Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Karácsonyi lovaskaland 1. rész

2012.12.26

 Elza Walter sóhajtva tért haza a szülői házba, hiszen a karácsonyt mindig az édesanyjával töltötte. Jobb is volt, hogy nincs egyedül. A barátja néhány napja hagyta faképnél, miszerint a nő túl unalmas. Elza egyszerű teremtés volt, akit egyszerű elvek szerint nevelt fel egyedül az édesanyja. Az idősebb asszonyt Marynek hívták, és egy hatalmas birtokon dolgozott szakácsnőként.

Elza sóhajtva fogta össze lófarokba a hullámos fekete tincseit, és gondolta végig, hogy idén több időt kell eltöltenie a Hunter birtokon, amin az édesanyja már évtizedek óta dolgozott. Igazából gyűlölte azt a helyet, mivel a tulajdonosok mindig érzékeltették velük, hogy magukhoz képest kevesebbnek tartanak minden faluban élő embert. Elza ezért akart elmenni a közelükből.

Mindig jó kislány volt, hogy ezzel is segítse az anyját, aki nagyon hálás volt ezért a gyermekének. Habár a nő soha nem haragudott volna azért sem, ha kicsit elevenebb és játékosabb. Azonban Elza vagy olvasott, vagy a Hunter birtok istállójában figyelte a lovakat. Persze az istállóban sem lehetett teljesen nyugodt, mivel a birtok örököse egy nagyon gonosz természetű fiú volt. Blaise Hunter egy hatalmaskodó és kegyetlen személyiség volt már gyermekként is.

Már ekkor nagydarab és széles volt. A kicsit sötétebb bőre, amit a latin származású édesanyjától örökölt, még ijesztőbbé tette az összképet. Élvezettel kínozta Elzát, kigúnyolva őt, hogy szeret olvasni. A fiatal nő elhessegette a gondolatot, és nem hagyta, hogy Blaise Hunter emléke elrontsa a karácsonyt. Annyit nem ér az a barom.

-          Hahó, megjöttem – lépett be a szülői házba. Már érezte a fenséges illatokat, az édesanyja a kedvencét főzte, ami rögtön mosolyt csalt az arcára. A következő percben dorombolva odadörgölőzött hozzá a jó öreg cicája, akit az édesanyja nagyon jól tartott. – Szia Pöcök – guggolt le és vette fel a macskát. – Anya merre van? – kérdezte az állatot, miközben kedveskedve simogatta. A hűtő felé lépkedve, észrevette az édesanyja levelét. Először enni adott a régi barátnak, majd elolvasta a rövid üzenetet, miszerint a Hunter birtokon tartózkodik. – Ilyen az én formám Pöcök – sóhajtott mélyet, majd ő is hozzálátott enni. Ezután átöltözött, és úgy döntött, hogy átsétál a birtokra, és majd együtt hazajönnek.

Átöltözött, levette az elegáns szövetnadrágját és a visszafogott kardigánját. Helyette farmert és egy kockás blúzt vett fel. A hosszú haját két copfba kötötte, majd kalapot vett fel. Miután a csizmáját felhúzta, elhagyta a házat és jókedvűen sétált az eldugott földutakon a kegyetlen és szörnyű Hunter birtokra. A magával hozott fényképezőgéppel séta közben több képet készített az őt körülvevő természetről.

Nehezére esett bevallani, de a birtok és a környéke gyönyörű volt, hiába tartotta a Hunter családot a világ legördögibb teremtményeinek. Ebből a gondolatból egy sikoly térítette magából, ami egy gyermek torkából jött. Nem gondolkozott, rögtön a hang irányába kezdett el szaladni. Hamar rá is talált a bajok forrására, egy tíz év körüli kislány egy hatalmas ló nyergében ült, ami két lábra ágaskodott. A gyerek kétségbeesetten szorította a kantárt.

Elza nem tudta, hogy a ló mitől ijedhetett meg, de azt biztosan tudta, hogy valahogy le kell nyugtatnia. Maga sem tudta, hogy mi ütött belé, de óvatosan közelebb ment. A ló ijedt szemeibe nézett, miközben beszélt hozzá. Maga sem tudta, hogy milyen szavak jönnek ki a száján, de ez nem számított. Úgy tűnt az állat a hangjától megnyugszik, míg a szemébe nézve megismeri őt.

-          Sara – hallottak meg egy aggódó hangot a hátuk mögül. Elza összerezzent, mivel megismerte a hang tulajdonosát. Pedig, hogy imádkozott, hogy nehogy találkozzon vele.

-          Blaise – mondta felszabadultan a kislány. Elza a lenyugtatott ló nyakát simogatta, hogy nehogy megint megvaduljon. A következő pillanatban meglátta a férfit is, akit mindenképpen el akart kerülni.

-          Jól van húgocskám – vette le a nyeregből a gyereket, és szorosan magához ölelte.

-          Úgy féltem – zokogta, miközben a férfihoz bújt.

-          Már nincs veszély – simogatta meg a gyerek hátát, majd a lovat tartó nőre szegezte a veszedelmesen dühös zöld tekintetét. Elza nem értette, hogy most rá dühös, vagy a lóra.

-          A néni megmentett – szipogta a gyerek, miközben ő is Elza felé fordult.

-          Hazatértél hát Elza Walter – mérte végig a nőt.

-          Karácsonyra hazalátogattam az anyámhoz, aki tudtommal a te alkalmazásodban áll Blaise Hunter – mondta, miközben a kék szemei veszedelmesen néztek a férfira.

-          Nem említette, hogy jönni fogsz – mérte végig a csinos nőt.

-          Nekem mondta, hogy a kislánya haza fog jönni. Én azt hittem, hogy annyi idős, mint én – mondta csalódottan a kislány.

-          Velem egy idős. Sok időt töltött a birtokunkon. Meséltem már róla, ő volt az akivel veszekedtem Vihar miatt – dicsekedett, majd ismét a nőre nézett, akiben fellángolt a harag. Vihar egy gyönyörű csődör volt, akinek megsérült a lába. Blaise meg akarta ölni, hogy ne szenvedjen, de Elza akart neki adni egy esélyt a gyógyulásra.

-          Gondolom azóta lókolbászt csináltattál szegény állatból – mondta dühösen a férfira meredve.

-          Szerintem egész elevennek tűnik – mutatott a hatalmas lóra, amin ő érkezett.

-          Szabad? – kérdezte a csődör felé téve egy bizonytalan mozdulatot.

-          Csak nyugodtan – bólintott, mire Elza felbátorodott, és odalépett a hatalmas állathoz.

-          Szia Vihar – simogatta meg a ló pofáját, majd nyakát. Viharon is látszott, hogy megismeri a nőt, aki küzdött érte évekkel ezelőtt.

-          Vihar csak téged fogadott el eddig Blaise – csodálkozott a kislány.

-          Valóban, engem engedett eddig egyedül a hátára, de a suttogó tanárnéni már más tészta – mondta némileg gúnyosan a férfi.

-          Lenne pár kedves szavam, de karácsony közeledtével mind átoknak hangzana – nyelte vissza a káromkodását Elza. Nem akart a gyerek előtt csúnyát mondani. Azonban Blaise Hunter mindig kihozta belőle a rosszabbik énjét.

-          Menjünk vissza a birtokra! – engedte el a férfi a megjegyzést a füle mellett. – Mivel Hella ideges valami miatt én megyek rajta. Elza te vinnéd Viharon Sarát? – kérdezte a nő felé fordulva.

-          Te engeded, hogy valaki más üljön Viharon? – csodálkozott a kislány.

-          Most Vihar nem engedné, hogy Elza más lóra üljön – felelte.

-          Rendben – bólintott rövid mérlegelés után Elza, majd felült Vihar nyergébe. Ezután Blaise a kislányt felsegítette hozzá, majd a korábban megbokrosodott kancára maga ült fel, és békésen visszaügettek a birtokra.

Mikor megérkeztek, mindenki csodálkozva nézett rájuk, hogy egyáltalán Blaise átengedte másnak a lovát. Amikor a régebbi alkalmazottak megismerték a nőt, már mindent értettek. Elza elkísérte Sarát a konyhába, hogy igyon egy kis tejet, és ő végre találkozzon az anyjával.

Mary Walter örömmel vetette magát a lányára, és ölelgette őt. Mary a lányához képest testesebb volt. Habár az is igaz, hogy Elza kiskorában is elég vézna lányka volt, ami kifejezetten jól jött, ha a kegyetlen Blaise elől kellett menekülnie. Sarának közben megjött a hangja, és beszámolt mindenkinek, hogy Elza, hogyan mentette meg.

Blaise egy óra múlva kereste meg őket, és ragaszkodott hozzá, hogy Elza maradjon vacsorára. A nő persze ellenkezett, de Mary ragaszkodott hozzá legjobban. Büszkeséggel töltötte el, hogy a lánya a Hunter család asztalánál étkezik legalább egyszer, mint dísz vendég.

Míg várakoztak a vacsorára, az időt Sarával töltötte, akinek engedte, hogy befonja a hosszú fekete haját. Mindig különleges kontrasztot alkotottak a jégszerű kék szemek és a hollófekete tincsek, míg a bőre krém fehér volt. Ezek az ellentétek voltak jellemzőek a személyiségek is. Tudott harcias és szenvedélyes lenni, de mindenki egy csendes és kedves tanárnőnek ismerte.

Blaise a könyvelésre próbált koncentrálni, de ez egyáltalán nem ment, mivel az ő mindig szomorú kishúgát nevetni hallotta. Simán lehetett volna a gyerek apja is, akkora volt közöttük a korkülönbség. Soha nem találta meg vele a közös hangot, akármennyire is próbálkozott. Most pedig néhány órás ismeretség után, a gyerekkora legidegesítőbb személye őszintén megneveteti őt. Dühösen zárta be az aktát, és ment be a konyhába.

-          Szia, miben lehetek a segítségedre? – kérdezte Mary.

-          Mi van a lányodban, hogy ilyen hatással van mindenkire körülöttem? – szegezte neki a kérdést minden nemű kertelés nélkül. Idegesen szorította ökölbe a kezeit, mivel felébredt benne a régi kényszer, hogy belemarkoljon a hajába, de most nem gonoszkodásból, nem most magához akarta húzni, és olyan illetlen dolgokat akart művelni vele, amikkel örökre magára haragította volna a szakácsnőjét.

-          Nem csak körülötted, hanem rád is – mosolygott mindentudóan, mintha a fejébe látna.

-          Talán – hagyta figyelmen kívül a nő mosolyát. – A kérdésre válaszolj! – lett idegesebb.

-          Elza mindig utat talált a szívekhez. Ösztönösen meg tudja nyugtatni az embereket és állatokat egyaránt. Ezért imádják annyira a tanítványai, és ezért szerették jobban a lovak is nálad. Ezért a képességért voltál rá féltékeny egész életedben – világított rá, hogy miért viselkedett olyan gonoszul a lánnyal.

-          Nem voltam rá féltékeny – fordította el a fejét.

-          Most is az vagy, hogy a húgod rögtön bizalmába fogadta, de tőled fél – ellenkezett az asszony.

-          Neki ez a munkája, persze, hogy rögtön kedvelik őt – duzzogott.

-          Nem, ő a gyerekekre nem hivatásként tekint, hanem életcéllal. Néha kicsit sajnálom, hogy az eddigi fiúi közül egyik sem volt méltó, hogy családot alapítsanak. Mindegyikük féltékeny volt, hogy bárkivel megtalálja a közös hangot. Azt hitték, hogy kisajátíthatják maguknak a lényét. Azonban Elzának szüksége van némi szabadságra, és szegénykém nem érti meg, hogy ezt a nagyvárosban soha nem kaphatja meg. Ő vidéki lány – mondta elmerengve az anyja. Blaise csak most vette észre, hogy szívesen hall a nőről, akinek a tekintete egész másként nyűgözte le, mint eddig.

-          Értem. Mi lesz a vacsora? – váltott témát, fenntartva a szokásos higgadt álarcot. Most minden volt, csak nyugodt nem.

-          Zöldbabot főzök, ahogy szeretitek – mosolygott mindentudóan.

-          Sara nagyon fog ezért hisztizni – sóhajtott mélyet, hiszen a húga nem volt oda a zöldbabért. – Várj csak, mi ez a többes szám? – kérdezte nem értve.

-          Elza is imádja a zöldbabot, akárcsak te. Szerencsére ugyanúgy szeretitek elkészítve – mosolygott bizalmasan.

-          Akkor majd szólj, mikor kész – próbálta elkerülni az asszony gúnyos mosolyát. Idegesen ment ki a konyhából, és azon kapta magát, hogy felment az emeletre, és a húga szobája előtt áll. Már készült benyitni, mikor megállt a keze. Mit is csinál? Azonban ő igenis be akar menni. Megmozgatta az ujjait, majd bátortalan mozdulattal kopogott, mivel ebben nem volt semmi gyakorlata.

-          Szabad – hallotta meg a húga vidám hangját, amitől újult erő járta át, és benyitott. A bent lévőket kissé meglepte a megjelenése. – Blaise – csodálkozott a bátyjára Sara.

-          Hogy vagy? – kérdezte, miközben bezárta az ajtót.

-          Már jól – bólintott. – Mi a baj? – kérdezte félve.

-          Miért lenne baj? – fonta keresztbe a karját a mellkasa előtt.

-          Csak akkor jössz be ide, mikor valami baj van velem – sütötte le a szemeit. Blaise most döbbent rá, hogy valóban igen ritkán jön fel a húga gyönyörű mesebirodalmába, amitől enyhén émelygett.

-          Ez azért kissé durva – ellenkezett.

-          Ha most nem csináltam semmi rosszat, akkor Elzát akarod elvinni tőlem – ijedt meg.

-          Alig néhány órája ismered, máris jobban ragaszkodsz hozzá, mint a tulajdon testvéredhez – lett ideges a férfi.

-          Hé, hé! Ne kezdjetek vitatkozni, főleg ne miattam! – állt közéjük. – Mindketten megijedtetek, feszültek vagytok! Nem a legjobb megoldás, ha egymás torkának estek – fordult a férfi felé, aki egyre jobban elveszett a szikrázó kék szemekben.

-          Maradj velem! – ölelte át a nő derekát Sara.

-          Míg nem tisztázzuk a helyzetet, addig maradok. Vacsora után hazamegyek anyukámmal, hiszen hozzá jöttem haza karácsonyra – simogatta meg a kislány fejét.

-          Holnap is eljössz? – kérdezte könyörgőn. Elza tanácstalanul Blaise-re nézett, aki bólintott.

-          Igen, eljövök – mondta nagyot sóhajtva.

-          Köszönöm – szorította jobban meg a nő derekát.

-          Kávézzunk egyet Blaise! – mondta a nő a férfinek.

-          Remek ötlet – kapott az alkalmon. – Úgyis itt van Sara uzsonna ideje. Szólok anyukádnak, hogy készüljön elő.

-          Nem, megyek én. Legalább addig is töltök vele egy kis időt – fejtette le magáról Sara karjait.

-          Mehetek én is? – kérdezte Sara.

-          Beszélgess kicsit a fivéreddel! Biztos nagyon megijedt ő is. Ilyenkor az a legjobb, ha a családtagok töltenek együtt egy kis időt – simogatta meg a gyerek arcát.

-          Ő soha nem fél. Olyan, mintha szíve sem lenne – tört el a mécses.

-          A franc – szitkozódott Blaise, miközben azt sem tudta, hogy mit csináljon. Való igaz, hogy nem volt egy beszari alak, és a kedvesség sem tartozott az erősségei közé.

-          Rendben, menjünk ketten anyukámhoz! – ölelte át a gyereket. Látszott rajta, hogy nem boldog a gondolattól, de mégsem haragszik a gyerekre emiatt.

-          Elza, ha bármi nehézséget okoz számodra, akkor Sara elég nagylány, már megtanulta, hogy nem mindig kapja meg, amit szeretne – mondta Blaise.

-          Ez vicces, húsz évvel vagy idősebb tőle, de még te nem tanultad meg, hogy várhatnád el ugyanezt tőle – mondta némi szarkazmussal a hangjában Elza.

-          Most le akarsz járatni a húgom előtt? – lett dühös a férfi.

-          Nincs szükség rám ehhez, mivel megy neked egyedül is – mondta ironikusan, mire Blaise-t elöntötte az indulat. Már-már ott tartott, hogy a nő hajába ragad, és befogja azt a nagy száját. Azonban, a húgát csak megijesztené ezzel.

-          Ezt később megbeszéljük! – fogta meg a nő kezét, és kezdte el húzni a konyha felé. Kissé komikusnak érezte a helyzetet, mivel egy külső szemlélő úgy láthatta volna, hogy a húgával összevesznek a nőn.

-          Szia Anyukám, van kávé? – kérdezte, mikor megérkeztek.

-          Mindjárt főzök – nevetett a három érkezőn. Blaise és Sara arca vörös volt a méregtől, míg Elza azt sem tudta, hogy milyen rendezvényen van. – Gyerünk, csüccsenjetek le! – adta ki a parancsot, miközben elővette a kávét.

-          Nem megy, két oldalról tartanak – világította meg a tényt, hogy Blaise még mindig fogja a kezét, és Sara még mindig belé csimpaszkodik.

-          Teljesen kisajátítjátok az én kislányomat – csóválta mosolyogva a fejét. – Mi lesz veletek, ha visszautazik a városba? – kérdezte mosolyogva. Ettől Elzának nem lett valami jó kedve, mivel a barátjával való szakítás komoly következményekkel járt. A férfi megpedzette neki, hogy hamarosan munkanélküli lesz, mivel ő az igazgató, ahol a nő tanít.

-          Ne beszéljünk a városról! – lett komorabb.

-          Valóban, nem rég szakítottatok a barátoddal – jegyezte meg az anyja, jelezve Blaise-nek, hogy jelenleg szabad a pálya.

-          Örülnék neki, ha nem hirdetnéd – simított végig az egyik fonatán, amit Sara csinált.

-          Ennyire megviselt? – kérdezte kíváncsian Blaise, miközben elengedte a nőt, és kihúzott neki egy széket a konyhapult körül.

-          Ha valakivel kapcsolatba kerülök, akkor bizalmat is szavazok neki. Ő elárulta a bizalmamat, és ez mindig megvisel – felelte, miközben leült.

-          Igen van egy rossz szokásunk, ha valakiben csalódunk, annak nem bocsátunk meg – helyeselt Mary.

-          Szerintem egy teljesen korrekt szokás – bólintott Blaise.

-          Akkor te a bátyámban is csalódtál már? – kérdezte Sara a nőt.

-          Nem, neki igazán bizalmat sem szavaztam, így nem tudtam benne csalódni – nézett szúrósan a kék szemeivel.

-          Ezt jó tudni, vagyis még csalódhatsz bennem pozitívan tapsolt vidáman.

-          Ha te ettől jobban alszol – vonta meg a vállát, miközben az anyja szendvicseket tett eléjük.

-          Te már megint keveset aludtál – mosolygott a lányán.

-          Mondhatjuk – vonta meg a vállát.

-          Nem tesz jót neked az egyedül alvás, főleg, hogy nincs egy jó kemény és izmos párna a fejed alatt – ütögette meg közben Blaise karját.

-          Anya – háborodott fel Elza.

-          Rendben elhallgattam – mosolygott, ami már kezdte idegesíteni a lányát. Ezután a kávénak fordította a teljes figyelmét. Hamarosan elkészült a fekete ital, amit két bögrébe osztott szét. – Tessék gyerekek!

-          Köszönjük – mondta Blaise.

-          Te vagy a legjobb, anya – vett magához a kirakott vaníliacukrok közül kettőt, és öntötte a kávéjába, majd kis fahéjat szórt bele, és kis tejszínnel tette lágyabbá az italt.

-          Igazán ínyenc kávés vagy – állapította meg a férfi.

-          Inkább koffeinfüggőnek nevezném – jegyezte meg kissé rosszmájúan Mary.

-          Valami rossz szokásomnak nekem is kell lennie – vonta meg a vállát.

-          Akkor beszélgessünk a további rossz szokások kiküszöböléséről! – vetette fel Blaise.

-          Mire gondolsz pontosan? – kortyolt a kávéjába.

-          Meddig akarsz büntetni, mert kiskoromban annyira keményfejű és rossz gyerek voltam? – kérdezte a férfi.

-          Nem értem a kérdést?  - rázta meg a fejét.

-          Egyezzünk ki abban, hogy mindketten keményfejűek vagytok még most is – szólt közbe Mary. – És nem ez az egy közös tulajdonságotok – kacsintott rájuk.

-          Ezt végképp nem akarom érteni – mondta Elza.

-          Mindegy. Mit szeretnétek karácsonykor vacsorára? – váltott témát Mary.

-          Nincs kedvetek idén velünk tölteni a karácsonyt? – vetette fel Blaise.

-          Ez jó ötlet – lett lelkes Sara is, aki végre barátságosan nézett a fivérére.

-          Annyira nem – próbált tiltakozni Elza.

-          Nekem tetszik, így csak egy vacsorát kell főznöm, és nem kettőt – mondta Mary. – Igaz az ajándékvásárlás így kicsit felborul, de azt holnap megoldjuk, hiszen két nap van még karácsonyig – lett lelkesebb.

-          Szóval csak én nem egyeztem bele még – sóhajtott nagyot Elza.

-          Ha nem egyezel bele, akkor holnap velem kell vacsoráznod a városban lévő étteremben – mondta hirtelen gonoszul Blaise.

-          Persze, hogy veled randevúzik – mondta Mary.

-          Anya – háborodott fel Elza.

-          Kell a szórakozás kicsikém. Miattam ne aggódj! A te magánéleted fontosabb – mondta vidáman.

-          Ha elmennék vele vacsorázni, a város már össze is boronálna vele, és szilveszterkor már az lenne a téma, hogy terhes vagyok tőle – morogta.

-          Ha ennyire zavar, akkor elintézhetjük, hogy igaz legyen – kötekedett Blaise.

-          Te… - akart a fejéhez vágni egy sértést.

-          Úgy vélem, félsz együtt mutatkozni velem – ütötte tovább a nő büszkeségét.

-          Rendben, elfogadom a meghívást – borította el a vörös köd az agyát.

-          Hétre érted megyek – bólintott a férfi.

-          Végre, a nagy Vihar vita után ismét beszéltek – lelkendezett Mary.

Elza nem értette magát, hogy miért hagyta magát így csőbe húzni. Az anyja ezután úgy irányította Sara figyelmét, hogy kissé elfelejtkezzen Elzáról, de Blaise tekintetét nem tudta elvonni. Kicsit később elhúzódva a ház mögötti kis kertben figyelte a tájat, és a lemenő napot, mikor a férfi gyengéden végighúzta a kezét az egyik copfon.

-          Minden rendben? – kérdezte szokatlanul kedvesen.

-          Nem, de ne beszéljünk róla! – sóhajtott mélyet.

-          Haragszol rám a mai nap miatt? – lépett a nő elé.

-          Nem, nem haragszom rád. Szakmai dolog idegesít – mondta a fejét rázva.

-          Tudok segíteni? – érdeklődött Blaise.

-          Nem, senki sem tud – mondta szinte sírva.

-          Mesélj róla! Hátha mégis, vagy legalább megkönnyebbülsz – ölelte magához. Elza megdöbbenve tapasztalta, hogy milyen jól esik a férfi érintése.

-          A munkahelyemen egy kis zűr van, vagyis inkább nagy. Mikor elkezdtem ott dolgozni, az igazgató ajánlatokat tett nekem, amiket visszautasítottam, hogy munkatárssal nem járok. Azonban ő erősködött, hogy szétválaszthatjuk a munkát és magánéletet. Hogy békén hagyjon, belementem egy randevúba, hogy lássa mennyire nem vagyunk egy hullámhosszon. Elszámítottam magam, és egész jó volt, és így titokban járni kezdtünk. Aztán elkezdett féltékenykedni, már a diákjaimra is féltékeny volt, ha már hozzájuk szóltam. Ha valaki köszönt nekem a folyosón, igazgatói megrovást kapott. Szakítottam vele, mire ő megfenyegetett, hogy félévkor kirúg, és eltiltanak a tanári pályától is. Próbáltam menteni a menthetőt, erre a tanári karácsonyi partin nyilvánosan ő szakított velem, mintha az én hibám lett volna, hogy nem működött a kapcsolat – eredtek el a könnyei.

-          Sétáljunk egyet, amíg megnyugszol. Nem lenne jó, ha Mary vagy Sara így látna – húzta a birtok felé.

-          Nem is tudom, hogy miért meséltem el neked – rázta meg fáradtan a fejét.

-          Lehet, hogy most én kaptam esélyt, hogy bizonyítsam, hogy érdemes vagyok a bizalmadra – fordította maga felé, és nézett a csillogó kék szemekbe.

-          Nem akarok benned is csalódni – mondta félve.

-          Ígérem, hogy nem fogsz – léptek be az istállóba.

-          Úgy látszik, Vihar szeret itt lenni – sétáltak oda a fekete csődör bokszához.

-          Valóban, és azt még jobban szereti, hogy visszatértél – nyitotta ki az ajtót, és lépett be a lóhoz. Elza követte, majd gyengéden megsimogatta az állat izmos nyakát.

-          Ez úgy hangzott, mintha féltékeny lennél rám – vetett egy pillantást a férfira, majd visszafordult az állathoz.

-          Nem vagyok, csupán furcsa, hogy amiért én igen erősen küzdöttem, belőled természetesen jön. Mindig azt akartam, hogy jól megértsem magam az állatokkal, ezért is tanultam állatorvosnak. Szeretem a húgomat, ő az egyetlen hozzátartozóm, mióta az apám felköltözött a legfelső emeletre, és nem hajlandó lejönni. Mindent megteszek Saráért, aztán jössz te, és egy óra alatt jobban beloptad magad a szívébe, mint én valaha is fogom – rázta meg a fejét.

-          Ez bosszant – állapította meg Elza.

-          Kicsit, de nem hibáztatlak, mielőtt még erre gondolnál. Ahogy mondtad, nem voltam nagyon sokáig jó ember, lehet, hogy most sem vagyok, de vágyom a szeretetre. Nem mindenkitől, csak azoktól, akiket én is szeretek – mondta elmélkedve.

-          Értem – bólintott a nő, és gyengéden megfogta a férfi kezét. – Szerintem egész jó haladsz – mosolygott rá kedvesen.

-          Gyere, mutatok valamit – lelkesült fel, és kihúzta a csődör bokszából a nőt, és egy gyors mozdulattal bezárta az ajtaját, majd az istálló egy másik helyiségébe mentek, ahol elkülönítve voltak a kancák és a csikóik. Blaise egy olyan kanca mellett állt meg, ami mellett nem volt csikó, de látszott rajta, hogy hamarosan lesz. – Ő Szeles, gondolom, még felismered – nyitotta ki ennek a boksznak is az ajtaját.

-          Hogyne, hiszen az apád őt nekem ígérte, persze a Vihar vitánk előtt – jött zavarba.

-          Miután elmentél az internátusba, és utána a főiskolára, az apám adott egy esélyt Viharnak, hogy meggyógyuljon, és ő lett az egyik legkiválóbb lovunk. Azt kérte tőlem, hogy ha Szeles termékeny lesz, fedeztessem Viharral. Volt néhány próbálkozásunk, mire Szeles elfogadta Vihart, mint a csikója apja, és engedett neki – simogatta meg az állatot.

-          Szóval Vihar a pici apja? – csodálkozott.

-          Igen – bólintott a férfi.

-          Mikor fog születni a pici? – lett kíváncsi Elza.

-          Bármelyik pillanatban megindulhat az ellés – simogatta meg az állat hátát.

-          Hagyjuk pihenni! – javasolta a nő.

-          Rendben – értett egyet Blaise, majd otthagyták a vemhes kancát.

-          Mennyi emlék – nézett szét Elza.

-          Valóban, most bevillant néhány, amik ha ma történnének, akkor egész más jelentőséggel bírnának – elmélkedett Blaise.

-          Mint például? – ráncolta a homlokát a nő.

-          A birkózásra a szénapadláson – mosolygott a férfi.

-          Egész jól hangzik – kötekedett a férfival.

-          Ez nem vicces – szorította a testével az egyik boksz ajtajához, és hevesen megcsókolta. A legnagyobb döbbenetére Elza vissza is csókolt.

-          Amint látod nem vagyok vicces kedvemben – mondta komolyan. – Egész nap a húgod és a te bábja voltam, most már én is akarok valami érdekeset, ami nekem is jó – mondta a férfi ajkába, majd most ő csókolt. Szinte felizgatta a gondolat, hogy ő a jó kislány, egy gonosz férfival készül együtt lenni. Persze azóta kiderült, hogy Blaise nem gonosz, de jól esett neki a gondolat, hogy továbbra is annak nevezi.

-          Bírod a kemény meneteket? – nyomta jobban a faajtóhoz a nőt.

-          Próbáld ki! – mondta kihívóan, mire egy szenvedélyes csókban egyesült az ajkuk. Azonban a vágyuk, ahogy jött úgy vált köddé, ahogy meghallották Szeles fájdalmas nyerítését.

-          A fene, jön a csikó – engedte el a nőt, és sietett a kancához.

Elza hirtelen jött vadmacska énje is eltűnt. Aggódva sietett oda a bokszhoz, ahol a lova készült életet adni a csikónak. Meglepve figyelte, hogy Blaise mennyire megváltozott. Kedves volt a lóhoz, és látszott rajta, hogy tudja mit csinál. A nő el sem hitte, hogy olyan keményen beszélt vele, és reggel még gyűlölködve gondolt rá.

A nő végig támogatta mind Szelest, mind Blaise-t. A férfi úgy érezte, hogy valamit most visszakapott, amiről évekig úgy hitte, hogy eltűnt. Éjfél is elmúlt, mire világra jött a pici. Szelesen látszott, hogy kimerült, míg Vihar bokszából hallani lehetett, hogy a csődör is ideges, mintha tudná, hogy hamarosan apa lesz.

Enyhén mocskosan mentek vissza a házba, ahol Sara a nappaliban aludt Mary ölébe hajtva a fejét, míg a nő teát kortyolgatott egy jókora bögréből. Mikor a két fiatal visszatért az istállóból, látszott rajtuk, hogy nagyon kimerültek.

-          Hogy vannak? – kérdezte izgatottan Mary, mikor meglátta a két érkezőt.

-          Jól, Szeles nagyon ügyes volt – mondta Elza. – Őszintén kicsit rosszul lettem, mikor megláttam, hogy mekkora a csikó, és belegondoltam a fájdalomba.

-          Fogalmam sincs, hogy mekkora lehet a fájdalom, de a születés csodája mindent megér – vélekedett Blaise.

-          Na, jó. Kivételesen egyetértek veled – nem volt ereje vitázni a férfival.

-          Nekünk ideje most már hazamennünk – szólt közbe Mary.

-          Kicsit megmosdom, és hazaviszlek titeket – ajánlotta fel Blaise.

-          Nem szükséges, már beszéltem Luisszal, ő majd hazavisz. Te pihend ki magad, hiszen hétre jössz a kislányomért, hogy vacsorázni vihesd – emlékeztette őket, hogy holnapra randevújuk lesz.

-          Anya ezt már az egész város tudja? – kérdezte Elza.

-          Még ők nem, de a birtokon már mindenki, holnap délelőtt már a városban is mindenki erről fog beszélni – legyintett.

-          Igazán köszönöm anya, már tudom miért nem akartam itt maradni – lett rossz kedve.

-          A Vihar vita két részvevője randevúzik, ez a legnagyobb hír azóta, hogy a városban hármasikrei születtek a Smith házaspárnak – tárta szét a karját Mary.

-          Le szeretnéd mondani? – kérdezte aggódva Blaise.

-          Nem, ünnepeljük meg a kis Szélvész születését – mondta fáradtan, mint aki nem törődik semmivel és senkivel.

-          Remek ötlet – bólintott Blaise.

-          Akkor holnap – köszönt el Elza.

-          Csak így? – vonta fel a szemöldökét a férfi.

-          Legyen neked – sóhajtott mélyet a fiatal nő, majd egy puszit adott a férfi arcára. – De most már egy hangot sem akarok, mert nagyon-nagyon morcos leszek, és nagyobb vitát csapok, mint amilyen Vihar esetében tartottunk – fenyegette meg a férfit.

-          Megértettem – mosolygott, majd egy csókot nyomott a nő homlokára, amiben sokkal több volt a szenvedély, mint a nő puszijában. Ettől Elza gyerekesnek érezte magát, pedig eddig mindig ő viselkedett felnőttesebben, mint Blaise.

-          Akkor holnap – mondta zavartan, és elfordult a férfitól. – Menjünk anya! – nézett Maryre, aki nem tudta megállni, hogy ne mosolyogjon.

-          Rendben kincsem – állt fel óvatosan, hogy nehogy felébressze a gyereket. – Mehetünk – bólintott.

-          Sziasztok – köszönt halkan Elza.

-          Sziasztok – köszönt elmerengve Blaise, ahogy nézte a távozó nő hátát.

-          Pápá – integetett jó kedvűen Mary.

Ahogy becsukódott a két nő mögött az ajtó, Blaise megfogta a kishúgát, és felvitte az emeletre a szobájára. Letette az ágyra, és betakargatta. Éppen menni készült, mikor a gyerek felébredt.

-          Bátyus – ismerte meg a férfit.

-          Aludj! – mondta kissé gyorsan.

-          Elza elment? – kérdezte kíváncsian.

-          Igen, nem rég, miután megszületett Szeles kiscsikója – fordult vissza, és telepedett el a gyerek ágya mellé.

-          Mikor láthatom? – lett kicsit éberebb a gyerek.

-          Holnap reggel – felelte Blaise.

-          Azt beszélgették a munkások, akik a konyhába jöttek, hogy te belezúgtál Elzába, pont úgy, mint kis korotokban – meresztette rá a kislány a nagy barna szemeit.

-          Ha tegnap mondod ezt nekem, akkor kikértem volna magamnak, hiszen Elza Walter volt a legmakacsabb lány, akit valaha ismertem. Azonban, hogy ma viszont láttam, egész más érzésem volt ezzel kapcsolatban – felelte Blaise. – Nem mondanám rögtön, hogy szerelem, de nem utálom őt, mint régen – elmélkedett.

-          Feleségül fogod venni? – jött a következő abszurd kérdés.

-          Honnan vannak neked ilyen ötleteid? – lepődött meg.

-          Apa azt mondta még régen, hogy azt akarja, hogy a suttogó lányt vedd feleségül, és a munkások ma így nevezték Elzát, hogy a visszatért Suttogó – csillogott a szeme.

-          Apa nem fogja meghatározni, hogy ki lesz a feleségem, és egyébként is, nem fogom megkérni egy nap múlva a kezét. A bizalomhoz több idő kell, a szerelemhez még több. Nem fogok megnősülni apa kedvéért – mondta komoran a férfi.

-          Pedig Elza olyan szép – lett még éberebb.

-          Elég ebből, most már alvás! Elzát meg bízd rám! – állt fel idegesen, majd elhagyta a szobát.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Szia

(Sayu, 2012.12.27 12:19)

Nos nos hát igen...nagyon jó mondjuk nekem van benne egy két olyan dolog amit nem értek. pl mikor játszódik a történet. mert ha tippelnem kellene azt mondanám középkör vége, nagybirtokosok szolgák cselédek stb. de a fényképező, hűtő, farmer,kockás blúz meg nem és olyan kusza nekem így. meg hogy a lovak az jó..szeretem a lovakat de ha most játszódok akkor kicsit furcsa nekem. bocsiii tudom hogy kiállhatatlan vagyok de amit nem értek arra rákérdezek, ezzel elkerülve a vitákat+félreértéseket. Itt a vége fuss el véle. ennyi jutott eszembe és köszi hogy feltetted, szeretem a történeteidet ♥

Re: Szia

(LAOM, 2012.12.27 14:36)

Hali.
Először is, örülök, hogy ez is bejön. Akkor tisztázzunk néhány problémás pontot. Nem, nem középkori, mivel akkor a nők csak akkor olvashattak, ha apácák vagy nemes hölgyek, de Elza egyikük sem. Napjainkban játszódik a történet, hely szerint én Californiába tenném, a mexikói határhoz közel egy hatalmas birtokra, ami sok embernek ad megélhetést.
Semmi baj, ha kérdezel, legalább te értelmesen kérdezel, nem úgy mint a szobatársam, aki orvosnak tanul -.-'', de olyan kérdései vannak, hogy ketté áll a fejem. Pl, mikor felhívja a recepciót, hogy a mosodában van-e szabad mosógép. Előtte kérdezi tőlem, hogy mit csinál, ha azt mondja, hogy igen? Mit csinál, ha azt mondja, hogy nem? A nagyi kabátját tök menőnek hiszi, meg stb. Nincs elég óra ebbe a napba, hogy elpanaszoljam, hogy milyen is. Köszönöm, hogy írtál, hamarosan teszem fel a következő részt is. :)