Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az eltűnt test

2009.09.19

Reggel, mint mindig Tony ébredt hamarabb. Alig aludt pár órát, de egyszerűen nem bírt többet, míg Lane nagyon is jól űzte az alvóipart. Nyolc körül járt az idő, mikor Tony gyengéd noszogatással kezdte ébresztgetni szerelmét. Lane szokás szerint morcosan ébred, és a férfinak kellett elmagyaráznia, hogy mi miért van.  A nő elment fürödni, míg Tony felöltözött. Együtt megreggeliztek, majd elindultak a nőgyógyászhoz.

Az orvosnál semmi nem történt, a baba teljesen egészséges volt, amivel Lane maximálisan meg is elégedett, ellenben Tonyval.

-          Nekem még lenne egy kérdésem – jelezte a doktornő felé.

-          Igen? – húzta fel a szemöldökét.

-          Lehet tudni a gyerekünk nemét? – kérdezte kicsit félénken.

-          Miért nem éred be azzal, hogy meglepetés? – morgott Lane.

-          Nyugodjon meg anyuka! – szólt rá. – Hogy apuka is megnyugodjon, már vannak olyan holmik, amik mindkét nemű gyereknek megfelelő – mosolygott a nő.

-          Jó de mégis – próbálkozott.

-          Sajnálom, de most nem olyan a fekvése – ellenkezett.

-          Rendben.

-          Legalább meglepetés lesz – nézte a jó oldalát Lane.

-          Igaz – eresztett meg egy halvány mosolyt Tony.

-          Akkor két hét múlva újabb vizsgálat! – mondta a doktornő.

-          Rendben, és mindent köszönünk – szedte magát rendbe Lane.

-          Lane, még egy szóra. Javaslom, hogy fogyasszon több tejet és gyümölcsöt! – jegyezte meg a doki.

-          Rendben, majd odafigyelek – bólintott.

-          Köszönünk mindent – köszönt el Tony.

-          Na mit csinálunk még ma? – kérdezte jó kedvűen Lane.

-          Lenne egy pár tippem, de most van annál néhány fontosabb dolgunk is – fordultak szembe egymással a parkolóban.

-          Mondj néhányat! A szeretkezés mióta számít neked munkának? Mert biztos vagyok benne, hogy arra utaltál.

-          Megfordult a fejemben, de mondjuk egy kicsit vásárolni, úgy mint egy új kocsit, kiságyat, pelenkázó asztalt, kis kádat és minden olyat, amire szüksége lesz – simogatta meg Lane hasát, miközben egy hosszú szenvedélyes csókot váltottak.

-          Már kocsit veszel neki? – kötekedett.

-          Hogy teszed be a kétszemélyes sportkocsijaimba? – mutatott az előttük lévő fekete autóra.

-          Igaz – bólintott.

-          Milyet szeretnél? – kérdezte miközben beültek a járművükbe.

-          Nem tudom, biztonságos, és modern legyen – töprengett.

-          Majd megnézzük a lehetőségeket! – felelte kedvesen.

-          Ja és manuális váltós legyen, szeretem én megmondani a sebesség fokozatot – vetette fel.

-          Igen, azt vettem észre – jegyezte meg.

-          Ez, nagyon nem volt szép – mondta Lane. Közben megcsörrent a telefon.

-          Igen – hangosította ki Tony.

-          Phil vagyok, és nagy baj van. Most hívtak a kórházból, és kérték vissza Alfred testét. Tegnap egy nő Lane igazolványával haladéktalanul kikérte, gondolom Isabell volt – számolt be a fejleményekről

-          MICSODA! – lett dühös Tony. Lane reszketett az idegtől, egyszerűen meg sem tudott szólalni.

-          Jól hallottad, Alfred testét valaki lenyúlta. A kórboncnokot lefizették, és azt mondta, hogy Lane Mealorie volt. Itt vagyok a helyszínen, és megmutattam Laney képét, még néhány másik mellett, és kiválasztotta őt. Ezért gondolom, hogy Isa volt – adott kimerítő választ.

-          Azonnal ott vagyunk! – váltott dühösen sávot.

-          Rendben, de Laney te ne idegesíts fel magad! – kérte.

-          Már késő – mondta rekedten a nő.

-          De igaza van – fogta meg menyasszonya kezét, egy pillanatra, majd továbbra is az utat figyelte.

-          Igyekszem lenyugodni – vett nagy levegőt a nő.

-          Rendben. Akkor nem sokára ott vagyunk, szia Phil – és kinyomta.

-          Szerinted megint sikerült megúsznia? – kérdezte Lane.

-          Teszek róla, hogy ne így legyen – fogadta meg.

-          Durva lenne, ha megint ő győzne. Már annyira elegem van, kellett nekem visszatérnem! Előbb a testvéreim beszélnek úgy velem, most pedig Alfred halt meg – bosszankodott.

-          Nagyon jól tetted, hogy visszatértél hozzám, és nem kell foglalkoznod sem a nővéreddel, sem az öcséddel. Laney az istenért, mit szólna a viselkedésedhez Alfred? – kérte számon.

-          Fogalmam sincs, de valószínűleg semmit, mivel meghalt – fakadt sírva.

-          Nem úgy értettem kedvesem, csak bosszant, hogy mások ármánykodása miatt meg akarsz fosztani a gyermekünktől – vett visszább.

-          Tudom, és egy bizonyos részig igazad is van, belátom nem volt jogom egy félévig titkolni, hogy apa leszel – felelte szomorúan.

-          Én már megbocsátottam neked, hogy nélkülem akartad felnevelni.

-          Hé biztos, nem vagy kicsit eltévedve? – kérdezte furcsállva Lane.

-          Nem, mivel nagyon dühös voltam rád, amiért eltitkoltad őt előlem, de minden haragom elszállt, mikor pár napja először újra a karjaimban tarthattalak – eresztett meg egy charme-os mosolyt egy pillanatra, míg odafordult hozzá, majd újra az utat figyelte. Hamarosan megérkeztek a Vöröskereszt kórházhoz.

-          Derítsük ki, hogy mi is történt valójában! – ragadta meg a férfi kezét Lane.

-          Rendben – sóhajtott Tony, majd megkeresték Philt, aki elvitte őket a hibásan cselekvő kórboncnokhoz.

Ott volt még két orvos is, és a tegnap intézkedő nővér is. Az egyik orvos tanúként volt jelen, a másik, pedig azért hogy hitelesítse a jegyzőkönyvet. A két tanú teljes meggyőződéssel állította, hogy Lane-t látta ma délelőtt. A nő elismerte, hogy van egy egypetéjű ikertestvére, de van némi eltérés köztük: szem és hajszín, és a baba, a nővére nem terhes. A kiadó orvos a különböző hajszínt elismerte, és még azt is megemlítette, hogy a délutáni nőnek nem volt annyi szeplő az arcán, de a többi stimmel.

Lane ekkor teljességgel kiakadt, mivel nővére még terhességet is hajlandó színlelni, csakhogy megússza. Tony felhívta öccsét, hogy jöjjön menyasszonyáért, és vigye haza, mert neki még rengeteg dolga van. Lane beleegyezett, hogy hazamegy, és igyekezett megnyugodni. Matt hamarosan meg is érkezett, a Tonytól elkuncsorgott Jaguárral. Lane szótlanul beült mellé, és haladtak a város forgatagába.

-          Még elvinnél valahova? – kérdezte út közben.

-          Hova kellene? – érdeklődött.

-          New York egyik elit negyedébe, beszélnem kell az apámmal! – felelte ellenvetést nem tűrően.

-          Rendben, de apád nem dolgozik ilyenkor?

-          Ha nincs otthon, akkor majd a cégnél keresem fel, valamiről beszélnem kell vele – zárta le a dolgot.

-          Telefonon nem lehetne? – próbálkozott tovább.

-          Nem lehet, mivel ott könnyen tud hazudni, szemtől szembe akarok állni vele – felelte eltökélten. Matt nem tudott mit tenni, nem akartam még jobban felidegesíteni a várandós nőt. Ezután Lane elmondta a címet, és leendő sógora odavitte.

-          Áh Isabell kisasszony, magát kitiltotta az apja – állította meg az ajtóba egy olyan alkalmazott, akit azelőtt még soha sem látott.

-          Akkor ne is engedje be a nővéremet! – mosolygott gúnyosan, és kikerülte a férfit.

-          A Mealorie házaspárnak csak egy lánya van, és négy fiúk – ellenkezett tovább.

-          Maga vagy én tudom jobban? – kérdezte fáradtan Lane.

-          Hát persze, hogy én.

-          Maga egy oltári nagy idióta! – kezdett bepöccenni. – Akkor azt mondja meg, hogy az apám itthon van-e? – tette csípőre a kezét.

-          Igen – bólintott. Lane elővette a telefonját, és anyját tárcsázta.

-          Szia anya, Laney vagyok – mutatkozott be, miután anyja felvette. – Nem tartózkodsz otthon éppen? – érdeklődött.

-          Igen kincsem, mi a baj? – ijedt meg.

-          Látogatóba érkeztem hozzátok, de egy kétajtós szekrény elállja az utat a főbejáratnál. – mondta szokásos stílusában.

-          Azonnal ott vagyok – nyomta ki. Egy perc sem telt el máris megjelent Elizabeth, és nem igazán rózsás kedvében.

-          Szia anya – integetett Lane.

-          Maga barom, hogy meri feltartani a várandós lányomat? – dühöngött a testőrre a most érkezett nő.

-          De asszonyom maguk mondták, hogy Isabell kisasszony ki van tiltva a birtokról – ellenkezett.

-          Igen az idősebbik lányunkat, de ő itt a fiatalabbik Lane.

-          Kösz, hogy ismertettétek a családtagokat az alkalmazottakkal – szólt gúnyosan a kismama.

-          Nem tudhatta, hogy minden gyerekükből kettő van – vette védelmébe Matt a férfit.

-          Hé, te fogd be. Amúgy apa merre van? – kérdezte anyját.

-          Az irodájában. Gyere! – vezette férjéhez.

-          Kösz – bólintott.

-          De szerintem, éppen a bátyáiddal üzletről beszélnek – figyelmeztette.

-          Azért egy próbát tehetek – vont vállat.

-          Ez igaz – helyeselt anyja. – Nos megérkeztünk – állt meg egy szépen faragott ajtó előtt. Lane nagy levegőt vett, és erőteljesen bekopogott.

-          Tessék – hallották Michael hangját, erre Lane benyitott.

-          Üdv – köszönt a bent lévőknek.

-          Lane, micsoda meglepetés – állt fel az íróasztal mögül, és ment üdvözölni lányát. Megölelték egymást, majd Lane eltávolodott.

-          Fontos dolgot kell kérdeznem apa, és szeretném ha őszinte lennél! – nézett szigorúan.

-          Mondd csak kicsikém! – felelte készségesen.

-          Lehet, hogy sértő lesz számodra, ha alaptalan, de tudnom kell. Nos te segítettél Isának ellopni Alfred holttestét, a Vöröskereszt kórház hullaházából? – nézett apja szemébe.

-          Nem – felelte szilárdan, és némi sértődöttséggel a hangjában.

-          Rendben, bocs, hogy egy percig is megfordult a fejemben a gondolat – ölelte meg apját.

-          Semmi gond. Én sem hittem volna neked – simogatta meg lánya hátát.

-          Bocs, hogy megzavarom ezt az apa lánya idillt, de mi még nem fejeztük be a megbeszélést. – szólt közbe Quinn.

-          Akkor én megyek is, nem akarok tovább alkalmatlankodni. – tolta el magától apját.

-          Tony hol van most? – kérdezte, miközben sétált lányával az előszoba felé.

-          Azt intézi, hogy minél előbb előkerüljön Alfred teste, és tudjuk majd tisztességben eltemetni – felelte.

-          Ki hozott ide? – érdeklődött.

-          Matt, akit már így is elég régóta feltartok, úgyhogy ideje lesz mennem – indult kifelé, de Michael gyengéden visszahúzta.

-          Maradj még, a fiúkat gyorsan lerendezem. Megbeszélem a sógorjelölteddel, hogy majd én hazaviszlek. Várj fel is hívom a kedves vőlegényed, hogy vacsorázzatok itt ma este! – nyúlt telefonjáért.

-          Ez nagyon aranyos tőled apa, de fáradt vagyok és szeretnék lepihenni – hárított.

-          Itt van a saját szobád, dőlj le oda! Én felhívom Tonyt, és szólok neki, hogy itt vagy. Esetleg itt is vacsorázhatnátok, hogy a fivéreid is szokták a jelenlétét. – ajánlotta fel.

-          Ezt beszéld meg vele! – már nem tudott mivel kibújni.

-          Abban nem lesz hiba – vette elő mobiltelefonját, és már tárcsázta is a férfi számát, majd kihangosította.

-          Igen, Tony Stagdel – vette fel a másik fél a telefont.

-          Szia itt a leendő apósod beszél. Ma Lane elhozatta magát az öcséddel, de most akadékoskodik. Nincs kedved, ma nálunk vacsorázni? – kérdezte.

-          És addig Lane is tudna maradni. Részemről én nem bánom, legalább nincs otthon egyedül – egyezett bele megkönnyebbülten.

-          Rendben – sóhajtott fel Lane.

-          Akkor este várunk, mondjuk úgy nyolc körül – vette át a szót ismét Michael.

-          Ott leszek – ígérte, majd kinyomta.

-          Most kicsim menj fel a régi szobádba, és pihenj egy kicsit! Nem sokára végzünk a megbeszéléssel, és beszélgetünk – puszilta meg lánya arcát, majd otthagyta. Lane nem értette a dolgot, de tudta, hogy apját ezzel igazán boldoggá sikerült tennie.

Felsétált az emeletre, ahol körbenézett egykori otthonára. Idegen volt számára minden, és furcsán hideg. Elindult régi szobája felé, mikor az ajtóhoz ért, kedve lett volna elszaladni, de mégis benyitott. Szétnézett egykori birodalmába, ami azóta semmit sem változott. Íróasztaláról felvett egy bekeretezett képet, ahol az úszócsapat volt látható. Éppen duzzogott a képen, mert Tony mellett állt. Elmosolyodott, az emléken, és hasára tekintett. „Ha majd megszületsz mennyire hasonlítasz majd ránk?”  Ezután egy másik képet vett magához, amin a nagyra becsült Mealorie család volt látható. Középen ült Elizabeth, két oldalán két lánya, Lane mellett állt Sean, és Isabell mellett pedig Shane. Anyjuk hátánál állt apjuk, akit két idősebbik fia vett közre. Colin állt Lane és Sean mögött, míg Quinn a másik oldalon. Az egész olyan volt, mintha a szülők lennének a tükörtengely, és gyermekeik tükröződtek.

Letette a képeket, és ledőlt ágyára. Nagyot sóhajtva nézte plafonját, amin még ott volt néhány repedés, amit a régebben dühében csinált Shane baseball labdájával.

-          Szép egy anyád van – beszélt még meg nem született gyermekéhez.

Két óra múlva befutott Michael is, aki akkora már átöltözött. Bekopogott, és miután engedélyt kapott belépett lánya szobájába.

-          Szia kincsem, sikerült valamennyit pihenned? – kérdezte kedvesen.

-          Azt nem mondhatnám, inkább elmélkedtem az itt eltöltött időkről – ült fel.

-          De ezeket el kell felejtened, és csak az unokámra gondolnod! – lépett közelebb és ölelte meg.

-          Lehet, de tudod, ennek a gyereknek lesz még rajtad kívül másik három nagyszülője is, és nehogy kisajátítsd ezt a címet! – dőlt hátra ismét.

-          Na jó hétköznap az én unokám, hétvégén az övék – ült le lánya mellé.

-          Gyerek elhelyezési pert nem akarsz, mielőtt még megszületne? – nevetett Lane.

-          Attól függ, hogy milyen szülők lesztek, de amilyen peches vagyok, nálatok találni sem lehetne jobbat – dőlt le lányához.

-          Kösz a biztatást – mosolygott halványan Lane.

-          Hé, mikor lett a plafon ilyen? – fedezte fel a repedéseket.

-          Mikor tönkretettem, Shane kedvenc szignós baseball labdáját – vallotta be.

-          De hogyan? – nem értette.

-          Idegesen a plafonhoz dobálgattam, mikor Tony megvert vegyes úszásban. Tudod, sértette a büszkeségem, de akkoriban nem vettem számításba, hogy a férfiaknak sokkal jobb az idejük, és a hajrája nagyon jó tekintve, hogy ő végig gyors úszó volt, én pedig pillangó – mesélte.

-          Tudod, hogy nagyon szeret téged? – fordult lányához.

-          Tudom, és ő is tudja, hogy ezeket az érzéseket nem viszonzom teljesen – sóhajtott nagyot.

-          Hát nem szereted? – lepődött meg.

-          Nem úgy, ahogy ő engem, és sokkal mérsékeltebb érzéseket táplálok iránta, mondhatjuk úgy is, hogy egy jó barátként tekintek rá, akivel megosztom az ágyam – töprengett.

-          Téged nem úgy ismertelek, hogy csak ezért jöjjön össze egy férfival – rázta a fejét.

-          Tudod, miért lettünk egy pár? – kérdezte apját.

-          Ahogy sejtem, nem fog tetszeni a válasz – sóhajtott nagyot.

-          Jól gondolod, azért hogy bekerülhessen a MIC vezetőségébe, de mint Adam beavatott esze ágába sem volt a cégedhez közel kerülni, csupán engem akart megszerezni, és úgy látom végül sikerrel jár – simogatta meg hasát.

-          Ha közömbös lennél iránta, akkor ő nem foganhatott volna meg – tette a hasára ő is a kezét.

-          Apa te mit éreztél, mikor megtudtad, hogy anya terhes tőled? – váltott témát.

-          Az első alkalommal kicsit elkenődtem, de utána megbékéltem vele, hiszen szeretetre méltó nő volt mindig is, de miután rádöbbentem, hogy szeretem nem volt nálam boldogabb, mikor megtudtam, hogy terhes veletek. A bátyáiddal és a nővéreddel ti voltatok az életem legszebb eseménye.

-          Persze gondolom összehozni sem volt kellemetlen minket – vágta be rossz májúan.

-          Már megint az a szarkasztikus humorod – mosolygott.

-          Ez vagyok én, és valamelyik szülőmtől származnia kell ennek a tulajdonságomnak – vont vállat.

-          Nagyanyádnak voltak ilyen beszólásai.

-          A Mealorie nagyi mindig olyan kimért volt, hogy is volt Mrs. Lane Mealorie a mindig kötelességtudó feleség, akiben soha senki sem talált semmi hibát. Már megbocsáss apa, de nem érzem úgy, hogy bármiben is hasonlítanék rá – ellenkezett.

-          Én nem is rá gondoltam, hanem az Oveans nagyanyádra, Annabell Oveans mindig nagy franc volt. Simán beszólt a szüleimnek is, mikor azok el akarták vetetni anyáddal a babát – emlékezett vissza. – Igen egyszer a legelején felmerült bennük, mikor még nem is látták anyádat.

-          Szép nagyszülők – húzta el a száját.

-          Voltak jó pillanataik is – védte meg szüleit.

Ilyen hangulatban telt a délután, beszélgettek és nevettek, mint apa és lánya. Most a kismamának pont erre volt szüksége, hogy elfelejtessék vele az idős inas halálát. Este befutott Tony is, akit szenvedélyes csókkal üdvözölt menyasszonya, a két báty legnagyobb megrökönyödésére. A vacsora alatt nem történt semmi, mikor a nappaliban kávéjukat, Lane teáját iszogatták adtak hangot ennek.

-          Soha nem hittem volna, hogy így látlak majd titeket – jegyezte meg Colin.

-          Nyugodj meg én sem gondoltam volna soha, hogy ő lesz a férjem és a gyermekem apja, bár még nem is a férjem – jött elő a régi Lane.

-          Na ezt megint hallgathatom egy ideig – sóhajtott Tony.

-          Neked kellek így is – vont vállat a nő.

-          Elvetemült – jegyezte meg Quinn.

-          Na jó nekünk ideje mennünk! – fogta meg Tony menyasszonya kezét.

-          Máris? – kérdezte sajnálkozva Elizabeth.

-          Igen – bólintott Lane, majd egy-egy öleléssel elbúcsúzott szüleitől.

-          Óvatosan haza felé, nehogy bajuk legyen! – intézte Tonynak Michael.

-          Nyugodjon meg, nem lesz semmi bajuk! – biccentett Tony, majd kézen fogva elindultak a bejárati ajtó felé, mikor hirtelen Shane toppant eléjük.

-          Te meg mit akarsz? – tört le jó kedve Lane-nek, mikor meglátta öccse vigyorgó tekintetét.

-          Csak egy kis ajándékot hoztam neked Isabelltől – nyújtott át egy jókora csomagot, miközben szakadatlanul vigyorgott.

-          Rossz érzésem van ezzel kapcsolatban – remegő kezekkel kezdte el kibontani a csomagot.

-          Add ide Laney, majd én! – vette el tőle Tony, és egy határozott mozdulattal letépte a doboz tetejét, és egy fedeles vázaszerűség volt benne.

-          Ez meg mi? – kérdezte apjuk.

-          Ott van alatta a magyarázat – vigyorgott még jobban. Tony kiemelte az edényt, és rengeteg fényképet talált benne, nyomon követve végig Alfred elhamvasztását.

-          Azt hiszem, ezt most neked nem kellene megnézned – tette vissza és tolta el maguk elől.

-          De látni akarom, hogy Isa ilyen gusztustalan tréfát talált ki! – erősködött Lane, és a doboz aljára nyúlt és néhány képet vett ki. Mikor ránézett, azt kívánta, bár ne tette volna, kikerekedtek szemei és aléltan hátra felé kezdett esni, szerencsére Tony még időben elkapta.

-          A fenébe! – szitkozódott Tony.

-          Tedd le ide a kanapéra, drágám te telefonálj orvosért valaki meg hozzon vizet! – adta az utasításokat Michael. A szobalány hamarosan hozott is egy pohár vizet, miközben Tony noszogatta kedvesét, hogy térjen magához.

-          Dr. Connors útban van ide – jött vissza Elizabeth is.

-          Ki? – kérdezte meg Tony.

-          Emlékszel Brian Connors, egy osztályba jártunk – felelte Colin.

-          Ja igen – bólintott Tony.

Tíz hosszú perc után Lane is magához tért, mielőtt az orvos megérkezett volna. Utána egy-két perccel Brian is befutott, aki megállapíthatta, hogy egyelőre mindketten egészségek. Tony megnyugodva hallgatta volt osztálytársa szavait, aki először azt hitte, hogy Isat vizsgálja, és mikor megtudta a Lane az valójában, ugyanúgy reagált mint mindenki más.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.