19. rész: Wade
Hét mondhatni nyugodt év tel el a rémes karácsony, és a Mealorie család széthullása óta. Lane szedte magát össze leghamarabb, és beiratkozott a sawyerville-i gimnáziumba, ahol érettségit szerzett. Ezután főiskolára ment, ahol ismét találkozott Lilyvel, akivel ismét jó barátnők lettek. Most együtt vezetik a könyvesbolt-kávézójukat Sawyerville-ben, ami a városi fiatalok törzshelye lett.
Quinn és Colin Londonba költözött, ahol maguk köré gyűjtötték a társadalom által megvetett félvéreket, és a városban garázdálkodó démonokra vadásztak. Hiába az emberek megvetetették őket, mégsem tudták gyűlölni az embereket, mivel nekik is az egyik szülőjük ember volt, akik szerették őket, hiába azok voltak, amik. Egyikük sem habozott csatlakozni a fivérekhez. Azok közé tartoztak valamennyien, akik segíteni akartak az embereknek, és olyan dolgokkal akartak foglalkozni, amivel hasznosak lehetnek a társadalom számára. Igyekeztek emberi szakmákat tanulni, hogy az emberi gyökereik büszkék legyenek rájuk.
Általában a túléléshez szükséges vért és nyershús a városi vágóhidakról és mészárszékekről szerezték be. Ettől nőtt a közbiztonság, és csökkent a halálozási arány a környéken. Fedőszervezetként több szolgáltatást nyújtó szervezetként működtek, amiben a legjelentősebb és legjobban a futárszolgálat üzemelt. Akad azonban a félvérek között zseniális könyvelő, informatikus és reklámszakember is. Az egésznek Quinn és Colin volt az arca, míg a többiek végre megélhettek a tudásukból, amiért nagyon hálásak voltak a két fivérnek, hogy segítették kiaknázni a bennük rejlő lehetőségeket, és nem kell gyilkolniuk, lopniuk, és az utcán élniük.
A külvárosban egy egész épületet sikerült megvenniük, aminek az alsó két emeletén voltak a különböző irodák, amikkel a pénzt keresték a vadászatokhoz. A felsőbb emeleteken alakítottak ki mindenkinek külön szobát, és a pincében egy orvosi szobát lábadozóval, ahol általában Quinn látta el a sérülteket, mivel egyik démon se volt orvosi végzettségű.
Apropó orvos, Michael időközben elintézte, hogy London legnagyobb és legjobban felszerelt kórházának a főorvosa legyen, így szemmel tudta tartani a fiait, ha már a közvetlen közelükbe nem mehetett, és a betegeken folytathatta immár a kísérleteit. A démonok között folytathatta az üzletelgetést, mivel a tiszta embervérre mindig szükség volt, és ezen zacskók eladásából, csinos fizetés kiegészítéshez jutott.
Shane és Sean alig három év alatt a tábor legerősebbjeivé nőtték ki magukat. Semmilyen hírt nem kaptak az otthoniakról, de nem is tudtak miattuk aggódni, mivel így is naponta a túlélésért kellett küzdeniük. Hana és Sebastian nem bánta meg, hogy akkor Cassiellel tartottak. A démonra mindketten apjukként tekintettek, aki valóban nagyon szerette a két fiatalt. Harmon is megbékélt velük, mivel a bátyját ismét nevetni látta. Soha nem gondolta volna, hogy ebbe a démoni világba új életet hozhat két félvér vámpír.
*
A január csípős hideggel érkezett, de ez a két legidősebb Mealorie fivér számára nem volt olyan megrázó, mint a gondolat, hogy hét éve hagyták el az otthonukat, és vesztették el az anyjukat. Ilyenkor Colin elég labilissá vált, főleg, hogy neki volt az érzékenyebb igazságérzete. Ekkoriban bukkant fel London szórakozó helyein Maurice és bandája, mintha mi sem történt volna. A megjelenésük hatására Colin igencsak dühös lett, még mindig átkozta őket a húgai elvesztése miatt. Jó lehet, hogy Lane még él, de árnyéka sincs a régi önmagának. Napról napra gyengébb, mintha egyre közelebb lenne a halála.
Colin ezért elhatározta, hogy bosszút áll, amiért tönkretették a családjukat. Tudta jól, hogy nem nekik köszönhető egyedül, mégis ki kellett töltenie a dühét. Ahogy körvonalazódtak a teendők listája a fejében, rögtön a bátyja segítségét kérte a megvalósításhoz. Bánatára azonban Quinn sokkal felelősségteljesebb volt, hogy mindent feláldozzon a bosszúért, és minden terv és stratégia nélkül támadjanak meglepetésszerűen az egyik ilyen éjszakai szórakozóhelyen, amivel a rendőrség figyelmét is könnyen magukra vonhatják.
Azonban Colin nem tudott várni. Elhatározta, hogy akkor egyedül száll szembe az ellenséggel. Nem szólt senkinek, hogy hova készül. A szobájába bezárkózva készült elmenni, mintha csak egy egyszerű vadászatra készülődne. Fehér inget vett fel, amibe fekete cérnával voltak vadászszimbólumok hímezve, amiről a démonok jól tudták, hogy ki is ő, míg az emberek azt hitték róla, hogy valami divatos ruhadarab. Ezenkívül még felvett egy fekete farmert, és a rejtett pengés bakancsát is, amire utolsó fegyverként tekintett. Hosszú fekete kabátjába belerejtette a kardját, és még néhány pisztolyt, majd késznek érezte magát a vadászathoz. Nem köszönt el senkitől, csak intett azoknak, akikkel találkozott a garázsba menet.
A kis csoportulásnak egész jól felszerelt járműveik voltak, mivel Quinn néhány sarokkal arrébb egy tuning műhelyt üzemeltetett, ahol félvérek dolgoztak, akik hálásak voltak azért, hogy a gépekkel foglalkozhattak, és nem kellett nekik sem az utcán tengődniük. Colin kiválasztotta a legsportosabb kocsit, amivel könnyedén tud a városban üldözésbe is keveredni, és elindult.
Eléggé bántotta, hogy a bátyja nem akar vele tartani. Magában felidézte a beszélgetésüket, amiben megvitatták ezt a problémát.
- Bosszút kell állnunk – mondta határozottan Colin.
- Nem, azzal nem segítünk senkin. Ha most elkezdenénk küzdeni, akkor minden összeomolhat, amit létrehoztunk. Nem csak kettőnkről van szó, hanem a birodalomról, amit létrehoztunk – ellenkezett.
- Quinn, Lane nem ezt érdemli – erősködött.
- Tisztában vagyok vele, de azzal nem segítünk neki, hogy meghalunk. Maurice olyan patkány, aki mindig bebiztosítja magát. Tegnap kaptunk hírt, hogy feltűntek, és te máris támadni akarsz. Forróbb fejű vagy, mint a húgunk – korholta az öccsét.
- Lane még aznap este levadászta volna, hogy hírt kaptunk róluk – vágott vissza Colin.
- Ha vámpír volna, akkor igen, de így emberként nem érdekli a felbukkanó vámpírok. Ezért is maradt ott Sawyerville-ben, hogy a nénik védelme alatt ne tudjanak rátámadni a démonok. Te sem tiltakoztál, hogy ne tartson velünk. Egyedül apa tudhatja, hogy mivel lehet ismét vámpír. Legalábbis ő ezt mondja, de ha így volna, akkor már régen cselekedett volna, hogy ismét kísérletezhessen. Az azonban számunkra is rejtély, hogy mit csinált az öcséinkkel. Rájuk gondolsz, vagy a két unokatestvérünkre? – jött ki a béketűréséből Quinn.
- Gondolok rájuk is, de az nem rémít meg annyira, hiszen ők még mindig vámpírok – nem hagyta magát.
- Csinálj, amit akarsz, de ne sodorj senkit veszélybe – hagyta ott.
Colin így visszagondolva kicsit sajnálta, hogy így összeveszett a fivérével, de a lelke nem hagyta, hogy a tettüket megtorlás nélkül. Olvasta a jelentésekben, hogy Maurice és a pribékjei egy teljesen átlagos klubba vették be magukat, ahol eddig nem is igazán volt vámpírjárás. Kis csendes, nem túl tömött. Nem értette, hogy a vámpíroknak mi lehet rajta olyan vonzó. A vendégek zöme törzsvendég, vagyis felfigyelnek az idegenekre, és a barátok eltűnésére. Nem is nagyon részegednek le, akkor meg miért itt vadásznak.
Odabent már nagyban folyt a buli. Pár barátnő éppen megünnepelték az egyikük születésnapját. Mind a közeli kórházban dolgoztak, mint ápolónők. Nem voltak feltűnőek, mivel havonta egyszer ellátogattak dumálni egyet és jól érezni magukat. Egy barna hajú nő volt az ünnepelt, akit négyen ültek körül.
- Senkinek sincsenek ilyen jó barátnői, mint amilyen ti vagytok – hálálkodott a nő.
- És még egy helyen is dolgozunk – mondta csendesen egy szőke hajú nő.
- Tarthatnánk majd egy páros bulit is, ha Wade bepasizik – intézte az ünnepelt a legvisszafogottabb tagjuknak, aki egyetlen pohár pezsgőt ivott, hogy együtt koccintsanak a születésnapos egészségére.
- Persze, azért nem fogok bepasizni, hogy nektek jobban tetsszen az összkép – állt fel, és ment ki a mosdóba.
- Pedig nem is rossz, ha nem egy üres lakásba tér haza az ember – elmélkedett hangosan az ünnepelt.
- Ugyan már Roberta, tudod jól, hogy Wade egy visszahúzódó, és ezzel úgysem tudsz semmit kezdeni. Így is örülhetünk, hogy ennyire megnyílik előttünk – szidta a szőke hajú nő.
- Hé, ez az én szülinapom, úgyhogy én döntök a programról – mondta határozottan.
- És mit csinálnál Roberta? – kérdezte a szőke.
- Két erős férfikarra vágyom, aki kényeztet, és vacsorát főz nekem – ábrándozott.
- Neveld meg a vőlegényedet, de egyébként is most csaj bulit tartunk – védte magát a szőke.
- Menjünk haza, holnap úgyis délelőttösök vagytok Wade-del – itta meg az italát.
Ezekben a percekben lépett be a szórakozó helyre Colin, akit az ajtónálló feltartott kicsit, mivel megtalálta a fegyvereket. Colin némi hipnózist vetett be, hogy elengedje a férfi. Azonban a ruhatáros azonnal megismerte, és rögtön értesítette Quinnt, hogy az öccse ott van elég rendesen felfegyverezve.
Ahogy beért rögtön keresni kezdte a szemével a célpontot, meg is találta az egyik V.I.P. sarokban Maurice-t, és az oldalán Charlotte-ot. Éppen haladt volna a bárhoz, hogy vegyüljön, mire érezte, hogy neki ment valakinek. A test méretéből, alakjából és az illatából jól tudta, hogy egy nő a baleset másik szenvedő alanya. Éppen fordult volna felé, mikor meghallotta a nő hangját.
- Bocsánat – találta szembe magát a világoskék tekintettel.
- Én nem figyeltem – mosolygott kedvesen, miközben az ártatlan tekintet hatására el is felejtette, hogy miért érkezett. A nő is hasonló cipőben járt. Teljesen megbabonázta Colin szürkés tekintete.
- Én ittam többet a kelleténél, vagyis barátnőm születésnapját ünnepeljük és megittam egy pohárral a kedvéért – magát sem értve elkezdett magyarázkodni.
- Megértem, elég meleg van itt – mondta kissé zavartan.
- Wade – mutatkozott be, miközben a kezét nyújtotta felé.
- Colin – mosolygott a nőre, és fogadta a kézfogást.
- Nagyon örvendek – borzongott meg a hideg érintéstől.
- Nem kevésbé. Azonban, most bocsásson meg, de fontos elintézni valóm van – mondta kissé feszülten, mikor megpillantotta Charlotte arcát.
- Persze – húzta vissza a kezét ijedten. – Bocsánat, hogy feltartottam – pirult el.
- Semmi baj nem történt. Remélem, még találkozunk és beszélhetünk – mosolygott a nőre, akinek az arca felvette a haja színét. Colin nem mondta ki, de nagyon bájosnak találta a nő ártatlanságán.
- Akkor viszlát – mondta a nő.
- További kellemes estét Wade – mosolygott utoljára a nőre, aki még jobban elpirult. – Én is remélem, hogy nem most láttuk egymást utoljára – azzal elindult a bárpulthoz, és rendelt magának egy üdítőt.
Maurice és Charlotte figyelmét nem kerülhette el, hogy az ifjú draklia milyen pillantásokat küldött a nő felé, vagyis kedveli. Hamar eldöntötték, hogy szórakoznak egy kicsit a meggyötört férfi érzéseivel. Utána vették jobban szemügyre a nőt, aki az ő szemükben egyáltalán nem volt szép.
- Kedves, szórakozzunk kicsit! – ölelte át Maurice nyakát Charlotte, a kis női csoporthoz fordította.
- Mire gondoltál? – lett kíváncsi.
- Mealorie-nek tetszik az a kis vörös, dühítsük fel kicsit a kis draklia kölyköt! – javasolta.
- Nem tudom, de engem az a nő Mealorie nejére emlékeztet. Pont olyan ronda, mint Elizabeth. Talán hiányzik neki anyuci – állapította meg.
- Így még jobb lesz a móka. Küldjük valamit neki, hogy felhívjuk magunkra a nő figyelmét! – javasolta.
Öt perc múlva, már a pincér le is tett egy méreg drága koktélt Wade elé, aki nem értett semmit.
- Ezt én nem kértem – tiltakozott.
- Néhány különleges vendégünk küldte magának, kárpótlásul, hogy a Mealorie fiúval ütközött – felelte a pincér.
- Mealorie-t mondott? – lepődött meg az ünnepelt.
- Kérem, vigye vissza! – remegett Wade.
- Nem tehetem – tartotta védekezően maga elé a tálcát, és hagyta ott őket.
- Mealorie? – hitetlenkedett Roberta.
- Nekem csak azt mondta, hogy Colin a neve – mondta tanácstalanul, miközben egy félénk pillantást vetett a bárpultnál ücsörgő férfire.
- Szerintem kérdezz rá! – javasolta a szőke hajú barátnője.
- Úgy lesz – bólintott, majd emelte fel a poharat, és ment oda a férfihez. – Bocsánat, zavarhatlak egy percre? – kérdezte zavartan.
- Persze – lepődött meg.
- Ezt az előbb egy társaság küldte nekem, mert neked ütköztem, és azt állítják rólad, hogy Mealorie vagy – látszott rajta, hogy feszült.
- Nem szokásom dicsekedni vele – kortyolt bele a kólájába.
- Van valami közöd Michael Mealorie főorvos úrhoz? – kérdezte meg.
- Az a szemét főorvos lett? – kérdezte gyűlölettel a hangjában.
- Nem szemét, ő igenis jó ember – vette védelmébe a főnökét.
- Túlzás embernek nevezni. Hidd el, kegyetlen féreg!
- Nem ismered őt – nem hagyta magát.
- Ismerem az apámat. Erkölcstelen, és a saját céljai elérésében semmi sem szent – akadt ki. Rosszul esett neki, hogy ez a nő az apját védi.
- Az apád? Az nem lehet maximum a bátyád, vagy a nagybátyád. Ő a legfiatalabb főorvosa a kórháznak az egész fennállása óta – hitetlenkedett.
- Figyelj, jó tanács. Azoktól a mocskoktól ott ne fogadj el semmit, mert ugyan olyan alattomosak, mint az apám – dühöngött. Wade nem tudta, hogy miért de őszintének érezte a szavait.
- Nincs miért féltened, sznobok, akik teljesen ártalmatlanok. Inkább tőled kell félnem, közveszélyes vagy, ha azt képzeled, hogy Michael Mealorie az apád. Kezeltesd magad! – sóhajtott mélyet, és hagyta ott. A barátnői izgatottan várták, hogy mit fog mondani.
- Na? – kérdezte Roberta.
- Azt állítja magáról, hogy a főorvos úr fia. Ha még azt mondaná, hogy a fivére, vagy unokaöccse, vagy nem is tudom, hogy milyen rokonságban állnak, de hogy a fia – mondta felháborodottan.
- Fogd meg magadnak! A Mealorie név elég ismert, szóval, ha nem is rokonok, akkor is más szemmel néznek majd rád – bíztatta a szőke hajú nő.
- Nem így akarom megszilárdítani a helyem – tiltakozott zavartan.
- Pedig jó pasinak néz ki – tartották a férfin a szemüket.
- Tény, hogy helyes, de szörnyen bunkó. Mindegy is, én most megyek, mivel holnap korán kelek – állt fel az asztaltól.
- Rendben Wade, majd délután találkozunk műszakváltáskor – búcsúzott az ünnepelt.
- Neked meg kellemes estét a pároddal – szedte össze a cuccait, majd hagyta ott őket.
Maurice és bandája figyelte a nő távozását, és a következő percben követték őt. Wade magához vette a kabátját, és gyalog indult haza. Gondolt rá, hogy fog egy taxit, de most túl ideges volt, és inkább kiszellőztette a fejét. Még mindig dühítette, amit Colin mondott a főorvosról. Számára az igazgató volt a legjobb ember, akit valaha ismert. Csodálta a tudását, amivel életeket mentett meg, habár személyesen nem volt alkalma még vele beszélni, mivel ő a műtők közelébe nem mehetett.
Nem is vette észre, hogy követik. Charlotte-nak feltett szándéka volt Colin szeme láttára megenni a nőt. Tisztán látta, hogy a fiúnak megakadt a szeme a nőn. Charlotte már régen érzett ilyen izgatottságot. Egyfajta beteges élvezetet jelentett számára, hogy kínozhatja a Mealorie szülött vámpírokat, főleg, hogy Lane eltűnt a színről. Ő volt az egyetlen, aki örült, hogy LAOM egyszerűen ki lett iktatva. Hiába veszett el az értékes vér, ő mégsem bánta. Ő még a régi módi vámpírok közül való volt, akiket nem érdekelt, hogy az új technikákkal elérhetik, hogy a fényben járhassanak. Maximálisan elégedettek voltak az éjszakával, és a dominanciával, hogy olyankor az emberek szívében nagyobb a félelem.
Ahogy követte a nőt egyre jobban erősödött az érzése, hogy a személyisége nagyon hasonlít Elizabethére. Azonban, ahogy hallotta, hogy védi Michaelt, biztosan nem az idősebb nő akar így a fiához közelebb kerülni, mellesleg, őt Michael biztosan kinyírta. Lehet, hogy emberként Elizabeth boszorkány volt, de olyan született vámpír ellen, mint Michael kevés volt minden tudománya. Butaságnak tartotta, hogy a nő a férfi ellen fordult. Úgy gondolta, hogy Elizabethnek mindene megvolt, és ő ellökte magától a tökéletes életet, mert nem tartotta etikusnak, hogy Michael kísérletezik a gyerekeiken. Enyhén ironikusnak tartotta, hogy az egyetlen ember gyermeke örökölte a férfi természetét, míg a többi összetartást tanult. Ezért is örült, hogy Lane nem tartozik már a fajtájukhoz, mert túlságosan is emberi volt, amivel nem volt helye a vámpírok között. Azt hitte, hogy Lane kiiktatásával a fivérei végre észhez térnek, de tévednie kellett. Quinn és Colin ott folytatták, ahol abbahagyták a merénylet után. Ezért is látott jó alkalmat arra, hogy megkínozza a másodszülött Mealorie fiút.
Ahogy Wade hazafelé sétált, lépteket hallott a háta mögül. Ijedten nézett szét, és olyan volt, mintha az árnyékok mozogtak volna. Hirtelen úgy tűnt, mintha valami morgó hangot is hallana. Nagy naivan úgy gondolta, hogy egy kóbor kutya az, mert azt hiszi, hogy a kukában talált élelmét akarja elvenni tőle. Igyekezett nem félelmet mutatni, és mihamarabb hazaérni. Már átkozta magát, hogy hagyta felhúzni magát Colin mondandóján. Valószínűleg egy elkényeztetett gazdag kölyök, aki túl sokat lengett ki, ezért az apja bekeményített. Habár egyáltalán nem olyan volt a stílusa, mint egy agyon kényeztetett gazdag ficsúrnak. Mikor ütköztek, akkor nagyon kedves volt. Amíg szóba nem került a főorvos és az italt küldő társaság, addig nem is volt semmi baj. Talán mégis volt valami nem éppen tisztességes dolog, amit Dr. Mealorie elkövetett a családja ellen. Lehet, hogy élete nagy szerelmétől tiltotta el, mert az rangban alatta állt. Milyen ostoba gondolat is, hiszen ilyen gazdag emberek nem ismerik az őszinte érzések jelentését.
Így elmélkedett, miközben megszaporázta a lépteit. Nem is értette, hogy miért gondol ennyit Colinra, hiszen a pultnál való beszélgetés után leírta magát a férfi előtt. Éppen befordult egy sarkon, és már két utcára volt a társasháztól, ahol lakik, mikor szembetalálta magát Charlotte-tal. Eddig észre sem vette, hogy mennyire ijesztő a nő arca.
- Szép jó estét Wade – köszönt kissé gúnyosan a vörös hajú nőnek.
- Honnan tudja a nevem? – kérdezte rosszat sejtve.
- Milyen udvariatlan vagy, ilyenkor viszonozni kell a köszönést – nem válaszolt, és inkább közelebb lépett.
- Jó estét – köszönt idegesen. Volt valami a fekete hajú nőben, ami taszította. Normál esetben egy azt gondolná, hogy egy kedves arcú nő, akit legjobban óvodában tud elképzelni. Azonban, van valami a pillantásában, ami taszította.
- Már így mindjárt jobb. Nos, akkor miért utasítottad vissza az italt, amit küldtem neked? Nem leszünk így jóba Wade, még Colin Mealorie-t is felbosszantottad, így hogyan fog utánad jönni, hogy megmentsen téged? – gúnyolódott.
- Mitől kéne engem megmenteni? – nem értette.
- A saját fajtájától – lépett Wade mellé, és simította végig egy ujjal az arcát, mire a vörös hajú nő elkapta a fejét. – Hiába ott dolgozol Michael közelében, nem is tudod, hogy mi ő? – keltett kételkedést Wade szívében, hogy nem is ismeri annyira jól a főorvost, akit annyira istenit.
- Mi ő? – kérdezte remegve.
- Úgyse hinnéd el, ha elmondanám. Ezért inkább megmutatom – fedte fel az igazi lényét, hogy milyen fenevad is rejtőzik benne. Wade azonnal rájött, hogy egy vámpírral áll szemben. Már egy ideje tudta, hogy élnek vámpírok a városban, de eddig nem találkozott eggyel sem, csupán az áldozataikkal, akik még pár napig éltek a kórházban, de rajtuk nem lehetett segíteni. – Szóval még Michael sem avatott be – ragadta meg a nő torkát, aki eddig pár lépést hátrált.
- Átkozott – sziszegte. Habár racionális gondolkodású embernek vallotta magát, mégis ha valaki kihozta a sodrából, akkor szidta így az illetőt.
- Nem is tudod, hogy mennyire igazad van, de én örülök, hogy annak idején megátkoztak – vigyorgott.
- Engedjen el! – nyögte.
- Nem megy az olyan könnyen. Tudod, szerencse, hogy a fiatalabbik Mealorie fivér jött ma éjjel el, mert neki van némi igazságérzete. Vagyis, ha bajban van valaki, megmenti. A másik nem kockáztatja mindenképpen az életét, ha eleve veszett ügy nem foglalkozik vele. Habár veled kivételt tennének, hiszen nagyon hasonlítasz az anyjukra. Kíváncsi vagy, hogy ő hogyan halt meg? – csevegett vele, miközben az egyik körmével megkarcolta Wade arcát, hogy a kiserkenő vére odacsalja a városban lófráló többi vámpírt, és persze a vadászt, aki tudtán kívül préda lett.
- Gondolom közöd volt hozzá – felelte megvetően.
- Nem, ez a legviccesebb az egészben. Mikor megszöktette az életben maradt három legidősebb gyerekét… - mondta volna el a végkifejletet, mikor lövés gördült, és egy golyó fúródott a koponyájába, amitől megtántorodott, és elengedte a foglyát, de el sem esett. – Szóval ideértél Colin Mealorie – nézett a sötét sikátorba, ahonnan a lövés érkezett.
- Mit tudsz az anyám haláláról? – kérdezte Colin, miközben előlépett a sötétből a fegyverét előre szegezve.
- Elhagyta őt az a nagy szíve – nevetett, miközben begyógyult a fejét a seb. A következő percben a férfi egész szép sorozatot eresztett bele a töltényekből. – Tudod jól, hogy felesleges.
- De legalább élvezem – vette elő közben a kabátjából a kardját, és újabb sorozatot lőtt a nőbe, miközben közelebb lépdelt hozzá, majd a következő pillanatban lecsapta a fejét. Charlotte teste hamuvá is égett, ahogy azt kell. – Jól vagy? – kérdezte Wade felé fordulva.
- Igen – bólintott.
- Menj haza, és ne engedj be senkit! – parancsolt rá.
- Ne olyan hevesen! - lépett elő Maurice, akit rendesen körbeálltak a csatlósai.
- Itt az ideje a törlesztésnek – emelte fel a kardját Colin.
- Valóban, szemet szemért Mealorie. Elvetted tőlem a társam, most én veszem el a tiédet – mondta határozottan.
- Nekem még nincs társam – ellenkezett Colin.
- De már kiválasztottad. Azért siettél ilyen gyorsan utánuk. Suhanc vagy még köztünk, ezért nem tudod, hogy mikor mi történik egy kárhozott testével. De megnyugtatlak, hogy a húgod elvesztése során érzett fájdalom semmi sem lesz, míg őt látod meghalni – mutatott Wade-re.
- Neki ehhez semmi köze. Ez a mi ügyünk, annak idején ti jöttetek ellenünk, és fosztottátok meg a családomat a húgaimtól, ha már a többi családtagot ne is említsem – emelte fel a kardját.
- Persze, a ti híres igazságérzetetek. Miért nem tudtátok apátok személyiségét örökölni, vele olyan jó volt mindig üzletelni. Csak sajnos a húgotok vérét nagyon drágán adta, ellentétben a tiétekkel. Ne érts félre a tiéd és a bátyádé sem volt rossz, de a húgodétól fényjáróvá tudtunk volna válni. Hagytuk volna, hogy a húgod minden vérét egy nyomorult vérfarkasnak adja? – kérdezte dühösen.
- Most úgy jobb, hogy néhány év van hátra az életéből? Haldoklik miattatok – mondta dühösen, teljesen elfelejtkezve arról, hogy Wade ott van mellette.
- Jobb, mert így a farkasok sem jutnak hozzá a kincset érő nedűhöz. Most viszont térjünk a tárgyra! Szemet szemért termett Wade mögött, de Colin sem tétlenkedett, rögtön dobta felé a kardját, míg a másik kezében lévő pisztollyal a pribékeket lőtte folyamatosan.
Wade nagyon megijedt a körülötte folyó harctól. Eddig is tudta, hogy léteznek vámpírok, jobban mondva ő azt hitte, hogy a vámpírtámadások néhány fanatikus vámpírimádó így akarja felhívni magára a figyelmet. Ahogy forrósodott a helyzet, Colin több tárat is ellőtt, miközben hősiesen védte a nőt. Habár kívülről úgy tűnt, hogy sarokba szorították őket, mégis Colin volt előnyben, mivel Wade közelébe nem engedett senkit. Jól tudta, hogy ha több támadó nem jön, akkor kissé hosszadalmasan, de ő fog győzni.
Azonban nem tudta, hogy felülről is figyeli valaki, aki az apja megbízásából van ott. Ő egy bérgyilkos volt, Xalar. Xalart Michael bízta meg, hogy vegye rá a fiait, hogy az ő segítségét kérjék. Erre azt látta a legjobb megoldásnak, ha valamelyiküket megmérgezi, míg a másiknak hozzá kell fordulnia ellenméregért. Ismerte olyan jól a fiait, hogy tudja, csak egymás életérért lennének hajlandóak feladni a büszkeségüket. És mivel eléggé szorította az idő, hogy Lane-t elérje, így muszáj volt a fiait megkörnyékeznie.
Közben a kis sikátorban Colin nagyon jól tartotta magát, és utoljára végzett Maurice-szal. Habár tudta jól, hogy ezzel a húga nem kapja vissza a halhatatlanságát, mégis némi elégedettséggel töltötte el, hogy bosszút állt, és ettől a csürhétől is megtisztította a világot.
- Jól vagy? – kérdezte Wade-től.
- Nem tudom – mondta remegve.
- Úgy látom, hogy nem sérültél meg. Habár az arcodon az a karcolás idevonzhat még néhány kóbor kárhozott lelket. Hazaviszlek – jelentette be.
- Nem lakom messze – hárított.
- Rendben egy darabon elkísérlek, és utána megyek haza a bátyámhoz – közölte.
- Előtte egy kérdés még, miért gyűlölöd úgy az apádat? – már végképp nem értette.
- Majd elmesélem máskor, túl hosszú és fárasztó sztori – hárított.
- Rendben – bólintott, és már készült elküldeni a férfit, de valamiért mégsem tudta. Ott akart vele lenni, valamiért vonzotta a jelenléte. Érezte, hogy valami titok lengi körül.
- Akkor merre? – kérdezte Colin, miközben sétáltak egymás mellett. Fürkészte a nő arcát, próbált rájönni, hogy miért vonzza ennyire pusztán a mosolya. Talán igaza volt Charlotte-nak, tényleg csak azért találja ennyire érdekesnek, mivel az anyjára emlékezteti. De ha ez így van, akkor betegebb, mint a legtöbb vámpír.
- Nem kell hazakísérned – tiltakozott.
- De igen, mivel a bőröd megkarcolódott, és az előbbi harc zajai és illatai idevonzzák a vámpírokat. Te jó ember vagy, aki segít másoknak, nem akarom, hogy megegyen bárki is, ha már megmentettelek – magyarázta, mikor hirtelen egy vastag nyílvessző átlyukasztotta a mellkasát.
- COLIN! – sikított hangosan Wade.
- Nyugi, nem lesz semmi baj – mondta meg sem lepődve, és áttolta a testén, majd letörte a végét. Ezután a hátából is teljesen kihúzta.
- Megsérültél – mondta idegesen.
- Nincs veszély, csak akkor, ha mérgezett – szagolta meg a fegyver éles végét. – A fene – bosszankodott.
- Hívok egy mentőt – közölte Wade.
- Ne, inkább a fivéremet hívjuk, ő tudja mit kell ilyenkor tenni – érezte, hogy gyengül. Gyorsan elővette a telefonját, és gyorstárcsázott. – Vedd már fel az istenért – rimánkodott idegesen.
- Hol áll a kocsid, ha már kórházba nem akarsz menni, akkor vigyelek el a fivéredhez, hogy el tudjon látni – segített felállni a férfinak.
- Ha a bátyámat elérem, akkor ő hamarosan itt van értem. Bár igaz, hogy kocsiban lévő GPS-t hamarabb be tudja mérni – próbálkozott tovább, miközben lassan elindultak visszafelé. Szerencsére nem parkolt messze, mivel kocsival jött Charlotte után, hogy Maurice kicsit még megpróbálta feltartani. Még szerencse, hogy Charlotte mindig szeretett feleslegesen beszélni.
Colin érezte, hogy egyre nehezebben megy neki a járás, és mindennek a tetejébe a légzése is beindult, ami tovább gyengítette a testét. A teste izzadt, miközben érezte, hogy hamarosan elveszti az eszméletét. Eleve az anyósülésre ült be, miközben megnyomta a riasztót, ami értesíti a többieket, hogy baj van. A következő pillanatban elsötétült előtte a világ.
- Colin! – noszogatta meg a férfit Wade. – Colin! – szólt rá kicsit határozottabban. A férfi még mindig nem adott életjelet magáról. – Erre nincs időnk – csavarta ki a kezéből a kocsi kulcsot, és ő ült be a volánhoz. Segíteni akart a megmentőjén, ezért indított és egyenesen a kórházba vitte.
Ott aztán felvették a kórház betegei közé. Rögtön bekötöttek neki egy csomag vért, mivel a tüdeje működni látszott. Nem is figyelte senki, hogy a szíve nem ver, a lágyan emelkedő és süppedő mellkasból egyértelműen arra következtettek, hogy él. Mindenki megdöbbenve hallotta Colin teljes nevét, hogy egy Mealorie. A főnővér azonnal telefonált is Michaelnek, hogy a fiatal férfivel rokonságban állnak-e? Ha igen, akkor szállítsák-e át a magán kórtermeibe. Michael egyszerűen nem hitte el, amit hall. Nem gondolta volna, hogy így az ölébe hullik az egyik fia. Már akkor azonnal bement a kórházba, hogy ellenőrizze, hogy nem valaki így akarja kihasználni a lehetőségeket. Ahogy beért a főnővér rögtön tájékoztatta mindenről.
- Hol van, aki behozta? – vetett egy pillantást a férfire.
- Az egyik nővér hozta be, de ő már hazament, mivel a délelőttös műszakban lesz – közölte a főnővér.
- Köszönöm Margaret. Most bilincseljék az ágyhoz, és álljon őr az ajtaja előtt. Több vért ne adjanak neki, és rajtam kívül senki sem látogathatja – utasította.
- Igen uram – bólintott, és intézte a feladatait. Michael vetett egy pillantást a fiára, aki a vértől kicsit jobban nézett ki, de még ellenszert nem kapott. A férfi tudta, ha nem kap ellenszert, akkor órákon belül ténylegesen halott lesz a fiú, amit azért nem engedhetett meg, mivel még nem volt nála Lane és Quinn. Mennyivel egyszerűbb is lenne, ha a legidősebb gyermekét hozta volna be így egy alkalmazottja. Jobb lesz jelentést kérnie Xalartól, hogy mit rontott el.
Ahogy hazaért, a bérgyilkos már ott várta.
- Magyarázatot kérek, hogy miért nem ide hoztad a fiamat? – kérdezte dühösen.
- Túl problémás volt, a nő amúgy is elvitte magának ingyen – ült le a megbízóval szembe, és tette az asztalra a lábát.
- Miért nem avatkoztál közbe? Most mindenki tudja a kórházba, hogy rokonaim vannak – mondta idegesen.
- Megtettem volna, de akkor nem láttad volna azt, amit én. Az a nő kísértetiesen hasonlít valakire. Együtt látva őket egy bizonyos párra emlékeztettek engem, akiket még Sawyerville-ben láttam összejönni – mondta elmélkedve.
- Mikor voltál te ott? – kérdezte idegesen. Gyűlölte hallani a hely nevét, mivel a sógornői átkának köszönhetően ő semmilyen formában nem léphette át a város határát.
- Emlékszel, akkoriban te voltál a prédám, és ki ne emlékezne arra, hogyan hódította meg a szíved az egyszerű emberi boszorkány – a hangjából csak úgy sugárzott a gúny. Michaelnek most felébredt a régi kísérletező vágya, hogy magához hasonló vámpírokat hozzon létre, akikkel tökéletesítheti a testét, hogy elérjen Lane egykori szintjére.
- Szóval biztosra veszed, hogy a fiam párjául választotta azt a nőt? – kérdezte rosszallva.
- Kérdezd meg holnap te magad, amint magához tért. A nő ott dolgozik a kórházban, a neve Wade és istenit téged, legalábbis ma a fiaddal ezen vesztek össze – gúnyolódott a bérgyilkos.
- Rendben. Tudod jól, hogy a másik fiamat is el kell hoznod nekem – figyelmeztette.
- Tudom, de ha mázlink van, akkor magától jön vissza hozzád – mosolygott. Michael igazán nem értette Xalart, hiszen a férfi mindig annyira érdektelen volt, és mindig örült neki, hogy ha valaki megcsinálta helyette a munkákat. Ha a maga szempontjából érdekesnek találta a prédát, akkor vadászta le maga, és élte ki a szadista vágyait. A fiatalabbik Mealorie fiút nem találta érdekesnek, mivel az ő szíve túlságosan nyílt volt, míg a bátyjáról köztudott volt, hogy az észt tartja fő erénynek. Ha egy ilyen férfinak megtalálná az érzelmi gyengéjét, az lenne az igazi kihívás.
- Figyelj Colinra, hogy ne hagyja el a kórházat, amíg nem vagyok ott. Ki kell kényszerítenem belőlük, hogy átadják a húgukat, mert szorít az idő – mondta idegesen.
- Úgy lesz – bólintott Xalar, miközben teljesen hidegen hagyta Lane tartózkodási helye. Mióta megszűnt LAOM lenni, azóta nem érdekelte.
Eközben Quinn idegesen látta a bemérő szerkezeten, hogy Colin a kórházban van. Ő teljesen tisztában volt vele, hogy ki is ott a főorvos, amitől egyáltalán nem volt boldog. Az egyik legmegbízhatóbb emberével indult az öccséért. Ezt a megbízható társat Axelnek hívták, és ő volt az egyetlen, aki nem törekedett arra a félvérek közül, hogy beolvadjon az emberek közé.
Hosszú őszes haja már eleve nem volt hétköznapi, amit ráadásul a háta közepéig meg is növesztett. A kezén mindig tüskés gyűrűket hordott, amikkel erősen meg tudta ütni a belé kötő egyéneket. Ha nem viselt kabátot, akkor tisztán látszottak a szárnyai. Ettől eltekintve egy nagyon vonzó férfi volt magas és izmos termettel, széles vállakkal. Még az arca is kifejezetten szép volt, de mégis riadalmat keltett rögtön, mikor valahol megjelent, mivel egy fehértigris mindenhova követte, és segítette, amiben csak tudta.
Alapjában véve nem érezte elveszett léleknek magát, annak ellenére, hogy olyan százhúsz évet élt le magányosan. Mégis a testvérek értelmet adott a pangó életének, és így jobb volt társas lényként élni. Habár néha idegesítette a két fivér vitái, és az, hogy nem mondták el, ha valami problémájuk volt. Utálta azt hallani, hogy családi a probléma miben léte, és ezzel nem akarnak senkit sem terhelni.
- Mi a terv? – kérdezte mély hangon Axel.
- Én megyek elölről, magamra vonom a figyelmüket, ti pedig kiszagoljátok az öcsémet, és hozzátok ki! – parancsolta.
- Nem gondolod, hogy ő kicsit ki fog lógni onnan – simogatta meg kedveskedve az állatkája fejét.
- Legyen minél nagyobb felfordulás, én feltartom őket. Nem kell visszafogni magatokat, itt dolgozik az apám, szóval tomboljatok! – mondta ezt szokatlan hanglejtéssel, mintha teljesen felelőtlen lenne.
- Tetszik ez a Quinn, igazán laza – helyeselt.
- Nem, csupán aggódom az öcsémért. Régen elszöktünk már az apánktól, aki tizennyolc évig kísérletezett rajtunk. A kínzásai miatt elvesztettem két húgomat, két öcsémet és két unokatestvéremet. Nem fogom őt is, mert akkor végleg egyedül maradok – mondta szomorúan.
- Nem tudom, hogy miről beszélsz, mert nekem nincsenek hozzátartozóim – vont vállat.
- Ha a tigrised elpusztulna, amiatt szomorú lennél, ezt egy pillanatig sem tagadhatod – ellenkezett. – Most lehet úgy gondolod, hogy nem álltok közel, de ő a közvetlen családod – simogatta meg az állat fejét.
- Nem értek hozzá – sóhajtott zavartan, mivel nem szerette, ha így kioktatták.
- Sajnállak érte, mert a testvéreim nélkül már régen halott lennék – mondta komoran.
- Rendben, de most keressük meg a kisfőnököt, te meg hívd fel Jake-et, hogy a kocsiját szállítsák el innen, mert a nyomkövetőink alapján lekövetik a bázisunkat. Habár nem hinném, hogy titok lenne előttük – vélekedett.
- Már induláskor szóltam neki, amint megálltunk a jel mellett, rögtön jöjjenek érte – felelte és kibiztosította a pisztolyát.
- Reno te is csinálj szép nagy műsort! – intézte Axel a tigrisnek, ami úgy viselkedett, mintha megértette volna.
Miután elhagyták a járművet, Axel és Reno rögtön bement hátulról, míg Quinn előröl ment. Mondani sem kell, hogy mekkora riadalmat keltett Reno megjelenése az alkalmazottak között. Sokuk még csupán televízióban vagy állatkertben látott ekkora nagymacskát. Ahogy Reno rájuk villantotta a kicsit sem apró fogait, amitől mindenki menekült. Axel néhány energia gömböt eresztett el, amivel ideiglenesen blokkolta a kommunikációs eszközöket.
Quinn, ahogy belépett már javában tartott a társai által okozott káosz.
Jól érezte a fivére vérének a szagát, de jól tudta, hogy Axel is arra tart a megbeszéltek szerint. Ő Colin kiemelkedő démoni erejét érezte, azonban jól tudta, hogy Michael nem olyan személy, aki védelem nélkül hagyná ott a birodalmát. Főleg, hogy még az egyik fiát is sikerült fogságba ejteni. Tudta jól, hogy most Quinn kihasználja az alkalmat, hogy információkat gyűjtsön az apja üzelmeiről és terveiről. Jól tudták, hogy Michael igyekezett minél többet megtudni róluk, de még szerencsére a rejtekhelyük még mindig titok volt Michael számára. Hallotta, hogy a fivéreknek van egy húga is, aki legendának számított, de vele sohasem találkozott. A két testvér csupán néhányszor látogatta meg, újévkor, mivel együtt akartak emlékezni az anyjuk halálára.
Maga is sokat hallott a nőről, mikor még csak a lány bontogatta a szárnyait, mint vámpírvadász, de sajnálatára soha nem volt hozzá szerencséjére. Egyszer tudta rábeszélni Quinnt, hogy beszéljen róla, amiből jól tudta, hogy igen nehéz volt mindkét férfinak. A régi ismerősei még ma is rettegtek a neve hallatán. Csupán egy képet látott a testvérekről, ami az egyik vadászat után készült, amin még mindannyian boldogok voltak. Látszott, hogy akkoriban sokkal boldogabbak és szociálisabbak voltak. Ezért próbálta felkutatni a képen látható két gyereket, akik azóta már biztosan felnőttek.
Ahogy megérkezett Colin kórterméhez, rögtön kiütötte az őrt, majd felnyalábolta a szobában fekvőt. Ahogy eszméletlenül látta, olyan kisfiús arca volt, mintha nem kínozná a múlt emléke. Így éveket letagadhatott volna, simán elhitte volna bárki, hogy még középiskolába jár. Szép is volna, ha a fivérek vissza tudnának menni tanulni, elfelejtve, hogy kik is ők, milyen családba születtek.
Quinn eközben átkutatta az apja irodáját, összeszedte a kutatási anyagokat, majd a vérraktárt meglátogatva két szemetes zsákot telepakolt emberi vérrel, és a különleges ellenszerekből is pakolt fel, hogy hasznot húzhasson az apja beteges hobbijából.
Már-már ott tartott, hogy észrevétlenül ki tud sétálni a lopott dolgokkal, mikor a főnővér észrevette, és azt hitte rá, hogy Colin az, és így akar elsétálni, annak ellenére, hogy súlyos sérülései vannak, és Michael is azt rendelte el, hogy még maradjon a kórházban.
- Colin azonnal menjen vissza, még nem épült fel! – vitatkozott vele.
- Az apámnak üzenem, hogy elvittem az öcsémet, és köszönöm a kaját is – felelte vidám hanglejtéssel, majd a következő pillanatban a főnővér ájultan esett a földre.
Ezután Quinn visszatért a kocsijához, ahol Axel és a többiek már várták. Az ősz hajú férfi már elég ideges volt, mivel kihívták a rendőrséget és az állatfelügyeletet.
- Mi tartott eddig? – kérdezte idegesen.
- Csak bevásároltam kicsit – vonta meg a vállát, miközben bepakolt hátra.
- Siess már! – dühöngött Axel.
- Nyugalom, mert még az arcod illeni fog a hajad színéhez – gúnyolódott Quinn.
- Inkább húzzuk el a csíkot, mert még megárt a kórházszag – morogta Axel. A másik férfi nem szólt semmit, csupán indított.
Mikor visszaértek a főhadiszállásra, Quinn vért vett az öccsétől, és kiderítette, hogy milyen mérget használtak ellene, majd beadta az ellenszert neki. Habár Colin az este folyamán nem tért magához, csupán másnap reggel.
- Ideje volt – mondta fellélegezve Qiunn.
- Szóval odaértetek hozzám – mondta kissé rekedten a fiatalabbik fivér.
- Igen, de most egyél kicsit, utána beszélgetünk! – adott egy jókora pohár vért a fivérének.
- Kösz – ivott bele. – Ez emberi – nézett csodálkozón a testvérére.
- Lehet, te nem emlékszel, de tegnap apánk azt szerette volna, ha kicsit vendégeskedsz nála, és Axellel úgy gondoltuk, hogy nincs az az isten – telepedett mellé.
- Hogy kerültem én apához? Hiszen benyomtam a vészjelzőt, miután beültem a kocsiba, és világosan megmondtam neki, hogy gyűlölöm apát – nem értett semmit.
- Ki volt még veled? – kapott az alkalmon.
- Tudod, tegnap találkoztam egy nővel, akiben mondjuk úgy megfogott valami, és Charlotte és Maurice, őt használták csalinak, hogy előcsalogassanak – dörzsölte a fejét, miközben próbált emlékezni.
- Honnan ismeri apát? – keményedett meg a hangja.
- Nővér a kórházban – döbbent rá, hogy lehet nem véletlenül futottak össze.
- Te világ marhája! – kiabált.
- Mikor megtudtam, hogy apa alkalmazásában dolgozik, ott akartam hagyni, de egyszerűen nem tudtam – mondta szomorúan.
- Legalább ember? – idegeskedett.
- Igen, biztosan az – helyeselt.
- Akkor miért nem vetted észre, hogy hazudik? – remegett a hangja a dühtől. Nem az öccsére volt dühös igazán, csak a félelem mondatta vele ezeket a szavakat vele.
- Mert éreztem, hogy nem hazudik. Igazat beszélt, és ha láttad volna, akkor téged sem érdekelt volna, hogy hazudik-e vagy sem – akadt ki.
- Mi volt benne olyan megfogó, hogy nem tudtad otthagyni? Mit találtál benne, ami így lenyűgözött? – kérdezte gúnyosan az idősebbik.
- Pont olyan, mint ő volt – remegte. – Pont olyan kedves a pillantása – gördült le egy könnycsepp a szeméből. – Tegnap, mikor nekem ütközött és ránéztem, azt hittem egy pillanatra, hogy anya áll előttem – már-már annyira szorította a kezében lévő poharat, hogy összetörte.
- Colin, anya meghalt, apa megölte – figyelmeztette a bátyja.
- Tudom jól, de mikor beszélgettem vele, akkor olyan kellemes érzés szállta meg a bensőmet, amit még soha nem éreztem. Ha már meghallottam a hangját, akkor boldogság töltött el – nem értette saját magát. Ezalatt a bátyja jól tudta, hogy miről beszél, mivel az idősebbik testvér ezen már régen átesett.
- Te jó ég, társat választottál – fogta a fejét Quinn, miközben a gondolatai mindenfelé cikáztak. Nem hitte el, hogy az a nő merő véletlenségből hasonlít az anyjukra, és dolgozik az apjuknak.
- Ne gyere már te is ezzel! – dacoskodott.
- Ki mondta még ezt neked? – kérdezte rosszallóan.
- Maurice és Charlotte – felelte.
- Megmondtam, hogy ne menj ellenük, szépen elintéztek téged – szidta az öccsét.
- Nem ők voltak. Őket könnyedén megöltem, de utána valaki méreggel lelőtt. Mintha csak tudta volna, hogy melyik mérget nem képes a szervezetem magától semlegesíteni, és melyiknek az ellenmérgét nem tudja sokáig tárolni – elmélkedett.
- Ezt csak apa tudta egyedül, vagyis ő intézte így az egész estét – morfondírozott, miközben nem tudta nem észrevenni, hogy a fivére mennyire szomorú. – Hogy hívják a nőt? Lenyomozom, hátha csak véletlenek sorozata – próbálta jobb kedvre deríteni.
- Te nem hiszel a véletlenekben – emlékeztette.
- Az igaz, de a káoszelméletben igen. Nos, hogy hívják a leányzót? – tette karba a kezét.
- Wade… – mondta, miközben eszébe jutott, hogy csak ennyit tud róla.
- Wade a keresztneve? – kérdezte hitetlenkedve.
- Azt hiszem igen – bólintott.
- Mindegy szokatlan név nőnek, ráállítom a fiúkat, hogy kerítsenek elő minden adatot a kórházban minden Wade nevű dolgozóról – próbálta palástolni, hogy ő nem hiszi, hogy a nő ártatlan lenne az egészben.
- Tedd azt – fordította el a fejét. Nem akarta, hogy Wade-ről kiderüljön, hogy az apja csatlósa. Úgy érezte, hogy az nem lenne igazságos. Nem tudta még az apjáról sem elképzelni, hogy így akarja őket kínozni.
Ahogy elmerengett a tegnap estéről, egyre biztosabb volt benne, hogy a nő nem lehet Michael ütőkártyája vele szembe. Mikor eszébe jutott egy régebbi találkozásuk a családfővel, ahogy eldicsekedett vele, hogy kitépte az anyjuk szívét, és hogy a végén mennyire undorodott tőle, mint nőtől, nem tudja elképzelni, hogy bárkit is Elizabeth külsejére formáljon. Emellett tegnap teljesen spontán elhatározás volt, hogy vadászni megy. Mert rátalált a két prédájára, ezért ment be abba a klubba. Azonban lehet, hogy Michael maximálisan tisztában volt azzal, hogy Colin bosszúra vágyik, és csak a nyílt levegőnek köszönhetően nem tudták elkábítani, mint hét évvel ezelőtt.
*
Wade a műszakja előtt jóval, egy félórával hamarabb érkezett. Még be akart menni Colinhoz, hogy megtudja, hogy van. Sokat gondolt éjszaka a férfira, ami elég különös volt, mivel még egy idegen sem tett rá ekkora hatást, bár az sokat nyomot a latba, hogy megmentette a vámpíroktól. Kicsit furcsállta, hogy ekkora hatással van rá. Általában, ha megismerkedett egy férfival, és kedvesek voltak egymáshoz, hamar elhessegette a gondolatot, hogy tetszhetnek egymásnak. Azonban, most fájt erre gondolnia. Most azt akarta, hogy a férfi gondolataiban is olyan intenzíven éljen ő, mint övében a férfi. Kezdetben csak arra fogta, hogy a Mealorie név ilyen csábító számára, de nem tudta kimondani a teljes nevét, miközben sóhajtozva rágondolt.
Ahogy megérkezett, látta, hogy valami különös dolog történ előző éjszaka. Az épület szinte romokban hevert, és a telefonok még mindig nem működtek a sürgőségin. Wade először a kórteremhez ment, ahol tegnap a férfit hagyta. Szinte sikítani lett volna kedve, mikor meglátta, hogy az ajtót kirobbantották a helyéről, és a folyosón vérfröccsent ki. Amint látta, hogy a szoba üres, még jobban megijedt. Tudta jól, hogy a tegnapi rosszarcú emberek ismerik Colin és a főorvos közötti kötelékeket, amik alapján könnyedén zsarolhatják a családot. Nem is tudta, hogy most örüljön-e vagy sem, hogy az a kettő rokonságban áll egymással. Így könnyen meggyanúsíthatják azzal, hogy házasság révén akar valaki lenni. Ő mindig elítélte az így feltörekvő embereket. Úgy gondolta, hogy ő a saját erejéből akar majd valaki lenni, hogy keményen megdolgozik érte. Habár két lábon a földön járt, jól tudta, hogy soha nem lesz belőle orvos, és nem is törte magát ilyen hiú ábránd miatt, hiszen neki nem volt pénze, hogy tanulhasson. Mióta kikerült az árvaházból, azóta ezért a képesítésért, és állásért is keményen meg kellett küzdenie.
Amint sikerült lelkileg összeszednie magát, és túltenni magát az első sokkon, amit Colin eltűnése okozott, rögtön munkába állt, hogy segítsen, ahogy tud.
*
Már délután járt az idő, mikor Colin teljesen megnyugodott, és felkészült rá, hogy most megmondja a bátyjának a magáét, és érveléssel bebizonyítja, hogy Wade igenis rendes nő. Míg Quinn ekkora mindent megtudott róla, és el kellett ismernie, hogy valóban különleges valamilyen szempontból, de ő nem látja benne az édesanyjukat. Ami csak egyet jelenthet, hogy Colin valóban megtalálta a párját. Erre a gondolatra sóhajtott egyet, hiszen ő már évek óta megtalálta a sajátját, de hosszú ideje nem találkoztak. Senkinek sem szólt róla, mert így könnyen támadó felületet adhatott volna bárkinek.
- Hogy vagy öcskös? – nyitott be a szobába.
- Egész jól – mondta vidáman.
- Szóval, a srácokkal lenyomoztattam a nőt – zárta be az ajtót.
- Neve is van, de szerintem már te tudod a teljes nevét is – lett izgatott.
- Ezt jól látod kis öcsém – bólintott Quinn. – Nos, a neve Wade Turner, árvaházban nevelkedett tíz éves kora óta. Az anyja meghalt, az apja még csecsemő korában elhagyta a családot. Volt egy bátyja is, aki három évvel idősebb nála, de ő az anya halála után eltűnt. Nincs semmilyen hozzátartozója – adta át az aktát.
- Apa kórházában dolgozik? – kérdezte izgatottan.
- Igen, főleg éjszakás nővérként, de előfordul, hogy nappalos. Általában a leglehetetlenebb időpontokban van beosztva, mert azért jobban fizetnek, és nincs családja, nem siet senkihez – mondta el a kemény igazságot.
- Valami utalás, hogy apának dolgozna? – vonta fel a szemöldökét.
- Soha nem volt mellette beosztva, és szerintem nem is ő vette fel, így elképzelhető, hogy valóban véletlen egybeesés a megjelenése. Annál is inkább, mert kiderült, hogy a klubban törzsvendégnek számít, legalábbis van úgymond egy erről szóló kártyája, amit havonta kétszer érvényesít is – mondta boldogan. Őszintén örült, hogy jó híreket hozhatott az öccsének.
- Na, látod mondtam – lapozta át az aktát.
- Egy óra múlva végez, küldtem neki a nevedben egy csokor fehér rózsát. Szóval gondoltam, hogy ha már így egyengetem az utad a nőnél, szívesen megismerném, ha már azt szajkózod nekem, hogy anyára emlékeztet – mosolygott, míg belül korán sem volt olyan boldog.
- Rendben, látogassuk meg, és tisztázzuk vele, hogy van egy kiköpött másom is – lett jó kedve Colinnak.
- Öltözz fel, amíg én elintézek pár dolgot! – lett ismét kimérten komoly, és hagyta ott az öccsét. Mivel a kórházhoz készültek menni nem árt megszervezni a fedezéket, hogy a társaik közül páran vigyázzanak a hátukra, mivel őt nem győzte meg teljesen az akta a nő ártatlanságáról. Jól tudta, hogy a fivérének elég lesz ennyi is, hiszen már kevesebb és kétesebb információ alapján is bízott meg másokban, és volt olyan, hogy neki volt igaza. Ezért is igazán irigyelte a fivérét, hogy még tudott a szívével látni. Míg neki világ életében a racionalitása volt a meghatározóbb. Talán, ha ő is Lane közelében töltötte volna a vadászkor kezdetét, akkor most ő is jobban tudna bízni. Mivel nagyon szerette az öccsét, így mindig attól félt, hogy elárulják azok, akikben megbízik. Habár ilyen alapon, az összes ilyen lény miatt aggódniuk kéne, aki ott van a vadász központban.
- Kész vagyok – jelent meg vidáman Colin, miközben egy Jake nevű férfival, akinek szinte gyerek arca volt, mégis már harminc év körül járt, legalábbis ennyit vallott be a fivéreknek.
- Rendben, akkor ahogy megbeszéltük – intézte Jake-nek.
- Igen – bólintott a fiú.
- Miről van szó? – kérdezte Colin.
- Csak adtam Jake-nek egy aprócska feladatot – legyintett.
- Miben mesterkedtek? – kérdezte rosszat sejtve.
- Abszolút semmiben – vont vállat a bátyja. – Menjünk a kórházhoz! – terelte másra a szót. Colin nem is törődött vele, hiszen vágyott a viszontlátásra. Most tiszta fejjel akarta látni, hogy tényleg olyan-e a nő, ahogy tegnap emlékszik, vagy csak a szeretett két nőre gondolva látta annyira vonzónak.
A két testvér beült Quinn kocsijába, és hajtottak el a kórházhoz. Jól látták, hogy még ott van Michael kocsija, vagyis éppen fejek hullnak, hogy hagyták elszökni Colint. Quinn azért ment oda, hogy tisztán lássa, hogy a nő hazudik-e az apjukkal való kapcsolatáról. Másrészt, pedig kíváncsi volt rá, hogy milyen nő hódította meg az öccse szívét. Ez elég meggondolatlan lépés volt tőlük, mivel Michael az irodája ablakából figyelte őket.
Közben Colin úgy érezte, hogy ha dobogna a szíve, akkor most kiugrana a helyéről az izgalomtól. Ámbár lehet csupán az újdonság varázsa, hiszen még nem került ilyen közel senkihez. Miért került volna, hiszen csak vámpírok, vérfarkasok és az éjszaka egyéb démonjai rendszeresen törtek az életére. Erre a gondolatra egy újabb kétsége támadt, hogy mi van, ha csak a ragaszkodni vágyás miatt rögtön vonzódni kezd az első olyan emberhez, akit vámpíroktól mentett meg, és előzőleg ismerte is. De jó volna, ha lenne valaki, akivel tudna beszélgetni az emberi érzéseiről. Ekkor döbbent rá, hogy mindennél jobban hiányzik neki az édesanyjuk.
- Minden rendben? – kérdezte Quinn, mikor látta, hogy az öccse érzelmi csatát vív magában.
- Persze – bólintott, miközben belül nem így érezte. Az érzéseit nem tudta hova tenni, hiszen nem volt normális kamaszkora, nem volt kivel beszélgetnie a férfivá válás nehézségeiről. De jó már a bátyjának, aki mindig tudja, hogy mit kell tennie, és mindig helyesen is cselekszik. Hiába voltak külsőre egyformák, lelkileg egy világ választotta el őket.
- Akkor jó – sóhajtott mélyet Quinn, mivel még mindig nagyon bántotta, hogy a fivére nem képes megbízni benne. Fájt neki, hogy ott vannak egymás mellett, mégis távolabb nem is lehetnének. - A sebeiddel is minden rendben – próbálta szóval tartani a fiatalabbat.
- Azt hiszem, bár te is tudod jól, hogy családi vonás, hogy gyorsan gyógyulunk – bámulta mereven a bejáratot. A hangsúlya és az érzéketlensége nagyon rosszul esett a bátyjának. Hiába próbált valamit is kiolvasni a tekintetéből, az öccse szemei kifejezéstelenek maradtak.
Wade gondolatai egész nap Colin körül jártak, hogy hol lehet a férfi. Ő úgy gondolta, hogy mivel a főorvos rokona, valaki elrabolta, hogy váltságdíjat kérjenek érte. Ezt a szemtelenséget Dr. Mealorie biztosan nem fogja büntetlenül hagyni. Mikre is gondol, hiszen nem tud semmit a férfiról. Mintha az a vámpír azt mondta volna, hogy a felesége el akarta hagyni, de ezt a főorvos nem hagyta. A következő pillanatban feszülten ejtette el a kezében lévő üres gyógyszeres kalodát.
- Turner, ha összetörted, akkor kifizeted – ripakodott rá a főnővér.
- Igen – mondta idegesen, miközben felszedte a nagy tároló dobozt. Nem kedvelte a felettesét, mert úgy viselkedett a nővérekkel, mintha hozzájuk képest egy magasabb létforma lenne. Soha nem talált semmi jót a munkájukban, és minden apróságot az ő bérükből akart levonni.
- Hallom tegnap a főorvos úr egyik rokonára vetetted ki a hálódat – lépett elé.
- Nem így történt, tegnap megtámadtak, ő a segítségemre sietett, én meg utána behoztam a kórházba, mert közben megsebesült. Ennyi a történet – magyarázta.
- Persze, én meg a fogtündér vagyok – gúnyolódott, majd elment.
- Mit ne mondjak, elég nagy patkány – jelent meg mellette a barátnője, Roberta.
- Hé, neked még csak órák múlva fog kezdődni a műszakod – szólt rá Wade.
- Neked is, szia – morgott kicsit csalódottan.
- Szia – kapott észben, és mosolygott szórakozottan.
- Egyébként a sátán asszonyság Margaret főnővér behívott, mert állítólag nagy balhé volt itt – magyarázta fáradtan.
- Igen, elég nagy volt itt reggel a kupi. A vérkészleteket megcsapolták, a főorvos magángyógyszereiből is loptak, és az irodáját is feltúrták – mesélte a pletykákat, amit hallott.
- Ez kemény – vette el a doboz a vörös hajútól. – Képzeld a tegnapi ütközéses pasidat az előbb az épület előtt láttam, és most kapaszkodj meg! Kettő volt belőle – hüledezett.
- Negyedóra múlva végzek, majd akkor megnézem – pirult el.
- Mi történt, hogy itt várakozik? – lett kíváncsi.
- Gyere! – húzta be a kartonozóba, és mesélte el a történetet.
- Szóval, most Margaret irigy rád, mert a főorvos valamelyik rokonát hoztad be, így a nagyfőnök a lekötelezetted? – csillant fel a szeme.
- Nem tudom, hogy tényleg rokonok-e. Nézd meg a nagyfőnököt, ilyen alapon én is a lánya lehetnék, de ő túl fiatal még ekkora gyerekhez – nézett szét, hogy nem hallgatják-e ki őket.
- Most menj, és tudj meg mindent, és holnap este a törzshelyünkön megbeszéljük – mondta határozottan.
- Mást úgy sem tudunk, mert az én műszakom lejárt, míg a tiéd, csak most kezdődött, szóval nem is tartalak fel. Ja, és Carmen néni a hármasban műtét után van, de még nem ihat. Majd nézz rá párszor, és vizes ruhával törölgesd meg az ajkát, hogy ne érezze magát szomjasnak – mondta el a teendőket.
- Meglesz, te meg végre pasizz be! – biztatta meg.
- Talán – kacsintott, és ment a nővérpulthoz, kijelentkezni.
Miután lerendezte az adminisztrációt, visszament az öltözőbe, és felvette az utcai ruháját, és izgatottan készült a találkozásra Colinnal. El sem hitte, hogy ez így vele történik meg. A szíve majd kiugrott a helyéről. Szinte azt sem tudta, hogy jutott ki az épületből, csak már ott találta magát a lépcsőn, miközben látta a férfit, ahogy egy kocsi mellett áll. Egyszer találkozott a tekintetük, de olyan volt, mintha Colin nem ismerte volna meg.
Colin eközben felhívta Sawyerville-ben a húgát, aki csodálkozott, hogy ilyen hamar hírt hall a fivérei felől, mégis örült, hogy hallja a hangját. A fivért még mindig nyugtalanította az érzés, amit nem tudott hova tenni. Mivel jól tudta, hogy Lane szerelmes volt Tonyba, vagy valami ehhez hasonló érzést érzett, ezért meg akarta tudni, hogy mit is érez ilyenkor a vámpír. Senki iránt nem érzett még ilyen intenzíven. Nem tudta, hogyan vezesse fel a témát. Már éppen ott tartott, hogy nyíltan rákérdez, mikor meglátta, hogy Wade már méterekre van a bátyjától.
- Jól van húgi, majd még beszélünk – búcsúzott el a testvérétől.
- Szia, és vigyázzatok egymásra – mondta Lane, akinek a hangja az évek alatt már közel sem volt olyan magabiztos, mint régen.
- Szia Colin – köszönt Wade.
- Én nem – kezdett szabadkozni.
- Wade – mosolygott, mire a nő megfordult.
- Colin – ismerte meg a férfit, akinek a tekintete sokkal barátságosabb volt, mint az előző férfinek.
- Igen. Úgy látom, hogy a bátyámat is megismerted közben – mosolygott a fivérére tekintve.
- Értem, örvendek – fordult meg Quinnhez.
- Bátyus ő itt Wade. Wade ő itt a bátyám Quinn – mutatta be egymásnak a feleket.
- Örvendek – mondta az idősebbik testvér.
- Ez félelmetes, még soha nem láttam két ennyire hasonlító ikert – fogott kezet a férfival. Hirtelen olyan furcsa volt számára, hogy a férfi keze is szokatlanul hideg, mint tegnap az öccsének.
- Láttad volna az öccseink születése után a családi képet – jegyezte meg Quinn.
- A fejed is belefájdult volna – kontrázott rá Colin.
- És te jól vagy? – kérdezte meg Colint. – Nem lenne szabad talpon lenned egy olyan sérülés után – szidta meg.
- Nyugalom, jól vagyok, és az én szerető, okos bátyám is azért kísért, mert aggódik értem – tartotta fel a kezét védekezően.
- Akkor is pihenned kellene – szidta.
- Egyébként megkaptad a virágot? – szólalt meg Quinn, mivel csodálkozott, hogy a nő nem említette, és nem is érzett rajta rózsa illatot.
- Milyen virágot? – kérdezte tanácstalanul.
- Egy csokor rózsát küldtünk neked – emlékezett Colin is.
- Mármint fehéret? Azt a főnővér kapta meg – látszott a méreg az arcán. – Vissza is megyek, elkérem, attól, hogy a főorvos jobb keze, attól ehhez nincs joga – fordult vissza. Nagyon jól esett neki, hogy virágot küldtek neki. Most az a hájas tehén nem fogja rátenni a kezét. Ott van a főorvos, őt már így is a tenyeréből eteti, elégedjen meg egy Mealorie férfival.
- Ne menj egyedül! – fogta meg a karját Colin.
- Én addig iszok egy kávét – közölte Quinn. Csak az öccse értette a rejtett üzenetet, miszerint a bátyja utálja a kávét, és csak teát szokott inni. Olyankor mondta ezt a testvérének, mikor rejtjelezve közölte, hogy ő majd hátulról fedezi, ő legyen nyugodt.
- Rendben tesó – bólintott Colin, és gyengéden megfogta Wade kezét, majd elindultak vissza a kórházba. Ahogy beléptek a főbejáraton Quinn is utánuk ment, de egy másik irányból. Csupán ő érezte, hogy az apjuk az ablakból figyelte az egész bemutatás mizériát.
Colin úgy érezte eközben, hogy az éhes oroszlán barlangjába sétál be éppen. Kicsit ideges volt, mert nem akart összefutni az apjával. Tudta jól, hogy Quinn nem ok nélkül akarta megismerni a nőt a kórház előtt. Habár ő nem látta, hogy az apja figyelte őket, mégis a jelenlétét érezte a falakon belül.
- Wade, de jó, hogy még itt vagy – sietett feléjük Roberta.
- Mi az Robi? – kérdezte.
- A sátán mindenfele keres, hogy a főorvos beszélni akar veled – mondta izgatottan.
- Miért akar veled beszélni az apám? – kérdezte kicsit erősebben Colin.
- Nem tudom, személyesen még egyszer sem beszéltünk – vont vállat, de ő maga is ideges volt, hogy a főnővér mivel sározza be.
- Rendezzük le gyorsan, mert nem bírom a kórházszagot! – nem akarta magára hagyni a nőt, bár a hideg futkosott a hátán attól a gondolattól, hogy személyesen találkozzon az apjával.
- Rendben – mondta kissé zavartan Wade, mivel nem tudta, hogy most mi is van kettőjük között. Hárman indultak el a főorvos irodájához, aminek előterében Colin leszakadt. Nem akart bemenni, és őt nem is hívták. Csupán Wade és Roberta lépett be, ahol Michael mellett ott állt Margaret főnővér.
- Hivatott uram? – kérdezte Wade.
- No, lám csak. Szóval maga szolgáltatta vissza a fiamat – nézett a vörös hajú nőre.
- Sebesült volt, és úgy láttam a legjobbnak, ha ide hozom, mivel a maga rokona, ha örökbe is fogadta, akkor is kötelék van maguk között – elmélkedett.
- Nem fogadtam örökbe senkit, de ezt már maga is tudja, hiszen ők küldték ide kémkedni – mondta megvetéssel a hangjában, miközben felállt az asztalától.
- Nem tudom, miről beszél – tiltakozott.
- Ugyan már, én úgy hallottam, hogy maga okos. Habár ekkora aljasságot én sem néztem ki belőlük, hogy az anyjukra ennyire hasonlító nőt fognak küldeni, kémkedni hozzám. Még Quinnből ki is tellene, de Colin önérzete nem engedné, hogy megint meghaljon miattuk egy olyan külsejű nő, mint az anyjuk – elmélkedett.
- Miért halnék meg? – nem értett semmit. – Maga az emberek megmentésére esküdött fel, nincs mitől tartanom – remegett.
- Szóval mégsem ők küldték, és Colin csak véletlenül várakozik itt az ajtómnál hallgatózva? – vitte fel a hangsúlyt.
- Maga meg miről beszél? – terelte el a szót Wade-ről Roberta, mire Michael dühösen rámeredt és egy mozdulattal kitörte a nyakát. Wade ijedten sikkantott fel.
- Szóval beszélgessünk! – fordult vissza Michael a remegő nőhöz, aki kétségbeesetten kezdett menekülni. Azonban mielőtt bármit is tehetett volna, Michael elállta az útját. – Ne mondja, hogy soha sem gyanította! – szorította meg egy kézzel a nő nyakát.
- Kérem ne! – könyörgött, miközben a könnyei eleredtek. Michael érdeklődve szagolta meg a nő testét.
- Már milyen régen éreztem egy szerelmes nőstény illatát, jobban mondva egy vámpír szerelmének az illatát. Valamelyik fiam szereti magát – állapította meg. – Szívesen megvárnám, míg gyerekeik születnek, de most szorít az idő, így nem adhatom meg a lehetőséget, hogy bármelyik gyerekem az ötből boldog legyen – mélyesztette a nő nyakába a fogait.
Wade érezte a szúró fájdalmat, ami a nyakába hasít. Hiába próbálta ellökni magától a férfit, nem ment, túl gyenge volt. Nem akart beletörődni, hogy így haljon meg. Lehet, hogy jelentéktelen volt mindig is az élete, ezért akarta, hogy ne legyen a halála jelentéktelen. Azt akarta, hogy idős nőként haljon meg, unokákkal, akik minden hétvégén meglátogatják.
A következő pillanatban Colin berúgta az ajtót, és fegyvert fogott az apjára. Eddig Quinn akadályozta meg, hogy cselekedjen, mivel ő biztosra akart menni, hogy nem csak egy színjáték, Michael és Wade között. De amint érezték, hogy Wade szíve lassabb, azonnal engedte a fivérét berontani az irodába. Amint szétszedték őket, Colin felkapta az ölébe a nőt, és kiugrott az ablakon vele, és nem is foglalkozott olyasmivel, hogy kocsi vagy bárki is megláthatja, futva indult a bázisuk felé, ahol a gyengélkedőn egy gyorsítót adott be a nőnek, amitől a test regenerációja felgyorsul, legalábbis, amíg nem kap megfelelő ellátást. A szer igazából a sejtek pusztulását hátráltatja. Igazán nem volt tapasztalata, hogyan kell rendesen bekötni egy zacskó vért egy sérültnek, csupán látni látta. Megnyalta a nő nyakát, amiből tudta, hogy B-s vére van.
Az előző napi zsákmányból azonnal kötött be neki egyet, majd megtisztogatta a nyakát és beragasztotta. Úgy tűnt, hogy érdemes volt figyelnie a fivérét, amikor ellátta a sérüléseket, mert úgy látszott, hogy jól csinálta, bár lehet, hogy az első szer működött még. Wade arcszíne hamarosan egészségesebb lett, és úgy tűnt, hogy túléli az esetet, legalábbis Colin nagyon remélte.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Jajj, olyan kis gonosz vagy LAOM. Direkt nem írtad le, hogy mi történt a végén Quinn-nel, ugye? :D Csak hogy húzd az agyunkat, szegény szerencsétlen olvasóidnak. :(
Jaj, és hogy a lökött pasik sosem képesek egymással is beszélni az meg már amúgy kis kész katasztrófa. Buta fiúk. :D
Remélem a folytatás már tegnapra felkerül, mert majd megöl a kiváncsiság.
Csak így tovább! :D
Jó éjt
CSAK a HÚSZÉVESEKÉ a világ :D
(Gizus, 2010.09.23 23:23)