Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


27. rész: A rosszul induló születésnap

2011.03.29

 

Lane nagyon sokáig aludt aznap, ami kis aggodalommal töltötte el Gwendolynt, mire Tony és annak a két barátja közölték vele, hogy Lane mindig nagyszerű alvó volt ettől a nőstény lehiggadt kicsit, és előállt az igazi problémával.
-          Nem akarok szívtelennek tűnni, de legjobb lenne elvinni innen Lane-t – vetette fel.
-          Indokold meg, hogy miért! – kérte határozottan Tony.
-          Mert Lucas őt akarja, és Lucas ismeri ezt a helyet, főleg, hogy Wolfram itt hajlandó fogadni a két elsőszülött fiát – felelte az asszony.
-          Akkor csak még én nem találkoztam vele soha? – jegyezte meg kételkedően.
-          Nem vesztettél vele semmit, egy bunkó seggfej – felelte James. Tony látta az öccsén, hogy a pokolba kívánja az első vérfarkast.
-          Ne beszélj így róla! – szólt rá Gwendolyn.
-          Ugyan már anya, miatta vagy ilyen, nem tudsz visszaváltozni emberré soha. Tudom jól, hogy zavar ez az állapot – rimánkodott a fiatalabbik fia.
-          Tudom, hogy Wolfram nem tökéletes, és nagyon gyakran cselekszik ösztönből és dühből, de szeret engem és téged is – címezte Jamesnek.
-          A másik három fiával mi a helyzet? Vetette fel Tony. A hangjában igencsak érződött a keserűség. Igazából nem is tudta, hogy mit kellene hinnie, hiszen élete első ötven évében meggyőződése volt, hogy Lucas az apja, és teljes szívéből szereti őt. A gyász, amit érez, az nem más, mint az édesanyja halála miatt érez, hiszen sokáig abban a tudatban élt, hogy az anyja meghalt szülés közben. Az elmúlt években sorra derült ki, hogy az élete hazugságok tömkelege. Két dologban azonban teljesen biztos volt, hogy Kyle és Phil barátsága őszinte, és szereti Lane-t az életénél is jobban.
-          Valóban kíváncsi vagy rá? – hallottak egy hörgő mély hangot a sötétből, amitől megszakadt a férfi gondolatmenete. Tony emellett nem tudta nem észrevenni, hogy az öccse összerezzent a hangtól, vagyis egy nem túl barátságos személy lehet. Habár erre végképp nem volt idő, mégis kíváncsi volt a hang mondandójára.
-          Igen, az vagyok – felelte határozottan.
-          Akkor legyen – lett tisztább a titokzatos hang, amitől James idegesebb lett, és hátrált egy lépést, mire Tony védelmezően lépett elé. Ezzel jelezte a jelenlévőknek, hogy ő aztán nem fél senkitől, és bárkivel szembe is száll.
-          Apa minek kellett most megjelenned? – rettent meg James.
-          Fogd be te gyáva! – lépett elő a sötétből. Itt volt az ideje, hogy végre találkozzam a harmad szülött fiammal – mutatta meg magát az abszolút elsőszámú farkas, akinél hatalmasabbat Tony még nem látott. Wolfram négy lábon közlekedett, de így is majdnem elérte a plafont a fejével.
-          Ne az öcsköst sértegesse, hanem térjen a tárgyra! – lett elege Tonynak. Habár kicsit megilletődött a farkas méreteitől, de ezt jó herceg módjára nem mutatta.
-          Először is hadd nézzelek meg jobban! – mérte végig a fiatalnak tűnő férfit. – Lucas is ilyen volt ilyen idős korábban. Így már meg is értem, hogy ugyanabba a külsőbe letettek szerelmesek – tette le magát.
-          Ha tovább akar sértegetni, akkor nekem van jobb dolgom is – kezdett elege lenni Tonynak. Korábban is zavarta, ha Lucast látták benne, de néhány éve már egyre határozottabban nem tetszett neki.
-          Akkor el is mesélem, hogy miért nevelkedtél a bátyáid keze alatt – jelezte a mancsával, hogy ők is üljenek le, mert sztori jön. – Gwendolyn a második asszonyom. Hatszáz évvel korábban végeztem az előzővel, mert megtébolyodott. Több kölykünket felfalta, és a két legidősebbet folytonosan kínozta. Laurant ettől erősebb lett, és egy nap megszökött. Mikor Lucas elérte azt a kort, hogy démonként elismeri a többi démon, ő is elszökött. Ekkor Laurant a démonok királya volt az erejének és az eszének köszönhetően. Az egyik démonnagyúr, Marcus húgát, Nadiát vette feleségül. Lucas nem sokkal ezután csatlakozott hozzá, és úgy tűnt, hogy némi idő eltelte után normális lett. Mivel felnőttek voltak, nem elleneztem, hogy külön utakon próbálkozzanak. Abban a tudatban éltem, hogy vannak még kölykök a fészekbe, de tévedtem. Mikor megtudtam, hogy a társam mit tett, rögtön végeztem vele. Sokáig úgy hittem, hogy ő volt az életem párja, de egy jóslat más mondott. Szóval vártam, míg a jóslat teljesül és megkaptam Gwendolynt. Miután megfogantál, azt hittem, hogy a történelem megismétli önmagát, ezért a fivéreidre bíztalak. Ekkor úgy tűnt, hogy Lucas igazi védelmező fivér lesz, aki a kistestvérét meg akarja óvni, hogy neki is hasonlóan pokoli gyerekkora legyen, ezért hazudta neked több mint ötven éven keresztül, hogy az ő fia vagy – nyalta megy a száját.
-          Ez akkor sem a megfelelő válasz az eredeti kérdésre – tiltakozott Tony, aki nem hagyta elterelni a figyelmét a múlt meséjével.
-          Igen, szeretem mind a négy fiamat, de az állati ösztöneim miatt, ők ezt nem értik meg, hogy mi is játszódhat le bennem. Ti jóval több emberséggel születettek, hiszen anyáitok is emberek voltak eredetileg. Azonban, akit én megharapok, az már soha nem lehet ember – közölte.
-          És Lane miért nem maradhat itt, ha te parancsolsz ezen a helyen. Lucas hogyan érhetne hozzá? – kérdezte Tony.
-          Laurant és Lucas tud erről a helyről. Úgy egyeztem meg velük, hogy bármikor betehetik a lábukat ide, de az itt élőket nem bánthatják. Azonban a kis barátnődnek nem itt van a helye, szóval őt nem tudom megvédeni – felelte.
-          Phil, hívd Colint, hogy valahogy készítsenek egy mágikus erőteret, ahová két napig nem teheti be a lábát senki – lett ideges Tony, miközben odaszólt a háttérben várakozó barátjának.
-          Nyugalom Tony! Menjünk vissza Sawyerville-be, az ottani védelem a legerősebb és néhány napig kitart – tanácsolta Kyle.
-          Igazad van – helyeselt, mikor eszébe jutott a ház, ami minden démont semlegesít.
-          Sawyerville az Oveans boszorkák fészke, kockázatos odamenni – figyelmeztette őket Wolfram.
-          Lane is közülük való, nem lesz baj – felelte Tony.
-          Miranda Oveans átka még mindig él, ami azt jelenti, hogy te hamarabb halsz meg, mint ő – figyelmeztette a fiát, amitől Gwendolyn igencsak megijedt.
-          Tévedsz, míg élek, addig él Lane is, hiszen az egyik Oveans szórt rá egy védőátkot – felelte eltökélten.
-          Mit jelent ez pontosan? – kérdezte Gwendolyn, hiszen jól tudta, hogy az Oveans átkok igen erősek. Ebben az esetben van rá esély, hogy Lane túlélje, és akkor Tony nem jutna Lucas sorsára. Végülis, ha segít nekik, akkor Tony is könnyebben elfogadja majd anyjaként.
-          Amíg nem fordulunk egymás ellen, a halál nem érhet utol egyikünket sem – felelte a fiatal férfi.
-          Értem – sóhajtott mélyet a nő, aki teljesen össze volt zavarodva, hiszen Lane biztos magában, hogy hamarosan meghal. Ezek szerint mégsem szereti Tonyt úgy, ahogy mondja, és érzi a vesztét, az undorító dögszagról nem is beszélve.
-          Most pihenjetek, és majd délután elindultok a boszorkányfészekbe – tanácsolta Wolfram.
-          Beszélek Bettyvel, hogy emeljenek fel egy védőfalat, ami két napig kitart – kereste elő a telefonját.
-          Az itt nem fog működni – jegyezte meg messziről James.
-          Akkor mutasd meg, hogy hol működik! Kyle, Phil tartsátok a szemeteket addig Lane-en! – fordult a két barátjától.
-          De van saját telefonvonalunk is – címezte a bátyjának James.
-          Hát jó, legyen. Beszélnünk kell még Lane fivéreivel is, hogy Londonban miként állnak a dolgok és persze, hogy a testvérükkel mi van – sóhajtott mélyet.
-          Gondolom, szembeszállsz a két bátyáddal – állapította meg Wolfram.
-          Ha kényszerítenek, akkor igen – bólintott Tony. – Bár Lucast ismerve kemény harcoknak nézek elébe.
-          Add meg, ami jár neki! – bíztatta Gwendolyn.
-          Lucas túl kényelmes hozzá, hogy megküzdjön velem, inkább rám küldi a tábornokokat, hogy azok intézzenek el – adott kimerítő feleletet az anyjának.
-          James te is velük mész, és részt fogsz venni a harcban! – utasította a legfiatalabbik fiát Wolfram.
-          De neki nincsenek ilyen tapasztalatai – tiltakozott a fiúk anyja.
-          Phil és Kyle mellett sokat tanulhatnak – fonta keresztbe a karjait a mellkasa előtt Tony, majd hátat fordított a szüleinek. – Gyerünk öcskös, sok dolgunk van – mondta komoran, miközben lassú léptekkel elindult az ajtó felé.
-          Tegyük fel, hogy Lane meghal valami oknál fogva, akkor mit fogsz csinálni? – kérdezte az anyjuk.
-          A dühömhöz képest semmi sem lesz az ötszáz éves vámpír-vérfarkas háború, és a pokol összes szolgájának szétrúgom a seggét – ígérte meg, miközben egy hatalmas méretű mágiahullám hagyta el a testét, ami azt jelezte, hogy valóban komolyan gondolja.
-          A Halál veszélyes ellenfél – figyelmeztette az apja.
-          Én sem vagyok kezdő, attól, hogy húsz éves a kinézetem, attól sokkal idősebb vagyok és sok nehéz csatán vagyok túl, és a legtöbbet ezek közül Lane ellen vívtam. Nem hiába volt rettegett a neve már tizennyolc éves korában – figyelmeztette őket.
-          A kis LAOM valóban nagy név volt, de elvették a halhatatlanságát, ahogy veled is megtehetik. Ezt tartsd észben! – emlékeztette Wolfram a kemény tényekre.
-          Nem engedem el, hogy végre viszont szeret – azzal elhagyta a szobát, Kyle rögtön vele tartott, míg Phil várt, hogy mi fog még történni.
-          James tartsd rajta a szemed! Igaz előbb meg kellene látnunk, hogy is alakulnak a dolgok. Bár sajnos a halál Lane körül legyeskedik, ami igazán kár érte. Ő megfelelő királyné lett volna Tony mellé. Laurant ideje hamarosan lejár, mivel a népünk egyre határozottabban elveszti benne a hitét. Tony tökéletes lett volna, főleg egy ilyen társsal az oldalán – töprengett hangosan Wolfram.
-          Ezt hogy érted? – lepődött meg Gwendolyn.
-          Annak a lánynak vámpírként tisztább lelke volt, mint bármelyik embernek – felelte Wolfram.
-          Apa valóban gondolod, hogy egy ilyen múltú nő jó királynéja lehetett volna a népünknek? Elfelejtetted, hogy mennyi társunkat ölték meg a vámpírok? – találta meg végre a hangját.
-          Nincs más választásom, mint elmondani, hogy mi történt ötszázhuszonöt évvel ezelőtt – sóhajtott mélyet, majd elmondta Lucas és Draco történetét, hogy miképpen ért véget az irigylésre méltóan harmonikus barátság, mondhatni egyetlen nő miatt, aki mellesleg nem akart ekkora felfordulást, csak boldog szeretett volna lenni a szerelmével.
-          Értem, de akkor is a vámpírok kezdték az egészet, hogy Draco megölte a húgát – ellenkezett.
-          Igen, de Lucast figyelmeztették, hogy mi lesz ha visszavág, hogy hány társa fog meghalni akkor, míg ki is várhatta volna, hogy Marcus lépjen, és akkor most nem lenne ellentét és visszakaphatott volna mindent. Habár azt a világot nem láttad volna, mert édesanyádat soha nem ismerhettem volna meg. Így te és Tony sem jöhettetek volna a világra. Akkor most Lane Lucasé lenne, és Lane halott nővére Dracoé, minden szép lehetett volna mostanra és persze a démonok uralnák a világot.
-          Gyerünk Phil, segítsünk a bátyámnak! – fordult el ő is a szüleitől, és mentek a két helyismeret nélküli farkas után.
*
Hosszas telefonálások és előkészületek után végre mindent sikeresen elintéztek. Tony egyeztetett a Londonban maradt fivérekkel, akik örültek, hogy végre hírt kaptak a testvérükről. Nem örültek neki, hogy Lane-t távol viszik tőlük, de belátták, hogy pár napig az Oveans nénik mellett lesz a legnagyobb biztonságban. Sean le akart utazni Sawyerville-be, de a központ megfigyelés alatt volt, így jobbnak látták, ha ez az információ nem kerül napvilágra.
Betty és Annie a nap folyamán elkészítették a védőmezőt Lane lakása köré, ami sokkal kisebb terület volt, amit védeni kellett. Lane csupán az indulás előtt ébredt fel.
-          Kedvesem, most el kell mennünk – súgta a fülébe Tony.
-          Mennyit aludtam? – ijedt meg.
-          A délelőttöt aludtad végig, de ezt nem is csodálom, hiszen egész éjszaka fenn voltál és értem aggódtál – csókolta meg.
-          Azóta jól vagy? – simította végig a férfi arcát a csók után.
-          Mi a baj? – vette észre, hogy valami nincs rendben Lane-nel.
-          Félek, hogy valami baj lesz, és megint elveszítelek – ölelte át a férfit, miközben az arcát Tony mellkasába fúrta.
-          Az nem fog megtörténni. Nem fognak minket többé elszakítani egymástól.
-          Mi a terv? – kérdezte fáradtan.
-          Hamarosan indulunk Sawyerville-be, ahol két napig meghúzzuk magunkat, míg a ceremónia ideje le nem telik, és utána megtalálom a módot, hogy ismét kárhozott lélek legyél, és feleségül veszlek – állapította meg.
-          Te aztán bátor vagy – állapította meg.
-          Az irántad érzett szerelmem bátorságot ad – mosolygott kedvesen a nőre. Éppen újra csókban egyesült volna az ajkuk, de ekkor berobogott a szobába Kyle.
-          Bocs, hogy megzavarom a nyelvcsatát, de indulni kéne, mert így csak a farkasok támadásától kellene tartanunk. A vámpírok napnyugtáig árnyékban maradnak. A kamu konvojt már elindítottuk, és a többi kocsi is készen áll. Shane és Sean eljátsszák majd, hogy visszaviszünk Londonba, szóval, ha innen nem kerül ki az info, akkor minden rendben lesz – közölte a pillanatnyi állást.
-          Rendbe hozom magam, és utána indulhatunk – bólintott Lane. Kyle fordult kifelé, de Tony nem mozdult.
-          Hé Don Juan, fel akar öltözni! – intézte Tonynak Kyle.
-          De én maradhatok – ellenkezett.
-          Majd, ha biztonságban lesz a lakásán, addig maradj a gatyádban! – parancsolta ki a szobából.
-          Igaza van, az éjszaka a miénk lesz – felelte bólintva Lane és egy szenvedélyes csókkal adott nyomatékot az ígéretének.
-          Rendben – állt fel Tony Lane mellől.
-          Tony – szólt utána a nő.
-          Igen? – fordult vissza reménykedve.
-          A szigorú menetrendbe zsúfoljunk bele egy ebédszünetet is – kérte reménykedve, miközben a gyomra hangot is adott a kérésnek.
-          Rendben, intézkedem – nevetett, majd még lopott egy csókot, és elhagyta a szobát.
Lane ajkairól ekkor fagyott le a mosoly. Rettegve gondolt arra, hogy holnap este mindennek vége. Elég igazságtalannak érezte ezt a sorsot, hogy elszakítja Tonytól. Azonban ezen nem töprenghet, mivel a férfi mindent kockára tesz, hogy megvédje a haláltól, ami holnap így is úgy is elragadja. Azonban így nem egy áldozati oltáron fogja végezni, hanem a szeretett férfit ölelheti az utolsó pillanatig.
*
Colin így kora délutánra feladta a próbálkozást, hogy lebeszélje a bátyát az öngyilkos akcióról. Tudta, hogy van egy terve, ami a jelen szituációban több rizikó pontot tartalmazott, ami még ésszerűtlenebbé tette az egészet. Shane-nek és Seannak kiadták a feladatot, hogy védjék meg a konvojt, amivel Lane-t hozzák vissza a városba. A két kicsi úgy tudta, hogy a nővérüket fogják megvédeni, ezért egy jelentősebb haderőt adtak melléjük, így kisebb volt a veszély, hogy kiderüljön a csel, miszerint Lane nem is lesz a közelben. Quinn előkereste az öltönyét, és nagyot sóhajtva gondolt arra, hogy mekkora őrültségre is készül. Tudta jól, hogy csapdába sétál, de most először az életében magára akart gondolni, és nem a családjára, vagy a közösségre, ami körül veszi.
*
Este volt már mikor Lane és Tony beért a nő lakásába. Út közben egyszer megálltak, hogy a nő egyen valamit, és egyszer bevásárolni. Kyle rögtön eltért a könyvesbolthoz, hogy lássa Lilyt. Ezen legjobban Phil lepődött meg, hiszen ez volt a legvalószínűtlenebb vonzalom, amire gondolt volna. Kyle világéletében izomagy típus volt, nem igazán szeretett olvasni, és a művészetek sem érdekelték. A fogadott fivére mindig úgy hitte, hogy egy hozzá hasonló vagány nő lesz a társa, jobban mondva, élettársa, aki mellett soha nem kötelezi el magát.
Éppen ezen gondolkodott, mikor Betty néni odalépett hozzá és James-hez.
-          Fiúk lenne egy kérésem hozzátok – jelentette be.
-          Mi lenne az? – lett rossz érzése a rangidős vérfarkasnak.
-          Elvinnétek Andreát Londonba az unokafivéreihez? – érdeklődött a nő.
-          Miért? – kérdezte kissé keményen James, aki nem volt hozzászokva, hogy ennyire ne legyenek körülötte a társai.
-          Kicsit feltűnő, hogy ennyi farkas van itt Sawyerville-ben, és a mágustérképeken látszik, hogy egy boszorkánnyal több van, mint eredetileg. Egyébként is fontos hírei vannak Quinn és Colin számára, másfelől könnyen lehet egy csali is, mivel a mágikus kisugárzása és a külseje hasonlít Lane-re – felelte elég keményen.
-          Mit mondasz Phil? – kérte ki a tanácsát James, akinek a hátán felállt a szőr ettől a monológtól.
-          Rendben, elkísérjük a kishölgyet Londonba, de csak akkor, ha megbizonyosodtunk a lakás körüli védőmező legyőzhetetlenségéről – felelte határozottan.
-          Az előző védőburok is hét évig bírta, és most csak két napról van szó. Ha a holnap éjfélt túlélik, akkor a ceremónia is értelmetlen lenne. Minél kevesebb gyanús mozgás van itt, annál kevésbé figyelnek fel erre a városra, mint Lane rejtekhelye – magyarázta.
-          Rendben, meggyőzött – sóhajtott mélyet Phil.
-          De nekünk Tony közelében kell maradnunk – tiltakozott James.
-          Neki most csak Lane kell a közelébe. Az a kettő már régóta vágyik egymásra, ezért hagyjuk kicsit kettesben őket! – javasolta Betty.
-          Rájuk is férne az elmúlt napok után – helyeselt Phil.
-          Látjátok – lett lelkesebb a nő.
-          Hol van az a kislány? – sóhajtott mélyet.
-          Hamarosan nagykorú leszek, nem vagyok már kislány – jelent meg végszóra az említett.
-          Andrea hozzájuk képest valóban kislány vagy, mivel Phil nyugodtan lehetne a nagyapád is, míg ez a fiatalember itt, minimum háromszor vagy fiatalabb nála – mutatott Jamesre.
-          Én, mint nagyapa? – sértődött meg kicsit Phil.
-          Túl vagy a hatvanon, nem? – tette csípőre a kezét Betty, mire Phil bólintott. – Andrea nemrég múlt tizenhét – tapsolt jókedvűen.
-          Akkor Tony mennyi idős? – lepődött meg Andrea.
-          Amennyi én, és mielőtt még rákérdeznél, igen Kyle is annyi – mondta unottan.
-          Vén kujonok, ilyen fiatal lányokra ráhajtani, mint Lane vagy Lily – háborodott fel a korkülönbségen.
-          Nem mintha közöd lenne hozzá, de a menyasszonyom ötvenhét éves, és vérfarkas. Szóval, ezt nagyon elnézted – kezdett kijönni a béketűréséből. – James te vezetsz, én sárkányháton megyek – tekintette lezártnak a dolgot.
-          Rendben – ment bele James.
-          Nekem is jó – bólintott Andrea.
-          Akkor induljunk, vagy még valamit akar a kislány? – gúnyolódott Phil.
-          Mehetünk – sértődött meg Andrea, miközben dühében kipirult az arca, amitől még ártatlanabb lett a kinézete, még kislányosabb.
*
Londonban Quinn ekkor indult el az estélyre, ahová az apja hívta meg. Az egész olyan volt, mintha egy tábla felé menne, amire az van írva, hogy áldozat leszel, ha idejössz. A gyomra egyre kisebbre zsugorodott, miközben azon idegesedett, hogy ki tudja-e menekíteni épségben Emilyt. Az is megfordult a fejében, hogy a nő az apja szövetségese, és ő is benne van a csapdában. Ahogy megérkezett a régi otthona előkertjébe, leparkolt, és felnézett a hatalmas épületre, ami rengeteg boldog emlék színhelye volt, annak ellenére, hogy sok nehéz órát élt meg ott.
Nagyot sóhajtva kiszállt, és az a bejárati ajtó felé lépkedett, ahol már látta a masszív idegen démonokat, akik azóta Michael pribékjei voltak, hogy a gyermekei elhagyták őt. Éppen belépett volna a régi otthonába, mikor az egyik ajtónálló útját állta.
-          Meghívó? – kérdezte érdes hangon. Habár emberi külseje volt, mégis érződött belőle a pokol kénes bűze. Ezek a fajta démonok rosszabbak voltak az egyszerű vérfarkasoknál, vámpíroknál vagy egyéb állati alapú démonoknál, akiket az állati ösztönök hajtottak. De a pokoli démonok mások voltak, ők az emberi bűnökből születtek, nem ösztönből éltek, hanem kegyetlen vágyakból és a bűnökért.
-          Itt van – mutatta fel a papírt, amit az apja hagyott.
-          Jól van, me… - mondta volna az ellenőrző démon, mire egy másik jelent meg.
-          Igazold, hogy tényleg te vagy az elsőszülött! – parancsolt rá.
-          Nála volt a meghívó – felelte az előbbi őr.
-          Láttad te is a portrét, ezekből kettő van, és a fiúk teljesen egyformák. Igazold, hogy te vagy Quinn Mealorie! – mondta vészjóslóan.
-          Szólj az apámnak nevezett mocsoknak, ő ránézésből igazolni fogja! – nem hagyta magát zavarba hozni.
-          Végre egy ismerős arc – hallotta meg Emily hangját.
-          Ezt én is elmondhatom – mosolygott a nőre, akinek a szemei jókedvtől csillogtak. Ettől Quinn kicsit összezavarodott, hogy most a tényleges viszontlátásnak örül, vagy azért örül, mert a terve összejött.
-          Szépen néznek ki emberek, a házigazda fiát be sem engedik – szidta őket enyhe hangnemben.
-          Tudjuk, hogy a fia, de csak az egyiket engedhetjük be, és nem tudjuk, hogy ő pontosan melyik – vakarta a fejét az ajtónálló.
-          Akkor én bemutatom maguknak Quinn Peter Oveans Mealorie-t – oktatta ki őket. Quinn csak enyhén lepődött meg, hogy a nő tudja a teljes nevét.
-          Rendben, köszönjük – hajoltak meg a nőnek.
-          Köszönöm – súgta oda a nőnek.
-          Most te jössz, segíts lelépnem erről a vacak estélyről! – kérte.
-          Hogyhogy eljöttél? – lepődött meg.
-          Az egyik üzlettársam hívott el, hogy mekkora nevek és befolyásos ember lesz itt, de egy rakás unalmas és sznob idióta – fogta suttogóra a hangját.
-          Szóval, akkor nem az apám mondta, hogy gyere el? – lélegzett fel.
-          Dehogy, az apáddal nem beszéltem soha életemben – tiltakozott a nő.
-          Szerinted, tudnánk észrevétlenül távozni? – érdeklődött.
-          Remélem kocsival jöttél, mert a taxik nem jönnek ki ide, hidd el próbáltam, de a kísérőm nem hajlandó velem távozni – figyelmeztette.
-          Valamit meg akarok nézni az istállóban, de utána mehetünk – súgta a nőnek.
-          Én is megnézném az istállót, biztos érdekesebb, mint ez a sok külföldi nyelven beszélő mágus, akik nem akarnak befogadni – nézett szét.
-          Ne ijedj meg, de ezek a kontinens legnagyobb alvilági vezérei, és most az alvilágon a démonvilágot értem – felelte.
-          Micsoda? – fogta suttogóra a hangját.
-          Hát eljöttél végül Quinn? – hallották meg Michael hangját. Emily látta, hogy a fiatal férfit kirázza a hideg.
-          Nem volt más választásom – állt védelmezően Emily elé, aki nem értette a férfi testbeszédét.
-          Szóval ő az a hölgy, akit a szíved választott – mérte végig a zöld estélyibe öltözött nőt.
-          Fogd be! – sziszegte.
-          Xalar gondoskodj róla, hogy Ms. Danvers kényelmesen érezze magát a pincében a neki előkészített üvegcellában! – intézte a legfőbb emberének.
-          Meg ne próbálj hozzáérni! – jelent meg a kezében a hatalmas kasza, ami hű fegyvere volt már egészen kis kora óta.
-          Mi folyik itt Quinn? – ragadta meg a szabad kezét Emily, miközben érezte, hogy a többi vendég tekintete rájuk szegeződik. Ekkor vette észre, hogy mindegyiknek szó szerint sötét a pillantása.
-          Menjünk ki a kertbe, és beszélgessünk el arról, hogy Quinn milyen génekkel is született! – javasolta. – Nem lenne jó, ha megzavarnánk ezt a szép partit – mondta mézes mázos hangon.
-          Miről beszél, milyen génekről? – lett idegesebb Emily.
-          Vagy úgy nem mesélte el soha, hogy vámpírnak született, ahogy a többi testvére is, Isabell kivételével – állapította, meg, miközben kisétáltak a kertbe.
-          Quinn ez nem igaz – rettent meg.
-          De sajnos igaz – sóhajtott mélyet.
-          Nem, nem lehet igaz – ütögette meg a mellkasát dühösen.
-          Milyen romantikus is ez a kép – mondta cinikusan Michael, miközben vörös szemekkel szemlélte a pár beszélgetését.
-          Most elmegyünk – jelentette be Quinn, és Emily kezét megragadva indult volna előre a kerten keresztül.
-          Lassan a testtel! – állta az útjukat Xalar. – Való igaz, hogy nem vagy olyan nagy préda, mint LAOM, de te is bőven megteszed fényjáró – húzott elő egy hatalmas kardot.
-          Miből gondolod, hogy leállok veled harcolni? – kérdezte kettőjük közé emelve a kaszát.
-          Mert a hölgyikének másképpen annyi – csettintett egyet, mire némi fekete füst kezdett kavarogni, amiből előbukkant a megkötözött Emily.
-          Mocsok – támadt az idegennek, aki elegáns mozdulattal ugrott el előle.
-          Már megbocsáss, de engem nem olyan egyszerű legyőzni, mint egy egyszerű vámpírt. Mindezek mellett megkérnélek rá, hogy ne nagyon ugrálj, mert az apád épségben kíván elraktározni, mint kísérleti alany – nézegette a körmét, mintha sokkal érdekesebb lennének a férfinál.
-          Nem leszek megint a kísérleti játékszere, nincs az az isten – jelentette ki, miközben egy lesújtó pillantást adott az apjának is.
-          Ezt beszéld meg a fateroddal, de ha sokáig nyavalyogsz, akkor a hölgyike fogja bánni – fenyegetőzött.
-          Hagyjuk ki belőle Emilyt, ha legyőzöl itt maradok, de őt akkor is itt elengedítek, egyébként meg menj a fenébe! – villant vörös fény a szemébe, amitől a nő még jobban megrettent.
-          De utállak titeket, kis suhanc démonok – taszította egy energia nyalábbal a megkötözött nőt. – Remélem, vagy olyan jó, mint a húgod volt. Négyszáz év alatt, ő volt az első, aki meg tudott izzasztani – dicsekedett.
-          Akkor van esélyem – látszott az egészséges önbizalom Quinn arcán, majd a pimasz fejvadászra támadt. Ekkor az idegen szürkés fehér bőre rögtön szinte fekete lett, mint a szurok, mintha valamilyen réteg is rakódott volna rá.
Quinn első csapása, látszólag eltalálta, de nem tudta megvágni.
-          Elfelejtettem közölni, acélkeménységű a bőröm – vigyorgott, majd a kardjával megvágta Quinn arcát.
-          Gyorsan gyógyulok, szóval te sem mész sokra – forrt be azonnal a vágás, miközben azon bosszankodott, hogy sokáig fog tartani a harc. Emily közben elmormogta az ellenátkot, amivel az őt fogvatartó kötelek eltűntek.
-          Lássuk, ki bírja tovább! – támadt a fekete harcos, mire most a Mealorie szülött sikeresen védekezett. Emily nem tudott mozdulni, szinte földbegyökerezett a lába. Még soha nem látott ilyen harcot. Mindezek mellett zavarta, hogy a régi iskolatársának vörösek a szemei, arról nem is beszélve, hogy a szeme láttára gyógyult be a seb, amiből alig szivárgott vér. Vagyis bizonyosságot nyert a támadójuk állítása, hogy a Mealorie család tagjai nem egyszerű emberek, ilyen mozdulatok mellett az is kérdéses, hogy egyáltalán emberek-e.
-          Emily tűnj innen! – ragadta meg hirtelen a karját Quinn, és próbálta arrébb lökni a támadó rivális útjából. Nagyon nem örült neki, hogy a nő ott maradt. Nehezére esett beismernie, de a középiskola alatt nagy hatást tett rá. Tetszett neki, hogy egyben okos és gyönyörű, mindemellett őszinte is. Átkozta Isabellt, hogy nem tudott visszatérni az iskolába, hogy elmondja a véleményét Emilynek. Most meg, ez a nyomorult a nő szeme láttára hozza ki belőle a legrosszabbat.
-          Inkább magaddal foglalkozz draklia! – parancsolt rá a fejvadász. Emily reszketve figyelte a harcot. Mikor meghallotta, hogy hogyan nevezték a gimnáziumi szerelmét, legszívesebben sikítani akart volna. A mágikus tanulmányaiból jól tudta, hogy kiket is neveznek drakliáknak.
Egy különös félig vámpír, félig ember csoport, akik vért fogyasztanak, mindezek mellett képesek elviselni a napfényt. Ők születnek, és nem lehet őket teremteni. – idézte fel a régi tanulmányokat. Quinn arca egyre jobban torzult elfelé, ahogy szabadította fel magában a démoni erőket. A sebei sem forrtak már össze olyan gyorsan, mindezek mellett, még az ellenfelét sem tudta megsebezni. Emily nem tartotta magát egy ijedős embernek, de mégis megrémült attól, amivé a fiatal férfi változott, de annál sokkal jobban, hogy most itt a szeme láttára meg is halhat. Rájött, hogy az érzelmei egyáltalán nem enyhültek felé. Még mindig szerelmes volt a legidősebb Mealorie testvérbe, és nem csak egy szimpla fellángolás volt.
Legszívesebben segített volna neki, de mit is tehetne, miközben a férfi egy ilyen ellenféllel küzd. Jól tudta, hogy nem ember, de azt is tudta, hogy genetikailag kísérletezték ki. Nem töltött sok időt a közelében, de akkor is a családját és a gyengébbeket védte az igazságtalanságtól. Szüksége volt egy ilyen igazságra, hiszen ő is az igazság szerint akart élni.
-          Ez így olyan unalmas – mondta a fejvadász, miközben neki nem volt egy kis sérülése sem. – Mindjárt elvérzel itt nekem. Nincs más lehetőség meg kell csapolni a barátnődet, miután kiütöttelek, hogy ne ramaty állapotban adjalak át az apádnak – fordult Emily felé, és változott vissza az eredetijére a bőre színe. – Azért meg kell hagyni, egész jó az ízlésed – mérte végig a nőt.
-          Ne merj hozzáérni! – tápászkodott fel nehezen a földről Quinn. Átkozta magát, hogy Colin nem jött vele.
-          Te csak magaddal foglalkozz! – parancsolt rá.
-          Fuss Emily! – nyögte fájdalmasan Quinn, mire a nő magához tért, és próbált a tömeg felé menekülni, hátha a fejvadásznak ez visszatartó erő lehet.
-          Hamarabb kellett volna kislány, amikor először mondta – kapta el, és lökte az egyik fához.
-          Mocsok – nyögte a nő, aki érezte, hogy néhány bordája megrepedt.
-          Pont olyan vad vagy, mint LAOM, de kár is érte, hogy egyszerű ember lett – szagolt bele a nő nyakába, akinek mérhetetlen undora támadt az idegen férfi ellen. Próbálta ellökni, de sikertelennek bizonyultak ezen törekvései. Hirtelen morgást hallottak.
-          Mi volt ez? – ijedt meg még jobban Emily, hogy még valamilyen alakváltó szörny is rejtőzik a kertben.
-          Lucas király biztos várja a testet, amivel megetetheti a csőcseléket – vigyorgott, mire Emily még jobban megijedt, hogy előbb a vérét veszik, majd vadállatok marcangolják szét a testét, és soha senki nem fogja tudni, hogy mi is történt vele. A fejvadász a hajánál fogva kezdte el húzni a sebesült prédához, aki már eléggé gyengén lihegett. Egy kisebb méretű tőrt vett elő, hogy megvágja a nő nyakát vele.
Emily kézzel, lábbal menekült volna, de a démoni képességű férfi túl erős volt. Quinnt is lenyomta egyszerűen, minden nehézség nélkül. Talán a férfi tényleg túl jó vámpírnak, és nem fogyasztott mostanában vért, amitől meggyengült. Milyen ostoba végzet is, hogy emiatt haljon meg. Emily halkan zokogott, mikor érezte a hideg pengét a nyakánál. Rémülten szorította össze a pilláját, hogy ne érezze a nyakába hasító fájdalmat, és a belőle távozó életet. Egy halk suhogó hangot hallott, mire érezte, hogy a fejvadász szorítása gyengül.
Hiába várta a lesújtó halált, még mindig élt, miközben érezte, hogy valami meleg folyik végig a hátán, majd egy tompa puffanást hallott oldalról. Rettegve nyitotta ki a szemét, az első amit meglátott Quinn volt, ahogy zihált alatta.
-          Jól vagy? – kérdezte zihálva a nőt.
-          De, de… - nem értett semmit, nézett szét, és meglátta maga mellett az átszúrt nyakú fejvadászt.
-          Nyugalom, már vége! – ült fel és ölelte át a nőt.
-          Erre nem fogadnék – húzott elő egy varázstöltényekkel töltött pisztolyt Michael, mire Reno feltűnt a semmiből, és megharapta a karját.
-          Bocs a késésért fiatalok, de elég nehéz volt ide betörni – jelent meg Axel is.
-          Tűnjünk innen! – állt fel nehézkesen Quinn, és Emily karját megragadva próbált minél hamarabb a kocsihoz érni.
-          Renoval fedezünk titeket – jelentette ki Axel.
-          Rendben, de vigyázzatok, az apám soha nem játszik tisztességesen – figyelmeztette őket Quinn.
-          Pont te mondod, aki a lehető legkevesebb támogatás nélkül jöttél ide egy nő miatt? – adott neki egy taslit.
-          Ne most vitatkozzatok ezen! – akadt ki Emily.
-          Értem – mosolygott, miközben végig nézett a nőn Axel. – Menjetek – engedte útjukra őket.
Quinn összeszedte minden erejét, és igyekezett nem összeesni, míg elérik a kocsit. Emily igyekezett segíteni őt, de az egész feleslegesnek hatott, mivel a férfi nem támaszkodott másra, mintha nem bízna benne. Az igazság az volt, hogy valóban tartott kicsit a nőtől, míg a másik ok az volt, hogy igyekezett mindig erősnek mutatkozni. Egyébként is csak Colinra támaszkodott a csatákban, benne bízott meg teljes mértékben a harcmezőn. Sokan úgy látták, hogy Axellel is jó párost alkotnak, de mégsem volt az a biztonságos érzés harc közben, mint a fivére oldalán harcolva.
-          A fene, hogy ennyi sebből kell véreznem – jött rá, hogy ez most a szokottnál is veszélyesebb. Egyszerűen nem ismert magára, hogy mennyi mindenben hibázott, hogy lásson egy régi kedves ismerőst.
-          Szép vagy, a születésnapunkon nyiffannál ki – hallotta meg Colin gúnyos hangját. – Milyen dolog lenne, ha csak Lane-nel osztoznék ezen a szülinapon?
-          Mintha eddig ünnepeltük volna – nyögött fájdalmasan, miközben a fivére vállára borult.
-          Szépen elintéztek – tartotta meg, miközben intett a kíséretének, hogy fedezzék őket, miközben ő elviszi a kocsijához. – Axel majd remélem hozza Quinn járgányát, mert elég sokba került – elmélkedett, miközben a vállára vette a vértől koszos fivérét. Az egyik kocsiba tette, majd adott neki egy zacskó vért a csomagtartóból.
-          Hogy lehetsz ilyen nyugodt? – akadt ki Emily, akinek kezdett nagyon sok lenni az éjszaka.
-          Már a legidősebb testvéremet is biztonságban tudom, így nincs miért izgatnom magam. Most pedig húzzunk innen, mert mindjárt megkezdik a visszavonuló hadműveletet, és nekünk nem kéne útban lenni – ült be a volán mögé, és indított. Az elhagyatott erdős utakon meglepően merészen hajtott, egyes kanyarokat nagyon élesen vett be.
-          Óvatosabban is mehetnél - kapaszkodott Emily.
-          Nyugalom, itt nőttem fel. Ismerem ezeket az utakat, mint a tenyeremet, mivel rengetegszer menekültem itt az életemért – indokolta meg. – Most is az életünkért kell menekülnünk az apánk elől, szóval mondhatnám, hogy nosztalgikus – jelent meg egy boldog félmosoly az arcán.
-          De akkor még Laney is erős volt – tiltakozott Quinn, miközben felült. A vér felét megitta, és a sérülései is begyógyultak mind.
-          Bízom a kutatásaidban, és a régi vámpírvérével minden a régi lehet. A legjobb az lenne, ha több próbálkozás nélkül sikerülne – elmélkedett.
-          Miért? Egyáltalán mi történt Lane-nel? – nem értett semmit Emily.
-          Halandó lett, mikor Isabell meghalt hét évvel ezelőtt. Ezért nem tértünk akkor vissza az iskolába, mert sok tragikus esemény történt akkor – felelte szomorúan Quinn.
-          Születésnapunk van, lehetnél kevésbé letargikusabb is – szólt rá a bátyjára Colin.
-          Ha túléltük a hetet, akkor benne vagyok, de addig hagy maradjon meg nekem a lehetőség, hogy aggódjak, mint legidősebb testvér. Egyébként az öcskösökkel minden rendben? – váltott témát.
-          Negyedórája jelentettek, hogy még gyanús mozgás sem volt – vont vállat.
-          Akkor kiderült, hogy az egész elterelés – ütötte meg dühösen az anyós ülést hátulról.
-          Hé, tartsd tiszteletben a kocsimat! – lett dühös.
-          Legyen neked – sóhajtott mélyet, és dőlt hátra.
-          Emily mondd a címed, először hazaviszünk téged – szólt barátságosan a nőhöz.
-          Előbb a testvéredet kéne megvizsgálni – tiltakozott.
-          Nyugalom, neki semmi baja sincs, maximum annyi, hogy szerelmes – nevetett jókedvűen.
-          Fogd már be! – sziszegte az öccsének.
-          Legalább élted tovább az életedet – csendült szomorúság Emily hangjában is. Bár ő egyáltalán nem értette, hogy miért, hiszen ő is azt tette, bár az más kérdés, hogy a párját nem találta meg.
-          Tudjátok mit srácok, én megvárom, itt Axelt, Quinn te pedig vidd haza Emilyt, szerintem van néhány dolog, amit tisztázni szeretnétek – érezte magát rettenetesen feleslegesnek a fiatalabbik Mealorie fivér.
-          Biztos vagy ebben? – lepődött meg Quinn.
-          Utálok szívcsatákba keveredni – állt félre az autóval, és kiszállt.
-          Colin, erre most a legkevésbé sincs időnk – jött ki a béketűréséből Quinn.
-          Attól tartok, hogy van. Ti menjetek, és beszéljétek meg a múltat, és ha aktuális, akkor a jelent is – indult el az ellentétes irányba.
-          Ez mi volt? – kérdezte semmit sem értve Emily.
-          Az öcsém eljátssza a menő testvért, de ezért még rendesen behúzok neki, esküszöm. Vagy beégetem Wade előtt – szállt ki hátulról, és megkerülve a kocsit beült előre.
-          Ez a Wade a barátnője? – ült be a férfi mellé, a kissé szétvert anyósülésre.
-          Nem hivatalos – mosolygott, hogy körülbelül pont olyan béna, mint az öccse szokott lenni az ápolónővel szemben. – Menjünk! – indított.
-          És neked van kapcsolatod, nem hivatalos vagy hivatalos – pirult ki kissé a nő.
-          Én egy öccseiért és húgáért aggódó nagy testvér vagyok, nincs időm rá. És őszintén, már hosszú ideje nem találkoztam olyannal, aki lenyűgözött volna – mondta kissé elmélkedve Quinn.
-          Régen volt talán? – kérdezte Emily, kissé gúnyosan.
-          Ha ennyire kíváncsi vagy rá, akkor igen volt valaki, bár annak a lánynak hazudtam valamiben, hogy szóba álljon velem – ment bele a játékba.
-          És mi volt az eget rengető hazugság? – lett kíváncsi a nő.
-          Hogy nem vagyok képes egyedül rájönni könyvekből az alkímia rejtelmeibe, és rávettem a nevezetes lányt, hogy segítsen és eljátszottam a nehéz felfogóképességűt – vallotta be.
-          Csak, hogy foglalkozzak veled, hülyének tettetted magad. Ez nem volt szép, de így ennyi év távlatából megbocsátom – nevetett Emily. Innentől feloldódott köztük a beszélgetés, és mire beértek Londonba, már olyan volt, mintha el sem váltak volna.
*
Közben Axel és a többiek nem kis felfordulást csináltak. Éppen igyekeztek visszafelé, mikor találkoztak az út mentén sétáló Colinnal.
-          Csak nem kidobtak a saját kocsidból? – gúnyolódott Axel, aki élvezte Quinn kocsijának a felszereltségét és a jó állapotát. Az anyósülésen kényelmesen terpeszkedett Reno, mintha igazi utazó tigris lenne.
-          Önként szálltam ki, nem volt kedvem a nyáladzásukhoz – ült be hátra.
-          Akkor most menjünk haza, hogy te a nővérkével turbékolhass? – gúnyolódott az ősz hajú, majd indított ismét.
-          Az az én dolgom és az övé – helyezte magát kényelembe.
-          Mondogasd csak magadnak – hagyta rá Axel, és hazatértek.
*
Tony és Lane közben kényelmesen megvacsorázták. Az út során eléggé kimerültek, így nem is igazán volt kedvük beszélgetni. Lane emellett kissé ideges volt, hiszen nem tudja, hogyan kellene felvezetnie, amit akar, mielőtt még végleg letelne az ideje. Nem nagyon hitt benne, hogy a halál angyala tartani fogja a szavát.
Zuhanyozás közben észrevette, hogy a szer, amit adott, valóban segített valamit, mivel a teste nem fáj már annyira. Ahogy kijött a fürdőből, Tony rögtön ment is a zuhany alá. Látta rajta, hogy ideges, ezért nem akart semmi idegesítőt kérdezni. Hirtelen ötletből vezérelve, bement a hálószobába, és félrehúzta az ágytakarót, majd elkezdett kutatni a pizsamás fiókjában, mivel jól emlékezett rá, hogy kell ott lennie valahol egy hálóingnek. Most kicsit vonzóbb akart lenni, miközben a férfi mellett alszik, de a nevezetes ruhadarabot sehol sem találta. Ahogy kutatott a szekrénybe, észre sem vette, hogy Tony időközben kijött a fürdőből.
-          Mit keresel annyira? – kérdezte érdeklődve.
-          Amiben le szeretnék feküdni ma – felelte zavartan.
-          Olyan kényelmes, hogy mindenképpen abban akarsz aludni? – lepődött meg.
-          Nem abban akarok aludni, hanem nélküle – pirult el a nő teljesen.
-          Ezt nem értem – lépett a nő mellé Tony. – Abban akarsz lefeküdni aludni, de nem akarsz benne aludni?
-          A helyzet az, hogy jól látod - túrt a hajába zavartan.
-          Ez most magas, hogy mit akarsz – sóhajtott mélyet Tony.
-          Most direkt csinálod, hogy ki mondjam? – fordult a férfi felé, miközben felegyenesedett.
-          Mit is kellene kimondanod? – nyelt nagyot, miközben a köntös egyik oldala félrecsúszott, és igencsak sokat engedett látatni a nő melleiből.
-          Azt akarom, hogy szeress – nézett fel a férfi arcába, majd teljes testével Tonyhoz bújt, aki idegesen nyelt a kérés hallatán.
-          Biztos? – nyögte ki végül.
-          Igen. Az elmúlt időszak, arról szólt, hogy bármi közbejöhet. Ezért nem akarok semmit halogatni, hiszen nem tudhatjuk, mit hoz számunkra a holnap – csókolta meg a férfit félénken, mire Tony mohón kapott Lane ajkai után, és ölelte át vadul.
-          Gyönyörű emléket fogok neked szerezni – ígérte meg, miután szétváltak az ajkaik. Mindketten levegő után kapkodva, néztek egymásra, majd ismét egymás ajkai után kaptak, és ismét kifulladásig csókolták egymást.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

XD

(Gizus, 2011.03.29 22:39)

OMG!
Esküszöm, megtalállak, ha a következő fejezetre egy hétnél többet kell várnom. Tudom, hol laksz. Keresek egy térképet és odatalálok. Aztán addig nyivákolok az ablakod alatt, amíg meg nem kapom a következő adagot. :D
Tök jó lett. Volt benne minden. Colin humora, Tony családjának egyesítése, Andrea kötekedése, és az a sok sooook ígéret, hogy mi lesz a következő este. XD
Szóóóóval, felejtsd el a takarítást, a tanulást, a házimunkát, a főzést, a családod, csak írj.
Hajrá Laney
G.

Re: XD

(LAOM28, 2011.03.30 19:27)

Szia Gizike!
Nos, azt nem tudom ígérni, hogy egy hét alatt meg lesz, mert kiszámíthatatlan vagyok. Másfelől, a címemet lehet, hogy tudod, vagy megkérdezed Keresztanyámat, de a GPS-etekben én nem bíznék a helyedben. Másfelől van macskám, és tavasz van, szóval a nyivákolás sem hat meg.

Igen, a következő fejezetekre ígéreteket tettek a szereplők, de a következő rész inkább erotikusabb lesz, szóval elő kell bányásznom valahonnan a perverz írói énemet.

Örülök, hogy tetszett :) Köszönöm, hogy írtál. :)
Másfelől szívesen elfelejteném, hogy működik a házi munka, de tudod van Keresztapád, akit Nagyanyánk szült, és a természetük több mint nehéz. Szóval, ha apu hagy élni, akkor hamar meglesz. Türelem, rózsát terem, de ha akarsz látogass meg nyugodtan.

Laney