Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1. rész: Ismét együtt a hat testvér

2009.10.21
Isabell Mealorie alapjában véve boldog életet élt. Gazdag családba született, mindene megvolt, szerető engedékeny szülők, négy szerető fivér, és tökéletes külső, amivel a környéken nem dicsekedhettek sokan. Azonban volt valami, inkább valaki, aki miatt mégsem érezte tökéletesnek életét. Volt egy ikerhúga, akivel gyakran keverték, és mindig őt tartották a tökéletesnek. Egy valami vigasztalta, hogy szépségben soha nem érhet a nyomába, testvére szeplős arcával és nagyon vékony alakjával.
Történetünk egy gyönyörű nyári reggelen veszi kezdetét, mikor is Isabell még alszik, de a reggeli napsugarak megcsillantak gyönyörű hosszú haján, mintha csak aranyból lenne. Úgy nézett ki, mintha csak egy angyal aludna ott, mintha csupa jó szándék lenne az egész lénye. Arcáról egy fajta mennyei boldogság sugárzott, mintha valami nagy öröm érte volna nem régiben. Ez így is volt, mivel ikertestvérei előző nap utaztak el Erdélybe, hogy a vámpírkaszabolós gyakorlatukat végrehajtsák. Két ikerbátyját nagyon szerette, de húgát egyenesen gyűlölte. Érezte, hogy valami titok lengi körül, amit csupán előle titkolnak.
Amint kinyitotta szép kék szemeit, nagyot nyújtózott, majd mosolyogva pattant ki az ágyból. Pizsamában szaladt le a konyhába, ahol az idős inas készítette a reggelit. Gyűlölte a férfit, mivel az úgy oda volt Lane-ért. Hallott valami olyasmit, hogy az elvesztett lányát látja kishúgában, de akkor sem kellene olyan közvetlenül viselkednie egy szolgával, ha már előkelőnek született. De mit is várt, hiszen Lane soha nem foglalkozott az illemmel vagy a jó modorral, mindig ment az ostoba feje után.
 
- Jó reggelt – köszönt megérkezve.
- Jó reggelt kisasszony – hajolt meg alázatosan a lány előtt, a családban egyedül előtte, hiszen ő volt az egyetlen, aki ragaszkodott ehhez a nevetséges szokáshoz.
- A szüleim merre vannak? - kérdezte, miközben egy pirítóst vett el az egyik tányérról.
- Az édesapja nagyon korán elment itthonról, míg az édesanyja az üvegházban van, gyógynövényeket gyűjt a samponjaihoz – felelte, mintha attól tartana, hogy a lány hisztizni kezd, ha nem olyan választ kap, ami neki nem tetszik.
- Mi mást csinálna az anyám az üvegházban? - kérdezte kissé ellenségesen.
- Elnézést kisasszony – hajolt meg ismét.
- A reggelimet hozza utánam, az anyámhoz megyek – mondta fellengzősen, és otthagyta a férfit.
- Igenis kisasszony.
 
Isabell imádta megalázni az öreget, elégtétel volt számára, hiszen az idős férfi jobban szerette Lane-t, mint őt. „Ez is Lane hibája!” - gondolta magában, miközben folytatta útját anyjához. Hatalmas kastélyszerű házban élt, ahová ma fognak megérkezni barátai, akik egy testvéréről sem tudnak, de jól van ez így. Legalább nem istenítik ők is az elfuserált hugicáját. Ezért szerette barátait, velük önmaga lehetett, legalábbis úgy érezte. Úgy volt, hogy a hétvégét ott töltik a hatalmas birtokon, fenomenálisat bulizva. Minden remekül haladt, mivel anyja a délelőtt folyamán szándékozik elutazni a nővéreihez, hogy nosztalgiázzanak kicsit. Dúdolva lépett be a fülledt levegőjű helységbe, ahol anyja egy érdekes növényt metszett.
 
- Szia anya! - üdvözölte édesanyját, akit Elizabeth Oveans Mealorie-nek hívtak. Hosszú hullámos vörös haja volt, és szürkéskék szemei. Nagyon szép asszony volt, meg sem látszott rajta, hogy hat gyermeket hozott a világra.
- Szervusz kicsim, hogy aludtál? - mosolygott éppen megérkező gyermekére.
- Csodásan, hiszen most következik három Laneymentes gyönyörű hét, mit kívánhatna még az ember lánya? - nyújtotta a levegőbe a karjait, ahol széttárta őket.
- Úgy néz ki, hogy mégis itt lesznek, mivel Lane új edzőpartnert kapott – közölte a rideg tényeket elkényeztetett gyermekével.
- MICSODA? - ordította. Szerencse, hogy nem volt falat a szájába, mert a torkán akadt volna. Szemei szikrákat szórtak a dühtől. – Anya, ezt nem tehetitek velem – tiltakozott.
- Figyelj, a fiú nem engedheti meg magának, hogy külföldön gyakoroljon, mert a családjával szemben van néhány kötelezettsége, amiket nem hanyagolhat – próbálta megmagyarázni.
- Szóval gazdag – csillant fel a szeme. - És tényleg, akkor a fiúk is jönnek? - próbált pozitívumokat keresni, hogy miből húzhatna hasznot, és lehetne még jobban híresebb a magániskolába, ahová járatják szülei.
- Igen, Laney feltétele az volt, hogy ha már ő jön, akkor a fiúk is jöjjenek, hogy ne szenvedjenek Erdélyben.
- Anya lenne valami, amiről nem beszéltem. Szóval meghívtam néhány barátomat a hétvégére, apa megengedte – mondta el anyjának a buli tényét, persze kis hazugsággal, hiszen még apjának sem szólt semmit róla. Persze, így apjának is el kell mondania, de Michael soha nem tagadott meg tőle semmit, mindig mindent megkapott, amire csak ránézett. Ezt ő így könyvelte el természetesbe, de másik öt testvérének, viszont küzdeniük kellett, még az életbe maradásért is. Ezt az apró részletet soha nem vette figyelembe Isabell, miközben kishúgát szapulta. Minden egyes kis pletykát felhasznált ellene, mintha ezzel is bizonyítani akarta volna hatalmát.
- Hogy lehet, hogy nem lepődöm meg ezen? - kérdezte, miközben levette kesztyűjét.
- Tudod csak azért nem szóltam, mivel nem akartam, hogy idegeskedj miattam – hazudott tovább, mivel ismerte már annyira anyját, hogy tudja, ő soha nem engedett volna meg ilyen bulit, amilyen készült.
- Na jó, mikor érkeznek? - sóhajtott mélyet, ismerte idősebb lányát annyira, hogy tudja, ennél sokkal több dolgot titkol el.
- Négy-öt körül – felelte megkönnyebbülten, hogy anyja nem balhézik.
- Egy feltétellel hajlandó vagyok beleegyezni, ha a testvéreid is jelen lehetnek, ha akarnak – tette vissza a növényt eredeti helyére, amivel az előbb foglalkozott.
- A fiúk felőlem oké, de Laney oda ne merje dugni a képét! - nem hagyta magát, bár tudta felesleges az ellenállás, mivel az anyja az a hatalom, akivel szemben még apja sem ad neki igazat.
- Lane is itt él, és odamegy a házba, ahova csak akar. Ezért nincs beleszólásod, bár a húgod van olyan békés természet, hogy nem megy a közeledbe, nehogy szégyenkezned kelljen miatta. De tudod, ezzel csak te járatod le a családot, és nem a család téged – oktatta ki lányát, aki nagyon rossz néven vette ezt.
- Persze, mert neked az a dög a kedvenced, akit kisegítőbe járattok, míg itt vagyok én, normális vagyok, de neked mégsem elég jó – akadt ki.
- Na, idefigyelj Isabell Caroline Oveans Mealorie, a húgod nem kisegítő iskolába jár, hanem ugyan olyan elit iskolába, mint te, csak ő még démoni teremtmények likvidálását tűzte ki életcéljául. Ez egy nagyon nemes cél, amit te lenézhetsz, de a démoni erők létezését te sem tagadhatod. Emlékszel, mi történt tíz éves korodban – figyelmeztette.
- Igen, Lane miatt meghalt Adam és az apja, mert az a nyomoronc hősködni próbált – azzal otthagyta anyját. Elizabeth nagyot sóhajtott, ennyit ért a nagy magániskola, lánya mégis egy érzéketlen bunkó, főleg, mikor a húga szóba kerül.
- Mit csináljak veletek? - kérdezte fennhangon, majd kis erszényébe tette az összegyűjtött növényeket, és visszament a házba. Isabell közben dúlva-fúlva ment vissza a szobájába, a szembejövő inasra borította a számára hozott reggelit.
- De kisasszony! - kezdte el összetakarítani a romokat, amiket Isabell hangulatváltozása okozott. Fogalma sem volt, hogy mi lehet a lánnyal, csak annyit sejtett, hogy valószínűleg a húgával kapcsolatban hallott valamit, és a fiatalabb lányra nézve jó a hír. Ettől a gondolattól már nem is bánta, hogy a másik lány reggelije rajta kötött ki.
- Alfred mit csinál maga itt? - kérdezte az üvegházból érkező úrnője.
- Isabell kisasszony után hoztam a reggelijét, de ő meggondolta magát valami hatására – mondta el a könnyített verziót.
- Jó hírem van, a gyerekek mégsem mennek Erdélybe, ma délután vagy estére vissza is érnek – újságolta a jó hírt. Az idős inas szeme megtelt könnyel.
- Úgy érti, hogy Laney ma már itthon lesz? - kérdezte hitetlenkedve, miközben szemeiben gyermeki lelkesedés csillant, mintha most közölték vele, hogy az ő kedvéért holnap lesz karácsony.
- Készítse elő a tetőtéri ikerszobát! Ott lesz Laney és az új edzőtársa, remélem jól ki fognak jönni és segítik egymást – örült ő is, hogy gyerekei mégsem veszélyes vámpírok között töltik a szünidő maradék részét, hanem a biztonságos családi birtokon, mielőtt egy újabb bentlakásos iskolába nem mennek. Reménykedett abban, hogy férje nem lesz olyan elvetemült, hogy külföldre küldi őket.
 
Minden a legnagyobb rendben volt, szerencsére Isabell a nap legnagyobb részét a szobájában töltötte duzzogással, így anyjának és az alkalmazottaknak nyugta volt szeszélyes természetétől. Három körül járt az idő, mire a Mealorie birtok hatalmas kovácsoltvas kapuján két fekete sportkocsi hajtott be. Isabell látta az ablakból az érkezőket, és hirtelen öröm járta át a szívét. Két bátyja érkezett meg, akiket nagyon szeretett. Megfeledkezve húgukról szaladt le két ikerbátyához, akik után pár perccel jött világra.
Egyszerűen imádta Quinnt és Colint, ők voltak számára a minden, mikor együtt tartózkodtak otthon. Nem értette, hogy a fiúk, hogyan képesek elviselni Lane-t, akivel együtt tanultak a kontinens más-más országaiban. Mikor leért látta, hogy két kisöccse is hazatért, akik szintén ikrek voltak az anyjukon használt hormonális kezelés következtében. A két idősebb fivér teljesen egyforma volt, fekete rövid haj, vonzó arcvonások, izmos testfelépítés. Karakteresebbé tette arcukat szürke szemük, melyet édesanyjuktól örököltek, ezzel a tekintettel jámborak voltak akár a ma született bárány. Vagyis Isabell más arcukat nem is látta, bár az életvitelük igen gyakran megkövetelte a kemény és kegyetlen viselkedést is.
A két kisöcs szintén fekete hajú volt, bár őket közel sem találta ilyen nagyszerűnek. Shane és Sean külsőre szintén egyforma volt, de belsőre, mint Lane és Isabell. Ők is sokat veszekedtek, bár ők kevésbé nem olyan intenzíven és gyűlölettel telve, mint nővéreik. Még csak tizenhárom évesek most múltak a nyáron, míg testvéreik a tizennyolcat töltik majd áprilisban. Isabell boldogan vetette magát legidősebb testvére nyakába, így majdnem feldöntve Quinnt.
 
- De jó, hogy itthon vagytok, annyira hiányoztatok – lelkendezett.
- Te is nekünk Bella, de kisebb lelkesedés is elég lenne – nyögte húga alatt Quinn, aki legendás volt eszéről, és megfontoltságáról.
- Na, szállj le róla, mert még féltékeny leszek, hogy ezt a dilist jobban szereted a másik bátyádnál – mondta Colin, aki sajnálta fivérét, hogy áldozatul esett húguk lehengerlő örömének.
- Te is kaphatsz – tápászkodott fel az idősebbről, és ugrott neki a fiatalabbnak, aki már készült a támadásra, így rendesen el tudta osztani súlyát, így Isabell nem dönthette fel.
- Képzeljétek, bulit rendezek ma, eljön pár barátom, és végre bemutathatlak nekik titeket – lelkendezett.
- Emlékeim szerint, tavaly egy telefonbeszélgetés alkalmával azt mondtad, hogy egyke vagy – jegyezte meg az eddig csendben lévő Sean, aki köztudottan felnézett fiatalabbik nővérére. Isabell kék szemei szikrákat szórtak a dühtől, hogy kisöccse így beszólt neki.
- Na, idefigyelj te kis mocsok, nem volt jogod kihallgatni azt a beszélgetést – kapott a fiú után, hogy megráncigálja a fülét, de Colin védelmezően öccsük elé állt.
- Elég már, hiszen csak most érkeztünk! - szólt húgára, míg igazságérzetét bántotta, hogy Isabell ilyen könnyedén letagadta őket. Valahogy mindig önérzetesebb és igazságosabb szellemű volt, mint testvérei, de ez elmondható volt minden másodszülöttre is. Colin, Lane és Sean nem szerették tűrni az igazságtalanságot, így jobban megviselte őket idősebb testvéreik egy-egy megjegyzése megnyilvánulása.
- Igazad van – nyelte le dühét Isabell, aki nem tett le a bosszúról, csak elhalasztotta, ha már a gyengéket védelmező fivére nem lesz jelen.
- Lane még nincs itthon? - kérdezte témát váltva Sean.
- Ne is emlegesd azt a szemetet! - jegyezte meg Shane flegmán, mire Colin egy jókorát húzott be öccsének, aki a földön kötött ki.
- Meg ne halljam, hogy még egyszer így beszélsz róla, neki a körme alatt lévő piszok is többet ér, mint neked az egész lényed. Elfelejtetted már, hogy hányszor védett meg téged? - kérdezte dühösen, akit csak ezzel lehetett felhúzni, ha valaki a füle hallatára szidja húgát, főleg, ha az nem volt jelen.
- Csak az igazat mondta, legalább nem álszent, és kimondja a véleményét – vette védelmébe Isabell másik öccsüket. Ő volt az egyedüli szövetségese a Lane elleni háborúban.
- Akkor mondhatnád a szemébe is, ha már ennyire bátor vagy – jegyezte meg unottan Quinn, aki már unta a békítőt játszani testvérei között, ha azok Lane miatt veszekedtek, ha a lány nem volt jelen.
- Hé, hé nehogy azt mondjátok, hogy itt vitatkoztok, mikor anyátok odabent vár titeket – jött ki Elizabeth leszidva gyermekeit.
- Szia anya – örültek anyjuknak a fiúk.
- Szervusztok, és az ötödik tagotok merre van? - érdeklődött.
- Apa adott neki és az új edzőpartnerének egy rutin feladatot, hogy összeszokjanak egy kicsit. Bár már ismerik egymást, mégis jobb, ha gyakorolnak egy kicsit a tényleges edzés előtt – ecsetelte a dolgot Colin, aki rögtön ment megölelni anyját, így Sean szabad prédává vált Isabell előtt, aki most csak egy taslit adott neki figyelmeztetésként.
- Apátok és az őrült feladatai, minek kell nektek egyáltalán vámpírra vadászni? - kérdezte, miközben magához ölelte másodszülött fiát.
- Tudod anya mi választottuk ezt a hivatást, már nagyon régen – mondta Colin.
- Nagyon jól tudom, és egy bizonyos szintig meg is értem – bólintott szomorúan. Isabell kivételével mindenki érette, hogy anyjuk miről is beszél, de ők soha nem mondták ki az átkot, mellyel a sors sújtotta őket még születésük előtt.
- Nem tudom, hogy vagytok vele, de én éhes vagyok – próbálta oldani a helyzetet Sean, aki még mindig a fejét fogta a nővére ütése után.
- Gyertek, együnk! - mondta Elizabeth, mire két idősebb fia közre fogta és úgy mentek be a házba.
 
Az ebéd és a délután további része békésen telt, mivel egyszer sem került szóba Lane. Quinn és Colin úszásedzéssel töltötte az idejét, míg Shane nővére minden kívánságát leste. Sean a kardforgatást gyakorolta, miközben arra várt, hogy szeretett nővére végre hazaérjen. Úgy érezte, hogy egyedül ő érti meg, hogy min is megy keresztül legfiatalabbként, hiszen egy ideig Lane volt a legkisebb a családban. Később rajzfüzetével letelepedett az uszodában, és olyan képek rajzolásával töltötte idejét, amik a valóságban soha nem válnak valóra, vagyis ők hatan békés életet élnek egymás mellett, mint testvérek, elfogadva a másikat.
Hat óra körül járt az idő, mire több autó dübörgött be, amiknek Isabell sokkal jobban örült, mint fivérei érkezésének. Nagyon sokan voltak, úgy velük egyidősek.
 
- Végre, hogy megérkeztetek – üdvözölte őket kitörő örömmel a szőke hajú lány, aki már kis rövid kék koktélruhában várta vendégeit.
- Nekünk öröm, hogy itt lehetünk Isa, hiszen ez legendás a Mealorie birtok – mondta egy megnyerő külsejű barna hajú fiú.
- Köszönöm Andrew, de van egy rossz hírem – mondta kicsit szomorúan.
- Nehogy azt mond, hogy hiába utaztunk ide az isten háta mögé! - dühödött be egy szőke felzselézett hajú fiú.
- Nyugalom Patric, természetesen a buli meg lesz tartva, csak a családom is itt lesz, és bármikor megjelenhetnek bárhol, hiszen az ő mozgásterüket nem korlátozhatom, és a testvéreimet is be kellesz mutatnom – mondta bánatosan.
- Csak ennyi? - kérdezték felháborodottan.
- Igen, a fivéreim nem gázok, de a húgom az nagyon is. Ő még nincs itt, de várhatóan hamarosan megérkezik. Tudni kell róla, hogy nagyon kellemetlen személyiség, és egy álnok dög – mondta el a véleményét.
- Már megint Laneyt dicséred? - jelent meg mögötte Shane.
- Na, igen, ebből a törpéből van még egy valahol, ő a normálisabb Shane. A másik téveszméket hangoztat, vele nem is kell foglalkozni – legyintett.
- Nem is vagyok törpe – ellenkezett a fiú, akinek igaza is volt, mivel nővérét túlnőtte néhány centivel.
- De az vagy, javaslom, mi menjünk be, és utána kezdődhet a medencés buli! - mondta vidáman Isabell. - Bár a bátyáim lefoglalták a belső medencét, a kertbeli még itt van nekünk. A kaja kész, úgyhogy semmi nem áll már az utunkban.
- Elég kevés, amit mutatsz, szerencséd, hogy Caleb nem volt hajlandó eljönni, mert akkor most nagyon megjárnád – figyelmeztette az Andrewnak nevezett fiú.
- Nyugodj meg, szerintem nélküle is nagyon jól fogunk szórakozni! - maradt magabiztos Isabell.
- Bár a béna lemezlovasod miatt, sokunk majdnem úgy döntött, hogy nem jön el. De úgy döntöttünk, hogy adunk neked egy esélyt, mert Mealorie vagy – mondta a Patric nevű fiú.
- Fiúk nektek nem ismerős az a kis nyomorék valahonnan? - kérdezte egy lány kilépve a tömegből, akinek hosszú fekete göndör haja volt.
- Ne foglalkozzunk most az öcsémmel, inkább menjünk beljebb! - mondta Isabell, aki kezdett ideges lenni. Teljesen meg feledkezett arról, hogy társai pikkelnek rá, mert csúnyán elárulta őket az utolsó tanítási napokon.
- Rendben – egyezett bele a szószólójuk, és bentebb mentek. Lassan mindenki elkezdett oldódni, miközben megkezdődött a könnyed buli a medence körül.
 
Isabell nyeregben érezte magát, a társaság ellazult és jól érezték magukat. Shane próbált ismerkedni, de nem igazán jött össze, mivel egyáltalán nem azokban a körökben mozgott, mint nővére iskolatársai. Már jelentősen sötétedett, mikor egy újabb fekete sportkocsi hajtott be a birtokra, leparkolva a másik két hasonló autó mellé, amik a délután folyamán érkeztek. Ketten szálltak ki belőle. Egy hosszú vörös hajú lány, akinek apró tincsekbe voltak befonva haja, és az egész lófarokszerűen felfogva. Majdnem olyan volt, mint Isabell arcán némi eltéréssel, mivel arcát néhány szeplő tette ártatlanabbá, és szemei zöldek voltak. A fiú a lánynál jó egy fejjel volt magasabb, rövid sötétbarna hajú és barna szemű, nagyon izmos testfelépítésű. Mindketten fekete bőrszerű ruhákat viseltek.
 
- Ezek meg kik? - kérdezte Andrew Isabellt az érkezők felé bökve, mikor látták, hogy a lány kinyitja a csomagtartót, ahonnan egy illető ugrik felé, de még mielőtt elérhette volna a fiú elkapta az illetőt, és erősen tartotta. A csomagtartóban utazó illető ruhájáról sejtették, hogy nő, mivel a fejébe egy fekete zsákot húztak.
- A dilis húgom, és az új edzőtársa – mondta kedvetlenül Isabell, aki ettől a pillanattól félt legjobban. Mikor a két érkező megkötözte foglyát, indultak volna a ház felé, de megtorpantak a nagy tömeg láttán. Ezért a hátsó bejárat felé vették az irányt, maguk előtt lökdösve az idegent.
- Mennyi idő is van köztetek? - kérdezte egy vörös hajú lány.
- Másfél óra, annyi időbe tellett, mire hármunk után kiráncigálták anyánkból azt az istencsapását – felelte Isabell, miközben a fejében olyan gondolatok jártak, hogyan is ölhetné meg testvérét.
- Szóval az ikertestvéreid, és még volt pofád tegnapelőtt egykének vallanod magad – mondta megvetően a lány.
- Lily várj már, te nem ismered őket – ment utána.
- Az lehet, de téged sem – fordult vissza, és mondta mindezeket dühösen. Ő volt az egyedüli, aki kiállt a lány mellett, de már ő sem tudta, hogy mit kellene tennie. Eddig hitte, hogy átverték a lányt évvégén, de most már látja, hogy a saját családját megtagadja.
- De ismersz – próbálkozott, de nem volt semmi eredménye.
 
Közben a kis trió elérte a házat, ahol rögtön a pince felé vették az irányt. A megkötözött illető többször megpróbált menekülni, mintha a vesztőhelytől menekülne. A két kísérője nem hagyta szabadulni, minden próbálkozást meggátoltak, és vitték végig a cellákkal „díszített” folyosón, ahol nem egynek lakója is volt egy-egy ocsmányabb szörny személyében. Kiéheztetett vámpírok, vízi lidércek, tébolyult gnómok és egyéb rémségek kaparták vadul a mágikus jelekkel ellátott üveget, főleg a Mealorie lány láttán.
 
- Sziasztok szépségeim, ennyire hiányoztam volna? - kérdezte kacéran vigyorogva a lány, ezzel is csak idegelve a démonokat.
- Több tiszteletet is adhatnál nekik – jegyezte meg a fiú, akinek némi együttérzés csillant a szemében.
- Milyen megható egy kis ordas herceg sorstársságot színlel a söpredékkel – mondta megvetően, miközben végignézett a fiún.
- Mealorie tudtommal te sem vagy egyéb, mint egy démon, akit emberi lélekkel átkoztak meg, és ember hozott a világra, de semmivel sem vagy különb náluk – felelte hasonló hangsúllyal.
- De jobb vagyok, azzal, hogy megvédem az embereket az ő határtalan mohóságuktól – nem hagyta magát, és szembefordult a fiúval, miközben egyik kezével erősen tartotta a foglyukat.
- Ejnye, gyerekek, hogy fogtok így sikeresen együttműködni? - jött eléjük Michael, nehogy a két fél összeverekedjen a folyosón.
- Végre apa, hogy méltóztattál előbújni. Mi az a nagy tömeg odakint? - kérdezte ellenségesen a lány.
- Laney, a nővéred bulit tart. Ha van kedvetek, akkor köszönjetek be nyugodtan! Cassandrát én átveszem - vette át a foglyot.
- Ja, igen apa, a kék foltok azok nagyon kellettek, mivel ellenállt – vakarta a fejét Lane.
- Vagy azokat az ütéseket, amit Tonynak szántál, csak neki ütötted – jegyezte meg rosszmájúan. Lane dühöngött, hogy apa megint rávilágított az igazságra.
- Na, jó, anya merre van? - váltott témát.
- Odafent talán a konyhában, vagy a nappaliban – felelte, majd elindult a nővel bentebb.
- Na, akkor tudjuk meg, hogy merre van a szobád, utána nem akarok belőled többet – mondta Lane társának.
- Ez kölcsönös – felelte ellenségesen.
- Végre valami, amiben egyetértünk – tárta szét a kezét, miközben haladtak a felsőbb szint felé. Nem beszélgettek egymással, feszült volt a hangulat. Fáradtak és morcosak voltak, tudták, most elég egy szikra és nagyon komolyan összeverekedhetnek. Nem mutatták azonban, de tisztelték az egymásban lévő harcost.
- Végre, hogy megérkeztettek – üdvözölte a pince feljáróban őket Elizabeth, de a következő percben le is fagyott arcáról a boldog mosoly. - Hol az új edzőtársad? - kérdezte lányát.
- Itt mellettem. Anya ő itt az edzőpartnerem, Tony Stagdel. Stagdel ő itt az anyukám, Elizabeth Mealorie – mutatta be egymásnak a két felet.
- Bocsássatok meg, valamit meg kell beszélnem Michaellel, mert kegyetlenül átvert. Itt várjatok! - jelent meg némi eszelős düh az arcán, és lement a pincébe, hogy elbeszélgessen férjével. A két fiatal meglepődve várta, hogy az asszony visszajöjjön. Hallottak néhány komolyabb szóváltást odalentről, néhány lombikot összetörni, majd nem sokkal később visszatért még mindig nagyon idegesen, de látszott rajta, hogy igyekszik visszafogni magát.
- Nos, akkor hol lesz Tony szobája? - kérdezte Lane.
- A padlás lakosztály a tiétek – mondta sóhajtva.
- MICSODA? - akadt ki teljesen.
- Sajnálom kicsim, de apád úgy tett, mintha lány lenne az új társad, és mi úgy osztottuk szét a maradék szobát, hogy azokat pont elfoglalták Isa barátai – mondta bűnbánóan Elizabeth.
- Meddig is lesznek itt Bella barátai? - kérdezte Lane, miközben egyre gyorsabban vette a levegőt.
- A hétvégére – felelte anyja, mintha várná az újabb világháborút.
- Na, azt szerintem kibírjuk, kerüljük egymást addig – sóhajtott mélyet, miközben intett a fiúnak, hogy kövesse. Tony vette a lapot, és a lány után ment az emeletre. Szépen fellépcsőztek a legfelső emeletre, ahol a tetőtérben kapott helyet a lakosztály, ami két hálószobából, egy fürdőből és egy közös nappaliszerű helyiségből állt.
- Melyik a te szobád? - kérdezte a fiú, miután felértek.
- A baloldali, szóval oda neked tabu a belépés, megértetted? - kérdezte fenyegetőzve. Tony szemében furcsa fény csillant, amitől Lane zavarba jött.
- Megértettem, nem is állt szándékomban a szobádba betenni a lábam, nehogy azt hidd, hogy csábítást jelenteszt nekem! - állt meg a lánnyal szemben, alig volt köztük néhány centi távolság.
- Meggyőzőbb lennél, ha a szemembe nézve mondanád, és nem melleimet bámulva. De ezt betudom annak, hogy régen voltál nővel, és az agyadnak nevezett csökevényt is a gatyádban hordod – majd otthagyta a fiút. Tonyt nagyon dühítette a lány előbbi beszólása, de nem tudott mit kezdeni vele. Egyszerűen megbabonázta a zöld íriszek csillogása, melyek dühösen még szebbek. Talán nem volt egy szépség ideáll a lány, mégis sokkal több álmatlan éjszakát okozott neki az évek alatt, mint bármelyik nő. Bement saját szobájába, és levette kabátját és fekete pólóját. Elég koszos volt a vámpíri hamutól, ami Cassandra levadászása alkalmával került oda. Apja és nagybátyja kedvéért utazott egyedül ide, mert a két harcosnak tervei vannak a Mealorie családdal, aminek a részleteibe őt nem avatták be. Idegesen vetette magát hátra, és gondolkozott. - A francba is bajok lesznek, ha továbbra is a közelében maradok – sóhajtott, és levette a koszos nadrágot is. Holmiját Michael szállíttatta oda, így könnyedén előkereshetett egy törölközőt. Éppen indult volna fürödni, mikor meghallotta a zuhany jellegzetes hangját. Fáradtan ült vissza ágyára, és várta, hogy Lane végezzen. Egy tíz perc múlva hallotta, hogy a csapot elzárta és nemsokára az ajtót is kinyitotta. Megvárta, amíg visszatér a saját szobájába, és utána ismét felkapta a törölközőt és ment a fürdő felé. Odabent alaposan lemosta magáról a vadászat alatt rárakódott szennyet.
 
Lane a szobájába visszatérve hallotta, hogy Tony is fürödni megy. Törölközőbe bugyolálva vágta magát hanyatt, és elmélkedett ezen a kellemetlen szituáción. Nem értette apját, hogy miért tesz meg ilyeneket és hozza őt ilyen helyzetbe két démoni méltóság kedvéért, akik Tony hozzátartozói. Az addig oké, hogy némi védelem kell a vámpírok ellen, de ez akkor is túlzás. Ismerte apját, hogy valamit tervez, már csak azt nem tudta, hogy mit. Mikor hallotta, hogy Tony végzett, észbe kapott, hogy két törölközőben fekszik ott, amíg odakint egy fiú mászkál, akinek nem akarja megadni a lehetőséget, hogy meztelenül láthassa. Gyorsan felöltözött, majd vizes tincsein megigazítva a törölközőt kiment a közös helyiségbe. Éppen akkor lépett ki Tony is a saját szobájából. Mintha egymáshoz öltöztek volna mindkettőjükön egyszerű farmer volt. Tonyn fekete izompóló, míg Lane-en egy fekete nyakba akasztós top. Haját turbánba csavarva a törölközővel tisztán látszott a hátán lévő tetoválás.
 
- Szerinted hol lehetnek a testvéreid? - törte meg a csendet Tony.
- Gondolom a benti medencében, vagy a tornateremben, esetleg a könyvtárban – mondta el a lehetőségeket.
- Segítenél megkeresni őket? Utána hagylak békén – váltott hangnemet, mivel szüksége volt a lányra.
- Rendben – sóhajtott mélyet, és intett, hogy kövesse. Lementek a földszintre. - Nem tudom, te hogy vagy vele, de én éhes vagyok – jegyezte meg Lane, és a konyha felé vette az irányt.
- Én sem vagyok másként – bólintott Tony. Egyezményesen a konyhába mentek, ahol csak az öreg inas tartózkodott.
- Szia Alfred – köszöntötte vidáman a férfit.
- Laney – sietett oda a lányhoz, és ölelte meg.
- Nekem is hiányoztál, de most inkább mond meg szépen, milyen kaja van itthon – távolodott el az öregtől.
- Ő meg kicsoda? - kérdezte, mikor felfedezte Tonyt.
- Ő az új edzőpartnerem – mondta.
- De hiszen ő... ő... fiú – akadt ki teljesen.
- Csak annak látszik – mosolygott gúnyosan társára.
- Te meg lánynak látszol, mégsem firtatom, hogy milyen alaktalan izé lehetsz – vágott vissza, mire Alfred be akart húzni a szemtelen fiúnak. Tonyt sem kellett félteni, mivel villámgyors mozdulattal elkapta az öreg öklét, és erősen tartotta. - Nem hiába lettem a társa, kevés vagy hozzám te vénség – mondta megvetően.
- Elég legyen! - szedte szét őket Lane. - Stagdel nincs kedved megismerni a nővéremet? Vagy talán már ismered? Pont olyan lekezelően beszélsz az emberekkel, mint ő, mintha jobb lennél mindenkinél – nézett dühösen a fiúra. Eddig sem kedvelte a fiút, de most mégis nagyot csalódott benne, hiszen igazságosnak hitte, mint amilyen a bátyja Colin.
- Ne szenteskedj, tudom, hogy te is egy elkényeztetett úrilány vagy, mint a többi angol nemes gyermeke – nem hagyta magát, egyszerűen nem tudta megállni, hogy ne veszekedjen a lánnyal, olyan volt számára, mint valami létszükséglet.
- Meg sem próbálom bizonyítani, hogy tévedsz, mert nem éred meg a fáradságot. Inkább együnk! Alfred nem tudod, hogy merre vannak a testvéreim? - fordult az inashoz.
- Isabell és Shane a kinti medencénél, míg a többiek a belső uszodában – felelte készségesen, miközben ételt pakolt eléjük.
- Vér nincs? - kérdezte a táplálékon végignézve Lane.
- De van, de nem tudtam, hogy ő tud-e róla – bökött fejével a fiú felé.
- Nyugi, neki is fő tápláléka a plazma, úgyhogy ne parázz! - nyugtatta, miközben a hűtőhöz lépett, és az egyik alsó fiókból két sűrű folyadékot tartalmazó zacskót. Az egyiket odalökte a fiúnak, míg a másikat kiharapta és elkezdte inni. Tony ugyanígy tett. Csendben fogyasztották el „vacsorájukat”, majd szedték össze magukat és mentek le a belső uszodába, ahol a lány bátyai már befejezték az úszást, csak még kicsit élvezték a víz kellemesen ringató hatását, míg öccsük megunta a rajzolást, mivel nagyon hiányzott neki nővére.
- Sziasztok – köszönt a két újonnan érkező társaiknak.
- LANE! - szaladt feléjük Sean, és boldogan ölelte át testvérét. Ekkor Tonyban némi féltékenység ütötte fel a fejét, mivel neki nem voltak testvérei, sem aki ilyen nagy szeretettel fogadta volna.
- Nekem is hiányoztál öcsikém – viszonozta a testvéri gesztust.
- Végre, már azt hittük, hogy egy bokor megakadályozott, hogy ide érjetek – szemtelenkedett Quinn. Húgában a harag hatalmas méreteket öltött, miközben tenyerét összeszorította, mire bátyát egy láthatatlan erő rántotta a víz alá. Közben Lane zöld szemei vörösek lettek, ahogy a düh egyre nagyobb mértéket öltött benne.
- Lane elég lesz már! - mondta három perc elteltével Colin, aki kezdte sajnálni fuldokló bátyjukat, aki nem nagyon védekezett, mivel tudta, hogy azzal, csak felhúzná még jobban a lányt.
- Na, jó – sóhajtott mélyet, és engedte el fivérét, aki kapkodva jött fel a felszínre, és nagy kortyokban vette a levegőt. - Máskor gondolkozz előbb, mielőtt ilyesmit nyögnél be! Tudtommal téged tartanak hatónk közül a legokosabbnak, úgyhogy jobb lesz, aszerint is viselkedned – azzal otthagyta őket.
- Nem kéne ennyire felhúznod! - vágott egy törölközőt a fiúhoz Sean a partról, aki szintén dühös lett fivérére. Dühösen hagyta ott ő is a társaságot.
- Túl önérzetes kis tesók – jegyezte meg Quinn, mire a vízben mellette lévő öccse is víz alá nyomta, majd kimászott a vízből. Tony látta, hogy nem tud velük sem igazán kommunikálni, ezért inkább keres valami érdekes olvasnivalót a könyvtárban és visszavonul a szobájába olvasni.
 
Közben Lane dühösen csörtetett ki a ház előcsarnokába, ahol megállt és fújtatott néhányat, miközben azon töprengett, hogyan szerezhetné vissza nyugalmát. A fején lévő törölköző is kibomlott, és így szabadjára engedve tincseit. Érezte, hogy már felesleges visszatekerni, hiszen a szövet teljesen átázott, úgyhogy nem sokat szárít haján. Érezte, hogy most a zene az egyedüli mentsvára, ezért bement a könyvtárba, és elővette az egyik fiókból hegedűjét. Haját felfogta egy nagyobb hajgumival, és az álla alá vette a hangszert. Először lassú szomorkás dallamot kezdett el játszani, majd hirtelen egy szenvedélyes gyorsabba kezdett, minden átmenet nélkül.
Tony éppen akkor ért a könyvtárhoz, mikor meghallotta a szomorú dallamot. Egyszerűen nem volt szíve benyitni, hiába élvezte volna közelebbről az előadást. Már régebben tudta, hogy a lány nagyon jól bánik a hegedűvel, mikor egy szórakozó helyen razziáztak a korábbi csapatával a Mealorie testvérek beépültek a disco dolgozói közé, jobban mondva Lane a lemezlovas volt, aki modern zenék alá játszott hegedűszólamokat. A komoly és a könnyed stílus vegyítésével már akkor lenyűgözte, csak soha nem volt bátorsága bevallani, mert olyan érzete volt, hogy így a lány győzött ellene.
Mindeközben Isabell bulija sem úgy zajlott, ahogy a lány elképzelte. Először is összeveszett legjobb barátnőjével Lilyvel, aki hallani sem akart a lányról. Éppen a kiutalt szobája felé tartott, hogy összeszedje a cuccát és hazamenjen, mert nem volt hajlandó tovább maradni. Éppen elérte a lépcsőt, mikor ő is meghallotta a szomorú dallamot, ami eléggé meghatotta. Követte a hangot, és elérte a könyvtár ajtaját. Éppen belefeledkezett a dallamba, mikor az átváltott egy sokkal dinamikusabba. Ismerős volt számára a dallam, mintha már hallotta volna, de nem tudta egyik híres műhöz sem hasonlítani. Óvatosan benyitott és belesett. Meglátta a neki háttal álló lányt a félhomályban, akinek így is nagyon jól látszott a fekete betűkkel készített tetoválás. Lily rögtön tudta, hogy hol hallotta a dallamot és ki a lány. Óvatosan visszazárta az ajtót, és szaladt a kertbe. Hamarosan meg is találta két másik barátnőjét, akik egész jól eltársalogtak néhány fiú gyűrűjében. Lily mikor megérkezett eléggé lihegett, de mégis boldog volt.
 
- Hol jártál báránykám? - kérdezte egy hosszú fekete hajú, kreol bőrű szépség.
- Nem fogjátok elhinni, az előbb láttam az egyik szobában LAOM-ot – mondta lelkesen.
- Biztos vagy benne? - kérdezte az egyik fiú.
- Igen pont olyan volt a haja, a hátán a tetoválás, és hallottam játszani is – sorolta érveit, miközben próbált uralkodni izgatottságán.
- Vajon Isabell miért nem szólt, hogy ilyen nagymenőt is meghívott, mert akkor Caleb is eljött volna - kérdezte a kreol bőrű lány.
- Kate ismered Calebet, úgy sem hitte volna el. Szerintem pont azért hívott minket így, mert szánalmassá tette volna őt, ha ilyen nagymenőt emleget – vélekedett a másik lány.
- Gyertek, és nézzétek meg! Nagyon szép dallamot játszik – mondta lelkesen Lily, és két barátnőjét maga után húzta. Többen felfigyeltek az izgatott hármasra, és úgy döntöttek, hogy követik őket. Mikor odaértek a könyvtárhoz már a társaság egész nagy része ott volt. Tony csodálkozva nézte a nagy tömeget. Óvatosan kinyitották a könyvtár kétszárnyú ajtaját, hogy jobban lássák a lányt. Ekkor értek fel a benti medencétől a fiúk is, akik nem értették, hogy mi ez az össznépi összejövetel.
- Tony, te tudod, mi folyik itt? - kérdezte Colin, mire a vendégek egy emberként fordultak oda és pisszentették le. Odabent elhallgatott a hegedűszó, mivel Lane felfedezte közönségét, mikor megfordult. Már jóval nyugodtabb volt, a játékra való koncentrálás lefoglalta azon energiáit, amit a düh ébresztett benne. Ekkor a vendégek hatalmas tapssal jutalmazták a hegedű szólót.
- Segíthetek valamiben? - kérdezte megszeppenve.
- Te tényleg LAOM vagy? - kérdezte kikerekedett szemekkel Andrew.
- Igen én vagyok, honnan ismertek?
- A múltkori Veszett Menyétbeli bulid egyszerűen csúcs volt – dicsérte meg a lányt.
- Köszönöm – jött némileg zavarba. - Ti igaz Isabell barátai vagytok?
- Mondhatjuk úgy is, te pedig a meglepetés vendég igaz? - lett lelkesebb a fiú.
- Nem igazán, én itt lakom – felelte határozottan. - Most azt hiszem ideje lesz mennem, mielőtt még a nővérem kiverné a hisztit, hogy a vendégeit elveszem tőle – azzal visszatette a hegedűt a fiókba, ahonnan kivette.
- Ne félj, Isa most úgyis a kegyeinket keresi, úgyhogy a mi kedvünkért játszhatnál még egyet – kérte Lily.
- Nem is tudom, nem akarok még egy okot adni a nővéremnek, hogy háborogjon – pirult el kicsit, és harapta meg ajkait. Egyszerűen nem hitt a fülének, hogy idegen emberek jobban kedvelik őt, mint tulajdon ikernővére. Bár belegondolva ezeknek az embereknek hízeleg, akik viszont őt akarják. - Végül is miért ne, hiszen én is itthon vagyok – bólintott rá. Kint lévő fivérei nem hittek a fülüknek.
- Laney ebből még balhé lehet – mondta Colin a kiérkező húgának.
- Biztos az lesz, de kivételesen nem érdekel, hiszen Isa titeket is letagadott – azzal a két legerősebb fiú a társaságból felemelte, és vitte ki a medencéhez.
- Tony, menj utánuk, és balhé esetén lépj közbe! Mi is megyünk mindjárt – fordult Tonyhoz Quinn, aki már előre félt Isabell reakciójától. Ő volt az egyetlen, aki a testvérek közül valamennyit törődött a szőke lánnyal és némi szánalmat érzett iránta, hiszen tudatlanul éli életét, nem tudván, hogy milyen gyilkos szörnyetegeket nevez testvéreinek. Tony nem szívesen, de Lane után ment. Nem értette, de valamiért dühítette az, mikor meglátta, hogy a két srác olyan bizalmasan letapogatták az ő partnerét.
 
Odakint nagy tumultus volt, de hamar rátalált Lane-re. Közelebb ment, hogy megpróbálja valahogy kivonni a tömegből. Azonban Isabell hirtelen elállta az útját.
 
- Hé, szépfiú te hogy kerülsz ide? - kérdezte kacéran.
- Szia, a fivéreid jó barátja vagyok. A nevem Tony Stagdel – mutatkozott be és a kezét nyújtotta a lány felé, aki kicsit meglepetten nézett rá. - Ha nem tévedek te vagy Isabell Mr. Mealorie idősebbik lánya – próbálta menteni a helyzetet.
- Honnan tudtad, hogy én vagyok? - lepődött meg.
- Nem fog tetszeni a válasz, de nagyon hasonlítasz a húgodra, külsőre legalábbis – hátrált egy lépést hátra.
- Szóval a testvéreim barátja vagy – állapította meg csalódottan.
- Nem, csupán a fivéreid, mivel a húgoddal rossz a viszonyom – vakarta a fejét. Erre Isabell szeme felcsillant örömében.
- És miért olyan rossz azzal az átokkal a viszonyod? - mosolygott. De a mosoly a következő percben le is fagyott ajkairól, mivel meghallotta iskolatársait azt kántálva, hogy „LAOM! LAOM! LAOM!” - ami elég rosszul esett neki.
- Na, nem! - dühöngött, és rontott feléjük. Mélységesen felháborította, hogy Lane a szimpla jelenlétével ilyen hatást vált ki egy sznob társaságból, míg ő a lelkét is kiteheti, akkor sem hatja meg őket.
- Isa állati, hogy elintézted, hogy itt legyen LAOM, állati. Mindent megbocsátok neked – borult egyik osztálytársa részegen a nyakába.
- Isabell gratulálok, sikerült elérned, hogy Caleb meghallgasson, idejön, hogy láthassa a hegedű virtuóz testvéredet, ha ő átmegy a próbán, akkor visszakerülsz a köreinkbe – állt elé Andrew és közölte a tényeket.
- Ilyen alapon nem kell, ha amiatt a selejt miatt kerülnék vissza a kegyeibe. Nincs arra szó, hogy mennyire gyűlölöm, hiszen akármerre megy, csak bajt kever. Egyszerűen fel kéne oldani tömény kénsavban, de előtte ciánnal megitatni, hogy szenvedjen egy keveset – mondta elszántan.
- Isabell nem ismerek rád – csodálkozott barátnője mondandóján Lily, hiszen soha nem gondolta volna, hogy ilyen ellenséges, főleg a testvérével. Isabell korábban nagyon is hangoztatta a testvériség eszméjét, mely a fő alapelve volt az iskolai klubjuknak.
- Pedig mindig ilyen volt – állt meg mellettük Quinn, aki a valamivel hamarabb felöltözött, mint öccse, mert tartott a balhétól, amit Isabell fog csapni. Idősebb húga is gyakorolta a boszorkányságot, de nem olyan magas szinten, mint a többiek. Ha Lane-re támad, akkor azt nem éli túl, mivel húguk ereje zabolázatlan, főleg, mikor mágikus támadás éri.
- Quinn, miért éltetik ennyire azt a férget? - kérdezte bátyát, hogy megértse a rajongás okát.
- LAOM-ból, híres DJ lett, és bizonyos körökben nagyon elterjedt le a zenéje, amit játszik, pedig csak álcának kellett, hogy beépüljünk egy klubba, ahonnan kiirtottuk az összes vámpírt. Laney zenéjének hála, észre sem vették, hogy mi közben milyen szörnyeket nyírtunk ki a háttérben – foglalta össze az eseményeket. Isabell arca vörösödni kezdett a dühtől, hogy húga népszerűsége egyre nagyobb.
- Elég volt megölöm – tört át a fivérein, és rontott a tömegbe, ahol mindenki Lane-nel akart beszélgetni. Lane kicsit feszélyezve érezte magát, mégis jól esett számára a figyelem, és ez a bizonyos fokú szeretet. Furcsa volt neki, hogy végre saját nyelvén szólhat kortársaihoz, mivel eddig nem igen volt erre alkalma a külföldi iskolák miatt. Éppen válaszolt az egyik fiúnak, mikor egy erőteljes rántást érzett hátra felé. Nővére a hajánál fogva igyekezett eltávolítani, megmutatva neki, hogy hol a helye. Ez még négy évvel ezelőtt működött is, mert akkor még egy iskolába jártak, de az évek alatt Lane sokat változott, sok veszéllyel nézett szembe, és már nem az a nővérének fejet hajtó kis szende lányka.
- Bella engedj el! - kiabált rá, miközben igyekezett megmenteni haját őrült nővére karmaiból.
- Akkor takarodj a bulimból te átkozott némber! - engedte el, majd lökte meg.
- Ugyanúgy itthon vagyok, mint te. Szokj hozzá a gondolathoz, hogy odamehetek, ahová csak akarok. Attól, hogy néhány perccel idősebb vagy nálam, attól még nem kéne lábbal tipornod az emberi jogaimat, elég baj az, hogy Alfredét tiprod – nézett vele farkasszemet. Isabell teljesen megilletődött, hogy eddigi tőle megfutamodó húgocskája így beszólt neki, mikor régen még azért is engedélyt kért a jelenlétében, hogy levegőt vegyen. Sajnálatára be kellett ismernie, hogy egy erős és határozott nő áll vele szemben, akire nem ok nélkül néznek fel ismerősei.
- Ez egy zártkörű rendezvény, ahová nem hívott meg senki – csillapodott le a hangja.
- Na, ezen vitatkozhatnánk, de legyen, elmegyek – mondta vészesen nyugodt hangon, miközben a szívét majd szétmarta a bánat, hogy nővére így semmibe nézi. Már régen rájött, hogy semmi értelme tiltakozni, hiszen nővére már elkönyvelte mocsoknak.
- LAOM most tényleg mész? - kérdezte Andrew, akiben már jelentős alkohol mennyiség eltűnt.
- Igen, a nővérem nem lát szívesen, úgyhogy jobb lesz elbúcsúznom. Stagdel negyedóra múlva nyomunk egy négyszázas vegyest? - fordult edzőtársa felé.
- Persze – bólintott a kérdezett, és várta, hogy a lány elinduljon, mivel benne van elég bátorság, ahhoz, hogy megüsse. Fivérei a békesség miatt nem emeltek rá kezet, hiszen a hat testvér közül a lánynak volt a legtisztább démoni vére, míg a fiúknak félig emberi. Lane nyugodtnak mutatta magát, miközben forrtak benne az indulatok, ezért hívta úszni a fiút, hiszen őt nem sajnálja ütni, és az úszás az egyetlen testmozgás, ami képes lenyugtatni és lefárasztani, hogy ne essen senkinek semmi baja. Ehhez még egy nagyszerű ellenfél kell, és máris minden adott a következő órák szórakozására. Lane büszke testtartásban hagyta ott a kertet, érezte a hátán a vendégek tekintetét. Tony, amint látta, hogy a lány bement, utána ment, pár méter volt csak közöttük, ahogy haladtak. A fiú figyelmét nem tudta elkerülni, hogy szipogó hangokat hall. Nem akarta megszólítani, mert az csak úgy vette volna ki, hogy ő is bele akar egyet rúgni. Már a nappalijukban álltak, mikor végre megszólalt a lány.
- Úgy készülj, hogy ma még sokáig fogunk edzeni, le kell nyugodnom. Most szólj, ha neked nem jó, mert a lenti medencében olyan indulatokat fogok kiengedni magamból, amiknek, ha ellentmondanak, akkor gyilkolni fognak. Nem érdekel a két család közötti béke, vagy, hogy milyen befolyásos az apád. Csak a nővérem tud így felhúzni, akit nem üthetek meg, mivel akkor megölöm, és azzal a szüleimet végleg elfordítanám magamtól - hallatott egy szipogó hangot, már sehol sem volt az a kemény nő, aki az előbb az udvaron.
- Rendben, nagyon jól tudom, hogy mire számíthatok ilyenkor. Láttalak már dühösen, de ez ahhoz képest semmi. Hát jól van Lane, segítek neked lenyugodni, és veled maradok egészen a végéig, hiszen a társad vagyok a harcok során, akire mindig számíthatsz – mondta teljes meggyőződéssel, amivel sikerült kicsit felvidítania a lányt, hiszen az érezhette, hogy nincs egyedül.
- Ez a beszéd – bólintott, majd megtörölte könnyes szemeit, amikben némi lelkesedés is csillogott. - Na, gyerünk, öltözzünk át, és menjünk végre! - ment be a szobájába. Tony mosolygott a lány válaszán, és valamiért örült neki, hogy egy kis életkedvet sikerült a lányba hoznia. Bement ő is a szobájába és előkereste úszónadrágját, utána gyorsan ledobálta ruháit. Egyik bőröndjéből kivette az úszóneszesszerét, amiben az úszáshoz való kiegészítőket tartotta, mint az úszószemüveg, az orrcsipesz vagy az úszósapka. Közben Lane is elővette ezen dolgait, és felvette fekete fürdőruháját, felvett rá egy bővebb pólót, belebújt papucsába, a törölközőjét a vállára terítette és kis batyuját megfogva kiment a közös helységbe, ahol hajzatát igyekezett a sapka alá bedugni. Nem sokkal utána megérkezett Tony is, aki köntösét vette magára a póló helyett. Egy bólintásból tudták, hogy mehetnek. Egymáshoz nem szólva mentek le a földszinti nagy medencéhez, ahol már volt néhány leskelődő, hogy láthassák kevesebb öltözékben a lányt.
- Úgy látom, nézőközönségünk van – jegyezte meg Tony, mikor meglátott néhány emberkét Elizabeth pálmái mögött, amik a medence párája miatt voltak ott tartva.
- Ne vegyél róluk tudomást, tudod ez olyan, mikor a rajongó táborodtól nem lehet szinte semmit sem csinálni – tette le törölközőjét Lane.
- De azok lányok, ők meg nem – tett hasonlóképen, és mindketten fürdőruhára vetkőztek.
- Ahá, szóval az zavar, hogy most nem rád kíváncsiak, hanem rám. Hová süllyed a világ, Tony Stagdel féltékeny lesz rám? - ironizált, miközben legbelül korán sem volt ilyen jó kedvű. Kicsit jól esett bántani a fiút.
- Melegítsünk be, utána egy kétszázast nyomjunk le bevezetőként – tanácsolta, mivel nem lett volna a legjobb neki is leállni vele veszekedni. Nagyon is bosszantotta, hogy a fiúk az ő partnerét jöttek kukkolni.
- Olyan furcsán rendes vagy most, miben sántikálsz? - kérdezte, miközben megkezdte a nyújtást.
- Csupán vendég vagyok ebben a házban, és egyébként is csak a hétvégét kell kibírnom a te közvetlen közeledben, utána, ha mázlim van, átraknak egy másik szobába. Amúgy sem vagyok saját magam ellensége – jött a kemény, mégis őszinte válasz.
- Rendben, akkor ússzunk! - állt fel a rajtkőre Lane.
- Három másodperc előnyt adok, mivel én gyorsban sokkal jobb vagyok nálad, és a pillangónál egy kis előnnyel még izgalmasabb lesz a verseny – állt fel a szomszéd rajtköre.
- De a mellúszásod az piszok rossz, kétszázon biztos, hogy ez a legjobb taktika? - kérdezte Lane.
- Le akarsz nyugodni, és annál nem szokott semmi jobban lenyugtatni, ha legyőzöl valamiben. Most önként felajánlom, erre elutasítod. Jobban örülnél neki, ha szemétkednék? - érdeklődött.
- Nem, csupán megleptél, hogy ennyire foglalkozol, azt hittem, hogy az első szikláról lelöknél, ha tehetnéd – csinálta az utolsó nyújtásokat karjára.
- Ezt jól hitted, de még nem tehetem meg – mondta kegyetlenül, mire Lane annyira megsértődött ezeken a szavakon, hogy dühében belevágta magát a vízbe, majd delfinezve feljött a felszínre, és megkezdte a pillangóúszást. Tony csak néhány másodperc után vetette magát a vízbe, és ugyanúgy delfinezéssel kezdett. Bár Lane ekkor már jókora előnyre tett szert, mégsem idegesítette magát, hiszen ez egy bemelegítő úszás, és még neki az a nagy előnye is megvan, hogy sokkal nyugodtabb, mint a lány. Hamarosan azon kapta magát, hogy Lane megcsinálta a fordulót, és háton jön visszafelé. Tudta, hogy ez nem jó, mivel amint átvált mellúszásba, és egy jó időt úszik, akkor akármilyen jó lehet a gyorsa, akkor sem éri utol. Begyorsított hát, és igyekezett háton felhozni magát Lane mellé, hogy legalább egy testhossz legyen a hátránya. A hátúszással egész jól sikerült feljönnie, de mégis valamivel több, mint két testhosszal volt lemaradva. Lane hamarosan átváltott mellúszásba, ahol látszott, hogy tartalékolja még az energiáit, mivel az utolsó hosszban kell kiengednie magából a tartalékok többségét. Ezenkívül még ismerte annyira Tony úszó szokásait, hogy a mellúszásba nagyon sok energiát visz, hogy ne maradjon le tőle annyira. Végül mikor Tony végzett a mellúszással, akkor már majdnem egy félmedencényi volt a lemaradása. Átkozta magát, hogy rendes nyújtás nélkül, és lazán véve a pillangót, hagyta elhúzni a lányt. Szemei sárgává váltak, és úgy igyekezett leúszni a gyorsúszást, de csak a medence közepéig, mivel a bemelegítő úszásnál nem érdemes annyit csalni. Így felére csökkent közöttük a távolság, amit Tony tovább faragott, így egy másfél testhosszal sikerült nyernie lánynak. Éppen lihegett, mikor a fiú mellé ért. Amit ellenfele is feljött a felszínre, egy jókorát húzott be neki.
- Te agyatlan vad marha, arról volt szó, hogy versenyzünk, és abba fektetem a fölös energiáimat, nem pedig egyedül úszkálok teljes erőből a medencében – szidta le a fiút, majd odébb úszott. Tony tudta, hogy ezzel még csak jobban sikerült dühítenie, de egyáltalán nem bánta, hiszen dühösen találta szépnek a lányt. Lane közben kikászálódott a medencéből, és a parton térdére támaszkodva tovább lihegett.
- Még most bemelegítésről volt szó – mászott ki Tony is. - Csupán nem akartam kiúszni minden energiám, hogy jobban bírjam melletted az iramot – próbálta megmagyarázni, de semmit nem ért el vele, hiszen Lane fejével, most lehetetlen volt beszélni.
- Ismerem a fizikai erőnlétedet, és két nyolcszázast is simán elbírnál, úgyhogy pofa be, és lihegj, mert most fog jönni a négyszáz méter, aminél nem akarom, hogy ellógd. A megérdemelt győzelem sokkal édesebb, mint amit csak úgy neked adnak – majd nyújtott rá lábaira ismét. Tony vegyes érzelmekkel, de ugyanígy tett. Nem szóltak egymáshoz, mivel azzal csak mélyítették volna a kettejük között lévő feszültséget. Amikor Lane késznek érezte magát visszaállt a rajtkőre.
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.