Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Karácsonyi lovaskaland 2. rész

2012.12.27

 Elza fáradtan bámulta a sötétséget, miközben Luis és az anyja beszélgettek elől. Próbálták őt is bevonni a társalgásba, de ő inkább kívülálló maradt. A mai nap járt a fejében, hogy mennyire más véleménnyel van Blaise Hunterről, hogy már szinte utálta magát miatta.

Miután megfürdött és lefeküdt, elgondolkodott rajta, hogy tényleg képes lett volna szeretkezni vele a szénapadláson az istállóban. Persze az igazgatót nem engedte, hogy hozzáérjen, hiszen járni sem akart vele. Mégis fájt neki a megaláztatást, ahogy bánt vele a karácsonyi partin. Azonban Blaise tekintete annyira más volt, mint ahogyan a férfiak eddig ránéztek. Igazán nő volt, és nem egy trófea, akit meg kell fektetni, és kigúnyolni az erkölcseit.

Úgy gondolta, hogy estére ő is elengedheti magát, hiszen ha vigyáznak, és nem látja meg őket senki az istállóban, akkor soha nem derülne ki, és ő januárban úgyis elutazik, vissza a nagyvárosba, ahol alig kap levegőt, és hamarosan munkanélküli lesz. Azonban még mindig jobb, mintha nem lenne magánélete, és egy kotnyeles város figyelné minden egyes mozdulatát, mikor hibázik a szemükben.

Másnap reggel igen későn ébredt, és nem is magától. Tíz óra már javában elmúlt, mikor dörömbölésre lett figyelmes. Morcosan ment ajtót nyitni, és két gyerekkori lányismerőse állt vele szembe, és vigyorogtak rá.

-          Ki halt meg? – kérdezte, miközben a szemét dörzsölte.

-          Szia – köszönt a magasabbik. – Juanita vagyok, emlékszel rám ugye – mondta kissé zavartan, mert ő úgy tudta, hogy a nő barátságos, de elég mogorva volt.

-          Szóval te fogsz meghalni – bólintott.

-          Miért? - kérdezte a másik.

-          Rosszul érint, ha felkeltenek a semmiért. Még mindig nem mondtátok, hogy mit akartok – túrt a kócos fekete hajába.

-          Anyukád küldött minket, hogy ha nem lenne ruhád ma estére, akkor varrjunk egyet, csináljuk meg a hajadat és sminkeljünk ki – mondta bátortalanul Juanita.

-          Viszlát lányok – csapta be az ajtót morcosan, majd kiment a konyhába, hogy egy pohár narancslevet igyon, utána visszament a szobájába, és ledőlt az ágyra. Alig félóra múlva megint dörömbölt valaki, és a legnagyobb bánatára már megint segíteni akartak neki, hogy felkészüljön a randijára.

Késő délután volt már, mikor hajlandó volt foglalkozni a kérdéssel. Átnézte a ruháit, és egy térdig érő szoknya mellett döntött, és egy fehér blúz mellett, amibe fekete cérnával voltak virágmotívumok hímezve. Az arcát enyhén kifestette, jóformán csak a szemét emelte ki még jobban, majd egy kis parfümöt tett magára. Még nem volt hét óra, mikor hallotta, hogy egy kocsi megáll a ház előtt. Úgy gondolta, hogy megint egy segíteni akaró városlakó, ezért nem is foglalkozott vele. Teljesen meg is feledkezett az illetőről, mikor pontban hétkor megint kopogott valaki.

Úgy gondolta, hogy a nem régiben érkezett illető volt az, hogy az utolsó pillanatban segítsen neki. Azonban nem így történt, hanem Blaise állt az ajtóban.

-          Szia – köszönt meglepődve.

-          Szia – köszönt bámulva a nőt. - Nem rám számítottál? – kérdezte megilletődve

-          Ma a fél város tiszteletét tette nálam, és nem hagyott pihenni – felelte, miközben azon gondolkozott, hogy elég csinos-e a férfi mellett. Blaise Hunter igazán kitett magáért a mai este. Az általában kócos rövid haja most meg volt fésülve. Az inge makulátlan volt, és vasalt. Fekete öltönyt viselt, amihez kivételesen nem csizmát vett fel, hanem félcipőt.

-          Ennek ellenére nagyon jól nézel ki – bókolt a nőnek.

-          Köszönöm – bólintott. – Hozom a kabátom, addig gyere be! – engedte be a házba. Blaise az ajtónak dőlt, miközben még mindig a nő hatása alatt állt. Tegnap inkább kislányos volt, ma viszont csábító. Észre sem vette, hogy az évek ilyen jót tettek neki. – Itt is vagyok – tért vissza a karján a kabátjával, táska volt a vállán, míg a lábaira felhúzta a csizmáját.

-          Biztos, hogy el akarsz menni? – nyelt nagyot a férfi.

-          Egész nap nem tudtam elhagyni a házat, most végre kimegyek. Nem érdekel, hogy a város egész este bámulni fog, mert veled vacsorázom. Az sem érdekel, ha valóság showt csinálnak, míg eszünk – mondta határozottan.

-          Mi ez a hirtelen fordulat velem szemben? – lepődött meg.

-          Jó, beismerem anya nem hagyott itthon túl sok kaját, és mint már mondtam nem nagyon engedték ma, hogy elhagyjam a házat. Szóval vedd úgy, hogy éhes vagyok – mondta kicsit gorombán.

-          Mindig tetszett, mikor indulatot láttam az arcodon – húzta magához a nőt, és lágy csókot lehelt az ajkára.

-          Erre később térünk rá, most inkább menjünk enni – mondta szikrázó szemekkel a nő.

-          Rendben – segítette fel a nőre a kabátját, majd vezette ki a karján a kocsijához, ami egy nagyobbacska terepjáró volt.

Az étterembe belépve hirtelen mindenki rájuk szegezte a tekintetét. Elza számára furcsa volt, hogy a karácsony előtti este ennyien vannak a városka éttermében. Ahogy mindenki egyszerre köszönt nekik, a tulaj ott termett mellettük.

-          Üdvözlöm Önöket Mr. Hunter, Ms. Walter – biccentett a fiatal nőnek.

-          Igaz az asztalfoglalásom megmaradt? – kérdezte Blaise rosszat sejtve.

-          Erre! – mosolygott jó kedvűen. Az étterem közepére vezette őket, ahol az egyedüli üres asztal állt. – Azonnal hozom az étlapot – énekelte szinte, ahogy Elza alá segítette a széket.

-          Úgy érzem magam, mint valami városi látványosság – jegyezte meg Elza. – Itt mindig ennyien vannak? – kérdezte kíváncsian.

-          Nem tudom, általában ritkán járok erre este – vonta meg a vállát.

-          Mindegy – tekintette lezártnak a témát. Enyhén idegesítő volt, hogy nem tudtak igazán fesztelenül beszélgetni, mivel a körülöttük ülők a fülüket hegyezték.

Így hát semmit mondó témákról beszélgettek el, egy pár kevésbé kínos gyerekkori emlék is előjött, amin ma már csak nevettek. A desszert és a kávé után Blaise fizetett, és távoztak. Mikor hazaértek Elza házához, már csend volt.

-          Anya nem ért volna még haza? – látta, hogy sötét van.

-          Azt mondta, hogy amíg nem vagyok otthon, vigyáz Sarára – felelte a férfi.

-          Szóval kettesben vagyunk, és amíg te itt vagy anyám nem jön haza? – szűrte le a lényeget.

-          Valóban – bólintott Blaise.

-          Van kedved bejönni egy igazi kávéra? – vetette fel.

-          Nem hagynám ki – mosolygott, majd mindketten kiszálltak, és fegyelmezetten a házhoz sétáltak. Elza elkészítette a kávét, majd letelepedtek a nappaliban. – Kérdezhetek valamit? – szólalt meg komoran Blaise, miután belekortyolt a kávéjába.

-          Persze – felelte érdeklődve Elza.

-          Tegnap komolyan gondoltad, hogy te és én a szénapadláson? – látszott rajta, hogy kétségek gyötrik.

-          A múltunk fényében valóban úgy tűnhet, hogy hirtelen megnyilvánulás volt, de én valóban úgy gondoltam, hogy elengedhetem magam. Ez a vidék az otthonom, és csak ketten voltunk. Mivel tudom, hogy te még nálam is jobban tagadtad volna, hogy megtörtént az kettőnk között az a dolog – játszott a bögréjével.

-          Honnan veszed, hogy letagadtam volna? – fordította maga felé a nő arcát.

-          Mert én vagyok a gyerekkorod megkeserítője, ahogy én a tiédé – mondta halkan.

-          Nem tudom, hogy ezt honnan vetted, de szeretném minél előbb kiverni a fejedből, vagy inkább kicsókolni – tette le a kávéját, és húzta magához a nőt. Elza kapkodva tette le a saját bögréjét.

-          Csak nem kívánsz? – lett rekedt a nő hangja.

-          Mióta tegnap ismét megpillantottalak, folyamatosan – csókolta meg a nőt, miközben a kezével felfelé haladt a nő combjának belső felén, és sikeresen elért a forró nőiességhez is, amin az ujjaival végigsimított, mire Elza belenyögött a csókba. – Egyébként enyhén sértő rám nézve, hogy azt gondolod rólam, hogy nem vállalom a felelősséget, ha együtt vagyok egy nővel – fogta marokra a nőt.

-          Most azon töröd a fejed, hogy megbüntetsz ezért a feltételezésért? – incselkedett Elza, miközben belül korán sem volt ilyen magabiztos, mire Blaise a karjába vette.

-          Merre van a szobád? – kérdezte, miközben felállt a kanapéról.

-          Az emeleten – kapaszkodott meg a nyakában.

-          Van egy olyan érzésem, hogy anyád egész éjszaka gyerek felvigyázni fog – mondta komolyan a férfi, majd elindult a lépcsőn, mikor felért, Elza tovább navigálta.

-          Szerintem nem bánja annyira – mondta a nő, mikor végre szilárd talaj volt a lába alatt.

-          Én még úgy sem – csókolta meg a nőt sokkal határozottabban, mint eddig, miközben az egyik keze a hímzett blúzt gombolta. Ahogy Elza megérezte a mellkasa meztelen bőrén a férfi érintését, megszakította a csókot.

-          Várj, nálad van óvszer? – kérdezte kijózanodva.

-          Készültem rá, hogy belépek ebbe a szobába – csókolta meg ismét a nőt, miközben a blúzát már messzire hajította. Ekkor kezdte el a nő nyakát csókokkal kényeztetni, és kötekedésképpen meg is harapdálta. A zakóját odalent hagyta, így Elza könnyen tudott az ingével foglalkozni, persze amennyire a férfi hagyta neki.

Ahogy lekerült a férfiról az ing, Elza közelebbről is megcsodálhatta azokat a barna bőrrel borított, erőtől duzzadó izmokat, amiket tegnap is volt alkalma látni, miközben a férfi segített Szelesnek világra hozni a kiscsikót. Igazából nem volt semmi probléma, de a ló túl sokat jelentett mindkettőjüknek, hogy magára hagyják egy ilyen fontos pillanatban.

Ahogy lekerült a nőről a szoknyája, eltolta magától a férfit, és hátat fordított neki, miközben levette a melltartóját, majd az ágyához sétált, és hanyattfeküdt rajta. Az ujjával jelezte, hogy menjen közelebb. Blaise már éppen készült ráhasalni, mikor a nő csizmás lába megállította. A férfi értette a célzást, és levette a feleslegessé vált lábbelit, majd végre ráhasalt az előtte heverő gyönyörű nőre.

Először ismét az ajkát csókolta, majd lassan haladva lefelé, először a nyakát, majd a melleit kényeztette. Elza szinte az eszét vesztette, ahogy Blaise a mellbimbóit harapdálta. Legszívesebben fölé kerekedett volna, de a férfi nem hagyta.

-          Nem, ma az enyém vagy teljesen – nyomta vissza a hátára.

-          Az én szobámban vagyunk – tiltakozott a nő.

-          Az lehet, de most nagyon kívánlak. Ha te is hozzámérsz, akkor túl hamar lesz vége ennek a csodának, és én nagyon sokáig élvezni akarom ezt az éjszakát – csókolgatta a nő hasát, miközben az egyik ujja már a tocsogó bugyiban járt.

-          Ha megígérem, hogy nem ez volt az utolsó együtt töltött éjszakánk, akkor engedékenyebb leszel? – kérdezte nagyot nyögve a kérdés végén, mivel a férfi az egyik ujját el is merítette a testében.

-          Csak akkor, ha megígéred, hogy nem térsz vissza a nagyvárosba – tért vissza az arcával a nő arcához, miközben még egy ujját merítette el benne.

-          Nem kérheted ezt – tiltakozott Elza.

-          Ezt kérem tőled karácsonyra – hatolt mélyebbre az ujjaival, mire a nő felnyögött.

-          Nem tudod, hogy mit kérsz tőlem – tiltakozott, miközben az alatta lévő takaróba kapaszkodott.

-          Időt, hogy meghódítsalak. Szívesen utánad mennék, de nem hagyhatom itt a birtokot – mondta komoran. – Nagyon tetszik, hogy itt fekszel alattam, és hamarosan teljesen magamévá teszlek, de addig nem tudok elveszni a felszabadult mámorban, míg nem tudom, hogy lesz folytatása – csókolta meg.

-          Ácsi, te tényleg komolyan gondolod, hogy maradjak itt veled? – meresztette a nagy kék szemeit.

-          Azt hitted, hogy felelőtlen vagyok, mint amilyennek gyerekkorunkban gondoltál? – dörzsölte meg a nő csiklóját a hüvelykujjával.

-          Már egyáltalán nem ismerlek – kapaszkodott a férfi nyakába, miközben élvezte, amit a kezével művel vele odalenn.

-          Adj egy esélyt, hogy komolyra fordítsuk ezt közöttünk! – kérte a nőt.

-          Nem olyan könnyű otthagyni az eddigi életemet – tiltakozott, miközben a vágy majd elvette az eszét.

-          Te magad mondtad, hogy hamarosan munkanélküli leszel – forgatta meg a nőben az ujjait.

-          Mit csinálok itt a városban? – kérdezte nyöszörögve a nő.

-          A jelenlegi tanárnő terhes, Amy terhes, hamarosan szül, és egyik jelentkezőt sem találták a városiak elég jónak, hogy a gyerekeiket tanítsa – a szabad kezével a nő egyik mellét gyötörte.

-          Honnan veszed, hogy engem elfogadnának? – kérdezte Elza.

-          Te közülük való vagy, és a Hunter birtok tulajának asszonya. Velem nem mernének szembeszállni – a nő szabad mellét az ajkával kezdte el becézni.

-          Elég – nyögte a nő szinte tébolyultan.

-          Tessék? – illetődött meg a férfi, aki nem gondolta volna, hogy a nő ilyen állapotban ellent tud majd neki állni.

-          Hagyjuk mára a beszédet! Térjünk rá a komoly és felnőtt dolgokra! Reggel majd megpróbálhatsz meggyőzni, hogy maradjak, de minél később hatolsz belém te és nem az ujjad, annál nehezebben leszek meggyőzhető, hogy megfontoljam a felvetésedet – fogta a kezei közé a férfi arcát. – Gyerünk le a nadrágod, és ami még rajtad van! – tolta el magától, majd lehámozta magáról az igencsak átázott bugyit.

Blaise nem látta értelmét, hogy tovább győzködje a nőt, inkább engedelmeskedett a parancsainak, és megszabadult a ruháitól, majd a nadrágja zsebéből előhalászta az óvszert, és kibontotta a csomagot. Elza segített felhelyezni, majd a férfi visszanyomta az ágyra. Szenvedélyesen csókolták egymást, miközben szélesre húzta a nő combjait, és megszakította a csókot. Mélyen belenézett a hihetetlen kék szemekbe, és egy határozott mozdulattal a nőbehatolt.

Elza körmei egy szisszenés kíséretébe a férfi hátába vájtak. Blaise már éppen szabadkozott volna a durvaságáért, mikor meghallotta, milyen jólesően sóhajt a nő, majd kinyitotta a szemeit, amik boldogságtól csillogtak. Ezután lassan hajoltak egymáshoz, és gyengéd csókban egyesült az ajkuk. Szüntelenül csókolták egymást, mikor Elza egy apró csípőmozdulattal jelezte, hogy többre vágyik.

Blaise értette a célzást, és lassú mozdulatokkal kezdett el mozogni benne. Nem számított semmi, csak az, hogy ők most ketten egyek. Egyiküket sem érdekelte a holnap, csak a szívük dobogásával együtt fokozódó tempó. A férfi érezte, ahogy a nő körmei a hátát szántják, ami józanította, de ugyanakkor Elza nyögéseinek hangja megrészegítette.

A mámor hirtelen tört rájuk, szinte egyszerre, miközben úgy érezték, hogy túl hamar jött a vég. Nem akartak elszakadni egymástól, azt akarták, hogy a pillanat örökké tartson. Azonban elérkezett a vég, ami egyszerre volt végtelenül édes és fájdalmas egyszerre.

Percekig feküdtek egymást bámulva, csak a szívük sebes dobogását érezték. Nem akarták elengedni egymást, ami azt jelentette volna, hogy ennyi volt. Végtelenül húzni akarták életük legszebb percét, holott nagyon is jól tudták, hogy el kell szakadniuk egymástól. Mikor Blaise érezte, hogy a teste végre elernyed, és a nő bensője is elengedi, akkor szakadt el Elzától, majd feküdt mellé. A nő azonnal hozzábújt és feküdtek csendben egymást ölelve. Nem tudták, hogy mikor is aludtak el, de abban biztosak voltak, hogy nem akarnak felébredni.

Reggel aztán Blaise telefonjának csörgése keltette őket.

-          Igen – vette fel a férfi.

-          Bocsánat, hogy felébresztettelek, de baj van. Este betört valaki az istállóba, és rálőtt Viharra – mondta az egyik munkás.

-          Azonnal megyek! Hívtátok az állatkórházat? – kérdezte idegesen, miközben a ruháit kereste.

-          Igen, de nem ez még nem minden. A csikó eltűnt, és Szeles megtébolyodott. Szinte szétrúgta a bokszot, ahol tartottuk őket – mondta idegesen.

-          Viharral mi van most? – kérdezte idegesen.

-          Már itt vannak érte az állatkórházból, most indulunk. A saját ló szállítónkkal visszük Szelest, akit azóta benyugtatóztak – jelentette.

-          Az állatkórházban találkozunk – nyomta ki.

-          Mi történt? – kérdezte Elza.

-          Valaki este betört az istállóba, ellopták a csikót, és rálőttek Viharra, míg Szeles csúnyán megsérült – sorolta.

-          Te jó ég – ült fel, és kezdett el gyorsan öltözni ő is.

Amilyen gyorsan csak tudtak felöltöztek, és Blaise kocsijával elmentek az állatkórházba, ahol addigra kiszedték Viharból a golyót, és most pihent. Szeles viszont még mindig nagyon izgatott volt. Miután beszéltek a főállatorvossal, visszamentek a birtokra, ahol a serif és az emberei még mindig vizsgálódtak, és a lovászokat kérdezték ki.

Senki sem lepődött meg, hogy Blaise és Elza együtt érkeztek, és mióta kiszálltak a kocsiból végig fogták egymás kezét. Ezt egyedül csak ők nem vették észre. A serif emberei egy könyvet találtak a szalmába az anya és csikója bokszában.

-          Ismerős? – kérdezte felmutatva a könyvet a serif.

-          Ez teljesen olyan, mint az én tanári zsebkönyvem – mondta Elza.

-          Mert a tiéd is – mondta a középkorú férfi.

-          Hogy került ez ide, én a városban hagytam – nem értette a nő, hogy mi folyik itt.

-          Ezt én is szeretném tudni, de ezzel te lettél az ügy első számú gyanúsítottja – mondta idegesen a serif. – Hol voltál tegnap éjszaka éjfél és hat óra között?

-          Az anyám házában – mondta Elza.

-          Tudja ezt igazolni valaki? – tette fel a rutin kérdést.

-          Vele voltam – ismerte be Blaise, amin igazán senki sem lepődött meg.

-          Értem – sóhajtott a serif, akinek egyáltalán nem tetszett, hogy a Hunter birtok tulaja is belekeveredett az ügybe.

-          Főnök, egy férfi az előtt telefonált be az őrsre, hogy megtalálta a csikót – hallották a rádióból, mindketten fellélegeztek.

-          Vigyék az állatkórházhoz, meg kell vizsgálni, hogy nem esett-e semmi baja – válaszolta a serif.

-          Értettem – mondta a rádióban a hang.

-          Hála az égnek – sóhajtott fel Elza.

-          Akkor menjünk az állatkórházba! – mondta a serif. – John te maradj, és kérdezd ki a maradék embert, hátha kimaradt valami! – intézte az egyik emberének.

Ezután a serif és az emberei elhagyták a birtokot. Elza köszönt az anyukájának, majd Blaise-zel együtt elmentek az állatkórházba, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy minden rendben van. Ahogy megérkeztek, hallották, hogy valami nagyon nagy baj van odabenn. Az egyik ló szó szerint megvadult. Ahogy besiettek, látták, hogy ez a ló Szeles volt.

Elza rögtön odasietett hozzá, és a hangjával igyekezett lenyugtatni. Ott volt a csikó is, akinek látszólag nem esett semmi bántódása, de ezt innen nehéz volt megállapítani. Bele telt jó félórába, mire a kanca megnyugodott, és végre odaengedhették mellé a csikót.

-          Mitől vadult így meg? – kérdezte Blaise.

-          Mikor meglátta a csikó megtalálóját, valósággal megtébolyodott – mondta az állatkórház vezetője.

-          Találkozni akarok vele – jelentette ki Blaise, akinek rossz érzése volt. Most már egyre világosabb lett számára, hogy nem engedheti, hogy Elza elmenjen. Túl jól bánt a lovakkal és a gyerekekkel, hogy ezt a tehetséget elveszítse a városuk. Az sem volt utolsó szempont, hogy úgy érezte, hogy percről percre jobban beleszeret a nőbe.

-          Én is így gondoltam – bólintott a serif, aki vetett egy megkönnyebbült pillantást a nőre. Ezután Blaise-zel átmentek az egyik vizsgáló helyiségbe, ahol az idegen férfi nagyon magyarázott.

-          Kérdezzék meg Elzát, igazolni fogja, hogy én vagyok a főnöke és a vőlegénye egy személyben – hallotta meg az idegen hangot.

-          Jó napot – lépett be elől Blaise.

-          Jó napot – köszönt neki az idegen férfi, és igen gyűlölködően nézett a lovak tulajdonosára.

-          Szóval maga lenne az igazgató abban az iskolában, ahol Elza tanít – ült le a férfival szembe, és alaposabban megvizsgálta. A férfi vékony volt, de magas, ami még ültében is jól látszott. Szőkés barna haja volt, és szürke szeme. A szakálla igencsak megnőtt az elmúlt napokban, míg a szeme alatt sötét karikák éktelenkedtek.

-          Igen, Elza mesélt rólam? – csillant fel a szeme.

-          Mondhatjuk – sóhajtott mélyet Blaise, aki alig tudta visszatartani magát, hogy meg ne üsse.

-          Mikor találkozhatom vele, hogy megköszönje, hogy megtaláltam a csikóját? – kérdezte lelkesen.

-          Nos, Mr.… nem is tudom kicsoda, néhány dolgot tisztáznunk kellene? Például, mit keres ilyen messze az iskolájától? Másfelől még, hogy van bőr a képén, hogy idedugja a pofáját, azután amit Elzával művelt? – lett egyre dühösebb a hangja.

-          Álljon csak meg a menet, én találtam meg a pónit – ellenkezett.

-          Csikó – mondta dühösen. – Szerintem egyáltalán nem ez történt. Igaz Szeles nem egy szelíd kanca, de nem támad senkire ok nélkül. A lovászoknak engedi, hogy megérintsék, de nem mindenkit enged a hátára. Az idegeneken átnéz, mintha ott sem lennének.

-          Mit akar ezzel mondani? – nem akarta érteni.

-          Szerintem Dirikém maga volt, aki tegnap éjszaka betört a birtokomra, és vitte el a csikót. Szeles megismerte magát, és ezért ijedt meg – mondta harciasan Blaise.

-          Nem tudja bizonyítani – vigyorgott.

-          Helyszínelőket kértünk a rendőrségtől, emellett bírósági végzést, hogy a holmiját átkutassuk. Biztosra veszem, hogyha bűnös, találunk valami terhelőt – szólt közbe a serif.

-          Én hazaviszem Elzát, ha van valami, a birtokon elér – mondta Blaise.

-          Az a nő az enyém, nem fogom hagyni, hogy egy ilyen újgazdag paraszt, csak úgy elősétáljon, és vigye is – tört elő a férfi valódi személyisége.

-          Elza felett nem rendelkezik senki, ő mondja meg, hogy mi legyen. legkevésbé maga nem, aki azzal zsarolta, hogy kirúgja, ha nem randevúzik magával. Aztán lejáratni a karácsonyi partin a munkatársai előtt, gratulálok igazán lovagias tett volt. Csak tudja, itt Elza és a családja a védelmem alatt áll. Az anyja a birtokomon szakácsnő, míg az apja a főlovászunk volt. Itt köztiszteletben áll, és csak magát járatja le ilyesfajta fenyegetőzéssel – mondta komoran Blaise.

-          A nagybátyját kihagyta a sorból – mondta a serif.

-          Konrad bácsikám gyűlöli, ha azzal dicsekedem, hogy szenátor – legyintett. – Most megyek, legyen gondjuk rá! – intézte a törvény legfőbb emberének, majd távozott.

Visszavitte a birtokra Elzát, ahol már mindenki arról beszélt, hogy ő és Blaise egy párt alkot. Persze a nő előtt nem mertek szólni egy szót sem. Volt, akinek tetszett a gondolat, hogy a birtok úrnője nem egy idegen nőszemély, mások helytelenítették, mert nemesebb származású hölgyet gondoltak Blaise párjának.

Sara egész nap körberajongta a nőt, és már nővérének szólította. Tetszett neki a pletyka, ami az alkalmazottak körében terjedt, hogy már eljegyezték egymást, egyesek már babáról is beszéltek. Tetszett a gondolat, hogy Elza a családjuk része lesz.

*

A hosszú nap végére Mary igen gazdag vacsorát készített, ami senkit sem lepett meg. Azonban az már igen, hogy Blaise és Sara apja lesétált az emeletről, hogy velük ünnepeljen. Habár nem kérték, áldását adta a fiatalokra, akik csak kicsit voltak ettől zavarban.

-          Nem, századszorra mondom, hogy biztos nem vagyok terhes – mondta az egyik lovásznak, aki el akarta venni tőle a borát.

-          De nálad aludt tegnap éjjel – érvelt.

-          Te minden éjszaka a nejed mellett alszol, és még nincs gyereketek. Mennyi ideje is, két éve vagytok házasok? Miért esnék én az első adandó alkalommal teherbe? – kezdett sok lenni a pletyka.

-          Mert mindenki azt várja, hogy mikor születik a Hunter családba egy kis suttogó – mondta bizalmasan.

-          Arra még jó ideig kell várni – hagyta ott a szemtelen lovászt. Kisétált a hátsó teraszra, ami meglepetésére nem volt elhagyatott, mivel ott volt Dylan Hunter, vagyis Blaise és Sara apja.

-          Te sem bírod a karácsonyi hangulatot? – kérdezte, miközben az egyik nyugágyra mutatott.

-          Hosszú volt a mai nap – sóhajtott nagyot.

-          És ha jól hallom, a tegnap éjszakátok sem volt kispályás – mondta vidáman.

-          Mondhatjuk – pirult el.

-          Őszintén örülök, hogy végre nem úgy közelített feléd a fiam, hogy megráncigálta a hajadat – mondta az öreg.

-          Megmaradt az a régi rossz szokása, hogy a hajamba ragadva húzna ide-oda – felelte kétértelműen.

-          Mondd csak, kedveled őt annyira, hogy egy napon bele is szeress? – kérdezte a férfi.

-          Most úgy tűnik, de semmit sem tudok előre – mondta Elza.

-          Apáddal már igen korán beszélgettünk arról, hogy te lennél a birtok asszonya. Azért hozott annyiszor magával az apád, hogy jó barátok legyetek a fiammal, de ti vagy verekedtetek, vagy bujkáltál előle – emlékezett vissza, hogy gyerekekként mit leműveltek.

-          Vitatkozni már akkor sem lehetett vele – felelte könnyed hangnemben Elza.

-          Azt szeretném, ha egyszer megkéri a kezed, akkor neked eszedbe se jusson elutasítani. De nem a félelem miatt, hanem azért, mert te is szereted őt – töltött magának egy italt.

-          Ez így meredek – rázta a fejét Elza.

-          Már gyerekkorotok óta szerelmes beléd, csak fogalma sem volt, hogy esélye lehet nálad. Láttam jó néhány barátnőjét, akit át akart formálni, hogy olyan legyen, mint te. Erre visszatérsz, és majdnem összeveszik a húgával rajtad, hogy ki töltsön veled több időt – magyarázta.

-          Talán – vonta meg a vállát, annyira nem értett egyet a férfival.

-          Most megyek, és véget vetek a bulinak, holnap is kell a lovakat gondozni, nem számít, hogy holmi karácsony van – állt fel a férfi zsémbesen, és a botjára támaszkodva visszament a házba.

Elza hallotta, ahogy a vendégek elhajtanak a kocsikkal, és elnéptelenedik minden. Gondolkozott az öreg szavain, hogy mennyire elrendeltnek tekintik, hogy ő és Blaise együtt legyenek. Hamar rádöbbent, hogy túl fáradt, hogy ilyen komoly dolgokon gondolkozzon. Aggódott Szelesért és a csikóért, persze Vihar is dilemmás volt, de a csődör már gyógyult fel hasonlóan komoly sérülésből. Ő rendben lesz. De az anya és a csikója már más kérdés volt. Úgy döntött, hogy ideje aludni térni, szóval összeszedi az anyját, és hazamennek.

Mikor belépett az ajtón, Blaise jött vele szembe, és szenvedélyesen magához húzta, majd meg is csókolta.

-          Mit akarsz jóvátenni? – kérdezte nevetve Elza.

-          Semmit, csak be akarom hajtani rajtad az ajándékomat – tűrte a nő haját a füle mögé.

-          Világosíts fel, hogy én mit is fogok adni neked, mert nem rémlik, hogy vettem volna neked bármit – vonta össze a szemöldökét.

-          Ez majd felfrissíti a memóriádat – vett elő a zsebéből egy kis tasakot.

-          Hoppá – füttyentett elégedetten. – Nem is tudtam, hogy úgy vettem kondomot, hogy ismerném a méreted.

-          Menjünk fel a szobámba, és nézzük meg, hogy jól választottál-e – játszott vele.

-          Anyám merre van? – kérdezte egy pillanatra visszakozva.

-          Az én szobámtól jól távol utaltam ki neki egy vendégszobát, hogy ne jöjjön zavarba, ha netán sikítani lenne kedved a kéjtől – csókolt a nő nyakába, majd a fogával játszott az érzékeny bőrön.

-          Tegnap se sikítottam – ellenkezett, miközben jólesően sóhajtozott a férfi tevékenységének hála.

-          Szeretem a kihívásokat – vette ölbe a nőt ismét, és ment vele egészen a szobájáig.

A szobába felérve Blaise igyekezett a legnagyobb élvezetekben részesíteni a nőt, aki feszültebb volt tegnap estéhez képest, de annál nagyobb szüksége volt a férfira. Mindketten türelmesen kényeztették egymást, de annál intenzívebb volt az élvezet.

-          Mégsem sikerült rávenned, hogy sikítozzak – incselkedett Elza, miközben a férfi karjára hajtva a fejét pihente ki a mozgalmas órákat.

-          Holnap is van nap – felelte a férfi semmi sértődéssel a hangjában.

-          Szeretnél róla beszélni? – simogatta meg az izmos mellkast a nő.

-          Miről kellene? – nem értette Blaise a kérdést.

-          Például, hogy mit érzel a mai nappal kapcsolatban, vagy hibásnak tartasz-e, ami a lovakkal történt? – sorolta a lehetőségeket.

-          Miért tartanálak hibásnak, mert csodás nő vagy? – nézett a nő ragyogó kék szemébe.

-          Nem tudom, éppen azért, amiért gyerekként utáltál – vonta meg a vállát.

-          Ostoba voltam gyerekként. Féltékeny voltam, hogy okos vagy és a lovakhoz is jobban értesz, mint én. Pár napja határozottan nem utálatot érzek irántad, hanem olthatatlan vágyat – csókolta meg.

-          Ezt jó tudni – nevetett végre felszabadultan.

-          Most aludjunk, holnap beszélünk a volt főnöködről, és a hogyan továbbról – ölelte szilárdan magához, és hamarosan elnyomta az álom. Elza azonban nem tudott aludni. Sokáig gondolkozott, mire rádöbbent, hogy őrültség, de beleszeretett Blaise Hunterbe, akit még néhány napja a világ leggonoszabb személyének tartott.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Itt vagyoook *-*

(Sayu, 2012.12.28 12:16)

Nos hát azt hiszem elmondhatom hogy imádom amit csinálsz. Elza előző pasija egy **** de hogy mi lesz azt most passzolom. elértem arra a szintre hogy nem tudom! még csak tippem sincs olyan amit használni tudnék. ezért hát majd megesz a fene hogy mi lesz ezután*gondolkodik hogy mit írjon még* ja igen.. szeretném megköszönni hogy múltkor volt türelmed és válaszoltál....eléggé lassú a felfogásom. sajnos :(

Re: Itt vagyoook *-*

(LAOM, 2012.12.28 15:35)

Szia :D
Nagyon örülök neked, de tényleg komolyan, semmi irónia nem volt ebben a mondatban, szóval vedd komolyan!
Elza volt főnöke valóban egy görény, akit nem szeretünk. Szóval akármit is írnék folytatásként, az meglepne :D:D ördögi mosoly :)
Egyébként nem kell semmit köszönnöd, egyedül szobatársamhoz nem vagyok türelmes, aki már direkt csinálja a fesztivált, és akar felbosszantani, majd randalírozva kiabál hajnali kettőkor, hogy ő nem tud rettegésben élni mellettem. Valahogy mániája, hogy őt le akarják szúrni. Mindenkire azt hiszi, aki rá mérgesen szól rá. Na mindegy, még egy hetem van, míg nem látom, éljen a szénszünet :)
Köszönöm, hogy írtál :) Örülök olvasni arról, hogy bejön, amit csinálok. Maradjon meg ez a jó szokásod :)