Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


29. rész: Szívcsaták hajnala

2011.04.18

 

Ahogy a szőke hajú férfi elvette a tenyerét a nő hátáról, egy mágikus szél sodort végig a szobán, ami felébresztette Tonyt. Álmosan dörzsölte meg a szemeit, miközben felült. Ahogy levegőt vett érezte a kén kellemetlen szagát, és a szokatlan hideget, ami még az április szeszélyességéhez képest is túlzás volt. Ekkor pillantotta meg a két pokolbéli teremtményt, akik ott figyelték őket alvás közben.
-          Kik vagytok? Mit akartok? – kérdezte ellenségesen.
-          Nyugodj meg Wolfram fia! – mondta a szőke hajú idegen
-          Hogy törtetek át a védőmezőn? – jött a következő kérdés, nem is figyelve, hogy mit mondanak, miközben a démoni aurája vértet formált a testén. Ahogy elkészült ki is kelt az ágyból, majd kedvese és a betolakodók közé állt.
-          Nem volt nagy ügy – felelte a sötét hajú démon, aki hét évvel ezelőtt kitépte Tony lelkét a testéből, mikor Isabell elárulta őket.
-          Dark hallgass! – parancsolt rá a szőke.
-          De miért már megvan, amiért jöttünk, a nő halott, eleve soha nem szabadott volna élnie – felelte a sötét hajú.
-          Ne beszélj így róla! – dühödött fel Tony, és a sötét szárnyasra támadt.
-          Nyugodjatok meg! – fogta le őket Marchocias. – Dark mielőtt szövegelsz, gondolkodj! Nincs érdekünkben, hogy sok áldozattal járjon az új démonháború, ami ma éjszaka fog kitörni – felelte, miközben Tony ellenőrizte Lane életfunkcióit. Mikor érezte, hogy a nőnek nincs pulzusa éktelen dühbe gurult.
-          Ezek után hogyan tudnék lenyugodni? – kérdezte vészjósló hangon Tony.
-          Hé nagyfiú, emlékezz, hogy mit ígértél neki a menet végén – suhant át némi félelem a szolga arcán.
-          Nyugodj le lycamprop! – maradt nyugodt a szőke démon.
-          A szeretett nő halott, ezen hogyan tudnék túllépni olyan egyszerűen, ahogy te mondod? Így akarjátok megakadályozni a háborút, hogy a tárgyát már megölitek? – beszélt egy oktávval mélyebb hangon, miközben a démoni aurája növekedett.
-          A jóslat feltételei teljesültek, halandó volt, mikor el akartuk venni az életét, de te átvetted volna a helyét, te, aki megbántottad. Szeretett téged, de nagyon haragudott rád, és ez a harag akkor még nagyon erős volt, mondhatjuk úgy, hogy megvetett téged – kezdett a magyarázatba.
-          Ismerem Andrea jóslatát – mondta türelmetlenül Tony.
-          Igen, és az úgy szól, hogy a gyűlöletből szeretet lészen. Azonban, Lane akkor úgy gondolta, hogy hazudik az érzelmeiről, mikor azt mondta, hogy szeret téged. Ezért lett halandó, mert hazudott saját magának. A hazugság az emberek lelkében nem arról szól, hogy valóban igaz-e vagy sem. El is kell tudni fogadni, mert különben egy örök igazság is hamis, ha nem hisszük el – bölcselkedett.
-          Szóval ezért kellett meghalnia, mert akkor úgy gondolta, hogy hazudik? – kérdezte számon kérően
-          Most érezte úgy, hogy igazán szeret. Bizonyított, mikor adott a véréből, és ennek a fajankónak lett volna a feladata, hogy visszaadja a halhatatlanságát, de ehelyett, inkább szívatta – vágta fejbe a sötét hajú pokol szolgát.
-          De Belial parancsa volt, hogy tegyem próbára – védekezett.
-          Pont olyan szadista vagy, mint a bátyám – felelte nagyot sóhajtva a szőke.
-          Akkor Lane ismét vámpír? – alig hitt a fülének Tony.
-          Marchocias most mondta – bólintott Dark.
-          Te naplopó, már napokkal hamarabb vissza kellett volna adnod az erejét, de te azzal fenyegetted, hogy meghal mindenféleképpen – kapta a következő taslit.
-          Ő nem akarta, hogy megálljon a szíve, és ragaszkodott hozzá, hogy mellette maradjon – védekezett az érintett.
-          Ne most veszekedjetek! – szólt rájuk Tony.
-          A mi dolgunk véget ért, menjünk vissza a pokolba! – intett Marchocias Darknak.
-          Vissza a melóhoz? Te vagy a legrosszabb Marchocias – dühöngött a sötéthajú. – Egyébként szerinte a nő megint hazudott az érzelmeiről – fűzte hozzá már sokkal vidámabban, amivel rendesen sikerült felbosszantania Tonyt.
-          Hallgass! – szólt rá Tony.
-          Elmész te a jó büdös francba suhanc! Tudd a helyed! Nem vagytok többek emberi állatoknál – jött meg a mersze a sötét szolgálónak.
-          Elég! Mindkét fél tévedett és hibázott, így nem szólhattok. A háborúban állást foglaltam, hogy a harcos lelke visszatérhetett. LAOM a jövő szempontjából egy meghatározó személyiség, akár az őse Marcus. Benne megvan Marcus két képessége. Tudod jól, hogy különleges vére van, és csak ezzel lehet megakadályozni az újabb vérontásokat.
-          Miért mondod ezt? Lane vére értékes, ez igaz, de Marcus vérvonala azóta felhígult, hiszen Michaelnek már emberi gyermeke is született – nem értette, hogy mire akar kilyukadni a szőke hajú férfi.
-          Michael kapzsisága és tudás utáni mohósága megtisztította Lane vérét, és felvértezte Marcus öngyógyító képességével, míg a szárnyas állapot onnan ered, hogy nem sokkal azelőtt ivott Draco véréből, mielőtt nemzette volna az ikreket. A gyógyító képessége, téged is nem egyszer megmentett a halál markából. Marcus pont ilyen volt, igaz a harmadik képességével istennek számított a démonok között. Ő tartotta az egyensúlyt a démonok között, de ezt az erőkorlátozó paktum feloldásával Wolframot megsértette. Mivel Wolfram a paktumot is védte, nem engedte Lucast a közelébe, mivel tudta, hogy mivel járhat az ilyen szintű felelőtlenség. Draco azonban nem nyugodott, és az apját megölve feltörte a paktumon lévő pecsétet. Marcus az utolsó életerejével a két lányát védte, és nekik adta a maradék hatalmát. Anna szembeszállt a bátyjával, de vereséget szenvedett, azonban mivel a paktum megtört így nem tudott meghalni, ahogy Draco sem. Emma maradt egyedül, aki szövetségre lépett Lucasszal, aki megkapta a Wolfram által őrzött erőt. Mivel a pecsétek megtörtek, így valamikor a szentségüket őrző erőknek újjá kell születniük. Félreértelmezték a jóslatokat, mivel ötszáz év múlva nem egy személy született újjá, hanem az erő, amit csúfosan használtak egymás ellen. Az erő feltámad, és rendet tesz – mondta el rendesen a régi történetet. Valóban Tony nem igazán értette, hogy Draco hogyan lehet ennyire legyőzhetetlen, mikor az apja sokkal nagyobb harcos volt, és ő mégis meghalt.
-          Ez azért elég meredek sztori – felelte gyanakodva Tony. – Egyáltalán honnan tudhatnám, hogy hihetek nektek és Laney ismét vámpír? – kételkedett a szavaiban.
-          Adj neki vért! Igaz a testének vissza kell alakulnia a régi rendhez, de egyébként már reagálnia kéne – magyarázta a helyzetet a szőke. Tony bólintott, és megharapta az egyik ujját, majd Lane ajkaira csepegtetett belőle. Azonban a nő nem mozdult.
-          Mocsok hazudozók vagytok – kezdett megint dühös lenni, mire megérezte, hogy a nő fogai a karjába marnak. – Lane – lepődött meg, miközben visszapillantott a nőre, aki öntudatlanul szívta a vérét.
-          Látod, megmondtuk – felelte Dark.
-          Te inkább menj vissza a pokolba, így is elég galibát csináltál már – kezdett elege lenni a szolgából Marchociasnak. Tonynak feltűnt, hogy a kegyetlen fekete szárnyas, most korán sem volt olyan ijesztő, mint az első találkozásuk során. Habár akkor még jobban tartott tőlük, de most már valahogy meg sem rémül. Hét év alatt agyilag jobban felnőtt, mint élete első ötven évében, mikor még csak tanult az élet dolgairól.
-          Rendben – felelte Dark, amivel sikeresen magához térítette a fiatal vérfarkast. Tony már csak azt látta, ahogy el teleportált, de nem is bánta, hiszen nagyon irritálta a halál szolgájának jelenléte.
-          Még valami Tony. Ma sor kerül a csatára, akármi is történik, nem tudtok kibújni alóla. Lucas és Draco egy valakit akar, és ez Anna. Te is jól tudod, hogy a jóslatait félreértelmezték, bár egyikük sem ért a régi költészethez. Ezt az estét is megjósolta. Ha azt akarod, hogy jó vége legyen, harcoljatok az igazatokért és védjétek meg őt, – mutatott a nőre – hogy Anna lelke megmutassa neki, hogyan is kell helyesen cselekednie – fejtette ki a teendőiket, majd eltűnt. Tony sóhajtva ült le Lane mellé, aki még mindig aludt.
-          Harcolni fogok, hogy együtt lehessünk – simogatta meg a nyugodt arcot, majd visszafeküdt mellé, és órákon keresztül csak nézte, abban reménykedve, hogy bármelyik percben felébred majd.
*
Ahogy Quinn agya kezdett tisztulni a mámor bódító érzése után érezte a szájában a vér ízét, amitől jól tudta, hogy nem az övé. Éppen Emilyvel voltak együtt, mikor elvesztette a fonalat. Ahogy végképp kitisztult a tudata, Emily nyöszörgése ütötte meg a fülét. Kétségbeesetten engedte el a nőt, aki azon volt, hogy eltolja magától a férfit.
-          Emily – nézett bűnbánóan a nőre.
-          Takarodj a házamból! – látszott a rettegés az arcán, míg a hangja is remegett.
-          Emily kérlek… – próbálta megmagyarázni.
-          Hallgass és tűnj el! Hiba volt lefeküdni veled – mondta megvetően.
-          Emily nem tudom, hogy mi történt, hogy ezt csináltam. Te lennél az utolsó ember, akit képes lennél bántani – próbálta felé nyújtani a kezét, de a nő elhúzódott tőle.
-          Az előbb haraptál meg, hogy mondhatsz ilyet? – háborodott fel.
-          Nem akartam, jobban mondva nem én akartam – próbálta megmagyarázni, mikor ő sem igazán értette.
-          Tűnj innen! – nézett dühösen a férfira.
-          Rendben, de tudod, hogy ezzel még nincs vége – figyelmeztette a nőt.
-          De vége van Quinn. A vágyaim beteljesüléséből rémálom lett, amiből ideje felébredni – tekerte magára a lepedőt, majd bevonult a fürdőszobába.
Quinn a démoni aurája segítségével megjelentette magán a vadászruháját, majd a fürdő ajtaja felé fordult, hogy elköszönjön a nőtől. Azonban, ahogy elgondolkodott, hogy mit is mondhatna, inkább meggondolta magát, és hamar elhagyta Emily birtokát.
Ahogy a nő hallotta a kocsit elhajtani, hirtelen üresnek érezte magát. Nem tudta, hogy mi, de valami kikívánkozott belőle. Fájdalmas és elkeseredett ordítás után a könnyei megindultak a szeméből és zokogva roskadt a fürdő hideg kövére. Tudta, hogy beleszeretett a férfiba, és akármi is történik, nem tehet semmit ellene. Már régen elfelejtette, hogy milyen érzés sírni, hiszen legutoljára majdnem kilenc éve sírt, mikor elvesztette az ő szeretett bátyját.  
 
Quinn sebesen hajtott végig a városon, de nem ment vissza rögtön a központba, hanem elhajtott az egyik város közeli farmra, ahol belopózott az állatok közé, és néhány szarvasmarha véréből ivott, vigyázva, hogy az állatok ne pusztuljanak el. Azonban akárhogy próbálta nyelni az állatok vérét, mégsem ért fel Emily vérével. Az agya lázasan járt, hogy hogyan is hozhatná ezt a fiaskót helyre azonban, most csődöt mondott az esze. Mikor kicsit lenyugodott néhány óra múlva, csak akkor indult haza.
*
A mámoros éjszaka után Wade boldogan bújt Colin hideg testéhez. Szinte alig hitte el, hogy ilyen boldog lehet egy férfi mellett. Fogalma sem volt, hogy ennyire szerelmes a vámpírba. Colin közel sem volt ilyen boldog, sőt ő rosszul is érezte magát, ahogy a nő hozzábújt. A kéj sem volt az igazi, ami magával ragadta mikor végre elsült. Azonban ebből szerencsére Wade nem vett észre semmit. A nő kielégülten feküdt mellette, és még mosolygott is álmában, ahogy a férfihoz dörgölőzött. Hiába nem volt szüksége lélegzésre, most szaporán kapkodott levegő után. Nem értette, hogy miért van ez, de abban biztos volt, hogy nem maradhat Wade közelében. Kapkodva fejtette le magáról a nő kezeit, mire az felébredt.
-          Minden rendben? – kérdezte álmosan.
-          Persze, aludj csak tovább! – hörögte, mire a nő rájött, hogy semmi sincs rendben. Jó ápolónőként azonnal Colin segítségére sietett.
-          Hol fáj? – kérdezte, miközben magára tekerte a lepedőt.
-          Kérlek ne! Nem lett volna szabad lefeküdnünk – lett egyre mélyebb a férfi hangja.
-          Colin segíteni szeretnék – tette a férfi vállára a kezét, mire az leteperte a következő pillanatban.
-          Segíteni? – nézett a nőre vörös szemekkel. – Soha sem tudod, hogy mikor kell menekülnöd, igaz? – szidta. – Nem tűnt még fel, hogy csak magamnak akarlak Wade Turner? Azóta a véredre és a testedre vágyom, mióta januárban először találkozott a tekintetünk – mondta mély hörgő hangon. Ezután a nő nyakát kezdte el nyalogatni.
-          Ha megint akarod csinálni, nekem nem baj – nyögött a férfi súlyától.
-          Most nem azt akarom csinálni, így is irigy vagyok rád, hogy neked mennyire jó volt velem, mert elengedhetted magad, de nekem vissza kellett fognom az ösztöneimet, hogy neked ne legyen bajod – tett szemrehányást. Az egész helyzet megijesztette Wade-t, de mégis izgatta is, hogy a férfi ennyire kibukott miatta. Ezért határozottan felemelte a fejét, és megcsókolta a férfit.
-          Mondtam, hogy szeretlek, és nem félek tőled – mondta nyugodt hangon.
-          Lehet az emberi részemtől nem félsz, de a démontól jobban tennéd. Neki a tested birtoklását kívül a véred is kell – felelte.
-          Ne, azt nem akarom – jött rá, hogy Colin démoni énje mit akar.
-          Az enyém vagy, és nyomot is hagyok rajtad – mondta a nő füle mellett, majd a nyaka és a válla találkozásánál megharapta az alatta fekvő nőt. Wade keservesen zokogott fel, ahogy az éles agyarak átszúrták a bőrét, pont úgy, ahogy a férfi apja tette egy negyedévvel korábban is tette.
-          Te hazug szemét – nyögött fel bánatában.
-          De ez a hazug szemét szeret téged – felelte sokkal nyugodtabb hangon.
-          Fogd be! – próbálta lelökni magáról, de nem sikerült.
-          Hozzám tartozol immár – figyelmeztette a nőt.
-          Hogy mondhatsz ilyet? Attól, hogy lefekszel valakivel egyszer, nem tartozik hozzád rögtön az illető – dühöngött.
-          Vámpír vagyok, az érzelmeim erősebbek, mint az embereké. Megvadítottál, mikor azt mondtad, hogy viszont szeretsz. Gondoskodnom kell róla, hogy az idő ne szakíthasson el tőlem.
-          Nem akarok vámpír lenni – tiltakozott a nő.
-          A tested idejét állítottam meg a harapásommal. Draklia vagyok, vagyis vámpírteremtés tekintetében steril. Az utódainknak tudok csak vámpír erőt adni – magyarázta, miközben a szeme színe ismét kék lett.
-          Kérlek, engedj el! – nem érdekelte a nőt a férfi további magyarázkodása.
-          Wade ez a természetem – rimánkodott a nőnek.
-          Ezt értem, de megbeszélhetted volna vele, hogy mit akarok. Ez olyan, mintha a régi időkben élnénk és rajtakaptak volna minket, ami egyet jelent a házassággal – fordította el az arcát a férfitól.
-          Adj egy esélyt! – kérte szinte könyörögve Colin.
-          Engedj el! – felelte Wade. Nem tudta, hogy mit is kéne csinálnia, tekintve, hogy a férfi teljesen ismeretlen, legalábbis a valódi természete. Eddig azt hitte, hogy ne kell tartania tőle. Azonban most kiderült, hogy mégsem bízhat meg benne.
-          Bocsáss meg! – kérte a nőtől.
-          Így nem, ha nem szállsz le rólam – felelte dacosan.
-          Wade – rimánkodott a nőnek, miközben lefordult róla.
-          Ne reménykedj! – kelt fel, és kezdett el öltözni.
-          Wade azért itt maradsz? – kérdezte reménykedve.
-          Mivel nincs hova mennem és még behajtom a bátyádon az ígéretét, miszerint fizeti az orvosi tanulmányaimat – felelte keményen, miközben már a blúzát gombolta. Valamiért nem tudott a férfira nézni, amitől fájt a mellkasa. Amilyen gyorsan csak tudott kiment a szobájából. A következő emeletig meg sem állt, miközben a könnyei is elindultak a szemeiből végig az arcán.
A központba ekkor kezdtek visszaszállingózni a lakók, akik csodálkozva néztek a fentről érkező, zokogó ápolónőre. Persze senki figyelmét nem kerülte el, hogy a nő blúza ferdén van begombolva, és a fehér anyagot a vállánál vér áztatja. A gyengébb idegzetűek már ugrottak is volna, hogy lakmározzanak a friss vérből. Wade ijedten ugrott volna vissza, mikor a két támadója megtántorodott. Először csak ijedten néztek a nőre, majd fölé tekintettek, ahol Colin áll, és meglehetősen dühösen nézett rájuk. A két félvér alázatosan hajolt meg előttük, majd hátráltak meg a nőtől. Wade érezte, hogy Colin ott áll a háta mögött, és azt is, hogy valami furcsa aura veszi körül.
-          Wade – próbált megint beszélni vele, de a nő szó nélkül lesietett az alagsori gyengélkedőre. Az ott lakók figyelő tekintete révén még a szégyen maró érzése is emésztette a lelkét.
A gyengélkedőre megérkezve először fertőtlenítette a harapást, majd egy nagy kád vízbe ült bele. Alig félórája még élete legszebb éjszakájának gondolta a mostanit, míg most határtalanul mocskosnak és megalázottnak érezte magát. Igyekezett kiáztatni magából a férfi emlékét is, hátha így megnyugszik a lelke.
*
Olyan félóra múlva érkezett haza Quinn, aki nagyon nem volt jó kedvében. Alison rögtön elé sietett, hogy beszámoljon az ottani fejleményekről. Azonban Quinn ugyanolyan démoni aurát árasztott magából, mint nem régiben Colin.
-          Hol az öcsém? – kérdezte mogorván.
-          A szobájában vagy a tetőn – mondta ijedten az alakváltó nő.
-          Senkinek sem vagyok itthon – közölte, majd felment az emeletre.
-          Valami nagyon rossz történhetett – állapította meg Jake, miközben Alison mellé lépett.
-          Nem szoktak így viselkedni – tiltakozott Alison.
-          Az apjuk is furcsán szervezkedik mostanság. A vérfarkasok és a vámpírok is nyugtalanok, mintha valami nagy évforduló következne – vélekedett a férfi.
-          Engem a Quinn-en lévő vérszag jobban aggaszt – felelte idegesen.
-          Én már szagoltam Quinn vérét és szerintem nem az övét érezted. Ez emberi vér volt, s ha találgatnom kéne, akkor azt mondanám, hogy egy nőé – gondolkodott hangosan.
-          Csak nem történt valami a híres Emilyvel? – jelent meg egy gonosz félmosoly a nő arcán.
-          Nekünk ahhoz semmi közünk. Jobb lesz a saját dolgunkkal törődni – indult el a szobája felé.
-          Ne mondd, hogy téged nem érdekelnek a dolgaik. Hé Jake hallasz? – ment utána.
-          Persze, hogy érdekel, de egyszer nem avatnak be, annak oka van. Mivel gyűlölöm a bajok okait így nem érdekelnek mások bajai – fejtette ki az álláspontját a démon.
-          Megfogadtam, hogy segítek nekik, ha már ők így felkaroltak engem – mondta eltökélten a nő.
-          Te macska vagy, szóval valami hasznot remélsz ebből az együttműködésből – mondta ki kereken perecen Jake az álláspontját. Ahogy ránézett a vérleopárd arcára jól tudta, hogy telibe talált.
-          Nem kell mindig általánosítani – felelte idegesen, majd otthagyta a férfit.
-          Remélem ennek a mániái békésebb időben jönnek elő – sóhajtott a férfi, majd elvonult a szobájába most már tényleg.
*
Quinn rögtön felment a tetőre, hogy a friss levegőn kiszellőztesse a fejét. Fájt neki Emily elutasítása, másfelől valóban nem lehet neki könnyű, hogy csak így megjelölte. Colin véleményére volt kíváncsi, hogy ő mit tett volna. Meg is találta a tetőn egy üveg whisky és egy pohár társaságában.
-          Mi történt veled? – kérdezte az idősebbik.
-          Egy kolosszális marha vagyok, de te sem nézel ki jobban – itta ki az italát.
-          Hé, nekem is tölts már egyet! – kérte az öccsét, miközben kedve támadt az önromboláshoz.
-          Mi volt Emilyvel? Ahogy el vagy kenődve minimum egy vőlegénye van, akit nagyon szeret – mondta cinikusan. Hallatszott a hangján, hogy elég spicces.
-          Nem, nincs senkije – nézegette az aranybarna italt, miközben azon gondolkozott, hogy ezzel tényleg jobb lesz, már csak Colin példáját látva is kételkedett ebben.
-          Akkor miért vagy így letörve? – húzott elő egy másik poharat szinte a semmiből, és újabb adag alkoholt töltött magának, lényegesen nagyobbat, mint amilyet az előbb a fivérének adott.
-          Hagyd kicsit abba az ivást, mert egy józan tanácsra van szükségem – szólt az öccsére Quinn.
-          Még hogy józan tanács? – háborodott rögtön fel. – Tőlem akarsz olyat, tőlem, aki egy szerelmi vallomás hatására megharaptam a szerelmemet? – állt fel, miközben a kezében lévő pohárral hadonászott. – Aki állat módjára akarta megdugni azt a végtelenül kedves nőt, aki tortával várta haza, mert tudta, hogy születésnapom van?
-          Csak akartad, de nem tetted. Én viszont igen – vallotta be, majd belekortyolt a whiskybe.
-          Na ne, te is megharaptad a nőd szex után? – lett egyre vulgárisabb az alkoholtól.
-          Közvetlenül, azután, hogy elmentünk – bólintott, majd lehajtotta az italt, ami nem esett jól ebben a ramaty állapotban.
-          Legalább neked sikerült kielégülni. Én nem akartam a szörnyeteget a közelébe engedni, láttam rajta, hogy szexuálisan és fizikailag is sokat bántották, erre én megharapom, mert nem tudok uralkodni a vágyaimon – akadt ki teljesen.
-          Azt hiszem, hogy jobb lesz a problémát akkora hagyni, mikor már kijózanodtál – tette le a saját poharát, és elhúzta a fivére elől az üveget.
-          Te is szabadságot éreztél, mikor belemélyesztetted a fogad, mintha egy régi átok alól szabadultál volna meg? – lett hirtelen komoly Colin, mintha nem is lett volna részeg, csak érezni akarta, hogy ezzel hátha elmúlik a szégyen a tette miatt. Quinn a kérdés hatására jött rá, hogy tényleg ő is ezt érezte.
-          Mire gondolsz ezzel kapcsolatban? - lett kíváncsi az öccse elméletére.
-          Ha belegondolunk most ittunk először emberből vért, mint igazi vámpírok. Mi van, ha a testünk így vált ifjúvá, hogy többé nem változik? – vetette fel.
-          Ebben lehet valami, bár szerintem nem árt rajta kicsit finomítani – révedt a távolba.
-          Beszélsz Wade-del? – váltott témát hirtelen Colin.
-          Hogy reagált a harapásodra? – érdeklődött Quinn.
-          Nem valami jól, de így belegondolva, ez logikus – gondolkodott el. – A francba, kezdek józanodni – nyúlt az üveg után, ami a bátyjánál volt.
-          Öcsi most szükség van a te eszedre is, és hiába iszol, hiszen az alkohol méreg, és a testünk minden mérget semlegesít – oktatta ki az idősebbik fivér.
-          Utálom, mikor igazad van – hagyott fel az üveg megszerzésével, miközben hanyattfeküdt és úgy nézte a csillagokat.
-          A családban mindenki így van vele – forgatta a szemét, nem is foglalkozva az öccse érzelmeivel.
-          Az eredeti témára visszatérve, van egy sanda gyanúm a lányokkal kapcsolatban – tisztult ki a hangja. – Anya is apával maradt, legalábbis megbocsátott neki, hogy más lett.
-          Belegondolva anyát soha nem láttam, hogy vért ivott volna, még zacskóból sem – emlékezett vissza az idősebbik testvér.
-          Nem tudom, hogy anya hogyan volt képes apa mellett maradni, habár sokáig normális életünk volt, ha Isabellt normálisnak lehet nevezni – mondta halkan Colin.
-          Rendezzük Lane dolgát, és utána kezdjünk új életet, amilyenre mindig is vágytunk. Elegem van a folytonos harcokból – mondta Quinn.
-          Meguntad a központot? – kérdezte némileg cinikusan az öccse.
-          Nem, nem untam, csak vágyom némi nyugalomra. Emilyvel tisztázni akarom a dolgokat, mielőtt még késő lenne. Mellette olyan dolgokat csinálok, amiket még soha. Például, az iskolába eljátszottam, hogy nem értem az alkímiát, vagy ma este ösztönből cselekedtem. Felszabadít már maga a jelenléte, és ez a szabadság csodálatos érzés – vallotta be őszintén.
-          Nézzenek oda, a bátyám szerelmes – nevetett.
-          Ahogy az öcsém is – nem hagyta magát.
-          Hamarosan virrad, menjünk, aludjunk néhány órát! – kerülte ki a válaszadást Colin, miközben feltápászkodott a földről. Quinn egyetértett vele, majd miután ő is felállt, visszatértek a szobáikba.
*
Hana és Sebastian azóta nem hagyták el a démoni dimenziót. Jól megvoltak a fogadott apjukkal, Cassiel pedig támogatta a tanulásukat. Kicsit olyan volt számára, mintha visszakapta volna az életét. Habár Emmával egy kislányuk született, aki már régen meghalt, de akkor sem fogja engedni, hogy ennek a két gyereknek bármi baja essék.
Hane éppen Harmonnal gyakorolta kardforgatást, míg Sebastian a könyvtárban olvasott. Fontosnak tartotta a fizikai edzést is, de úgy gondolta, hogy inkább az elméjét kell nagyobb gonddal ápolnia. A régi múlt tanulmányozása közben, kopogás zavarta meg.
-          Tessék – nézett fel a könyvből, mire a dédapja inasa lépett be.
-          Cassiel úr hívatja az úrfit – jelentette be.
-          Igen, és hol? – kérdezte némileg izgatottan.
-          Az edzőteremben – felelte a szolgáló, aki az alantasabb démonfajból származott, akinek régen nem lehetett volna élnie, de a gazdája munkát adott neki, és ő évszázadok óta hálás neki ezért.
-          Megyek – zárta be az eddig olvasott könyvet, majd tette vissza a helyére, és csak utána indult a hatalmas terembe, ahol szinte mindenféle fegyver megtalálható volt. Ahogy belépett, a húga nem tudta megállni, hogy ne kötekedjen a fiatal férfival, akinek még mindig nagyon kisfiús arca volt. Igaz Hana jóval alacsonyabb volt a bátyjánál, mégis idősebbnek tűnt nála. Belőle igazi nő lett ezalatt a hét év alatt, ahol kellett megfelelően kerek volt, és a szemeivel igazán babonázni tudott.
Havonta egy-egy halálra ítélt bűnözőt fogyaszthattak el, akit az emberek világából vittek le hozzájuk. Sebastian hamar végzett a saját adagjával, hiszen nem volt szándékában kínozni senkit, míg Hana akár napokig eljátszott az eledelével. Minden egyes megölt ember koponyájával a szobáját dekorálta. Az egész olyan volt, mintha a pokol egyik terme lenne.
-          Ideje volt bátyuskám – húzta gúnyos mosolyra az ajkait Hana.
-          Amint szóltak, jöttem – vont vállat.
-          Készen álltok? – kérdezte Cassiel.
-          Mire? – kérdezte a két testvér egyszerre.
-          Elérkezett az idő, ma este hatalmas csata lesz a két oldal között. Az unokatestvéreiteknek szüksége lesz a segítségre – közölte Harmon.
-          Ők jól vannak? – kérdezte Hana.
-          Laneynek mennyi ideje van hátra? – jött a másik kérdés Sebastiantól, amitől hirtelen csend lett.
-          Lane meghalt – felelte Cassiel.
-          Nem, akkor máris elkapták? Miért csak most küldenél, mikor már késő? – dühödött fel Hana.
-          Félreérted, Lane meghalt, hogy LAOM visszatérhessen – felelte Harmon.
-          Laney ismét vámpír? – csillant fel Hana szeme.
-          Igen – bólintott Cassiel.
-          De hogyan? – kérdezte a lány mohón.
-          Gondolom Michael bácsi vagy Quinn kifejlesztettek valami koktélt, amit beadva neki átalakult a teste – mondta unottan Sebastian, aki tisztában volt azzal, hogy Lane teste nem reagál a tipikus vámpírteremtől eljárásokra.
-          Tony volt, de ezt majd elmondják ők – tekintette lezártnak a témát Harmon.
-          Mikor indulunk? – kérdezte Hana izgatottan.
-          Hozattunk nektek kaját, hogy legyen elég energiátok. Addig intézek nektek néhány hátast, amik felvisznek titeket a felszínre. Onnantól tőletek függ, hogy mihez kezdetek. Vissza is jöhettek, vagy az unokatestvéreitekkel maradhattok. Mostanra kiépítettek akkora védelmi erőt, hogy maguk is meg tudnak titeket védeni – közölte Cassiel.
-          Harmon hagyd békén a szobámat, mert ilyen könnyen nem szabadultok meg tőlem – tett úgy Hana, mintha meg sem hallotta volna az „apjuk” szavait, és ezzel jelezte, hogy számára ez a dimenzió jelenti már az otthont.
*
Lane hirtelen sötétben találta magát. Arra gondolt, hogy ez lenne a halál, de akkor miért érzi ez a melegséget a mellkasánál. Csak egy kis idő után esett le neki, hogy ki kéne nyitnia a szemét. Ahogy kitisztult a látása, Tony szuszogó arcát pillantotta meg. Az ablakon a hajnal első napsugarai már bekúsztak.
Nem értett semmit, hiszen neki már nem kellene itt lennie. Úgy volt megbeszélve, hogy miután lefekszik Tonyval, és elalszik, utána meghal. Ahhoz képest nagyon is eleven. Mi van, ha csak ez egy illúzió, egyfajta kínzás. Mondjuk, megérinti Tonyt, és eltűnik. Átkozott szadista halál szolgálója, hogy ilyen kegyetlenséget űz vele. De legalább nincs ott Isabell, hogy még szörnyűbb legyen a halál. Ahogy a férfira nézett, aki elaludt, miközben a testét őrizte kedve támadt megsimogatni.
Éppen nyúlt felé, mikor eszébe jutott, hogy szertefoszolhat a képe. Nem baj, legalább akkor nem lesz ott a képe, hogy késztetést érezzen a megérintésére. Ahogy a tenyerével megérintette a férfi izmos karját, érezte annak a melegét, és valami mást is, amitől teljesen izgalomba jött.
Tony eközben felébredt a hideg érintés hatására. Ahogy kinyitotta a szemét, Lane halvány mosolyával találta szembe magát. Ekkor boldogság járta át a szívét, hogy a nő tényleg „él”, és vele marad. Lane éppen köszöntötte volna, mikor a férfi szenvedélyesen megcsókolta. Kezdetben kicsit bizonytalanul, majd miután magához tért a kábulatból, teljes szenvedéllyel viszonozta a gesztusát.
-          Üdvözöllek újra a kárhozottak soraiban – lihegte a csók végén a férfi.
-          Hogy érted ezt? – nem értett semmit.
-          Figyeld csak – húzta a nő tenyerét a mellkasára, és tartotta a két halom között. – Érzed? – kérdezte lelkesen.
-          Szóval mégis meghaltam – jött rá, hogy a szíve ismét nem dobog a testében.
-          Visszatértél végre az eredeti valódban – simogatta meg az arcát, miközben a nő arcába lógó tincseket a füle mögé tűrte.
-          Ez mégis hogyan? – nem értett semmit.
-          Bebizonyítottad, hogy valóban szeretsz, így a pokol visszaadta a démoni halhatatlanságodat – közölte a jó hírt.
-          Akkor újra vámpír vagyok? – alig hitt a fülének Lane.
-          Tegyünk egy próbát – lettek sárgák a szemei, majd megharapta a saját csuklóját, majd felkínálta Lane-nek. A nő pár pillanatig bámulta a sebből szivárgó vért. Egyszerre vonzotta és taszította is a vörös folyadék, miközben a harapásnyom egyre jobban húzódott össze. Azonban egyre határozottabban érezte, hogy a régi fenevad felmordul, és követeli a vért, amit az imént felkínáltak neki. Lassú mozdulatokkal hajolt a majdnem bezárult seb fölé, és kidugta a nyelvét, majd belenyalt a majdnem összezárult harapásba. Ahogy megérezte a vért a nyelvén, a szemei vörösek lettek, miközben forróság öntötte el a testét. Éhezett minden tekintetben.
-          Akarlak – nyögte, miközben hanyatt lökte a férfit, és ő pedig letaglózta. – A testem éhezik rád, hogy ismét érints meg mindenhol, és csillapítsd az éhségem – csókolta meg.
-          Semmi akadálya – tetszett neki a reggeli testmozgás gondolata. – De figyelmeztetlek, hogy a végén nőstényemül jelöllek – simogatta meg a nő hátát.
-          És azután senki nem érhet hozzám? – simogatta meg a férfi mellkasát.
-          Csak én, mert az én párom leszel, és akkor Lucas sem érinthet meg, akár a testedben lesz az ősöd lelke, akár nem – simogatta a nő testét, hogy minél jobban felizgassa.
-          A halál szolgája azt mondta, hogy amire készülnek, az lehetetlen. Hiába nézek úgy ki, mint Lucas halott nője, akkor sem ő vagyok, és a lelke a testemben nem maradhat meg sokáig – felelte határozottan.
-          Normális esetben elhinném, de ezek a halál démonok szeretnek hazudozni – sóhajtott mélyet Tony, miközben nem tudott betelni a látvánnyal.
-          Rendben, akkor térjünk rá a kellemesebb részekre, mielőtt történne valami – értett egyet Lane, majd ismét egymásba feledkeztek, azzal a különbséggel, hogy Tony most őt harapta meg, mikor elérte a kéj dimenzióját. Ahogy a farkas agyarak átlyukasztották a bőrét Lane-ben is felébredt valami, és végre éberen is megmutatkoztak a vámpír agyarai, amiket Tony vállába mélyesztett. Percekig szívták így egymás vérét, amíg a testük le nem csillapodott.
*
Eközben James a haját tépte idegességében, mivel Andrea eltűnt. A lány azt kérte tőle, hogy álljanak meg egy benzinkútnál, miután elérték Londont. James belement, mivel egy pár órája úton voltak, és mintha hallott volna valami ilyesmit az embernőkről, hogy hisztisek, ha nem az történik, amit ők akarnak. Amíg a lány a mosdóba ment ő tankolt kicsit, és vett magának egy kávét. Azonban kezdett gyanús lenni, hogy túl sokáig van oda. Elment utána nézni, de akkor már sehol sem találta. Emlékezett a banya nénikéire, vagyis most ő nagy bajban van. Azonban nagyon figyelt, és még démon sincs a közelben.
Andrea ekkor már nem volt önmaga. Eluralkodott rajta valami furcsa erő, ugyanaz az erő, ami a jóslatoknál szállta meg. Sokáig úgy hitte, hogy ez egy vele született tehetség, de miután egyre jobban megviselték a jóslatok tudta, hogy nem normális. Azonban félt róla bárkinek is beszélni, hiszen ez az egyetlen mágikus tehetsége, amitől hasznosnak érzi magát. Azonban most már teljesen nem volt magánál, csak külső szemlélőként figyelhette az eseményeket.
*
Már jelentősen délelőtt járt az idő, miközben Lane és Tony még mindig az ágyban voltak. Hosszú idő után most érezték magukat igazán boldognak. Egyszerűen nem bírtak betelni egymással. Azonban tudták, hogy valami hiányzik.
-          Tony – szólalt meg Lane, miközben nagyot nyújtózott.
-          Tessék? – nézett a nőre.
-          Éhes vagyok – vallotta be.
-          Szóval szerezzek neked valamilyen vért reggelire – állapította meg.
-          Ha lennél olyan szíves – mosolygott a férfira kérlelően, miközben az ujjait végigjáratta Tony meztelen mellkasán.
-          Rendben, de csak azért, mert én is éhes vagyok, és nem akarlak teljesen leszívni vérrel – sóhajtott mélyet.
-          Hé, kettőnk közül én vagyok a vérszívó – tiltakozott.
-          Tudom – kapta el a nő karját, majd szenvedélyesen megcsókolta. – Lezuhanyozom, és utána megyek – közölte a csók végén.
-          Rendben – bólintott Lane izgatottan.
-          Olyan jó, hogy ismét vért iszol az életben maradáshoz – mosolygott a nőre, majd egy rövid csók után felkelt az ágyból, és elment zuhanyozni. Lane ahogy felült az ágyon és átölelte a térdeit, megérezte a hasa aljába nyilalló tompa fájdalmat, ami jelezte, hogy elvesztette az ártatlanságát. Nem volt nála boldogabb nő a világon, miközben arra gondolt, hogy nem akarja, hogy vége legyen ennek a napnak.
Tony elég gyorsan végzett a fürdéssel, és öltözködés közben igyekezett nem a nőre nézni, mivel kedvet kap visszafeküdni, és akkor soha nem szerez reggelit. Azonban ha éhesek a nagy szenvedély közben képesek lennének egymást marcangolni, ahogy az állati démonok eluralkodnak rajtuk, és ez egyáltalán nem vezetne semmi jóra.
-          Siess vissza – vette fel a köntösét Lane, majd kikísérte a férfit.
-          Nem is bírom nélküled sokáig – adott még egy utolsó búcsúcsókot, majd elindult.
-          Addig én megigazítom az ágyat – mondta kacéran, miközben kacéran integetett neki.
-          Ne most hergelj! – szólt rá kissé idegesen, majd elindult.
-          Pedig így biztosabb, hogy hamar visszaérsz hozzám – mosolygott, miközben bezárta az ajtót. Ismét nagyot nyújtózott, majd elment ő is letusolni, majd annak végeztével felöltözött.
Tony, ahogy elindult felhívta egy régi ismerősét, aki a vért szerezte neki, mialatt Lane-t leste titokban hét évig. Ez a régi kapcsolat örömmel vette tudomásul, hogy Tony visszatért a városba, és szívesen szerzett neki vért, pont Lane vértípusának megfelelően. Miután megvolt a vér, a henteshez tért be, ahol egy nagyobb darab marhahúst vett, hiszen számára a nyershús is jó táplálék. Éppen kilépett a hentesüzletből, és indult vissza Lane-hez, mikor a fiatalabbik bátyjával találta magát szembe. Hirtelen elmúlt a határtalan jókedve, főleg, hogy a városi védőpajzs most alig tartott ki valameddig.
-          Rég láttalak drága öcsém – mondta negédes hangon.
-          Én legszívesebben most sem látnálak – felelte komoran.
-          Így kell üdvözölni azt, aki apádként szeretett téged, amíg kis kölyök voltál? – játszotta meg a sértődöttet.
-          Takarodj ebből a városból! – kezdte elveszíteni a türelmét Tony.
-          Anna teste nélkül nem szándékozom távozni. Légy jó kistestvér, és add át a te szeretett fivérednek! – lett sokkal fenyegetőbb a hangja.
-          Nem – felelte határozottan.
-          Még egyszer szépen kérem – sóhajtott mélye. – Add át Anna testét, mert különben nagyon megjárod. Találhatsz másik nőt magadnak – tárta szét a karját.
-          Menj a pokolba! – mondta határozottan, miközben próbálta volna folytatni az útját. Tudta, hogy vissza kell érnie mihamarabb a nőhöz, mivel ott van abszolút védelem.
-          Már ötszáz éve ott élek, mióta elvették tőlem. Rád bíztam az újjászületett testét, hogy vigyázz rá, míg el nem jön az idő. Azonban most eljött az idő, hogy Anna lelke visszatérjen az őt megillető helyére – felelte diadalmasan.
-          Anna halott, és ez ellen te sem tehetsz semmit. A jóslatokat félreértelmeztétek, és Lane csak a génjei miatt hasonlít a volt nődre, elvégre Anna húga, Lane dédanyja – tekintette lezártnak a dolgot.
-          Nem igaz. Ez az egyetlen megoldás, hogy visszakapjam Annát – ragadta meg az öccsét, ami igencsak meglepte a fiatalabb testvért. Nem gondolta volna, hogy a fivérében ennyi erő van. Jó lehet, egyszer sem látta harcolni hatvan év alatt.
-          Nem ez a megoldás, lépj túl rajta! – lökte el magától a bátyját.
-          Fiatal vagy még, hogy ilyeneket mondj nekem. De rendben, kétszer kértem, így nincs más lehetőségem, mint elvenni őt. Pedig nem akartalak megölni kistestvér – döfte át a karjával Tony mellkasát, lelökte a földre. Látszott, hogy a fiatalabb testvér teste elkezd gyógyulni, mire Lucas egy pisztolyt vett elő, és az öccse fejébe lőtt kettőt, majd a mellkasába is. A sebekből folyékony ezüst folyt ki, és a fiatal férfi légzése hirtelen megállt, és meredve nézett a bátyjára.
 
Kyle nem rég kelt fel Lily mellől, és éppen az ablakon nézte a várost, ahogy az emberek elkezdtek nyüzsögni az utcán. A nő még békésen aludt, miközben őt valami nagyon idegesítette. Valami rossz volt készülőben, valami, amit nem tudott megmagyarázni. Mivel gyakran jött be a rossz megérzése, így mindig hallgatott rá. A borúlátó természete miatt sokan pesszimistának tartották, míg ő realistának nevezte a gondolkodását. A kávéfőző kotyogása hozta vissza a valóságba, és arra gondolva, hogy meglepi a kedvesét a frissen főtt fekete itallal. Éppen nőnek is vitt be egy csészével, mikor megérezte az ismerős vérszagot. Ahogy rájött, hogy Tonyé az, eldobta a kávékat, és sietve hagyta el a lakást. A motorja oldalából sietve kapta elő a kardját, és úgy szaladt végig az utcán nem törődve az emberek rosszallásával. Valóban nem volt megszokott, hogy egy félmeztelen férfi egy hatalmas karddal rohangáljon mezítláb az utcán hajnalban.
Ő azonban nem foglalkozott ezzel, hanem rohant tovább, míg el nem érte az utcát, ahol Tony feküdt. A járókellők ijedten szemlélték, ahogy a férfi testéből az ezüstös folyadék kicsordogál.
-          TONY – tört utat magának a szőke hajú férfi. – TONY – térdelt le mellé, és próbálta felébreszteni. Nem foglalkozott azzal, hogy a barátja testéből kiömlő folyékony ezüst égeti a bőrét.
*
Lucas közben elérte Lane lakását. Az emberek őt is megbámulták, hiszen az egyik karja tiszta vér volt, amitől szinte mindenkit a rettegés fogott el. Lucas arckifejezése, ezt a rémületet hatványozottan megnövelte, mivel a férfi önfeledten mosolygott, mintha nemrégiben valami nagyon jó dolog történt volna vele. Hát persze az öccse meggyilkolására már nagyon viszketett a tenyere.
 
Való igaz, hogy Lane vámpírérzékei még nem voltak a régi szinten, mégis érezte Tony vérének illatát. Először boldog volt, hiszen úgy hitte, hogy szerelme visszatér hamarosan. Aztán jutott eszébe, hogy Tony minden sebe beforrt, mielőtt elindult volna, szóval biztos megsebesült. Nem gondolkodott egy pillanatig sem, hanem felkapott egy farmerkabátot, és a cipőjét felhúzta, majd sietve elhagyta a lakást. Éppen kiérve az utcára szembetalálta magát Lucasszal, akinek így mosolyogva pont olyan arca volt, mint Tonynak. Lane látta a férfin a rengeteg mennyiségű vért, amiről jól érezte, hogy Tonyé.
-          Végre ismét találkozunk Lane – mosolygott barátságosan a nőre. – Már nagyon vártam, hogy ismét lássalak – lépkedett közelebb, mire Lane hátrálni kezdett, és a társasház falának ütközött.
-          Mit művelt Tonyval? Hol van ő? – kérdezte remegve.
-          Csak helyre tettem a kisöcsémet, mert ellen merészelt szegülni az akaratomnak – mondta csevegve.
-          Nem – nyelt nagyot Lane, miközben a szemei megteltek könnyel.
-          De, és most szépen velem jössz, hogy visszaadd Annának, ami jogosan az övé – fogta meg a nő nyakát, akinek a lába pánikszerűen lendült lágyékon találva az ősz hajú férfit, aki összerogyva elengedte a nő nyakát. Lane elkezdett visszafelé szaladni a lakás felé, hiszen ott az egyedüli biztos pont most a városban. Azonban két lépcsőfokot tudott haladni, mivel a hátában valami szúró fájdalmat érzett. Nem akart foglalkozni a fájdalommal, hiszen most fontosabb, hogy valahogy megszabaduljon a sógorától, azonban a lába nem engedelmeskedett. A világ is egyre homályosabb lett előtte, mire a hátában ismét érezte a szúró fájdalmat. Idegesen kapott oda, mire egy idegen tárgyat érzett ott. Idegesen rántotta ki a hátából, majd nézte meg a halványuló látása mellett, hogy mi is az. Nem kellett csalódnia, valóban egy nyugtató lövedék volt. Még utolsó erejéből megpróbált elmenekülni, de még két lövedéket kapott, mire minden elsötétült előtte.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

OMG

(Gizus, 2011.04.18 19:45)

Halihó!
Jaaajj, Laney. OOOlyan goonoossz vaaagy. Annyira bejött az eleje, de tényleg. Azt hiszem beleszerettem Marchociasba. XD
Bírom a búráját :)
De aztán... húú, remélem tényleg rendeződnek a dolgok a Mealorie fiúkkal, mert már ők is megérdemelnek egy kis boldogságot. És utána Laney meg Tony olyan cukik voltak, és úgy de úgy dühöngök már megint, hogy PONT OTT hagytad abba, ahol. :@
Remélem most tényleg HAMAR jön a folytatás, különben mikor az öcskös parfümöt kér a locsolódáshoz, nagyanyánk ruszki kölnijét fogom a kezébe nyomni, A TE NEVEDDEL ELLÁTVA! :D
Szóval szépen kérlek, írj éjt nappallá téve. :)
Csövike, Gizus

Re: OMG

(LAOM28, 2011.04.18 20:05)

Hali Gizike!

Nos, akkor kezdjük ott, hogy ma nem lehetek gonosz, mert nekem egy ma született ártatlan gyermeknek kéne lennem, habár ezt anyuci tudja a legjobban, hogy nem vagyok az. Tudod, hogy mennyire szeretek neked függővéget írni, hogy az az egyébként sem dús hajadat önkezüleg tépkedt ki, de tépheted nyugodtan mikikéjét is, de ez csak egy javaslat.

Nos, láttom, hogy megint igencsak felhúztam az agyad, hát e van meg az ebank, ahogy a kishúgom mondaná, tudod, aki több mint harminc centivel magasabb nálad.

Egyébként az öcséd már tavaly sem locsolt meg, szóval nem fenyegetőznék így a helyedben, mert olyan novellát írok neked, ami elolvasása után inkább nagyanyánkkal töltesz egy napot a rózsafüzér imádságok hallgatásával egész nap.
Na ez nem volt valami kedves tőlem, de ÍJ. Akkor én megyek, és írok, meg tanulok, mert tudod milyen az egyetemista élet. Na csövi