is adott volna semmit – elégedetlenkedett Cruel oroszul.

- Ettől ne tartson, mire megérkeznek a szibériai táborba, maguknál lesznek, és kis állati vér után meg is kezdheti a kiképzésüket a démoni viadalokra. Emellett nehezen halnak meg, szóval, egy elvesztett küzdelem után egy kis keményebb tréning, és ismét harcolhatnak – világította meg a pozítivumokat.

- Mi van, ha mégsem élik túl az utat – kételkedett Michael szavaiban.

- Akkor két kupac hamu lesz a ketreceik alján, magának nem jelentenek plusz költségeket – mondta közömbösen.

- Mit követtek el a fiai hogy ilyen kegyetlen velük? – lepődött meg a vámpír vérszomján.

- Haszontalanok számomra, de Önnek hozhatnak némi bevételt – felelte nagy gyakorlatiasan.

- Rendben – bólintott az orosz, és kezet fogott Michaellel, majd intett a gorilláinak, hogy induljanak. A verőlegények a két gyereket megragadták, és felvitték a hajójukra. Ott aztán ketrecbe zárták őket, amit persze nem értettek, hiszen halottak voltak, mivel az előbb kaptak egy-egy adag halálos mérget.

Néhány napos hánykolódás után tértek csak magukhoz a fiúk, amikor már elérték Európa határát északon. Kimerültek és éhesek voltak, élelmet azt viszont nem kaptak. Sean fogott két patkányt a hajótest aljában, és az egyiket a bátyjának adta, aki eléggé le volt lombozódva.

- Egyél! – kérte szépen.

- Minek? – kérdezte kissé ellenségesen.

- Hogy visszanyerd az erőd, és azután gondolkodhassunk a szökésen – próbált a lelkére beszélni.

- Ha meg is szökünk, hova megyünk? Apa kifejtette a véleményét, hogy nem kellünk neki. A nővérünk ember lett, míg a bátyáinkat akarja egyedül megtartani, akik biztosan élvezik a helyzetet – elmélkedett.

- Quinn és Colin nem hagyta volna ezt, ha nem zár tőlük külön. Nem akarok illegális viadalokon küzdve meghalni. Bosszút akarok állni apán – dühöngött.

- Most döbbentem rá valamire – vette el az öccsétől a patkányt.

- És pedig? – lett kíváncsi.

- Apa Lane-t szerette a legjobban, és azért vitt el minket gyakran Isabell közeléből, hogy ne legyen bajunk. De Lane családban akart élni, ezért lettünk egy csoportban – elmélkedett.

- Akkor értelmet nyer Quinn és Colin elmélete, hogy apának valami nagy tervei vannak Lane-nel – dőlt a ketrec falának Sean.

- Még emberként is értékes, vagyis valami ősi, áldozati mágia, amit csak kijelölt napon lehet végrehajtani – gondolkodott hangosan az idősebbik.

- Vár csak, apa mondott valami ilyesmit, hogy még hét évig van Lane biztonságban, mert valaki támadni fog – emlékezett vissza a fiatalabbik.

- Szóval őket hét évig egymás mellett fogja tartani, hogy míg el nem jön az áldozat ideje vigyázzanak Lane-re, és utána velük is végez – vonta le a következtetést Shane.

- Szerinted Hanát és Sebastiant is eladta, mint minket? – váltott témát.

- Vagy az, vagy megölette őket. Sokkal rosszabb állapotban volt a másik teherautó, mint a miénk, szóval szerintem egy szakadékba hajtottak velük, miközben felrobbantották őket – ecsetelte a véleményét.

- Sebastiannak van annyi lélekjelenléte, hogy túléljen egy ilyen merényletet – remegett az egész teste, hogy a szeretett unokatestvéreik meghaltak.

- Csendet! – jött be az egyik verőlegény, aki már unta, hogy a két fiú beszélgetését kell hallgatnia.

Ezután a két gyerek a nonverbális kommunikációt próbálta gyakorolni, hogy a gondolati úton való társalgást nem hallhatja más, és nem is akadályozhatják meg, hogy így folytassanak eszmecserét. Tudták jól, hogy a két bátyjuknak már sikerült, és Fátum is tud így társalogni Lane-nel. Vajon mi lehet a titkuk, amivel így tudnak egymással beszélni?

Az út további részében erre nem sikerült választ találniuk. Túlságosan zaklatottak és elkeseredettek voltak, ahhoz, hogy bármire is rájöhessenek, emellett a félelem is ott dolgozott bennük, hogy mi lesz velük ezután. Enni nem adtak nekik, csupán a hajófenékben lévő patkányokból kaptak el párat, amivel sikeresen kihúzták a szibériai edzőtáborig, ahol nyomban szemet is szúrtak, mivel jóval fiatalabbak voltak, mint az ott lévő átlag. Habár elég magasak voltak, mégis a gyerekarcuk mindent elárult.

Ahogy szétnéztek a táborban, az egész olyan volt mintha egy rémálomba csöppentek volna. Mindenhol ijesztő és hegekkel teli démonokat, fél démonokat láttak. A két fiút először embernek nézték, és azt hitték, hogy a következő nagy harcban ők lesznek a győztes díjai. Két fiatal és finom kisfiú, akiken kitölthetik minden perverziójukat, és utána megehetik őket. A fiúk szerencséjére azonban valaki felismerte őket, aki ráadásul LAOM egyik lekötelezettje volt.

Éppen megmutatták az újoncoknak a helyüket, és az őrség elvonult. Ekkor a többi táborlakó kezdte volna megtanítani nekik, hogy hol is van a helyük. Az egyik nagydarab harcos, rögtön ki is pécézte őket, hogy elszórakozik velük, és ezentúl ők lesznek a szolgái, ebben a földi pokolban.

- Hello cicuskák, már óvodaként üzemel a tábor? – nézett végig gúnyosan rajtuk.

- Hagyjon minket békén! – mondta harciasan Sean, aki belül közel sem volt ilyen bátor.

- Jobb lesz kis tiszteletet tanulnotok, mindjárt el is kezdjük, és megmutatom, hogy mi lesz a dolgotok, mint kis ribancoknak – nyúlt is Sean felé, mire Shane elkapta a karját, és egy egyszerű mozdulattal hátratörte a kézfejét, nyílt törést okozva neki.

- Ne merészelj az öcsémhez nyúlni! – mondta a kárhozottak nyelvén fagyosan, amitől némi tisztelet ébredt a régi lakók között. Jobban mondva tudták jól, hogy a két fiú veszélyes és nem becsülhetik le őket. A döbbent csendet taps törte meg, és előlépett az árnyékból.

- Pont ezt vártam el LAOM kisöccsétől – mondta vigyorogva. A táborban a név hallatán ideges morajlás és suttogás kezdődött, mintha attól tartanának, hogy az eszelős lány megjelenik.

- Mi a… - kezdte Sean, de az előbbi férfi közbevágott.

- Mindannyian hallottuk LAOM legutóbbi tombolásáról, amikor csak úgy kedvtelésből gyilkolt démonokat úgy két hete. A démonok tömegesen hagyták el Angliát – felelte nyugodt hangon.

- Erről itt honnan tudnak? – nem értette Sean.

- Sokukat elfogták, és itt kötött ki és szívesebben vannak itt a pokolban, mint hogy LAOM végezzen velük. Tényleg mitől szállt el ennyire az agya? – kérdezte.

- Erről nem szeretnénk beszélni – mondta Shane, akinek még mindig nagyon fájtak az események.

- De egyáltalán miért kerültetek ide? – nem értette az idegen.

- Magánügy – felelte Shane.

- Ne szemtelenkedj te – rivallt rá a tapsoló férfi melletti alárendelt.

- Nyugalom, meg tudom védeni magam. A fiúknak, pedig igaza van, nem lenne túl okos, ha kitárulkoznának nekünk az első pillanattól fogva. Emellett a nővérük sokunk baját ellátta már, ezért most a szárnyaim alá veszem őket – jelentette ki.

- Coson, ezt nem teheted – tiltakozott egy másik erősebbnek tűnő egyén, akit szintén nagyobb tisztelet övezett.

- Miért ne tehetném, hiszen az öt legerősebb között vagyok, akiknek van ilyen joga, hogy kisajátítsa az újonc husikákat – felelte határozottan.

- Az lehet, de most itt nem a személyes szükségleteidről van szó, hanem egy kiváló fegyver lenne LAOM ellen, nagyon viszket a tenyerem, amiatt, amit tavaly Erdélyben tett velem – mondta idegesen a férfi, akinek az egyik szeme hiányzott, és a fogsora is elég hiányos volt.

- A tábor ismeretében nem tulajdonítanám minden sérülésedet a nővéremnek – vakarta a fejét Sean.

- Ezeknél sokkal rosszabbat tett – mondta idegesen.

- Milyen figurát vágott a hátadra? – kérdezte Shane, és már felkészült rá, hogy megláthatja a Walt Disney figurák egyikét a férfi testére égetve.

- Ne űzz belőlem gúnyt te kis köcsög! – kapott a fiú nyaka felé, mire a Coson nevű őslakos elkapta a karját.

- Nyugodj le, a múltkori győzelmem értelmében ők az enyémek, úgyis lenne némi elszámolni valóm velük – mondta vészjóslóan, amitől a kötekedők megnyugodtak, és elengedték őket.

- Rendben Coson, add meg nekik, ami jár. Nálad eszelősebb vallatót nem ismerek – vigyorgott, majd elállt az útjukból.

- Gyertek fiúk – intézte az ikreknek, akik nem igazán akarta követni, de a többi démontól megkapták a kezdőlöketet.

- Mit akar tőlünk? – kérdezte Sean, miközben már sokkal kevesebben voltak.

- Egyenlíteni. A nővéretek segített megmenteni a lányomat, és utána engem is futni hagyott, szóval, míg értetek nem jön, addig vigyázok rátok. Jobban mondva megtanítalak titeket túlélni, mert bármelyik viadalon elveszthetem a jelenlegi pozíciómat – telepedett le a szokásos helyére.

- Hogy tudnánk innen megszökni? – kérdezte Shane.

- Külső segítség nélkül sehogy – rázta a fejét.

- Szóval, míg valamelyik testvérünk értünk nem jön, addig itt leszünk – szűrte le a lényeget.

- LAOM nagyon rövid idő alatt idetalál, főleg amilyen démonérzékelő képessége van – nézte pozitívan a dolgokat.

- Persze – sóhajtott mélyet Sean.

- Valamit titkoltok – lett rossz érzése.

- LAOM-nak most elég súlyos problémái vannak, mondhatjuk úgy is, hogy súlyosan megsérült – fordította el a fejét Shane.

- De túléli – lett rossz előérzete.

- Úgy néz ki – bólintott.

- Nem halhat meg – lett dühös.

- Apánk nem is hagyja, de mivel a másik nővérünk durva átkot használt, így egy időbe belefog telleni a lábadozás – magyarázta az idősebbik fivér, míg Sean igyekezett nem kiborulni, hiszen most felért egy halálos ítélettel Lane számára ez a halandóság.

- Akkor nincs más választásotok, mint megerősödni, és túlélni – nyugodott meg kicsit Coson.

- Hogy mennek itt a dolgok? – kérdezte Shane.

- Két lehetőséged van, erősebbé válsz és túlélsz, vagy gyenge maradsz és meghalsz. Itt senki sem habozik ölni. Minden hétvégén viadalok vannak, a vendégek választják ki az itt kialakított csoportokból az ellenfeleket. Jó hír nektek, hogy egy csoportba kerültetek, mert így nem kerültök egymással szembe – mondta el a lényeget.

- Hány ilyen kaszt is van itt a táborban? – kérdezte Sean.

- Öt, és az öt legerősebb tag van az élen, mint a miénken én. Szerencsére nem harcolunk kaszton belül, csak ha ez a vendégek külön kérése, de az nagyon balszerencsés, mivel a küzdőteret csak az egyik fél hagyhatja el élve – felelte komoran.

- Ez kegyetlen – remegett meg az idegtől Sean.

- Hé Coson – jelent meg az egyik őr.

- Igen – nézett fel.

- Hallom az egyik kiscica máris keménykedett – nézett rájuk, és tényleg elismerte, hogy a két fiú teljesen egyformának látszik.

- Csak megvédték egymást, Vernon ijesztett rájuk – mondta unottan, mintha nem érdekelné semmi a világon.

- Melyik volt az? – nézett rá a két gyerekre.

- Honnan tudjam, hiába láttam, nem tudnám megmondani – vont vállat.

- Rendben, akkor a hétvégén mindkettő küzdeni fog – jelentette ki.

- Ne – szólalt meg Sean.

- Szóval téged védett – szűrte le a reakcióból a tényeket.

- Ehhez semmi köze – sziszegte az érintett.

- Nem is érdekes, úgysem lehet titeket megkülönböztetni még, majd a későbbi harcok után, majd a hegek tesznek titeket jellegzetessé – vigyorgott az őr, majd elment.

- Szépen magatokra vontátok a figyelmet – sóhajtott fáradtan Coson.

- Nem volt szándékos, de lássa be, hogy kilógunk a tömegből – védekezett Sean.

- Akkor kezdjünk el edzeni, mert Vernon öccse meg akar majd ölni titeket, most akit kap ellenfeléül, utána meg a másikótokat.

- Kellemetlen – sóhajtott Shane. – De akkor sem fogok itt meghalni, még jóvá kell tennem a Lane ellen elkövetett bűneimet – mondta eltökélten.

- A nővérünk biztos megbocsátott azokért a kemény szavakért – mondta jámboran Sean.

- Szörnyű dolgokat vágtam a fejéhez, mióta együtt tanulunk, ez a három év biztosan nehéz lehetett a számára. Ha én nem bocsátottam meg magamnak, akkor biztos, hogy ő sem tette – mondta eltökélten.

- Ha ez segít túlélni, akkor gondolj erre – hagyta rá a fivére.

- Ideje megmutatnotok, hogy milyen fából faragtak titeket – és vezette őket az edzőtermükbe, ahol sokan kíváncsiak voltak a két újoncra, akik hiába gyerekek még, mégis erősebbek.

 

A két fiú nehéz szívvel kapcsolódott be a mindennapi életbe, és küzdöttek, miközben csak az járt a fejükben, hogy a nővérük valaha is felépül-e. Lane jó két hét után épült fel rendesen. Furcsa volt számára, hogy a kisebb fájdalmak során nehezen mozog a teste. Úgy gondolta, hogy némi úszással ellazulhat. Átöltözött, majd lement a medencéhez. Nem szólt senkinek, hiszen az úszás az a dolog, amit világ életében tudott és szeretett is csinálni. Felállt a rajtkőre, majd a szokásos mozdulattal belevetette magát a vízbe. Eddig fel sem tűnt neki, hogy végre használja a tüdejét.

Meg volt szokva vele, hogy ritkán jön fel levegőért, és elég mélyen úszik, hogy a versenytársak ne tudják zavarni a hullámzással. Néhány tempó után valami nagyon nem stimmelt. Az orrát nem tudta úgy lezárni, és mindennek a tetejében, arra vágyott, hogy a felszínre érjen. Nagy nehezen felért, de a lendületét és az egyensúlyát elvesztette. Egyre csak kapálózott, nem tudta úgy taposni a vizet, ahogy eddig. Próbált kiabálni, de a szája minduntalan megtelt vízzel, ami meggátolta, hogy jelezni tudjon. Szerencséjére Colin éppen őt kereste, mivel az anyjuk beszélni akart velük. Ahogy meghallotta a nagy csapkodást, rögtön rájött, hogy valami nem stimmel. Először azt hitte, hogy megtámadta valaki, ezért sietett. Amikor meglátta, hogy Lane egyedül van a medencébe, teljesen leblokkolt, hiszen a húga a legjobb úszó, akit valaha ismert.

- Segíts már! – fuldoklott, miközben egyre jobban elfáradt, és a víz alá merült. Ez ébresztette fel Colint az elmélkedésből. Ruhástól vetette magát a vízbe és rögtön odatempózott a testvéréhez, majd a felszínre segítette.

- Nyugi, lassan vedd a levegőt! – parancsolt rá, miközben hátulról ölelte át, és vitte ki a medence szélére, ahol előbb ő mászott ki, majd kiemelte a húgát is. Lane még percekig köhögött a csempén. Colint egyszer csak azt vette észre, hogy a testvére zokog. – Laney, ne sírj! – ölelte át.

- Használhatatlan és gyenge vagyok. Úszni sem tudok – ütött egyet ököllel a csempére, mire fel is szisszent.

- Laney ne törd össze magad! Már nem regenerálódsz olyan gyorsan. A zúzódásoknak is kell pár nap a teljes gyógyuláshoz – ölelte át.

- Nem akarok ilyen gyenge és haszontalan lenni – szorította magához a bátyját.

- Az emberek ilyenek, legalább már tudod, hogy mi után sóvárogtál annyira – jelent meg az apjuk is.

- Most már tudom – szipogott.

- Elég a bőgésből, menj vissza a szobádba, és szárítkozz meg, nem hiányzik, hogy tüdőgyulladást kapj – küldte el onnan.

- Igen apa – állt fel, és a törölközőjéért ment.

- Elkísérem, hogy ne legyen semmi baja – menekült el az apjuk közeléből Colin, aki egyre jobban gyűlölte a férfit.

- Maradj mellette, mert amilyen haszontalan porcelánbaba lett, már semmit nem tud megcsinálni egyedül – mondta gonoszan.

- Persze apa – hagyta ott Lane, és elindult a szobájába.

- Várj Lane – sietett utána Colin.

- Mire? – lett kíváncsi. Nehezére esett visszafognia a sírást.

- Gyere igyunk egy teát, és anya is beszélni szeretne velünk a mostani helyzetről, ami szerintem is tarthatatlan – mosolygott kedvesen.

- Akkor ebben egyetértünk – bólintott és követte a fivérét a konyhába, ahol már ott várta őket az anyjuk és a fivérük.

- Végre, üljetek le gyorsan gyerekek! – mondta szinte súgva az anyjuk.

- Miről van szó? – kérdezte Quinn.

- Apátok tébolya nagyon elhatalmasodott, ezért nincs más választásotok, el kell hagynotok a birtokot. Ott van a terepjáró, megbűvöltem, hogy ne tudjon hozzáérni, csak az én vérem, vagyis ti is hozzáfértek. Van benne pénz, és néhány ruhátok, na meg némi fegyver. Vegyétek magatokhoz a legszükségesebb és legszemélyesebb dolgaitokat, és menjetek el innen! Menjetek Sawyerville-be, ahol a nővéreim a megfelelő védővarázslatokkal ellátnak titeket – mondta el a teendőit.

- Te nem jössz? – kérdezte Colin.

- Majd miután ti odaértetek. Veszélyes itt maradnotok, az apátok megőrült. Hanát és Sebastiant megölette, míg az öcséiteket eltüntette. Bár nem csodálnám, ha ők is halottak lennének, azonban hiszem, hogy élnek. Nektek élnetek kell, és megkeresni a fivéreiteket. Csak idő kérdése, hogy titeket mikor választ el, és tesz tönkre – mondta szomorúan.

- Rendben – egyezett bele Quinn.

- Köszönöm, vigyázz rájuk! – ölelte meg a legidősebb gyermekét.

- Minden rendben lesz anya – bújt oda Colin is.

- Túléljük, hiszen túlélőknek születtünk – csatlakozott az idilli pillanathoz Lane is.

- Most menjetek, készüljetek fel, és éjfélkor induljatok. Apátok akkor szokta megejteni a tápláló fürdőjét – mondta, miközben a szemét törölte. Nem esett jól neki így elküldeni a gyerekeit, mégis így volt nekik a legjobb.

- Rendben anya – mondták egyszerre, és felmentek a szobáikba.

Lane gyorsan megszárítkozott, és felöltözött. Egy hátizsákot vett elő, amibe belegyűrte a számára fontosabb dolgokat. A kezébe akadt a karóra is, amit Tonytól kapott ajándékba. Ahogy ránézett a számlapjára, most döbbent rá, hogy Isabell halála óta nem gondol rá haraggal, és még azok az idegesítő álmok sem jelentkeztek. Ezzel a gondolattal csatolta fel a csuklójára az ékszert, és úgy érezte, hogy semmi sem állhatja az útjukat.

Ahogy közeledett az éjfél, lementek a nappaliba. A fivérei is hasonló hátizsákokkal voltak felszerelkezve, mint Lane. Bár Lane jóval vastagabban öltözött fel, hiszen már érezte a hideget, hogy ember lett. Elizabeth lekísérte őket a garázsba, majd mindegyiküket hosszan és szorosan megölelte.

- Amint megérkeztetek telefonáljatok, és indulok én is – törölte meg a szemeit.

- Úgy lesz – válaszolta rögtön Colin.

- Ne nézzetek vissza, egy új élet vár rátok. Éljetek, és élvezzetek ki minden pillanatot. Legyetek nyugodtan szerelmesek, és vigyázzatok arra, hogy akinek adjátok a szívetek, az rendes ember vagy démon legyen. Ne essetek az én hibámba! – remegett a hangja.

- Nem örökre búcsúzunk – simogatta meg az anyja arcát Lane.

- Csak nehéz így elküldeni titeket a házból, ami az otthonotok volt – magyarázta.

- Eddig azért tekintettünk rá otthonként, mert tudtuk, hogy te szeretettel vársz haza – mondta Quinn.

- Köszönöm nektek. Most menjetek, és hamarosan Sawyerville-ben együtt fogunk reggelizni – küldte el őket. A gyerekei közöl csak Lane mosolygott, míg a két fiú tudták jól az igazat, hogy ezek voltak az anyjuk utolsó szavai hozzájuk.

Quinn ült a volán mögé, míg Colin az anyósülésre, így Lane szorult a hátsórészre. A legidősebb testvér sebesen vezetett, vissza sem nézve a birtokra, ahogy áthaladtak a kapun. Egyedül Lane nézett vissza a hatalmas házra, ahová szeretett visszatérni. Tudták jól, hogy minden megváltozott és nekik ezzel fel kellett nőniük.

Még alig jártak félúton, mikor Michael észrevette, hogy rengeteg pénz hiányzik a széfből, a terepjáró eltűnt, és a gyerekei sincsenek a szobáikba. Mivel egyedül a felesége ismerte a széf kódját, ebből következett, hogy csak ő lehetett az, aki meglopta őt. Elizabeth eközben az ebédlőben ült, a hatalmas étkező asztalnál, amit soha többé nem ülnek körül, mint egy család. A telefont bámulta, bár tudta, hogy nem érkezhettek meg, de akkor is reménykedve várt, hogy megkönnyebbülhessen a szíve, hogy a gyerekei biztonságba vannak.

- Csak nem hívást vársz? – hallotta meg Michael hangját.

- És ha igen? – kérdezett vissza, a hangja igencsak remegett a félelemtől. A kezeit az asztal alá rejtette, hogy a férje ne lássa szabad szemmel a remegését.

- Hol vannak? – kérdezte idegesen, miközben közelebb ment a nőhöz, és egészen az arcába hajolt.

- A pénzre vagy a gyerekeinkre gondolsz? – próbált kis magabiztosságot mutatni.

- Tudom, hogy a pénz a kölykeinknél van, szóval ők hol vannak? – markolt a felesége hosszú, hullámos hajába.

- Nem engedem, hogy ismételten árts nekik, meg fogom védeni őket – mondta már minden félelem nélkül. A szemeiből bátorság sugárzott. Olyan volt, mint egy anyatigris, aki mindentől megvédi a kölykeit.

- Nagyon nagyra tartod magad, habár már a tested sem érdekel, mint régen – azzal puszta kézzel döfte át a felesége mellkasát, majd tépte ki a szívét. Elizabeth még látta, ahogy fintorogva összezúzza a markában az utolsókat dobbanó szívét, majd hamuvá égett. Ahogy a szíve is ugyanúgy elporladt, az életben maradt öt testvér egyszerre kapott a szívéhez, és tudták jól, hogy tragédia történt, és már semmi sem lesz ugyanaz.

Végül a három testvér épségben megérkezett a nagynénéikhez, akik olyan mágikus kötésekkel védték le a házat, hogy oda egy démon se tehette be a lábát többé, ha ők úgy akarták. Annie a megbeszéltek értelmében tárcsázta a húgát, de nem vette fel senki sem a telefont. Végül Colin mondta ki, hogy az anyjuk nincs többé. A helyzet reménytelennek tűnt, de nekik tartaniuk kell az anyjuknak ígérteket, hogy élni fogják az életüket, akármi is történik. Szeretni fognak és boldogok lesznek, nem törődve az apjukkal és senki mással, aki ártani akar nekik.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.