Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


32. rész: A háború vége

2011.09.24

 Lane jó néhány percig azt sem tudta, hogy hol van, ki ő, és mi történik körülötte. Annyiban volt biztos, hogy a hátán egy ponton piszkosul ég a bőre. Próbálta elérni, de a teste nem engedelmeskedett. Hogy megpróbált felállni, visszazuhant a földre. Tony rögtön észrevette, hogy valami baj van. 

- James – szólt az öccsének, aki máris ott termett mellette.

- Igen? – kérdezte.

- Ismerkedj kicsit a bátyánkkal! – tért vissza teljesen emberi alakban, és máris sietett a szerelméhez. Draco ugyanígy tett volna, azonban egy erőtér megakadályozta, hogy három méternél közelebb kerüljön a nő testéhez. Tony nagyon reménykedett benne, hogy ez csak egy vicc, vagy még a nő őse egyik védelme, hogy illetéktelenek ne tudják őt bántani. Azonban ő most nem foglalkozhat ilyenekkel, hanem Lane érdekeit kell néznie.

- TONY – kiáltott érte az öccse, aki nagyon nagy hátrányban volt Lucasszal szemben. Kezdve ott, hogy ő fizikailag elég gyenge volt.

- Használd a mágiád, Lucas teljesen süket a varázsláshoz – válaszolta vissza sem nézve, miközben átlépte az erőtér határát. Számára nem okozott semmiféle nehézséget, mégis a bőrét valami bizsergető égető érzés járta át. Tudta jól, hogy ez a valami őt sem igazán ismeri el, és csak idő kérdése, hogy mikor vadul meg. – Laney – ért oda hozzá, és azonnal át is ölelte. Lane pár másodpercig mereven bámult maga elé, de mikor megérezte a férfi testének melegét és annak illatát, minden kitisztult. Legalábbis a férfi iránti érzelmei.

- Tony – viszonozta az ölelést, miközben a könnyei végigfolytak az arcán.

- Minden rendben – csitítgatta.

- Nem tudok felállni – zokogta, miközben mindennél jobban fájt neki, hogy ismét gyenge. Tony bátorítólag megcsókolta. Lane kicsit meg is tántorodott, hiszen olyan vadul csókolta őt szerelme, hogy egy kis időre el is felejtette, hogy éppen egy csatatér kellős közepén vannak, és a túlerőben lévő ellenség mindkettőjüket meg akarja ölni.

- Igyál! – hajtotta oldalra a fejét, felkínálva a nőnek a nyaki ütőerét.

- De akkor legyengítelek téged is – tiltakozott Lane.

- Te rosszul vagy, és most az a legfontosabb, hogy jól légy – húzta oda a nő fejét a vállához, aki hezitált, mégis az áramló vérnek és a férfi szívdobogásának gyönyörű hangja volt együtt. A vámpír énje tagadhatatlanul domináns lett, és ő nem tudott mit kezdeni ezzel. Egy gyenge hang mondta egyedül, hogy ne, míg az ösztönei igenis erre utasították. Hiszen, ha most nem tud talpra állni, akkor nem tudja visszahozni Annát. Ha az őse nem tér vissza, akkor Lucas és Draco legyőzése sem lesz megoldott. Összeszedve minden lelki erejét, a férfi nyakába mélyesztette a fogait, aki halkan felnyögött a hirtelen éles fájdalomtól. Ahogy lenyelte az első korty vért, a hátából kiszállt az égető érzés, mintha a bőr egyszerűen megnyugodott volna. Ezután sokkal mohóbban kezdte nyelni kedvese vérét, mintha nem tudna betelni vele. Egyszerűen nem tudván betelni vele. 

- Szeretlek – hörögte két korty között, miközben Tony látása egyre homályosult.

- Elég – nyögte a férfi, akinek az agya azt mondta, hogy lökje el magától mohó kedvesét, míg a szíve azt súgta, hogy ilyet nem tehet. A farkasa meg a nő vérét szomjazta, hogy ízlelje ismét asszonya vérét. 

- Nem tudlak elengedni – felelte, miközben lenyalogatta a seb körüli részt, mivel nem akart egyetlen egy csepp vért sem hagyni kárba veszni.

- Lane, elég. Nekem is szükségem van az erőmre! – próbálta elszakítani magától a mohó vámpírt, de ez sikertelennek bizonyult. A következő percben összeszedte magát, és ő is a nő nyakába mart, hogy ezzel adjon nyomatékot a szavainak, és valamennyit visszaszerezzen az erejéből. Ekkor Lane végre elengedte, és Tony végre láthatta rendesen az arcát. Azonban most látszott, hogy a vámpírbestia teljesen átvette felette az uralmat, és nem is tud már gondolkozni. 

- Tony – nyögte, majd felsikoltott, és a férfi nyakába borult. Tony ekkor látta, hogy az eddigi négy betűs tetoválás mellé még egy betű került, mégpedig az „S” és így már LAOMS volt olvasható cikornyás betűkkel félkörben a nő hátán. Olyan volt, mintha a sors már visszavonhatatlanul Tony feleségének könyvelné el, és ezzel megtörhetetlen köteléket alakítva ki kettőjük között.

- NEEEE – ordított egyszerre Draco és Lucas, mikor látták a pár bensőséges csókváltása láttán biztosan tudták, hogy nem tehetnek a szerelmesek kapcsolata ellen. 

- Tony itt van egy kis baj – nyögött fájdalmasan James.

- Jobb lesz segítenem neki – sóhajtott mélyet a férfi.

- Igen, le kéne zárnunk ezt a csatát – bólintott Lane. – Akkor enyém Draco – sóhajtott mélyet, miközben a fekete hajú férfire meredt.

- Menni fog? – kérdezte aggódva Tony.

- Azt hiszem – felelte tétovázva, mire megremegett a föld. – Mégsem, most nekem fontos dolgot kell elintéznem, nyerj egy kis időt! – kérte szerelmét a nő.

- Valahogy megoldom – nem tetszett neki az ötlet, főleg, hogy így túlerőben lesznek ellene. Hogy Lane-nel elengedték egymást, az erőtér is megszűnt, ami eddig távol tartotta tőluk Dracot, és az ősvámpír teljes erőből támadt a párra. Lucas csupán egy pillanattal maradt le. 

- Vigyázz magadra, nem akarlak elveszíteni, hogy végre visszakaptalak – mondta Tony, miközben támadóan maguk elé emelte a kardját, hogy ne támadhasson a két öreg.

- Nem lesz bajom. Anna vezet és Fátum kísér – felelte Lane, miközben vámpírteleportált. Tony arca ekkor elkomorult, és végre a teljes figyelmét a harc kötötte le.

- Lucas lenne egy javaslatom – szólalt meg Draco, miközben végigmérte az ifjú herceget. A megszólított csak egy morgással jelezte, hogy figyel. – A régi nézeteltéréseket tegyük félre, míg megöljük az öcsédet – tanácsolta a tisztavérű vámpír.

- Csábító ajánlat – felelte az ősz hajú vérfarkas.

- Oszd meg és uralkodj, mert egyedül túl gyengék vagytok? – kérdezte gúnyosan Tony, amivel sikerült felbosszantania a két ellenfelét.

Mindazonáltal tanácstalanok is voltak. Most közös a cél és egyszerűbb volna összefogni. Azonban, ha így tesznek, akkor az ifjúnak lesz igaza. Azonban neki lenne előny, ha egymást kerülgetve támadnának.

- Rendben Draco, ha igazuk van, akkor hamarosan Lane feltámasztja Annát, de nem áldozza fel magát. Ha így lesz, akkor meg is egyezhetnénk. A tied Lane, enyém Anna. Az öcsémet meg most megöljük – vetette fel Lucas.

- Mint a régi szép időkben, kegyetlen és számító tervekkel állsz elő. Mindazonáltal ez egy nagyon ésszerű felvetés – értett egyet Draco.

- Akkor ehhez nekem is van egy pár keresetlen szavam – állt a barátja mellé Phil.

- Téged kivégeztettelek – mondta dühösen Lucas.

- Az lehet, hogy küldött az északi helytartónak egy papírt, amin elrendelte a halálomat, ő meg visszaküldött egy másikat, amin azt mondta, hogy rendben. Mindkét írás annyit ért, mint a papír, amire írták – felelte a férfi. Valójában nem akart harcolni, hiszen Wolfram elmondta neki, hogy Lucasnak milyen rejtett erőtartalékai vannak, mégis az időt kellett nyernie, míg Lane vissza nem tér.


Wade idő közben hiába szabadult ki Mike szorításából, nem is volt ideje rendesen felocsúdni, és menekülni mikor ismét megragadta valaki és erősebben tartotta, mint a szerelő az előbb. Emily életében eddig ritka pillanat volt, hogy nem tudta palástolni az érzéseit. Félelmet nagyon ritkán mutatott. Most viszont nem tudta elrejteni, hogy mennyire retteg.

Quinn és Colin sem a nyugodtságukról volt híres, mivel ketten voltak kb. egy tucat fivérük ellen, akiknek két túszuk is volt, nevezetesen szerelmeik. Quinn volt az egyetlen használható közelharcos, míg Colin inkább távolsági. Ha Wade rendesen kiszabadult volna, akkor más lenne a helyzet, mivel egy túszra könnyebb koncentrálni. Ha legalább az egyik kicsi többet látna a vad bosszúnál, és nem akarnának menőzni, hogy lazának mutatkoznak, akkor észrevennék a patthelyzetet. Alapjában az összes fivérükről ellehetett mondani, hogy sötét hajúak, és Michaeltől örökölték az arcuk formáját. A testalkatuk viszont egyedi volt, de egyik sem tűnt gyengének. 

- Colin szerinted? – fordult az öccséhez Quinn.

- Vedd fel a maszkot! – mondta Colin határozottan.

- Meg vagy te húzatva? – háborodott fel Quinn. – A maszk még kísérleti fázisban van – tiltakozott.

- Tudom jól, de te jobban tudod irányítani, mint én – felelte Colin.

- Nem az a gond, hanem, hogy Wade és Emily belehal, ha azzal támadok – emlékeztette a bátyja.

- Van egy elméletem – jelentette be az öccse.

- A te elméleteid mindig túl meredekek és abszurdak – tiltakozott az idősebb fivér.

- Csak hallgass meg! a maszk által méregre csak a mi vérünk termel ellenszert, mert a DNS-ünket használtuk hozzá. Tegnap megharaptad Emilyt, aki ezáltal a részed lett, vámpíri értelemben a menyasszonyod, így a méreg nem bánthatja. – felelte Colin.

- Mondom én, hogy túl meredekek az elméleteid – vágta rá Quinn.

- Csak amennyire a tieid. Mikor Lane-nek beadtad a hét éves vámpírvért, akkor mi volt? – kezdtek elveszekedni.

- Elkapni őket! – hallották maguk elől.

- Rendben, de amint lehet, mentsd ki őket! – sóhajtott mélyet Quinn, miközben az oldaltáskájából kivett egy barnás fehér repedezett álarcot, ami porcelánnak tűnt egy avatatlan személynek. – Remélem, hogy most az egyszer igazad lesz – intézte Colinnak, majd felvette a maszkot, ami alól csak a szemei látszódtak ki. A kis résben hamarosan vörösek lettek a férfi íriszei, majd a következő pillanatban el is tűnt az egész lénye.

- Lelépett a gyáva – nevetett fel az egyik zömökebb férfi, mire a feje le is repült, míg a tőle fél méterre álló férfi fuldokolva kezdett köhögni, mintha mérges gázt lélegzett volna be.

- Öljétek meg a fekete hajú nőt! – kiabálta mögülük Michael, akit igen rosszul érintett, hogy a két legfiatalabb tartja sakkban.

- Te csak fogd be! – ütötte arcon a férfit Shane. Emily érezte, hogy megragadják jobban, mintha arra készülnének, hogy kitörik a nyakát. Colin sem volt tétlen, és az Emilyt tartó „fivérét” lőtte most fejbe, és két másodperccel ezután a Wade-et tartó másik férfit, de ez immár készült és elkapta a nyilat. Emily közben sikeresen elmenekült a veszélyes zónából, habár egyik részre sem lehetett mondani, hogy biztonságos.

- Jobbnak kell ennél lenned öcsike. Nézd csak, megeszem a nődet – mutatkozott meg a vámpíri énje, és készült megharapni a vörös hajú nőt. Colin felhagyott a távolsági harccal, és berontott a testvéreinek nevezett szörnyek közé. A kezében lévő számszeríjjal jól képen vágta az első útjába kerülő ellenfelet, aki akkorát esett, hogy két társát is elsodorta. 

- Jövök segíteni – jelentette be Sebastian, aki úgy döntött, hogy Emma helyett most a nem kért unokatestvéreken tölti ki a bosszúszomját.

- Várj, Quinn felvette a maszkot, veszélyes lehet rád az így a teste által termelt méreg. Inkább add ide ezt – vette el tőle a katanáját és így indult kaszabolni.

- Mennyire veszélyes a cucc? – kérdezte a vörös hajú fiú idegesen.

- Hana mellett már biztonságos – bökött a lány felé a fejével, majd ugyanazzal a lendülettel eldobta a számszeríját, és fogta meg a kardot végre két kézzel. Az eldobott fegyvert Sebastian kapta el, és meghátrálás közben igyekezett fedezni Colint.

Közben Quinn a kaszájával lefejezte a torkoskodni vágyó testvért, és így Wade másodjára is megtapasztalhatta testközelből, hogy égnek el a vámpírok. Ahogy megszabadult az égető szorításból, megragadták a karját, de most nem úgy, ahogy eddig a kéretlen sógorjelöltek, hanem némileg finomabban. A fiatal nő érezte, hogy valami nincs rendben, mivel a torka kapart és a látása is homályosult. Ahogy megragadója felé fordult, nem látott senkit. Aztán valami, ami így megragadta, Colin felé taszította. Jelen pillanat gyűlölte az egész Mealorie családot, hiszen jószerével tönkretették az életét, ami jelen körülmények között semmit sem ér. Még látta, hogy Colin felé közeledik, de a világ ekkora már túlságosan is elsötétült. Még látta, hogy a démonok körülötte szintén szenvednek, a belélegzett méregtől. Furcsa volt számára, hogy neki egyáltalán nincsenek fájdalmai, csupán a vérnyomása csökken rohamosan, amitől egyre mélyebbre zuhan a sötétségbe, mintha csak aludna. 

Meleg és fémes ízt érzett hirtelen, amire azt hitte, hogy egyre határozottabban haldoklik. Fogalma sem volt róla, hogy ez az egész ennyire fájdalommentes és tompa lesz. Azt sem gondolta volna, hogy ennyire a tudatánál lesz, hogy mindent ilyen tisztán fog érzékelni az utolsó pillanatig. Azonban mégsem süppedt le az eszméletlenség körbeölelő sötétségébe, sőt egyre jobban tudatánál volt. Az első dolog amit felfogott, az volt, hogy a vér nem kifelé folyik a szájából, hanem éppen, hogy bele felé. 

Colin jól látta, hogy szerelme rosszul van, és ezért odasietett hozzá, miközben megharapta a csuklóját, és vért szívott a sebből, majd maga felé fordítva a nő arcát, véres csókot adott az ajkaira, hogy ezzel meggátolja a maszk által termelt méreg terjedését Wade szervezetében.

Mikor a nő rádöbbent, hogy most mi is történt, kereste az érzést, hogy undorodik ettől a véres csóktól, és erőtlenül próbálta eltolni magától a vámpíri kedvesét. Azonban rá kellett döbbennie, hogy több mint izgató volt számara ez a csók.

Emily közben felfigyelt arra, hogy olyan mintha egy erőtér védelmezné a további fogságba eséstől. A rátámadó Mealorie vértestvéreket vagy levágja valami vagy méregtől fuldokolva esnek össze. Azonban ő nincs rosszul, sőt melegség járja át az egész testét. Tudta jól, hogy Quinn láthatatlanul járkál itt köztük, égy így aprítja az úgynevezett testvéreit. 

*

Alison, Jake, Axel és Reno közben a menekülési útvonalat készítették elő. Azonban nem akadt túl sok dolguk, mivel egy jelentősebb démoni erő (Marcus felbukkanása) után az őrség visszavonult, és ha ők nem támadtak, akkor a betolakodó démonokat békén hagyták. Axel és Reno úgy döntött, hogy megnézik, hogy halad Lane kiszabadítása. A másik kettő arra ügyelt, hogy a farkasok meggondolnák magukat, mielőtt a távozásra kerülne a sor. 

*

Ahogy a tigris és a társa az ablakon keresztül megérkezett, látták, hogy a helyzet nem is olyan reménytelen a helyzet, mint ahogy azt a központban gondolták. A hatalmas sereg sehol sincs, csupán alig néhány ellenséges vérfarkassal állnak szemben a társai. Ugyanakkor meglepődött, hogy alapjában milyen kicsi is volt az őrség. Másik dolog, hol van Quinn. A nőjét látja, de őt sehol. A harmadik dolog, hogy került ide az ápoló nő és miért csókolóznak Colinnal a csatatér kellős közepén?

- Bolond fényjáró vámpírok – mondta Renonak, aki hozzádörgölőzve bólintott, majd bevetették magukat a csatába. Axel ment Emilyhez, míg Reno odament a csókolózó párhoz, mivel Wade számára a tigris jelenléte már nem ijesztő. Bár egy vámpírokkal és vérfarkasokkal teli teremben egy ekkora nagymacska még üdítő látványt is jelent. 

Axel el is ragadta Emilyt, hátrébb vonta mikor megérezte a mérget. Fogalma sem volt róla, hogy mi történik, de abban biztos volt, hogy Quinn nagyon dühös lenne, ha a nőnek valami baja esne. Reno is hamarosan Hanához és Sebastianhoz kísérte a véres ajkú ápolónőt.

- Jól vagytok? – kérdezte a két nőt Sebastian.

- Én igen – felelte Emily.

- Azt hiszem, én is – mondta elmélkedve Wade, miközben letörölte az ajkairól a vért.

- Örömmel láttuk, hogy megbocsátottál Colinnak – vigyorogta Hana, aki még mindig Emma mellkasán ült és szimpla szórakozásból fojtogatta az ősét.

- Húgi megígérted Casnak, hogy nem ölöd meg – emlékeztette Sebastian.

- Ő kicsoda? – kérdezte Emily miközben egy kósza pillantást vetett a fiatal lányra.

- Cas a dédapánk, és a nő, akit a húgom éppen igyekszik beleépíteni a padlóba, Cas felesége Emma – magyarázta Sebastian.

- Elég fiatal, hogy dédszülő legyen – állapította meg Wade.

- Ötszáz éves a ribanc – ütötte arcon ököllel közben Emmát Hana, miközben hozzáfűzte ezt az aprócska információt a beszélgetéshez.

- Quinn merre van? – kérdezte idegesen Axel.

- Felvett valami maszkot, és láthatatlanná vált – felelte Emily.

- Mikor vette fel? – kérdezte idegesen az ősz hajú démon.

- Nem olyan régen, olyan húsz perce – elmélkedett Emily.

- Az baj, eddig negyedórát viselte egyhuzamban, és utána órákig nem bírt lábra állni. Hogy csinálhatott ekkora ostobaságot? – kérdezte felháborodva. – Őszintén Colin, hogy engedhette meg neki? 

- Ő javasolta, hogy tegye meg – közölte Emily.

- Hülye fivérek – bosszankodott, miközben Colin körül egyre fogytak a testvérek, és már a mérges gáz is látható volt körülötte.

- Quinn elég – intézte a bátyjának Colin, aki tisztában volt ezekkel a kockázatokkal, habár az ő koncentrációja a fivéréé közelében sem volt. Soha nem volt olyan erős mentálisan és precíz, mint a legidősebb testvér. Mikor tanultak, akkor Lane volt az, akivel Quinn vetekedhetett agyban, bár a húguk már akkor Tonyval volt elfoglalva. 

- Félek levenni – hallotta a semmiből a fivére hangját. – Félek, hogy utána elgyengülök, és nem leszek képes elmenekülni hozzájuk – tűnt erőtlenebbnek a hangja.

- Hülye, vedd le! Ha így folytatod, akkor téged is megtámad a méreg – ütött látszólag a levegőbe, de nagyon is jól látszott, hogy eltalált valamit. – Ne most cseréld fel a szerepeket! – oldotta le maszkot a láthatóvá vált bátyjáról, majd az oldaltáskájába tette a feleslegessé vált eszközt.

- Te vagy a hülye öcskös, most védtelen lettem – mondta elgyengülve, miközben térdre esett.

- A méreg felhő még itt van, és még én is – emelte fel védelmezően bátyja elé Sebastian kardját, és intett a maradék három fivérnek, hogy támadjanak, ha van elég merszük hozzá.

- Béna vagy a közelharchoz – nyögte Quinn.

- Ne akarj már mindig egy magad csinálni. Melletted tanultam ki a kardforgatást, hozzád képest lehet gyengébb vagyok, de ez nem jelenti, hogy gyámoltalanul gyenge is. Nem vagyok már gyerek, akire a nagytestvérnek kell vigyázni – váltak vörössé a szemei, miközben a hátán kitüremkedtek a vámpírszárnyak.

- Ez mikor? – nem értette a báty, akinek fogalma sem volt róla, hogy az öccse ilyen magas szinten van démonilag.

- Anya halála után. Tudom szólhattam volna, de akkor te feladtad volna az életünkért folytatott harcot. Mindig te akartál lenni a legjobb és legerősebb közöttünk, így én hagytam, hogy ezt hidd – szökkent a legközelebbi ellenfél felé, és azzal a lendülettel kettévágta. Quinn nem hitt a szemének, ahogy látta az öccsét kecsesen szállni. Habár Lane-é közelében sem volt a vámpírerőtér, amit létrehozott, mégis hatalmas erőt képviselt. 

Ahogy már csak egy fivér volt, látszott a másodszülöttön, hogy magabiztosabbnak mutatja magát, mint amilyen valójában. Látszott rajta, hogy nehezére esik a mágiát biztosítani, amivel a vámpírszárnyakat fenntartotta. A méreg felhő eközben látványosan kezdett oszlani, és sajnálatára az utolsó ellenfél egyáltalán nem lélegzett. Ahogy így jobban megnézte, még ismerős is volt neki. Hirtelen érte a felismerés, hogy gyerekkorában az egyik trénerük volt, aki huzamosabb ideig együtt élt velük a birtokon. 

*

Közben Lane Fátum és Anna vezetésével megérkezett a kastély legmélyebb pontjához, ahol maga az építmény hozott létre egy úgynevezett kriptát. Egy kitüremkedés volt kőből, amit ösztönösen végigsimított a tenyerével. Ahogy megérintette a követ, vagyis már inkább sziklát, a felszíne kiegyenesedett, majd egy felirat jelent meg rajta, amit Lane nem tudott elolvasni. 

- A középkori szótáram ki lett dobva – jegyezte meg szarkasztikusan, miközben Fátumra nézett segélykérően. A ló dobbantva egyet prüszkölve nyerített egyet. – Kösz a semmit társam – jegyezte meg még gúnyosabban, mint az előbbi megnyilvánulása. 

James közben elvonta a veszélyes zónából Andrea testét, és igyekezett távol maradni a harctól, ami szinte megrémítette az ifjú farkast. A két legidősebb fivér elég rosszul állt, míg a két legfiatalabb az apjukkal játszott. Kyle látszólag kiegyenlített csatát vívott Blaze-zel, míg Tony és Phil nagy bajban voltak az ismét összefogott régi partnerek ellen. Tony még aránylag jól is bírta, de Phil már rengeteg sebből vérzett. A többiek egy sarokból figyelték a Mealorie fivérek harcát, amit már végképp nem értett. Habár ő beszél, aki szintén csak néző. Már erősödött benne az elképzelés, hogy anyja tiltása ellenére fizikailag is edzeni fog, mert mágusként eléggé ki van rekesztve a farkasok közül. Nem akart ilyen felesleges lenni egy harc során, hogy másra ne legyen jó, mint egy hulla őrzésére, ami már nem megy sehova. Andrea testére nézett, mire látta, hogy elkezd süllyedni a padlóban lefelé. 

- A fenébe – vetette a lány teste után magát, mire a padló beomlott alatta is, majd tért vissza eredeti alakjába, olyan észrevehetetlenül, hogy a csatározók számára fel sem tűnt James és Andrea eltűnése. – A rohadt életbe – káromkodott zuhanás közben, ahogy próbált valahogy megkapaszkodni, persze Andrea testét fogva. Néhány perc múlva sikeresen földet is ért Lane mellett, aki azt kívánta, hogy bár ott lenne mellette Quinn, hiszen ő volt a legtöbb nyelven beszélő és olvasó személy, akit ismert. Az idegeskedésből a két test puffanása térítette magához.

- Jól vagy? – kérdezte, miközben odasietett a leendő sógorához.

- Nem mondanám – nyögött fel.

- Mindegy, megmaradsz – lélegzett fel. – Fel tudsz állni? – kérdezte, miközben leguggolt hozzá, majd egy szomorú pillantást vetett halott unokahúgára.

- Még nem tudom – kezdett hozzá a feltápászkodáshoz.

- Hogy áll odafenn a helyzet? – kérdezte Lane, miközben visszament az íráshoz, és húzta végig az ujjait a betűkön, mintha abban reménykedne, hogy így valami is változik. Azonban semmi sem változott. 

- Elég siralmasan. A két bátyád és Phil elég sérültek – kezdett bele a helyzet ismertetésébe.

- Tony? – kérdezte izgatottan.

- Ő még aránylag jól tartja magát a másik bátyám ellen. A többi rokonod jól van – mondta sietve.

- Legalább valami jó hír is van – sóhajtott némileg megkönnyebbülten, miközben visszafordult a kőtáblához.

- Mi az ott? – tápászkodott fel, és kezdett el sántikálva a nő felé menni.

- A sötét középkorból hagytak itt valami üzenetet, de ezt a nyelvet nem beszélem – túrt bele a hajába.

- Latin? – kérdezte kíváncsian.

- Valószínű vagy valami rúna – bólintott Lane.

- Hagy nézzem! – jött kissé izgalomba, hogy hátha haszna is a mai éjszaka folyamán.

- Nézni szabad – engedte maga mellé, hogy a fiú jobban lássa.

- Ez tényleg latin – csillant fel a szeme.

- Egy holtnyelv, lehet ez még ennél is jobb? – kérdezte cinikusan.

- Tudok latinul – jegyezte meg James félénken.

- Akkor mire vársz még? Fordíts! – adott Lane egy taslit a fiúnak.

- Máris – kapott észbe az ifjú vérfarkas, majd megnyalta az ajkait. – Azt mondja, hogy „Utód, ki birtoklod Marcus két képességét is, mondd meg neved és igazold származásod úgy, ahogy illik!” – érkezett is a fordítás, jól lehet kissé dadogva.

- Most látszik, hogy hiba volt ellógnom az etikett és történelem órákat gyerekkoromban – sóhajtott mélyet, miközben igyekezett felidézni, hogy ilyenkor mi is a módi. – A szó elszáll, az írás megmarad. Az írás lemosható, de a vér nem – mormogta el a szabályt, amit az apja igyekezett belénevelni.

- És ez miben segít nekünk? – kérdezte James.

- Figyelj! – harapta meg a jobb hüvelykujját Lane, amiből rögtön kiserkent a vére, majd a vérrel elkezdte a kőre felírni a nevét. – Lane Annabell Oveans Mealorie – mondta ki, ahogy leírta. Azonban nem történt semmi. – Biztos, hogy jól fordítottad? – kérdezte a leendő sógort.

- Biztos, hogy ez a teljes neved? – kérdezte félve.

- Úgy beszélsz, mintha nem tudnám a saját nevem – háborodott fel.

- Itt a hátadon van még egy „S” is – felelte a nőtől egy lépést távolodva James.

- Még nem mentem hozzá a bátyádhoz, de legyen – nem volt Lane-nek sem jobb ötlete. – Stagdel – harapta meg ismét az idő közben beforrt ujját, és írta oda Tony vezetéknevét is. Ekkor a kő felragyogott, és miután ismét kitisztult a látásuk megpillantották a testet, ami majdnem pont ugyanolyan volt, mintha Lane lenne.

- Ez hihetetlen – csodálkozott James.

- Genetika – felelte Lane, akinek egyáltalán nem volt új, hogy nem csak tükörben látja magát viszont, hanem egy másik testben is.

- Most mit fogsz csinálni? – kérdezte a fiú, aki szeretett volna a nő fejébe látni.

- Ötszáz éve nem evett semmit, ideje megetetni – felelte lazán, majd megharapta a saját csuklóját, és Anna ajkaihoz emelte. A seb nem sokáig vérzett, de az a néhány másodperc pont elég volt, hogy pár csepp a halott nő ajkaira hulljon.

- Most mi lesz? – kérdezte izgatottan James.

- Mindjárt megmutatkozik, az egyetlen jó dolog, amit örököltem a húgától – felelte büszkén, majd ismét megismételte az előbbi folyamatot, de most a szabad kezével gondoskodott róla, hogy eljusson a nő szervezetébe a vér. 

- Most minek is kellene majd történnie? – kérdezte James.

- A vérem kivételesen jó regeneráló hatású, hiszen Andrea testét is visszahoztam, miután Emma először ledöfte. Azonban Anna szervezete lényegesebben lassabban gyógyul, hiszen az anyja mégis csak ember volt. A gyógyulás, az a sejtek pusztulásának legyőzése, azonban Anna a nézésével ölni tudott – magyarázott elmélkedve Lane.

- Értem – bólintott a fiú, miközben vetett egy kósza pillantást Andreára. - Ha nála gyorsabb lenne, akkor miért nem a kis boszit támasztod fel? – mutatott a fiatal lányra.

- Mert nem akarom, hogy ismét megszállja, ha ő hamarabb éledne fel. Anna lelke gyengíti a testével való kapcsolatát – magyarázta Lane, miközben látta, hogy Anna arcába kezd visszatérni az élet.

- Meddig fog ez még tartani? – kérdezte kellemetlenül James.

- Most támasztom fel őt életében először. Fogalmam sincs, hogy mennyi idő kell neki – kezdett kijönni a béketűréséből Lane.

- Nem kell leharapni a fejem – tett egy lépést hátra ismét.

- Nem is tűnsz finom falatnak – mosolygott a fiatal férfira.

- Én ezt nem értem. Mikor tanultam, hogyan kell élni és hogyan kell társat választani egy vérfarkasnak, pont az ellenkeződet írták le, mint a tökéletes társ. 

- Kötekedj a jó édes anyáddal! – lett ingerültebb Lane, miközben Annát figyelte a kőhalmon.

Beletelt jó néhány percbe, mire a nő megmozdult. Először csak a szemét nyitotta ki, amik a következő pillanatban ki is kerekedtek. Lane-t rossz érzés fogta el, míg James fellélegzett. 

- Végre – sóhajtott mélyet a fiatal vérfarkas, mire Anna köhögve kapkodott levegő után.

- Minden rendben? – kérdezte idegesen Lane.

- Igen, csak régen használtam már a saját tüdőmet. Mindjárt jól leszek – felelte végre a saját hangján Anna, amitől meg is illetődött.

- Most baj van? – ijedt meg James.

- Nem, csak ötszáz éve nem hallottam a saját hangomat. Ez olyan hihetetlen, hogy tényleg élek ismét – derült fel az arca, miközben felült. – Köszönöm Lane – ölelte át a fiatalabb nőt.

- Ha Andreánál nem fog működni a varázslat, visszaépítelek a falba – mondta komoran Lane.

- Már korábban is sikerült – illetődött meg Anna. 

- Az lehet, de túl sokat bántották már miattad – vágott vissza Lane, miközben elfordult Annától és elindult az unokahúgához. – Tarts ki Kicsi Lány! – lágyult meg a hangja, majd megharapta a saját csuklóját, majd hasonlóan járt el, mint Annánál. A másik két jelenlévő feszülten figyelte, hogy mi is fog történni. Néhány örökkévalóságnak tűnő perc múlva Andrea ugyanúgy magához tért, mint nem régiben Anna. 

- Laney – ölelte meg a nőt, miután kitisztult a tudata, és rájött, hogy valóban él újra.

- Én is örülök neked Kicsi Lány – mosolygott, miközben viszonozta az ölelést. 

- Nem akarok érzéketlen lenni, de erre még lesz időnk – köszörülte meg a torkát Anna.

- Laney ne engedd, hogy megint bántson! – rezzent össze Andrea.

- Nem fog, erre megesküszöm neked – simogatta meg az unokahúga hátát.

- Úgy féltem – zokogott tovább.

- Már semmi baj nincs – mondta kedvesen.

- El kell tűnnünk innen, fel akarnak áldozni téged – kapott észbe.

- Erre már semmi szükség, Anna ismét él, így nincs okuk feláldozni – próbálta megnyugtatni, miközben az említett felé fordította.

- Isabell – sikított fel az idegösszeomlás szélén álló lány.

- Nem, az én lelkemmel osztoztál a testeden néhány évig. Én szóltam a Lane-t fenyegető veszélyekről – próbálta megmagyarázni az ijedt lánynak.

- Már nincs baj Kicsi Lány – beszélt kedvesen hozzá.

- Nem akarom megzavarni a megható pillanatot, de le kellene állítanotok a harcokat, mielőtt több vér folyna, és elveszítünk valakit ténylegesen – szólt közbe James.

- Igaza van, hiszen ez a hatalom, amire szert tettél Tony asszonyaként, nem olyan, amivel könnyedén szórakozhatnál. Az élet érték, és nem szaladhatnak a vesztükbe, miszerint te úgyis visszahozod őket – mondta Anna.

- Andrea te maradj Jamesszel, ő úgyis használhatatlan harcok során, és te is jól tudod, hogy milyen pancser – felelte bíztatóan Lane.

- Igen – bólintott.

- Menjünk fel Lane! Van egy ötletem, amivel megszabadulhatunk Dracotól. Tudom, hogy nekem a bátyám, de a tébolya tönkretett minden szépet az életemben. Amit elkövetett a fajtánk ellen, az megbocsáthatatlan – magyarázkodott, miközben elindult az egyetlen ajtó felé. Lane nem teljes meggyőződéssel, de követte a nőt, aki úgy hasonlított rá, mintha ő lenne az ikertestvére, amitől felállt a hátán a nem létező szőr is.

*

Eközben Colin számára elég nehéz ellenfélnek bizonyult a régi mester. Hiába igyekezett minden erejével, a szárnyak nagy erőt adnak, de egy rövid ideig, utána még jobban legyengíti. Ilyen alapon ő is felvehette volna a maszkot, és öt perc alatt lerendezte volna a helyzetet. Másik dolog, hogy ezzel biztos ráhozta Wade-re a frászt. Hogy a csók visszacsókolt, őszintén hitte, hogy minden ismét a régi lesz közöttük, azt hitte, hogy tőle még senki sem látta a vámpírszárnyakat, és így lehet esélye. Habár az ellenfele anno Lane-t is edzette, aki jóval profibb szinten tudott bánni ezzel az adottsággal. Mit is kéne csinálnia ebben a helyzetben? Vért kell szereznie a bátyjának, hogy ezt a szituációt megússzák. Már megint túl heves volt, és előbb pattogott, mielőtt gondolkodott volna. 

Nem, ebből elég. Itt az idő, hogy végre befejezze a dolgokat, amiket elkezdett. Nem kölyök már, hogy a megkezdett dolgait a bátyja vagy a húga fejezzék be. Most egyébként is itt van a szíve választottja, akinek bizonyítania kell, hogy neki is érdemes a szívére hallgatnia. Összpontosított, és visszahúzta a szárnyakat, hogy egyszerű harcosként küzdjön meg a régi felügyelőjével, akit akkor Kenannek hívtak, bár fogalma sem volt róla, hogy ez a férfi valódi neve, vagy olyan ostoba hóbortként álnevet használt. Közben a sarokból a szerelmeik, rokonaik és barátaik feszülten figyelték, hogy mit művelnek ott. 

- Quinnel mi a baj? – kérdezte idegesen Emily szerelme ott lévő unokatestvéreit.

- Ma láttuk viszont hét év után, nem is hallottunk még erről a maszk cuccról – felelte Hana, akit néhány perce nézett fel Emma püföléséből. Szívesen ment volna a kedvenc unokabátyjának segíteni, de Sebastian már korábban rászólt, hogy a méregfelhő miatt inkább ne. 

- Én tegnap éjszaka láttam először hét év után – felelte a fekete hajú nő.

- Te vagy akkor Emily, aki miatt Alison kiborult? – lepődött meg Wade.

- Teljes életnagyságban ő az – felelte cinikusan Sebastian.

- Axel te vagy Quinn és Colin bizalmasa ott a központban, mesélj nekünk erről a maszkról! – jutott eszébe Wade-nek, hogy lehet nem most kéne ezt kitárgyalni, hanem az eszközről tudjanak meg valamit.

- Az ikrek fejlesztették ki, hogy teljes ellenséges területen bármekkora túlerő ellen meg tudjanak menekülni. Mivel ugyanaz a DNS-ük, így rajtuk kívül mindenkit ki kellene nyírnia a termelt mérges gáz tíz másodperc alatt. Habár még nagyon nem tökéletes, hiszen az a csávó ott nem lélegzik, és így kivédheti – mutatott az éppen folyó csatára.

- A vámpírok többsége nem létezik, hogy akartak ezek normális fegyvert létrehozni ellenük? – kérdezte kissé felháborodva Hana.

- Te is vámpír vagy, nem lélegzel, de izgalom és fáradság hatására ösztönösen elkezd fel-le emelkedni a mellkasod – oktatta ki Axel.

- Meddig tart még a méreg hatóereje, hogy tudjunk menni segíteni? – érdeklődött Sebastian.

- Amint nem látod olyan tisztán. Még soha nem hozott létre egy ilyen tiszta mérget sem. Jobban mondva masszívat – figyelte Axel közben, hogy Colin nem is olyan rossz közelharcban. Sőt egész ügyes is. Azonban nem biztos, hogy ez így elég. 

Axel aggodalma nem volt alaptalan, mivel Kenan sokkal tapasztaltabb volt kardforgatás terén, mint Colin. Mellesleg a fiatalabb férfi kevésbé volt megfontolt, mint ellenfele. 

- Szinte hihetetlen, hogy irigyeltelek titeket. Sokáig azt hittem, hogy apa szeret titeket, de csak kísérletek voltatok a számára – mondta régi mester.

- Legalább minket soha nem tagadott le, mint valami selejtet. Fogalmam se volt róla, hogy te is a fia vagy – felelte némi gúnnyal a hangjában Colin.

- Megállj te kis nyomorult! – lett dühösebb, és látszott rajta, hogy már nem fog finomkodni.

- Kenan tudod jól, hogy nem ölheted meg – emlékeztette Michael.

- Tudom Michael, de a fiatalabbik fiaid túlneveletlenek – intézte az apjuknak.

- Ha megölöd, akkor te veszed át a helyét a laborban – próbálta féken tartani Seant, aki igen erőszakosan próbálta leszúrni. Mielőtt Kenan bármit is mondhatott volna, lángok csaptak ki a testéből, és nagy kínok között égett el.

- Testvéreknek nem lenne szabad egymás életére törniük – hallottak meg egy Lane-éhez nagyon hasonló hangot, miközben a nagy kétszárnyú ajtó kitárult, és egyszerre lépett be két majdnem egyforma nő.

- Ebben egyetértünk Anna – felelte Lane.

- Nővérem – lett könnyes Emma szeme, ahogy hallotta a testvére hangját.

- Mégis nekik volt igazuk – állapította meg Lucas.

- Fejezzük ezt be, és utána foglalkozhatunk a nőinkkel – bökött a fejével a két fiatal farkas felé Draco, akik közül a hosszú hajú igen súlyosan megsérült.

- Menj Lane, harcolj a boldogságotokért, amit ma éjjel kiérdemeltek – mondta Anna, majd elindult a sarokban lévő kis csoport felé.

- Rendben – engedte szabadjára a szárnyait, majd repült oda Tony mellé. – Phil, hagyd szépen ezt azokra, akik tisztább vérvonalúak nálad – mondta komoran, miközben a fiatal férfira nézett, aki megláthatta a vörös tekintetét.

- Igenis Hercegném – hajtott fejet Lane-nek.

- Még nem vagyok az, majd ha hozzámegyek Tonyhoz, és csakis hozzá – intézte ezt a két ellenfelének.

- Ezt már mi eldöntöttük helyetted, és te a Dracoé vagy – felelte Lucas.

- Ebből elég – termett ott az idősebbik herceg előtt Tony, és jókorát húzott be neki. 

- Megbánod ezt még – tápászkodott fel, majd megkezdte a teljes átváltozást, amit már nagyon régen senki sem látott. 

- Eljött az elszámolás ideje – tett hasonlóan Tony.

- Ezekből is előjött az állat – jegyezte meg epésen Lane, miközben magához vette Marcus fegyverét.

- Miből gondolod, hogy most neked fog sikerülni, ha apámnak nem ment, aki a láncos kasza mestere volt.

- Nos, én nem harcolni fogom ezt használni, hanem varázskörrajzoláshoz – emelte fel az egyik ágát, amelyik a jobb kezébe esett.

- Túl sokra becsülöd a varázserődet – felelte Draco. – Nézd csak, én teljesen tisztavérű démon vagyok, míg te egy félvér, akármennyire is hangoztatod, hogy mai viszonylatban nemes vagy – mondta lenézően a nőnek, aki közben hozzálátott az ábra elkészítéséhez.

- Nem fogom hagyni, hogy befejezd – fogta meg a nő kezét, ahogy bezárult a kör.

- Szeretem, hogy ilyen hülye vagy – jelent meg ördögi mosoly Lane ajkán, majd bele is mélyesztette a fogait Draco őt tartó kezébe. 

- Mocsok szuka – lökte el magától a nőt, aki a jobb tenyerébe köpte a vért. – Ezért megfizetsz – indult megütni, azonban Lane a padlóra rajzolt körbe tette a véres tenyerét.

- Megidézlek titeket démonok lelkei, kik ártatlanul estetek áldozatául e bűnös bestia becstelen vágyainak és árulásának – mondta mélyebb hangon.

- Már csak szellemek, mit tudnának ellenem tenni? – kérdezte Draco, mire a körvonal felizzott, és kék színű lángok csaptak fel, amik igen hamar vérvörössé váltak. 

- Bosszú lángja tégy igazságot! – húzta vissza a kezét a lángok közül Lane. Draco már mondott is volna pár nem éppen kedves szót, mikor a lángok jobban felcsaptak, és utána eredtek.

- Nyomorult ribanc – dühöngött, miközben Lane-re akart támadni.

- A te időd lejárt – felelte Lane, miközben éppen azt figyelte, ahogy a lángok elkapják a férfit. Azonban Draco kitört a lángok közül és elkapta Lane ruháját, hogy azon keresztül húzza magával a pokolba, hogy végre együtt lehessen szerelme testével.

- Akkor is velem leszel Anna – mondta tébolyultan.

- A nevem Lane vagy Annabell, de semmiképpen sem Anna – próbálta eltolni magától. Azonban Draco ujjai túl erősen és görcsösen tartották az anyagot. 

- Elég volt ebből fivérem – lépett közelebb Anna, miközben tekintetével leégette a blúzt Lane-ről. A fiatal nő érezte a tűz égető melegét, ami könnyedén elszakította a rajta lévő ruhát, majd Draco felé terjedt. Még ebből is jól tudta Lane, hogy ez sokkal pokolibb tűz, mint amit ő idézett meg, hiszen nem égetett ennyire. Ahogy érezte, hogy már nem húzza, rögtön hátrált néhány lépést. Dracot kínkeserves jajveszékelés közepette ragadta el végül a tűz, miközben lehetett hallani a bosszúra szomjas lelkek hörgését is.

- Vége? – kérdezte Annát.

- Nem, még le kell zárnunk, hogy vissza ne térhessen – felelte az idősebb, aki gyorsan Lane-hez sietett, akin a démoni aurája fekete füstként gomolyogva ruhát alkotott.

- Hogyan is gondoltad pontosan? – tápászkodott fel Lane.

- Vágd meg mindkét tenyered, és csináld amit én is! – mondta el az instrukciókat. 

- Csak nem együtt fogunk kántálni valamit? – kérdezte Lane.

- De – jött a tömör válasz. Lane-nek kedve lett volna hozzáfűzni néhány gúnyos megjegyzést, de inkább türtőztette magát. – Marcus hatalmával visszazárunk téged bosszú igazságos tüze, megnyugvást hozva az ártatlan lelkeknek – mondta el kérését, miközben a tenyerét ő is megvágta és bedugta a feltörő lángok közé. Lane a két vérző tenyerével hasonlóan tett, és elmormogta a kérést. Ekkor a lángok örvényleni kezdtek, mintha vissza akarnának húzódni. Míg vissza nem tértek rendesen, látták még kétszer megjelenni Draco kezét, hogy ki akar szabadulni, de a vérvörös lángtenger nem engedte. Ahogy egyre szűkült a nyílás, hirtelen előbukkant derékig, és már készült volna magával ragadni Lane-t, mikor egy hatalmas fekete gömbszerű élőlény, kettőjük között zuhant hátra felé, és a kastély fala állította meg. Lane megdöbbenve ismerte fel, hogy Blaze volt az. Az érkezés irányába nézett, ahol Kyle lihegett elég erősen, de pár karcoláson kívül nem esett semmi baja. 

- Jó voltál – felelte megnyugodva. 

- Előfordul. Na és Tony merre van? – kérdezte a karját mozgatva, miközben odament Blaze mellé.

- Valahol farkas alakban püföli a bátyját – felelte Lane, miközben idegesen fordult körbe, hogy az a csata hogyan is haladhat. Éppen meg is pillantotta őket, habár így farkas alakban nem ismert rájuk, hogy ki kicsoda.

- Nem kispályáznak – állapította meg Kyle, miután meggyőződött róla, hogy a tábornok egy ideig még nem fog felállni, tekintve, hogy rendesen sikerült bevernie a fejét.

- Meddig tart egy ilyen harc? – kérdezte rosszat sejtve Lane.

- Én is most látok ilyet először, de a párbajkódexünk szerint, míg a feljebbvalójuk le nem állítja vagy az egyik fél haláláig – jelentette be a szőke.

- Melyikük Tony? – kérdezte idegesen Lane, mivel a két farkas bundája különbözött, de az emberi formájukkal kapcsolatban nem hordoztak magukon sok jegyet.

- A feketébbik. Látod az ezüst szálakat a bundájukban, ez jelzi, hogy Wolfram született farkasai – magyarázta.

- Gondolom, hogy Wolfram és Laurant szavára állnának le – gondolkodott el a nő, mire nagy ricsajjal kitört az egyetlen épen maradt ablak is. Odakapták a fejüket, de már csak a két legfiatalabb testvért láttak távozni. 

- Laurant király itt is van – vette észre az uralkodót Kyle.

- Hátha ésszerűen leállítja a küzdelmet – sóhajtott mélyet.

- ELÉG! – ordított rájuk. – APÁNK NEVÉBEN AZT MONDOM, HOGY ELÉG – szedte szét a két vérfarkast. Erre mindkettő néhány perc múlva visszatért az emberi formájába. Laurant megdöbbenve látta, hogy Lucason jóval több zúzódás van, mint Tonyn. Tony a visszaváltozás után behúzott egyet a legidősebb testvérének.

- Egy gyáva féreg vagy, aki apánk neve mögé bújik. Add vissza a barátaimnak a jogaikat, amiket elvettél tőlük, mert hozzám voltak hűségesek!

- Igazad van – bólintott bűnbánóan Laurant.

- Tony – sietett oda hozzá Lane.

- Jól vagy? – kérdezte a férfi, miközben szorosan átölelték egymást.

- Igen – felelte a nő, aki számára megszűnt az egész világ.

- Laurant nyilváníts eredményt! – mondta Tony.

- Végeztesd ki ezt a kis nyomorultat! – sziszegte a fájdalomtól összegörnyedve Lucas.

- Most már tényleg elég volt Lucas – állt a pár elé Anna. 

- Kedvesem – derült fel az arca.

- Semmi közünk egymáshoz, te nem az a férfi vagy, akibe szerelmes lettem ötszáz évvel ezelőtt – mondta szomorúan. 

- Most mi lesz? – kérdezte Lane.

- Elmegyünk innen, de előbb Laurant visszavonja mindegyikünk fejéről az elfogató parancsot. Persze ezen kívül Phil és Kyle rangját is visszaállítod – mondta fenyegetően.

- Rendben – vetett egy kósza pillantást Lucas összevert képére.

- Úgy látszik végre vége – sóhajtott Tony.

- Még a két öcsém után kell nézni, de ha ők is biztosan jól lesznek, utána aláírom – felelte Lane.

- Lássuk el a sérülteket, és utánuk megyünk – javasolta a férfi.

- Rendben – sóhajtott kissé aggódva, mivel ismerte annyira az apját, hogy nem tisztességesen fog védekezni a két bosszútól elvakult öccse ellen.


 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

:)

(Gizus, 2011.09.24 21:55)

Jajj, de jó!!
Először is nagyon szépen köszönöm az ajánlást, nagyon jól esett.
Legalább háromszor szakítottak félbe az olvasásba, de végre sikeresen a végére értem.
És egyrészt... nagyon nagyon jól varrtad el a harcos szálakat. Nagyon bejött az a rész, amikor Anna életre kelt, meg amikor Draco-t elintézték.
De a csúcsot az a +S betű jelenti számomra, meg a csókos jelenetek.
Az egyetlen apróság: a két kicsi veszélyben, és megint alig bírom majd kivárni a - remélhetőleg - happy endes, romantikus és - szintén remélhetőleg egy picit - csöpögős részt. :)

Gratula, nagyon jó lett a feji, tűkön ülve várom a következő fejit.
Az örök 18 éves Gizus :)