Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Családi nézetek

2013.01.03

 Elza el sem hitte, hogy már hetek teltek el, mióta a Hunter birtokra költözött, legfőképpen a tulaj hálószobájának lakója lett. Az iskolában a gyerekek nagyon kedvesek voltak hozzá, igazán fel akarták vidítani, hiszen úgy gondolták, hogy a tanárnőjük boldog, akkor Blaise is az lesz. Nehéz volt ismét megszoknia, hogy a Hunter családnak mekkora befolyása van a környéken. Bár ezen nem is kellene csodálkoznia, hiszen a hatalmas önellátó birtoknak hála élnek meg ők is.

A legnagyobb öröm azonban nem az volt számára, hogy elfogadták őt a helybeliek ismét, hanem, hogy Vihar teljesen felgyógyult, és Szeles is megnyugodott, és a csikót sem védte mindenkitől. Sara nagyon igyekezett, hogy amikor a kis Szélvész felnő, akkor ő lehessen a lovasa. Szinte rajongással tekintett a leendő sógornőjére, akinek a hatására a bátyja is sokkal emberibb volt hozzá.

-          Mikor leszek nagynéni? – kérdezte lelkesen, miközben kisétáltak az istálló melletti kifutóhoz, ahol Blaise foglalkozott Viharral, hogy a csődör megfelelően gyógyuljon.

-          Még sokára – felelte Elza.

-          De miért? – lett morcos Sara.

-          Mert jelenleg te vagy a mi kislányunk, akit agyon kényeztethetek – ölelte át a gyereket.

-          De én szeretnék kisbabát a házba, olyan jó lenne. Olyan más illat van, ahol kisbaba van – álmodozott.

-          Úgy döntöttünk a bátyáddal, hogy míg nem házasodunk össze, addig kisbabánk sem lesz. Az esküvőnk időpontját pedig a következő karácsonykor fogjuk kitűzni – felelte Elza.

-          És ha előtte terhes leszel? – próbált érvelni.

-          Az nem fog összejönni, mivel okosabbak vagyunk annál, hogy az akaratunkon kívül részesüljünk a gyermekáldás csodájában – fogalmazott kissé költőien.

-          A városban azt mondják, hogy kisbabát fogsz szülni – próbált kapaszkodót találni.

-          Arra még várni kell kicsit, de igen megígérem, hogy fogok. Azonban azt akarom, hogy egy szuper és tanult nagynénje legyen, és ehhez neked is sokat kell még dolgoznod. Szóval azt akarom, hogy légy türelemmel. Amint úgy látom, hogy készek vagyunk egy új jövevény fogadására, jöhet a kis trónörökös – mosolygott a lányra, majd felültette a kifutó korlátjára.

-          Rendben – sóhajtott mélyet Sara. – Blaise! Vihar! – integetett a békésen ügető párosnak, mire észrevették őket, és csatlakoztak a két lányhoz.

-          Sziasztok – köszönt vidáman Blaise, miközben lemászott a nyeregből, majd odament a menyasszonyához és szenvedélyes csókot váltottak.

-          Szia – mondta a csók végén Elza.

-          Bátyus te kész vagy, hogy apa legyél? – hozta zavarba őket Sara.

-          Miért? – lepődött meg.

-          Nagynéni akar lenni – rázta meg fáradtan a fejét a nő.

-          Majd idővel, Elzának most nincs ideje, se ereje, hogy babázzon – vette védelmébe a menyasszonyát.

-          Valóban – sóhajtott az érintett. – A bátyád az energiáim nagy részét lefoglalja, jobban mondva kisajátítja magának.

-          Van kedved kicsit Vihar hátára ülni? – váltott témát Blaise.

-          Miért ne – mászott át teljesen a korláton, majd odament a hatalmas állathoz. Vihar sötét szemében látszott, hogy igencsak megviselték az előző év végén történt események, de mégis örült, hogy a régi barát vele van.

-          A te súlyod egyébként sem olyan megterhelő számára, mint az enyém – oldotta el a kantárt az oszloptól, ahová kikötözte a lovat.

-          Persze Vihar esetében törődsz vele, hogy nehéz lehetsz neki, de az én esetemben fel sem merül benned – öltött nyelvet a vőlegénye felé.

-          Hé, viselkedj a húgom előtt, mert ha rossz példát mutatsz előtte, megbüntetlek – fenyegetőzött Blaise.

-          Még hívd is fel rá a figyelmét, és utána nem fogod tudni fegyelmezni! – nevetett.

-          Mi? – suhant át némi félelem az arcán, mikor felmerült annak a gyanúja, hogy a húga még neveletlenebb lehet vele szemben.

-          Ezt jó tudni – mosolygott Sara.

-          Hé, ha nem viselkedsz, nem leszel nagynéni! – komorodott el Elza.

-          Most úgy nézel, mint a suliban, mikor a fiúk rosszat csinálnak – húzódott vissza Sara.

-          Már látom, hogy hatásos – mászott fel a húga mellé Blaise, miközben Elza elügetett Vihar hátán. – Szóval húgocskám, mi a véleményed a menyasszonyomról? – kérdezte visszafogva a hangerejét.

-          Nagyon kedves és szép – nézte a fekete hajú nőt a nyeregben. – Az iskolában azt beszélgetik a többiek, hogy csak azért akarod elvenni feleségül, mert ő a suttogó lány.

-          Honnan veszik ezt? – lepődött meg, hogy már az iskolában is ilyen szinten beszélik ki az embereket.

-          A szüleiktől hallják. Tudják, hogy Vihar a te lovad, mégis feltétel nélkül Elzát engedi a hátára. Szeretnék én is olyan hatalmat, amilyen neki van – nézett a bátyjára.

-          Én is vágytam rá nagyon sokáig, azt hittem, hogy le tudom győzni, és a lovak jobban fognak szeretni nála. Aztán sikeresen elüldöztem innen – elmélkedett Blaise.

-          Apa nem hiszi, hogy szereted – lett hirtelen nagyon komoly.

-          Miért ne szeretném? – lepődött meg, hogy a húga nem egy tíz éves módjára gondolkozott. Igaz, az apjuk mindkettőjüket kíméletlennek nevelte, hogy a köznép szemében jóságosnak hassanak, de egyáltalán ne legyenek azok valójában.

-          Mert mi nem szerethetünk, ez volt az első leckénk, amit apa belénk nevelt – figyelte szomorúan a lovagló nőt.

-          Ezen jobb lesz változtatni – lökte el magát a korlátról.

-          Blaise, ezt nem tehetjük meg – tiltakozott Sara.

-          Húgocskám ne beszélj úgy, mintha téged boldoggá tett volna, hogy szeretet nélkül nőttél fel. Elza közelében jól érzed magad, ne is tagadd! Apa azt akarja, hogy legyen egy suttogó unokája, és ehhez Elza kell, de amíg nem érzi magát biztonságban, nem fog szülni. Épp olyan, mint Szeles, míg nem érezte méltónak Vihart, addig nem engedte magához – mondta komoran.

-          Tényleg karácsonyig akartok várni, míg kitűzitek az esküvő napját? – hitetlenkedett Sara.

-          Valami probléma van vele? – vonta fel a szemöldökét Blaise.

-          Semmi – rázta meg a fejét, majd leugrott a fakorlátról, és visszaszaladt a házhoz.

-          Hova lett a húgod? – kérdezte Elza, aki közben odaügetett a férfi mellé.

-          Megkértem, hogy hagyjon minket kicsit magunkra – hazudta, miközben lesegítette a nőt a lóról.

-          Nem akarom, hogy megint előjöjjön a régi nóta, és miattam veszekedjetek – figyelmeztette Elza.

-          Van kedved játszani a szénapadláson? – vetette fel.

-          Túl sok lovász van ma az istállóban, majd máskor – hárított Elza.

-          Lovagoljunk ki? – vetette fel Blaise.

-          Arról lehet szó – bólintott.

-          Nyergeltetek magamnak egy lovat – mondta vidáman, és visszasietett az istállóba, majd egy jókora csődört nyergeltetett fel. Mivel Vihar még nem vágtázhatott így laza tempóban lovagoltak, és kerültek minél messzebb az emberektől.

Elza nem értette pontosan, hogy miért akar mindig elvonulni az emberek elől a férfi, de sokkal kedvesebb és vonzóbb volt, mikor csak ők voltak ketten, mindenkitől távol. Egy kisebb fás területen kötötték a lovakat, majd estek egymásnak. A nő nem bánta, ha elvonultak a figyelő tekintetek elől, és csak ketten voltak. Azonban nem értette, hogy miért akarja Blaise mindenkitől távol tartani. Néha úgy tűnt, hogy még Sarától is védelmezné, pedig a kislány nem volt annyira rossz, mint ahogy a bátyja beállította.

-          Húgod ma egész nap azért rágta a fülem, hogy nagynéni akar lenni – szólalt meg Elza, miközben a férfi mellkas szőrzetével játszott.

-          Te szeretnéd azzá tenni? – kérdezte Blaise.

-          Talán, főleg, hogy napról napra jobban beléd szeretek – csókolta meg a férfit.

-          Szóval nem akarsz várni az esküvő kitűzésével karácsonyig – állapította meg Blaise.

-          Nem tudom pontosan, néha úgy érzem, mintha esély lehetne arra, hogy elszakítsanak tőled, ami a világ legrosszabb érzése. Nem akarom, hogy bárki közénk állhasson. Szóval igen, egyre biztosabb vagyok benne, hogy akarom az esküvőt – bújt szorosabban hozzá a férfihoz.

-          Egy hónapja, hogy visszatértél a szülővárosodba, biztos vagy benne? – kérdezte Blaise.

-          Eddig én visszakoztam, most miért te? – lepődött meg Elza.

-          Ha elveszlek feleségül, nem hagyhatsz el soha. Akármi is történik, nem engedlek el – ígérte meg neki.

-          Nem is akarom, hogy elengedj – dörgölőzött a férfi altestének.

-          Biztos vagy benne? – érezte, hogy ismét kívánja a nőt.

-          Igen – húzta magához a férfit, aki örömmel szeretkezett ismét a nővel.

Este a vacsoraasztalnál már egyáltalán nem számított szokatlannak, hogy Elza végig mosolyog. Az számított különösnek, hogy most Blaise is így tett.

-          Hogy telt a lovaglás? – kérdezte Dylan, aki egyre többször mutatkozott a társaságukban.

-          Nagyon jól, köszönjük – felelte Elza.

-          És mi ez az öröm? – kérdezte a vacsorát éppen tálaló Mary.

-          Elzával úgy döntöttünk, hogy nem várunk karácsonyig az esküvő napjának kitűzésével, hanem még a nyáron összeházasodunk, körülbelül miután elvetettük a gabonát – elmélkedett Blaise.

-          Ez óriási – lelkendezett Sara.

-          Szóval jön a baba, hogy meggondoltátok magatokat? – kérdezte kíváncsian Dylan.

-          Nem, nincs babáról szó – tiltakozott Elza. – Csak úgy döntöttem, hogy Mrs. Hunter szeretnék lenni – felelte, mintha semmit nem jelentene a számára.

-          Szeretnék nagyapa lenni, szóval kapjátok össze magatokat! – szólt rájuk Dylan.

-          Meglátjuk, addig is egyeztetünk a családtagokkal, hogy kinek mikor lenne a legalkalmasabb. Nem szeretnénk Jane néninek és a férjének ezen ügyből kellemetlenségeket okozni, hiszen a bácsikám sorozatos kampányokon vesz részt. Ha eljönnek, mi is nagy figyelmet kapunk, és nem vetne jó fényt ránk, hogy Elza terhes – felelte Blaise.

-          Rendben, te vagy a főnök – sóhajtott fáradtan Dylan.

-          A terhesség dolgában Elzáé az utolsó szó, hiszen ő fogja kihordani a gyerekünket, ha odakerül a sor – indokolta meg Blaise.

-          Rendben, hanyagoljuk a témát – elégelte meg Elza, hogy a férfi családja mindig bele akartak szólni a dolgokba.

-          Blaise neked ki lesz a tanúd? – kérdezte kíváncsian Sara.

-          Szerintem Andrew-t kérem meg – felelte elmélkedve Blaise.

-          Róla még nem hallottam – kortyolt egyet a narancslevébe Elza.

-          Egyetemről jó barátom. Néhány vakáció alatt ellátogatott hozzánk, de te akkoriban kerülted a birtokot. Anyukád ismeri őt – válaszolta Blaise, aki vörös bort ivott.

-          Valóban Andrew egy nagyon kedves fiatalember – helyeselt Mary.

-          Ő is állatorvos, mint te? – kérdezte Elza.

-          Nem, ő sebész. Egy nagyon biztos kezű sebész – felelte Blaise.

-          Értem, szóval kemény szakmát választottatok – állapította meg Elza.

-          Valóban – bólintott a vőlegénye.

-          A tavaszi szünetben felkeressük – javasolta Elza.

-          Nekem tetszik a gondolat – felelte Blaise, majd végre elkezdték az étkezést.

Elza este még tanult Sarával, akinek egyre kevésbé ment, hogy szorgalmas kisdiákként viselkedjen a leendő sógornőjével. Eddig akárhol megjelent ő volt a Hunter birtok kishercegnője. Kezdetben lenyűgözte, hogy Elza mennyire ért a lovakhoz, és hálás is volt neki. Azonban arra nem számított, hogy a nő az iskolában egy diákjaként fogja kezelni, és nem a kis hercegnőként. Eredetileg úgy gondolta, hogy majd megszerzi a dolgozatok előtt a kérdéseket, és csak azokra tanul. Azonban Elza nem volt hajlandó belemenni az ilyesfajta csalásokba. Annyi haszna azért volt az egésznek, hogy szóban nem feleltette.

Furcsa volt a lány számára, hogy valaki nem hajbókol neki, mert ő Dylan Hunter kicsi lánya. Eddig csak Blaise volt az, aki bármikor azt mondta neki, hogy nem. Most már Elza is csatlakozott hozzá, és a legrosszabb az egészben, hogy nem tehet ellene semmit. Nem mutatta, de féltékeny volt, hogy a bátyja boldog a nővel. Most már nem az ő kegyét keresik mindenképpen az iskolatársai, hanem a tanárnőjükét, aki a leendő sógornője. Gyűlölte, hogy nem övé a tekintély és a tisztelet.

Egyedül az apjában nem csalódott, aki továbbra is ugyanúgy szerette őt, ahogy régen. Persze elfogadta Elzát, de őt mégsem helyezte előtérbe. Neki panaszolta el, hogy Elza nem kivételezik vele. Azonban az idősebb Hunter nem háborodott fel ezen, hanem arra bátorította, hogy küzdjön és tanuljon keményebben, mutassa meg neki, hogy általa nagyobb lesz.

-          Szerinted is kissé fagyos hangulatú volt a vacsora? – kérdezte a fürdőszobából kijövet Elza.

-          Egy kicsit – vonta meg a vállát Blaise.

-          Mi a baj, olyan más lettél, hogy ettünk – ült le a vőlegénye mellé az ágyra.

-          Semmi – rázta meg a fejét.

-          Születésem óta ismerlek. Úgy tagadsz, mint mikor valaki felidegesített, és rajtam töltötted ki – simogatta meg a férfi arcát.

-          Akkor még nem voltam szexuálisan érett, és nem tudtam, hogy an jobb módja is az indulataim rajtad való levezetésének – nyúlt be a nő köntöse alá, és a combjait simogatta.

-          Blaise, mondd el, hogy mi a baj! – sóhajtott mélyet, ahogy megérezte a nagy tenyér izgalmas érintését.

-          Hogy mellettem vagy, semmi – rázta meg a fejét felélénkülve.

-          Nem utaltam olyasmire, hogy el akarnálak hagyni – lett komor Elza, és zárta össze a lábait.

-          Elza kicsim, nem gondoltam ilyesmire. Csak bennem van a félsz – ült fel és húzta vissza a kezét.

-          Mitől félsz? – lett komor.

-          Nem tudom, hogy mennyire emlékszel anyukámra, és a vele való kapcsolatomra – sóhajtott mélyet.

-          Ritkán láthattad, de olyankor mindig felhőtlenül boldog volt az arcod – bólintott a nő.

-          Mert boldog is voltam. Azonban az apám úgy gondolta, hogy gyengévé tesz egy nő szeretete és alig találkozhattam vele. Év közben bentlakásos iskolában tanultam, ahol ő hetente egyszer meglátogatott, ellenőrizte a jegyeimet. Ha meg volt elégedve, hónap végén találkozhattam anyámmal, ha nem, akkor csak távolról láthattam, mikor hazajöttem a hónap végén pár napra – túrt Elza fekete tincseibe. – Emiatt voltam olyan agresszív. Persze ott voltál te, aki az itteni iskolában tanultál, az anyukád szeme fénye voltál, és még a lovak is jobban szerettek nálam – ölelte magához a nő vékony testét. – Egy idő után persze, téged is vágytalak látni, de te akkor már féltél tőlem. Én túl ostoba voltam, hogy változni tudjak, és az egyetlen módon közeledtem feléd, amit ismertem, a dominancia és erőszak – beszélt szomorúan, miközben a nő hátát simogatta.

-          Már vége – tolta el magától kicsit a férfit, hogy az arcába nézhessen. – Felnőttünk, és találtunk egy másik módszert, amivel csökkenthetjük a közöttünk lévő feszültséget – csókolta meg a vőlegényét.

-          Szeretlek – bontotta ki a nőt a köntöséből, és már maga alá is gyűrte.

-          Szeretlek én is – túrt a férfi hajába.

-          Kihagyhatjuk az előjátékot? – kérdezte, miközben a fogával a nő nyakát karistolta.

-          Most végképp nem – fogta két tenyere közé az arcát. – Azt akarom, hogy elhúzzuk, hogy hosszan érezzük egymást, hogy tudd, hogy nem megyek sehová. Melletted leszek – mondta határozottan Elza.

-          Míg a halál el nem választ? – kérdezte komoran Blaise.

-          Nem eszik azt olyan forrón, jól tudod, hogy makacs vagyok, nem adom be olyan könnyen a kulcsot – próbálta megnevetetni a férfit.

-          Igen, egy igazi harcos vagy – helyeselt, miközben már nem is bánta, hogy nem lesznek vadul egymáséié.

-          A harcosoknak is kijár a szerető kényeztetés – húzta magához a férfi arcát és gyengéd csókot lehelt az ajkaira. Érezte, ahogy Blaise feszült teste felenged, és kezeivel gyengéden végigsimított az oldalán.

-          Megkapod – és megmarkolta Elza egyik mellét, mire a nő felnyögött. A következő percben azonban el is kapta a kezét.

-          Hagy kedveskedjek most neked én kicsit! – tolta el magától a férfit, és a hátára nyomta. Blaise légzése felgyorsult, ahogy megérezte a vékony női test simogatását és csókjait a mellkasán.

Elza kifejezetten lassan csókolta végig a férfi mellkasát, különleges bánásmódban részesítette a két lapos mellbimbót, amiket játékosan meg is harapdált. A kezei lejjebb jártak, mint az ajka, miközben lejjebb tolta a pizsamanadrágot a férfin. Érezte, hogy Blaise már nagyon kívánja, de azért a kezével még ingerelte kicsit. Éppen a köldöke környékét ajándékozta meg a csókjaival, mire Blaise a hajába markolt és felhúzta magához.

-          Ne játssz velem tovább, akarlak – hörögte a nő ajkaiba. Elza kapkodva csókolta vissza, miközben altestén megérezte Blaise kutakodó ujjait. – Oh, milyen nedves – mosolygott elégedetten.

-          Az ízed ezt hozza ki belőlem – mosolygott elégedetten, miközben kissé elhúzódott, hogy magába tudja vezetni a férfit.

-          Hé – akart tiltakozni Blaise.

-          Ma, mikor Vihar nyergében ültem, nagyon tetszett a lovaglás. Ilyen pompás csődör nincs még egy a birtokon, szóval élek a lehetőséggel és suttogóként meglovagolom – incselkedett a férfival.

-          Gyere – nyögött fel Blaise, mire Elza lassan magába vezette.

Lassan hangolódtak egymásra, miközben Blaise igyekezett felülni, hogy csókolhassa Elza melleit. A nő nem tudta pontosan megmondani, hogy mikor is lett két vállra fektetve, de nem is bánta, ahogy látta Blaise szemeiben a vágyat iránta. Tudta, hogy másnap nem akar majd kikelni az ágyból, de az is hidegen hagyta. Csak szeretni akarta a férfit, és annak is hagyni, hogy őt szeresse.

*

Habár Sara rajongása nem tért vissza a sógornője iránt, Elza nem bánta, mivel a lány így nem bosszantotta fel a bátyját, és nem okozott hasonló vitákat, mint mikor először találkoztak. Kissé dacosabb lett, amit a kamaszkor közeledtével magyarázott. Habár Sara még csak tíz éves volt, mégis nagyon gyakran úgy érezte, hogy a tekintete sokkal öregebb ennél. Dylan igen sok időt foglalkozott a lánnyal, felolvasott neki zárt ajtók között.

Elza nem értette, hogy a két testvér szülei miért hagytak közöttük ekkora korkülönbséget. Húsz év, szinte Blaise Sara apja lehetetett volna. Nem értette, hogy az édesanyjuk miért várt ennyi évet, hogy még egy gyermekük szülessen. Másfelől már igencsak túl volt negyvenen, mikor terhes lett Sarával. Jó ő sem akarta elkapkodni a dolgot, várni akart, de akkor is, miért vállalt ekkora kockázatot. A másik érthetetlen pont az volt Elza számára, hogy Dylan miért ennyire kedves a lányával, miközben a fiát évekig mindennemű szeretettől megfosztotta.

Sara egyedül Blaise-től tartott, aki ha nemet mondott neki, még az apjuk sem tudta elintézni, hogy ez másképpen történjen.

-          Elza ez annyira igazságtalan – panaszkodott, miközben Elza a notebookján a következő dolgozatot állította össze.

-          Miért? – vette le a szemüvegét, és nézett a lányra.

-          Hogy várhatod el tőlem, hogy ezt mind elolvassam? – mutatott a könyvben lévő szövegmennyiségre. – A többieknek persze nem kell.

-          Te tovább akarsz tanulni, míg ők úgy vannak vele, hogy munkát kaphassanak a birtokon, és az ügyeiket tudják intézni a hivatalban, ennyit várnak a felnőtt léttől. Azonban te gimnáziumba és egyetemre szeretnél menni, ahol ennél jóval többet kell olvasni és tanulni – mondta szigorúan Elza.

-          Jól mondja a nővéred – jelent meg Dylan.

-          Jó napot – köszönt Elza.

-          De apa ennek semmi értelme – hisztizett a lány.

-          Te nem szoktál ilyen morcos lenni – állapította meg a férfi.

-          Még egész nap fáj a hasam, és Elza most ezzel is zaklat – mondta bosszúsan.

-          Biztos valami rosszat ettél. Megbeszéltük, hogy keményen tanulsz, és hamarosan egy elitebb iskolába fogsz járni – figyelmeztette Dylan.

-          A hasad alja fáj? – tette a szemüveget a fejére Elza.

-          Igen – bólintott.

-          Hamarosan a kislánya, nagylány lesz – mondta Elza az apósjelöltnek.

-          Mi? – ijedt meg a gyerek.

-          Beszélgessünk kicsit! – zárta le a gépet, és vitte fel a fürdőszobába, ami a lány szobájához tartozott.

-          Miről akarsz velem beszélni? – kérdezte kissé ellenségesen.

-          Emlékszel, hogy múltkor kaptatok az iskolában egy-egy csomagot, de csak a lányok? – kérdezte türelmesen.

-          Igen, olyanok voltak benne, amikkel te is teletömted a fürdőszoba szekrényt nálatok – mondta ellenségesen.

Elza mélyet sóhajtott, és türelmesen elmagyarázta, hogy most mi is történik a lánnyal, aki hitetlenkedve nézett rá. Elzát nem lepte meg, hogy a lány ilyenkor kissé ingerlékeny és ellenséges ráhagyta a dolgot. Tudta jól, hogy nem lehet vele beszélni. A nap további részében hanyagolták a témát. Igaz Sara a vacsora során is igen barátságtalan volt, így békén hagyták.

Már mindenki aludni tért, mikor nyílt Elza és Blaise szobájának az ajtaja. Nem sokkal később a nő gyengéd noszogatásra ébredt. Álmosan nyújtózott egyet, mire felébresztette Blaise-t is.

-          Mi történt? – kérdezte álmosan a férfi.

-          Szükségem van Elzára – mondta idegesen és kissé félve Sara.

-          Mi a baj? – ült fel Elza, aki ügyelt rá, hogy mindenképpen hálóingben aludjon el, mert a kis sógornőjelöltje nagy valószínűséggel az este vagy reggel folyamán megjelenik.

-          Igazad volt, segítenél? – kérdezte félénken.

-          Jövök – bújt ki a takaró alól.

-          Kell segítség? – kérdezte Blaise.

-          Semmi olyan nincs, amihez a te segítséged kellene. Aludj, hamarosan jövök én is – felelte Elza, majd magára vette a köntösét, és visszakísérte a lányt a szobájába. Valahogy Sara már sokkal érdeklődőbb hallgatóságnak bizonyult. Miután megmosdott, és megkapta a szükséges védőfelszerelést, lefeküdt az ágyba. Elza egy ideig még vele maradt, míg teljesen meg nem nyugodott, majd visszatért Blaise mellé, aki éberen várta.

-          Mi történt? – kérdezte idegesen.

-          Még egy nő lett a családban – felelte, miközben letette a köntösét.

-          Hoppá – húzódott vigyorra a férfi szája.

-          Aludjunk inkább hoppá – feküdt vissza a vőlegénye mellé, és játékosan megcsapta a párnával.

-          Megnyugodott? – kérdezte Blaise.

-          Igen, minden rendben – bólintott Elza.

-          Már alig várom, hogy saját gyerekeink legyenek, biztos vagyok benne, hogy csodás anya leszel, és van egy olyan érzésem, hogy még jobban beléd szeretek – simogatta meg a nő hasát, mintha már lenne ott valaki.

-          Nyáron rátérhetünk, de most még nem – tiltakozott a nő.

-          Örök nyár van nálunk – húzta közelebb magához Elzát.

-          Most nem lehet veled vitatkozni – fordult el tőle, és megpróbált aludni.

-          Pedig szeretem, ha vitatkozol velem, felizgat – csókolt a nő nyakába.

-          Aludj! – morogta Elza.

-          Rendben, akkor korábban kelünk – karolta át a nőt, és tért az álmok birodalmába.

Reggelinél mindenki csodálkozva nézett Sarára, aki szó nélkül megölelte Elzát, majd leült reggelizni. Elza úgy gondolta, hogy ha Sara nem említi a tegnap estét, akkor neki sem kell. Ezzel bizonyította, hogy megbízhat benne és számíthat rá.

-          Elza ma korábban fejezd be a tanítást! – parancsolt Dylan a nőre.

-          Mégis miért? – kérdezte Elza.

-          Egy mexikói üzlettársunk látogat el hozzánk a feleségével, és a fiával. Neked Blaise oldalán a helyed, mint a birtok úrnője. Van egy pár formai kötelességed, aminek mindenképpen eleget kell tenned – mondta határozottan.

-          Apa, ha nem érnek vissza, akkor sincs baj – tiltakozott Blaise.

-          Elza egy okos és tanult nő, meg kell tanulnia lassan, miként viselkedik egy rendes feleség – felelte határozottan Dylan.

-          Milyen elvárások vannak velem szemben? – kérdezte nagyot sóhajtva Elza.

-          Légy csinos, ahogy egy nőhöz illik. Így is elég gond, hogy állandóan nadrágba jársz. Megfertőzted ezzel Sarát is.

-          Elég volt – szólt közbe Blaise. – Apa eddig nagyon örültél, hogy feleségül fogom venni Elzát, sőt te voltál a legnagyobb támogatója az eljegyzésünknek. Mi változott meg? - nézett kérdőn az apjára.

-          Időközben rádöbbentem, hogy a lovakkal jól bánik, de a gyerekekkel már kevésbé. Amint három éves lesz az első gyereketek, nevelőnő fogja nevelni és nem ő. A te esetedben is jól működött ez a megoldás – jelentette be Dylan.

-          Ezt nem fogom megengedni – mondta dühösen Blaise. – Lehet, hogy Elza még nem terhes, és jó ideig nem is akar még, de nem te fogod megmondani, hogy ha szülők leszünk, miként fogjuk nevelni.

-          Nyugodj meg Blaise! – ölelte át Elza. Érezte, ahogy a férfi remeg a dühtől. – Korai erről beszélni, és ha már ott is tartanánk. Mi leszünk a kicsi szülei, mi mondjuk meg, hogy hogyan nőjön fel – mondta határozottan.

-          Ideje mennetek, mert elkéstek az iskolából – mondta idegesen Blaise, miközben eltolta magától a nőt.

-          Rendben leszel? – kérdezte félve.

-          Persze – csókolta meg határozottan.

-          Próbálunk jönni, amint lehetséges – simított végig a férfi arcán, majd intett Sarának, hogy indulnak.

-          Elza, te ismerted anyukámat? – kérdezte Sara, miután kiértek a városba vezető útra.

-          Igen, nagyon kedves és szép asszony volt – felelte Elza, miközben a lelke legmélyén aggódott a vőlegényéért.

-          Blaise is ezt meséli róla, de apa szerint túl lágyszívű volt – elmélkedett. – Szerinte ezért halt meg.

-          Azért halt meg, mert túl sokat várt, hogy megfoganj. Ő annyira vágyott rád, hogy nem törődött azzal, hogy vele mi történik. Ez szerinted bűn? – kérdezte a lányt.

-          Apa szerint igen. Azt tanultam meg tőle először, hogy egy idegen lényt sem szabad szeretni. A vérköteléket megtűrni, de a betolakodókat használni kell – meredt ki az ablakon.

-          Te is így gondolod ezt? – vette nehezen a levegőt.

-          Tegnapig így gondoltam, de ma már nem vagyok biztos benne – remegett a teste, hogy arra gondolt, hogy a fivére milyen dühös lett. Csak akkor lett ilyen, mikor az apjuk az anyjukat emlegette fel, akit Sara születése során vesztettek el.

-          Erről tanítás után komolyabban elbeszélgetünk – sóhajtott mélyet Elza.

-          Miért akkor, miért nem most? – kérdezte kissé sértődötten.

-          Engem is felbosszantott az apád mondandója. Nem akarok semmi meggondolatlanságot mondani neked, amivel csak összezavarom az egyébként sem békés családi kötelékeket. Ezt hideg fejjel kell kezelni. Ha forrófejűen cselekszünk, az apádnak lesz igaza és ő győz. Hamarosan a saját világnézeted kialakul, ami nem fog megegyezni a családéval, vagy részben fog egyezni, de semmiképpen nem lesz teljesen azonos – próbálta megnyugtatni.

-          Apám téved, te tényleg értesz a gyerekekhez – mondta Sara.

-          Ezt most még ne hangoztassuk előtte – kanyarodott be a kocsival az iskola udvarára. – Azt hiszem, hogy kedves leszek ma, és lehalasztjuk a dolgozatot – húzta be a kéziféket, és csatolta ki az övét.

-          De jó – felejtett el mindent Sara, és végre felengedett.

-          Rendben, de akkor ma segítjük mindenben a fivéredet, hogy mexikói üzlettársak előtt jó benyomást keltsen – borzolta meg a lány haját.

-          Rám számíthatsz – mondta vidáman, majd kiszállt, és az osztálytársaihoz szaladt, és boldogan újságolta nekik, hogy ma elmarad a dolgozat.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

há izé

(LIKE, 2013.01.13 18:44)

WOw WOW WOW WOW WOW eszem szavam elállt :D

Re: há izé

(LAOM, 2013.04.08 07:23)

Ez már csak így megy kedves "pici pici" rokon :)

Szervusz

(Sayu, 2013.01.03 22:34)

Na itt vagyok megint. mivel hogy nagyon tetszett így nem tudok mit mondani rá csak hogy gratula drakula..na ok kicsit kivagyok. Lényegtelen. Örülök neki hogy folytatod a történetet. Annyira cuki Sara hogy az valami iszonyat. A "DRÁGA" papa mennyen a bús p*csába/bocsi a káromkodásért de ez kikívánkozott/ de mielőtt kisregényt írnék ide neked csak közlöm hogy FÉLELMETESEN JÓ FANTÁZIÁD VAN!!!!!pápá

Re: Szervusz

(LAOM, 2013.04.08 07:21)

Szia :)
Hoppá, hozzám képest a csiga kapkodó idegbeteg. Sara most éli hisztis és lázadó korszakját, míg az öreg hatalom mániás, hát igen oda való. Magyarok vagyunk, szóval a káromkodás nem hat meg, főleg, hogy az egyik csoporttársam rendszeresen elküld a francba. Ebből az egy fejezetnek induló irományból is szabályos kisregény lesz, ami bizonyítja, hogy igazán egyiktől sem tudok megválni. A neked szánt irománynak már három változata van. Amíg nem érzem úgy, hogy valamelyiket is rendesen le tudnám zárni, addig nem töltöm fel. Ezért az utóbbiért bocsi.
Köszönöm szépen, hogy írtál :) Örülök, hogy tetszik :)
A fantáziámtól néha én is félek, főleg ha gyilkos hangulatban van, idegesítő csoporttársamat keresztre akartam feszíteni nagy pénteken, míg mások a lincselést javasolták. A tanár megmondta, hogy húsvét közeledtével igazán keresztényi gondolataim vannak :)
Na, pá.