Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2. rész: A bejelentés és Lane távozása

2009.10.22

Tony hasonlóan tett. Lane közben megigazította sapkáját, és visszatette szemüvegét, majd a fiú felé fordult, aki egy bólintással jelezte, hogy neki jó, miközben szemüvegét igazgatta. Lane elhelyezkedett a rajtkövön, és amint látta, hogy Tony is így tesz, belevetette magát a vízbe. A fiú alig egy másodperccel maradt le tőle. A delfinezésük kiváló volt, szinte egyszerre haladtak egymás mellett a pillangóúszás közben. Miután megvolt mind a két hossz belőle, átváltottak hátúszásra, amiben Tony kissé elhúzott, mivel Lane elég bizonytalan volt, ha nem látott a háta mögé. Tonynak azért is kellett igyekeznie, mivel tudta, hogy a mellúszásnál le fog maradni, és nem akar úgy járni, mint az előbb. Hamarosan átváltottak a mellúszásba, előbb Tony aztán néhány másodperc múlva Lane is. Tony szaporán bukott le és fel a vízből, de úgy érezte, hogy semmit nem halad, míg Lane kisebb megerőltetéssel szépen halad és le is előzi. Tudta, hogy ehhez fejlett izomzat kell, ami neki fejlettebb, de akkor miért a lány halad jobban? Ilyen kérdések motoszkáltak a fejében, mikor a fordulónál már Lane volt elől. Tonynak sikerült némi lemaradást lefaragni a delfinezéssel, de amint újra úszásba váltottak, ismét lemaradt, és már egy jó fél testhosszal lemaradt ellenfelétől. Igyekezett ezt tartani, hiszen a gyorsúszással ennyit még könnyen be tud hozni. Lane ismét hamarabb fordult, valamivel nagyobb előnnyel, mint az előbb. Amint Tony megcsinálta a fordulót, érezte, hogy valaki kintről bejön, mivel némi huzatot érzett vizes bőrén, de most ezzel nem volt kedve foglalkozni. Némi delfinezés után megkezdte azt az úszást, amiben ő a legjobb, és szaporán dolgozta lefelé hátrányát. Így majdnem együtt fordult a lánnyal. Az utolsó ötven méteren mindent beleadtak, és úsztak, mintha az életük múlna rajta, és így két másodpercet Lane-re verve Tony nyerte az összecsapást. Éppen a medence peremébe kapaszkodva lihegtek, mikor tapsot hallottak. Érdeklődve fordultak arra, és egy idegen fekete hajú fiút láttak.

- Te meg ki vagy? - kérdezte nem éppen a legkedvesebben Lane, és elindult ismét a medence széléhez, hogy kimásszon, mivel már érzett magában annyi energiát, hogy meg ki tudjon mászni.

- A nevem Caleb Russell, az egyik nagy rajongód vagyok LAOM – mutatkozott be.

- Lane – mondta a lány, mikor kimászott a partra, és levette a sapkáját.

- Nagyon örvendek, tudom, hogy valakinek be kellett volna mutatnia, de senki sem vállalta, mivel nagyon ideges vagy, de én akkor is a tudtodra akartam, hozni, hogy élek, és itt vagyok – hadarta, mintha az élete múlna rajta.

- Valahonnan ismerős vagy nekem – sétált arrébb, mivel hallotta, hogy Tony is a kimászás mellett döntött, és nem akarta, hogy bárhogyan is a fiúhoz kelljen érnie a harcokat kivéve.

- Az angol úszósport múlt hónapi nyilvántartásából, gyorsúszó – mondta a medencét elhagyó társa.

- Ja, igen – adott igazat a fiúnak. - Örülök, hogy találkoztunk Caleb – fogott kezet a fiúval, és kedvesen mosolygott rá. Mikor el akarta engedni a fiút, az nem hagyta, míg kezet nem csókolt a lánynak.

- Számomra az öröm – nézett a lány szemébe. Még fogták egymás kezét, mikor Isabell szinte berobbant a helységbe.

- Caleb úgy örülök, hogy mégis el tudtál jönni – mondta vidáman, de rögtön le is fagyott az arcáról a mosoly, mikor meglátta, hogy szívszerelme a húga kezét fogja, miközben ha ő hozzá ér, úgy löki el magától, mintha leprás lenne.

- Nem a te érdemed, hogy itt vagyok – válaszolt hidegen a lány lelkesedésére, majd ismét a fiatalabbhoz fordult. - Nos, Lane, úgy látom hasonló lelkesedéssel viseltetünk az úszás iránt, én vagyok a Collins Gimnázium legjobb gyorsúszója.

- Akkor a társammal elég jól ki fogsz jönni, mivel Stagdel is nagyon jó gyorsúszó – mutatott a másik fiúra, aki éppen törölközött.

- Értem, akkor neki is bemutatkoznék, vagy lennél szíves bemutatni? - kérdezte a lányt.

- Na, jó, legyen – sóhajtott nagyot, nem igazán volt ínyére a dolog, hogy idegenek kedvéért jó pofizzon a fiúval, de nem tűnhetett bunkónak, hiszen akkor lesüllyedne Tony vagy Isabell szintjére, amit igazán nem akart. Magára tekerte törölközőjét, és miután a fiú végre elengedte a kezét. Lassú léptekkel közelített társa felé, hiszen kissé tartott ettől a beszélgetéstől. Mikor hozzáért, egy köhintéssel hívta fel magára a figyelmet.

- Igen? - fordult felé Tony, aki kissé zokon vette, hogy a lány már betekerte magát a törölközőjébe.

- Stagdel bocs, hogy megzavarlak fontos elfoglaltságodban, - kezdett bele gúnyosan. - de szakíts már rám egy pillanatot. Na, szóval ő itt, Caleb Russell gyorsúszó, ahogy te is. Caleb, ő itt Stagdel az edzőtársam – mutatta be egymásnak a két felet.

- Caleb – nyújtotta felé az idegen a kezét.

- Tony – fogadta a kézfogást, és társával ellentétben ő rendesen megnézte a vele szemben állót. Körülbelül egy magasak voltak, és hasonló testfelépítésűek. Fekete rövid haja volt, és szintén fekete szeme, amiben Tony harci vágyat vélt felfedezni, mintha csak azt akarta volna sugallni, hogy megküzdök veled úszásban, és megszerzem tőled őt. Stílusa alapján ő volt az iskola vagány szívtiprója, de ennek ellenére még értelem is csillogott a szemében.

- Örvendek – bólintott Caleb, és a fiú kezét már készségesen engedte el.

- Rendben ti beszélgessetek, én megyek lefeküdni – búcsúzott Lane, miközben cuccához ment és felvette a pólóját, majd törölközőbe csavarta haját. Visszavette papucsát, és megfogta a kis batyut. - Akkor jó éjszakát nektek – azzal otthagyta a két fiút.

- Szeretnél még valamit, vagy mehetek? - kérdezte Tony.

- Mi van közted és LAOM között? - kérdezte kertelés nélkül, már korán sem olyan barátságos a hangja. Tony nagyot sóhajtott, majd válaszolt.

- Sajnos edzőtársak vagyunk, ja és jelenleg még egy lakosztályon is osztozunk – tiport kissé a lelkivilágába, mivel nagyon zavarta Caleb tekintete, ahogy a lányt nézte.

- Ezt a szülei nem engedhetik – háborodott fel, és hangjából kihallatszott egy jó adagnyi irigység is.

- Az apja intézte el. Na, jó mennem kell, mert holnap korán kelek. További szép estét, és érezd magad jól, mint Isabell vendége! - vette fel köntösét.

- Holnap benne lennél egy versenyben? - kérdezte még.

- És mit kap a győztes? - kezdte érdekelni a dolog. Nagyon szerette volna lealázni az idegesítő fiút, aki az első Lane nélküli pillanattól kezdve ellenségesen beszél vele, mintha ártott volna neki valamit is.

- Ő lesz LAOM edzőpartnere az úszásban? - húzta elégedett mosolyra a száját.

- Azt hiszed, csak úszás közben edzek vele. És egyébként van normális keresztneve, és nem a monogramján kéne emlegetned. Tudod Mr. és Mrs. Mealorie mind a hat gyermekének adott normális nevet, és ők sem szólítanak CR-nek, de gondolom, még van egy rahedli neved és titulusod – mondta megvetően. Mindig is utálta a magukat ilyen kékvérűként jobbnak gondoló barmokat, akik kitűztek maguknak valami célt, és nem tágítanak mellőle, mint ez a srác most Laneyt tűzte ki célul.

- Látom, te is oda vagy érte – jegyezte meg, mikor már távozóban volt.

- Nem, gyűlölöm, de tisztelem, mint az ellenfelemet. A gyűlölet és tisztelet, nem feltétlenül zárja ki egymást – csengett komolyan a hangja. Isabell végighallgatta a két fiú eszmecseréjét. Nem ismerte még nagyon Tonyt, de azt már nagyon is tudta, hogy ő bizony beleszeretett ebbe a fiúba, hiszen a legfontosabb momentumot teljesíti, miszerint gyűlöli a húgát, Lane-t. Caleb észrevette még mindig ott szobrozó szőke lányt, és megszólította.

- Isabell intéztél nekem is szállást a hétvégére? - érdeklődött. Nehezére esett normális hangon szólni a lányhoz, mivel megvetette a stílusa és a korábbi viselkedése miatt.

- Nem számítok többé az iskola által megvetett emberek közé? - kérdezte kissé felsőbbrendűen.

- Rendben, de ha keresztbe mersz tenni, mikor a húgodat cserkészem be, vagy más helyzetben, akkor nincs az a varázshatalom, aki megvédhetne a haragomtól – fenyegette meg.

- Csak tájékoztatásul, apámnak én vagyok a kedvenc gyermeke, és Lane a kevésbé kedvenc, már majdnem a letagadott kategóriába tartozik. Ha én kérem valamire apámat, ő azonnal teljesíti, még a testvéreimre is hajlandó rákényszeríteni az akaratomat – ferdített az igazságon, mivel Michael mindig elvitte Isabell közeléből a többi gyermekét, ha annak hisztis hangulata volt, és éppen gyűlölte valamelyiküket. A szőke lány elkönyvelte magában, hogy apja neki adott igazat, és testvérei csak zavarják az ő tökéletes lényét. Az igazság az volt, hogy Michael azért nem hagyta másik öt gyermekét idősebbik lánya közelében, mivel nekik így is túl sok volt a háborúskodás és a gyilkos szándék a különböző démonok elleni csatákban. Ezért szándékozott békét kötni a vérfarkasokkal is, akiknek volt elég hatalma megvédeni vámpírvadász családját az ellenségeiktől. Sajnálta, hogy olyan nagy árat kell fizetnie, amiben megállapodtak, de remélte, hogy valamikor gyermekei megbocsátanak neki, és végül jól jönnek ki ebből az egészből.

Lane egyenesen a szobájába ment, ahol gyorsan megszabadult vizes fürdőruhájától, és felvette pizsamáját, ami egy trikóból és egy kockás nadrágból állt. Lekapcsolta a villanyt, majd bebújt az ágyába. Kellemes érzéssel töltötte el a frissen húzott ágynemű illata, és a biztonságot jelentő falak, melyek otthonához tartoztak. Imádott itt lenni, hiszen hozzátartozóival lehet, akik közül ketten nem látják szívesen, de még mindig ott vannak öten, és Tonyval is elég jól el lehet beszélgetni, ha nem éppen tapló.

Már egy ideje ismerte a fiút. Egy vadászaton ismerkedtek össze, ahol egy csapat vámpír kerítette be őket. Nem voltak már akkor szimpatikusak egymásnak, de mivel közös volt az ellenfél, így közösen kezdték el irtani. Mivel Tonynak akkoriban jobban le volt pecsételve a démoni ereje, Lane nem érezte, hogy kinek az oldalán is harcol. Akkor egy nagyon súlyos sérülést szerzett be, ami hatására eszméletét vesztette. Legközelebb, mikor magához tért, a vérfarkasok legfőbb bázisán találta magát sebeit ellátva, egy kényelmesnek mondható ágyban. Tony az ágya mellett feküdt, igaz ő is kötözésekkel tele, de mégis jobb színben, mint ő maga. Később tudta meg apjától, hogy Tony vitte el magukhoz, mikor még nem tudta, hogy mi is valójában a lány. Mikor világossá vált számukra egymás titka, Tonyban többször felmerült a gondolat, hogy megöli a lányt, amíg magatehetetlen, és így egy problémától megszabadul idő előtt, de soha nem vitte rá a lélek. Nem értette, hogy lehet egy démonnak olyan kedves arca alvás közben.

Azonban, amint magához tért, ez a gyengéd aggódás átment sorozatos piszkálódásba, és veszekedésbe. A fiú ekkor már úgy érezte, hogy így már nem is olyan nehéz megölni, de nagybátyja nem engedte. Szót se róla. Lane nagyon megijedt, hogy vámpírként vérfarkasok fogságába került, és ennek tetejében, még az egyiket, még meg is védte, amitől megalázott szégyen érzete volt. A vérfarkas király hosszas mérlegelés után saját maga kísérte haza a lányt unokaöccsével együtt, és néhány órás megbeszélés után megegyeztek abban, hogy Tony képzését ezentúl Michael felügyeli. Két éven keresztül hosszabb-rövidebb időre kiutazott hozzájuk külföldre edzeni, amikor is jobban mélyült köztük a gyűlölet. Egyszerűen irritálta őket egymás lénye, aminél visszataszítóbbat nem láttak még soha. Még csak tetézte a problémákat, hogy Michael állandó partnereknek osztotta be őket, mivel Lane sorra megsemmisítette korábbi társait, mert gyengébbek voltak nála. Tony egyenrangú ellenfél volt számára, amellyel tudtán kívül is rengeteget fejlődött fizikailag, és mágia szempontjából is.

Nehezére esett beismerni, hogy valamilyen szinten nagyon is jó, hogy ott van Tony, mivel így soha nem unalmas az élete, és segít levezetni a dühöt, melyet nővére ébreszt benne sorozatosan. Ezenfelül még azért is hálás volt neki, hogy ezzel a fordulattal nem kell elhagynia az Egyesült Királyságot, hanem saját nyelvén tanulhat, és az ünnepek során valószínűbb a hazatérése a szülői házba. Ezen elmélkedéséből a lakosztály ajtajának nyitódása zökkentette ki, vagyis Tony is felért már. Mosollyal nyugtázta a dolgot, amit egyáltalán nem értett, de akkor is nyugodtan fordult át a másik oldalára, és aludt.

Tony fáradtan lépett be saját szobájába, őt egyáltalán nem nyugtatta le az úszás. Vagyis nem is volt ideges, míg Caleb meg nem jelent. Valami nagyon idegesítette a fiúban, olyan érzése volt, mintha meg kellene tőle védenie valamit, ami az övé. Amikor kezet fogtak érezte benne a támadni kész mágikus erőket, ami azt jelenti, hogy a fiú tudatosan gyakorolja a mágia használatot. Ezzel a tudattal egyáltalán nem volt nyugodtabb, sőt már nem csak a fizikai támadásoktól kell védekeznie, hiszen ő nem támadhat emberre, mivel akkor ő is préda lenne a démonvadászok listáján, ahonnan már soha nem kerülne le, így a további élete menekülésből állna ki.

Morcosan vette elő alváshoz használt melegítőjét, és feküdt le. Nagyon kellemes volt az ágy, egész más, mint otthon. Itt frissen vasalt, és kellemes illatú, míg a vérfarkas kastélyban kemény és illattalan. Nehezére esett beismerni, de mégis nagyon kellemes érzés volt itt lennie, mivel a Mealorie család tagjai hiába voltak veszedelmes démonok, mégis igyekeztek emberként élni, szeretni. Irigyelte őket, mivel nagybátyja, a vérfarkasok királya már évszázadok óta megkeseredett férfi volt, akitől a vámpírok vették el a kedvesét, míg apja még mái napig nem volt kiheverni, hogy anyja nem kért a démon létből, és halt bele a szülésbe, a halhatatlanság helyett. Tonynak azt mondták, hogy a szülei nagyon is szerették egymást, de anyja nem volt hajlandó átváltozni egy olyan lénnyé, ami embereket fogyaszt el a halhatatlanságért. Lucas főherceget még mai napig bántják ezek a dolgok, de mégis szereti fiát, aki halott kedvesére emlékezteti, legalábbis a szeme.

Tony családjára gondolva aludt el. Elég nyugodt alvónak számított, mivel nyugalmából és magabiztosságából nehezen lehetett kibillenteni, de most valami más volt. Legbelül idegen érzés, a félelem kavargott, félt, hogy valakit megint elveszít, csak azt nem tudta kit. Éjfél körül járt az idő, mikor félálmából idegesen riadt fel, majd lenyugtatva magát végre sikerült elaludnia ismét. Ezúttal, viszont már tisztán álmot is látott. Lane-nel vívott kardpárbajt, ami más volt, mint a korábbi harcaik, most nem csupán a pengéik küzdöttek, hanem valami sokkal nagyobb is. Végül a lány térdre kényszerítette, és súlyos sebet ejtett a hasán. Tony nem látott rajtuk kívül sehol senkit, és a hely is ismeretlen volt számára, ami tovább nyomasztotta, amúgy sem kellemes hangulatát. Próbálta kihúzni magából a lány fegyverét, de nem ment. Lane közeledett hozzá, és a térdelő fiúhoz guggolt, majd hosszú vékony ujjait végighúzta az arcán.

- Ne is próbálj ellenem küzdeni, már nem menekülsz tőlem – szavait olyan hidegnek érezte, mint az arcát végigsimító ujjakat. El akarta fordítani a fejét, hogy ne lássa lány győzelemtől diadalmas arcát, de a hideg kezek nem hagyták. Hirtelen csak azt vette észre, hogy Lane arca vészesen közelít az övéhez. El sem tudta képzelni, hogy mit akarhat a lány, talán a vérét venni. A teste egyszerűen ledermedt, egy valamit tudott volna tenni, mégpedig ha becsukja a szemeit. Azonban ő nem akarta megadni a lánynak azt az örömet, hogy gyávának lássa egyszer is. Állta a tekintetet, és mélyen az igéző zöld szemekbe nézett, ahol most nyoma sem volt a gyűlöletnek, vagy egyéb negatív érzelmeknek felé, valami tiszta és szenvedélyes csillant a lány íriszeiben. Most vette csak észre, hogy az ajkai olyan sötétek, mintha vér lenne rájuk alvadva, arcán most nem látszódtak a szeplők, és sápadtabb volt, mint általában. Tony már felkészült a halálra, hogy társa fogja vérét venni, igyekezett zabolázni légzését, mire a vérvörös ajkak az ő száját érintették gyengéden, majd újból, de már csókolva. A következő érintésnél már nyelvével a fiú ajkai közé hatolt, hogy vad táncra hívja a nyelvét. Tony lassan oldódott fel, de minden tekintetben megérte a dolog, mivel ezt érezte eddigi élete legjobb csókjának.

- Miért? - kérdezte rekedten, mikor elszakadtak egymástól ajkaik.

- Mert te akartad – jött a lány válasza, majd a következő pillanatban semmivé vált, és Tony mellkasát egy szorító érzés támadta meg, mintha a szíve szakadt volna meg. Fájdalmasan ordított fel, mintha leszúrták volna. Ezután beletelt néhány percbe, mire eljutott a tudatáig, hogy az ágyában fekszik, és csak álmodott. A mellkasa még mindig fel-alájárt izgalmában, míg testén izzadság gyöngyözött. Hirtelen dörömböltek az ajtaján.

- Igen – szólt ki rekedten, miközben felült az ágyon.

- Mi a jó égnek ordítasz éjnek idején te vadbarom? - nyitott be Lane, szemei félig voltak nyitva. Látszott rajta, hogy mélyen aludt, mikor felriadt Tony kiabálására.

- Csak rosszat álmodtam, nem akartalak felébreszteni – szabadkozott, miközben próbálta rendezni riadt arcvonásait.

- Akkor legyél szíves máskor nem ordítani. Mi az, kasztráltak vagy megfarkaltak hátulról? - kérdezte nem éppen kedvesen.

- Nem akarok róla beszélni, egy ismerősöm halálát láttam, ami kicsit jobban felzaklatott a kelleténél. Sajnálom, hogy felébresztettelek, mert most látni kényszerültelek, és most emiatt lesznek rémálmaim – találta meg hangját.

- Kívánom, hogy valóra váljon az a rettenetes rémálmod, amivel felkeltettél. Olyan szépen vonyítottál, mint egy kutya, akit vernek – felelte kegyetlenül.

- Akkor miért nem húzod innen a beled, azzal segítenél legjobban, hogy megtörténjen – kiabált már a fiú is, és kikelt az ágyból, és a lány felé tartson, hogy kitessékelje a szobából. Lehet, hogy a családja házában van, de adtak neki egy szobát, vagyis egy szférát, ahová visszavonulhat. Lane megilletődött, hiszen így közelről látta, hogy a fiú teste tiszta víz, ami azt jelenti, hogy tényleg megviselte a nevezetes álom.

- Akkor holnap – azzal sértődötten otthagyta. Tony becsapta a lány után az ajtót. Nem tudta, hogy hogyan fogja kibírni mellette ilyen közel egész hétvégén. Nagyon reménykedett benne, hogy nehéz terep feladatokat fognak kapni, melyek során úgy lefáradnak, hogy nem lesz energiájuk egymást marni idegileg. Tony néhány perc múlva feküdt vissza kényelmes ágyába, és próbált elaludni, ami így már elég nehéz vállalkozás volt, mivel idegesítette, hogy a lánnyal álmodott.

Lane a másik szobában szintén nem tudott visszaaludni. Egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy valami megijessze a mindig magabiztos vérfarkast, aki megkeseríti a nyár további perceit. Ezenfelül még ott van Isabell is, aki még jobban fog áskálódni, hogy most náluk vendégeskednek az iskolatársak. Megölelte kispárnáját, miközben kigondolta az optimális megoldást, majd néhány perc után vissza is aludt.

Reggel elég nagy tömeg volt az ebédlőben, mivel Isabell nem számított arra, hogy családja is otthon lesz nem gondoskodott más helyszínről. Egyébként is úgy számolt, hogy az előző esti buli miatt vendégei sokáig alszanak majd. Azonban a leglustábbak is felkelte, mivel mindegyikük Lane-nel akart reggelizni, és a lehető legtöbb időt vele tölteni, vagy esetlegesen meghallgatni ismét gyönyörű hegedűjátékát.

Bár most nem látszott, de egy nagyon híres és jó nevű magániskola tanulói voltak, akik sport és tanulmányi eredményük kiemelkedő volt az egész ország területén. Isabellnek nem kevés munkájába került bent maradnia, néha még testi bájait is be kellett vetnie a bent maradásért, a menők között maradásról nem is beszélve. Az iskola úszócsapata volt az országos második, ami egész jónak volt tekinthető, mivel csak egy sport tagozatos iskola tudta őket lekörözni.

Lane meg is feledkezett a vendégekről, és ahogy kikelt az ágyból borzosan és pizsamában, szörnytalp mamuszban sétált le a földszintre, ahol már sokan várták. Enyhén megdöbbentek a lány slamposságán, de a világért sem tették volna szóvá neki. Lane elégedetten konstatálta, hogy minden rendben, vagyis mindenki befogja, és nem törődik vele.

- Laney, majd meg kellene beszélnünk a hétvégi programotokat Tonyval – vetette fel apja.

- Figyu, nem lehetne, hogy a hétvégén távol legyünk egymástól, utána még úgyis van két hét és addig püfölhetjük egymást – próbált megszabadulni tőle, hiszen egy lakosztályon osztozkodnak, nehogy már a nap többi részében is össze legyenek zárva.

- Hogy akarod elkerülni? - kérdezte apja, akinek nem tetszett ez a hozzáállás, mintha dühítené a kettejük között lévő ellentét.

- Nincs, mondjuk valami magán feladat, ami távol van innen és több napos? - meresztette apjára zöld szemeit kérlelőn, ami nem egészen azt az érzést váltotta ki a férfiból, amit szeretett volna. Ilyenkor az apák szinte el tudnának olvadni lányaik könyörgő tekintetétől, de Lane személyiségében nem volt semmi megalázkodó, semmi alakoskodó, így hízelegni sem tudott úgy apjuknak. Ellenben Isabell úgy meresztette nagy kék szemeit, ami hatására Michael mindig megenyhült. Egész más volt a két lány kisugárzása is, Isabell egy kis ártatlan szűznek tűnt, miközben belül egy hárpia lakozott, míg Lane kívülről egy domina jellegű erőszakos nőnek látszott, addig benne egy ártatlan és szeretetre éhező lány lakott.

- Nincs – vágta rá Michael, miközben elment az étvágya, ahogy lánya ránézett, és enyhén sápadtan fordította el a fejét.

- Nekem viszont van egy olyan feladatom számodra, amire te vagy a legalkalmasabb, nem túl nehéz és eltarthat pár napig – szólt közbe Elizabeth az asztal másik végéből.

- Mondd anya! - lett sokkal jobb kedve.

- Nos, tegnap beszéltem a nővéremmel, és várják az elkészült balzsamokat a boltban. Elvihetnéd, és foglalkozhatnál kicsit az unokahúgaiddal, hátha ragad rájuk valami a te önbizalmadból – mondta kedvesen.

- Sawyerville, megyek - lett sokkal jobb kedve.

- Most tényleg itt akarsz hagyni minket? - kérdezte csodálkozva Caleb.

- Igen – jött a válasz, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. A vendégek csalódottan sóhajtottak, mivel nem gondolták volna, hogy LAOM ilyen negatív személyiség lesz. Bár néhányan értették is, mivel Isabell amennyi szitkot a fejéhez vágott, még azon csodálkozottak, hogy ilyen nyugodt kívülről, és nem ordított le egy fejet sem, na, jó Tony kivétel, de mit várjanak, hiszen úszásban riválisok.

- Quinn, Colin menjetek már ti Sawyervillbe, ti úgyis hamarabb végeztek, mint a húgotok, és megismerkedhettek az új iskolatársaitokkal – kezdte visszanyerni a színét Michael.

- MI? - jött az össznépi felmorajlás, szinte egy emberként, mintha valami nagyon lehetetlen dolgot mondott volna.

- Tegnap előtt intéztem el, hogy az utolsó éveteket a Collinsban fejezzétek be, úgyis itt van az egyetemi felvételik ideje, és legalább nyugodtabb lesz a légkör körülöttetek – kortyolt bele teájába.

- Apa ne, ez az átok nem járhat velem egy iskolába, még az is elég baj, hogy elméletileg egy testben kéne élnem vele, de még az egy ház is sok. Nem akarok egy egész éven át minden nap találkozni vele – hisztizett.

- Ez kölcsönös érzés nővérkém – felelte komoran Lane, ezzel elnyomva a sírhatnékot, ami hirtelen rájött. - Nos, anya reggeli után, amint lehet, indulnék Sawyerville-be, és ott maradok a hétvégére. Már úgyis láttam Kyrát és Andreát – folytatta az étkezést.

- Az a Sawyerville, ahol az Oveans család lakik? - kérdezte Caleb.

- Igen – válaszolt Elizabeth, hangjában büszkeség csendült.

- Ismersz közülük valakit? - kérdezte Lane barátságosan, miközben újabb főtt tojást kezdett meg.

- Szerencsére nem, nem is kerülnék kapcsolatba olyan szégyenteljes boszorkányokkal, akik úgy semmibe veszik a mágia megóvására tett legfőbb lépéseket, hogy egyszerű emberek előtt nem varázsolunk, vagy nem hívjuk fel magunkra semmilyen kirívó viselkedéssel a figyelmet. Most a Szentivánéjjeli mulatságokon tanúsított viselkedésük, kicsit sem nevezhető átlagosnak, vihognak, felesleges dolgokat varázsolnak és meztelenül táncolnak a telihold alatt – fejtette ki a véleményét.

- De be kell ismerned, hogy nagyon szexi műsort szoktak adni – nevetett a mellette ülő félhosszú hajú fiú.

- Igaz Paul, de azért mégis viselkedhetnének, mert ezzel csak a mágiát használókat alacsonyítják le, sokunk családjából vesztek oda a nagy boszorkányüldözéseken. Ha akkor Miranda Oveans nem fekszik össze minden férfival Sawyerville-ben, és nem használ látványos mágiát, akkor nem lenne a boszorkányságot űzők élete olyan nehéz. Nem kellene titkolózni, és nem nézne senki ránk úgy, mintha megöltünk volna egy rakás embert – akadt ki.

- Caleb hagyd, abba kérlek, mert nagyon csúnyán fogsz kinézni! - figyelmeztette Michael.

- És a helyedben reggeli után úgy spuriznék el a birtokról, hogy anyánkkal minél kevesebbet fussak össze – jegyezte meg kedves jó tanácsként Colin.

- Most nem mondott semmi rosszat – vette védelmébe Isabell.

- De igenis mondott – állt fel az asztaltól Lane, és otthagyta őket.

- Mivel sértettem meg? - nézett segítségkérően a Mealorie fiúkra, aki tüntetőleg elfordultak tőle. Egyetlen mentsvára Tony maradt, aki éppen rágott akkor. Mikor a fiú lenyelte a szájában lévő falatot, megtörölte a száját.

- Szerinted mit jelent a LAOM-ban az O, ha az L, azt jelenti, hogy Lane – tette le a szalvétát.

- Ez nem lehet komoly – sápadt le a fekete hajú fiú, aki most döbbent rá, hogy nem a legjobb helyen kezdte el hangoztatni a varázserővel bírókkal kapcsolatos nézeteit.

- A családomban mást is ilyen visszataszítónak találsz vagy, csak a feleségem rokonait? - kérdezte Michael, aki félszemmel nejét figyelte, nehogy megölje a fiút, mert akkor a Russell család haragja is a nyakukba szakad. Elég volt neki a vámpírok és vérfarkasok konfliktusába beleszületnie.

- Caleb egy órán belül nem akarlak a családom házában látni, és jó lenne, ha nem is tolnád többé ide a képed, mivel nem tűröm el, hogy a testvéreimet sértegesd, az egyik lányomat sorozatban megalázd, aki a te kegyeidért könyörög, ami már olyan szánalmas, hogy hányni tudnék tőle. Remélem érthető voltam, ha nem akkor tehetek más lépéseket is, hogy érthető legyen számodra – azzal a családanya is elhagyta az ebédlőt.

- Akkor gyerekek egyetek meg mindent, és segítsetek elpakolni Alfrednek, mivel már nem fiatal. Jók legyetek! - azzal Michael felesége után ment.

- Még mekkora balhék lesznek itt – jegyezte meg Quinn, aki afelé az ajtó felé sandított, ahol szülei eltűntek.

- Valóban jobb lesz úgy, ha Laney elmegy Sawyerville-be, és Isabell banzájából mi is kimaradunk, mert nem lesz jó vége – értett egyet Colin, aki még soha nem látta ilyen idegállapotban anyjukat, pedig Lane többször feldühítette már.

- Edzünk ma együtt? - kérdezte Tony, aki kicsit lenyugodott, hogy a számára idegesítő srác elmegy, de már Lane-nek korán sem örült ennyire. Nem tudta, hogyan bírja majd ki, a lány idegesítése nélkül, de legalább nem támadja majd senki.

- Egy félóra múlva a medencénél? - kérdezte Quinn.

- Rendben – egyezett bele, és leszedte maga után az asztalt.

Lane közben felsietett szobájába, és elővett egy utazó táskát, ahová bepakolta szükségesnek ítélt ruháit, majd felöltözött végre. Felvette batyuját, és lement a garázsba, ahol a négyesszámú autóba bepakolta a csomagját, majd kiállt szeretett járművével az üvegház mellé. Bement az állott levegőjű helységbe, ahol viszont nem találta anyját. Visszament a házba, ahol a nagy tumultus tartott éppen a szobája felé, hogy meggyőzzék, hogy mégse menjen. Ügyesen kikerülte őket, és szülei lakosztályába vette az útját, ahol éppen apja anyja vállát masszírozta nyugtatólag.

- Kopogni nem tudsz? - kérdezte morcosan Michael.

- Az előbb majdnem betörtem az ajtót – védekezett.

- Mi a baj kicsim? - kérdezte kedvesen Elizabeth.

- Mit kell vinni Sawyerville-be, mert akkor én indulok is, mivel nem akarok Isa áskálódása célpontjában lenni. Szerintem ez ellen ti sem ellenkeztek, és vagytok olyan jók, hogy el is engedtek, és biztosra veszítek, hogy a fiatalabbik lányotok békében van – mondta el indokait.

- Vajon kitől örökölte az érvelés tudományát? - kérdezte Michael.

- Na, gyerünk hagy menjek, utána lenyugtathatod anyát az ágyban, de az ajtót jól zárjátok be! - szemtelenkedett.

- Úgy hallom a rajongótáborod nagyon keres már, ezért valahogy úgy próbálj közlekedni, hogy ne vegyenek észre, mert ők már ténylegesen nem fognak engedni – mondta apja, miközben felkelt anyja mögül.

- Mondjátok meg, hogy hol van és én elteszem, nem kell félteni – próbálta siettetni az indulást, mivel a vendégek egyre éberebbek lettek. Anyja is felállt végre az ágyról, és nagyot nyújtózott.

- Hol állsz a kocsival? Tíz perc múlva ott vagyok a dobozzal – látszott rajta, hogy sokkal jobb kedve van.

- Az üvegház mellett, mivel ott nem láthatják úgy meg a kocsimat, és könnyebben ki tudok surranni a hátsó kapun – mondta el indokait.

- Rendben, akkor tíz perc múlva ott – mondta anyja, és elindult az ajtó felé.

- Ha nem baj, én az ablakon megyek, ott gyorsabb vagyok, és nem ott várnak – kezdte el kinyitni szülei hálószobájában az ablakot.

- Várj, pénzed van? - szólt utána apja. Lane zavartan fordult vissza, hogy jelezze, miszerint nincs.

- Ami azt illeti, éppen hiányban vagyok – vakarta a fejét, miközben kissé elpirult. Ilyesmire nem is gondolt, mivel a magániskolákban nem foglalkozott olyanokkal, mint az anyagiak, vagy a tankolás.

- Gondoltam, na, adok egy kis költőpénzt, ne a nénéiden élősködj, mert rajtam verik le, és te is tudod, hogy milyen kellemetlenek tudnak lenni. Az tény, hogy téged nagyon szeretnek, de engem imádnak idegesíteni – nyújtott át néhány nagyobb címletű bankjegyet.

- Ez biztos elég lesz? - kérdezte Lane, mivel a külföldi tartózkodásai miatt nem igazán volt tisztába a helyzettel. Már eléggé elszokott az angol KRESZ-től is, és a jobb kormányos autóktól is.

- Nyugi, most pedig menj, és nehogy jót halljak felőled a nénéidtől, mert esküszöm, kitagadlak. Menj az idegeikre! - biztatta meg.

- Apa, úgy ismersz te engem, hogy rólam bárki jót mondana? - hitetlenkedett, miközben kinyitotta rendesen az ablakot, és kimászott a párkányra.

- Néhány fegyvert is vigyél, mondjuk a kardodat, a tőrödet, és a számszeríjadat két tárral! Ha befér, akkor néhány karót is, soha nem lehet tudni. Szívesen adnék neked lőfegyvert is, de az túl egyszerű neked, és amúgy is szereted a kihívásokat, és azokkal, sokkal csendesebben tudsz harcolni, és nyomuk sem marad úgy. Ezért menj még fel a szobádba, és hozd le ezeket a fegyvereket, én hozok vért és a számszeríjadba nyilakat! - mondta el az utasításait

- Hogy fogja kivenni, ha így felfegyverkezve megyek oda? - kérdezte Lane.

- Holnap lesz a Sawyerville-i fesztivál, és anyád szeretne lemenni, de nem hagyja, hogy fegyvert vigyek, de téged most nem ellenőriz, ezért vitetettek veled. Csak holnapig bírd ki, majd megy a két személyes felmentő sereg – mondta kissé eszelősen.

- Apa, engem szeretnek a nénik, veled és a testvéreimmel ellentétben – próbált hatni rá, bár tudta, hogy hiába, mert a fegyvereket vinnie kell. Hanyagolta az ötletet, hogy az ablakon távozik. Az ajtóhoz ment, ahol óvatosan kilesett, majd halk mégis gyors mozdulatokkal ment fel a Tonyval közös lakosztályukhoz. Sajnálatára nem volt elég gyors és az egyik vendég észrevette. Tony éppen a kis nappali részlegükben olvasott egy könyvet, mikor meglátta társát, aki rögtön kulcsra is fordította az ajtót.

- Valami baj van? - kérdezte meglepődve.

- Elegem volt a rajongótáborból, te hogy bírtad elviselni azokat a libákat a suliban? - kérdezte lihegve, miközben idegesítette ez az egész menekülés dolog. Könnyen leverhette volna őket, de akkor vége a vadász karrierjének, és ő is felkerül a kinyírandó démonok listájára.

- A társam jó lerázta rólam mindig őket – felelte, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, és becsukta a könyvet. Éppen felállt, mikor kopogtak.

- LAOM tudjuk, hogy odabent vagy, nyisd ki! - hallották az egyik fiú hangját.

- Hogy rázzam le őket? - kérdezte suttogva.

- Gombolj ki néhány gombot az ingeden, mintha valamibe belekezdtünk volna! - hajolt közelebb a lány nyakához, és gyengéden megszívta az érzékeny bőrt.

- Te barom! - lökte el magát a fiútól, igyekezett nem hangoskodni.

- Helyezkedj úgy, mintha megzavartak volna valamit! - adta a következő utasítást, mire levette a pólóját.

- Cseles – bólintott, és hanyatt dőlt a kanapén. Ezután Tony kicsit megborzolta a haját, mintha a lány túrt volna bele, és kinyitotta az ajtót.

- Hol van? - rontott be az egyik idegen fiú, név szerint Patric.

- Már most szólok, hogy zavarsz – mondta mogorván Tony, miközben karjait összefonta mellkasa előtt.

- Mégis mit? - kérdezte lenézően.

- Mondtam Stagdel, hogy ne nyisd ki! - ült fel Lane, akinek a melltartójának szegélye kilátszott a nyári blúz alól, olyan mélyen ki volt gombolva.

- Azt ne mondjátok, hogy ti... - remegett meg a hangja, miközben nagyon zavarba jött, és vette észre, hogy a fiú félmeztelen.

- Ha már elüldözitek a saját otthonából, akkor hagy vegyek tőle méltó búcsút, úgyhogy takarodjatok! - küldte el őket keményen Tony, hangjában türelmetlenség csendült, mintha a lánnyal tényleg szeretkezni készültek volna. Lane közben összefogta a haját, mintha nem akarná, hogy zavaró legyen, és így a kellemetlenkedők felé villantotta a rózsaszín foltot, ahol Tony az előbb megszívta a bőrét.

- Lane, akkor később, majd beszélünk – elvörösödve kisprintelt a nappaliból, és Tony becsapta utána az ajtót, és ráfordította. Lane ekkor rögtön felpattant, és a tükörben kezdte el vizslatni a nyakát, hogy milyen maradandó lesz bőrének a vérfarkasnyál. Tony a tükör mellé sétált és várt, miközben a lányt nézte.

- Mi a jó eget bámulsz? - kérdezte Lane, és igyekezett közben megigazítani öltözékét.

- Csak várom, hogy megköszönd, hogy kihúztalak a pácból – jelentette ki nemes egyszerűséggel.

- Na, azt várhatod, ítéletnapig is. Remélem, nem nagyon jut a család fülébe, hogy milyen kényes helyzetet teremtettél, hogy lerázd ezt a tuskót.

- Te magad vagy a kényes helyzet, minek kellett megmutatnod a hegedűtudásod? - kérdezte, mintha a lány hibája lenne.

- Csak közlöm, hogy te idegesítettél fel, akkor is – nem hagyta magát, miközben vészesen közel voltak egymáshoz.

- Túl sokat képzelsz magadról – rándult meg a fiú szája, mintha egy gúnyos mosolyt akarna elfojtani. Lane-t idegesítette ez a reakció, legszívesebben felpofozta volna, de megmutatja, hogy van benne annyi önuralom, hogy nem veri laposra, mivel azt elismerte, hogy neki köszönheti, hogy lerázta a kellemetlenkedőt, de akkor is, ettől még nem kell kedvesnek is lennie, és ő igenis ismeri a hála fogalmát.

- Bírd ki nélkülem a hétvégét, majd utána itt leszek neked! - szedte össze magát, és bement a szobájába. Összeszedte a szükségesnek ítélt fegyvereit, és kivetette magát az ablakon. Elegánsan talpra érkezett, akár egy macska, majd gyorsan a kocsijához ment, ahol bedobálta a csomagtartóba az apja által kért dolgokat. Michael is megérkezett a munícióval. Éppen instrukcióval látta el egyetlen vörös hajú gyermekét, mikor megérkezett Elizabeth.

- Miről szól a csevej? - kérdezte felvont szemöldökkel.

- Apa azt hiszi, hogy teljesen elfelejtettem a nénikhez az utat, és azt próbálja elmagyarázni, hogyan jutok oda – mentette ki idősebbik szülőjét Lane.

- Na, jó, menj, de nagyon vigyázz magadra! - hagyta lányára a dolgokat. Szívesen vele küldött volna még egy embert, de ismerte gyerekeit, hogy Lane-en kívül mindenki utálja a két nénit. Tonyval meg megölnék egymást, mivel nem fogná őket vissza senki. Michaelnek már régen gyanús volt ez a viselkedés, valahogy nem hitte, hogy két démon között ekkora gyűlölet lehet.

Lane, ahogy csak tudott elmenekült a birtokról, amit a rajongói nem igazán akartak hagyni. Amint a lány kihajtott a kapun, az rögtön bezárult és a két legidősebb fiú és Tony útjukat állta.

- Sajnálom srácok, de addig nem engedhetünk ki titeket, amíg Sawyerville-ből nem hívnak minket, hogy a húgunk biztonságban van. Elég időt tölthettek majd a közelében szeptembertől – mondta szigorúan Quinn.

- Egyébként is ti Isabell vendégei vagytok, így van néhány kötelezettségetek felé, ha már az ő kárára dorbézoltok itt – jegyezte meg Colin.

- Az úszóbajnok nem fűz semmit hozzá? - kérdezte gúnyosan Andrew.

- Egész jó, hogy Lane elment, így a közös lakosztályunk csakis az enyém – mosolygott elégedetten, mire a többiek is azt szűrték le, mint Patric, vagyis ők egy pár.

- Sziasztok – hallottam meg egy vidám hangot, majd egy tizenöt év körüli lány érkezett Colin nyakába. A fiút teljesen meglepte a lány, ezért védekezni sem tudott, így hason között ki.

- Szervusz Hana, mi járatban erre? - érdeklődött hűvösen Quinn, akinek fáradt kifejezés jelent meg az arcán.

- Laney hol van? - kérdezte vidáman, miközben lemászott unokafivéréről. Colin feltápászkodott a földről, és szembefordult a lehengerlő lánnyal. Hana arckifejezése boldog volt, ami némi eszelős bájt adott neki. Vállig érő barna haját két copfba fogta fel. Veszélyesen mini bőrszerű ruhákban volt és annak ellenére, hogy kánikula volt a lány lazán mászkált térdig érő csizmájában.

- Sawyerville-be utazott a rajongói elől, mert a varázstudó társadalom retteg anyánk nővéreitől, bár mit ne mondjak elég kellemetlen személyiségek – magyarázta Colin, miközben fájdalmas érzésekről tanúskodott arckifejezése, mire Tonyból harsány nevetés tört ki, mintha eszébe jutott volna valami érdekes emlék.

- Hé nehogy eljárjon a szád, mert megöllek – fenyegette meg húga edzőtársát Quinn.

- Megesküdtem, hogy nem mondom el, és én mindig tartom a szavam – felelte némileg komolyabban.

- Ajánlom is, mert Lane haragja a miénkhez képest kispályás lesz – fenyegette meg az idősebbik Mealorie fivér.

- Hahó, Laney mikor jön vissza? - kalimpálózott a veszekedő trió előtt Hana.

- Amikor Isabell befejezte a nagyszabású buliját, mert most még nem szándékozik megismerkedni a leendő iskolatársakkal – felelte Colin, miközben félszemmel a vendégeken tartotta a szemét, akik tanácskozásba kezdtek.

- Valamelyikkőtök elkísér Sawyerville-be? - meresztette rájuk nagy zöld szemeit Hana, miközben bokán rúgta mind a hármat.

- NEM – érkezett kórusban a válasz.

- Ne már, Colin bátyus, na – próbált hatni rá.

- Hana, nincs az az isten, amiért én önként odamenjek – tiltakozott.

- Quinn bátyus? - fordult a másik kedvenc unokabátyjához.

- Utálom a néniket, és ők is engem, úgyhogy nem – felelte hidegen a fiú.

- Hogy is hívnak, izé? - fordult végül Tonyhoz, aki egyből elfordult.

- Laneyvel gyűlölik egymást – tette a lány vállára a kezét Colin.

- Laneyt nem szeretni? - kerekedett el a szeme. - Erre csak az Isabell-féle hulladék képes, ja meg az olyan selejtes talpnyalók, mint Shane – adott hangot véleményének.

- Na, jó Hana ezt most fejezd be, mert nem minden Mealorie olyan, mint te, akármilyen utálatosak is, mi szeretjük őket – figyelmeztette Colin.

- Az más kérdés, hogy Isabell néz le titeket, érdekli is őt, hogy szeretitek őt vagy sem. Egy önző kurva, aki nem tudja értékelni, hogy Lane ikertestvére lehet. Őszintén én Lane helyében még születésünk előtt megettem volna az anyaméhben. Akkor még finom ártatlan vére volt, nem úgy, mint Elizabeth néninek, keserű kismama vére. Bár nem hibáztathatjuk, mivel még kis tudatlan vérszívó volt – fejtette ki véleményét, mire Quinn befogta a száját.

- Na, fogd be, mert ők nem tolerálják a fajtánkat, nem is tudják, úgyhogy fogd be, mert Lane nagyon meg fog gyepálni – súgta a lány fülébe, míg Colin és Tony emlékmódosító bűbájt szórtak az ott tartózkodó emberekre.

- Tarthatnád jobban is a szád – szidta Colin, majd a következő percben megcsörrent a mobilja, amit fel is vett. - Igen. Rendben apa – azzal kinyomta.

- Mit mondott? - érdeklődött Quinn.

- Elengedhetjük őket, már úgysem érik utol, és már értesítették Sawyerville-t, így amint érkezik, átváltoztatják a megjelenését – felelte, miközben kinyitotta a kaput.

- Végre mehetünk edzeni – sóhajtott Tony, aki nem szerette semmittevéssel tölteni az idejét.

- Colin, hol szedtétek össze ezt a bájgúnárt? - kérdezte Hana az idegen fiúra mutatva.

- Mindjárt Hana – tárták ki a kaput, mire néhány vendég megpróbálta utolérni Lane-t.

- Ennyi barmot – jegyezte meg az elporzó kocsikat figyelve Tony. Egyszerűen nem értette, hogyan tudják így imádni a lányt, aki az ő szemében nem volt se szép, se tehetséges, sőt még okosnak sem találta a démonvilágban kivételesen intelligensnek elkönyvelt lányt.

- Pedig milyen finom falatok lettek volna. Kár volt elengedni őket – jegyezte meg Hana.

- Kis haspók – karolta át Colin fél kézzel, míg a másik kezével a zsebéből egy vér ízű nyalókát kutatott ki, és adta át a lánynak.

- Te nagyon jól értesz ennek a haspóknak a nyelvén – kapta ki unokabátyja kezéből az édességet, és indultak el a kastély felé. Mire megérkeztek a vendégek többsége összepakolta a holmiját, és indulni készült.

- De ne menjetek már! Lane csak most húzta el a belét, most már minden oké lesz – bizonygatta. - Az istenért, az a rohadt kis szajha mit tud, amivel ennyire lenyűgözött titeket, Anglia leggazdagabb varázslócsaládjainak sarjait? - kérdezte sírva.

- Tudod a húgodnak különleges a kisugárzása, eddig nem mondtam volna rá, hogy szép, de most nála szebbet el sem tudok képzelni, és az a hegedűjáték, istenem, na, azzal nem tudok betelni – mondta magasztalóan Andrew.

- Nekem elég lenne csupán egy éjszakára is vele, de most, hogy elment erre semmi esélyem, úgyhogy, majd a suliban megkörnyékezem, és lecsapom annak a Tonynak a kezéről, Caleb már tuti kiesett a képből – fejtette ki terveit Patric.

- Te idióta, azt hiszed, hogy Caleb csak úgy lemondana róla? Előbb fogna össze Isával, mint hogy elszalassza a lehetőséget, hogy ilyen erős mágiával bíró barátnője legyen – mondta el véleményét Andrew, aki Paul mellett Caleb legjobb barátjának számított, és ők így hárman voltak az iskola urai.

- Nagy öröm volt megismerni titeket, majd szeptemberben találkozunk, most pedig jobb lesz igyekeznetek, mivel még lekésitek az ebédet – dühítette fel Quinnt, hogy húgáról így beszélnek. Bár nagyon gyakran voltak vitáik, mégis Lane-nél egyenesebb és bátrabb személyt nem ismert. Tisztelte, mint harcos és biztos volt benne, hogy Lane is hasonlóképpen érez.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.