Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A baba

2009.09.19

Már egy hete, hogy Lane nem tudott aludni rendesen. Egész éjszaka forgolódott, mivel amint lecsukódott a szeme, rögtön azok a szörnyű képek jelentek meg előtte. Régebben elég lazán kezelte, de most a terhesség végstádiumában elég nehezen kezelte az ilyen hangulat kitöréseket.

Egyik délután végre sikerült elaludnia, mikor Tony hazaért, és úgymond álomba simogatta. Ezután a férfi lement a nappaliba, ahol szülei és öccse Andreával beszélgettek.

-          Nagyon örülünk nektek kedveskéim – mondta Catlin.

-          Kinek kell örülni? – kérdezte az éppen leérkező Tony.

-          Gratulálhatsz bátyus, hamarosan összeházasodunk – felelte büszkén Matt.

-          Jön a baba? – viccnek szánta, de Andrea elpirult a kérdésre. – Huh, ez óriási – vigyorgott rájuk.

Közben az emeleten Lane újra rosszat álmodott, de most nem egy iskolai emlék, hanem mikor Tony megerőszakolta az irodájában. Újra átélte, ahogy a férfi követelőző nyelve végig szántja a testét, majd miután orálisan csúcsra juttatta, keményen felnyársalja, csuklójában majdnem leáll a vérkeringés, és mikor a nőbe élvezett annak egyik mellébe harap teljes erejéből.

Lane ismét zokogva ébred, érezte magán az érintéseket, és melle is zsibbadt. Olyan érzése van, mintha alulról szétszakadna, és nedvességet is érezett a lábán lefolyni. Gyorsan kitakarózott, nehogy vér legyen az, egy pillanatra megkönnyebbül, hogy egészen más folyadék csordogál a lábai között. Az első döbbenetből felocsúdva, az egész házat betöltőt sikoltott.

A nappaliban békésen beszélgető csoport tagjaiban először megfagyott a vér, majd Tony reagált először. Felsietett szobájukban, ahol őrült módjára tépte fel az ajtót. Mikor benézett, látta sápadt feleségét az ágyon ülve látszólag semmi baja, csupán a fáradság.

-          Jól vagy? – érdeklődött.

-          Nem, mindjárt szülök – közölte a hírt.

-          Ez biztos? – hitetlenkedett.

-          Azt hiszem, elfolyt a magzatvíz – nyelt nagyot.

-          Várj egy pillanatot! – azzal kiszaladt. – ANYA! – ordított Catlin után.

-          Mi a baj fiam? – ijedt meg a legidősebb Mrs. Stagdel.

-          Hívj azonnal mentőt, elfolyt Laney magzatvize! – hadarta, majd visszasietett feleségéhez.

-          Máris – kapott egy készülék után, majd tárcsázta is a megfelelőszámot, majd vár. Egy örökké valósságnak tűnt, mire választ kapnak. Közben Tony felkapta az elkészített táskát, és Lane mobiltelefonját is belelökte.

-          Fel tudod fogni, már nincs sok hátra – mosolygott Lane.

-          Hogy, hogy ilyen nyugodt vagy? – állt meg egy pillanatra.

-          Még most kisebb fájásaim vannak, úgyhogy még nincs itt az ideje a pániknak – próbált mosolyt erőltetni fáradt arcára, amivel a környezetét is megnyugtathatja.

-          Egy tíz perc, és itt vannak – mondta a lihegő Catlin.

-          Anya elkísérnéd? – kérdezte Tony. – Majd én megyek utánatok, de én csak felidegesíteném a mentőben.

-          Rendben – mosolygott a nőre biztatóan.

-          A szüleimet értesítette már valaki? – kérdezte Lane, miközben Tony a karjaiba vette, és vitte le a földszintre.

-          Már hívom őket – kereste ki a számot telefonjában Andrea. – És melyik kórházba szállíttatjátok? Mit mondjak? – kérdezte miközben kicsörgött.

-          Valószínűleg a Connors szülészeti magánklinikára – felelte idegesen Tony.

-          Minden oké lesz – csókolta meg férjét a kismama.

-          Nem cserélődtek fel a szerepek? – kérdezte a nő apósa.

-          Egyáltalán nem. Bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem rettegek, de már ha idáig eljutottam, akkor nem fogom egy magas vérnyomással veszélyeztetni a pici életét.

Egy újabb csókban forrt össze ajkuk, mikor is megérkeztek a mentők. Óvatosan besegítették az éppen szülni készülő nőt, majd az anyóssal együtt elindultak. Tony mondta nekik, hogy nyugodtan vihetik a Connors magánklinikára is.

Hat hosszú óra múlva Lane békésen aludt egy neki kiutalt szobában. Arca kisimult, látni sem lehetett rajta az elmúlt nap fáradalmait. Hasa is jóval kisebb volt, ideiglenes lakója a többi babával együtt aludt az újszülött osztályon. Egyszer csak kinyílt az ajtó és férje lépett be. Tony szemei karikásak voltak a félelemtől. Aggódott, hiszen felesége rögtön elájult, miután világra jött kisfiúk.

Most viszont olyan békés, akár egy angyalt ábrázoló festmény. Az ágy mellé húzott egy széket, és onnan figyelte csendesen szuszogó szerelmét. Most úgy érezte, hogy révbe ért: van egy gyönyörű és csodálatos felesége, egy közös gyermekük, ezenkívül gazdag is. Békét érzett szívében, ahogy nézte a szeretett nőt. Maga sem tudta mikor, de elnyomta az álom.

Arra ébred, hogy valaki a fejét simogatja. Ijedten kapta fel a fejét, amit abban a pillanatban megbánt, hiszen Lane kedveskedett így számára.

-          Ideje volt már felébredni álomszuszék – eresztett meg egy halvány mosolyt.

-          Úgy aggódtam érted – szorította magához a nőt.

-          Látod, jól vagyok. És a pici egészséges? – komorult el az arca.

-          Igen kitűnő egészségnek örvend. Képzeld fiú lett – újságolta el büszkén a hírt.

-          Tudom – ismerte be zavartan.

-          Hogyhogy? – lepődött meg.

-          Nos, mikor utolsó előtti vizsgálaton voltam a nőgyógyásznál, nem bírta ki, hogy ne szóljon, hogy tisztán látszik a kis fütyije az ultrahang felvételen – pirult el kicsit.

-          És volt képed bizonytalanságban tartani? – kérte számon, de egyáltalán nem volt harag a szívében.

-          Én csak azt akartam, hogy bármilyen nemű is lesz, te örülj neki, és nem azt kell nézni, hogy fiú avagy lány-e – lett kicsit ingerült Lane.

-          Nyugodj meg! Nem úgy értettem. Ha kislány lett volna annak is nagyon örültem volna, hiszen ő a közös gyerekünk – simogatta meg felesége szép arcát.

-          Na igen, ketten hoztuk össze – mosolygott. – Szerinted, mikor láthatom? – komorult el kicsit az arca.

-          Szerintem hamarosan ennie kellene majd, ha egy kicsit is hasonlít rád természetre.

-          Láttad már őt, tartottad a kezedben? – ült fel lelkesen, ekkora aktivitás még soha nem látott a feleségétől.

-          Igen, elmondani nem lehet milyen gyönyörű – csókolta meg feleségét.

-          Azért, próbáld meg – vágta be a csók végén.

-          Mindenre van valami csípős válaszod? – mosolygott szeretett kedvesére, majd mielőtt az válaszolhatott volna egy csókkal befogta a száját.

-          Jó látni, hogy van valami, ami sohasem változik – hallottak egy gúnyos hangot.

-          És mi nem változik apa? – fordult arra Lane.

-          Tony nem hajlandó kimászni a szádból – felelte, miközben egy nagy doboz csokoládéval közelített feléjük.

-          Isten vagy, ide vele – nyúlt az édességért.

-          Ettél már valami rendes kaját is ma? – érdeklődött apja.

-          Mindjárt, ha ideadtad – felelte.

-          Nana – ellenkezett.

-          De most miért? – hisztizett.

-          Tony megkérhetlek, hogy szólj valakinek, hogy a drága feleséged felébredt! – fordult veje felé.

-          Mintha te nem tudnád megtenni? – morgott a nő.

-          De megtudnám, de tőle könnyedén el tudnád szedni. Táplálkozz egészségesen, míg az unokámat szoptatod! – ellenkezett.

-          Azt hiszem igaza van, amúgy is szükségem van egy kávéra – mondta Tony, és egy gyors csók után ki is ment.

-          Áruló – szólt utána Lane.

-          Tessék – adott neki egy bonbont a dobozból apja.

-          Hé, miről is volt szó? – húzta fel gúnyosan a szemöldökét.

-          Jó, jó tudom, de megsajnáltalak. Anyádnak ne szólj, mert ő tényleg leszedi a fejem! – pirult el kicsit, ami olyan jelenség volt, aminek Lane még nem volt tanúja, hogy apja, Michael Mealorie valami miatt zavarba jöjjön.

-          Hahó – jött be kopogás mellett egy fiatal férfi.

-          Brian – örült Michael.

-          Hogy van az ifjú anyuka? – kérdezte kedvesen az érkező.

-          Fáradt, éhes – sorolta Lane.

-          Nem sokára jön a reggeli, és a kisfiadat is mindjárt behozza egy nővér – közölte.

-          Minden simán ment, miután elájultam? – kérdezte.

-          Persze, igazán rendes kisfiúnak adtál életet, ha minden gyerek ilyen rendes volna születése után, akkor nem lenne annyi stressz a szülőszobákban.

-          Akkor ebben nem rám ütött – könyvelte el mosolyogva a dolgot.

-          Nagyon nem – helyeselt apja. – Szerintem nem emlékezhetsz rá, de mikor anyátok egyszerre adott életet nektek, akkor te voltál a legutolsó aki világra jött, és nálad állt le a szíve pár percre – biztatta meg.

-          Kibírtam volna e nélkül a tény nélkül is az életem további részét – morgott Lane. Ekkor lépett be egy nővér egy csomaggal, akit Tony kísért.

-          Kopp-kopp - mondta, miközben kinyílt az ajtó.

-          Na nézd csak, ki érkezett meg! – mosolygott Michael, miközben lánya arcát fürkészte. Azon ritka pillanatok egyikének lehettek tanúja, mikor az ifjú Mrs. Stagdelnak elakad a szava, és nem tud semmi frappánsat beszólni.

-          Tessék anyuka – nyújtotta oda a kisfiút a nőnek.

-          Gyönyörű – mondta elérzékenyülten Lane, mikor a kezében tarthatta gyermekét. – Olyan kis apró és ráncos volt, mégis gyönyörű.

-          És hihetetlen gyorsan megszületett – dicsérte Brian.

-          Köszönöm – bólintott.

-          Ideje lenne megetetni – jegyezte meg a nővér. Lane ekkor zavarba jött,

-          Mi a baj kicsim? – vette észre Michael a zavarát.

-          Hát, hogy is mondjam – pirult el.

-          Jó, kimegyünk addig – mosolygott a nőre Brian, és fejével intett a többi férfinak is, hogy kövessék a példáját.

-          Rendben – egyezett bele morcosan Tony, és apósával együtt követték az orvost.

Közben odabent Lane óvatosan kigombolta a ráadott hálóinget, és jobb melléről szabaddá tette. Ezután a nővérre nézett segélykérően, a másik nő kedvesen rámosolygott, és adta az instrukciókat, hogy hogyan lássa el gyermekét.

Az etetés végeztével óvatosan a vállához emelte, és igyekezett megbüfiztetni. Mikor meghallotta a kis jellegzetes hangot, újra ölébe vette. A nővér vitte volna el, de Lane nem engedte.

-          Kérem, hagy maradjon még egy kicsit! – nézett rá könyörgőn.

-          Rendben – mosolygott. – Beengedhetem a hozzátartozókat? – érdeklődött.

-          Egy perc – gombolta vissza öltözékét. A következő percben nyílt is az ajtó, és visszatért férje, apja. Közben megérkezett a többi hozzátartozó is, hogy minél hamarabb láthassák az új jövevényt.

-          Gyönyörű – ámuldozott Elizabeth.

-          Mint az anyukája – nyúlt a piciért Tony.

-          És végül hogy neveztétek el? – kérdezte Catlin.

-          Damien Alfred Mealorie Stagdel – jelentette be Tony.

-          Hé, nem is beszélgettünk neki második nevet – ráncolta a homlokát Lane.

-          Tudom, de ha már olyan csúnyán elintézted, hogy te nevezd el, gondoltam én is adok neki egy nevet – vont vállat, miközben fiában gyönyörködött.

-          Kis telhetetlen, már a nemzésével meg sem elégszel, na mindegy akkor a pelenkázó jog is a tiéd ezentúl – felelte szokásos stílusában.

-          Máris pelenkázásról van szó? – lépett be kézen fogva Matt és Andrea.

-          Igen a bátyád volt szíves átvállalni ezt a nemes feladatot – felelte Lane.

-          Na jó éjszaka én teszem tisztába, de ha napközben is az én feladatom lesz, akkor utánam kell hoznod az irodába – fenyegetőzött.

-          Na jó – mosolygott. Ekkor egy másik nővér jelent meg egy tálcával, amin a nő reggelije volt.

-          Jó napot – köszönt nekik.

-          Üdv – intett Lane, a többiek egy-egy „jó napot”-ot intéztek a nő felé.

-          Most már ideje visszavinnem a picit. – lépett oda a büszke apukához, miután átadta a tálcát.

-          Muszáj? – kérdezte szomorúan Lane.

-          Igen, de nyugodjon meg néhány óra múlva vissza kapja, mert hozzuk az etetésre. – nyugtatta meg.

-          Rendben. – bólintott, miközben gyönyörködött abban, ahogy férje egy apró puszit ad gyermekük fejére, majd adja át a nőnek.

-          Tessék – adta át nagyon óvatosan.

-          Nem kell aggódni, csak az ő érdekében, és amúgy is mindjárt elalszik. Nagyon jó gyerek, csendes és mikor pelenkázzuk, akkor nem izeg-mozog, úgy mint a társai – dicsérte a picit.

-          Szóval nem olyan, mint az anyja – jegyezte meg rosszmájúan Michel.

-          Pedig én úgy vettem észre, hogy nagyon is csendes tekintve, hogy ha tehetné az egész életét átaludná, igaz leöltöztetni már nagyobb kaland – jegyezte meg Tony.

-          Ha gúnyolódni jöttetek be, akkor már mehettek is – lett morcos Lane.

-          Akkor mi, majd pár óra múlva jövünk – köszönt el a nővér, és kivitte a kis Damient.

-          Na jó étvágyat – kezdett el enni.

Egy hétig még bent maradtak megfigyelésen. Brian hamarabb hazaengedte volna őket, de Lane kérésére biztosra mentek. Tony tudta nélkül mentek haza, meglepetésnek szánta. Phil és apja segítségével jutott ki a kórházból még délelőtt, miután megkapták az elbocsátó papírokat. Phil vigyorogva gondolt arra, hogy mit fog szólni Tony a meglepetéshez. A biztonság kedvéért Lane felhívta férjét, hogy mielőtt bemenne hozzá, otthonról hozzon el neki néhány könyvet, hogy jobban teljen az idő.

Délután öt körül járt már az idő, mikor Tony amilyen sebesen csak lehetett hazaszáguldott, és nem szólva semmit testőréhez felsietett a szobába. Az miközben igyekezett a lépcsőn felfelé, megszabadult nyakkendőjétől, és inge ujjait is kigombolta. Hirtelen nyitott be szobájukba, ahol megható látvány fogadta. Lane egy kényelmes fotelban a kiságy mellett éppen gyermeküket szoptatja.

-          Meglepetés! – mondta halkan, miközben felnézett férjére.

-          De mikor? – hitetlenkedett, és megdörzsölte szemeit, hogy tényleg nem álmodik-e.

-          Ma délelőtt érkeztünk meg, és csak azért hívtalak a könyvvel kapcsolatban, hogy ne keress minket hiábavalóan a kórházban – mosolygott kedvesen.

-          Istenem olyan gyönyörűek vagytok így ketten – ment közelebb, majd lehajolva megcsókolta feleségét.

-          Jó újra itthon lenni – mondta Lane, miközben visszafordította tekintetét táplálkozó gyermekére.

-          Pont olyan színű haja van, mint neked – simogatta meg a baba fejét Tony.

-          De a szeme a tiéd – nézett ismét férjére.

-          Azt hiszem nagyszerű dolgot hoztunk mi ketten össze – tette kezét felesége vállára, miközben leült a fotel karfájára.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.