Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Blaise tanúja

2013.04.08

 A tanítás során kissé nehéz volt visszafogni a kis lurkókat, mivel annyira fel voltak villanyozódva, hogy mégsem írtak dolgozatot. Elza kissé ideges volt, hogy mi történhetett, hogy ő és Sara eljöttek otthonról. Volt egy olyan érzése, hogy Blaise nem tanítás megkezdése miatt sürgette őket, hanem annál nyomósabb érvei voltak. Ahogy Sarára tévedt a tekintete, rájött, hogy a férfi mennyire szereti az ő kicsi húgát, hiszen az édesanyjukra emlékezteti.

Elzát is megrémítette a gondolat, hogy még nem is szülő, de ha az lenne, attól kellene rettegnie, hogy az apósa el akarná venni tőle a picit, mert nem tartja elég jó embernek, hogy gondoskodjon róla. Eddig úgy gondolta, hogy kedveli az idősödő férfit, aki olyan barátságosan beszélgetett vele karácsonykor. Azonban nem volt biztos magában.

Mikor végeztek a tanulással feladta a házi feladatokat.

-          Elza kisasszony! – jelentkezett az egyik gyerek.

-          Igen? – mutatott rá. – Mit szeretnél Tom?

-          Apukám azt mondta, hogy holnap nincs iskola, mert az öreg Mr. Hunter így parancsolta – mondta magabiztosan.

-          Értem, erről nekem nem volt tudomásom – nyelte vissza a dühöt, ami keserű epeként marta a torkát.

-          Ez igaz? – kérdezte reménykedve az egyik kislány.

-          Én holnap akartam megíratni a dolgozatot – sóhajtott mélyet Elza, miközben az agya azon járt, hogy mitévő legyen. – Rendben, holnap nincs iskola, de cserébe el kell olvasnotok egy-egy novellát, amiket most kiosztok – dugta be a notebookját az ott tárolt nyomtatójába. – Úgy fogom ellenőrizni, hogy elolvastátok-e, hogy holnap után le kell írnotok a tartalmát, hogy miről olvastatok – mondta szigorúan, mire a kezdeti lelkesedés alább hagyott.

-          De kisasszony – próbált ellenkezni Tom.

-          Csend, mert különben te kettőt kapsz – fenyegette meg a fiút. Ahogy nyomtatódtak a szövegek, ki is osztotta őket. – Mindenki különbözőt kap, így nem történhet meg, hogy ugyanazt írja bárki is.

-          Én nem kaptam – mondta Sara.

-          A tiédet már hamarabb kiosztottam – utalva a tegnapi könyvre.

-          Valóban – mosolygott, és belátta, hogy a sógornője nem is olyan rossz fej, ahogy tegnap gondolta.

-          Rendben, további kellemes napot, és holnapután találkozunk – engedte őket az útjukra. – A papírokat kérem vissza majd! Szóval nem összetépni – még kiabálta utánuk.

-          Most nagyon jó fej tanár voltál – mondta vidáman Sara.

-          Holnap után nem leszek, főleg, ha az apád felidegesít holnap. Soha többé nem fognak így örülni a potya szünetnek – villant némi eszelős csillogás Elza szemében.

-          Kezdek félni tőled – szívta be élesen a levegőt.

-          Nincs miért, te nem kaptál szöveget, szóval elég a nevedet ráírni a tartalom dolgozatra – vonta meg a vállát, miközben elrakta a gépét.

-          Ez szabályosan tetszik – vigyorgott Sara.

-          Menj el mosdóba! – utasította, miközben egy kis erszényt nyújtott oda. A lány rögtön értette a célzást, és míg Elza pakolt, ő az utasítás szerint tett.

Miközben haladtak hazafelé, távolról látták, hogy egy jókora helikopter közelít a ház felé. Elzát kicsit meglepte a dolog, míg Sarán látszott, hogy ő nagyon is ismeri az érkezőket. Elza mélyet sóhajtott, és már eleve félt, hogy Blaise milyen állapotban lesz.

-          Menjünk mi is egyenesen a helikopterhez! – lelkesedett Sara.

-          Mire odaérünk, már félúton lesznek – felelte Elza.

-          Nem baj – akaratoskodott.

-          Meglátjuk – sóhajtott mélyet. Most igazán nem volt kedve és energiája vitázni.

Végül nem volt szükség, hogy a helikopterhez menjenek, mivel maga Dylan is a háznál várakozott. Küldött némi lesújtó pillantást Elza felé, akit teljesen hidegen hagyott. Alig néhány perc múlva Blaise is megérkezett a vendégeikkel.

Elza nem csodálkozott a mexikói üzlettárs igen sokban hasonlított Blaise-re. Mindkét férfi magas és széles volt. A bőrük sötét napbarnított volt, ami a latin amerikai gyökerek ismeretében nem is volt csoda. Mindkettőjük haja fekete volt, de az üzlettársnak Blaise-től eltérően nem zöld, hanem barna szeme volt.

Olyan tíz éves forma kisfiú beszélt a két férfinak, miközben a mexikói egy igen csinos szőke hajú nőt segített ki a kocsiból, akinek szépen gömbölyödött a pocakja. Elza egy pillanatra irigy is lett, és Blaise-t bámulta, rádöbbent, hogy ő is vágyik egy saját gyermekre.

-          Áh, haza is értek – vette észre Blaise Elzát, akire büszkén rámosolygott. Elza megfogta Sara kezét és együtt sétáltak oda, hogy ők is üdvözöljék a vendégeket.

-          Jó napot – köszönt Elza zavartan, mégis mosolyogva.

-          Sziasztok – köszönt vidáman Sara, és elengedte a nő kezét, majd a bátyja mellé szaladt.

-          Szervusz nagylány, jó ég mekkorát nőttél – állapította meg az üzlettárs, és felkapta a lányt, és úgy ölelte meg. Elza lassan sétált a vőlegénye mellé, aki büszkén karolta át a vállánál.

-          Hamarosan internátusba fogok menni – mondta büszkén Sara.

-          Itt tudnád hagyni ezt a csodás birtokot? – kérdezte a fiú, aki a párral érkezett.

-          Pablo, én imádom a birtokot, de tanult nő akarok lenni, aki egyetemet végzett. A lovak szeretetével nem érem el ezt – mondta eltökélten a lány.

-          Biztos, hogy tíz éves vagy? – kérdezte a mexikói.

-          Biztosíthatom, hogy olyan hisztiket csap, mint egy tíz éves, akinek nincs kedve megírni a leckéjét – mondta vidáman Elza.

-          Blaise milyen szépséget rejtegettél előlünk eddig? – tette le a férfi Sarát.

-          Másfél hónapja nevezhetem csak sajátomnak. Reyes, Juliet ezennel bemutatom a menyasszonyomat, Elza Waltert. Elza kedvesem ők itt Reyes de Marco, és a felesége Juliet. Persze Reyes unokaöccse Pablo – mutatta be a feleket Blaise.

-          Örvendek hölgyem – mondta Reyes.

-          Nem különben – nyújtotta a kezét a férfi felé Elza, mire a mexikói szívesen fogadta a kézfogást.

-          Jó napot – köszönt a szőke hajú nő, akinek ugyancsak különleges kék szemei voltak, ahogy Elzának is.

-          Üdvözlöm – fogtak kezet, miközben egymásra mosolyogtak. Éppen a fiú felé fordult volna, mikor megérkezett Dylan is.

-          Örülök, hogy ismét a birtokon üdvözölhetem önöket – mondta ünnepélyesen, és elvonta a vendégek figyelmét.

-          Menjünk, ebédeljünk meg! Mary biztos különleges fogásokat készített – elégelte meg a magánszámot Blaise.

-          Támogatom, de én tennék egy kitérőt – mondta Juliet.

-          Elza segíts neki! – mondta kissé nyersen Dylan.

-          Ezt magamtól is tudom, és örülnék neki, ha nem szólna bele a tantervbe, mivel ma az iskolában a gyerekek szinte kész tények elé állítottak, hogy maga elrendelte a tanszünetet. Mindegy, de ami a hirtelen jött szünetért kapni fognak, magát fogják utálni, nem engem – villant kissé gonosz fény a szemében.

-          Egy igazi, vérbeli tanárnő, ahogy te is szívem – mondta Reyes a feleségének, majd egy kedveskedő csókot adott az arcára.

-          Jó látni, hogy jó ízlésetek van – mosolygott Juliet.

-          Menjünk! – javasolta Elza, majd a két nő előre ment.

-          Sara kínáld meg valamivel Reyest és Pablot – intézte a húgának Blaise.

-          Rendben – lelkendezett a lány, hogy házigazdai feladatokat. – Erre! – mutatta a vendégeiknek az utat.

-          Mindjárt megyünk mi is – mosolygott megnyugtatóan Blaise, holott egyáltalán nem volt kedve mosolyogni, de nem akarta megmutatni, hogy mekkora indulatokat rejt magában az apja viselkedése miatt.

-          Rendben – bólintott Reyes, majd bementek.

-          Apa azt hittem, reggel megbeszéltük, békén hagyod Elzát! – mondta veszedelmes hangon.

-          Másképpen nem ért volna időben – tiltakozott a férfi.

-          Lehet, de Elza tanár, tekintélye van. Ha összezúzod a tekintélyét, a családunk egy tagjának tekintélyét zúzod össze. Gúnyolódni mernek majd egy részünkön, ha egyszer gyerekünk lesz, akkor az ő anyja volt a cseléd lánya, akit csak a képessége miatt tűrték meg a birtokon – mondta dühösen a fiatal férfi.

-          Blaise ő egy idegen, akit használni kell – mondta idegesen az idősebb férfi.

-          A vérköteléket megtűrni, míg az idegeneket használni kell. Lehet, hogy te ezt az elvet követted, de én nem ezt fogom. Feleségül fogom venni, és olyan szerepet fog játszani a családunk életében, amilyet az én anyámnak kellett volna mindig is – mondta veszedelmesen.

-          Kifordít önmagadból – mondta idegesen az apja.

-          Végre önmagam vagyok, és ez ellen nem tehetsz semmit – felelte idegesen. – Ne hangold ellene Sarát! Habár őt nem tudod úgy zsarolni, mint anno engem – hagyta ott a férfit, majd visszatért a csapathoz. Akkora már Elza és Juliet is csatlakozott a várakozókhoz.

-          Minden rendben? – kérdezte némileg aggódva Elza.

-          Persze – csókolta meg futólag a menyasszonyát.

-          Éppen azt kérdeztem Elzától, hogy ismerkedtetek meg? – kérdezte Reyes.

-          Én is itt nőttem fel a birtokon – felelte Elza. – Bokszzsáknak nézett gyermekként.

-          Ahhoz kissé csontos voltál – kötekedett.

-          Szóval csak a hajamat szeretted cibálni – incselkedett a férfival.

-          Abba most is szívesen belemarkolok bármikor – simított végig a hosszú fekete tincseken.

-          Ez szép, ha nem Vihar miatt vitáztok, akkor kétértelmű megjegyzéseket tesztek a vendégeink előtt. Inkább rendezzetek még egy Vihar vitát! – jelent meg Dylan.

-          Vihar vita, vagyis te lennél a suttogó lány? – csodálkozott Reyes. Blaise örömmel tapasztalta, hogy Elza tegeződik az üzlettársaival.

-          Nem gondoltam volna, hogy egy gyerekkori veszekedés nemzetközileg is ismert – mosolygott Elza.

-          Régről ismerem Blaise-t, és ritkán mutatta ki az indulatait, azonban még hetekig csak Viharról és a suttogóról tudott beszélni. Nem ismertem rá, főleg miután Vihar felépült. Bosszantotta, hogy nem neki volt igaza, mindig maximalista volt tanulásban, mint a lovakkal kapcsolatban – magyarázta Reyes.

-          Én még régebbről, születésem óta. Mindig akaratos volt, aki addig ment, amíg el nem érte, amit akart. Persze akkor nem az ő akarata érvényesült, és ez igencsak felbőszítette – felelte Elza.

-          Ne állíts be szörnyetegnek! – szólt rá Blaise.

-          Féltékeny vagy, hogy mióta visszatértem, Vihar csak akkor enged a hátára, ha én nem vagyok ott – emlékeztette Elza.

-          Amint Szeles ismét lovagolható állapotban lesz, el kell fogadnia, hogy nem az ő lovasa vagy – öntött magának egy pohár limonádét.

-          Mi történt Szelessel? – kérdezte kíváncsian Pabló. Elza nem tudta nem észrevenni, hogy a kisfiú hangjában igen tekintélyes mértékű aggódás csendült.

-          Karácsonykor kiscsikója született, aminek Vihar az apja – közölte Sara.

-          Megnézhetem? – kérdezte izgatottan Pablo.

-          Ebéd után. A helyzet az, hogy Szeles nagyon félti a kicsit, mert karácsonykor betörtek, és elrabolták tőle. Még jó ideig csak ismerősöket, és általa kedvelt lovászokat fogja a közelükbe engedni – magyarázta Blaise.

-          Bácsikám megveszed nekem a csikójukat? – kérdezte Pablo.

-          A csikó az enyém – mondta indulatosan Sara.

-          Össze ne vesszetek, jelenleg a csikó az anyjához tartozik, és ha abban a korban lesz, hogy elszakíthatjuk Szelestől, Elza fog dönteni róla – állította le őket Blaise.

-          Ezt megbeszéltük, szóval hagyjuk anyát és csikóját békén! – mosolygott Elza, miközben az étkezőbe sétált. Egész jó hangulatban megebédeltek.

-          Szóval egy gyerekkori szerelem a tiétek? – kérdezte Juliet.

-          Nem egészen, karácsony előttig még őt tartottam a világ leggonoszabb emberének, de a kis Szélvész születése során változtattam meg a véleményem – mosolygott a vőlegényére.

-          Épp előtte beszélgettük, hogy néhány régi emléket nem volna butaság, ha felidéznénk, például a birkózást a szénapadláson – tett kétértelmű megjegyzést Blaise

-          Hagyjuk a témát, mert lenne egy pár keresetlen szavam ezzel kapcsolatban – mosolygott Elza.

-          Vihar mikor lesz teljesen egészséges? – váltott témát Reyes.

-          Nehéz megmondani. Szépen gyógyul már, de igazán nem mertük erőltetni – felelte Blaise.

-          Megértem – bólintott a mexikói. – Diablo testvérének keresek egy tenyészcsődört, és úgy gondoltam, hogy Vihar tökéletes lenne a vad kancához – magyarázta.

-          Emlékszem arra a kancára, elég volt megülnöm – helyeselt Blaise.

-          Vadabb kanca, mint Szeles? – kérdezte csodálkozva Sara.

-          Szeles nem vad, csak bizalmatlan. Például Elzával kapcsolatban igencsak barátságos. Habár vele melyik ló nem az – elmélkedett a fivére.

Az ebéd további részében is a lovakról folyt a csevegés, majd a két nő kitelepedett a teával és a kávéval a hátsó kertbe, hogy élvezzék kicsit a napsütést, míg a két férfi a két gyerekkel elmentek lovagolni.

-          Nem muszáj vigyázni rám, ha lovagolni akarsz menni, akkor csak nyugodtan – mondta Juliet.

-          Nem, most kihagyom. Túl fáradt vagyok, hogy Sara, Blaise és a lovak összevesszenek rajtam. Kell egy kis pihenés – kortyolt a kávéjába.

-          Valóban, Reyes és Pablo a szeretetükkel jobban lefáraszt, mintha egész nap órát kellene tartanom egy csapat kisdiáknak – felelte a nő.

-          Szóval te is tanár vagy – állapította meg Elza.

-          Magántanár – javította ki.

-          Az akcentusodból azt hallom ki, hogy nem amerikai – gondolkozott el Elza.

-          Valóban, Európai vagyok, azon is belül francia, habár jó ideig éltem Angliában, mielőtt Mexikóba jöttem volna – magyarázta.

-          Ez érdekesen hangzik – helyeselt Elza.

-          Igen az, persze most gőzerővel tanulok spanyolul is, hogy jobban megértsem az országot, ahol élek, és a születendő gyermekemet is meg tudjam érteni. Reyes és én úgy döntöttünk, hogy angol és spanyol anyanyelvű lesz – magyarázta.

-          A franciával mi van? – érdeklődött.

-          Öt éves koromig éltem Franciaországban, utána áttelepültünk Angliába a szüleimmel. Ismerem a nyelvet, de jobb szeretek angolul beszélni, a francia az apámra emlékeztet, és vele nincsenek jó emlékeim – rázta a fejét.

-          Hé, terhesen ne gondolj semmi depresszív dologra, mert a nagy és erős párod kitekeri a nyakamat – próbálta felvidítani. – Éppen elég egy nagydarab férfinak a feszültség levezetőjének lenni, nem akarom, hogy a férjed bokszzsáknak nézzen, mint Blaise kiskorában.

-          Reyes nem bántana egy nőt, túlságosan tisztel minket – nevetett Juliet.

-          De te az asszonya vagy – tiltakozott Elza.

-          Igen, és terhes is, azonban imádja a lovakat, és nagyra becsüli a suttogókat. Lehet, hogy hirtelen haragú, termetes és nagy hangú, de igen szelíd természetű azokkal, akiket kedvel, és úgy látom, téged kedvel – mosolygott a szőke hajú nő.

-          Köszönöm – bólintott Elza.

Az elkövetkező pár napban Juliet és Elza igazán jó barátnők lettek. Nagyon jól elbeszélgettek és sétáltak, míg a férfiak az üzlettel foglalkoztak, és két napra magukra hagyták őket, míg átugrottak megnézni egy lovat Texas államba. Dylan elkerülte őket, mivel Sara most jobban ragaszkodott Elzához, és míg hisztis állapota el nem múlt, addig tehetetlen volt a lánnyal.

*

Összességében egész jól zárult az üzlettárs és családjának látogatása, főleg, hogy Elza szert tett egy igazán jó barátnőre, aki még annyira sem született bele Blaise világába, mint ő. Elza a lovak között nevelkedett, de mégis egy idegen volt, ahogy Dylan mondta, őket kihasználni kell.

Az idő egyre jobban rohant, mire feleszmélt Blaise és ő egy repülőn ültek, és éppen New Yorkba tartottak, hogy felkeressék a férfit, akit Blaise tanújának akar felkérni. Elza már hallott róla pár embertől, az anyja szinte az egekig magasztalta, hogy milyen jól nevelt és kedves férfi. Blaise azt mesélte róla, hogy a legjobb barát, míg Sara szerint nagyon jóképű. Elza ezzel szemben arra gondolt, hogy ő lehet a világ legirritálóbb személyisége, ha a városban mindenki úgy gondolja, hogy tökéletes. Habár anno Blaise is tökéletes volt a szemükben, csak Elza számára volt kellemetlen a személyisége.

Miután megérkeztek, Blaise kocsit bérelt, és úgy mentek el az elegáns szállodába, ahol a férfi kivett maguknak egy lakosztályt, és a feleségeként mutatta be a nőt. Elzának még furcsa volt a gondolat, hogy hamarosan Mrs. Hunter lesz belőle. Mit is várt, hiszen néhány hónapja még Blaise-t tartotta a világ leggonoszabb emberének.

-          Ez nagyon jól néz ki – mondta ámulva Elza, ahogy birtokba vették a lakosztályt.

-          Ebben egyetértünk – bólintott Blaise.

-          Mikor is találkozunk a leendő tanúddal? – érdeklődött a nő.

-          Együtt vacsorázunk vele a hotel éttermében. Szóval addig van bőven időnk – karolta át a nő csípőjét hátulról, és a nyakába csókolt, kifejezve, hogy mit is szeretne.

-          Nem, itt vagyunk New Yorkban, látni szeretném. Este is felavathatjuk az itteni ágyat – tiltakozott Elza.

-          Rendben, de tudod, hogy bármikor el tudlak hozni ide – túrt a sötét tincsek közé Blaise.

-          Igen tudom, de most jobb szeretném látni a környezetet. Nem akarok teljesen megváltozni, aki nem tudja, hogy honnan is jött. Ha megtenném, nem az a nő lennék, akibe beleszerettél – fordult a vőlegénye felé.

-          Attól tartasz, hogy valami úton kiszeretek belőled? – lett komoly a férfi.

-          Bennem van a félsz. Más társadalmi státuszba születtünk, és nekem változnom kell, hogy méltó párod lehessek. Attól félek, hogy annyira megváltozom, hogy nem az a nő leszek, akit most szeretsz, és mikor erre rádöbbenek, legszívesebben szemen köpném magam – mondta zavartan.

-          Ez nem fog megtörténni – fogta két kézbe a nő arcát, és kényszerítette, hogy belenézzen a szemébe. – Szeretlek Elza, és nem fogom hagyni, hogy teljesen kivetkőzz magadból. Az apám vagy a nénikém elmehetnek a fenébe, ha akadékoskodni akarnak veled kapcsolatban. Két fontos személy van számomra, akikkel törődöm, veled és a húgommal, ebben a sorrendben.

-          De – akart tiltakozni. – Ne mondj olyanokat, hogy a húgodnál fontosabb vagyok neked – pirult el dühében.

-          Sarát nagyon szeretem, de egy nap lazulni fog közöttünk a most sem éppen szilárd kötelékünk. Nem tudok igazán a fivére lenni a hatalmas korkülönbség miatt. Elmegy internátusba, egy nap leérettségizik, egyetemre megy, és én akkor már a negyvenen is túl leszek, mikor ő élni kezd. De te ott leszel velem mindig, saját családunk lesz, és igazán boldogok is leszünk, ezt megígérem – simogatta meg a nő arcát.

-          Hirtelen el is ment a kedvem a városnézéstől – sóhajtotta Elza.

-          Úgyis három napra vettem ki a lakosztályt – mosolygott, majd magához húzta a menyasszonyát, és megcsókolta.

Némi tombolás után, felfrissítették magukat, majd Elza elkezdett keresgélni a ruhái között. New York egész más világ volt, mint otthon a város. Nem tudta, hogy miként lehetne elegáns Blaise mellett. Nem akart szégyent hozni a férfira. Egyre jobban erősödött benne a kisebbségi komplexus, hogy nem elég előkelő egy ilyen nagy birtok gazdag tulajdonosához. Nagyon akarta, hogy méltó legyen a férfihoz, hogy büszke legyen rá.

Egy kék elegánsabb ruhája volt, amit igencsak kedvelt. Az édesapja mindig a szemét dicsérte, hogy milyen csodásnak találja. Ezért vett fel olyan ruhákat, amik csak jobban hangsúlyozták a szeme színét. A haját két hajtűvel kissé hanyag kontyba csavarta, amitől viszketni kezdett Blaise tenyere, hogy kibontsa és a leomló tincsek közé túrjon.

-          Kész vagyok – fordult szembe a vőlegényével.

-          Gyönyörű vagy – simított végig az egyik ujjával a nő arcán.

-          Köszönöm – pirult el.

-          Ezt fejezd be, mert biztosan nem jutunk el az étterembe, mert túlságosan zihált lesz a külsőd – mondta a vágytól rekedten Blaise.

-          Már így is kihagytuk délután a városnézést, ezt nem hagyom kihagyni – ellenkezett Elza, és ellépett a férfitól.

-          Rendben, lezuhanyozok, és készülök én is – hagyta rá Blaise, és bement a fürdőbe.

Elza izgatott volt, hogy együtt vacsoráznak egy ekkora étteremben. Igazából soha nem is gondolt rá, hogy betegye a lábát egy ilyen helyre. Azonban Blaise mellett átértékelt mindet, amit eddig hitt és vallott. Egy asztalhoz vezették őket, ahol három személyre volt terítve.

-          Úgy tűnik kissé hamar érkeztünk – állapította meg Elza.

-          Valószínű, hogy túlórázott a kórházban. Mondtam már, hogy mennyire jó sebész? – érdeklődött.

-          Igen, mintha említetted volna – mondta Elza.

-          Akkor jó – emelte a nő kezét, és lágy csókot lehelt rá. A pincér ekkor jelent meg az étlapokkal.

-          Jó estét kívánok, Pierre vagyok, és ma este én leszek a felszolgálójuk. Parancsolnak étlapot? Hozhatok valamit inni? – nyújtotta oda az étlapokat.

-          Jó estét Pierre. Egyelőre még megvárnánk a vacsorapartnerünket, és csak utána – felelte Blaise.

-          Engedelmükkel – biccentett, majd távozott.

-          Szóval júliusban összeházasodunk – sóhajtott mélyet Elza.

-          Igen – helyeselt. – Még aratás előtt – felelte a férfi.

-          Mit gondolsz, tudunk majd menni nászútra is? – érdeklődött a nő.

-          Úgy tervezem – mondta sejtelmesen Blaise.

-          Még nem terveztünk meg konkrétan semmit az esküvővel kapcsolatban. Gondolom, hogy a birtokon tartjuk. Én szívesen megúsznám az egyházi esküvőt, de gondolom, ezt nem tehetem meg, szóval a város templomába esküszünk. Már csak az a kérdés, hogy a te részedről milyen súlyos vendéglistára számíthatunk? – töprengett.

-          Üzlettársak, politikai ismerősök, barátok az egyetemről és a család persze. Pár száz fős esküvő lesz. Valójában nekem az is tökéletes lenne, ha most bemennénk a városházára, és egy óra múlva házasok lennénk. Azonban a külsőségekre adnom kell, főleg, hogy ilyen széles körben érdekelt vagyok, és a nagynénémre odafigyelnek. Ha nem rendezünk egy igazán nagy és szemkápráztató lagzit, akkor elindul a pletyka, ami nem olyan kis körben terjedne, mint a falunk – figyelmeztette a férfi.

-          Az én származásom nem okoz gondot, igaz? – kezdett félni.

-          Már elmondtam, hogy nem. Reyes és a neje kifejezetten odavoltak érted, és elképzelhető, hogy Vihart néhány hétre oda tudom adni nekik, hogy majd fedeztetni tudják az egyik kancájukat. A legutóbbi botrány során a bácsikám a te pártodra állt nyilvánosan, szóval a te híred makulátlan. Még egy kisebb csíny sincs a számládon, már-már annyira tökéletes vagy, mint egy szent – fordította maga felé Elza arcát az állánál fogva, és kényszerítette, hogy nézzen a szemébe.

-          Köszönöm - simított végig a férfi arcán.

-          Holnap merre szeretnél menni? – kérdezte kíváncsian témát váltva.

-          Nagyon sok helyet szeretnék megnézni, mondjuk a szabadság szobrot, és ami jön sorban. Itt vagyunk New Yorkban, otthon annyit szeretkezhetünk és lustálkodhatunk az ágyban, amennyi tetszik, de most ez egy vissza nem térő alkalom – csillogott a szeme.

-          Bármikor eljöhetünk – ráncolta a homlokát.

-          Azt nem hinném, hiszen szerintem a két hetes nászutunkat is alaposan meg kell szervezni, hogy míg nem vagyunk otthon miként follyanak a munkák a birtokon – ráncolta a homlokát.

-          Túl szigorú vagy – adott könnyed csókot a nő kézfejére.

-          Szakmai ártalom – mosolygott vidáman.

-          Szexi tanár néni – simogatta meg a nő arcát.

-          Jó tudni, hogy így gondolod – nevetett.

-          Szép jó estét fiatalok, bocsánat a késéért – jelent meg egy igen vonzó férfi, és szélesen mosolygott rájuk.

-          Tőled nem is vártam mást – állt fel Blaise, hogy üdvözölje.

-          Jó estét – állt fel Elza.

-          Mi még nem ismerjük egymást – mosolygott a férfi.

-          Remélem, hogy Blaise ezt pillanatokon belül orvosolja – felelte szellemesen Elza.

-          Andrew ő itt a menyasszonyom Elza Walter, Elza ő itt a legjobb barátom Andrew Larkin – mutatta be a feleket.

-          Menyasszony? – lepődött meg.

-          A világ legelvetemültebb emberéé, de igen – mondta a nő, miközben kezet fogott a férfival.

-          Végre egy reális szemléletű nő – nézett végig Elzán.

-          Visszább a fürkészéssel, mondtam, hogy foglalt – jelezte Blaise, hogy elengedheti végre.

-          Le is ülhetünk végre – mondta Elza, mintha fel sem figyelt volna Blaise enyhe féltékenységére, mire a két férfi egyetértően a széke után nyúlt. Végül Andrew visszavonult, és Blaise segíthette a helyére Elza alatt a széket. – Köszönöm – mosolygott a vőlegényére.

-          Szóval, hogyan találkoztatok? Mióta ismeritek egymást? – kérdezte Andrew.

-          Születése óta ismerem – mondta Blaise.

-          A Hunter birtok főlovásza volt az édesapám – mondta némi félénk büszkeséggel a hangjában Elza.

-          Akkor te biztos tudsz valami bennfentes infót, hogy miről szólt az a bizonyos Vihar vita. Néhányszor voltam a birtokon, de Blaise soha nem volt hajlandó elmondani, hogy mi történt, míg a dolgozók és a falusiak kissé eltúlozták a dolgot – lett kíváncsibb a régi dolgokra.

-          Velem veszett össze Vihar miatt, mert úgy gondolta, hogy egy háromlábú ló értéktelen, még akkor is, ha jó vérvonalból származik és fiatal még. Nem hitt abban, hogy felgyógyulhat – mondta kissé szemrehányóan Elza.

-          Akkor nagyon hálásak lehetünk magának – mondta elismerően.

-          Tegeződhetünk, főleg ha Blaise legjobb barátja – mosolygott a nő.

-          Köszönöm szépen Elza – bólintott hálásan. – Szívesen kezet is csókolnék neked, de nem hiszem, hogy Blaise örülne neki – mondta kissé gonoszan.

-          Nem rég még ő csókolta, szóval valóban nem ajánlom, de ha mindenképpen nyálcserét akarsz vele, akkor nyugodtan – válaszolt Elza, miközben igyekezett visszafogni a nevetését.

-          Már értem, hogy tudtál alulmaradni vele szemben vitatkozásban, nagyon elmés megnyilvánulásai vannak – címezte Blaise-nek.

-          Való igaz, Elzával soha nem tudtam vitatkozni, máshogy próbáltam meggyőzni az igazamról, ami miatt sokáig én voltam a szemében a leggaládabb ember. Szerencsére, most már úgy tűnik, hogy megbékélt vele – felelte a férfi.

-          És mikor szándékoztok összeházasodni? – lett kíváncsi.

-          Júliusban valamikor. Ezúton szeretném megkérdezni, hogy leszel-e a tanúm, mint a legjobb barátom? – kérdezte Blaise.

-          Számomra a megtiszteltetés – vigyorgott Andrew.

-          Köszönöm – bólintott hálásan.

-          Hogy a Blaise-zel való kapcsolatom ki lett tárgyalva, most te mesélsz Andrew, hogyan keveredtél kapcsolatba az én kissé keményfejű és makacs vőlegényemmel? – váltott témát Elza.

Az este további részében jó volt a hangulat. Elza megállapította magában, hogy Andrew és Blaise a lehető legteljesebb mértékben különbözőek. Egyetlen hasonlóság talán annyi volt, hogy mindketten magasak voltak. Andrew valóban elbűvölő férfi volt, már az első pillanattól kezdve, ahogy Mary is mesélte a lányának. Blaise-hez képest vékony volt, de sugárzott belőle az erő. A haja szőke volt, a bőre világos, míg a szeme annyira szikrázó kék, amitől Elza a sajátját, már korán sem találta különlegesnek.

Blaise az alkalom megünneplésére pezsgőt rendelt, és azzal koccintottak. Mivel Elza nem volt oda a pezsgőért, hamar melege is lett a gyöngyöző italtól. A főétel előtt kicsit magára is hagyta a két férfit, hogy a mosdóban kissé megmossa az arcát hideg vízzel, hátha attól jobban lesz. Ahogy a tükörbe megnézte az arcát, és a csillogó szemét, hirtelen nagyon szépnek érezte magát. Hamar rádöbbent, hogy a boldogság érzése miatt, hiszen boldog volt a tudattól, hogy szerelmes Blaise-be.

Éppen megigazította a haját, mikor két kissé idegesnek tűnő nő rontott be a mosdóba. Mindketten rendkívül elegánsak voltak. Az egyikük rögtön a wc-k felé vette az irányt.

-          Nincs nálam semmi, tudnál adni te? – kérdezte a wc-ben lévő nő, akinek csillogó piros ruhája volt.

-          Hogy lehetsz ennyire felelőtlen? – kérdezte a társa.

-          Úgy volt, hogy még van két nap, míg meg kell jönnie – érvelt a másik.

-          Elnézést, valami baj van? – kérdezte Elza.

-          Semmi, csak a barátnőm elszámolta a menstruációját, és most kissé bajban van – legyintett a kint maradt nő, akinek extravagáns aranyszínű estélyi ruhája volt. – És most egyikünknél sincs se tampon, se betét – fogta meg a homlokát, mintha gondolkodna.

-          Tessék – nyúlt a táskájába, és adott át egy betétet.

-          Ez igazán kedves – illetődött meg a nő.

-          Semmiség – legyintett Elza. – Most mennem kell, mert várnak rám. Önöknek további kellemes estét.

-          Várjon egy pillanatot! Megnézhetem a gyűrűjét? – kapta el Elza kezét.

-          Ha ragaszkodik hozzá – lett kevésbé kedves a hangja.

-          Ezt hol szerezte? – nézett idegesen a nőre, mintha egy sorozatgyilkos fényképére nézne.

-          Kész vagyok Carla – lépett ki a vörös ruhás nő a fülkéből. – Igazán hálás vagyok… Óh, még a nevét sem tudom a megmentőmnek – mondta szórakozottan.

-          Nem tesz semmit. Most, ha megbocsátanak – lett ideges, és otthagyta őket. Kicsit feldúlta, hogy a nő így nézett rá. Persze, most nem otthon van. Itt nem olyan közvetlenek az emberek, mint a faluban, vagy, mint egy általános iskolában, hiszen ott eleve bizalommal fordul felé bárki. Azonban volt valami ennek a nőnek a tekintetében, ami nem tetszett neki.

Nem ért rá ilyesmi gondolatokra azonban, hiszen két igencsak jóképű férfival vacsorázik éppen, akik közül az egyikhez hozzá is fog menni. Kit érdekel, hogy egy dilis nőszemély nem tudja, hogyan kell megköszönni itt New Yorkban a segítséget. Valószínű, hogy soha nem is fognak találkozni újra. Visszatért hát az asztaltársaságához, ahová időközben megérkezett a következő fogás. A vacsora igencsak kellemes hangulatban telt, míg az aranyszínű estélyibe öltözött nő meg nem jelent az asztaluknál.

-          Na lám csak, tudtam, hogy ismerős valahonnan az a vacak – mérte végig az asztaltársaságot megvetően.

-          Mit akarsz Carla? – lett ideges Blaise.

-          Gyerekek ez nem a legmegfelelőbb alkalom a balhézáshoz. Régen történt, felejtsétek el! – próbált hatni rájuk Andrew.

-          Úgy látom, hogy az elmúlt években semmi sem változott. Csak talán annyi, hogy találtál valakit, aki hajlandó viselni azt az ócskaságot, mint gyűrűt. Komolyan mondom, a nagy Hunter családnak nem telik egy tisztességes gyémántgyűrűre, ez azért botrány – rázta meg a fejét.

-          A dédanyám gyűrűjére ne merd azt mondani, hogy ócskaság! – lett dühösebb Blaise.

-          Ebből elég! – állt fel Elza. – Hölgyem megköszönnénk, ha nem zaklatna tovább minket – tette a vőlegénye vállára a kezét, hogy ezzel is visszatartsa.

-          Egy jó tanács az előbbi segítségéért – mutatott Elzára. – El akarja majd temetni magát a hatalmas Hunter birtokon, és az életüket Dylan Hunter fogja irányítani. Azon az átkozott helyen nem lehet normális élete, jobban tenné, ha menekülne, mielőtt bemutatná magát az ottani embereknek.

-          A Hunter birtokon nőttem fel, születésem óta ismerem Blaise-t, és én vagyok az egyik ember, aki tökéletesen tisztában van a hibáival. Ismerem az apját is, és higgye el, tudok bánni a Hunter család tagjaival! – lett szigorú a hanghordozása.

-          A birtokon az egyedüli normális ember a szakácsnő, akinek a lányát szintén elüldözte – mutatott Blaise-re ismét.

-          Azóta visszatértem – felelte Elza.

-          Még valóban nem ismeritek egymást – mondta Blaise. – Ő a menyasszonyom, Elza Walter, és ő a volt barátnőm Carla, akinek nem tetszett a gyűrű, amit hordasz – intézte a menyasszonyának.

-          Mondanám, hogy örülök a találkozásnak, de akkor hazudnék. Megkérném, hogy legyen szíves békén hagyni minket! – kérte Elza.

-          Még nagyon meg fog bántani – intézte a fekete hajú nőnek. Elza idegesen nézett a csillogó szőke tincsek után, amik elegáns hullámokban omlottak a másik nő hátára.

-          Nos, ez kissé kínos volt – állapította meg Elza, miközben visszaült a helyére.

-          Miről beszéltetek, hogy kisegítetted őt? – kérdezte gyanakodva Andrew.

-          A barátnőjének közbejött valami, és én kisegítettem. Nem tudtam, hogy ki az, csak annyit, hogy bajban van – védekezett.

-          Ne is foglalkozz vele! – adott könnyed csókot Blaise a nő homlokára.

-          Ne engedjétek, hogy Carla elrontsa az itt tartózkodásotokat! Élvezzétek ki, hogy itt lehettek a kissé borongós New Yorki utcákon, és lazítsatok! – mondta Andrew.

-          Úgy fogunk tenni, ebben biztos lehetsz – mosolygott Elza.

-          Muszáj kimenni ehhez az utcára? – kérdezte Blaise.

-          Igen, mert ismered a tájékozódó képességemet, egyedül nagyon elvesznék ebben a betondzsungelben – nézett szépen a férfira.

-          Rendben, odaviszlek, ahova szeretnéd – mosolygott Blaise.

-          Hű, de elszaladt az idő. Jó volt újra látni barátom. Holnap együtt ebédelhetnénk, addig elbeszélgetek a feletteseimmel, hogy mikor ne legyen semmi programom. Feltétlen kell tartanunk egy hatalmas legénybúcsút is – címezte neki.

-          De ne legyen akkora, hogy még az esküvőre sem talál oda – figyelmeztette Elza.

-          Akkor legyen minimum egy héttel előtte, annyi idő csak elég neki – nevetett Andrew.

-          Elég legyen ebből, mert nem lesz semmiféle legénybúcsú, amit megrendezhetsz barátom – mondta Blaise.

-          De attól én még tarthatok egy kellemes leánybúcsút, bár barátnők nélkül – vonta meg a vállát.

-          Akkor ki lesz ott rajta? – kérdezte Blaise a szemöldökét ráncolva.

-          Ezt a tanúmra bízom. Alex elég jól ismer, hogy megszervezhessen egy ilyen méretű kényeztető túrát. Én konkrétan egy termál hétvégére gondoltam, ahol nő módjára a legjobb barátommal elvonulhatok, szerintem ő fogja elkészíteni a ruhámat is. A főiskolán ismertem meg, csak ő rajz szakra járt – vonta meg a vállát. – Még szerencse, hogy ő is itt van jelenleg New Yorkban a tavaszi divathetekre készül.

-          Egyeztettél vele? – kérdezte Blaise.

-          Igen, szóval mindenképpen ki kell vonszolnod magad a szobánkból – mondta kötekedve Elza.

-          Rendben – sóhajtott mélyet a vőlegénye.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Hali

(Sayu, 2013.04.13 19:11)

Halihóóó ismét itt vagyok és boldogítalak :D No hát valami fenomenális lett.. remélem hogy a következő hamarabb itt lesz,, heh na jól van csak egy kicsit szeretek szurkálódni. nagyon tetszett ez a rész is csak így tovább és még mielőtt kisregényt írnék ide csak annyit hogy Folytasd hamar na pá :*

Re: Hali

(LAOM, 2013.04.13 19:24)

Szia :)
Most tényleg sikerült boldogítanod, kicsit feldobtad a napom az integrálok és a bibliográfiák közötti keserves óráimat. Örülök, hogy tetszett :) Nem nem kell sokáig várni, mert mindjárt feltöltöm az Elza tanúja részt, amiben lesz Blaise számára meglepetés. Szívesen olvasom a kommentjeidet, szóval csak nyugodtan írj annyit ide, amennyi jól esik :) Köszönöm, hogy írtál :)