Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


5. rész: A fesztivál

2009.11.30

 

A csodálkozásra az adott okot, mivel úgy ismerték a lányt, hogy soha nem venne fel önszántából női ruhát, jobban mondva nőies ruhát. Most azonban egy ujjatlan, pántnélküli hosszú ruha volt rajta, zöld felsőrésszel, narancssárga alsórésszel, ami térden alul ért jócskán. Egy könnyű, és elegáns, lapos talpú szandál volt a lábán, amíg eddig vagy bakancsban, vagy sportcipőben látta közelebbi családja.

- Nem reggelizel előbb? – kérdezte az apja.

- Most nem, amúgy sem vagyok éhes – legyintett.

- Ti olyan keveset esztek – jegyezte meg Kyra.

- Andrea, hol van? – kérdezte Lane, akinek most jutott eszébe, hogy már tegnap a nagy ramazurinál sem látta a kislányt.

- Tegnap kicsit kiütötte egy jóslat – felelte az anyja.

- Jós tehetség van a családban, ez csoda. Igazán megmondhatná, hogy mikor ölhetem meg Stagdelt, hogy azzal ne ártsak magamnak – öntött kávét magának Lane.

- Álmodozz csak, amíg lehet – mondta morcosan Tony.

- Álmodni igenis jó dolog, ennél már csak az jobb, mikor ezen álmok valóra válnak. Az embernek merniük kell boldogságra gondolni, és megvalósítani az álmaikat – felelte eltökélten.

- Ez valóban igaz, de van egy apró hiba az egészben – állt fel az asztaltól Tony. – Köszönöm szépen a reggelit. Az emeleten leszek, majd szóljanak, mit kell cipelni! – hajolt meg a két házigazda előtt.

- Lassan majd csak megtanul, viselkedni – bólintott elégedetten Betty.

- Csak idő kell a megismerésre, de sajnos ezt az időt sokan nem képesek kivárni – intézte a lányának Michael.

- Én ismerem, amennyire kell. Jobban nem is szeretném – felelte Lane, és a nappaliba ment, ahol kicsit leült a kanapéra. Most egyáltalán nem volt olyan pihentető az itt lét, mint korábban. Mit is vár, hiszen az egész családja itt van és Stagdel is, akik elől ide menekült.

 

Sóhajtva terült el, és igyekezett megnyugodni. Fáradtan túrt a hajába, ami még szokatlan volt, hogy ennyire rövid lett, de mégis jó érzés volt, hiszen így kevésbé olyan, mint Isabell. Hirtelen rátört az érzés, hogy vért akar inni, mivel vámpíri lelke sokkal erősebb lett, és igényelte a felépülést a farkas harapás után. Kéjesen nyalta meg ajkait, és olyan érzés is felébredt benne, ami ismeretlen volt benne. Hirtelen eszébe jutott a társa, aki a vita után felment az emeletre. Gyorsan felsietett a lépcsőn, és a fiúk szobájához érve szétnézett előbb, majd óvatosan belesett. Még Tony volt egyedül bent, aki olvasott.

- Mit akarsz? – vette rögtön észre a lányt.

- Egy szívességet kérni – sietett be, és bezárta maga mögött az ajtót.

- Mivel tehetnék neked jót? – állt fel kíváncsian.

- Engedd meg, hogy pár kortyot igyak a véredből! – kérte, mire Tony arcán döbbenet vonult át, majd gúnyos mosolyra húzta az ajkát.

- Mondj egy okot, hogy miért kellene! – kerülte meg a lányt, és magához húzta.

- Szomjazom és valami ismeretlen érzés is motoszkál bennem, mióta a nénik levették rólam a védőátkokat – sóhajtott mélyet, mikor megérezte a fiú jelenlétét, és érezte, hogy az magához húzza.

- Mit adsz érte? – hajolt közelebb a lány nyakához és szippantott annak különleges illatából, és gyengéd csókot lehelt a fehér bőrre. Lane ekkor tért észhez, és ugrott távol a fiútól.

- Mi a fenét csinálok? – kérdezte kikelve magából. – Hova tettem a büszkeségem? – azzal dühösen elhagyta a szobát, leszaladt a lépcsőn, neki ütközve a lépcső alján beszélgető nénéinek. A két nő jól látta, hogy unokahúguknak sírásra áll a szája, mintha valami szörnyű érzelmi sérülést szenvedett volna.

- Mealorie várj! – kiáltott utána Tony, de Lane nem állt meg, és az udvarra szaladt, hogy friss levegőhöz jusson.

- Már megint mi csináltál vele? – kérdezte dühösen Betty.

- Esküszöm, hogy semmit. Ő jött oda hozzám, hogy valami furcsát érez – védekezett a fiú.

- Pont veled beszélné meg – felelte megvetően, majd a lány után sietett.

- Betty várj! – ment Annie is, aki látta a fiú szemében, hogy kivételesen igazat mond. Lane a lépcsőn ült, és olyan volt, mint aki zokogni akarna.

- Mi a baj Laney? – ült le mellé Betty.

- Tegnap óta valahogy más érzés ránézni Stagdelra, valahogy egy furcsa érzés kerít hatalmába. Lehet nem volt jó ötlet megszabadulni a fonatoktól? – kérdezte keservesen.

- De, ideje megismerned az érzéseket és az érzelmeket, amiket az emberek éreznek. Nem rosszak ezek, csak neked szokatlanok. Nyugodj meg, hamarosan megérted, hogy mi hogyan történik – nyugtatta Annie.

- Ma zavarba jöttem, mikor közelebbről megláttam félmeztelenül, szerintetek ez normális? – kérdezte számon kérően.

- Igen, most ismerkedsz az igazi kapcsolattal, amilyen egy férfi és egy nő között lehetsz. A hormonjaidat szabadon engedtük, mire az első szóba jöhető fiún ki is akarod próbálni. Fáradt vagy és éhes, de most tanulod meg, hogyan kell az igazi gyengeségekkel megküzdened. Eddig tudatosan védted meg a nővéred, mert testvéredként ez volt a feladat, de most már érzésből kell cselekedned. Azért vettük le a varázslatot rólad, mert apád is így kívánta. És a tények értelmében, egyet is értettünk vele – mondta Betty.

- Milyen tények? – nem értett semmit Lane.

- Ez most nem fontos, inkább azzal foglalkozz, hogy a fiatalságodat rendesen kiélvezd! – adott egy puszit a lány homlokára, majd otthagyta őket.

- Annie néni, mire akart most ezzel Betty néni utalni? – fordult a másik nénikéjéhez.

- Erről majd mindent megtudsz, amint itt az idő. Addig viszont élj, és tanulj! Ha itt lesz az ideje mindent el fog neked mondani az apád. Jut is eszembe, ideje kipakolnunk a standunkra, mivel hamarosan kezdődik a fesztivál – mosolygott kedvesen a lányra, és felállt mellőle.

- Ennek a valaminek köze van ahhoz, hogy miért nem szabadulhatok meg Stagdeltól? – kérdezte szomorúan mellőle.

- A világban, és főleg a családunkban semmi sem történik ok nélkül. Apád van olyan bölcs, hogy ne tegyen ki feleslegesen titeket semmilyen szenvedésnek. Az ő tudásával és tapasztalatával biztonságban kell magad érezned – mondta, majd ő is bement a házba. Lane tovább emésztgette az elhangzottakat. Már tegnap este is utaltak valamilyen titokra, és valamilyen megállapodásra, de nem tudta, hogy mi is lehet. Már ott tartott, hogy megkérdez valakit a tényekről, mikor meglátta, fivérei dobozokat cipelnek. Összeszedte magát, és besietett a házba.

- Én mit tudok segíteni? – kérdezte a néniket.

- Fogj meg egy dobozt, és kezd el vinni a fiúk után! – mondta Elizabeth.

- Ebből bírok kettőt is – felelte, miközben megfogott egyet.

- Az lehet, de a fiúk visznek kettőt, és te egy magániskolákban nevelt hölgy vagy, szóval elég lesz egy is – figyelmeztette az anyja.

- Legyen nektek – sóhajtott Lane, és elindult a fiúk után, akik lepakoltak az egyik standnál. Már az árusok többsége kint lézengett, és sokuk ki is pakolt. Lane érdeklődve figyelte az eseményeket, és rájött ismét az éhség. Annyi szívet hallott és érzett egyszerre dobogni, hogy szinte belefájdult a feje. A kis stand oldalának dőlve lihegett, miközben próbálta zabolázni az érzékeit.

- Jól vagy? – hallotta meg hirtelen Tony hangját.

- Nem tudom – felelte őszintén, mire a fiú magához ölelte.

- Nem lesz semmi gubanc. Estére hoz az apád vért, és csupán addig kell kibírnod – próbálta lenyugtatni.

- Rendben – tolta le magától a fiút. – Azt hiszem, hogy sétálok egyet – azzal elindult ki a városból, a tóhoz, ami olyan békés szokott lenni. Azonban most ott is hatalmas hangzavar volt, hiszen a fesztivál erre terjedt, itt is voltak programok. Éppen készült innen is menni, mikor a helyi lányok elállták az útját.

- Lane Mealorie szóval megint eljöttél védelmezni a kis békákat – jegyezte meg megvetően az egyikük.

- Katie, ne játsszuk ezt el minden évben. Lassan felnőttek leszünk, és nem azért jövök ide le, pihenni, hogy hajba kapjak a helyi méhkirálynővel – felelte.

- Pedig hallottam, hogy tegnap több fiúval összevesztél. Ha jól látom, valamikor meg is sérültél – ment közelebb hozzá, és bökte meg ujjával a sebet.

- Semmi közöd hozzá, és ha még egyszer hozzám érsz, eltöröm az ujjad, hogy azt többé műtéttel sem tudják rendbe hozni – szorította meg azt az ujjat, amivel az előbb hozzáért. – Vésd jól az eszedbe, nem törhet meg engem egy ilyen ember! – azzal otthagyta a kis csapatot. Ahogy elsietett onnan, érezte, hogy a sebe lüktetni kezd a fájdalomtól. Tudta jól, hogy nem bírja ki estig, míg vérhez jut. Az apját kezdte el keresni, de ekkora már hatalmas káosz alakult ki. Visszament a sütis standhoz, ahol bátyjai egykedvűen majszolgatták a mások számára ehetetlen süteményeket, a helyi fiatalság legnagyobb felháborodására. Általában Michael volt az egyetlen vevőjük, mivel csak a Mealorie gyerekek ettek a műveikből, akiknek édes mindegy volt, hogy milyen az ízük.

- Laney mi a baj? – kérdezte Quinn.

- Apa merre van? – érdeklődött idegesen.

- Fogalmam sincs, de anyát sem láttam még idekint, szóval együtt sétálgatnak itt a fesztiválon – felelte Colin.

- Akkor ne háborgassátok őket, mert ilyenkor a maci és a málnás mesét játsszák el – mondta sejtelmesen Annie.

- Ne részletezd tovább! – kérte Colin, és elment a kedve a sütiktől.

- Fiúk, ti hoztatok magatokkal kaját? – kérdezte idegesen fivéreit.

- Plazmára gondolsz? – kérdezte költőien Quinn. – Apa megtiltotta – válaszolta is meg rögtön.

- Valamelyikőtök nem adna kicsit a véréből? Lüktet a sebem, és érzem, hogy szárad a testem – mondta remegve.

- Bocs Lane, de most nekünk is szükség van az energiára – felelte az idősebbik bátyja. Lane idegesen hagyta ott őket, és ment vissza a házhoz, hátha talál az apja kocsijában valami ehetőt, jobban mondva valami ihatót. Érezte, hogy a teste egyre jobban remeg. Vérre van szüksége, de honnan is szerezhetne. A kocsi mellett kuporogva remegett, nem is tudta, hogy mit is tehetne. A ház most valamiért nem engedte be, talán túl erős benne a démoni jelenlét, nem tudta. Egyszer csak egy kezet érzett a vállán. Odakapta a fejét, és Tony barna szemeibe nézett bele.

- Mi bajod van? – kérdezte kissé nyersen.

- Ennem kell – lihegte.

- Az apád merre lehet? – kérdezte.

- Nem tudom, anyámmal tűntek el. Rám parancsoltak, hogy estig bírjam ki, de nem megy, a testem megbolondult, új érzések, érzelmek hajszolják, miközben az energiám is csak egyre fogy – akadt ki.

- Van egy ajánlatom – ült le mellé Tony.

- Micsoda? – lepődött meg.

- Adok most a véremből, de ne mélyeszd belém a fogaidat – figyelmeztette.

- És te mit kapsz cserébe? – lepődött meg Lane.

- Egy szívességgel jössz nekem, amit bármikor kérhetek tőled, és bármit. Na jó, a halálodat nem, de egyébként bármi mást – mondta el a feltételét.

- De olyat sem, hogy örök életemre a szolgád leszek, mert inkább akkor éhen veszek.

- Egy hétnél többet úgysem kérnék, de van annyi szolgám, hogy minek kérnélek téged erre. Minek kérnék tőled olyat, amiben gyenge vagy, és bárkitől sokkal egyszerűbben megkapnám? – vetette fel a kérdést.

- Igazad van – bólintott, és fordult szembe a fiúval.

- Akkor áll az alku? – érdeklődött.

- Mond ki az árat! – kérte.

- Nyugi, majd én is a véredből fogok kérni, de nem most, majd valamikor a jövőben, mikor nekem lesz rá szükségem. Ha haldokolnék, az ellenségedként, meg kell, hogy ments – felelte. Lane-ben ekkor undor kezdett kavarogni, önmaga és Tony ellen is, de mivel úgy vágyta a vért, így rábólintott. Tony megszabadult a pólójától, és félrehajtotta a fejét, hogy a lány inni tudjon belőle. Lane hajolt volna rá, mikor Tony egy pillanatra megállította. – Mondd előbb ki, hogy elfogadod! – parancsolt rá.

- Elfogadom a feltételeidet – bólintott.

- Redben, de a körmöddel sértsd fel a bőrt, mert a fogad meglátszik – figyelmeztette.

- Ahogy akarod – mondta kéjes hangon Lane, amitől Tony is izgalomba jött. Körmeivel felsértette a fiú nyakán a bőrt, majd a kiserkenő vérére azonnal rávetette magát. Élvezettel itta a vörös folyadékot, amiből új erőre kapott. Mivel most ivott először tudatosan élő személyből vért, meglepetten tapasztalta, hogy az érzéseit és az emlékeit is látja, mindent, amit tud. Amint meglátta a fiú álmát, amiben szenvedélyesen csókolták egymást, elszakadt társától, és idegesen lihegett.

- Mi a baj? – kérdezte meglepetten, miközben még alig ivott a lány a véréből.

- Milyen képeket láttam én? – kérdezte remegve.

- Ilyenkor látsz mindent, ami a prédád fejében van – figyelmeztette. – De úgy beszélsz, mint aki ezt nem tudta.

- Mióta az eszemet tudom, csak a bátyáimat és az anyámat haraptam meg. Azóta nem ittam élő szervezetből ilyen meleg vért. Mindig csak zacskóból, és hidegen – felelte.

- Szóval én voltam az első igazi prédád – törölte le a vért, ami kifolyt, mielőtt a seb teljesen összeforrt volna.

- Milyen képek voltak, amiben szerepeltem? – kérdezte idegesen.

- Mire gondolsz pontosan? – próbálta a hülyét tetetni.

- Amikor harcoltunk, és én leszúrlak – magyarázta, miközben az ajkait megtörölte.

- Ja, az csak egy álom volt – mondta kissé elbambultan.

- És mi történt a végén? – kérdezte izgatottan.

- Meddig láttad? – sóhajtott fájdalmasan.

- Hogy odahajolok hozzád, és megcsókollak – érezte zavarban magát.

- Köddé váltál az álom végén – felelte, miközben igyekezett nem a lány szemébe nézni.

- Olyan érzésem volt, mintha más történne – gondolkodott el.

- Csak beképzelted – vette vissza a pólóját.

- Valami gond van, mert még mindig érintenélek – simította végig a fiú arcát. Jó lehet, már nem vagyok éhes, de a testem még mindig éhezik valamire, amit az álmod váltott ki. Tony is hasonlóan érzett, és közelebb hajolt a lányhoz, aki ismét reszketett, és úgy döntött, hogy hiába ellenkezik az elveivel, akkor is megteszi. Már el is képzelte, milyen gyengéden fogja ajkaival érinteni a lány ajkát, mire kiabálást hallottak.

- LANEY! TONY! ITT VAGYTOK? – hallották meg Andrea hangját.

- Jobb lesz mennünk – kapott észbe Lane, és állt fel a fiú mellől. Tony követte a példáját, és felállt a földről.

- Nehogy azt mondjátok, hogy megint összeveszni jöttetek el mellőlünk! – mondta fejet csóválva.

- Nem, dehogy, csak megbeszéltünk néhány dolgot, és Tony kivételesen hasznos volt, és segített elrendezni egy problémát – mosolygott visszafogottan a kislányra.

- Michael bácsi keres titeket, hogy töltsön egy kis időt együtt a család, hiszen ez a nap arról szól – felelte.

- Akkor nekem nem illene odamennem, hiszen nem vagyok családtag – mondta kissé elkenődve Tony.

- De az apám felelősséget vállalt érted – húzta magával a fiút. – Ezenkívül nem igazságos, hogy társadként én ott szenvedek, míg te nem – lett újra a régi, mint néhány nappal korábban. Tony boldogan mosolygott a gondolatra, és nem is foglalkozott az elmaradt csókkal.

- Végre, merre jártatok báránykák? – kérdezte Michael.

- A háznál voltunk, a kertben beszélgettünk – felelte Lane.

- És mi volt a téma? – kérdezte Quinn.

- Az álmok – felelte Tony.

- Érzitek ezt az illatot? – kérdezte Michael.

- Milyen illatot? – kérdezte Lane, miközben egy ásványvizet kapott fel a standról, és amint lehetett bele is ivott.

- Vér illatát éreztem az előtt, de már nem érzem olyan intenzíven. Biztos valaki megvágta magát, és hazament – vélekedett a családfő

- Lehetséges – bólintott az elsőszülött fia, míg a két érintett egyszerre sóhajtott fel.

- Laney, nincs kedved versenyezni egy kicsit? – kérdezte hirtelen Michael.

- Mégis miben? – kérdezte a lány.

- Mondjuk, íjászatban. Amelyikünk nyer, az mondja meg, hogy a vesztesnek kit kell felkérnie az esti utcabálon – vetette fel a báty.

- Rendben, igazán rendes dolog tőled, hogy egy idős hölgyet is felkérsz – mosolygott az apjára.

- Érzem rajtad, hogy valami összezavar, így szerintem van esélyem nyerni, és amúgy sem vagyok úgy berozsdásodva íjászatból, ahogy azt te gondolod – mosolygott apja, ami ugyanúgy rosszat jelentett, mintha a lánya tette volna.

- Mikor kezdünk? – kérdezte nyugodt hangon.

- Még anyáddal megbeszélünk néhány dolgot, aztán jövök – felelte, miközben a feleségét figyelte.

- Na persze, én meg bibliaórára járok – morogta a lány.

- Még van idő az utcabálig, szóval nyugi – bíztatta meg Colin.

- Addig megkeresem a vásár legszerencsétlenebb lányát, és őt kéretem fel apával, miután nyertem – fogadta meg.

- Én már megtaláltam – jegyezte meg Tony, és végig nézett a lányon.

- Téged foglak beöltöztetni lánynak, valaki adjon már egy kést, ha csinálja nőt Stagdelból – szólt oda rokonainak, miközben végig a fiú szemébe nézett.

- Csak szeretnéd – mondta megvetően.

- Most tényleg csak szeretném, de hamarosan meg is teszem, addig éld csak nyugodtan a szánalmas kis életedet – kezdték el megint a szidalmazást.

- Ennyire szeretitek egymás hangját hallani? – szólt közbe Annie.

- Nem is – lett mérges mindkettő.

- Anyám fejére, nektek még a gondolkodásotok is egyforma – jegyezte meg Betty, miközben éppen néhány darab sütit adott oda néhány lánynak.

- Nénikém, kezdj el valami agyserkentőt szedni, mert veszélyes a szenilisséged – hagyta ott őket.

- Engedelmükkel – indult el a másik irányba Tony.

- Úgy látom, csak Lane társaságában vagy tapló – jegyezte meg a legidősebb Oveans.

- Megvan rá az okom – felelte elgondolkodva, majd inkább elszaladt. A kora esti órákig sikeresen el is kerülték egymást. Éppen összefutott Colinnal, mikor megjelent futva Sean.

- Mi az öcsi, csak nem karácsony közelít? – kérdezte gúnyosan öccse izgatottságát látva.

- Most fog apa versenyt lőni Lane-nel, hogy melyik tud pontosabban célozni az íjjal.

- Ott a helyünk – vágta rá az idősebbik fivér. Tonynak semmi kedve nem volt menni, de hát senki mást nem ismer a városban, és most semmi kedve nem volt egy agyatlan libát összeszedni

- Lássuk – helyeselt Tony is színlelt jókedvvel. Visszasiettek a családhoz, ahol Michael egyeztetett, hogy két teljesen új céltáblára van szükségük a verseny miatt. A tulajnak nem igazán tetszett, de végül a férfi által lobogtatott pénzösszeg hatására megenyhült.

- Mondom a szabályokat! Ott vannak ezek a táblák. Egyszerre célzunk, és egyszerre lövünk, és minden lövés után egyet hátrálunk, és öt alap lövés és ha egyforma lenne az eredmény, utána hirtelen halál, amíg nem hibázik valamelyikünk – mondta el a szabályait Michael.

- Piskóta, mikor is lőttél utoljára apa? – kérdezte szemtelenül.

- Ez olyan, mint a bicikli – felelte az apja, majd néhányszor megrángatta az íj hurját. – Kész is vagyok, te hogy állsz? – fordult magabiztosan a lányához.

- Mint mindig, készen – felelte eltökélten, majd egy nyílvesszőt húzott ki a tegezből.

- Célra tarts! – szólalt fel Quinn, mire mindkettő felhúzta az íjat. – Lőj! – adta ki az első tűzparancsot, mire a következő percben mindketten elengedték a húrt. Első lövésként mindkettő teljesen középre találtak.

- Egész ügyes vagy, legalább látszik, hogy a lányom vagy – dicsérte meg a lányát Michael.

- Nem veszed el üres bókokkal az eszem – felelte eltökélten, és húzta is a következő nyílvesszőt.

- Jobban tetszene, ha Tony mondaná? – mosolygott rá.

- Na, az meglepne, mivel soha egy kedves szó nem hagyta el az irányomba a száját – érte el Michael a tervét, kibillentette a magabiztosságából a lányát.

- Tony te mit gondolsz róla? – kérdezte Michael a fiútól.

- Sajnos kivételesen egyet kell értenem – vonta meg a vállát.

- Na, látod, megmondtam – örült Lane.

- Bár, ha őszinte akarok lenni, elég jól néz ki a társam feneke ebben a ruhában – jegyezte meg, mire sikerült Lane-t zavarba hoznia.

- Ne bámulj! – ripakodott rá.

- Egy lépést hátra, és célozz! – zavarta meg a vitát Quinn.

- Valaki küldje már el innen ezt a taplót! – kérte Lane.

- Bármilyen körülmények között tudnod kell célozni - figyelmeztette Michael, miközben a kezébe vette a következő nyílvesszőt.

- Anya sugdoss már néhány mocskos szót apa fülébe arról, amit addig csináltatok, míg mindenki más a fesztiválon kóválygott. Ahogy téged ismerlek apukám, biztos nem a hímzésről volt szó, és a harapás nyom a nyakadon is ezt mutatja – mosolygott az apjára.

- Az előtag jó – jegyezte meg, mire Lane azt hitte, hogy rosszul hall, hiszen apja soha nem volt ilyen nyílt az életükkel kapcsolatban.

- Na, inkább a fogadással foglalkozzunk – kezdte kényelmetlenül érezni magát, hiszen sokkal érzékenyebb volt az ingerekre a védőátkok nélkül, amit Tony is észrevett. Most még nagyobb késztetést érzett magában, hogy a lánnyal kötekedjen.

- Remélem Tony jó táncos vagy, mert különben Laney lába nagyon fog sajogni – jegyezte meg gonoszul, és mindketten célra tartottak. Élvezte ő is a bosszantást, hiszen a lánynak minden ilyesmi új volt, mivel éveken keresztül elzárták az érzelmeit, a tisztaságának megóvásának ürügyén. Ahogy a két nyílvessző suhant, a két félnek olyan volt, mintha lassulna az idő. Lane-é, pont szorosan az előző mellé érkezett, míg a Michaelé átlőtte az előzőt.

- Nos Laney, apának a második lövése pontosabb lett – jegyezte meg Quinn.

- Egy nagy francokat, hiszen az enyém is ugyan olyan pontos volt – ellenkezett.

- Nem egészen, hiszen apa célzása pontosabb volt, abban a tekintetben, hogy a céltábla közepét találja el.

- Mit ígért neked, ha mellette okoskodsz? – kérdezte kissé ingerülten.

- Csak a tényeket elemzem – védekezett a bátyja.

- Légy jó testvér, és ne teljesítsd apuci minden parancsát! – intézte fivérének, miközben kivette a következő lövedéket.

- Legalább van benned büszkeség, és végig csinálod – jegyezte meg Michael, és hasonlóan tett. Valóban elég megalázó volt, ahogy a lányával viselkedett. Világ életében azt a célzás módot tanította gyerekeinek, amit Lane használt, most mégis azt tekintette helyesnek, amit ő használ. A lány a bódés segítségét kérte volna, hiszen mégis csak ő ért legjobban az íjászathoz. Azonban ez sem vezetett sikerre, mivel az apja fizette a lövéseket, meg az egyéb költségeket, így a világért sem adott volna igazat a lánynak.

- Essünk túl az utolsó lövésen, és mondd meg, hogy melyik szerencsétlen tapossa szét a lábam! – sóhajtott mélyet.

- Vagy te az övét – jegyezte meg Tony, mire Lane megfordult, és a fiú fejére célzott.

- Mit nem értesz meg azon, hogy utálom a hangodat, a lényedet, és legszívesebben megölnélek? – kérdezte ingerülten Lane. A nézőkben felmerült a gondolat, hogy a lány tényleg le fogja lőni a fiút.

- Ha így áll a dolog, akkor már meg is van, hogy kit fogsz felkérni – mosolygott elégedetten a párost nézve.

- Azt nem – mondták egyszerre.

- Milyen jól egyetértetek, legalább a társastáncban is ti lesztek a legjobbak, ahogy a közelharcban. Laney, ha már őszintén bókolt a fenekedről, hagyd megtapogatni – gúnyolódott a lányával. Ezt nagyon nem kellett volna, mivel Lane megfordult, és beléeresztette az utolsó nyilat. Mivel nem célzott, így csak a vállát találta el.

- Máskor gondold meg, hogy mit mondasz apa – mondta megvetően felmenőjének.

- Nincs rá szükség, pocsékul célzol – legyintett az apja.

- Tőled tanultam – felelte, és lerakta az íjat, majd a fiú felé fordult. – A fogadás, az fogadás, de csak annyi a gond, hogy tisztességtelen volt – mondta szomorúan.

- Akkor is fel kell kérned táncolni azt a fiút, akit kiválasztok, hiszen én tudtam mindig pontosan ugyanoda célozni – ellenkezett az apja.

- A francokat fogok veszekedni veled – ment oda a fiúhoz, és ragadta meg a karját, majd húzta magával a főtérre, ahol már a zenészek játszottak, mégis csak néhányan táncoltak.

- Mealorie, miből gondolod, hogy belemegyek ebbe? – állt meg Tony.

- Mert különben viszketőport szórok az összes alsógatyádba – fenyegette meg.

- Esküdj meg, hogy nem teszed meg ezt soha, és akkor hajlandó vagyok veled táncolni – sóhajtott mélyet, mert tudta, hogy ezt úgyis megtenné. – És máskor elő ne merj állni ezzel a fenyegetéssel, mert én tuti kizsigerellek – fenyegette meg most ő a lányt.

- Álmodozz csak nyugodtan, a kis halványrózsaszín pizsamádban! – álltak egymással szemben, és szórták egymásra a szitkokat.

- Táncolunk, vagy veszekszünk? – hajolt a lány arcába, aki dühösen megragadta a fiú kezét, és dühösen a tér felé kezdte rángatni a többi pár felé. Mikor végre megérkeztek, egymással szembefordultak, és kissé zavarban voltak. Erre Tony átkarolta a lányt a derekánál, és magához húzta, mire Lane a fiú vállára tette az egyik kezét, míg a szabadon maradt kezeiket megfogták, és lassú táncba kezdtek, amilyen maga a zene is volt. Először nehézségekbe ütköztek, mivel egyikük sem bízott a másikban, és ilyen helyzetben ugyan ki engedné el magát.

- Miért nem tudsz együttműködni? – kérdezte Lane.

- Mert nem bízol bennem – felelte azonnal Tony, és leállt a tánc próbálkozásával.

- Mert nem is adtál rá okot, hogy megbízhassak benned – ellenkezett a lány.

- Mert te nem adtál rá alkalmat, hogy bizonyíthassak. Minden tiszteletem az apádé, de úgy tűnik az alma nagyon is messze esett a fájától – mondta ki önkénytelenül a szavakat, amiket nem akart, de mégis megtette.

- Úgy beszélsz, mintha te nem ismernéd – jött rá a sírhatnék. – Mintha soha semmilyen mérget nem adott volna be neked, hogy lássa, hogyan is alakul. Téged kielégített az a válasz, hogy a fajtáink fennmaradása és a védekezés a cél?

- Nem mondtam semmi ilyet, de te tisztelettel tartozol feléjük, hiszen nekik köszönheted az életedet. Nagyon szeretném hinni, hogy kicsiny jóság is szorult beléd, de néha elég nehéz. Minket ellenségnek szánt a sors, és nem akarom áltatni magam, olyanokkal, hogy barátság. Amint a magam ura leszek, és a seregünkben katona, te egy levadászandó leszel a listánkon, míg mi is a tiéden – vonta szorosabban magához.

- Nem is értem, miért lesz ez így – felelte cinikusan.

- A lényeg, hogy a táncban a férfi szokott vezetni, ha tud, és most kíméljük meg magunkat ettől a kínos közjátéktól, és hagyjuk abba egymás vérének a szívását – az utolsó szavakat nagyon halkan mondta, hogy rádöbbentse a lányt, hogy mivel is tartozik neki pontosan.

- Nem vagy annyira finom, ahogy azt te gondolod – meredt rá bosszúsan.

- Még más élőt tudatosan nem kóstoltál – figyelmeztette.

- A franc beléd – fordította el kipirulva a fejét. – Rendben, vezess te! – engedett a fiúnak. Tony ismét átkarolta rendesen, és a lány felé lépett, aki először bizonytalanul hátrált, de hamarosan, ahogy a zenének átadták magukat, sokkal gördülékenyebb volt a tánc. Egy pillanatra még azt is érezték, hogy elmúltak a negatív érzések egymás iránt, mikor az idillt Colin zavarta meg.

- Bocs, ha zavarok, de baj van. Azonnal vissza kell mennünk az Oveans házba, és ott megtudjuk a további részleteket – közölte, miközben látszott rajta, hogy ideges.

- Menjünk – engedték el egymást rögtön, mintha eddig izzó parazsat ölelgettek volna. Az embereket kerülgetve, szaladva haladtak, mikor egy kéz rákulcsolódott Lane csuklójára, és visszahúzta.

- Velem nem táncolsz gyönyörűm? – kérdezte egy Kevin nevű fiú, aki a cukrászdát vezette a szülei jóvoltából.

- Az unokahúgaimat kitiltattad a fagyizóból, és még táncoljak veled barom? – kérdezte számon kérően.

- Mealorie siess! – szólt rá Tony.

- Nem engednek – próbálta közben kihámozni a fiú ujjai közül a csuklóját, aki jóval nagyobb volt nála, de mégis a lány volt az erősebb. Azonban mégsem nyomhatta le ennyi ember előtt, hiszen azzal sok emberben kérdéseket tett volna fel.

- Ha nem látnád, sietünk, szóval elengednéd? – lépett oda hozzájuk Tony, és próbálta kedves lassú beszéddel meggyőzni a fiút, aki nem engedett.

- Haver, ez a csaj még sok bajt hoz rád – jegyezte meg megvetően.

- Tudom, de nem tudok mit csinálni. Szóval engedd el, mert sietünk – szorította meg azt a kezét, amivel a lányt tartotta. A Kevin nevű fiú fájdalmasan ordított, és engedte el a lányt. Lane csak egy bólintással köszönte meg, hogy a fiú segített, majd tovább futottak a nénikhez.

- Végre – sóhajtott fáradtan Elizabeth, mikor utolsónak megérkeztek.

- Mi történt? - kérdezte Lane, miközben a szandálját csatolta ki.

- Zack bácsikád birtokát megtámadták, szóval innen teleportáljatok a birtokra, vegyetek magatokhoz fegyvert, és ott találkozunk – majd a Lane-nek adott fegyverekkel ő maga egyenesen a helyszínre sietett.

- Igyekezzünk – intézte társának Lane, majd magához rántva haza teleportált.

- Én is tudok így közlekedni – ellenkezett Tony, miközben az emeletre sietett.

- Az lehet, de én sokkal gyorsabb vagyok. A rokonaimról van szó, és éles helyzet, szóval nem bízok semmit a véletlenre – magyarázta, miközben a szobájukba sietett. – A francba is, hogy miért nekünk kellett legfeljebb kerülnünk – bosszankodott, miközben egy gyors mozdulattal kikerülte az őt üdvözlő Alfredet. – Bocs, sietünk – fordult felé egy percre, miközben tovább folytatta az útját háttal haladva.

- Mi történt? – kérdezte.

- Zack bácsi birtokát megtámadták, szóval most ne várj tőlem aktivitást, hogy magyarázkodjak neked – azzal a helyes irányba fordult, és Tony után sietett, aki közben elérte a szobájukat, és besietett. A közös helységben a fiú éppen kibújt a pólójából, és oldalra hajította. Menet közben öltözött le, ahogy leöltözött közelítette a szobáját, ahol gyorsan magára kapta a harci öltözetét. Egy kényelmes fekete nadrágot, és egy fekete izompólót vett fel, ami némi mágiával volt megbűvölve, amitől a könnyebb támadások messziről elkerülik. Magához vette fegyvereit, és kiment a közös helyiségbe, ahol még nem volt ott Lane. Kissé ideges volt, hiszen sietniük kell, mivel a lány rokonait készülnek megmenteni.

- Mealorie igyekezz már! – nyitott be dühösen a lány szobájába, ahol éppen Lane éppen a nadrágját gombolta be, míg felülről csak egy melltartó volt rajta.

- Te barom, mondta valaki, hogy gyere be? – kérdezte idegesen, miközben karjait felsőteste elé kapta.

- Rendszeresen látlak fürdőruhában, ne szemérmeskedj nekem. Igyekezz már! – fordult meg zavartan.

- Azon vagyok – vett fel egy fekete hosszú ujjú felsőt. Majd idegesen, keresztbe magára csatolta a kardját. Sokzsebes zöld nadrágjába rengeteg kicsiny dobótőrrel tömte tele.

- Honnan teleportálunk? – kérdezte Tony nem fordulva a lány felé.

- Nem a szobámból, azt is biztosra veheted. – húzta fel cipőjét, és fogta össze septiben a haját.

- Akkor honnan mennél? – kérdezte idegesen.

- Az udvarról – felelte magától értetődően.

- Most letrappolni hosszadalmas – fordult a lányhoz, aki már ekkor az ablaknál állt.

- Nem mondta senki, hogy lépcsőzni szándékozom – ragadta meg a pólójánál a fiút, és húzta az ablak felé, ahol az volt az első, hogy kiugorjanak az ablakon. Legalábbis ő ugrott, de nem tudta magával húzni a fiút. – Az istenért, gyere már! – kérte, miután földet ért. Tony nem tétlenkedett, és követte a lány példáját. Mikor kiegyenesedett mellette, meglepetésére Lane átkarolta egyik kezével a nyakát, hogy megint ő teleportál. Felnézett a fiú arcába, aki látta, hogy a lány szemei vörösek lettek, vagyis most nem kispályázik, és most biztosan gyorsabban fognak megérkezni, mint normálisan. Alig, hogy végig gondolta ezt az egészet, már egy másik birtokon voltak, nem is érezvén az időt, ami alatt odajutottak. Amin Lane szemeiből kihunyt a vörös fény, rögtön elengedte a fiút, és rokonai romos otthona felé kezdett szaladni, ahol Michael több vámpír ellen küzdött.

- Csak tudnám, hogy megint mi bajotok van? – szitkozódott, miközben két karddal védte magát.

- Elárultátok a fajtánkat, és megszegtétek a törvényeinket – hallottak egy rideg hangot, amitől Lane gerincén végig futott a hideg. Eszébe jutottak a tíz évvel korábbi események, amikor nővére meggyűlölte őket.

- Nem igaz, hogy már megint elődugtad azt ronda pofádat – rántotta elő a kardját, és kezdte el keresni a férfit, aki miatt megveti őt a nővére.

- Nocsak, nő lett belőled Laney – suhant végig egy árny a romos helyiségen és a lány mögött jött elő.

- Most megdöglesz – fordult meg és támadt a mögötte állóra, aki tíz év alatt semmit sem változott. Vonzó arcvonások, hosszú hullámos haj, és egy gonosz mosoly, mely most is félelmet keltett a lányban.

- Már régen halott vagyok kislány – fogta meg a kardot, és rántotta magához a lányt. – Most meg megízlelem a véred – határozta el, és a lány nyakába mélyesztette a fogait, mire mohón kezdte el nyeldesni, míg Lane igyekezett eltolni magától.

- Most szenvedj szemét! – mondta megvetően, mire az őt megharapó vámpír ellökte magától a megharapott lányt. Lane sebe azonnal összeforrt, míg a merénylője térdre esve öklendezni kezdett. A lány felvette elejtett kardját, és indult is végezni az idősebbel, mire a többi támadó is észrevette, hogy vezetőjük megsebesült. Mivel a vezér megsebesült, így őt mentették, feladva a harcot.

- Mindenki rendben van? – kérdezte Lane, miközben ellenőrizte, hogy a sebe teljesen begyógyult.

- Nem, gyere ide azonnal, és ajánld fel a nagybátyádnak a véred! – parancsolta Michael, miközben a haldokló bátyához sietett. Lane sietett, miközben megharapta saját csuklóját, és térdelt le nagybátyjához, azonban mielőtt a vér az ajkához érhetett volna, a férfi hamuvá porladt.

- A francba – bosszankodott Lane.

- Ne most, nézzük meg, hogy valakin tudunk-e segíteni! – szólt rá apja, miközben sietett megtartani az önuralmát, nehogy a gyász elvegye az eszét.

- Matilda nincs eszméleténél – közölte Colin, miközben nagynénje testét megfordította, mire egy kioldó szerkezetet oldott ki, ami hatására a nő teste elégett.

- Az unokatestéreitekkel mi van? – kérdezte dühösen, egyre nehezebben tudott gondolkozni, kezdte felfogni, hogy testvére halott.

- Nicoll már akkor halott volt, mikor megérkeztünk – közölte Quinn.

- Sebastian még magánál van, Laney gyorsan – tartotta unokaöccse fejét Colin. Lane odasietett a hörgő vörös hajú fiúhoz.

- Gyerünk, tarts ki! – harapta meg egy másik helyen a karját, mivel az előző sebe beforrt azóta. A vérző kis sérülést a fiú szájához nyomta, őszintén reménykedve benne, hogy legalább őt sikerül megmenteniük. A nyílt sebbe érezte, ahogy a fiú fogai belemélyednek. Az érzéstől kissé felszisszent, de nem tette szóvá.

- A kis boszorka merre lehet? – kérdezte Tony.

- Nézzetek szét, hátha él még itt valahol! – mondta Michael, miközben látszott rajta, hogy nagyon ideges.

- Maradj nyugton Sebastian, hagy jöjjön rendbe a tested! – kérte Lane, mikor a fiú kapálózni kezdett, és el akarta tolni magától a lány karját.

- Lehet, már tud beszélni – állította le Quinn, mert látta, hogy az unokaöccse valamit szeretne mondani.

- Össze… összeveszett apával. Nem is volt itthon, mikor megtámadtak minket – lihegte.

- Colin, Lane és Tony, ti menjetek keressétek meg, veszélyben van, meg rátok foguk rá, hogy hallgat is. Quinn, te maradj, már a te véred is elég regenerálni – adta ki az utasításokat, mire Lane felegyenesedett, és megnyalta a nyílt sebet, ami a nyála hatására rögtön beforrt.

- Biztos bírni fogod az iramot? – kérdezte Tony.

- Ne aggódj – legyintett. – Nyúljuk le Zack bácsikám egyik kocsiját! – javasolta.

- Már neki tényleg nem kell – jegyezte meg Colin, miközben ők hárman kimentek a garázsba. Nem látták, de apjuknak nagyon nem esett jól ez a kijelentés.

 

A telepjáróba beülve Lane hátra, míg a két fiú előre. Colin vezetett, és hajtottak be a városba. Nem volt konkrét elképzelésük, hogy merre lehet a lány, csupán annyi, hogy valószínűleg a legrosszabb környéken, a legveszélyesebb bárban találhatják meg. A két testvér ismerték unokahúguk lázadó, és szeszélyes természetét, hogy az apja provokálására biztos egy olyan helyen kötne ki.

- Laney, próbáld meg megtalálni a lelkét! – utasította Colin, miközben Tony kivételesen nem akarta semmivel megnehezíteni a lány életét.

- Felhívok valakit – ajánlotta fel az ifjú vérfarkas, miközben elővette a mobilját.

- Ismert a rossz hírű klubokban? – kérdezte Colin.

- A nagybátyám jobb keze, mindenkit mindenhol ismer – legyintett, majd hívta régi mentorát.

- Nyugat felé – mondta hosszú elmélkedés után Lane.

- Blaze, London nyugati részén milyen szóba jöhető rosszabb klubok vannak, ahová bejuthat egy tizenöt éves vámpírlány? – kérdezte a telefonba. – Oké, kösz – nyomta ki.

- A folyóparton van egy Dögtanya nevű kocsma – felelte.

- Menjünk arra, az úgyis hírhedt démontanya, ha közben máshol érezném, akkor hamar oda tudok jutni egyedül – közölte Lane.

- Rendben – bólintott Colin, és a Temze felé kormányozta a kocsit.

- Át kellene mennünk egy hídon, mert a másik parton van az a díszes hely – jegyezte meg Tony.

- Simán átviszlek titeket a folyón, amilyen angyali vagyok – jegyezte meg Lane.

- Inkább pokoli – szólt be ismét Tony, aki már úgy érezte, hogy megfullad, ha nem vág valami sértőt a lány fejéhez.

- Veled mindig, de ha így folytatod, akkor úsznod kellesz, mert nem cipellek át – morogta Lane.

- Egy verébnek erősebb szárnyai vannak, mint neked – kezdődött meg megint a sértegetőzés.

- Tony kuss, te meg Laney keresd Hanát, nehogy Maurice pribékjei találják meg előbb – kezdett elege lenni Colinnak.

- Közeledünk hozzá – szólalt meg hirtelen Lane.

- Akkor jó tippet kaptunk – állapította meg Tony.

- Laney, most miért nem tudtál kihívóan felöltözni? – kérdezte Colin.

- Mert a családi birtokra nem fogok ribancként menni – felelte.

- Hana, annak öltözött, mikor rajtam landolt, mikor elhúztál otthonról – morogta fivére, miközben megállt a folyóparton.

- Ezt ne mondd neki, mikor megtaláljuk, mert még elbízza magát – jegyezte meg Tony.

- Lényegtelen. Nos Colin, nekifutásból ugorjunk, vagy repüljek át veled? – érdeklődött Lane.

- Vessük be a démoni erőnket, aztán azzal is odaérünk, mert a repülés képességével több energiát használnál fel, és nem tudni, hogy itt van-e már az ellenség – tanácsolta a fivére.

- Ennyire nem fontos ez a felső – ellenkezett Lane.

- Maradj már a hülyeségeddel – szólt rá a testvére, most kissé erősebben.

- Mealorie, ne idegesítsd fel! – szólt rá Tony is.

- Ne parancsolgassatok nekem, inkább keressük meg Hanát, és vigyük haza épségben! – lett elege a lánynak, miközben kissé távolodott a parttól, majd koncentrálta az erejét csukott szemmel. Mikor újra kinyitotta a szemeit, azok már vörösen izzottak. – Gyerünk! – mondta kissé mélyebb hangon, miközben szemfogai is megmutatkoztak. Nagy lendülettel kezdett a másik oldal felé szaladni, majd a partszegélyről elrugaszkodva sikeresen átugrott a széles folyón. Ezután összeszedte magát, és a két fiúhoz fordult, akik még a másik oldalon ácsorogtak. – Ti nem jöttök? – kérdezte normális hangon.

- Egy pillanat – hallotta Tony kicsit sem kedves hangját. Rossz érzés volt számára alap vámpíri alakban látni a lányt, amitől ismét világossá vált számára, hogy ez az összefogás maszlag, csak egy hazugság, egy világ választja el őket egymástól. Dühösen kezdte meg az átváltozás első stádiumát, mely során a szemei sárgák lettek, és az ő szemfogai is megmutatkoztak. Nagy lendülettel szökkent el a partról. Azonban rosszul koordinálta az ugrást, és pont a partra érkezett. Azonban megcsúszott, és elvesztette az egyensúlyát, mire érezte, hogy zuhan a folyó felé. Már felkészült a fürdésre, mikor egy rántást érzett a partról, és egy vékony kezet a tenyerébe kapni.

- Ne kapkodj! – szólt rá Lane, miközben minden erejét összeszedte, hogy megtartsa a fiút. Szemei ismét vörösek lettek, és végre vissza tudta húzni a partra.

- Kösz – vetette oda Tony.

- Hogy mondtad? – hitetlenkedett Lane, hogy a fiú tényleg kimondta.

- Nem fogom megismételni, ne is álmodj róla! – tért vissza a büszkesége, és elengedte a lány kezét.

- Szívesen – mondta szomorúan Lane, miközben Colin is megérkezett egy elegáns szökkenéssel.

- Már megint mi van? – kérdezte fáradtan fivére.

- Abszolút semmi – mondta Lane bosszúsan, ezzel jelezve, hogy nem szándékozik róla beszélni.

- Tony, te ehhez mit fűzöl hozzá? – fordult a fiú felé.

- Semmit – felelte dacosan.

- Na, akkor viselkedjetek is úgy. Hane most a legfontosabb. Figyeljetek, mert csak mi hármam vagyunk, és nincs erősítés. Csak magunkra számíthatunk. Fogalmunk sincs, hogy hányan vannak, és milyen erősek is ők. Szóval csak fegyelmezetten – próbált jó hatással lenni rájuk.

- Ne aggódj Colin, tudjuk a dolgunk – felelte eltökélten Lane, míg Tony csak bólintott, hiszen nem érthet nyíltan egyet a lánnyal.

- Akkor csináljátok is azt – mondta hűvösen.

- Ne képzeld magad a főnöknek! – szólt rá Tony, hiszen hamarosan nem szabad együttműködnie egy vámpírral sem.

- Nyomás! – indult meg Lane a két sarokkal arrébb lévő kocsmához, ami szegényes külsőt mutatott kívülről. - Ha ilyen belülről is, akkor Hana biztos nincs itt, hiszen ő elég igényes kiscsaj. Legalábbis bizonyos dolgokban – jegyezte meg a lány.

- Nézzük meg! – javasolta Colin, és odalépett az ajtóhoz, majd „kopogott”, háromszor jó nagyot az ajtóra vágva. Egy kis retesz elhúzódott szemmagasságban, ahol az ajtónálló kilesett.

- Zártkörű rendezvény, vadászoknak tilos – majd visszahúzta a reteszt.

- Na, ne már, démonok vagyunk – hisztizett Lane.

- Bizonyítsátok! – húzta el ismét a kis kukucskáló nyílás zárja.

- Rendben – mondta Colin, mire ő és a húga azonnal felfedte a kilétét, de Tony hezitált.

- A nyálas képű szépfiúval mi lesz? – kérdezte gúnyosan.

- Bemehetünk végre? – nézett immár a kis nyílásba sárga szemekkel, és az arcán olyan eszelős tekintettel, hogy Lane is megilletődött egy pillanatra.

- Vámpírok és egy vérfarkas, szép estének nézünk elébe – nyílt ki az ajtó és egy zöldbőrű, bibircsókos képű férfi állt előttük.

- Nem akarunk bajt – mondta Lane, és az ajtónálló mellett belépett a kocsmába, ami belülről sokkal szívderítőbb látvány volt, legalábbis első pillantásra. Utána, jobban megnézve, a sötétebb sarkokban hörgő emberek hevertek, miközben az utolsó lélegzeteik után kapkodtak, a nyakukon több harapásnyommal.

- Most merre? – kérdezte Colin a testvérét, miután Tonyval beérték.

- Ettől a sok vacaktól nem érzem. Váljunk szét, és fél óra múlva itt találkozunk –mondta Lane. Itt a zavaró tényezőknél gondolt ő a füstre, a vérszagra, a különféle démoni jelenlétekre.

- Rendben – mondta a két fiú egyszerre.

- Akkor indulás! – sóhajtott mélyet Lane.

- Amint megvan, jelezzük valahogy, mondjuk lebegő tűzgolyókkal magunk felett, vagy bármilyen egyéb mágiával, mármint ha fél óránál hamarabb lenne meg – tanácsolta Tony.

- Jó – felelte Lane, és bevetette magát a tömegbe. Rengetegen voltak ott, főleg démonok, na meg persze néhány ember, akik azt sem tudták, hogy ez az utolsó estéjük élve, mire felkel a nap, ők már halottak lesznek.

- A francba, nem egyeztettük az órát – bosszankodott Colin.

- Ne aggódj, van olyan profi, hogy meg tudja egyedül oldani. Bízz benne, hiszen a húgod! - - indult el egy másik irányba.

- Hé, ez most megdicsérte a kishúgomat? – hitetlenkedett Colin, miközben ő is elindult.

 

Az egyszerű embereknek egy menő klubnak tűnt volna, ha csak a belsejét nézik, de a három vadásznak ez volt a pokol kicsinyített mása. A bútorzat főleg piros elemekből állt, melyek látszólag kényelmesek voltak. Többek biccentve üdvözölték Lane-t, mivel érezték a belőle áradó hatalmas démoni erőt, amit idegességében nem tudott elrejteni. Habár mindenki látta a fiatal arcát, nem gondolták, hogy valóban csak annyi idős, hanem egy fiatalító varázslat, amivel megmutatja a nagyságát. Lane persze nem foglalkozott az illemmel, hanem nagy erőkkel Hanát kereste. Haloványan érezte már a jelenlétét, ahogy érzékei kezdték megszokni a körülményeket. Ösztönei vezetésével átvágott a tánctéren, ahol sokan rázták magukat a hangos zenére. Több vámpír bizonyítást kért tőle, hogy közéjük való, azzal, hogy megvillantották felé a szemüket. Először Lane nem törődött velük, hiszen neki most küldetése van. Hirtelen egy kezet érzett a vállán.

- Csak nem eltévedtél kis vadász? – kérdezte egy ismeretlen hang, szinte a füle mellett. Nem kiabált, mégis jól lehetett hallani. Ebből leszűrte, hogy egy igen erős vámpírba botlott bele.

- Közöd van hozzá? – fordult a zargató felé. Meglepetésére egy lágy arcvonású férfi állt mögötte, aki nem volt olyan sápadt, mint az ilyen erőn lévő társaik.

- Kicsit nagy a szád vadász létedre, de most ezért átharapom a torkod – fenyegette meg. Ekkor látta Lane, hogy egy tapasztalatlan suhanccal van dolga, aki mellesleg nagyon tehetséges.

- Figyelj öcsi, nincs kedvem hozzád – vette fel kezdeti alakját, majd sietett onnan. Érezte, hogy Hana a közelben van, és hogy nincs egyedül. Sietett az elkülönített boxok felé, ahonnan ismerős vérszag terjengett. – A fene – lett ideges Lane, és nézett be minden elkülönített helyre. Az utolsó előttiben talált rá a keresett személyre. – HANA – szólt rá erőteljesen.

- Laney – kapta oda a fejét. – Máris hazatértél? A fivéreid azt mondták, hogy később jössz – lett sokkal jobb kedve, pedig alapjából nem volt rossz.

- Hana erre most nincs időnk. Azonnal el kell innen tűnnünk – figyelmeztette.

- Oliverrel, még csak most kezdtük jól érezni magunkat – meresztette nagy szemeit unokatestvérére.

- Hana családi az ügy, szóval nem tűr halasztást – fogta meg a lány karját.

- Elegem van a családból, anyámnak mindig én vagyok a bűnös, pedig most nem is csináltam semmit – ellenkezett, és lerázta magáról a lányt.

- Biztosíthatlak, hogy anyád soha többé nem fog leszidni semmiért – csapott az asztalra.

- Úgy sem fogja betartani – legyintett.

- Hana, a szüleid és a húgod halottak. Egyedül a bátyád él – mondta el az igazat.

- Nem – lett sápadtabb az alapszínénél is. Hirtelen reszketés tört rá.

- Sajnos de. most pedig ideje mennünk, mert még célpontok lehetünk. Búcsúzz el a pasidtól, mert egy ideig nem találkoztok – figyelmeztette.

- Sajnálom Hana – ölelte magához a fiú a lányt, aki nem tudta, hogy sírjon-e vagy sem. Üresnek érezte magát, és az ölelést sem viszonozta.

- Na, gyere! – húzta fel, és rángatta maga után. Menet közben melléjük csapódott Tony is, aki Lane-t tartotta szemmel, miután érezte, hogy a lány szándékosan eresztette ki minden démoni erejét. Mivel érezte a birtokon a támadó szándékot, tudta, hogy a Mealorie család a tudtukon kívül ismét célponttá vált.

- Minden oké? – kérdezte a társát.

- Nem mondhatnám, de túl leszünk rajta valahogyan – mondta Lane, miközben ismét vörös lett a szeme, mire a tánctér megnyílt előttük.

- Siessünk vissza a kocsihoz! – vette a vállára Hanát Tony, aki a sokktól nem tiltakozott, és így siettek a kijárat felé. Colin a megbeszélt helyen várta őket.

- Megsérült? – kérdezte aggódva, mikor meglátta, hogy a keresett személyt Tony cipeli.

- Nem, csak a sokk hatására alig tudott mozogni – magyarázta a fiú.

- Colin vedd át, mert Stagdel ugró technikájával a folyóban fognak kikötni – tanácsolta Lane, miközben kiértek a kocsmából.

- Nem azért a két pennyért, de hova lett az ajtónálló? – kérdezte Tony, miközben rossz érzése támadt.

- Nem érdekel, siessünk el innen – tekintette lezártnak a témát Lane, hiszen egy idegen démonért nem fog aggódni, miközben a családjában ekkora a felfordulás.

- Igaz – bólintott Colin, miközben nyúlt Hanáért. – Laney menj előre, és miközben átérek vele, te a kocsitól fedezz! – osztogatta a parancsokat a fivére.

- Nagy lendülettel gyere majd! – felelte Lane ismét mélyebb hangon, és nagy lendülettel futva elindult a másik part felé. Kecsesen rugaszkodott el, miközben rendesen felhúzta a lábait. Szeme vörösen villant az éjszaka sötétjében, amitől olyan volt az egész, mintha kapott volna egy erős löketet. Néhány másodperc után sikeresen megérkezett a túlpartra.

- Colin, igaz, amit Lane mondott, tényleg meghaltak a szüleim, és a húgom? – kérdezte szomorúan és halkan Hana.

- Majd a kocsiban kicsim – felelte Colin, miközben felmérte a távot. Sokat adott a tervezésre, hiszen Quinnel ők voltak a stratéga páros, míg Lane és Tony az erő páros.

- Innen fedezlek titeket én – ajánlotta fel Tony, miközben a balsejtelme erősebbé vált.

- Rendben – bólintott Colin, miközben unokahúgát erősebben fogta. Gyorsan szaladva vett lendületet, de nem volt elég, hiszen most már ketten voltak. Lane látta, hogy nem érnek át, ezért nem tétovázott. Helyből ugorva a levegőbe a fivére felé. Közben hallotta ruhája szakadását, és érezte, ahogy szárnyai kitülemkednek a lapockáin át. A két szárnnyal hatalmasat csapott, és emelkedett a levegőbe jobban, majd kapott rokonai felé. Sikeresen elkapta őket, és lassan haladva repült a célpart felé, miután ő úgy fordult, hogy így tudjon haladni. Nem volt valami szapora művelet, tekintve, hogy nem igazán használta a szárnyait, másfelől a saját súlyán kívül, még két másik személyét is cipelnie kellett. Tony végignézte az egész jelenetet, és teljes mértékben felháborította a lány látványa. Így is elég kellemetlen volt számára ránézni, ha kezdeti stádiumban változott át azzá a fenevaddá, de most két undorító bőrszerű szárny állt ki a hátából, a bőre is aszott hatású volt, és barna.

 

Amíg így háborgott magában túlságosan is lefoglalta Lane bámulása. Nem értette, hogy miért, de nem tudta levenni róla a szemét. Valamiért néznie kellett, és a felszabaduló energiák miatt nem is érzett semmilyen már teremtményt. Olyan volt, mintha egyszerre veszítette volna el mind az öt érzékszervét.

Amint Lane árért velük a túlpartra visszaváltozott, és lihegve a földön térdelt. Tony is fellélegzett, amint meglátta ismét emberi alakban a lányt, és biztosan tudta, hogy jól vannak mindhárman. Éppen megfordult, hogy hátrébb megy, hogy nekifuthasson az ugrásnak, mire öt kellemetlen személlyel találta szembe magát. A vezetőjük tapsolni kezdett. Tony dühösen nézett a férfira, akinek kellemes arca volt, annak ellenére, hogy felsőbbrendűen nézett mindenkire. Rövid göndör fekete haja megcsillant a gyér közvilágításban, míg öltözéke igencsak elegáns volt. Ő nem tartozott a régi nemesi vámpírok közé, és nem szeretett antik mintájú ruhákban járni.

- Nocsak, mik ki nem derül a Mealorie klánról – jegyezte meg, miközben abbahagyta a tapsot.

- Dageron, mit akarsz itt? – kérdezte megvetően Tony. Elég ideges volt, mivel jól látta, hogy a másik négy vérszívó a fegyverükön tartják a kezüket, amikben feltehetőleg ezüst töltények voltak.

- Az ellenszert akarjuk, a Maurice ellen bevetett méregre – felelte eltökélten.

- Mealorie véréből ivott, miért engem fenyegettek? – kérdezte idegesen.

- Csak annyi ezzel a gond, hogy te vagy a társa, a jelenlegi alfa vérfarkas kicsiny unokaöccse, szóval, ha most megöllek, akkor nem kell többet fáradozni miattad, mert biztosra veszem, ha most megölünk, Mealorie elveszti a falkád támogatását – villant meg szemében a barnássárgás fény. Lane messziről figyelte az eseményeket, és egyáltalán nem volt nyugodt.

- Colin vidd innen Hanát! Én maradok segíteni Stagdelnak, és majd teleportálunk haza – közölte.

- Vidd te, hiszen te gyengébb vagy most, hogy használtad a szárnyakat. Majd én segítek Tonynak – ragadta meg a húga karját.

- Nem Colin. Stagdel az én társam, felelősséggel tartozom érte. Minden rendben lesz – kapott be egy vérkapszulát, amitől jobban lett. – A kocsiba tettél még apa arzenáljából? – tudott végre felállni. A következő percben lövés dördült, és a félhomályban Lane látta, ahogy Tony teste a folyóba esik.

- A franc – szitkozódott a fivér, mire Lane belevetette magát a folyóba, és próbálta megtalálni a társát. Tudta jól, hogy Dageron soha nem megy az utcára ezüst töltény nélkül. A nem túl tiszta vízben hamarosan meglátta a sérült Tonyt, akit teljesen megbénított a lövedék. Szaporábban úszott, persze, ahogy a sodrás engedte. Szerencsére hamarosan elérte, és jött fel vele a víz felszínére. – Tarts ki! – rimánkodott Lane, miközben Tony nagy kortyokban kapkodta a levegőt.

- Próbálok – mondta rekedten lihegve.

- Megpróbállak kihúzni a partra, utána megnézem, hogy kitudom-e venni a lövedéket – közölte, miközben minden vámpíri erejét felhasználta, hogy a víz felett tartsa magukat. Normál esetben nem lett volna probléma, de fegyverekkel a ruházatukban már közel sem volt olyan könnyű művelet.

 

Szerencsére hamarosan egy sekélyebb szakasz következett, vagy a sodrás nem volt olyan erős, Lane nem tudta, de meg tudott kapaszkodni az egyik part egyik fémoszlopában, ami egy korlát része volt. Ezután nagy nehezen kiráncigálta a fiút a vízből, és a hideg kövön elterülve lihegtek. A lánynak eszébe jutott, hogy a fiú sérült. Odavonszolta magát hozzá, majd némi nehézség árán felült, és a fiú fejét az ölébe vonta.

- Mit csinálsz? – kérdezte Tony, aki érezte az ezüstöt egyre jobban szétterjedni a szervezetében.

- Most hallgass, ne pocsékold az energiát! – parancsolt rá, és feltűrte a pólója ujját. Ezután megharapta a saját csuklóját, és a fiú szájához tartotta. – Igyál! – bátorította, mire Tony elfogadta az ajándékot. Ahogy a torkán leért az első korty, érezte, hogy jobb, már nem fáj annyira. A közepesen meleg vér kellemesen simogatta az egész testét, ahogy szétáradt minden porcikájában.

- Szóval így működik a véred, előbb magadat kell megharapnod, mielőtt más ajkához érhetne a te ritka véred – hallották meg Dageron hangját. Lane testét félelem járta át, hiszen mindketten legyengültek, sőt Tony sérült is. Teljesen esélytelenek egy támadás ellen.

- Tűnjetek el, hagyjatok minket békén! – próbált erős lenni, de a hangja el-elcsuklott.

- Nem szép dolog, hogy a fajtádnak nem adsz belőle, míg egy nyavalyás vérfarkasnak igen – mondta megvetően, majd elővette a pisztolyát, és Lane-be lőtt egy ezüst töltényt. Lane érezte, hogy valami idegen anyag árad szét benne. – Így ni, most már ez a fattyú nem tud belőle inni – ment közelebb. Lane a nadrágja zsebéből vett elő néhány kisebb méretű dobótőrt, hogy azzal találja el. Teljesen tanácstalan volt, hogy ebből a helyzetből, hogyan menekülhetne meg. Ha ez így meg tovább, akkor mindketten halottak lesznek végérvényesen. Elszántan támadt, de Dageron könnyűszerrel kikerülte. Az ellenséges férfit mélységesen felháborította, hogy Lane vére még mindig a fiú testét táplálja.

- Engedd csak el – ragadt bele a lány hajába, és húzta fel. Lane felszisszent, nem adva meg az örömöt, hogy az ellenség hallja a jajgatását. – Végy búcsút a társadtól! – intézte a lánynak, és a lábával megtámasztotta Tony mellkasát, és ráfogta a fegyvert.

- NE! – kérte Lane, és nem értve magát, ő is nagyon megijedt. Az aggódás akkora erőt adott neki, hogy félrelökve Dageron kezét.

- Rohadt kis kurva, még súlyosbítod a bűneidet? – ütötte arcon a pisztollyal a lányt.

- Nem bűn megvédeni azt, akit a társamnak nevezek, és néha még számíthatok is rá a bajban – mondta megvetően a támadójuknak.

- Inkább magamért küzdenék a helyedben, hiszen már tudom a véred titkát, és elhiheted, te leszel az új szajhám, aki révén hatalomra teszek szert, azzal, hogy árulom a véred. Hatalmas befolyásom lesz – örült előre.

- Dögölj meg! – felelte Lane, és teljes erejéből behúzott a férfinek. Azonban olyan volt, mintha meg sem érezte volna.

- Ez elég gyenge volt, de mit is várok, hiszen ennek a félkegyelműnek kínáltad fel a véred, nem is beszélve a testedben terjengő ezüstről – vigyorgott a lány arcába.

- Ezt nem úszod meg – fogadkozott.

- Maurice a védelmébe vesz, ha elviszem az ellenmérget neki, és kitudódik a vámpírok között, hogy milyen értékes kis vértestet hozott létre a Mealorie klán. Bár nem hiába valljátok magatokat a legfőbb ősünk leszármazottjának. Mindegy is megkóstollak, amint ezzel a mocsokkal végeztem – bökött Tonyra, miközben végig simította a lány arcát, majd az egyik mellébe is jókorát markolt.

- Szemét – sziszegte Lane, miközben vörössé váltak a szemei, és a csuklója is begyógyult. Dageron nem vette észre, de a lövedékből a folyékony ezüst, kifolyt a bemeneti seben keresztül.

- Milyen szép szemek, kedvem támadt megcsókolni téged – hajolt közelebb a lányhoz, mire egy dobótőr fúródott az egyik vállába. – A kis dög nem tud nyugton maradni, a véred túl jó volt neki – fordult Tony felé, aki bár még mindig gyenge volt, de már nem feküdt tehetetlenül, mégsem tudott még lábra állni.

- Mindjárt elhányom magam ettől a dumától. Inkább ölj meg, mielőtt lesmárolod! – mondta Tony dühösen.

- Legyen óhajod szerint – mire ellökte Lane-t, és a fiúhoz tartott, hogy befejezze.

- Te hülye – szitkozódott Lane, és minden erejét összeszedve Dageron nyakába csimpaszkodott hátulról.

- Mindjárt veled is foglalkozom picinyem – próbálta lelökni magáról a lányt, sikertelenül. Lane megkezdte a végső átváltozást, ismét előhívta a szárnyait, és a végeiken található erős csonttal átszúrta előröl a férfi mellkasát. Ezután utat engedett ösztöneinek, és fogait Dageron nyakába mélyesztette. Élvezettel nyelte a több száz éves vámpír vérét, ami hatására, némi részegítő erő járta át, de agya tiltakozott a további vérfogyasztás ellen. Érezte, hogy Dageron testében egyre kevesebb a vér, ezért elengedte, hiszen tilos meginni az utolsó cseppet. Ahogy Dageron teste földet ért, azonnal hamuvá is égett. Lane agya teljesen ki volt ütve, ilyen erős vámpír véréből még soha nem ivott, még az apja sem engedte meg neki. Jelen pillanat sötétben érezte magát, ahonnan nem képes kitalálni.

- Lane – hallotta meg Tony hangját, ahogy őt szólongatja. Ez a hang vezette vissza a valóságba.

- Jól vagyok – nyöszörögte Lane.

- Hála az égnek – sóhajtott fel.

- Csak egy percet kérek Stagdel, mindjárt jobban leszek.

- Nocsak, egy párocska – hallottak meg egy gúnyos hangot a sötétből, ahonnan két személy sziluettje bontakozott ki. Mindketten odakapták a fejüket, és imádkoztak, hogy valami módon túléljék az estét.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.