Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Döntöttem

2009.09.19

-          Jól vagy kincsem? – kérdezte anyja a magához térő nőtől.

-          Azt hiszem, de ezt nehéz megmondani – fogta fejét, ami lüktetett.

-          Akkor szerintem lassan menjünk, pihenésre van szükséged! – segítette fel a kanapéról.

-          Tony? Tony Stagdel? – hitetlenkedett Brian.

-          Igen, miért? – fordult oda.

-          Én azt hittem, hogy utáljátok egymást – nézett elképedve rájuk.

-          Kilenc hónappal ezelőttiig én is azt hittem – mondta kedvtelenül Lane.

-          Na menjünk haza, mielőtt újabb kellemetlen érzés érne! – és felsegítette.

-          Köszönöm a mai délutánt apa – fordult apjához.

-          Máskor is látogass meg nyugodtan kicsikém – ölelte meg.

-          Nos, akkor induljunk – fogta meg vőlegénye kezét, és elindultak.

-          Még egyszer mindent köszönünk. Jó éjt – köszönt el Tony, és elhagyták a Mealorie házat. Szótlanul ültek be Tony autójába, Lane nem volt hajlandó megszólalni, a másik meg nem erőltette a társalgást. Egymáshoz nem szólva szálltak ki a kocsiból, majd mentek be a házba. Lane a lépcső felé vette az irányt, és felment szobájukba, míg Tony testőréhez ment, és közölte a tényt, hogy Isabell megúszta.

-          Ez durva, és tényleg nem tehetünk semmit? – kérdezte.

-          Majd holnap felkeresem Jacket, de nem fűzök hozzá sok reményt – sóhajtott nagyot.

-          Értem, menj és pihenj! – köszönt el.

-          Rendben. Jó éjt – ment menyasszonya után. Lane az ágyon gubbasztott, térdeire támaszködva meredt maga elé. Mikor Tony benyitott felkapta a fejét.

-          Te még fent maradsz? – kérdezte rekedt hangon.

-          Nem, megyek zuhanyozni, és alszok, hosszú volt a mai nap – magyarázta.

-          Jó – tért vissza az előző pozíciójába.

-          Akkor, én elmentem fürödni – ment be a fürdőbe, miután leöltözött beállt a zuhany alá, és folyatta magára a langyos vizet, hogy fáradt izmait megfelelően ellazítsák. – Talán ma egy másik szobában kellene aludnom – elmélkedett. Nem vette észre, de ekkor kinyílt az ajtó és Lane lépett be, megszabadulva ruhái nagy részétől, csupán fehérnemű volt rajta. Ott bent levette azt is, majd belépett vőlegényéhez a zuhany alá. Tony meglepődött, a meztelen test érintésétől.

-          Kérlek maradj velem, és szeress! – ölelte át a férfit.

-          Tudod jól, hogy szeretlek – súgta a fülébe.

-          De most azt szeretném, ha ki is mutatnád. Kérlek, felejtesd el velem Alfred halálát! – lazított az ölelésen, de csak azért, hogy meg tudja csókolni a férfit.

-          Most nem kellene, túlságosan is labilis idegállapotban vagy – figyelmeztette, mikor elváltak ajkaik.

-          Csak a picire vigyázzunk! – kérte Lane, miközben ajkaival a férfi nyakát kezdte el csókolgatni, majd lassan halad annak mellkasa felé, miközben egyik kezét lejjebb csúsztatta, és férfiasságát kezdte ingerelni.

-          Veszélyes játékokat játszol – nyögte Tony, miközben felemelte kedvese fejét, és most ő csókolta meg.

-          De te, majd vigyázol ránk – mosolygott.

-          Rendben, de menjünk vissza a szobába! – azzal elzárta a vizet, és ölébe vette kedvesét, és visszavitte a szobába, és az ágyra helyezte.

-          Azt hiszem kedvesebb lettél számomra, mint egy barát – mondta Lane miközben a férfi csatlakozott hozzá.

-          Nem lett volna egyszerűbb azt mondani, hogy szeretsz? – kezdte el ajkaival kényeztetni a nőt.

-          Nem. Mert az nem tudom, hogy igaz-e – sóhajtott nagyot.

-          Akkor miért akarod, hogy én szeresselek? – állt le a kényeztetéssel.

-          Csak tudtodra akartam hozni, hogy sokkal kedvesebb vagy számomra, mint eddig voltál, csak nem tudom mi ez az érzés – magyarázta.

-          Akkor azt hiszem ezért a vallomásért jutalmat érdemelsz – és folytatta a nő kényeztetését. Az elcsendesedett házban nem lehetett mást hallani, mint a két fiatal nyögéseit, és gyönyörrel teli sikolyait, ordításait.

Mikor elcsendesedtek, egyikük sem tudott aludni. Lane háttal a férfinak bújt hozzá, és gondolkodott, mihez is kezdhetnének, hogyan menjenek tovább a dolgok. Lenyúlt hasához, miközben szent meggyőződése volt, hogy vőlegénye alszik. Egyszer hátrafordult, amire Tony becsukta szemeit, hogy ne bukjon le a nő előtt. Lane figyelte a nyugodt arcot, persze amennyit a holdfényben látott belőle. Békességgel töltötte el, amit látott, és elhatározta, hogy érezni akarja még ez az érzést és boldog akar lenni.

-          Hozzád fogok menni – suttogta a sötétbe, miközben újra elfordult a férfitól. Mikor Tony hallotta, hogy Lane légzése egyenletes lesz, olyan amikor alszik, szorosabban ölelte át.

-          Köszönöm – és apró puszit lehelt a nő vállaira.

Másnap kicsit fáradtan keltek, de nem bánták a tegnap éjszaka után. Tony elment zuhanyozni, miközben Lane lassan tápászkodott ki az ágyból és vette fel köntösét. Miután vőlegénye kijött a fürdőből, ő is bement. Lezuhanyzott, és hajat mosott. Mikor kijött Tony már felöltözött, és őt várta. Szó nélkül odament és szenvedélyes csókot váltottak.

-          Reggelizni még van időd? – kérdezte Lane a csók végén.

-          Azt hiszem – bólintott.

-          Akkor felöltözök és mehetünk – közölte Lane, miközben szekrényéhez lépett, és néhány ruhát vett ki. – Segítenél? – mutatta fel zokniját.

-          Persze – felelte készségesen, és miközben a nő elé guggolt, aki közben az ágyra ült le, és felsegítette rá a kényes ruhadarabot. A többit már egyedül is fel tudta venni, így vőlegénye csak gyönyörködött a látványba.

-          Nos mi éhesek vagyunk! – szólalt meg Lane, miután teljesen felöltözött.

-          Menjünk! – nyitotta az ajtót, és kiléptek a szobából.

-          Ma együtt ebédelünk, és megbeszélhetnénk néhány dolgot, mint például, hogy a baba hol alszik majd és az esküvőnkkel kapcsolatos dolgokat – említette meg Lane.

-          Az egész délutánom szabad – közölte.

-          Az nagyszerű, akkor ebéd után együtt el is tudunk menni vásárolni – mosolygott.

-          Igen – helyeselt. – És a kis trónörökös melyik szobát kapná?

-          Nos, én arra gondoltam, hogy egy ideig lehetne a mi szobánkban, hiszen elég tágas, és a kiságy és a pelenkázó asztal simán elférne ott – vetette fel.

-          Ez igaz – bólintott miközben a lépcsőn sétáltak lefelé.

-          Más kérdés, mi van az újsággal? – jutott eszébe hosszú idő után.

-          Beszéltem Joe-val miután elmentél, még mindig te vagy a tulaj, ő a főszerkesztő, csak nekem küldik a jelentéseket, és pár órával a megjelenés előtt én kapom meg először az újságot.

-          Aha értem, és a LAOM rovattal mi lett? – érdeklődött.

-          Nos, jelenleg az szünetel, valami Sandy akarta betölteni a helyed, de Joe nem engedte – magyarázta.

-          Értem, nos azt hiszem délelőtt oda kellene ellátogatnom – sóhajtott nagyot, miközben helyet foglaltak az asztalnál.

-          Rendben, nos akkor egykor találkozzunk Charlie-nál! – javasolta.

-          Nekem megfelel – bólintott, majd neki kezdtek az étkezésnek. Nem nagyon esett túl sok szó közöttük.

-          Na kicsim én most indulok, akkor egykor találkozunk! – csókolta meg, majd el is ment.

Lane csak nézett utána, nem tudta, hogy mit is tehetne, vagy hogy illendő lenne-e bemenni a laphoz, hiszen egy fél éve felé sem nézett, csak szó nélkül elhagyta a várost. Nagy levegőt vett, és alaposan átgondolva a dolgokat döntött.

-          PHIL! – ordított a testőrért.

-          Igen – sietett oda a férfi.

-          Készülj, ma egyig csakis az én szolgálatomban állsz! – azzal felállt az asztaltól. – Negyed óra múlva indulunk addigra állj ki valamelyik kocsival!

-          Igenis – biccentett, és már ott sem volt. Lane sóhajtott, majd felment a szobájukba, és felvett egy hosszú kabátot, és egy széles kendőt kötött a fejére, hogy eltakarja vörös tincseit. Ezután egy napszemüveget tett fel, és magához vette táskáját. Ezután kiment az udvarra, ahol már Phil várta. Az este esett hó már el volt takarítva a bejárat és a garázs elől.

-          Akkor mehetünk? – fordult a testőr felé.

-          Természetesen – és beszálltak a limuzinba.

-          Miért nem a Minivel megyünk? – kérdezte Lane, miközben lehúzta a falat.

-          Mert én azt nem szeretem vezetni, annál még ez is jobb – paskolta meg a műszerfalat.

-          Úgy veszem észre nem nagyon tetszik benne a manuális váltó – mosolygott Lane.

-          Meg amúgy is azt a kocsit mindenki ismeri a volt munkahelyeden, míg ezt már nem annyira – magyarázta.

-          Csak kicsit feltűnő, hogy Stagdel a rendszám – felelte nyugodtan, amitől pár pillanatra Phil leblokkolt.

-          Haha. Jó vicc volt, már egy pillanatra be is vettem – sóhajtott nagyot.

-          Aranyos volt a képed úgy lesápadva – nevetett Lane.

-          De tudod, mennyire veszélyes volt mindez? – kérte számon.

-          Tudom, nem is lettem volna a helyedben, amit Tonytól és tőlem kaptál volna. Bár Tony elé nem hiszem, hogy odakerültél volna, mivel van annyi eszed, hogy felkösd magad – vélekedett Lane.

-          Azért, nem untam még meg, úgy az életemet.

-          Sose lehet tudni, hogy mikor döntesz úgy. Na mindegy – sóhajtott és inkább a lap dolgozóival való találkozásra készült lelkiekben.

-          Minden rendben? – kérdezte Phil.

-          Persze, csak kicsit ideges vagyok, de mindenképpen túl kell esnem rajta – felelte határozottan.

-          Végig melletted leszek, ha valaki nem úgy viszonyul hozzád, akkor azt rögtön leütöm – mosolygott a tükörbe, amibe Lane kereste a férfi tekintetét.

-          Ajánlom is, na mindegy túl kell esnünk rajta – és ezután a megérkezésig nem is esett túl sok szó köztük. Mikor megérkeztek, Lane meg sem szólalt, csak a liftben, miután Phil nem bírta a csendet.

-          Most pontosan mit tervezel? – érdeklődött.

-          Míg be nem érünk Adens irodájába, addig mindenkinek csak te beszélsz, és ha valaki felismer, és csúnyákat mond nekem, vagy esetleg nekem támad, te megvédesz, vagy szóban vagy tettben – felelte közömbösen.

-          És mi lesz, ha nem ismernek fel, de megkérdezik a neved? – szőrözött.

-          Nos, akkor Mrs. Stagdelnak fogsz szólítani.

-          Értettem – bólintott, és ekkor érkeztek meg. Lane egy szó nélkül kilépett a szerkesztőséghez, ahol nagy feltűnést keltett a megjelenése. Éppen nyitott volna be a főszerkesztő irodába, de Sandy megállította.

-          Hé oda nem mehet csak úgy be! – állta az útját.

-          Mrs. Stagdel óhajtja, hogy értesítsem a férjét? – kérdezte közömbös hangon Phil. Lane csak felemelte a kezét, hogy nem szükséges.

-          MI? – lepődött meg a nő, de nem ismerte fel a vele szemben állót.

-          Ha most megbocsát, de beszélnünk kell a főszerkesztő úrral! – tolta arrébb az akadékoskodó nőt.

-          Menjen csak, mégis megjött Stagdel esze, és nem azt az idegesítő nőt vette feleségül! – lélegzett fel, és el is állt az útból. Miközben belépetek Lane szája megrándult, és egy gúnyos mosoly jelent meg a szája szélén.

-          Jó napot – köszönt a főszerkesztő.

-          Magának is – felelte Lane, miután bezárult az ajtó.

-          Te itt? – sápadt le Adens.

-          Igen, én itt – felelte, miközben leült az egyik fotelba.

-          És mi vett rá, hogy ide gyere? – kérdezte kissé dühösen.

-          Nos miután rájöttem, hogy mégsem olyan jó ötlet férjhez menni, pont aznap délután, mikor itt voltunk, eldöntöttem, hogy elhagyom Tonyt, de a sors közbeszólt – mutatott hasára.

-          És most, így akarsz visszatérni ide? – érdeklődött.

-          Nem, csak tisztázni jöttem a helyzetet, nincs most nekem időm erre, és ahogy magát ismerem maga kezében a legjobb kézben az újság. Gondolom egy fél év múlva, majd én is bekapcsolódok a munkálatokba, de addig is férjhez megyek és megszülöm a gyerekünket – tette a kezét gömbölyödő hasára.

-          Nos ezt azt hiszem, meg tudom érteni – értett egyet.

-          Lenne egy kérdésem, az öcsémnek kellene egy gyakornoki hely – váltott témát.

-          Biztos vagy ebben? – vonta fel szemöldökét.

-          Úgy néz ki, kibékülök a családommal és a fiatalabbik öcsémmel amúgy sem volt olyan rettenetes a viszonyom – vont vállat.

-          Meglátom, mit tehetek, mint tudod én nem nagyon szeretem a gyakornokokat a lapnál – vakarta a fejét.

-          Felhívom – tárcsázott, és odahívta öccsét.

-          Rendben.

-          Amúgy, Sandy milyen munkaerő? – érdeklődött, miközben lehúzta a fejéről a kendőt.

-          Amilyen, eddig is volt – legyintett.

-          Ha még egyszer be mer nekem szólni, akkor sajnálatos módon kénytelen lesz tőle megválni a lap, és akkor mindenki maga főzni, és készíteni a kávéját – morogta.

-          Nyugi! – szólt rá Phil.

-          Nem vetted észre, hogy én maga vagyok a megtestesül nyugalom? – emelte fel a hangját.

-          Én feladtam – sóhajtott Phil.

-          Hé, te inkább menj az öcsémért, és hozd fel ide! – intézte testőrének.

-          Igenis – azzal elhagyta az irodát. Odakint mindenki feszülten várta, hogy megtudják, hogy Lane-e az a nő, aki Mrs. Stagdelnak vallja magát.

-          Nem láttak még fehér embert? – kérdezte Phil.

-          Mondja csak Mr. Stagdel másnak ajándékozta a lapot, miután Lane elhagyta? – kérdezte meg Chuck.

-          Dehogy is, ő volt Lane, tudom furcsa az a pocak, de elhihetik ő az – mutatott szórakozottan az iroda felé.

-          MICSODA! – háborodott fel Sandy.

-          Na ne! – fogta a fejét Phil, miközben az iroda felé nézett.

-          Most azt hiszem nincs sokáig maradásod, az előbbi beszólásod miatt – veregette vállon Mary a felháborodott nőt.

-          Na jó azt hiszem megyek a gyakornokért – sóhajtott Phil, és elhagyta a szerkesztőséget.

-          Lane gyakornokot akar felvenni? – kérdezte Chuck.

-          Biztos tudja, hogy mit csinál – legyintett Mary.

-          Igaz, ő mindig tudja – helyeselt.

Közben az irodában Joe odaadta az éppen aktuális jelentést, és Lane békésen lapozgatta, és olvasgatta. Elégedetten vette tudomásul, hogy semmi nem állt le, csak azért, mert ő elment.

-          Úgy látom jól vélekedtem, mikor azt mondtam, hogy maga érti a dolgát – szólalt meg végül.

-          Örültem volna, ha nem olyan körülmények között hozod tudtomra, de már mindegy Nos mi lesz most? – érdeklődött.

-          Marad minden a régiben, majd néha benézek, de tényleg csak néha, mert ahogy észrevettem a környezetemet, elég kibírhatatlan vagyok terhesen – eresztett meg egy mosolyt. – Nos szeretném, ha elbeszélgetne az öcsémmel, és adnánk neki egy esélyt. Maga dönti el, hogy mit csinál itt, de kérem azért ne süllyedjen le Sandy szintjére!

-          Rendben ez teljesen korrekt. Szerintem kezdetben egy nagyobb rovat szerkesztőjének az asszisztense lesz egyenlőre, ha úgy alakul, és kiderül, hogy olyan tehetséges mint te, akkor diploma nélkül állandóra veszem – vont vállat.

-          Hát ebben nem vagyok biztos, valami olyat említett, hogy a tanára most csapta ki az egyik óráról, és ezért gondoltam arra, hogy visszakerülhetne, ha egy olyan kaliberű laphoz kerülni, mint a HPG – vakarta a fejét.

-          Majd meglátjuk, de ahogy kiveszem a szavaidból még te sem olvastad egy írását sem – világított rá a tényre.

-          Ami azt illeti nem, más nem elretten a pályától – legyintett.

-          Kegyetlen vagy – mosolygott a nőre.

-          Ilyen az élet, és mert az öcsém attól még nem kell mindent tálcán kapnia. Megadom a kezdő löketett, és neki magának kell rájönni a dolog lényegére.

-          Mit nem adtam volna egy ilyen nővérért – ábrándozott Joe.

-          Szerintem, már késő szólni a szüleinek – eresztett meg egy gúnyos mosolyt.

-          Ez igaz, nos akkor mesélj mikor mentél hozzá Stagdelhoz – váltott témát.

-          Nem mentem még hozzá, ha minden igaz egy hónap múlva várható. A családdal úgy tervezzük, hogy kis esküvő lesz, de sokkal nagyobb utó híre lesz, mivel a HPG címlapján akarjuk lehozni, hogy a Mealorie és Stagdel vállalatok végre békét kötnek.

-          Valahogy olyan más a tekinteted, valahogy olyan bánatos – nézte meg jobban a nő arcát.

-          Nos a napokban halt meg egy hozzám nagyon kedves személy, és próbálok vidámnak mutatkozni, és nyugalmat erőltetni magamra, hogy a picinek semmi bántódása ne essen – tette hasára a kezét.

-          Szerencsés kölyök, hogy te leszel az anyja – mondta elismerően.

-          Vicces, nem régiben az apám is ezt mondta – elmélkedett Lane.

-          Akkor kibékülsz velük? – kérdezte óvatosan.

-          Igen, de csak a pici miatt, a szüleim mániája az unoka – sóhajtott nagyot.

-          Úgy látszik magától rendeződik az életed, vicces, hogy a lap előző tulaja azt akarta, hogy te legyél a főszerkesztő, csak nem volt hozzá szilárd családi háttered. Félévente lenyomoztatott, és mindig az volt a fő témája, hogy jársz-e valakivel és mikor szándékozol férjhez menni – mosolygott a nőre.

-          Igen ez valóban vicces, nos akkor már értem, miért akart számtalanszor kitúrni. Remélem akkor megnyugodott, hogy félévig biztos helye van. Szerintem utána is, de legyen olyan jó és ne szívassa az öcsémet, mert annak a szüleim nem nagyon örülnének. Legalább várjon vele addig, míg megszülök!

-          Akkor már nem bánod, ha a torkodnak esik valamelyik családtagod? – jegyezte meg.

-          Valahogy úgy – bólintott, és ebben a percben tért vissza Phil, az ideges Seannal a nyomában.

-          Megjöttünk hát – mondta Phil, miután bezáródott az ajtó.

-          Azt vettük észre. Nos öcsikém elhoztad az eredményeidet? – lett kemény Lane hangja.

-          Persze – kapott észbe, és miközben közelebb lépett testvéréhez, egy vékonyabb mappát nyújtott át.

-          Na lássuk! – nyitotta ki, és lapozgatni kezdte a benne található iratokat, közben a felét átadta Joe-nak.

-          Nos, ezek nem éppen ide való jegyek – jegyezte meg a főszerkesztő.

-          Tisztában vagyok vele, de elég nehéz érvényesülni a bátyám mellett, főleg mikor a tanár lányát olyan csúnyán lealázta, és nem tudom bebizonyítani, hogy nem én voltam – magyarázta zavartan.

-          Igen ez Shane-re vall – bólintott Lane, miközben Sean egyik cikkébe olvasott bele.

-          Ez egész jó, nem értem miért kaptál rá csupán kettest – nyújtotta oda Lane-nek a főszerkesztő.

-          Rowling professzor nem az emberségéről híres – jegyezte meg Sean.

-          Akkor már értem, és ez az Shane gyerek ennek a lányával kezdett ki? – érdeklődött Joe.

-          Hát igen – jött kicsit zavarba.

-          Rendben Laney hajlandó vagyok adni neki egy esélyt a kisöcsédnek – sóhajtott Mr. Adens.

-          Köszönöm – hálálkodott Sean.

-          Szóval három hónap próbaidőt kapsz, de ha közben valami baklövésed lesz, nem várjuk meg a végét, és utána kuncsoroghatsz más lapokhoz – felelte szigorúan.

-          Kire bízza? – kérdezte Lane.

-          Chuck-ra gondoltam.

-          Nos tőle tényleg sokat tanulhat – helyeselt, majd órájára pillantott.

-          Van még valami? – kérdezte Joe.

-          Szerintem egyelőre nincs – rázta a fejét. – Csupán még Chuckkal beszéljük meg a dolgot! – javasolta.

-          Ez nem egy utolsó ötlet – adott igazat.

-          Na akkor ideje megmutatnom magam a volt munkatársaimnak, hogy Sandy ne terjesszen rólam semmi olyat, hogy meghaltam vagy, hogy lapátra kerültem – sóhajtott nagyot, és kilépett az irodából.

-          Nézzétek, visszatért a tékozló tulaj – jegyezte meg Sandy.

-          Még egy ilyen és kereshetsz új kávéfőző állást – felelte komoran Lane, miközben Chuck felé lépkedett.

-          Kímélj meg minket, egy új embernek nehéz lenne megtanítani, a kávéfőző gép használatát – mosolygott barátjára elégedetten Chuck.

-          Majd veszünk fel helyette egy pincér végzettségű szerényebb lányt – legyintett, miközben megölelte a férfit.

-          Jó, újra látni téged – viszonozta az ölelést.

-          Téged is. Hagyjuk most ezt, mert most egy oltári nagy szívességet kell kérnem tőled – bontakozott ki az ölelésből.

-          És mi lenne az? – lett kíváncsi.

-          Nagyon haragudnál rám, ha a nyakadba sóznék egy gyakornokot? – kérdezte félve.

-          De itt mi a lapnál nem alkalmazunk gyakornokokat, igaz már nem is nagyon jelentkeznek, csak a legambiciózusabbak, de a főnök őket is elutasítja – ellenkezett.

-          Tudom, de ez kicsit más helyzet – kezdte el.

-          Ja tényleg, te vagy a tulaj – eszmélt rá.

-          Nos, akkor ki lenne az a szerencsétlen, de tudod nagyon jónak kell lennie, ha már te ajánlottad – figyelmeztette.

-          Nos van néhány hasonló génünk, másról nem igazán tudok. Na szóval ez itt Sean, aki három hónapra az asszisztensed, meg minden. Ha ezalatt a próba idő alatt valami bakit csinál neki kampec – vázolta a helyzetet.

-          Valami rokonod? – furcsállta a dolgot.

-          Igen a fiatalabbik öcsém, ja és a másik is pont ugyan így néz ki, annyi különbség van köztük, hogy Sean nem rágja a körmét. Na jó nekem mennem kell, mert Tony utálja, ha megvárakoztatom – ölelte meg még egyszer Chuckot.

-          Hé Laney, engem nem is üdvözölsz? – hallotta a sértődött hangot oldalról.

-          Dehogynem, szia Mary – fordult mosolyogva a nő felé, és megölelték egymást.

-          Mikor meséled el, hogy mi minden történt veled az elmúlt fél évben? – kíváncsiskodott.

-          Holnap délután munkaidő után megfelel? – kérdezte gondolkozón.

-          Meg – felelte a nő helyet Chuck.

-          Rendben, a kedvenc cukrászdánkban fél hatkor – mosolygott rájuk, majd intett testőrének, hogy mennek. – További kellemes napot – azzal Phil kíséretében elhagyta a szerkesztőséget. A testőr elvitte Charlie éttermébe, ahol már Tony várta.

-          Szia – köszöntötte csókkal a nőt.

-          Szia. Tényleg nem nagyon bírod a hiányomat – jegyezte meg mosolyogva.

-          Ezt nagyon is jól látod – csókolta meg még egyszer.

-          Na ezt hagyjuk estére, mert rengeteg megbeszélni valónk van és a kis utódunk is éhes már – tolta el magától a férfit.

-          Na jó, akkor hol kezdjük? – engedett.

-          Mondjuk ott, hogy akkor beleegyezel, hogy körülbelül egy évig a pici a szobánkban aludjon? – kérdezte Lane.

-          Ha te ezt akarod, felőlem oké, de kialakíthatnánk neki egy saját szobát inkább – javasolta Tony.

-          Egy pici babához az éjszaka folyamán többször fel kell kelni, szabályos időközönként eszik, és tudod milyen jó alvó vagyok – jegyezte meg.

-          Na jó, amíg át nem alussza az éjszakát – egyezett bele.

-          Rendben – bólintott.

-          Akkor elnézzünk ma ilyen bababutikokba? – váltott témát.

-          Persze, csak ennem kell, mert a fiad vagy a lányod már nagyon enni akar – nézte mohón az étlapot.

-          Én azt hittem, hogy amíg meg nem születik addig csak a tiéd – mosolygott a nőre.

-          Mivel most a méhfalamat focinak és bokszzsáknak nézi, ezért most a te gyereked – felelte Lane.

-          De jó már nekem – mosolygott kissé keserűen.

Miután megebédeltek kettesben végig járták az összes olyan előkelő üzletet, ahol gyermekneveléssel kapcsolatos dolgokat árultak. Megvették a kiságyat, a pelenkázó asztalt és még azokat a dolgokat, amit feltétlenül fontosnak tartottak. Megbeszélték az üzletekben, hogy hova és mikor szállítanak ki.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.