A Stagdel birtok
- Igen ez tény, de beszélhetnél a kezeden lévő sérülésről! – kapta el a kezét, és húzta fel a felső ujját.
- Nem igazán érdekes – próbált ellenkezni.
- Ki bántott? – kérdezte, mikor meglátta a zúzódásokat.
- Szerinted? – lépett be Tony. Lane teljesen összerezzent a férfi hangjára, és szinte félve pillantott fel rá.
- Mit akarsz? – kérdezte nyersen.
- Reggelizni a menyasszonyom társaságában – próbálta megsimogatni Lane arcát, aki elhúzódott tőle.
- Nekem nincs étvágyam – állt fel, és ment onnan.
- Tony kérlek, mond, hogy nem te voltál! – könyörgött.
- De én voltam – felelte, és a nő után sietett. – Lane várj már meg! – ment utána a kertbe.
- Mégis miért, már megint meg akarsz erőszakolni, mint tegnap este? – kérdezte szinte sírva.
- Dehogy akarlak bántani! – ölelte magához, amit természetesen nem viszonoztak.
- Jól titkolod – felelte ridegen.
- Lane könyörgöm, bocsáss meg!
- És azzal mi lenne jobb? – kérdezte megvetően.
- Hibáztam – hajtotta le a fejét.
- Kis hibának nevezed, hogy tegnap éjszaka megaláztál ott az irodádban? – lett még dühösebb.
- Emlékeim szerint, nem tanúsítottál nagy ellenállást – vágott vissza, amivel csak rontott a helyzeten.
- Idefigyelj te állat. Mintha nem vetted volna észre, hogy részegen tepertél tegnap le. Egy piás pasival nem lehet beszélni, ha ellenkezek, akkor lehet, hogy pofon is vágsz – eredtek el könnyei.
- Sajnálom – ölelte szorosan magához, hagyta hagy sírja ki magát. Lane pedig csak zokogott, könnyei Tony pólóját áztatták.
Kívülről romantikusnak hatott az összkép, amint egy jegyespár ölelkezik, de közelről lehetett hallani a nő sírását. Tony erősen szorította magához, és hagyta hagy sírja ki magából a bánatot. Még soha nem látta így kiborulni, maximum akkor mikor az egész iskola előtt felfedték kilétét.
- Azt hiszem van egy pár dolog, amit meg kéne beszélnünk – szipogott, mikor végre abbahagyta a sírást.
- Gyere, sétáljunk egyet! – húzta a hatalmas kert felé. – Miről akarsz velem beszélni?
- Akkor kezdjük ott, hogy mikor szándékozol feleségül venni? – sóhajtott nagyot.
- Mondj te egy időpontot! – tanácsolta, miközben egymás mellett sétáltak.
- Biztos vagy te ebben, mert ha rajtam múlik, soha nem köttetik meg az üzlet – felelte, ezzel is érzékeltette, hogy az érzelmek háttérbe szorulnak.
- Rendben, akkor szerintem a minimális idő, amire szükség van, hogy kellően elkészüljünk, legyen két hónap múlva – javasolta.
- Megoldható – bólintott.
- Helye? – kérdezte.
- Nem tudom – vont vállat. – Lehetne a szüleim birtokán, ott úgyis hatalmas hely van, és gyönyörű park van a ház körül – dicsekedett.
- Nézzük meg a jövő hétvégén! – indítványozta.
- Menjünk most, ott van a magángépem – élénkült fel.
- Mi, van saját géped? – állt meg egy pillanatra.
- Igen – felelte, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.
- Rendben, de igaz nem te fogsz vezetni? – kérdezte.
- De, van pilóta jogsim – ellenkezett.
- Ahhoz nem kellenek különböző engedélyek? – akadékoskodott tovább.
- De, viszont csak pár telefon és elintézem, úgyhogy délután indulhatunk is – élénkült fel.
- De jó már nekem – gúnyolódott Lane.
- Még az öcsköst is megkérdezem, hogy van-e kedve hazalátogatni – lelkesült be.
- A házat mindjárt ne pakoljuk fel?
- Nyugalom kincsem, minden rendben lesz – ölelte magához, de Lane nem viszonozta. – Na akkor menjünk vissza a házba, és pakolj össze pár cuccot! – csókolta meg, de ez sem talált viszonzásra.
- Rendben – felelte Lane, mikor Tony felhagyott a csókkal.
- Menj csak előre, mindjárt megyek én is! – engedte el a nőt, és fordult el.
- Jó – sóhajtott és visszament a házba.
- Hogy lehetek ekkora marha? – kérdezte magától, mikor Lane hallótávolságon kívül járt már. Dühösen öklözött a földbe, de nem segített, mivel a puha avar engedelmesen süppedt alább az ütés hatására. – Ezen másképpen kellesz segítenem – sóhajtott, és ment elintézni a telefonokat.
Szombat lévén elég nehéz lett volna felkutatni a szükséges embereket, de mivel Tony nem ismer Lane-nel kapcsolatban lehetetlen kérést, ezért néhány telefon után sikeresen megszerezte a kellő engedélyeket. Utána értesítette testvérét, aki örömmel fogadta a hírt, hogy ingyen meglátogathatja szüleiket. Utoljára értesítette szüleit, akiknek persze nem volt semmi kivetnivalója a látogatás ellen, bár Catlin morgott egy keveset, hogy szalad a ház, de hamar túllépett a problémán.
Egykor ebédelt Lane és Tony, kb. ekkor toppant be hozzájuk Matt is, indulásra készen. Phil kettőre vitte őket a kis hangárhoz, ahol Tony gépe pihent. Mivel rendszeresen rendben tartatta, így némi üzemagyag feltöltés után indulhattak is. Tony vezetett, öccse ült mellette, és magányosan hátul Lane. Matt észre vette, hogy a nő milyen szótlan és kedvetlen. Mivel látta, hogy nincs rajta rádió, így nyugodtan meg merte kérdezni fivérét:
- Mi a baja Laneynek? – kérdezte.
- Kicsit összekaptunk – felelte szófukaran.
- Ez azért annál több, még egy csókot sem váltottatok – ellenkezett.
- Akkor talán jobban tetszik az a verzió, hogy hülye voltam, és megbántottam? – kérdezte dühösen.
- Lane a legtürelmesebb nő a világon, akit ismerek, nagyon nagy ostobaságot kellett elkövetned – rázta a fejét.
- Majd később beszéljük meg – rázta le idegesítő testvérét.
- És mit mondjak, ha anya megkérdezi, hogy mi a baj, tudod ő észreveszi, ha valami nem stimmel.
- Nos az igazat. Nevezetesen, hogy fogalmad sincs – zárta le a dolgot. Matt jobbnak látta nem firtatni a dolgot, de azért út közben oda-odanézett a tájat csodáló nőre. Lane addigra lenyugodott kissé, és amíg a tájat nézte addig sem gondolt a férfira.
- Mióta laknak itt a szüleitek? – hallották egyszer csak a kedves hangot, mivel Lane is felvette a fülhallgatót.
- Úgy kb. három éve – felelte Matt. – Akkor vette nekik a birtokot a drága idősebbik fiúk, miután rendesen megtollasodott.
- Máskor nem hozlak magammal, ha így beszélsz rólam a jelenlétemben – fenyegetőzött a nagy testvér.
- De ha egyszer igaza van – mondta Lane a szokásos stílusában. Matt hitetlenkedve fordult hátra, és hosszú idő után ismét láthatta mosolyogni.
- Hamarosan megérkezünk – mondta Tony, akinek nem esett jól Lane megjegyzése.
- Laney mit tett ellened ez a jó fiú? – kérdezte meg Matt.
- Szóval nem mondta el? – kérdezte gúnyosan.
- Mondjuk úgy, hogy nem értette meg először, hogy némi időre van szükségem, vagyis egyedül létre. Mikor hazamentem, akkor pedig megalázott, mint valami útszéli ribancot – mondta el finomított verziót.
- Ezek súlyos dolgok testvér – értett egyet látszólag a nővel.
- Még az egója súlyos dolog, esküszöm egész Afrikának elég lenne – fűzte hozzá Lane.
- Békén hagynátok? – kérdezte kicsit ingerülten.
- Nem – felelte cserfesen Lane.
- Én vagyok a pilóta, és nem igazán tanácsos felidegesíteni, főleg mikor a levegőben vagyunk.
- Egyszer úgyis meg kell halni, nem mindegy, hogy miben és mikor? – vont vállat Lane, nem hagyta elrontani jó kedvét.
- Ez is egy hozzáállás Laney, de én még élni szeretnék, legfőképpen azt szeretném megélni, hogy ténylegesen a sógornőm legyél – vigyorgott hátra Matt.
- Lehet, hogy hiú ábránd marad csupán, mert a bátyádnak egy lövése maradt. – sóhajtott nagyot, és levette a fülest, ezzel is jelezve, hogy nem szándékszik tovább társalogni. Nem sokkal később megérkeztek a hatalmas birtokra, ahol mohón járatta a szemét Lane.
- Végre, hogy megérkeztettek – üdvözölte őket boldogan Catlin.
- Ekkora ígértük magunkat – felelte kedvtelenül Tony.
- Mogorva uraság. Na mindegy, mutasd magad Laney! – ment először a nőt üdvözölni
- Ez durva, már a fiadat nem is köszöntöd – vetette a szemére Matt.
- Ez csak természetes, mivel én vagyok itt az újdonság – szólt be Lane.
- Van már valami hír az esküvőtökről? – kérdezte a nőt.
- Éppen ezért jöttünk, Tony felvetette, hogy tarthatnánk itt – mosolygott kedvesen Lane.
- Ez csodálatos ötlet, de még nyáron meg kellene akkor ejtenetek, mert itt nem emberiek az állapotok, ha bejön az eső – mosolygott rájuk. – Na gyertek befele, még kihűl a vacsora!
- Apa merre van? – kérdezte Matt.
- Még valamit el kell intéznie odakint – legyintett.
- Akkor szerintem várjuk meg az evéssel! – tanácsolta Tony.
- Addig is megmutathatná ezt a gyönyörű házat! – kapott az alkalmon Lane, miközben próbálta magát távol tartani Tony-tól.
- Kisfiam mutasd meg a leendő feleségednek a szüleid házát! – parancsolt idősebbik fiára.
- Rendben. Megmutatom a szobánkat – fogta meg a kezét, de Lane lerázta magáról.
- Tudlak én magamtól is követni, nem kell engem húzni – lett valamivel keményebb a hangja, gyönyörű szemei egészen szikráztak.
- Hé, hé mi ez a paprikás hangulat? – kérdezte a Stagdel család matrónája.
- Csak egy kicsit összekaptunk tegnap – mondta Lane.
- Ne is kérdezd! – hárított Tony, és felment a szobájába.
- Gondolom te se szívesen beszélsz róla! – fordult leendő menyéhez.
- Ezt eltalálta – vágta rá gondolkodás nélkül.
- Na akkor jössz segíteni a konyhában, még meg kell teríteni – nem firtatta a dolgot.
- Rendben – és követte az idősebb nőt.
- Megmosnád ezeket az almákat – nyújtott oda egy tál gyümölcsöt.
- Persze – vette, el és a mosogató felé vette az irányt. Közben elfelejtkezett a kezéről, és feltűrte a felsője ujját. A zúzódás rögtön szemet szúrt az idősebb nőnek.
- Ez meg mi – ment oda mellé, és bökött a lila foltokra.
- Tudja, ezek miatt vesztünk össze tegnap a fiával – sóhajtott nagyot Lane.
- Talán véded, aki tette veled? – tájolta el magát.
- Nem, egyáltalán nem védem – hajtotta le a fejét.
- ANTONY STAGDEL! – ordított a fiáért. – TE UTOLSÓ pernahajder, jöttél ide azonnal!
