Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


3. rész: Phil halála

2012.12.29

 Sarah érzelemmentes arccal figyelte, ahogy a hatalmas autó begördül a kastély udvarára. Ő állt az apja jobb oldalán, míg Martin a balon. Walkert és a bandáját távol helyezték a mai napra, mert azok az ostobák képesek lettek volna lebuktatni a helytartót, és annak komoly következményei lehetnek.

-          Na, ne. Jeff Fareday-t kellett küldeni? – morgott Teodor.

-          Mi a baj vele apa? – kérdezte Sarah.

-          Mélységesen gyűlöli Adriant, mert ő nyerte el Cornelia szerelmét. Évek óta mindent megtett, hogy tönkretegye őket – mondta a helytartó.

-          Ez még jól is jöhet – sóhajtott Martin.

-          Reméljük – mondta Teodor, majd előre lépett, hogy üdvözölje az érkezőt.

-          Már értem, hogy miért engem küldött Blaze, hogy ellenőrizzem a fattyú kivégzését – mérte végig a helytartót.

-          Fareday tábornok van valami kifogása a személyem ellen? – kérdezte Teodor.

-          Semmi Okleight tábornok, hogyan is feltételezhetném, hogy a régi jó barátját segítené a királyi rendelettel szemben? – kérdezte az érkező.

-          Uram ez méltatlan viselkedés, hiszen Ön vendégként érkezett az otthonunkba, és rögtön azt feltételezné, hogy az apám törvénytelen tetteket szándékszik véghezvinni – hívta fel magára az érkező figyelmét Sarah. Érezte, hogy a másik tábornok szúrós szemmel vizsgálja meg, hosszasan elidőzve a dekoltázsánál. A haját elegáns kontyba tűzték fel, hogy a nyaka csábító íve jobban megmutatkozzon.

-          Milyen szemrevaló teremtés – nézett Teodorra.

-          A lányom, szóval vigyázz a szádra! – mondta idegesen a férfi.

-          Páratlan szépség – mérte végig Saráht ismét.

-          Essünk túl a kellemetlen kötelességen! – tartotta védelmezően a karját Sarah elé.

-          Nem kellene bemutatni az udvarnál? – kérdezte Fareday.

-          Amint hallotta kissé fel van vágva még a nyelve. Várok még vele, hogy hagy komolyodjon még egy keveset és utána lehet róla szó, hogy komolyabban megismerje a társadalmi szokásainkat. Egyébként is még abban a korban van, mikor én rendelkezem felette – hazudott, miszerint a lánya még nem nagykorú.

-          Igazán kár érte – nézett a lányra. – Izgatottan várom, hogy mikor láthatom meg a társaságban.

-          Az anyjának is udvaroltál anno – kezdte dühíteni Teodort a férfi viselkedése. Sarah igyekezett nem mutatni, hogy mennyire megveti ezt a fajta viselkedést. Próbálta feltűnés nélkül visszanyelni a keserű epét. A terv sikere múlott ezen, hogy az idegen rájuk figyeljen, és hanyag legyen.

-          Bármennyire is élvezem a te bosszantásodat, nálad is nemesebb vadra vágyom, nevezetesen Adrian Smithre. Megérkezett már? Jelezte, hogy jelen kíván lenni a fia halálánál – mondta kegyetlenül, de a szeme nem ezt mondta.

-          Még tegnap érkezett. Éppen elbúcsúzik tőle – mondta Teodor.

-          Ti teljesen hülyének néztek. Smith már elvesztett egy fiút, nem hagyná, hogy még egy kölyke megdögöljön – kezdett el lilulni a feje.

-          Adrian tisztességes farkas, nem játszaná el a becsületét, főleg, hogy van még két fia – vette védelmébe a régi barátját Teodor.

-          Majd pont feláldozná a gyerekét. Mintha te ezt a kis gyönyörűséget itt hagyná meghalni – mutatott Sarahra.

-          Nekem ő az egyetlen gyermekem, egy leány. Neki fiai vannak, akik katonák. A katonák meghalhatnak, főleg egy olyan háborúzós népnél, mint amilyen mi vagyunk – mondta ki a kemény szavakat, mintha tényleg így is gondolná. Sarah nagyon is jól tudta, hogy ez nem így van. Az apja nagyon sokat foglalkozott az ifjúsággal, és soha nem engedte, hogy egy ifjoncnak baja essék.

-          Mindig igen kegyetlen taktikus voltál Okleight – mondta gúnyosan.

-          Ebből elég, végezzük a dolgunkat! – elégelte meg Teodor a beszélgetést.

-          Essünk túl rajta – helyeselt Martin.

Lassan elindultak a kijelölt teremhez, ahol elméletileg Adrian búcsúzott el éppen a fiától. Már közel jártak az ajtóhoz, mikor egy hangos reccsenést hallottak, aminek igen jellegzetes volt a hangja, majd Smith tábornok zokogását. Fareday tábornok előre sietett a hang irányába. Berontott a terembe, ahol olyan jelenet fogadta, amire nem számított. Még hátulról is látszott, hogy a kekeckedő tábornok megtántorodott a látványtól, és meg kellett kapaszkodnia az ajtóban.

Teodor jelzett a lányának, hogy maradjon, míg ő maga a régi ismerős mellé lépett, és megnézte, hogy mi történt. A szőke férfi ereiben is megfagyott a vér, mivel látta, ahogy Smith tábornok a karjai között tartja a fia testét, aki nem mozdult. A tábornok remegett, miközben felnézett az érkezőkre.

-          Mit tettél te szerencsétlen? – kérdezte felháborodva az oda küldött hóhér.

-          Nem hagyhattam, hogy te öld meg. Nem akartam, hogy szenvedjen, vagy egy pillanatig is halálfélelme legyen – mondta a férfi, miközben a szemei egyre jobban csillogtak.

-          Kitörted a saját fiad nyakát? – hűlt meg az ereiben a vér.

-          Ezt követeli meg tőlünk a népünk, és én jó katona vagyok – mondta fegyelmezetten.

-          Ember belegondoltál már, hogy Cornelia mit fog szólni ehhez? – vetette fel.

-          Katonaként meg fogja érteni, anyaként fontosabb számára, hogy az öt éves fiúnk védelem alatt legyen. Egy hercegáruló fivér nem a legjobb követendő példa a számára – mondta tébolyultan. Fareday odalépett hozzájuk, és megnézte a fiú pulzusát.

-          Úgy tűnik, bevégeztetett. Haza akarod vinni a testét, hogy otthon temessétek el? – lágyult meg a hangja, hiszen nem volt olyan kegyetlen, amilyennek mutatta magát, de a kötelesség megkövetelte tőle a kemény beszédet. Azonban ő is apa volt, és ő soha nem lett volna erre képes. Ő megvédte volna a fiát mindentől, és inkább megszöktette volna. Azonban neki csak egy gyermeke van, és egész mások a körülményei, hiszen az ő fia még húsz éves, és nem rég lépett az akadémia felső tagozatába.

-          Nem, nem akarom, hogy Cornelia vagy a fiúk lássák. Urnában viszem haza, egy olyanba, amilyenben a bátyja is van otthon – rázta meg a fejét.

-          Értem, Martin készíts elő mindent, hogy elhamvasszuk szegény Philip testét! – mondta Teodor, aki megrökönyödve figyelte a csendben zokogó barátját.

-          Kaphatnék néhány percet? – kérdezte Adrian, mintha nem is tudná, hogy merre van.

-          Legyen – egyezett bele Fareday.

-          Sarah hoznál majd egy lepelt, amibe belecsavarhatom őt? – kérdezte Adrian.

-          Természetesen – bólintott a lány, és elsietett onnan.

-          Hagyjuk magára kicsit! – mondta Teodor.

-          Rendben – bólintott Fareday, aki még mindig nem tudott napirendre térni a látottak fölött. Adrian Smith nem olyan farkas hírében állt, aki bármi okból kifolyólag megölte volna a saját fiát. Inkább előbb lett volna öngyilkos. Ismét odalépett, és megnézte a fiú pulzusát. Abban reménykedett, hogy valamilyen csoda folytán mégis téved. Persze akkor neki kéne megölni, de az akkor is más, mintha az apja tenné. Adriannal már így is hosszú ideje gyűlölik egymást, még egy ok mit számítana.

-          Úgy gondolod, hogy nem tudom kitörni rendesen a fiam nyakát, aki megbízik bennem? – kérdezte keményen Adrian.

-          Biztosra kell mennem – védekezett Fareday, majd elhagyta a szobát.

Sarah hamarosan visszatért a lepellel, mikor Adrian beadta az ellenanyagot Philnek, amivel felébredhetett a tetszhalott állapotból. Sarahnak fogalma sem volt róla, hogy minek törték el a nyakát, vagy kinek, de boldog volt, hogy Phil jól van, és a tábornok sem követett el megbocsáthatatlan bűnt.

-          Tessék itt a lepel – nyújtotta át a jókora anyagdarabot.

-          Gyönyörű vagy – bókolt Phil a lánynak.

-          Te meg halott, szóval ezt beszéljük meg a hamvasztásod után tekintette lezártnak a témát.

-          Okos leányzó – helyeselt Adrian, aki már tegnap óta gyanította, hogy Phil gyengéd érzelmek táplál a szőke hajú szépség iránt.

-          Hol van az a rejtekajtó, amiről az apád beszélt? – kérdezte Phil.

-          Erre – vezette ki őket a szobából, majd a folyosó végén meghúzott egy gyertyatartót, mire a fal feltárult előttük, és egy lépcső vezetett lefelé. Odalenn Phil a varázserejével meggyújtotta a fáklyákat, és meglátták a fiatal fiú holtestét, aki néhány órája halt meg kábítószer túladagolásban. Néhány trükkel elintézték, hogy úgy nézzen ki, mint Phil. Adrian és a fia becsomagolták a lepelbe a testet, majd a lánnyal felmentek vissza.

A lány visszazárta a titkos helyiséget, és úgy mentek ki az összehordott farakáshoz, ahová felfektette a testet. Úgy tűnt, hogy mindjárt elsírja magát, holott ehhez semmi joga nem lenne. Teodor bíztatóan a vállára tette a kezét, hogy ezzel biztosítsa a támogatásáról. Még száraz rőzsét szórtak a testre, majd meglocsolták égésgyorsítóval, majd mielőtt még Fareday tábornoknak egy utolsó ellenőrzés jutott volna eszébe. Már hatalmas lángokkal égett a máglya, mikor felmerült benne a kósza gondolat, hogy talán mégsem halt meg a fiú. Egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy Smith tábornok képes ilyen hatalmas bűnt elkövetni a vére ellen.

-          Érted már, hogy miért kell okosnak lenned és fegyelmezettnek? – nézett a tűzbe Teodor, miközben a lányához beszélt.

-          Phil is sokra ment vele – lett volna kedve elsírni magát. még most sem tudta felfogni, hogy elégednek egy fiatal testet, ami előző nap még élt.

-          Nem siették el ezt a hamvasztást? – kérdezte Fareday.

-          Az anyja belehalt volna, ha még egy gyermekünk temetésén részt vett volna – nézett a lángok közé Adrian. Már nem sírt, hiszen joga sem volt hozzá, mivel ő gyilkolta meg a saját gyermekét.

-          Teodor beszélhetnénk? – kérdezte Fareday tábornok. Ő nem bírta végignézni, ahogy teljesen semmivé ég a fiú teste.

-          Igen – bólintott a helytartó, majd oldalra vonultak. Sarah Smith tábornok mellé lépett.

-          Mennyire komoly köztetek? – kérdezte hirtelen Adrian.

-          Parancsol? – illetődött meg Sarah.

-          Tegnap este te és Phil fogtátok egymás kezét, akár egy pár, mintha szerelmesek lennétek – fordult a lány felé.

-          Talán egy napig, ha jártunk, ha lehet úgy nevezni. Most már úgy tűnik, vége is – állapította meg szomorúan a lány.

-          Nem feltétlenül. Nagy harc készülődik, amiben Philip részt fog venni. Bízz benne, ahogy tegnap este is tetted. Anthony herceg oldalán harcolva néhány év múlva nyerhetnek is. Az áruló politika, amit folytat a főherceg, halálos lehet a népünkre. Most lehet, úgy tűnhet, hogy én feláldoztam a fiamat, de Fareday erre soha nem lenne hajlandó – sóhajtott mélyet.

-          Miért mondja ezt? – lepődött meg Sarah.

-          Ha Phil hamarabb találkozott volna veled, lehet hamarabb ébredt volna fel benne az ösztön, hogy vad harcos legyen, aki az asszonyát megvédi – nézte meg jobban a lányt.

-          Miből gondolja ezt? – lett izgatott a lány.

-          Kyle fiam tizenhárom évvel ezelőtt kijelölte a párját, bár fogalmam sincs, hogy ki lehet az, de őt félnek maguk ellen fordítani még. Már Phil is ebbe a kategóriába tartozik, de ezt az udvar nem tudja, és ez előnyt jelenthet a háborúban – húzódott mosolyra az ajka egy pillanatra, majd ismét komoran a tűz felé fordult, és nem beszélt tovább a lánnyal.

Sarah egész délután a szavait emésztgette. Néhány nappal ezelőttig csak az apjának számított, más szemében nem is létezett, most pedig úgy tűnik a sors kijelölte neki a párt, akivel lehet, soha nem lehet boldog. Átkozta magát, hogy elvágyott az unalmas életéből, és kalandra, izgalomra vágyott. Tessék megkapta, de egyáltalán nem ilyen izgalmakra gondolt. Mit ér a szerelem, ha a szeretett személy valahol bujkálni kényszerül, míg ő fogoly az apja kastélyában? Egyáltalán mi a garancia, hogy ez a bizonyos Anthony herceg lázadni fog a fivérei ellen, hiszen körülbelül a lánnyal egykorú ő is, míg a király és a főherceg századokkal előttük járnak.

Fareday másnap reggel távozott Smith tábornokkal egyetemben. Adrian megtörten bámulta a hamuval telített porcelán urnát, mely a nappalijukban kerül elhelyezésre a másik gyermeke hamvai mellé. Ahogy Sarah látta az összetört arckifejezését, valóban elhitte, hogy a férfi elvesztett valamit. Jól tudta, hogy Phil él, és csak a társadalmuk számára lesz halott. Mégis sajnálta az apát, akit a fajtársai gyermekgyilkosnak fognak tekinteni, hiszen a király sem várta el tőle, hogy meggyilkolja a vérét.

*

Késő délután volt, mikor megjelent ismét Marco a birtokon, hogy magával vigye Philt, akinek hivatalosan megszűnt a létezése. Sarah a búcsú gondolatára hihetetlenül üresnek érezte magát. Lement a kis titkos helyiségben, ahol Phil türelmesen várt, hogy végérvényesen is csatlakozzon a számkivetettekhez.

-          Szia – lepődött meg a lány megjelenésén.

-          Szia. Hogy érzed magad? – lépett közelebb hozzá, és ült le mellé.

-          Ahhoz képest, hogy tegnap eltemettek, egész jól – próbálta könnyeden felfogni a dolgot a fiú. – Te hogy vagy? – kérdezett vissza.

-          Nem jól – bújt hozzá remegve. – Azt hittem, hogy ebben az elzárt környezetben soha nem találom meg a társam, erre eljöttél hozzám, de már mész is. Annyira haragszom magamra, hogy nem vettem észre első pillanatban, hogy mit jelentesz nekem – kapaszkodott a fiú pólójába.

-          Nyugi! – simogatta meg kedvesen a lány hátát.

-          Törvényen kívüli vagy – rimánkodott Sarah.

-          És ettől nem vagyok a társad? – tolta el magától, hogy a szemébe tudjon nézni.

-          De az vagy – bólintott a lány.

-          Akkor kedves Sarah figyelj jól rám! Hogy rád találtam, és te elfogadtál párodul, soha nem fogok megtörni a hatalomnak. Míg vissza nem szerzem a nevem, addig nem ismerjük el nyíltan egymást, de utána ígérem, hogy nem szabadulsz tőlem – ígérte meg Phil.

-          Annyira szeretném, ha így lenne – simított végig a tenyerével Phil arcán.

-          Már teljesen megértem Tonyt, hogy mindent feláldozna Lane-ért, és is ugyanúgy érzek veled kapcsolatban – hajolt a lányhoz, és hevesen megcsókolta.

-          Megtennél nekem valamit? – nézett a fiú szemébe.

-          Bármit – szorította magához.

-          A nyári napfordulókor van a születésnapom, amíg nem vagy szabad azon az egy napon minden évben találkozzunk a tónál! – javasolta. – Eddig a születésnapomat vártam minden évben a legjobban, szóval szeretném veled eltölteni azt a néhány órát, hiszen az az év legrövidebb éjszakája – nézett könyörgőn azokkal a kristálytiszta kék szemeivel.

-          Megegyeztünk – helyeselt. – Ha a közelben vagyok, és van lehetőségem eljönni hozzád, akkor üzenek – ígérte meg a lánynak.

-          Rendben – csókolta meg a fiút. Ezután nem szóltak egymáshoz, csak csókolták egymást, hiszen ki tudja, hogy mikor érinthetik egymást. November volt, és még olyan messze volt a június. Egy kész örökkévalóság.

Végül Teodor vetett véget a keserves búcsúnak. Phil nehéz szívvel hagyta el az Okleight birtokot. Mindent megköszönt Teodornak és Martinnak, akiknek szintén nehéz volt. Teodor egyszerre sajnálta őt, és legszívesebben megölte volna, hiszen Sarah miatta volt szomorú. Nem tudták, hogy mennyi időre kell elválniuk, de azt igen, hogy gyötrelmes lesz mindkettőjüknek.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.