Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


4. rész: A jóslat

2009.11.08
Tony ekkor Lane legnagyobb tiltakozása ellenére az ölébe vette, és a tetőtéri lakosztályba vitte, egyenesen a fürdőszobába. A lánynak nagyon nem tetszett a bánásmód.
- Hol is tartod a törölköződet? – kérdezte hirtelen a lányt.
- A szobámba – felelte.
- Mindjárt hozom – azzal kifordult onnan.
- Be ne merj oda menni! – kiáltott utána.
- És miért ne? Ha végeztél a fürdéssel, és le kell kezelni a sebedet, akkor teljes meztelen valódba lássalak? Azt hiszed, mert kedvelem a női nemet, minden hulladék kísértést jelent számomra? – kérdezte megvetően a nappali helyiségből.
- Miért kell neked itt lenned? Egyáltalán mi a francnak létezel? – dobott egy tusfürdőt a fiú felé, de az most a fürdőből sem ment ki.
- Béna – hallotta Tony megvető hangját, miközben az benyitott a lány szobájába. Kicsit sem jött rá a hányinger, mivel Lane egyáltalán nem tartott rendet. Hatalmas kupleráj volt, egyáltalán nem úgy nézett ki, mintha csak egy napja érkezett volna haza. A ruhák szanaszét, a darts nyilakról nem is beszélve. Megkereste a céltáblát a szemével, amiből kettőt is talált a falon. Az egyiken Isabell képe volt, a másikon övé. Enyhe büszkeség töltötte el a szívét, hogy ilyen szinten bosszantja a lányt. Nem hezitált ezen sokáig, hiszen a következő percben a víz csobogása hozta vissza a valóságba, vagyis Lane hamarosan fürdik. Gyorsan felkapott két törölközőt, és vitte is a fürdőbe. Ott Lane akkora már a blúzától megszabadult, és a farmert húzta éppen le magáról. Szinte csak fehérneműben állt a fiú előtt, aki megmerevedett a látványtól.
- Megtennéd, hogy befejezed a bámulást? – kérdezte enyhén számon kérően.
- Már itt sem vagyok – dobta oda a két törölközőt, és dühösen becsapta a fürdőajtót. Lane megszabadult a maradék ruhájától, és elzárta a csapot. Ezután jólesően merült el a meleg habokban. Érezte, ahogy új erő áramlik bele, ahogy fájó izmai ellazulnak. Hajából kimosta közben a gyógyvizet, és igyekezet megnyugodni. Legfőképpen Tonyt és a megjegyzéseit igyekezett elfelejteni, hiszen azok jobban bántották, mint a másik vérfarkas támadásának az emléke. Nem értette magát, hiszen olyan ellenszenves a fiú, és érthető, is, hogy utálják egymást, mégis valahogy jobban a szívéig hatoltak a sértései. Ezeken a dolgokon elmélkedett, mikor valaki kopogott az ajtón.
- Ki az? – kérdezte összerezzenve.
- Na, szerinted? – hallotta meg ismét a flegma hangot.
- Mindjárt kimegyek – igyekezett felállni, és rendesen betekerni magát a törölközőbe.
- Várok – hallotta a fiú hangját. Mélyet sóhajtott, hiszen a család férfitagjai előtt sem mutatkozik egy szimpla törölközőben, míg ez előtt a szemét előtt igen. Összeszedte minden lelki erejét, és kilépett a kis nappali helységben, ahol a kanapén ülve Tony várta egy rakás fertőtlenítővel, és kötszerrel. – Ideje volt – morogta, rá sem nézve.
- Nem lenne tanácsosabb, ha előbb felvennék még valamit? – kérdezte kissé remegve.
- Nekem nem jelentesz kísértést, és mivel már láttam nőt, újat sem tudsz mutatni – vont vállat. – A mihamarabbi haladás érdekében, előbb hozzunk rendbe, utána öltözködhetsz, amilyen hosszan csak akarsz – mondta szigorúan, miközben az egyik kendőre fertőtlenítőt öntött. – Leülsz még ma? – kérdezte kissé nyersen.
- Rendben – hagyta rá, és leült a fiú mellé, de pont úgy jött ki, hogy a seb a lány másik oldalán volt. – Jobb lenne, ha helyet cserélnénk – mondta zavartan.
- Határozottan – majd mindketten felálltak, és helyet cseréltek. Lane feszülten tűrte, ahogy a fiú keze hozzá ér, majd a fertőtlenítővel elkezdte tisztítani a sebet. Az első érintésnél felszisszent, amire Tony ijedten elkapta a kezét. Egymásra néztek, és Lane beleegyezően bólintott. Nő létére hősiesen tűrte, ahogy a fiú kifertőtleníti a sebet, majd egy nagyon büdös krémmel be is keni. Ezután leragasztotta. – Kész is vagyunk – mondta már valamivel kedvesebb hangon.
- Köszönöm – fogta meg egy percre a fiú kezét.
- Társak vagyunk – jött egy pillanatra zavarba.
- Én éhes vagyok, felöltözök, és utána menjünk, kajáljunk! – vetette fel.
- Az valóban jó lenne – bólintott Tony, hiszen ő is tegnap este fogyasztott utoljára vért, azóta csupán emberi táplálékot az itt tartózkodó vendégek miatt, és az Oveans házban sem neki megfelelő táplálékkal szolgáltak.
- Akkor öt perc türelmet kérnék – állt fel, de megszédült. Hogy megkapaszkodjon egyik kezével elengedte a törölközőjét, és így nem esett el. Azonban törölközője félrecsúszott és testének fél oldalán szabad rálátást engedett bájaira. Lane szégyellősen kapta igazította meg immáron mindkét kezével a törölközőt, mire megint elvesztette az egyensúlyát, és most Tony karjai között kötött ki.
- Azt hiszem jobb lesz elvinnem téged a szobádig, hogy tényleg öt perc legyen – jegyezte meg.
- Ne szemétkedj! – ütötte meg a fiú vállát, aki teljesen elveszett a morcos zöld szemekben. A következő percben nyílt a lakosztály ajtaja, és egy jó kedvű Michael lépett be.
- Na, úgy látom, hogy már egész jól kijöttök. Azért ne hamarkodjátok el a testi beteljesülést! – felelte komolytalanul, mire a két fiatal olyan távol húzódott egymástól, amennyire abban a pillanatban csak tudott.
- Semmi ilyesmiről nincs szó – tiltakozott Tony elvörösödve, míg Lane legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében.
- Ha végeztetek a mókázással, gyertek enni, és indulunk vissza Sawyerville-be! – csak nevetett a két zavart kamaszon, és otthagyta őket. Nagyon jól tudta, hogy mi a helyzet, de nem vallotta volna be. Tisztában volt azzal, hogy egy nap után nem vetik egymás karjába magukat, főleg nem ekkora ellentét esetén.
- Akkor én megyek a szobámba – mondta Lane.
- Én is, az enyémbe – sietett el onnan Tony, így Lane nyugodtan tudott bevánszorogni a számára kiutalt szobába. A kint lévő ruhái közül gyorsan magára húzott néhányat, és felvette mamuszát. Igyekezett pszichéjét uralni, mivel túl izgatott volt a közös helységben lejátszódó közjátéktól. Furcsa érzés volt a fiú karjai között lenni, érezni a testének melegét. Borzongás járta át testét, amihez hasonlót, még nem tapasztalt. Végül betudta annak a dolgot, hogy sok vért vesztett az idegen vérfarkassal szemben, és azért borzong, mert fázik, ehhez semmi köze sincs Tonynak. Maximum annyi, hogy szívesen megcsapolná a vérét. Végül összeszedte magát, és elhagyta a szobáját. Legnagyobb meglepetésére Tony átöltözve ott várt rá.
- Hát te? – kérdezte meglepődve Lane.
- Gondoltam megvárlak, és segítek lemenni – nézett zavartan oldalra.
- Miért? – állt a fiú elé, és fordította maga felé az arcát.
- A társam vagy, és nem szeretném, hogy valami ostoba baleset miatt legurulj a lépcsőn, és kitörd a nyakad – felelte.
- Mi hasznod van abból, hogy segítesz életben maradnom? – nem értette Lane, miközben a fiú az ajtó felé sétálva. A lány igyekezett arra fordulni, de még lábai nem úgy engedelmeskedtek neki, ahogy ő akarta.
- Amint végzünk, első dolgom lesz megölni téged – termett ott a lány mögött és mondta partnere fülébe. Lane-t ekkor düh járta át, és pofonra lendítette a kezét, amit a fiú sikeresen elkapott.
- Ma már több szívességet tettem neked, és nem éppen ez a legjobb módja a hálának – jegyezte meg miközben mélyen magába szívta a lány illatát.
- A véremet kóstolnád meg? – kérdezte megvetően.
- Talán, majd egyszer – azzal a vállára kapta a lányt, és levitte a konyhába. Lane közben persze vadul csapkodott, és próbált szabadulni.
- Gyerekek ti nagyon jól elvagytok – nevetett a nem régiben érkezett Colin, míg Quinn diszkréten oldalra fordult, és úgy mosolygott a szituáción. Tisztelte annyira őket, hogy ne nevessen az arcukba, hiszen akkor kiderülne, hogy neki is van humorérzéke. Húgát ez most egyáltalán nem érdekelte, ha hahotázik és vicceket mond, akkor sem hatja meg, hiszen perpillanat Tonyt akarta agyonütni.
- Te barom, letennél még ma? – kérdezte idegesen.
- Amúgy is nehéz vagy, jobb megszabadulni tőled – ültette le az egyik székre.
- Te mocsok – akart utána kapni, de a bokája oldalra bicsaklott, és a földön kötött ki. – A franc – ütött öklével a padlóba.
- Inkább egyél húgi – adott oda egy zacskó vért testvérének Colin, miközben lesújtó pillantásokat küldött Tony felé. Igazából neki nem volt semmi baja az idegen fiúval, talán csak annyi, hogy mindig bántja kishúgát. Lane morcosan harapta ki a zacskót, és kezdte el inni az életet jelentő nedűt. Tudta jól, hogy apja egy kórházat is támogat, ahol gyakran tart véradási akciókat, ahol bárkitől leveszik a vért, és azzal eteti gyermekeit. Lane csak sejthette, hogy milyen a friss vér, amiből soha nem volt alkalma inni, de ehelyett volt lehetősége, a különböző betegségekkel szennyezett plazmákból fogyasztania. Ennek köszönhetően sok gyógyíthatatlannak hitt betegségnek ott voltak az antitestei a vérében, amitől az emberek számára is értékes lett volna, ha tudtak volna róla.
Közben Michael összeszedte a két behatoló maradványait. Csodálkozva figyelte, hogy a vérfarkas csuklóján egy szőke tincs van tekerve. Ez azért is volt érdekes, mivel a támadó egy kopasz, sovány férfi volt holtan. Ahogy megszagolta a hajszálakat, rögtön felismerte benne idősebbik lánya illatát. Értette már, hogyan jutott be a farkas, de a vámpírt még nem. Egyáltalán mit keresett Bella olyankor az istállónál. Ekkor patadobogást hallott az említett objektum felől, és odasietett. Vajon megint valaki behatolt volna, hiszen lovak jól be voltak zárva. Egy sötét árnyékot látott a ház felé suhanni, és közben hallotta gyengén a patákat. Az árny egészen a kivilágított konyhaablakig suhant, ahol megállt, és olyan volt, mintha a bent lévőket figyelné. Ő egy másik szögből nézte a szituációt, és nevetve étkező fiait látta meg, miközben Lane egy kést hajít a helység másik oldalába, vagyis Tonyval megint összevesztek. De őt még jobban érdekelte a suhanó árny, amire ismét ránézett, de már sehol sem volt. Idegesen fordult meg, mire Fátum dühös szemeivel találta szemben magát. Tudott a ló démoni erejéről, és tisztában volt vele, hogy lánya iránt a hűsége töretlen.
- Már nincs semmi baj – próbálta megsimogatni az állatot, mire az tüntetőleg elfordította a fejét, és a szőke tincsre bökött fejével. Jól tudta, hogy kevés hiányzott, hogy az idegen farkas megölje imádott lovasát. Szomorúan baktatott vissza az istállóhoz, a többi átlagos lóhoz. Még Lane kicsi volt, mikor találkoztak. Fátum ekkor már meg volt háromszáz éves is, és egy ellenséges varázsló lepecsételte minden démoni erejét. A tudatlan emberek eke elé fogták, és dolgoztatták. Ez nem illett hozzá, de szabadulni nem volt ereje. Aztán megjelent egy kis félvámpír kislány, aki felkínálta neki a vérét. Fátum soha nem kóstolt még annál édesebbet, és nemesebbet. Ezután telepatikus kötelék alakult ki közöttük, és az egyetlen személy volt, aki a hátára engedett. Hogy a lány közelében maradhasson még azt is elviselte, hogy közönséges lóként éljen a lány családjának birtokán.
Miután ivott Lane véréből, az összes démoni képességét visszanyerte, és állhatott bosszút a falun, akik közönséges állatként bántak vele. Sokáig azonban nem élvezhette a visszakapott szabadságot, mivel a mágus kis segítőjét vette célba, aki még csupán hat éves volt. Démoni lóként, mindig önző volt, és soha nem törődött olyannal, mint a kötelék és a társak, de a bajba esett kislány sírása, meglágyította a szívét. Ekkor lett a lova, és Lane az ő lovasa.
Tisztán emlékezett arra a napra is, mikor Lane és Isabell békés kapcsolata véget ért, és azóta Michael mindent elnéz Isabellnek, míg a fiatalabbik gyermekét távol tartja a családi birtoktól, ahol neki is joga van tartózkodnia. Eredetileg hagyni akarta, hogy Isabellt megölje a vámpír, de nem tudta volna elviselni Lane szomorú arcát, és bánatát, ha egy testvérét is elvesztené. Tudta, hogy lovasa múltja nem makulátlan, több olyan dolgot tett, amire nem büszke, de mégis neki van a legnagyobb szíve a családjában.
Eddig gyűlölte Tonyt, mivel Lane is viszonyult hozzá, de ma, mikor megmentette és egy percig sem tétovázott megölni a lányért a saját fajtársát, megbocsátotta neki, hogy olyan kemény, és kegyetlen Lane-nel. Bár tudta, hogy ez a lánynak fájdalmat okoz, mégis jobb ezzel a tudattal várni a tanulás végét, amíg csak egy évük van hátra, mint barátként tekintve egymásra. Ma, ahogy látta Tonyt rájött, hogy nem is olyan kemény és kegyetlen a lány iránt, ahogy mindenkivel el akarja hitetni. Hirtelen ló énje kerekedett felül, és rájött, hogy az emberi démonok gondolkodása neki túl nehéz falat, inkább jobb lesz visszatérnie a biztonságos istállóba, ahol hallgathatja a többi ló nyerítését. Még visszanézett az ablakra, ahol Tony Lane mögött állt, és éppen hátracsavarta a lány karját, és úgy tartotta. Valamit vigyorogva súgott a szemébe, amitől Lane nagyon dühös volt, és jobban kapálózott. Nem értette az ilyen kapcsolatokat, de nem is akarta megérteni, hiszen ő csak egy ló a világ szemében, nem várja el tőle senki el, hogy ilyen mély értelmiségi témákon elmélkedjen. Még egy utolsó pillantást vetett a párosra, mire mindketten kirepültek az ablakon kitörve azt.
- Szemét – kiáltott Lane.
- Ocsmányság – válaszolt Tony, mire a lány egy jókora pofont kevert le neki, és az arcán látszott a szomorúság.
- Nem akarok rólad tudni a hétvégén már, majd két nap múlva kezdjük az edzést, de addig szívódj fel! - majd visszament a házba. Fátum most dühöt érzett a lelkében, mivel gazdáját ilyen szomorúvá tette a fiú. Dühösen ment felé, hogy eltapossa, de a fiú hamar észrevette.
- Nyugi paci – termett mellette. Fátum egy pillanatra megilletődött, hiszen pont olyan gyors, mint Lane, mégis az előbb az ütést tisztán látta. Rájött, hogy a fiú valójában színlel, és féken tartja az erejét. – Ne légy zabos rám, mert Lane dühös. Nekem sem esik jól a bunkóság, de jobb ez így mindkettőnknek – paskolta meg a ló nyakát, pont, ahogy Lane szokta. Fátum érezte a fiú erejét, és belátta, hogy nem tehet semmit. Túl erős, hogy ő bármit is árthasson neki, Lane-nel van egyenlő szinten, aki ellen tartóztatja magát. Megrettent a fiútól, hiszen nem ismeri a korlátait. Azonban, ahogy megsimogatta, bizalmat is ébresztett benne.
- És a lovamat is hagyd békén – termett ott hirtelen Lane.
- Nem volt szándékomban bántani – azzal otthagyta őket.
- Már nincs baj lovacskám – bújt a nemes állathoz. Sokkal lágyabb volt a hangja, a sérülése miatt teljesen meg is felejtkezett hűséges társáról, aki nélkül nem tudta volna megmenteni testvérét. Azonban, ahogy Isabell bánt vele, azt kívánta, hogy bár ne tette volna. Sokszor késztetést érzett, hogy helyre tegye nővérét, és elmondja az erőviszonyokat. Ezt azonban nem tehette meg, mivel akkor el kellene mondania, hogy mi tett születésükkor az anyjukkal. Akárhányszor szóba került az eset, Elizabeth máshogy tekintett fiatalabbik lányára.
Michael figyelemmel követte a közjátékot Fátum körül. Kezdte úgy érezni, hogy Tony nem engedelmeskedik a nagybátyja parancsának, és még jobban igyekszik kettőjük között mélyíteni a gyűlöletet, legalábbis Lane részéről, hogy ezáltal ő is jobban megutálja. Nem értette a két fiatalt, hiszen látszott rajtuk, hogy nem közömbösek egymás iránt, és ha egyszer együtt dolgoznának, legyőzhetetlen harci párost hoznának létre. Lane ellenségként tekintett a fiúra, pedig szövetségesként kellett volna, hisz az ellenségük közös. A lelkét mély titok nyomta, ami miatt nem bírt fiatalabbik lánya szemébe nézni.
Mélyet sóhajtott, és másnapra hanyagolta a problémát, hogy Lane élete ne érjen véget huszonöt évesen. Még most tizennyolc, de akkor is ő egy régi egyesség és hiba miatt nem tud éjjelente aludni. Mindenki előtt azt mutatja, hogy Isabellt szereti egyedül, míg Lane másodlagos számára, de ez nem így van. Húsz éve ostoba módon kötött egy alkut, aminek a súlya még mindig nyomja a lelkiismeretét, ami egy vámpírnál nagy szó. Szívesen élt volna normális emberi életet, amilyet Elizabeth kínált neki, de Lane közbeszólt. Akármilyen probléma lépett fel, fiatalabbik lánya neve felmerült, ha ő jelen sem volt.
Ahogy így elkalandoztak a gondolatai, eszébe jutott, hogy fogalma sincs, hogy Isabelltől mennyi hajat szereztek a kárhozottak, és bármikor újabb támadások érhetik őket, szóval el kell innen menniük, mielőtt megint valaki az életükre törne. Hamar visszament a házba, ahol a négy fiatal együtt volt a könyvtárban. Nem igazán vágytak egymás társaságára, de innen vezetett menekülő útvonal ki a házból, és egész szép fegyverarzenál volt a falakon, úgymond díszítésként. Jól tudták ők is, hogy veszélyben vannak, csak előbb Michael utasításaira vártak. Isabell természetesen a szobájában duzzogott, mint egy sértett hercegnő, akit hős lovagok védelmeznek, és ezért nem tud a nem létező alattvalókra mosolyogni.
Michael előbb elzárta a pincét, és az ott fogvatartott összes démont, és utána Isabellért ment. Mikor az ajtajánál megállt, eszébe jutott, hogy előbb a nagyobb védelmet kellett volna megszerveznie, de végül mégis a hisztisebbik lánya mellett döntött, mint már oly sokszor.
- Végre apa – mondta kissé szemrehányóan.
- Öltözz fel rendesen, mindjárt indulunk Sawyerville-be! – utasította a lányt.
- Én nem megyek, azokhoz a zakkantokhoz – hisztizett.
- Édesanyád, és az öcséid is ott vannak, szóval szép gondolataid vannak róluk. Jelenleg a birtok nem biztonságos, és minél hamarabb indulnunk kell – lökte oda az egyik kint lévő kardigánt a lánynak.
- De már a vámpír elpusztult, akkor milyen démon jöhetne be a családi engedély nélkül? – csodálkozott.
- Majd a nénéidnél mindent elmondok – azzal kiment a szobából.
- Rendben – füstölgött magában Isabell, hiszen most Lane is ott van a birtokon, szóval apja elviszi a haszontalan testvére mellől. Egy fokkal jobb kedvvel kezdett el készülni, majd ment le a földszintre, ahol a négy vadásztanoncot Michael eligazította már.
- Minő megtiszteltetés, hogy a hercegnő is megérkezett – mondta gúnyosan Lane, aki néhány éve még nem merte volna ezt megtenni. Az évek és a vadászatok megedzették lelkileg, már nem tudott megijedni Isabell sértéseitől.
- Lane, ne cukkold a nővéredet! – szólt rá Michael.
- Ő szokta megkövetelni Alfredtől a hercegnői bánásmódot, én csak annak nevezem, aminek képzeli magát – védekezett a rövidebb hajú lány.
- Miután megfésültek, de nagy szád van – jött meg a hangja Isabellnek ismételten.
- Komolyan fáj, amilyen ostoba vagy. Védőátkok voltak a hajamba fonva, amit neked nem lehetett, mivel már benned nincs semmi jó és tiszta, amit védeni lehetne – védte meg becsültét.
- Erre én nem lennék büszke a helyedben, hogy azért tudtak megvédeni, mert még szűz vagy – szólt közbe Tony is, mire Lane már küldte is felé a jobb egyenest, de a fiú gyorsabb volt, és elkapta a kezét, és magához húzta. A lány háttal állt neki, szorosan egymáshoz préselődött a testük.
- Te rohadék – sziszegte Lane.
- Mi indulunk – intézte mesterének Tony, és megkezdte a teleportálási eljárást, átkarolva a lány derekát. Lane nem volt valami boldog a dologtól, mégis biztosabbnak érezte így, és legalább nem ő fáradt ezzel.
 
Mindeközben Sawyerville-ben Elizabeth fel alá járkált hajdani otthona nappalijában, ahol két fia ugrásra készen várta az utasításait, míg két nővére és Kyra a kanapén ücsörögtek, és nyugodtan vártak.
- Miért nem jelentkeznek? – kérdezte hisztérikusan.
- Lizzy, tíz perce tetted le a telefont, miután Colin azzal hívott fel, hogy megvan Laney. Minden rendben lesz, mindenki jól van – unta meg a műsort Betty.
- De már itt kellene lenniük – mondta hisztérikusan.
- Már megbocsáss, de a teleportálással is hosszú idő lenne, és mintha azt mondta volna a fiad, hogy a sógor még utána néz valaminek. Tudod milyen egy tutyimutyi szöszmötölős emberke – ásított idősebbik nővére.
- Azért ne essünk túlzásokba – lett valamivel higgadtabb Elizabeth hangja.
- Te kezdted – érvelt Betty.
- Ebben igaza van húgi – állt ki nővérük mellett Annie is.
- Én csak Andreát tudom irigyelni, hogy nem ébred fel erre a sok izgalomra – próbálta oldani a feszültséget Sean.
- Pedig Andrea mindenre fel szokott ébredni, még arra is, mikor Betty néni kisurran megdézsmálni az eperlekvárt éjszaka – fűzte hozzá Kyra.
- Micsoda? – kérdezte Betty ijedten.
- Szóval miattad nem tudok soha sütit csinálni – bosszankodott Annie.
- Persze, mert megszólalt Szent Anette őméltósága – ironizált Betty.
- Most a gyerekeim veszélyben vannak, és ti holmi sütikről meg lekvárokról vitáztok? – kérdezte felháborodva Elizabeth.
- Jobb mintha ők is a körmüket rágnák – jegyezte meg Sean, míg Shane nem válaszolt semmit, mert csak bunkóság hagyta volna el az ajkait.
- Biztos fáradt – hagyta rájuk a dolgot Elizabeth.
- Én nem hiszem – mondta Kyra.
- Sean, menj és nézd meg! – intézte legfiatalabbik gyermekének Elizabeth.
- Rendben – indult el a fiú, mire Andrea megjelent a lépcső tetején. A szemei üvegesek voltak, maga elé meredt. Látszott, hogy nincs magánál.
- Andrea, kicsim mi van veled? – lépett oda hozzá Annie.
- Itt baj van – jegyezte meg idegesen Elizabeth.
- Talán megszállták volna? – kérdezte Betty, mire a kislány megszólalt, de egyáltalán nem a megszokott hangon:

 

 

Mikoron egy kárhozott lélek létét
áldozza egy halandóért,
kinek szíve megvetéssel teljes felé.
Gyűlölködő lélek megbocsát,
és a halál meghátrál.
Viszályból szeretet lészen.
Amíg nem ellenségek ismételten,
addig exitus számára elérhetetlenek.

 

 

Ahogy elmondta az utolsó szavakat alélta esett össze, Sean gyors reflexeinek hála kapta el. A karjaiban tartva vitte a kanapéhoz, és fektette rá. Betty és Elizabeth rögtön aggódva ott termett, és próbáltak rájönni, hogy mi lehet a baja a gyereknek.

- Szerinted ez jóslat vagy átok volt? – kérdezte kíváncsian Sean a bátyját.
- Honnan tudjam – felelte flegmán ikertestvére.
- Több lelkesedést és szimpátiát is mutathatnál, hiszen az unokahúgunk – szidta fivérét, mire a föld megremegett és Tony-Lane párosa meg is érkezett.
- Legalább ti jól vagytok – sóhajtott fel Elizabeth.
- Itt meg mi történt? – kérdezte Lane, miközben ellökte magától Tonyt.
- Apád hol van? – kérdezte Elizabeth.
- Hamarosan a többiek is jönnek utánunk, mert a démonok feltörték a védelmi rendszert a birtokon – felelte Lane.
- Hogyan? – ijedt meg az asszonyon.
- Nyugalom asszonyom, senkinek nem esett semmi baja, mindenki jól van – igyekezett a válasszal Tony, és a lány vállára tette a kezét, mintha maga mögé akarná húzni védelemként, de Lane nem húzódott, hiszen ott nem volt senkitől sem félnivalója.
- Ebben kivételesen egyet kell értenem Tonyval bólintott Lane.
- Mi az a nyakadon? – nézett végre teljesen a lányára Elizabeth.
- Áh, egy apró sérülés, nem kell vele foglalkozni – legyintett zavartan a lány.
- Levesszük rólad a védőátkokat, és egy nap se tellik el, már megsérülsz – szidta Annie.
- Valahogy veszett vérfarkas jutott a birtokra, és megharapott. Annak a nyálát amúgy sem tudom könnyen semlegesíteni – magyarázta Lane.
- Biztos, hogy nem ez a jó gyerek volt? – mérte végig Elizabeth Tonyt.
- Sajnos ő mentett meg, és ölte meg a támadómat – jött kissé zavarba.
- Remélem, nem te engedted be korábban – figyelmeztette Betty.
- Nem, de majd apa mindent megmagyaráz – védte meg zavartan a társát Lane.
- Értem, valami disznóság történt megint, hogy nem lepődök meg – dühöngött Elizabeth. – Laney, te krátert csinálsz a hajdani szobám padlójába, majd sebesülten idejössz egy vérfarkas harapással a nyakadon, egy vérfarkassal az oldaladon, és azt mondod, hogy apád mindent elmagyaráz – hitetlenkedett az anyja.
- Tony vérfarkas? – ijedt meg Kyra, mire Sean tudta, hogy mi a teendője. Befogta a kislány szemét, és lila fényáramlott a tenyeréből, és a szemei vörösökké váltak. A következő percben Kyra el is aludt.
- Még hogy én nem tudok vigyázni a számra – jegyezte meg morcosan Lane, mire két bátyja is megérkezett.
- Hali, itt minden oké? – kérdezte vidáman Colin, de el is tűnt a vidámság az arcáról, mikor meglátta az anyja borús tekintetét.
- Apátok hol van? – kérdezte vészjósló hangon Elizabeth..
- Hamarosan érkezik Isabellel, csak tudod, a húgi gyomra nem bírja úgy a teleportálást. Szóval ők egy kicsit lassabb és kevésbé megerőltető módon jönnek – magyarázta Colin, de még mindig mosolyogva. Ekkor Elizabeth meglágyult, mivel másodszülött fia kedves mosolya mindig meg tudta nyugtatni. A fiú lelke olyan tiszta volt, hogy bízott benne bármikor, amiért Quinn sokat is morgott, hiszen pár perccel fiatalabb öccse volt mindig a jó gyerek. Az már mellékes volt, hogy ő volt az okos, és tanulmányokban mindig testvérei felett teljesített. Ezért is volt olyan bosszantó, hiszen ő akármilyen keményen dolgozott a kicsik jobban értettek a hízelgéshez, amivel könnyebben elérték céljaikat.
- Isabell nagyobb odafigyelést igényel, és ő tud rá legjobban vigyázni – felelte némileg gúnyosan a legidősebb fivér.
- Egyszer vetné be a hárpia modorát, máris nem lenne olyan elveszett lélek – mondta Lane.
- Ez rólad is elmondható – hallotta szokatlanul közelről Tony hangját, és ekkor eszméltek rá, hogy még mindig fogják egymást. Zavartan rebbentek szét, és feszülten hallgattak. Csend köszöntött az Oveans házra, ahol egyedül csak Elizabeth lábának toporgása törte meg a csendet.
- Hol vannak már? – kérdezte két perc múlva.
- Az ügyetlen lányoddal nem olyan könnyű teleportálni – jegyezte meg Betty.
- Ne beszélj így róla, másban igenis van tehetsége – védte meg Elizabeth.
- A Mealorie vagyon elherdálásához, ahhoz tényleg van tehetsége – jegyezte meg Sean, mire Shane készült megütni, de Lane közéjük állt.
- Öcsikéim álljatok le, nem jó példa, amit Bellától és tőlem láttok. Vegyetek inkább példát a két legidősebb fivérünkről. Ész és szív, pont kiegészítik egymást – magyarázta kistestvéreinek.
- Laney, Shane akar olyan lenni, mint Isa. Mert egy lusta dög, és nem akar annyit tanulni – védekezett Sean.
- Na, akkor legyetek olyan szívese és lássátok be végre, hogy nem tudtok olyan életet élni, mint Isabell, miért nem, mert van egy másik nővéretek, aki a születése pillanatában tönkretett titeket is. Nem vagyok büszke magamra, és ha tehetném, visszacsinálnám, de nem tehetem. Azonban hatalmas erőtök van, amit jó volna megtanulni, használni, és akkor könnyebben tudnál érvényesülni. Most azt hiszed, hogy Bella a hisztijével sokáig fogja húzni. Igen, emberi években nézve igen, mert apa kifizeti minden szeszélyét, de te kárhozott lélek vagy, ha így jobban tetszik vámpír, te egy idő után nem fogsz öregedni, és a varázserőd is jóval meghaladja a nővérünk teljesítményét. Szóval, hagyd abba a nyavalygást, és legyél olyan jó elsőszülött, mint Quinn! – adta ki a dühét.
- Jó tudni, hogy jó nagytesó vagyok – mondta minden szerénység nélkül Quinn.
- Attól, hogy a neved azt jelenti, hogy bölcs, nem biztos, hogy az is vagy – jegyezte meg Colin.
- Fiúk, Laney most zengett rólatok dicshimnuszokat, ne romboljátok össze az összképet! – szólt rájuk Betty, aki közben kinézett az ablakon. – Ideje volt már, úgy látom Isabell még mindig gyengén bírja a teleportálást. A kis szemtelen összehányja a kertet – morgott a nő.
- Ezért nem haragudhatsz rá – védte meg lányát Elizabet.
- De minden másért igen – szólalt meg egyszerre Colin, Lane és Sean. Mivel ők voltak, úgymond a másodszülöttek, jobban összetartottak, mint ikertestvéreik. Quinn ezt az összetartást már régóta irigyelte tőlük, mióta Colin rávilágított arra, hogy nem mindig csak neki kellene tudnia egyedül. Annyira idegesítette, Shane nem törődömsége, Isabell tudatlanságáról nem is beszélve. Valamilyen szinten Tonyval sikerült szót értenie, de mikor már sehol senki nem volt.
Nagyon kedvelte a fiatal vérfarkast, aki nagyon intelligens volt, és erős. Tőle tudta, hogy Lane miatt játssza a bunkót, és belátta, hogy így logikusabb. Tony elmondta a szülei által kötetett alkut, ami őt is felháborította, de mivel az ő sorsát nem határozták meg benne, így nem veszekedhetett. Míg szoros barátságot nem kötött Tonyval, úgy érezte, hogy a tudás hatalom, de mióta sok dolgot jobban ismer, már nem vágyik úgy a tudásra.
- Nyugodjunk meg végre, hosszú volt a mai nap – mondta határozottan, mielőtt apja és húga benyitott volna.
- Ez igaz, és ha arra gondolok, hogy Isabellel még beszélni fogunk, korán sincs vége – sóhajtott Lane.
- Elég – szólt rájuk Elizabeth, mire kinyílt az ajtó.
- Legalább tudom, hogy itt minden rendben – nyugodott meg Michael.
- Mealorie, ezt nem mondanám. Andreával nincs valami rendben, nézd csak meg azzal a híres gyógyító mágustudásoddal! – szólt rá Betty ellenségesen.
- Igen – bólintott a férfi.
- Otthon mi történt? – kérdezte Elizabeth.
- Lane a birtokra szabadított egy vámpírt – mondta gondolkodás nélkül Isabell.
- Nem is igaz, te vitted be az istállóba, gondolom enyelegni akartál vele – védte meg magát a fiatalabbik lány.
- Nem igaz, én nem vagyok olyan lány – tette sértődötten karba a kezét.
- Kisanyám, a szád meg van dagadva, mintha nem rég smároltál volna, míg Lane életében nem csókolózott még – vette védelmébe a fiatalabbik lányt Betty. – Ez utóbbiban biztos vagyok, mert ma vettük le róla a férfi távoltartó bűbájt – magyarázta.
- Meg egyébként is Lane a mai napot végig itt töltötte. Hogy lett volna ideje becserkészni egy vámpírt is? – kérdezte Annie.
- Magyarázattal tartozol Isabell – mondta az anyja.
- Jó, beismerem én szedtem fel, de komolyan azt hittem, hogy ember - védekezett.
- Már hányszor elmagyaráztam, hogy idegent nem hívunk be a birtokunkra, és csak a családhoz tartozó helyeken vágathatjátok a hajatokat – fegyelmezte az idősebbik lányát Michael.
- Ez most, hogy jön ide? – kérdezte idegesen Betty.
- Egy veszett vérfarkas is bejutott a birtok, aki megtámadta Laneyt – felelte.
- Az ő haja lett rövid, nem az enyém – mondta diadalmasan Isabell. – Szóval megérdemelte.
- Akkor miért a te hajtincsed volt rajta? Lane minden egyes levágott hajszála itt található az Oveans házban, és itt idegen démon nem járt – felelte Betty.
- Miért, ismerős démon járt? – kérdezett vissza gúnyosan Isabell.
- Na jó, én ezt nem hallgatom tovább. Mentem aludni – elégelte meg a vitát Lane. – Ja, és ha van valami hír Andreáról szóljatok! – indult meg az emeletre.
- A plafonért még számolunk – szólt utána Annie.
- Majd csak akkor, ha megtanultál számolni - azzal otthagyta őket.
- A szemtelen istenfádat neked – szólt utána Betty. – Mealorie ez a te hibád – szánta a sógorának.
- Andreával mi a helyzet? – kérdezte aggódva Annie.
- Kimerült valamitől, mintha elnyelte volna valami az erejét. Mi történt vele? – kérdezte rosszat sejtve.
- Olyan volt, mintha egy jóslatot mondott volna, ami átokká erősödött volna – felelte Elizabeth.
- Na jó, srácok ti menjetek lefeküdni! Quinn, Colin vigyétek fel az unokahugaitokat, és mutassátok meg Isának a szobát, amin Lane-nel fog osztozni holnapig! – osztotta ki a fiai között a feladatokat.
- A nappaliban aludhat a kanapén, de semmi egyéb. Nem engedem beljebb, ha nem tiszteli a házat, ahol felnőttünk – mondta dühösen Betty.
- Anya velem maradsz? – kérdezte a szőke lány, mivel most fogta fel igazán, hogy majdnem meghalt. Tudta, hogy hálát kéne éreznie húga iránt, hiszen megmentette őt, de valahogy mégsem volt rá képes. Kényelmesebb volt a gyűlölet, és a megvetés, mint a szeretet és a ragaszkodás.
- Persze – bólintott Elizabeth.
Michael még megnézte Lane távozásának a helyét, aminél nem értette, hogy hogyan keletkezhetett akkora kráter. Ebből leszűrte, hogy valaki megzavarhatta. Azonban most fáradt volt és ideges ezzel foglalkozni. A birtok védelmi rendszere összeomlott, és ha Lane nem érkezik időben, akkor egy gyermekkel kevesebbje lenne. Ma majdnem elvesztette mindkét lányát, de lehet, hogy Lane-nek csak könnyebb lett volna, ha egyikük ma ottmarad. Bár ki tudja, hogy tudott volna élni a bűntudattal, hogy nem tudta megmenteni nővérét.
Még egyeztetett a sógornőivel, és miután mindenki nyugovóra tért, kiment Lane kocsijához, és magához vett néhány fegyvert az arzenálból, amit ő adott neki reggel. Ezután elteleportált a legközelebbi vámpírtanyához, ahol kegyetlen mészárlásba kezdett, ezzel is lenyugodva. Elizabeth érezte férje távozását, de nem volt ereje utána menni, hiszen gyermekeire vigyázni kellett. Mi van, ha valamelyikük ébredés után nem találja őt a közelben. Most lányainak főleg lelki támogatásra van szüksége. Nem emlékezett, hogy Michael mikor tért vissza, mivel az aggodalom miatti fáradságtól elaludt nem sokára.
 
Másnap mindenki nyúzottan ébredt az Oveans házban. Lane morogva tapasztalta, hogy a függöny ki van húzva, vagyis nem otthon van, másrészt bőre hamarosan le fog pirulni. Morcosan húzta a fejére a takarót, mivel egyáltalán nem tartotta fontosnak, hogy be legyen takarózva. Ennek köszönhetően, nem vette észre, hogy két nagynénje bejött a szobába.
- Laney, ébresztő! – duruzsolta a fülébe Annie.
- Hagyjatok még aludni! – nyögte, és a füle mellett legyezett, mintha egy legyet akarna elhajtani, de mivel szemei csukva voltak, így nem tudott semmi kárt tenni a nénéiben.
- A plafonról még el kellene beszélgetnünk – ült le az ágyra Betty.
- Ha azt mondom, hogy sajnálom, és bocsánat, akkor hagytok tovább aludni? - dörmögte.
- Ha tegnap ezt mondtad volna a beszólás helyett, akkor meggondolnám, de így nem úszod meg ennyivel – mondta vidáman Betty és lerántotta a lányról a takarót.
- Azt a rohadt… - kezdett volna valami cifra káromkodásba, de visszafogta magát.
- Na, gyere! – fogták meg a két bokáját, és lehúzták az ágyról.
- Örüljetek, felkeltetettek. Ébren vagyok, szóval boldogok lehettek – dörzsölte meg a szemét.
- Még nem végeztünk – mondta Betty, és húgával egymásra vigyorogtak, és elkezdték Laneyt a hátán húzni ki a szobából a bokáinál fogva.
- Ha elismerem, hogy tudtok számolni, elengedtek? – kérdezte könyörgőn.
- Még nem, előbb még lemegyünk anyádhoz – mondta eszelősen Annie. Lane tudta jól, hogy a lépcső következik.
- Na, ne csináljátok! – és kapaszkodott meg a lépcső korláttartó oszlopba.
- Gyere, szépen! – rángatták, de Lane erősen tartotta magát.
- Nőjetek már fel a korotokhoz képest! – kiabálta, mire a fiúk is felébredtek. Tony álmosan nézett ki a szobájukból, de rögtön ki is ment a szeméből az álom, mikor meglátta a lány szorult helyzetét.
- Laney engedd már el! – rángatta bosszúsan a lány lábát.
- Várjanak, segítek – sietett oda Tony, és a lányhoz sietett.
- Stagdel, ne csináld! – kérte szinte könyörögve.
- Ne is álmodj! – feszítette fel a lány ujjait. Lane hiába próbált ismét megkapaszkodni a nagynénjei lerángatták a lépcsőn, hogy a feje minden lépcsőfokon koppant. Persze nem csak Tony kelt ki az ágyból, hanem Isabell is felugrott a kanapéról, hogy hallhatja húgát szenvedni, és a lépcső aljához sietett, és csodálva hallgatta a kopogást.
- Azonnal engedjétek el! – ébredt fel Elizabeth a fotelben.
- Örök hála neked anya – hálálkodott Lane, aki végre ki tudott szabadulni, hogy a két elvetemült nőt megzavarta Elizabeth. Felállt és gyorsan eliszkolt nénjei elől.
- De anya, miért nem hagytad őket tovább kínozni? – hisztizett Isabell.
- Könyörgöm, fogjátok már be! – jött le a szobájukból Quinn és Colin. A fiatalabbik fivér csak a szemét dörzsölte, ebben olyan volt, mint Lane, aki az első kávéjáig nem beszélt semmilyen emberi nyelvet.
- Mi ez a felfordulás? – jött be a bejárati ajtón Michael, aki akkor érkezett meg az esti tombolásából.
- Apa, azt hiszem, még megkedvelem a néniket. A lábánál fogva végighúzták a hátán Lane-t a lépcsőn – újságolta Isabell, olyan izgatottan, mintha óvodásként a mikulást várná.
- Ha jól érzem, a fejbőre is felszakadt – érzett egy minimális mennyiségű vért a lépcsőről. Lane-hez sietett, és megvizsgálta a fejét.
- Jól vagyok apa, bár mi tagadás kicsit fáj, de a sebem is. Szóval, nincs semmi gond – próbálta lerázni a férfit. Michael, ahogy nézte a sebet, látta, hogy gyógyul, de szabad szemmel alig láthatóan, pedig Lane gyógyult a gyerekei közül a leggyorsabban.
- Néhány napig maradj nyugton, és igyekezz nem megsérülni, mivel a tested még nincs egészen rendben – figyelmezte a kisebbik lányát.
- Ha a nénik nem gőzölnek be, akkor még mindig az ágyamban aludnék, szóval nem az én hibám. És Isabell az sem az én hibám, hogy létezem, ahogy mindig hangoztatod – kiabált nővérének, és indult vissza a szobájába.
- Reggeli után, pakolunk ki a fesztiválra! – közölte Betty, aki már előre örült a süteményekkel okozott felfordulásra.
- Rendben – lett jobb kedve Lane-nek, de rögtön el is komorult. A bátyjai szobájába vette az irányt, amiben Tony is helyet kapott. A fiú úgy döntött, hogy ő reggeli előtt felöltözik, ha a nénik még mindig el akarnák küldeni, akkor ne kelljen sokáig készülnie. Lane kopogás nélkül nyitott be a szobába, ahol Tony éppen a nadrágját húzta fel.
- Mit akarsz? – kérdezte ellenségesen a lánytól, és nem zavartatta magát levette az alváshoz használt pólóját, és egy tiszta után nézett.
- Mit képzelsz magadról? – kérdezte megvetően a fiútól.
- Nem értem, miről beszélsz – hagyott fel a ruhakereséssel, és a lánnyal szembeállt. Mindig élvezte a vitákat, mikor a lány szemei szinte villámokat szórtak a dühtől. Olyan kellemes volt valakivel igazán vitázni, hogy nem éreztetik vele, hogy születésétől fogva más.
- Elegem volt belőled. Nem lehet benned megbízni, most szólok apámnak, hogy új társat kérek – közölte, és indult ki a szobából.
- Várj Lane! – kapta el a karját, mire a lány meglepődött, hiszen a fiú nagyon ritkán hívta a keresztnevén.
- Mi az? – kérdezte idegesen.
- Várj ezzel még! – kérte meg a lányt.
- Mégis miért? – rázta le magáról a fiú kezét.
- Mert kölcsönösen szükségünk van egymásra – érvelt.
- Jó vicc, öt perce a lépcső tetején kapaszkodva, szükségem lett volna segítségre, és te a támadóimnak löktél oda. Most komolyan, hogyan tudnék megbízni benned? Miképpen bízhatnék abban, hogy vadászat közben vigyázol rám? – kérdezte sorozatban.
- Én nem is azért vagyok itt, hanem, hogy méltó ellenfeled legyek, hogy a maximumot kihozd magadból. Kár lenne bizalmat, és barátságot kialakítani közöttünk, mert gyászos véget érne – hajolt a lány arcába vészesen közel, hogy ajkaik néhány centiméterre voltak egymástól, és végig a lány szemébe nézett.
- Neked ebből mi a jó, mert úgy viselkedsz, mint aki arra megy, hogy elüldözzék innen – érezte kellemetlenül magát.
- Már megbocsáss, de nem érzek túl sok tiszteletet irántad, és nekem is jó edzés veled küzdeni – mondta kissé kegyetlenül, miközben a testével kicsit a lányhoz préselődött.
- Megtennéd, hogy veszel fel egy pólót? – jött zavarba, és lépett távolabb a fiútól, aki nagyon is élvezte, hogy ezt hozta ki a lányból.
- Persze – és felvette az első kezébe akadó pólót.
- Nos, rendben kapsz egy lehetőséget, de ha még egyszer elárulsz ebben az egy évben, nem fenyegetőzni fogok, hanem cselekedni. És azt biztosra veheted, hogy a mai húzásod nem fog büntetlenül maradni - mondta vészjóslóan, majd otthagyta a fiút, aki élvezettel nézte a távolodó hátsót.
- Formás - jegyezte meg majd lement az étkezőbe.
- Tony, jó hogy jössz - mondta éppen rágva Michael.
- Igen? – kérdezte kíváncsian. A családfővel azért tisztelettel bánt, mivel nem akart semmi összetűzést.
- Betty el akart küldeni reggel, de elmondtam neki, hogy mentetted meg Lane-t a vérfarkastól, így úgy döntött, hogy mégis maradhatsz, amíg mi. De kérlek, a lányommal veszekedjetek kevesebbet! – kérte.
- Ahogy óhajtja uram – hajolt meg.
- Na, akkor most már folytassuk az evést! – mondta Elizabeth, aki nem akarta kimutatni a dühét, amit az idegen fiú miatt érzett. Úgy vélte, hogy a jelenlétével bemocskolja a gyerekkora színhelyét.
- Laney, hol van már? – kérdezte türelmetlenül Annie.
- Gondolom, a szobájában, hogy kiveszekedte magát Tonyval – ásított Colin, aki kávéját kortyolgatta.
- Fesztiválra fel! – jelent meg Lane boldogan a konyhában. A hanglejtésén meglepődve, mindenki odakapta a fejét, így se nagyon hittek a szemüknek.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.