Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy nap kettesben

2009.09.19
 

- Szemét vagy, tudod? – morgott, mikor Tony abbahagyta a csókot.

- Mintha te nem – engedte el.

- Na végre, neked nem kell menni munkába? – kérdezte ártatlanul

- Délelőtt van egy megbeszélésem, de utána teljes mértékben a tiéd vagyok. Nem kísérsz el az irodába?

- Nem én most tényleg aludni akarok – ellenkezett.

- Rendben pihenj pár órát, és mikor végzek felhívlak, hogy mikor és hol találkozunk – adott egy futó csókot a nő szájára.

- És ha nem veszem fel, és nem nyitom ki az ajtót akkor mi a jó eget csinálsz? – érdeklődött.

- Nyugalom kicsim, megvannak a magam módszerei, nem kell féltened! – felelte halálos nyugalommal, és megsimogatta az arcát.

- Menj a francba, te szemét – kevert le neki egy nagy pofont. Ezzel csak felhergelte Tonyt, aki hevesen meg akarta csókolni, de még egy pofon lett a vége.

- Azt hiszem büntetésből nem alszol ma – ragadta meg a karját, és húzta maga után ki a lakásból.

- Nehogy azt hidd, hogy ezt te döntöd el! Eressz már el! – nem hagyta magát. Tony hirtelen szembe fordította a nőt, és szorosan ölelte magához. Arcuk pár centire volt egymástól, szinte érezni lehetett a feszültséget a levegőben. Mindketten vártak, hogy melyikük törik össze a másik iránt érzett vágytól. Hosszú percekig álltak így, míg Lane fel nem eszmélt, és bontakozott ki az ölelő karok közül. Tony ekkor bepánikolt, és ismét elkapta, de most meg is csókolta.

- Legyünk együtt a mai nap! – kérte, miután szétváltak.

- Na jó, de akkor megcsináljuk ma a riportot, hogy leszálljon rólam a főnök, mert ha nem, akkor nagyon nagy bajban leszel – fenyegetőzött.

- Rendben – ölelte magához hálásan.

- Akkor mit is terveztél mára, vagy hogy gondoltad el a mai napot? – fejtette le ma már sokadszorra Tony karját magáról.

- Most elmegyünk hozzám, átöltözöm, tárgyalok az ügyfelemmel, majd megebédelünk – sorolta.

- Ez eddig elég sovány, még valami – maradt hűvös a hangja.

- Ebéd után állatkert, séta a közeli parkban. Nálam megvacsorázunk, és ott majd közlöd a döntésed – mondta a további programot.

- Érdekesen hangzik – felelte unottan, és felvette sokzsebes mellényét.

- Szólj, ha mehetünk! – nézett szét további cuccai után.

- Felőlem mehetünk – és felhúzta sportcipőjét, és összefogta a haját.

- Bocs elfelejtettem, hogy nem vagy olyan, mint a többi nő – szabadkozott.

- Milyen a többi nő? – kérdezte vészjóslóan.

- Nem kell órákat várni rád, hogy elkészülj – válaszolta.

- Igen ilyenkor szokták rám mondani a társaim, hogy igénytelen vagyok, főleg mikor így öltözöm fel – mutatott végig magán.

- Szerintem meg így vagy tökéletes, bár nem mondom, hogy nem állt jól az a ruha múltkor, de nem nagyon tudlak máshogy elképzelni – próbált hatni rá.

- Úgy veszem észre, ma este is a lábam közé akarsz furakodni – jegyezte meg rosszmájúan.

- Én ezt sohasem tagadtam – vigyorgott, majd ő is felvette kabátját és cipőjét – Csak tőled függ, hogy ma is ott lehetek-e vagy sem.

- Persze – felelte fáradtan. – Amúgy melyikünk kocsijával megyünk?

- Az enyémmel – kapott az alkalmon.

- Jó, de akkor vacsora után haza hozol, és nem alszol nálam! – figyelmeztette.

- Szívtelen vagy – durcázott.

- Ilyen az élet, beismerem az vagyok – tárta szét a karját, és nyitotta a bejárati ajtót, majd ellenőrizte, hogy a zsebeiben vannak-e a fontosabb dolgai.

- Legalább őszinte vagy, és ezt imádom benned – csókolta meg utoljára, majd kiment a lakásból. Lane követte, és becsukta az ajtót. Egymás mellett sétálva indultak el, ahogy haladtak, Tony megfogta a nő kezét, ahogy a szerelmes párok szokták.

- Ez kissé túlzás – próbált enyhén szabadulni a férfi erős markából. Balszerencséjére összetalálkoztak pletykás szomszédjával, Martha Jakobival.

- Jó reggelt – köszönt rájuk az asszony. Tonynak nagy önuralmat kellett tanúsítania, mivel alig állta meg, hogy ne nevesse el magát a nő láttán. Szőke volt, hatalmas szemüvege, arcán egy centiméteres smink. Kis kutyáját tartva a karján közeledett feléjük.

- Jó reggel. – köszönt vissza Lane, akit nem boldogított ennyire a nő felbukkanása.

- Jó reggelt – biccentett Tony, arca vörös volt az elfojtott nevetéstől.

- Valami baj van fiatal ember? – kérdezte érdeklődve.

- Semmi, igazán semmi – próbált lehiggadni.

- Biztos belázasodtál, kellett neked pizsama nélkül aludni – korholta Lane, miközben megfogta a férfi homlokát. Martha ekkor vette észre, hogy a másik kettő fogja egymás kezét.

- Na lám csak Laney, végre van udvarlód – jegyezte meg.

- Már jegyesek vagyunk – lett teljesen jól Tony.

- Igazán, megmutatod a gyűrűt? – kérdezte mohón. Lane a bal kezére pillantott, és ekkor jutott eszébe, hogy tegnap előtt mit is csinált vele.

- Ma reggel mosogatás közben levettem, és elfelejtettem visszavenni. Tudja még elég szokatlan, főleg nekem, aki egyáltalán nem szokott gyűrűt hordani – füllentett.

- Majd belejössz. Még úgy sem járunk messze a lakásodtól megmutatnád? – erősködött.

- Nem, mert éppen sietnünk kell – hazudott tovább.

- Tényleg nagyon kíváncsi vagyok rá – erősködött.

- Kedvesem add ide a kulcsod, visszaszaladok érte – ajánlotta Tony.

- Nem szükséges, hiszen miattad sietünk – szorította meg a férfi kezét.

- Ne aggódj, ennyi belefér! – fordította maga felé, és egy futó csókot adott a szájára.

- Na jó, de ha nem találod, akkor nem kell túlzásba vinni, mert nem akarok elkésni – felelte fejét fogva.

- Lane igazán jóképű vőlegényed van – súgta oda neki az asszony, mikor már Tony odébb járt.

- Ez igaz – mosolygott. Közben Tony kinyitotta a lakást belépett, majd zsebéből előhúzta a gyűrűt, amit négy nap alatt harmadjára fog az ujjára húzni. „Na mindegy” – gondolta magában, és megfordult, kiment a lakásból, visszacsukta, majd visszatért a két nőhöz.

- Itt is vagyok – jelentette ki vidáman.

- Mi az, megtaláltad? – lepődött meg Lane.

- Persze, ott volt ahol mondtad – mutatta fel az ékszert.

- Nagyszerű – sóhajtott nagyot, majd elvette, és a tenyerében tartva a szomszédja felé mutatta.

- Ezt nem így kell, húzd fel az ujjadra, onnan szép igazán – kotyogott bele a dolgokba.

- Legyen – húzta fel már sokadjára ezen a héten.

- Ez gyönyörű, gondolom valami családi örökség – tartotta fel őket.

- Nem, a múlt héten vettem – ellenkezett volna Tony, de Lane nem hagyta.

- Bocsásson meg Martha most már igazán mennünk kell, mert Tony lekési a tárgyalását – húzta onnan a férfit.

- Örültem, hogy találkoztunk – integetett.

- Én is – kiáltotta Tony, majd amilyen gyorsan csak lehetett elhagyták a házat.

- Ne hozz legközelebb ilyen helyzetbe, mert akkor olyat teszek, amit magam is megbánok – fenyegetőzött.

- Tudom, de nem akartam, hogy egy ribancnak tituláljon, akinél férfi alszik. Ha a vőlegényed az, akkor kevésbé vesznek a szájukra – védekezett.

- Ennél a nőnél mindegy – legyintett. Ahogy megegyeztek Tony autójával mentek, először a villához, majd mikor a férfi elkészült az irodájába.

- Hol szeretnél majd ebédelni? – kacsintott rá.

- Még nem tudom, nem rég ettem, úgyhogy még éhes sem vagyok – vont vállat.

- Attól még elgondolhatnád, hogy hol ennél – ellenkezett, miközben liftbe szálltak.

- Ez mindig a hangulatomtól függ, és attól, hogy éppen mit kívánok meg – magyarázta.

- Értem – sóhajtott nagyot. Mikor megérkeztek az irodájához, a titkárnő rögtön eléjük ugrott.

- Jó reggelt. Mr. Larkin már megérkezett – közölte.

- Jó reggelt. Köszönöm. Megkínáltad valamivel? – bólintott Tony.

- Igen, és vittem is már neki egy kávét – felelte büszkén.

- Rendben akkor hozhatsz még kettőt – adta ki szárazon az utasítást, és ők ketten, pedig bementek Tony irodájába.

- Végre, hogy megérkeztél te világ lustája! – fogadta kitörő örömmel Tonyt egy velük egyidős férfi.

- Bocs, csak kicsit későn keltem – szabadkozott, mikor kezet fogtak.

- Ő ki? – mutatott a nőre.

- Bár azt mondhatnám, hogy én is elfelejtettelek téged – felelte flegmán Lane.

- Na ne – csak ennyit tudott kinyögni.

- Ne álljunk itt! Üljetek le! – mutatott az íróasztallal szembeni két fotelre.

- Ha nagyon muszáj – sóhajtott nagyot Lane.

- Haver igazán elmondhatnád, hogy ő mit keres itt? – ült le a másik is.

- Nos Andrew azt hiszem, hogy ideje bemutatnom a menyasszonyomat – foglalt helyet.

- Te megőrültél – bukott ki belőle a véleménye.

- Végre valakivel egy véleményen vagyok – szólt közbe Lane.

- Nem a tesóját akartad véletlenül elvenni?

- Ne emlegesd nekem, hogy valaha jóban voltam azzal a némberrel! – keményedett meg a hangja.

- Figyelj ez a nő őrült, igénytelen, szemét és, és … - próbált több negatív jelzőt találni, sikertelenül.

- A kegyetlent, a szadistát, a trehányt, a rendetlent, a morbid humorút kihagytad – segített neki Lane.

- Önkritikája az legalább van – ismerte el.

- Na nem azért vagytok itt, hogy engem kitárgyaljatok – kezdte megelégelni a dolgot.

- Az is igaz. Nos akkor kezdjünk bele! – kapott az alkalmon Andrew. Ezután egy órás unalmas üzleti megbeszélés követett, amire Lane nem igazán figyelt, de nem is akart. Mikor véget ért a megbeszélés, megkönnyebbülve sóhajtott fel.

- Mi volt ez? – kérdezte kedvesen Tony.

- Fáradt vagyok, és belegondoltam, hogy még ma munka van. Tudod megígérted, hogy ma megkapom az interjúmat – figyelmeztette.

- Miről van szó? – kérdezte a semmit sem értő Andrew.

- A hülye haveroddal kell csinálnom egy interjút a HPG-nek – mutatott vőlegényére.

- Tényleg, ha már itt tartunk. Meg tudnád adni LAOM számát? – lett sokkal kedvesebb, Tony csak nevetett.

- Nem adom meg, mert nem csípi a burádat – felelte keményen.

- Soha nem is találkoztam vele, csak a cikkeit olvasom. Plusz a fórumára írok rendszeresen – ellenkezett.

- Ebből a három dologból egy dolog téves csupán, amiben biztos vagyok – piszkálta körmeit.

- Ne képzeld magad olyan okosnak! De ha már itt tartunk, melyikről gondolod, hogy biztos nem igaz? – állta a kérdést.

- Hogy soha az életben nem találkoztál vele.

- Pedig elhiheted. De ha ennyire okos vagy, akkor mond el szépen mikor találkozhattam vele!

- Ott ül melletted – leplezte le Tony.

- Nem – sápadt le.

- De igen, akkor bemutatkoznék. Szóval a teljes nevem Lane Annabell Oveans Mealorie. A kezdőbetűk összeolvasásából kapod, hogy LAOM – felelte gúnyosan.

- Nos, ha már így ezt megbeszéltük kéred a gépem? – fordult a nőhöz Tony.

- Mit hittél, hogy megjegyzem, vagy kézzel írom, esetleg magnót használok? – állt fel a helyéről.

- Szívesen maradnék, de nekem mennem kell – mondta őszintén Andrew, mikor észre vette, hogy hány óra van.

- Szia – köszönt el Lane.

- Szia – fogtak kezet Tonyval.

- Amúgy mikor fog megjelenni a cikk? – fordult a nő felé.

- Szerintem a következő számban, de minden a hülye haverodtól függ – mutatott a másik férfira.

- És te még el akarnád venni? – szidta meg.

- Ez van, elkapott – vigyorgott, majd visszahuppant a székébe. – Bocs, de nem kísérlek ki – intett barátjának.

- Rendben, még egy utolsó jó tanács. Vigyázz ezzel a nővel! – mutatott Lane-re.

- Nagy fiú már, tud vigyázni magára, meg amúgy is ő erőlteti ezt az egész házasság dolgot, nem én akarom – dühöngött Lane.

- Akkor én mentem – hagyta el az irodát.

- Átadnád a széked? – kérdezte, mikor ketten maradtak.

- Nem igazán áll szándékomban – fordult el oldalra.

- Értem mire gondolsz, de ez nem lenne valami kényelmes – mosolygott, miközben szembe állt vele.

- Viszont bele kell menned, ha el akarod készíteni a cikkedet.

- Ám legyen, ezért ne csodálkozz, ha a nemleges válasz felé hajlok inkább – húzódott gonosz mosolyra a nő szája.

- Azt hiszem vállalom a kockázatot – vigyorgott.

- Mivel még nem szándékozom megválni az állásomtól, hajlandó vagyok beleegyezni – lépett oda a férfihez, és leült az ölébe, majd a számítógép felé fordult.

- Akkor miről akarsz írni, azon kívül, hogy rólam fog szólni – érdeklődött, miközben átölelte a nő derekát.

- Az majd jön menet közben. Igazság szerint ez nem az én asztalom, úgyhogy ez nem lesz a megszokott minőség – legyintett.

- Ez nem helyes – csókolt bele a nyakába.

- Az sem, amit te művelsz – próbált húzódni, sikertelenül.

- Munkára, minél hamarabb végzünk, annál hamarább leszünk szabadok a nap további részére nézve.

- Nem egy utolsó érv. Na akkor mióta vagy a cég vezetője, hogyan kezdted? Örökség vagy felküzdötted magad? – jöttek a javaslatok.

- Miután leérettségiztem egy cégnél vállaltam állást, ami mellett végeztem az egyetemet. A cég nevét nem árulom el, szóval itt küzdöttem magam feljebb és feljebb. A tulajdonos nem volt éppen a leggerincesebb ember, de alig két év alatt a jobb kezévé nőttem ki magam. Nos én intéztem mindent, és sok kapcsolatot építettem ki a következő három évben – kezdett bele a mesélésbe. Közben Lane szorgalmasan gépelte a mondani való lényegét.

- Gondolom azért apádék is segítettek – szólt közbe.

- Nem a szüleim nagyon szegények voltak, abban az időben – lett kemény a hangja.

- Akkor, hogy járhattál olyan elit gimnáziumba? – fordult felé, ahogy csak tudott.

- Egy ösztöndíjat kaptam, szerintem emlékszel, hogy nem ott kezdtem, és amúgy is kollégista voltam, így soha senki nem találkozott a szüleimmel.

- Értem bocsánat – fordult vissza a billentyűzethez. – Folytasd, hogy volt tovább?

- Nem igazán tetszett az a helyzet, ezért az első kínálkozó alkalommal Andrew barátommal együtt létrehoztunk először egy árnyék vállalatot, amit az akkori főnököm a sikkasztási ügyleteihez akart felhasználni, de elszámolta magát, és fokozatosan kivásároltuk a jól üzemelő cégét. Persze mikor észrevette nem volt valami boldog, de mivel minden papíron szabályos volt, és rengeteg dokumentum állt rendelkezésre azzal kapcsolatban, hogy mennyivel rövidítette meg az államháztartást, befogta a száját. Egy tekintélyes összeg után békén hagyott minket. Ezután összeszedtük az üzleti kapcsolatainkat, és beindítottuk a vállalatot. Persze az apád is sokat segített, miután látta, hogy milyen jól haladok. Azt akarta, hogy vegyem el Isabellt, ebben egy ideig én is benne voltam az említett eseményig, de utána történ az az eset, és rá sem bírtam nézni. Persze ezután elvesztettem a MIC támogatását, de lelkileg megkönnyebbültem, és rájöttem, hogy valójában soha nem szerettem szerelemmel a nővéred – ölelte még jobban magához.

- Ennyi elég is az élettörténetedből, most jöjjön a cég! – váltott témát.

- Rendben – sóhajtott nagyot, és válaszolt a további kérdésekre. Közben Lane sebesen gépelte Tony szavait.

- Na ez kész. Majd ebből összeszerkesztem a cikket, meg segítséget kérek az egyik munkatársamtól. Nem tudom te, hogy vagy vele, de én éhes vagyok – tornáztatta meg ujjait.

- A gondolataimban olvasol – fordult ki a székkel. Lane felállt az öléből. Mindkettőjük lába elzsibbadt a kényelmetlen üléstől.

- Ott nem tartunk, mert akkor azt is ki tudnám olvasni, hogy miért állítod azt, hogy szeretsz, és miért akarsz ennyire feleségül venni a bosszún kívül – masszírozta térdeit.

- Valóban beléd szerettem – húzta közel magához, és csókolta meg.

- Jó, ha ragaszkodsz hozzá, de én már tényleg éhes vagyok, úgyhogy legyél szíves elengedni, hogy ebédelhessünk. – igyekezett minél jobban kibontakozni az ölelésből.

- Mit ennél? – érdeklődött.

- Lepj meg, a tegnapi kajánkat amúgy is én álltam. – mosolygott.

- Rendben, mit szólsz a park melletti vendéglőhöz? – vette fel a telefont.

- Jó – bólintott.

- Akkor én telefonálok, hogy van-e hely – tárcsázott. – Szia Charlie, Tony vagyok. Két személyre kellene egy asztal mára – mondta a telefonba. – Rendben, akkor hamarosan ott leszünk – tette le.

- Gyors volt ez az asztalfoglalás – mosolygott kissé gúnyosan.

- Régi haver, emlékszel a suli gondnok fiára? – vette le zakóját, és nyakkendőjét.

- Azt hiszem, eléggé elkerült, főleg azután, hogy Bella rendesen megszívatta, majd megalázta az egész suli előtt. – gondolkozott el.

- Úgy gondolom azóta már megbocsátott, vagy próbálja elfelejtetni az incidenst – bújt ki nadrágjából, és egy szűk farmert vett ki az egyik szekrényből. Rövid ujjú ingén kigombolta a felső két gombot, farzsebébe tette a tárcáját és mobilját. Íróasztala egyik fiókjából egy sportos napszemüveget vett elő, és fejére tette egyelőre.

- Leveted a sikeres vállalatvezető álcáját? – csipkelődött.

- Ha tényleg állatkertbe megyünk ma, akkor nem állíthatok be öltönyben és aktatáskával – tárta szét a karját.

- Ebben igazad van – adott apró puszi a férfi arcára, miután az felhúzta a cipőjét.

- Ideje indulnunk, nehogy éhen halj nekem – csókolta meg futólag.

- Jó érv – fogták meg egymás kezét, és hagyták el az irodát. Liftbe szálltak, de az utolsó pillanatban Lane megállította, és kiráncigálta onnan a férfit. – Menjünk inkább a lépcsőn! – húzta a lépcsőház felé.

- Tudod te, hogy hányadikon vagyunk? Kész mazochizmus. – ellenkezett.

- Állítólag el akarsz venni feleségül, ez felér egy önkínzással, úgyhogy ne hisztizz! – nem fogadott el semmi érvet.

- Felőlem, de akkor sem fogsz eltántorítani! – rántotta maga felé, és ölelte át.

- Ajánlok egy alkut, ha a nap végén is így fogsz vélekedni, akkor hajlandó vagyok megpróbálni a reggel említett három hónapot! – nézett rá kihívóan.

- Egy pár lépcső nem fog eltántorítani – csókolta meg szenvedélyesen, nem törődve a nézőközönséggel, akik meglepődtek főnökük viselkedésén. Miután megszakadt a csók megindultak a lépcsőház felé, és a több tíz emeletnyit lépcsőztek lefelé, a végére teljesen beleszédültek, de közben bolondoztak, fogócskáztak, és sokat nevettek.

- Most már sokkal éhesebb vagyok – vigyorgott lihegve az autónál Tony.

- Szerintem ezzel nincs semmi baj – ült be, miután Tony kikapcsolta a riasztót. Már lépett volna, hogy kinyissa a nő előtt az ajtót, de Lane ezt nem fogadta el.

- Mi a baj? – ijedt meg, mikor beszállt mellé.

- Semmi, csak miután otthagytam a családot, nem engedem senkinek, hogy nyitogassa előttem a kocsiajtókat – magyarázta.

- Értem, sajnálom, de nem tudhattam – mentegetőzött.

- Nem történt semmi – legyintett.

 

Ezután Tony indított. Megint ugyanabban a kis vendéglőben ebédeltek, ahol két nappal ezelőtt. Egész jó hangulatban telt az ebéd, Charlie a tulaj is tiszteletét tette náluk. Először megijedt, hogy Isabellt látja, de a nő közvetlen stílusából rájött, hogy téved.

- Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó fej vagy – mondta a nőnek.

- Minden családban előfordulhat – nevetett, miközben már a cappucinoját kortyolgatta.

- Hogyhogy szóba álltok egymással, hiszen nem igazán kedveltétek egymást? – kérdezett rá.

- Részemről az csak színjátszás volt – felelte Tony.

- Ellenben velem, aki őszinte volt már akkor is. Jelenleg egy munka hozott össze minket, és mivel már nem vagyunk abban a közegben, próbáljuk megismerni a másik igazi valóját. Eddig persze nem tapasztaltam semmi eltérést – gonoszkodott Lane.

- Tegnap este nem ezt mondtad – pirított rá.

- Hé te jobb ha hallgatsz, mert még pár gonosz dolgot is beleírok a cikkbe! – fenyegetőzött.

- Melyik újságnak írsz? – váltott témát Charlie.

- A HPG-nek.

- Ez tiszta komoly, és milyen kapcsolatban állsz LAOM-mal? – lett izgatott.

- Itt ülök veled szemben – mosolygott.

- Mi? – esett le az álla.

- Én vagyok LAOM.

- Te piszok mázlista – veregette hátba haverját, éppen kérdezett volna még valamit, mikor megcsörrent a telefonja. Kivette a zsebéből, hogy megnézze, hogy ki hívja. – Bocs gyerekek, még szívesen dumálnék, de mennem kell – állt fel.

- Menj csak, nekünk is még programunk van mára – fogott kezet vele Tony.

- Lane öröm volt látni, ugorj be máskor is. Na sziasztok – és telefonálva elment.

- Akkor merre? – kérdezte Lane.

- Az állatkertbe – fogta meg a kezét.

- Rendben – bólintott rá, és elhagyták az éttermet.

 

Péntek lévén nyüzsögtek az állatparkban a családok rengeteg kisgyerekkel. Lane ahogy végig nézett rajtuk, felébredt benne a saját család iránti vágy. Ahogy haladtak ketrectől ketrecig ezen gondolkodott, és hirtelen ötlettől vezérelve megfogta Tony kezét, mintha hivatalossá tenné, hogy ők egy pár. A férfit kissé hirtelen érte a dolog, nem gondolta, hogy ma már közeledni fog hozzá. Megnyugodott, és úgy érezte, hogy sínen van. Késő délután jöttek ki a vadasparkból, ahol kellemesen elfáradtak.

- Nincs kedved meghívni egy kávéra és egy jó nagy szelet sütire? – kérdezte Lane, miközben kiléptek a park kapuján.

- Mit gondolsz, legyen? – kötekedett.

- Én azt gondolom, hogy egy kávézóban jól el lehetne beszélgetni, és győzködni egyes embereket valamilyen három próbahónapról – igyekezett minél jobban húzni a szavakat.

- A fene, nagyon jól tudsz érvelni – húzta maga után.

- Na ugye – nevetett Lane.

- Nos sikerült döntened? – kérdezte egy kis hangulatos kávézó teraszán, miután kihozták a rendeléseiket.

- Azt hiszem, bár lehet kissé elhamarkodtam – sóhajtott nagyot.

- És mire jutottál? – belül majd’ szétvetette az izgalom, bár nyugodt arcot erőltetett magára.

- Belemegyek, ebbe a három hónapos együttélésbe – mondta ki egy nagy sóhaj kíséretében.

- Köszönöm – fogta meg a kezét.

- Egy valamit tisztázni szeretnék még így hamarjában – komorult el. – Kezdetben külön szobát szeretnék, mert még nekem előbb meg kell barátkoznom ezzel a döntésemmel.

- Ez azt hiszem, ez teljesen érthető – árnyékolta be kicsit az örömét.

- És egy valamit még kérnék. Légy szíves ne erőltess semmit, mert ez a három hónap el fog dönteni mindent a közel jövőben köztünk, és hogy alakul az üzlet – ez az utolsó mondat Tony szívéig hatolt. Fájt, hogy még mindig nem a szívére hallgat a nő, de már ez is eredmény. Végül is belegondolva, rövid idő alatt érte el ezt is.

- Legyen, ahogy akarod. És mit csinálnál még ma? – próbált vidámságot erőltetni rá.

- Hazamennék és aludnék – nyújtózott ki. – EGYEDÜL!

- Értem – hajtotta le a fejét. – Akkor azt hiszem itt az ideje, hogy visszavigyelek a lakásodra – vette elő pénztárcáját, és egy közepes címletű papírpénzt dobott az asztalra.

- Köszönöm – bólintott és felálltak, majd Tony autója felé vették az irányt. A pincérnő utánuk akart szaladni, de mikor meglátta a pénzt az asztalon, egy boldog mosollyal leszedte utánuk azt. Miután elindultak vissza a belvárosba nem szóltak egymáshoz, Lane tudta, hogy Tony nem helyesli, amit most kért tőle, mert többet gondolt mára. Furcsa volt, de úgy érezte, nem akarja bántani.

- Megérkeztünk – parkolt le Tony.

- Köszönöm a mai napot összességében jó volt. Majd holnap átpakolok hozzád egy adag cuccot, és még megbeszélünk néhány dolgot az üzlettel kapcsolatban – majd egy apró puszi után kiszállt, és otthagyta a férfit, aki üres tekintettel meredt utána.

 

Lane igyekezett nem visszanézni, valahogy nem akart találkozni a másik csalódott tekintetével. Alapjába véve kellemes volt a mai nap, de össze volt zavarodva érzelmileg, tisztáznia kellett, hogy mit is csinál pontosan. Mikor beért a lakásába gyorsan visszacsukta az ajtót, és háttal nekidőlve lecsúszott a földre. Hirtelen villámcsapásként érte a felismerés, hogy megígérte gimnáziumi ellenségének, hogy hozzáköltözik és még a felesége is lesz.

- Normális vagyok én? – kérdezte maga elé meredve. Még egy órán keresztül ült ebben a helyzetben, mikor újra megszólalt. – Nem úgy tűnik.

 

Tony, eközben gépies mozdulatokkal mozogva hazament. Csalódott, hogy a mai nap ilyen hamar véget ért, már akkor hiányzott neki Lane közelsége, mikor eltűnt a társasház ajtajában. Legszívesebben utána ment volna, de tudta, hogy nem szabad. Megígérte, hogy türelmes lesz, és tiszteletben tartja a kéréseit.

Este mindketten magányosan üldögéltek saját otthonukban a kanapén, és a másikra gondoltak. Lane-t még mindig kétségek gyötörték, de most nem gondolhatja meg magát, mert egyszer már megígérte, és igyekezett mindig betartani a szavát. Nagyot sóhajtva elővett egy nagy utazótáskát, és elkezdte belepakolni ruháit. Állatkáira nézett, nem tudta, őket hogyan szállítsa. Eszébe jutott, hogy ha három hónapig nem lesz távol, ezért kellene szólni a házmesternek. Lesétált a lakásához, kopogott, és miután ajtót nyitottak neki, beszámolt a fejleményekről: miszerint három hónapra elutazik maximum, majd jön egy ismerőse rendszeresen etetni az állatait, vagy magával viszi ez még nem tisztázódott. Majd visszatért lakásába, és befejezte a pakolást.

Másnap korán kelt, már hajnali háromkor kivitte az utazótáskáját a kocsijába. Ezután visszatért a lakásába, és visszadőlt az ágyba. Elszenderedett, de nem bánta. Rendes időben ébred, miután letudta a reggeli tisztálkodást és öltözködést megreggelizett. Mindezek után megfogta hatalmas bőröndjét, és elhagyta a lakást. Pechére nem sikerült elkerülnie Mrs. Jacobit.

- Jó reggelt Laney – köszönt a nőre.

- Jó reggelt Martha – erőltetett mosolyt az arcára.

- Hova, hova? – kérdezte negédesen.

- Külföldi tudósítást kaptam feladatomul – füllentette.

- Á az a fránya munka. És mit szól ehhez a kedves vőlegényed? – kérdezte élesen.

- Semmit, mivel még csak a vőlegényem és nem a férjem, ehhez még nincs igazán beleszólása. Én szeretem a munkámat, és az ő kedvéért nem fogok lemondani róla – emelte fel egy kicsit a hangját.

- Nem kell leharapni a fejem, de tudod, amíg nem vagy itthon egy másik nő könnyedén elcsábíthatja, mert nagyon jóképű – mondta bizalmasan.

- Én emiatt nem aggódom, de ha mégis megtörténne, akkor sincs baj, mert nem megyek hozzá egy ilyen hűtlen férfihoz – felelte magabiztosan.

- És mennyi időre mész el? – próbálta visszatartani még.

- Az a tudósítás sorozattól függ. Tudja háborús térségbe megyek – hazudott. – De már tényleg ideje mennem, még lekésem a gépem, és még egy oltást meg kell kapnom, mielőtt kimegyek, tudja a sok ragály – torzított.

- Persze, nem is tartalak fel kedveském – ijedt meg.

- Viszlát – köszönt el, és vigyorgott, amint hátat fordítottak egymásnak.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.