Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Házassággal a szabadságba 1. rész

2010.07.17

Lady Gwendolyn Winter legszívesebben a bátyja fejébe állította volna a reggelinél használatos evőeszközöket. Nem elég, hogy minden ostoba társasági összejövetelre elrángatja, ahol a legunalmasabb témákról kell beszélgetnie a többi nővel, most még közli is, hogy eljegyezte egy idegennel, akinek semmi rangja sincs, pusztán pénze.

- Ha apánk még élne, soha nem egyezne bele ebbe! – dühöngött.

- Apánk meghalt, és engem jelölt ki gyámodul, míg férjhez nem mész – közölte ellenvetést nem tűrően.

- De miért egy ilyen idegenhez adsz, akivel még soha nem is találkoztam. Miért nem ismerhetem meg, és dönthetem el, hogy hozzá akarok-e menni vagy sem? – lett még jobban rossz kedve.

- Nézz már magadra! Vékony vagy, semmi melled, a tartásod is rossz, a hajaddal nem lehet semmit sem kezdeni, és mindennek a tetejében viselkedni sem tudsz – osztotta ki kis húgát.

- Eddig nem jelentett problémát, ha vénlány maradnék, akkor most miért kezded el ócsárolni a külsőmet? – kérdezte a dühtől remegő hangon.

- Ennyire kíváncsi vagy rá? – kérdezte cinikusan. – Mert az anyagi helyzetünk rettenetesen rossz, annak ellenére, hogy nemesi rangunk van. Nathaniel Blackdoor egy nagyon gazdag polgárember, akinek jól jön a ranglétrán a felemelkedéséhez a te neved, és hajlandó kisegíteni a családunkat a pénzügyi gödörből. Ma este vendégül látjuk a kastélyunkban vacsorára, amikor is kijelöljük az esküvő napját – közölte a tényeket.

- Szóval te duplán jól jársz. Eladod az ocsmány húgodat, hogy az anyagi helyzeted rendbe jöjjön, és azzal hitegeted szerencsétlent, hogy támogatod a politikai életbe való bekerülését – háborította fel a bátyja Lucien aljassága.

- Nyugodj meg húgocskám – húzta gúnyos mosolyra az ajkait. – Neki nem annyira lényeges a politikai karrier, de az apja végrendeletében ki lett kötve, hogy nemes hölgyet kell feleségül vennie, vagy a birtokai és az üzemei a húgára és annak mihaszna férjére szállnak – tájékoztatta a helyzetről.

- Menj a pokolba! – áll fel dühösen az asztaltól, majd készült elhagyni az étkezőt, de a bátyja egy határozott csettintésére a testőrök elkapták a törékeny lányt, aki hiába próbált harcolni. Visszanézett fivérére, akivel a lehető legkisebb mértékben sem hasonlítottak egymásra.

Lucien a nők álma volt. Magas termet, széles vállak, izmos testalkat. Hosszú fekete hullámos haján a napfény vakítóan csillogott, míg a barna szemeivel bármit meg tudott lágyítani. Ezzel szemben Gwendolyn vékonyka, és alacsony volt, legalábbis mindenkinek kicsinek tűnt, mikor a bátyja mellett állt. Neki egyenes és szőkésbarna haja volt, amire mindenki azt mondta, hogy seszínű. Kék szemei olyanná tették az arcát, mint egy kislányé.

- Most szépen felmész a szobádba, és rendesen elkészülsz estére! Lehetőleg próbáld kicsinosítani magad, hogy ne ábránduljon ki belőled a vőlegényed azonnal. Habár nem kapkodnak utána a nők, ahogy kinéz nem is csodálom – mondta fintorogva.

- Mit akarsz ezzel mondani? – nem értette.

- Lényegtelen, most vigyétek vissza a szobájába, és vigyázzatok rá, hogy ne tudjon kijönni. A kertben is járőrözzetek az ablaka alatt, ha ott akarna kimászni – ismerte már rendesen Gwendolynt, aki egy tucat fiúval felért rosszaságban.

A férfi soha sem gondolta volna, hogy a húgának valaha is akad kérője, főleg nem olyan személyiséggel. Valamikor még jól el is volt a fiúkkal, hiszen verekedni szeretett velük gyerekként. Azonban minden megváltozott, Gwendolynnak varrni, zongorázni, viselkedni kellett tanulnia, míg a fiúknak vívni, lovagolni és egyéb kellemesebb elfoglaltságot, mint a hímzés. Ahogy az évek teltek, a hormonok is beindultak a régi barátokban, de egyikük sem tudta nőnek tekinteni a lányt, aki maradt olyan fiús, mint volt.

Gwendolyn dühösen tapasztalta, hogy a bátyja tényleg bezáratta a szobájába, ahol neki készülnie kellene. Idegességében nem tudott mit kitalálni, minthogy egy fürdőt csináltat magának, és a meleg vízben lenyugodva kitalálja a megoldást. Az őrök ott voltak bent, míg a szolgálók elkészítették a fürdőt, és mindnek ellenőrizték az arcát, hogy az őrzött személy nehogy megint túljárjon az eszükön. Tudták jól, hogy ez most fontos alkalom a gazdájuk számára, így nem hibázhatnak. Gwendolyn sóhajtva merült el a meleg vízben, miközben az agya lázasan kattogott a megoldáson.

Nathaniel Blackdoor sem volt az a kimondottan könnyű eset. Nem szerette az embereket, sőt a húgával Kamillával sem érintkezett volna, ha nem lettek volna közös étkezések. Nem jött ki valami jól a testvérével, és ennek a sógora volt az oka. Mindig ismeretes volt, hogy Clark csak a pénzért vette el a lányt, akinek nem volt befolyásos rangja, de a vagyonával ki tudta fizetni a kártyaadóságokat. Az apjuk egy nagyon jóságos és igazságos öregúr volt, akinek jó érzéke volt az üzlethez. Tudta jól, hogy a lányát nem szereti szívből Clark, mégis engedélyezte az esküvőt, mert Kamilla imádta a férfit.

Ismerte Nathaniel érzéseit is, mivel mindenkivel komoran és ellenségesen viselkedett. Valamikor persze nagyon víg kedélyű és kedves fiatalember volt, akiért a nők odavoltak, de történt egy sajnálatos tűzeset, amiben megégett a fél arca. Hiába tért volna vissza a társaságba, az nem fogadta be többé. Nathaniel végül beletörődött, de nem könnyedén. Rájött, hogy nem lehet olyan lágy az emberekkel, mint az apja, mert akkor csak nevetség tárgyává válik, ha ilyen arccal is hozzájuk ragaszkodik.

Egyetlen egy barátja maradt a régiek közül, akit nem érdekelt az arca, ő csak a régi barátját látta a gazdag polgárban, aki azelőtt is volt. Ő volt Andrew, aki titokban szerelmes volt Kamillába, de a nő nem viszonozta az érzéseit, és kitartott a semmirekellő férje mellett. Nathaniel őt bízta meg, hogy vegye számításba az összes nemes, eladósorban lévő lányát, és találja meg a legkevésbé társasági embert közülük. Nem szándékozott egy szószátyár nőszemélyt feleségül venni, hiszen annak ott van a húga. Ő maga egy visszafogott, és csendes nőt képzelt el maga mellé, akinek nem lételeme a bálozás. Így akadt meg a szeme a Winter lányon, aki a nagy összejövetelek botránya volt szinte mindig.

Másról sem tudtak az üzlettársai feleségei beszélni, mint a Winter lány legújabb sértésein. Nem értette, hogy miért jár akkor ilyen helyekre a nő, míg meg nem hallotta, hogy legutóbb a bátyja vonszoltatta be a bálterembe testőrökkel. Ekkor sajnálta meg szerencsétlent, hogy olyan helyen kell lennie, ahol nem szeret tartózkodni. Habár még soha nem látta, eldöntötte, hogy ő lesz a jövendőbelije. Mindent megtudakolt a Winter család helyzetéről, és elégedetten tapasztalta, hogy egy kis pénzösszeget befektetve, nem is fognak tiltakozni a választás ellen. Tudta jól, hogy az ilyen nemesek, akik igyekeznek fenntartani a látszatot, mindig igyekeznek a legtöbbet költeni, hogy ezzel is jelezzék, hogy mennyire gazdagok.

Gwendolyn szobájából ki-be járkáltak a cselédek, és igyekeztek minél szebbé változtatni a kisasszonyt, hogy az uruk elégedett legyen, és a kérője sem lépjen vissza. Többen úgy gondolták, hogy a lány elég csúnyácska, és nincs benne semmi különleges, amibe egy férfi beleszeretne. A lány érezte a szánakozó pillantásokat, amivel jobban elment a kedve az egész vacsorától. A kezdeti vagánysága eltűnt, és félelem vette át a helyét. Hamarosan feleség lesz, akkor már nem mondhat olyan könnyen ellent a férjének, mint most a bátyjának. Mi van ha, bántani fogja, mikor birtokba veszi a testét. Egyáltalán milyen elvárásai lehetnek felé. Valószínűleg nagy csalódás lesz a számára, hiszen rengeteg pénzt fizetett látatlanban a fivérének, és egy ilyen csúfságot kap, mint ő.

Legszívesebben vízbe fojtotta volna magát, hogy ne kelljen találkoznia a vőlegényével, akinek még a rendes nevét sem tudja. Egyáltalán mit vár, hogy mi lesz majd a kettőjük házasságából. Mi buta is a lelke, hogy titkon hitt benne, hogy egy férfi őt is szeretheti. Persze ez hiú ábránd, és egy ostoba téveszme, amit a költők igyekeznek elhitetni velük. Miért is lehetne másképp. A költők olyan értelmiségiek, akik a szavakkal jól bánnak, és a női szíveket megszerzik az édes locsogásukkal. A frigy után, pedig a szenvedély és a szerelem elillan, vagy soha nem is volt a férfiak részéről.

Már jócskán felázott a bőre és kihűlt a víz, mikor a komornái kirángatták a vízből, és segítettek neki megtörölközni. Ezután beleerőltették a fűzűbe, ami még vastagított is rajta egy kicsit, mivel olyan kis esetlen alakja volt. Ezután az egyik báli ruháját adták rá, amit már viselt, de a vőlegénye biztosan nem láthatta még, hiszen soha nem voltak egy összejövetelen.

Hamarosan elérkezett az este, és egy szép hintó robogott be a Winter birtokra, ahol Lucien fogadta Nathanielt és Andrewt. Ekkor még Gwendolyn közel sem volt kész, hiszen a haja ismét makrancoskodott, nem volt hajlandó megmaradni göndörön. A lány igazából ezt nagyon szerette a hajában, hogy nem volt hajlandó engedni az idegesítő szobalányoknak, hogy megzabolázzák egyenes tincseit.

- Örülök, hogy a birtokunkon üdvözölhetem Önöket – üdvözölte a két érkezőt Lucien.

- Számunkra az öröm – fogadta az üdvözlést Nathaniel. – Nem tudom, hogy a barátomat ismeri-e, ő itt… - kezdett bele, de Lucien közbevágott.

- Andrew Gordon – jegyezte meg gúnyosan.

- Rég találkoztunk – mondta enyhén feszülten a férfi, akinek régi rossz emlékek kavarogtak a fejében, a fiatal nemes láttán. Nem igazán akarta elfogadni, hogy legjobb barátja egy ilyen férfival szövetkezik. Azonban ismerte Nathaniel üzleti érzékét, és tudta jól, hogy soha nem köt számára előnytelen üzleteket, hiába első pillantásra úgy tűnik, hogy ő fogja a rövidebbet húzni.

- Szóval ismeritek egymást – jegyezte meg elnyelt keserűséggel Nathaniel, aki már értette, hogy miért akarta lebeszélni az ide úton az üzletről.

- Többé-kevésbé – bólintott Andrew, miközben szúrósan mérte végig az előtte álló nemest.

- Valóban, de ne álldogáljunk itt, hiszen odabent sokkal kényelmesebb – lett ideges Lucien, hogy látja a gyerekkori játszótársát. Tudta jól, hogy ha Andrew múlik, akkor a húga soha nem fog hozzámenni Blackdoorhoz, és neki sincs esélye kilábalni a csődből.

A halban Lucien felesége várta őket, aki kissé ideges volt, hogy az emeleten még mindig nem végeztek Gwendolyn kicsinosításával. Habár ő is úgy gondolta, hogy a sógornője személyiségét semmilyen külső nem nyomhatja el. Egy nőnek tisztelettel kell viseltetnie a férfiak iránt, akik vele egy rangon vagy magasabban vannak. Bár ezt hiába is próbálnák meg neki elmagyarázni, úgyis csak a maga feje után megy.

- Elenor, kedvesem nézd már meg, hogy áll a húgom! – ért be Lucien a két vendégükkel a hallba, ahol italok voltak előkészítve.

- Igen – biccentett, miközben jól tudta, hogy a férje ideges. Mikor meglátta, hogy ki kísérte el a leendő sógorát, meg is értette, hogy miért nem nyugodt a férje. Már sokkal borúsabb előérzete volt a mai estével kapcsolatban. Hamarjában felsietett, és még rosszabb kedve lett, mikor meglátta, hogy a drága sógornője haja sehogyan sem áll.

- Elenor, állítsd már le ezeket! – kérte a nőt.

- Gwendolyn ígérd meg, hogy rendesen fogsz viselkedni ma este. Kérlek téged, hogy ne utasítsd el az egyetlen partiképes kérődet! – rimánkodott neki.

- Megpróbálok jól viselkedni – sóhajtott mélyet.

- Jó lesz – intézte a szolgáknak, hogy hagyják békén. Nem igazán tetszett neki a végeredmény, de jobb volt, mint a semmi. A ruhája fodraitól olyan természetellenes volt az egész lénye, és a kicsiny melleit is szinte elrejtették.

- Akkor menjünk! – állt fel mire a ruha jobban elállt a testétől.

- Hogy lehetettek olyan ostobák, hogy fűzőt adjatok rá? – rivallt a szolgálókra, akik még soha nem látták ilyen mérgesnek a ház asszonyát.

- Én mondtam, hogy semmi szükség rá – intézte a cselédségnek és némileg jobb kedve lett. De így meggondolva magát, nem is foglalkozott az öltözékével, hiszen ha nem tetszik majd a vőlegényének, akkor nincs esküvő, és ő újra élheti tovább az életét, amit nem élvez, de ez már lényegtelen egy kényszerházassággal szemben.

Magabiztosan lépkedett a lépcsőn lefelé, majd lépett be a hallba, ahol bátyja két idegen fiatalemberrel beszélgetett. Kicsit csalódott volt, hiszen mindkettő a bátyjával megegyező termetű volt, szóval a bátyja valami rosszmájú tréfája lehet. Ez a gondolat rendesen elrontotta a kedvét, ami alapból nem volt valami rózsás.

- Jó estét – köszönt kimérten, mire mindannyian felé fordultak. Ekkor nézhette meg a két idegen arcát. Az egyiküknek barna haja volt, és ismerős arca. Valami csúnya eset történt közte és a fivére között, szóval minden bizonnyal a másik a híres neves vőlegény. Aki kicsit lassabban fordult meg, és mutatta meg neki a sebhelyes arcát. Gwendolyn egy pillanatra meg is illetődött.

- Végre, hogy megérkeztél húgocskám – mosolygott kedvesen Lucien, bár nem örült neki, hogy a ruha elég pacuhán állt a nőnek.

- Amint látod – erőltetett meg egy ideges mosolyt. Nem akarta mutatni, hogy jövendőbelije arcától megijedt.

- Gwendolyn emlékszer régi kedves barátomra, Andrew Gordonra? – mutatta be előbb a barna hajú férfit.

- Akit olyan csúnyán átvertél? – kérdezte gúnyosan.

- Úgy látom, a hölgynek nem kell bemutatni a bátyja álnokságát – intézte Luciennek Andrew, majd kezet csókolt a lánynak.

- Örülök, hogy ismét találkoztunk – bólintott Gwendolyn.

- Húgocskám róla beszéltem neked nem rég, ő lenne Nathaniel Blackdoor, a gyártulajdonos – mutatta be a sebhelyes arcú férfit, akinek a szemeibe nézve a nő már egyáltalán nem félt. Csak az egyik szeme volt normális állapotban, míg a másik körül csúnyán roncsolódottak a szövetek, de ennek ellenére, mégis jó érzés volt bele nézni.

- Gwendolyn Winter – mutatkozott be maga a lány, nem hagyva, hogy a bátyja valami rettenetes jelzőt a neve elé biggyesszen.

- Örülök Lady Winter, feltételezem, hogy a fivére tájékoztatta a megállapodásunkról, de mindenesetre, én magam is szeretnék Önnel beszélni négyszemközt – intézte nyomatékosan a bátynak.

- Azért ez még nem illendő – tiltakozott.

- Hé, ne most kezdj el akadékoskodni! – szólt rá a húga. – Mindenesetre én is nagyon szeretnék Önnel beszélni uram – fordult vissza a jövendőbelije felé.

- Akkor csak Ön után – bólintott.

- Rendben – ragadta meg a férfi egyik kezét, és kezdte maga után húzni, mindenki legnagyobb megdöbbenésére. Habár Andrew jót nevetett barátja arckifejezésén, ahogy meglepődött a leendő ara viselkedése után. Lucien éppen utánuk akart menni, de ekkor a barna hajú férfi megkomolyodott, és elállta a régi ismerős útját.

- Nem gondolod, hogy hagyhatnál nekik egy kis teret, hogy beszéljenek. Ha az orrodra akarták volna kötni a dolgokat, akkor itt maradtak volna – figyelmeztette.

- Ezt nem veled fogom megbeszélni – próbálta kikerülni.

- Tényleg hagyj nekik egy kis teret! – figyelmeztette.

- Hát jó, legalább biztosabban el tudom vele vetetni – jelent meg ördögi kifejezés az arcán.

- Ha így jobban érzed magad – hagyta rá, és idegesen várta, hogy a pár visszatérjen.

Gwendolyn meg sem állt a kertig, ahol egy kis félreeső liget volt, ahová sokszor elbújt a gonoszkodó bátyja elől. Hirtelen nem is tudta, hogy mit akar mondani, csak abban volt biztos, hogy a férfi valamilyen teljesen ismeretlen hatást gyakorol rá.

- Nos – kezdte el, de fogalma sem volt róla, hogy mit kellene ilyenkor mondani. Nem volt soha jó társalgásban, amiért sokszor ki is utálták a társaságok.

- Kisasszony, nyugodjon meg! – kérte a férfi. – Tudom, hogy zavarja Önt az arcom, de nem tehetek róla, hogy ilyen – védekezett.n

- Nem zavar az arca, mert az nem jelent semmit. A bátyámat tartják a legszebb arcú nemesnek, mégis elég gonosz a lelke, hogy még engem is áruba bocsátott, hogy az adóságait rendezze – tisztázta, hogy nem viseltetik előítéletekkel iránta.

- Akkor szeretném tisztázni Önnel, hogy mit is szeretnék ebben a megállapodásban, ami házasság lesz a közvélemény szemében. Először is, sajnálatos módon meg kell nősülnöm, vagy a vagyonom a szélhámos sógorom kezébe kerül, és fájna látnom, hogy az őseim által felépített birodalom darabokra hullik – magyarázta.

- És miért engem választott? – nem értette ez a részletet sehogyan sem.

- Amint látja az arcom nem átlagos, amitől a társasági élet is elkerül, sőt ki is vetett magából. Mivel tudom, hogy Ön sem kedveli a bálokat és az egyéb nemesi összejöveteleket, így nem bánná, ha le kell ezekről mondania – kezdett bele a magyarázatba.

- Miért fontos ez magának? – vágott közbe.

- Nem akarnék boldogtalanná tenni egy nőt, aki szereti az ilyen összejöveteleket. Csak névlegesen kellene házasságot kötnünk, amiben nem kívánok élni a házastársi jogaimmal – felelte.

- Úgy érti, hogy nem tart igényt a testemre, sem semmilyen részemre? – kérdezte kissé megsemmisülten.

- Nehogy félreértsen! Nem tartom csúnyának Önt, csupán nem ragaszkodom, hogy olyat tegyen, amit nem akar. Én biztosítom magát, hogy nem közeledem Önhöz erőszakosan, csupán amennyit Ön enged – fogta meg a kezét.

- Milyen távol lennék ettől a helytől? – kezdett neki tetszeni a dolog.

- Nem túl messze, és nem is túl távol. Most Önt kérdezem, hogy milyen feltételek mellett lenne hajlandó hozzám jönni? – tért ismét a tárgyra.

- Nehéz kérdés. Először is, az összes könyvemet, a kutyámat és a lovamat vinném magammal, és persze az elfuserált ruhatáramat is – sóhajtott mélyet.

- Szolgálókból? – vonta fel a szemöldökét.

- Ők nem érdekelnek. Egyikük sem emberként tekint rám, hanem a bátyám idegesítő húgára, akit ki kell szolgálniuk, de nem tisztelnek, hiszen a bátyám se beszél velem rendesen – lett szomorú.

- Van egy ajánlatom, a bátyával le fogom beszélni, hogy egy hónap múlva tartsuk meg az esküvőt, ameddig Önnek van gondolkodási ideje. Az esküvőn az oltár előtt a pap kérdésére felelve mondja el, hogy hozzám szándékozik-e jönni vagy sem. Tudom, hogy nem a legvisszafogottabb módszer, mégis Önnek a végsőkig van ideje meggondolni magát – magyarázta.

- Ön vállalná, hogy az oltár előtt utasítsam el. Akkor abból hatalmas botrány keveredne, megalázva Önt, és engem közutálat tárgyává tenne – tiltakozott.

- Addig mindenképpen van ideje, mert egy hónap múlva esküvő, és addig el kell döntenie, hogy akarja-e. Kérem, vegye el ezt a gyűrűt, és ha úgy döntött, hogy hozzám jön, akkor viselje az esküvőnk napján. Én megígérem Önnek, hogy semmi olyat nem fogok tenni a hátralevő életünkben, amit Ön nem akar – magyarázta.

- Nem alázhatom meg Önt ilyenekkel, főleg, hogy a bátyám előre kéri a pénzt, amivel támogatni fogja – tiltakozott.

- Ne aggódjon emiatt! Én úgy akarok nősülni, hogy a feleségem tiszteljen. Ha nem akarja, hogy hozzáérjek, akkor rendben, de a tiszteletet megkövetelem, mert nem leszek az ország felszarvazott kutyája – mondta határozottan.

- Ez teljesen érthető – bólintott, miközben egy reccsenést hallottak a bokrok közül, és Lucien hangját, ahogy a húgát szólongatja.

- Szóval, akkor tisztázzuk. Ha magához megyek, szabadon engedi, hogy rendelkezzek a testem felett. Azonban a másik nyitott kérdés, hogy gondolom Önnek is vannak testi igényei, azokat hogy enyhíti? – kérdezte szúrósan.

- Régebben tartottam szeretőt, de sajnos az arcomat nem bírta elviselni – mondta keserűen.

- Rendben, magához megyek feleségül egy hónap múlva – bólintott egy barátságos mosollyal az arcán.

- Miért ilyen hirtelen? – nem értette.

- Magában sokkal több kedvesség és emberség van, mint a bátyámban, akinek kötelessége lenne szeretni, de az első adandó alkalommal elad egy idegennek. Ön az örökségét akarja megmenteni, azzal, hogy felkér, hogy legyek a társa – magyarázta.

- Köszönöm – csókolt kezet a nőnek.

- Mivel elismertem Önt vőlegényemnek, megérinthetem az arcát? – kérdezte kissé félve.

- Ha Ön ezt szeretné – bólintott, mire Gwendolyn remegő kézzel lassan megérintette az arcán lévő sebhelyeket.

- Higgye el, engem nem zavarnak ezek a hegek. Én a lelkemben hordozok ilyen hegeket, amiket nem tudok elengedni – mondta szomorúan.

- Ön is megengedne valamit? – kérdezte, miközben eltolta magától a nő kezét.

- Mire gondol? – lett zavart.

- Hogy enyém legyen az első csókja – húzta közelebb magához.

- Miből gondolja, hogy nem kaparintotta már meg valaki? – kérdezte továbbra is zavartan.

- Mert nem reagálna így a közelségemre kisasszony – hajolt közelebb és lélegezte be a lány parfümjének illatát.

- Túl messzire megy – gyorsult fel a légzése.

- Rendben, legalább tudom, hogy az elvetemült bátyja ellenére Ön tiszta, így boldogan veszem Önt feleségül egy hónap múlva – húzta a nő ujjára a gyűrűt, amit nem régiben elővett.

- Még soha nem tartottak jobbnak nála – lélegzett mélyet.

- Pedig Ön az – tartotta a karját, hogy visszavezeti a kastélyba. Gwendolyn habozva fogadta el a gesztust, majd sétáltak vissza a kastélyba. Lucien hallotta a beszélgetés végét és rájött, hogy a húgának választott férfi nem is olyan ostoba, mint amilyennek első pillanatban tűnt, főleg, mikor megállapodtak, hogy milyen összeg fejében veheti el a nőt. Tudta jól, hogy Nathaniel nála is keményebb, és nem fogja hagyni magát kihasználni.

A házba visszaérve néhány pillanat múlva a pár után érkezett meg Lucien is.

- Mit csináltál odakint bátyám? – kérdezte kissé élesen Gwendolyn.

- Aggódtam érted, hogy bármi illetlent csinál veled – vetette fel.

- Rosszul hazudsz, na, mindegy. Éhes vagyok – váltott nagyon hirtelen témát és indult el az étkező felé. Nathaniel jól látta, hogy még sok baj lesz ezzel a lánnyal, de némi idő után egész jól kijöhetnek, főleg, ha a lelke tiszta marad. Ez azonban nehéz lesz, hiszen Kamilla és a férje gonoszak.

- Szóval mik a terveitek? – kérdezte Elenor.

- Egy hónap múlva szeretném, ha megtartanánk az esküvőt. Szerintem reális felvetés lenne, ha itt tartanánk ezen a birtokon, és a fogadást utána, Gwendolyn át is költözhetne az én házamba – mondta ellenvetést nem tűrően Nathaniel.

- Több időre van szükségünk az előkészületekhez – tiltakozott Lucien.

- Tegnap előtt egy hetet mondott, hogy annyi elég lesz – hozta kellemetlen helyzetbe a házigazdát.

- Azóta változtak a dolgok, a húgom nagy erőkkel tiltakozik – próbálta a maga pártjára állítani testvérét.

- Hahó bátyus, elfogadtam a gyűrűjét. Mivel neked nincs időd a jegyességre, ezért legyen egy hónap, addig megvarrják a ruhát és a meghívókat is kiküldik – nézegette az új ékszerét.

- Nem maradhatok távol sokáig a gyáraimtól – érvelt Nathaniel. – Magának is most van szüksége a pénzre. Az esküvő felét én állom, míg a megígért összeg felét a szertartás előtt kapja meg, és az igenek után a többit – közölte keményen.

- Szabad tudnom, hogy végül mennyiért adtál el? – kérdezte kicsit szomorúan Gwendolyn.

- Ne érdekeljen! – szólt rá keményen.

- Négyezer font – mondta meg kíméletlenül az összeget Nathaniel.

- Négyezer fontot érek neked, mikor az örökségem tizenötezer, amit apánk rám hagyott, rád meg a többi harmincötezret? – hitetlenkedett.

- Az örökség elúszott – közölte kínosan a bátyja.

- Értem – sóhajtott mélyet.

- Úgy tűnik kedves Nathaniel, hogy Ön dönti el, hogy mikor is akarja az esküvőt, ha egyáltalán még akarja – ment el a nő étvágya.

- Nos, mivel nem hiszem, hogy találok még egy ilyen jó természetű hölgyet, így kitartanék a választásom mellett, mindazonáltal két hét múlva készüljenek fel az esküvőre. Az én részemről a vendégek listáját Andrew barátom fogja intézni, és minden velem kapcsolatos dologban ő dönt. Küldetek szabókat is, hogy készítsenek egy olyan ruhát az én drága menyasszonyomnak, ami nem áll így el tőle, és lehetőleg nincs rajta ennyi fodor – mérte végig a túl csicsás ruhát.

- Ez egy jó ötlet – értett egyet Gwendolyn.

- Mivel úgy vélem, hogy mindent megbeszéltünk, így akkor mi mennénk – állt fel a helyéről a sebhelyes arcú. – Kedvesem kikísérne? – nézett jelentőségteljesen a nőre.

- Igen – állt fel gyorsan, és a férfiba karolva az ajtóig kísérte. – Örülök, hogy megismertem – mondta kissé zavartan, mivel most fogta fel igazán, hogy ki is a férfi, és milyen erős személyiség.

- Megkapom, amit korábban kértem? – emelte fel a fejét, hogy lány arcát rendesen láthassa. Gwendolyn először az ajtó felé pillantott, majd mikor látta, hogy senki sem jött utánuk bólintott. Ekkor Nathaniel gondolkodás nélkül birtokba vette a kívánatos ajkakat, amiket élvezett volt csókolni, olyan aranyosak voltak. Gwendolyn teljesen leblokkolt, mikor megérezte az idegen ajkakat az övén, majd a következő percben ügyetlenül viszonozta a csókot. Léptek zajából tudták, hogy valaki beérte őket. Gwendolyn el akart húzódni tőle, de a férfi nem hagyta. Bár kedves volt a nővel, mégis néhány dolgot igyekezett tisztázni. Például, hogy igenis tud ő erős is lenni, ha az érdekei úgy kívánják. Az igazat megvallva volt benne valami nagyon különleges, amitől kívánta. Már régen megtanulta, hogy ne higgyen a látszatnak. A különleges kék szemek soha nem látott lelki tisztaságról árulkodtak, akit élvezet lesz megrontani.

- Akkor hamarosan találkozunk, és összekészítem a holmimat az esküvőig – mondta kipirult arccal.

- Holnap Andrew és egy másik ismerősöm eljön, és intézkednek a nevemben. Persze, amint lehet, küldöm a szabóimat is – intézte a menyasszonyának.

- Rendben – bólintott Gwendolyn, majd figyelte, ahogy vőlegénye beszáll a hintóba, akit rögtön Andrew követett, akit eddig a nő észre sem vett. Ahogy a barnahajú férfi is beült, jeleztek rögtön a kocsisnak, hogy indulhatnak. Gwendolyn integetett nekik egy rövid ideig, aztán figyelte, hogy a kocsi eltűnik a szeme elől. Sóhajtva megfordult, mire a dühös bátyjával találta magát szembe. – Valami baj van? – kérdezte némi cinizmussal a hangjában.

- Nem hagytad, hogy én irányítsak. Minden feltételét elfogadtad rögtön, te nem kértél semmi. Olyan ostoba nőszemély vagy, hogy az már fáj – szidta le testvérét.

- Megegyeztünk, hogy szabadságot kapok a házasságban, vagyis nem kell olyat tennem, amit nem akarok, és még néhány dologban megegyeztünk, amikről neked nem kell tudnod – nézett a gyűrűjére, ami nem volt az a kimondottan hivalkodó, mégis nagyon szép volt.

- Gwen, így csak becsap téged, miért nem hagyod, hogy megvédjelek? – rimánkodott neki.

- Eladtál neki, szóval innentől kezdve nincs beleszólásod a dologba – dühöngött, majd otthagyta a férfit.

- Azt csak hiszed – mosolygott gonoszan, majd elment lefeküdni.

Gwendolyn még sokáig gondolkodott az eljegyzésén és a csókon. Igazából ő sem tartotta jó ötletnek ezt az egész két hét múlva házasodjunk dolgot, főleg egy ilyen kegyetlen emberrel. Bár az ő gesztusaiban több őszinteség volt, mint a bátyjáéban, és ebből úgy gondolta, hogy jobban megbízhat benne.

Másnap reggel Lucien nagyon hamar elment otthonról, feltűnően kicsinosítva magát. Gwendolyn ekkor még nem volt fenn, így nem is gondolhatta, hogy a bátyja még nagyobb szövetségest keres. A nő nem tudhatta, hogy az egyik gyerekkori játszópajtása nem felejtette őt el, sőt az érzelmei azóta szerelemmé váltak, de mivel az ő rangja sokkal magasabb és köztudott volt, hogy Gwendolyn nem tud viselkedni.

Lucien úgy látta, hogy itt az ideje, hogy kihasználja a koronaherceg érzelmeit a húga ellen. Tudta jól, hogy David herceg csak a királyné miatt nem kérte meg még a húga kezét. De arra nem várhat, hogy a vén boszorkány elpatkoljon. Tudta jól, hogy a koronaherceg megkérné a testvére kezét, és jobban is járna, ha királyné lenne a testvéréből, de neki most kell a pénz. Azonban, ha megint szorult helyzetbe kerülne, akkor Blackdoorra úgysem számíthatna. Vagyis, valamivel sakkban kell tartania a sebhelyes arcút.

A herceg rögtön fogadta a gyerekkori ismerőst. Miután átestek a felesleges körökön, a lényegre tértek. Megdöbbenve hallotta, hogy a titkos szerelme férjhez készül menni szerelem nélkül, egy olyan férfihez, aki zsarolja a családját. Azonban a herceg sem volt olyan naiv, amilyennek Lucien gondolta. Ismerte már a férfi álnok természetét, és arra is jól emlékezett, hogy soha sem szerette igazán a húgát. Azonban mégis megígérte, hogy tesz valamit Gwendolyn érdekében, amivel megakadályozhatja, hogy bármi bántódása essen.

Ahogy Lucien elhagyta a királyi palotát, David herceg felkerekedett, és ellátogatott a Nathaniel gyárába, ahol már régen bent volt a tulajdonos, és felügyelte a gyártási folyamatokat. Azon kevés iparosok közé tartozott, akik emberséges körülmények között dolgoztatta az embereit. Mindezek mellett jó bért is kaptak, amitől sokkal szívesebben dolgoztak neki. Ám, ha valakiről kiderült, hogy lopott, azt könyörtelenül elbocsátotta. Éppen az egyik üzletfelével tárgyalt, mikor megérkezett a herceg a kíséretével.

- Üdvözlöm szerény gyáramban fenség – hajolt meg Nathaniel.

- Hagyjuk most a felesleges köröket Blackdoor, beszélnünk kell – mondta szigorúan a herceg.

- Uraim megbocsátanának? – nézett a heges arcú férfi az üzlettársaira.

- Persze – felelték egyszerre, és hagyták el a kicsiny irodát, mire a herceg intett a kíséretének, hogy ők is menjenek ki, majd helyet foglalt.

- Szóval? – kérdezte Nathaniel, miközben ő állva maradt.

- Üljön le, kérem! – mondta parancsolóan.

- Igenis – foglalt helyet.

- Tudomásomra jutott, hogy feleségül szándékozik venni Lady Gwendolyn Wintert – kezdett bele.

- Igen, ez így van. Tegnap igent mondott nekem, míg a bátyja már hamarabb nekem adta a kezét – bólintott.

- Nem szégyelli magát, hogy kizsarolja a hölgy kezét, hogy ezáltal legyen nagyobb rangja? – lett dühös.

- Félreérti hercegem – tiltakozott rögtön, amivel meglepte a herceget, mivel még soha senki nem mert neki így visszaszólni.

- Mit kell ezen félreérteni, maga pénzt kínált Luciennek, hogy magának adja Gwen kezét – háborodott fel a herceg.

- Először is, én kerestem fel Sir Wintert, hogy megkérjem a húga kezét, és természetesen vittem magammal a vagyonom igazolására a papírjaim egy részét, mintegy háromezer fontról volt ott bejegyzés, mire ő négyezret kért a húgáért, amibe beleegyeztem. Tegnap este derült ki, hogy elherdálta a saját és a húga örökségét is, ami mintegy hatvanezer fontra rúgott – mesélte.

- Nekem ezt nem így mesélte Lucien – furcsállta a dolgot.

- Igaz, hogy rövid jegyességet szabtam magunknak Lady Winterrel, de amennyiben ő nem szándékozik hozzám jönni, az esküvőig közölheti, akár az oltárnál is, én nem haragszom meg érte – közölte a férfi.

- Bátorságra vall az ilyen kijelentés. Már csak az a kérdés, hogy nem tart a következményektől, hogy ezzel megalázná, és nevetségessé tenné magát a pénzügyi életben? – lett kíváncsi.

- Nem érdekel, ha ő nem akarna hozzám jönni, akkor nem erőltetném, és erről tájékoztattam is tegnap a hölgyet – felelte.

- Hányszor találkozott már Gwennel? – lett barátságosabb és közvetlenebb a herceg.

- Tegnap este először – felelte kissé megilletődve, mire a herceg elmosolyodott. – Esetleg van valami kifogása ellene? – értetlenkedett.

- Semmi, semmi. Csupán meglepődtem, hogy mennyire hasonlít a gondolkodásmódjuk. Nekem régi jó barátom Gwendolyn, aki iránt többet is érzek, mint barátság, úgy mondanám, hogy testvéri szeretet van közöttünk. Ezért figyelmeztetem Önt, ha egyszer meghallom, hogy boldogtalan maga mellett, akkor véget vetek ennek a gyümölcsöző vállalkozásnak – fenyegette meg.

- Akkor most miért nem tesz semmit, mert a bátyja lelkileg uralkodni akar rajta? Megértem, hogy szerelmes belé, de akkor miért nem segít Ön. Itt vagyok én, aki minél hamarabb kiragadnám onnan, de Ön fenyeget, hogy ne tegyem az ő érdekében – mutatta meg, hogy nem csaphatja be mellébeszéléssel. A herceg meg is illetődött, hogy milyen hamar átlátta a helyzetet. Nem mondhatta el, hogy a királyné gyűlöli Gwendolynt, és ezért nem veheti még feleségül. A bátyjától addig nem veheti el, míg az anyja él, mert akkor elvesztené a trónt.

- Vigyázzon magára, és ne tegye boldogtalanná! – állt fel, és hagyta el az irodát. Felháborította a stílus, ahogy mindent számon kért rajta. Nem értette, hogy Gwendolyn miért is megy hozzá. Talán ennyire rossz lenne neki Lucien mellett. Sajnálatára értelmesebb volt Nathaniel magyarázata, mint a régi barátjáé. Tudta jól, hogy a férfi már régen nem az a jó szándékú ember, akit ismert. Hinni is akart neki, de valahogy nem ment. Jól tudta ő maga is, hogy a bizalma elveszett benne.

Tanácstalan volt, hogy mit kellene tennie. Egy szavába kerül, és Gwendolyn ismét hajadon lesz. Azonban ennek több kára lenne, mint haszna, hiszen ki tudja, hogy meddig él még az anyakirályné, mindezek mellett így Lucien rendelkezik továbbra is felette. Ha hagyja férjhez menni a lányt, akkor lehet boldog lesz a rút férfi mellett, aki ad neki némi szabadságot. Miért ilyen bonyolult ez az egész. A legrosszabb az egészben ez a félelem, hogy Gwendolyn vonzódik a gazdag férfihez. Milyen szégyen nemesként egy olyan férfihez hozzámenni, akinek nincs rangja. Nem lesz tagja semmilyen társaságnak, és kiközösítetté válik.

Nagyot sóhajtva hagyta el az üzemet, és látogatott el a Winter birtokra, ahol már ott volt Andrew és a szabó is, a segédjeivel együtt. Gwendolyn éppen a tükörben nézegette magát. Egy egyszerű ruhát hoztak neki, amin nem voltak fodrok, viszont az anyaga a legfinomabb kelme volt, amit a lány valaha is viselt. Ettől még jobban tetszett neki a ruha, mint akármelyik királynői öltözet. Éppen ráigazították, mikor megjelent egy szolgáló, hogy maga a koronaherceg akar vele beszélni.

Egyszerre örült, és lett gondterhelt. Kedvelte a férfit, de jól tudta, hogy mennyire befolyásolható. Nem törődött vele, hogy milyen ruhában is van, a vendégéhez sietett, aki a hallban várta. A herceg elámult, hiszen oly régen látta már a nőt. A két legutóbbi estélyénél az anyakirályné kikötötte, hogy Lucien a húga nélkül jelenjen meg, mert különben kiveti a társaság. Ezért sem tudta Lucien nemesi körökben férjhez adni a testvérét, mert senki sem vállalta, hogy a királyné kiközösítse.

- Felség – hajolt meg a herceg előtt Gwendolyn.

- Ugyan már, most nincs közönségünk, nyugodtan lehetünk ismét barátok – fájt neki ez a távolságtartás.

- Nem uram, mivel én hamarosan férjhez megyek, és rosszul venné ki magát a helyzet – tiltakozott.

- Milyen csinos vagy ma – jegyezte meg.

- Kérem, bocsásson meg, mivel a bátyám szolgálója úgy tájékoztatott, hogy haladéktalanul látni akar, így a menyasszonyi ruhámat nem tudtam levenni, annyira siettem – hajolt meg ismét.

- Szóval, ebben a ruhában készül férjhez menni. Mondja csak, milyen férfinek ismeri a jövendőbelijét? – lett kíváncsi, miközben visszaváltott a hivatalos stílusába.

- Kicsit nyers a modora, de én őszintén hiszem, hogy jó ember – felelte kissé bátortalanul.

- Megtudhatom, hogy ezt miből érzi? – lett kissé cinikus.

- Kimondja, amit gondol, és nem kertel feleslegesen formaságokkal. Másfelől Andrew Gordon sem barátkozna vele, ha egy kis ármány is lenne a szívében – magyarázta. – Megtudhatom, hogy kitől értesült a közelgő frigyemről? – emelte fel a fejét.

- A bátyja volt szíves szólni róla – felelte.

- Szóval elment panaszkodni Önnek, miközben ő maga rendelte el a házasságomat – tudta jól, hogy a bátyja azért ment panaszkodni, mert tegnap Nathaniel emberségesen beszélt vele. Ha megalázza, és durván szólt volna hozzá, akkor most még ő sürgetné az esküvőt.

- Mindenesetre kérem Önt, hogy várjon egy hónapot az esküvővel! – vett visszább a herceg.

- Miért? – nem értette.

- Hogy egy kicsit megismerhesse a jövendőbelijét. Nem venném a szívemre, ha rossz házasságot kötne – beszélt végre úgy a nővel, mint a barátja.

- Rendben, holnap beszélek a vőlegényemmel – bólintott Gwendolyn. – Azt hiszem, felutazom egy hétre Londonba, hogy tisztázhassam a dolgokat. Én is kérhetnék Öntől valamit? – kérdezte határozottan.

- Tessék csak – lett kíváncsi.

- Ha máskor bele szeretne avatkozni az életembe, akkor előbb engem kérdezzen meg, hogy én mit szeretnék – csillogott határozottság a szemében.

- Értem, de értse meg maga is, hogy aggódtam Önért!

- Már régebben elárult, mint barátot, ezért nem értem, hogy miért most, mikor megszabadulhatnék a zsarnokoskodó bátyámtól – folyt végig egy kósza könnycsepp az arcán, amit azonnal le is törölt. – Bocsásson meg, hogy elragadtak az érzelmeim, de akkor sem engedem, hogy a leendő szabadságomat elvegyék tőlem. Ha mást nem szeretne, én megyek is vissza, mert az esküvőm miatt sok dolgom van – fordult sarkon, és hagyta ott a herceget. Normál esetben a herceg ilyenkor kivégeztette volna a szemtelen illetőt, de megértette a nő válaszait. Többször hagyta cserben nagyközönség előtt, mikor az anyja és közte kellett választania, hogy melyik oldalra is áll, azonban mindig a királyné álláspontján volt. Nem is igazán volt koronaherceg, mivel az anyja és annak az udvartartása mindig könnyedén tudta dróton rángatni. Dühös volt, hogy most az egyetlen mellette kiálló személy is elhagyta. Tudta jól, hogy nincs joga bármit is kérni a nőtől, aki átlépett a csalódottságán, és új életet kíván kezdeni.

Gwendolyn elbeszélgetett a vőlegényével a herceg felvetésén, és Nathaniel is belement végül, hogy mégis egy hónap múlva legyen az esküvő. Kisebb pikniken találkoztak, és beszélgettek. Egyszer lovagolni is elmentek, ami kifejezetten kellemes volt mindkettőjüknek. Egyre jobban kedvelték egymást, és így egy őszinte barátság alakult ki közöttük. Egy ilyen alkalomra a herceg is ellátogatott, és irigykedve figyelte a kibontakozó barátságukat és szerelmüket. A menyasszonyt csupán egy dolog zavarta, hogy a jövendőbelije egyszer sem mutatta még be neki a húgát, pedig hamarosan egy házban fognak élni.

Nathanielnek meg volt rá az oka, hogy miért nem mutatta be őket egymásnak. Az ok igen egyszerű volt, mivel a húga meg volt győződve róla, hogy az apja rosszul döntött, mikor mindent Nathaniel kezébe tett, és kikötötte, hogy az ő férje nem vehet részt a vagyon kezelésében. A bátyjának ezenfelül meghagyta, hogy gondoskodjon róla. Mindenki úgy gondolta, hogy Nathaniel megfelelően támogatta Kamillát, azonban ezzel volt egy kis probléma, mivel a nő mindig többet költött, mint amennyije volt.

Mikor elérkezett az esküvő napja, Nathaniel meghagyta a húgának és a sógorának, hogy készüljenek el, mert a Winter lány esküvőjére hivatalosak. Legyenek elegánsak, és pontosak, mivel még a koronaherceg is ott lesz. Ettől Kamilla teljesen izgalomba jött, hiszen olyan régen voltak már igazi nemesi összejövetelen. Először nem tudta, hogy miért mennek ismét társaságba, de aztán eszébe jutott az apjuk végrendelete, miszerint Nathanielnek nemes lányt kell feleségül vennie. Kicsit sajnálta a bátyját, hogy ilyen átlátszó indokkal akar feleséget találni magának, de ez már mellékes.

A hintónál meglepődött, hogy milyen elegánsan is öltözött fel a fivére, vagyis biztos, hogy most akarja megtalálni a leendő aráját. Kicsit bosszantotta, hogy így nyíltan fog udvarolni, nem is titkolva előle, hogy ki akarja túrni a gyárakból, és tovább akarja irányítani az életét. Elhatározta az út közben, hogy ezt mindenképpen megakadályozza.

Nathaniel kissé tartott attól, hogy a húga botrányt csap az esküvőn, de mégsem nősülhetett nélküle. Nem állíthatott haza egy nővel, hogy drága húgocskám, ezentúl ő a feleségem, és te fogadd el őt. Habár nem sokban különbözik ez a módszer sem, hiszen nem is szólt, hogy ki lesz a vőlegény. Szép kis botránynak néznek elébe, ha Kamilla feláll annál a kérdésnél, hogy miért ne házasodjon össze ez a pár, mert rögtön mondana egy regimentnyi okot, amivel csak lejáratná a családjukat. A szertartás előtt Andrew beszélgetett el kicsit el a nővel.

- Láttad a herceget? – kérdezte a nőt, akit titokban szeretett.

- Igen, igazán szerencsés nő Lady Winter, hogy ilyen barátai vannak – nézett irigykedve a díszes vendégseregre.

- Kevés közülük a barátja, sokan csak azért jöttek ide, hogy gúnyt űzzenek belőle. Mint tudod, nem tartják számon szépnek, ezért sokuk az alkalomra vár, hogy jót viduljanak, hogy mennyire nem előnyös neki a menyasszonyi ruha. Míg a herceg, igaz barátja, aki nem bocsát meg senkinek, aki valamilyen módon elrontja ezt a napot – figyelmeztette.

- Már régóta formalitás az a kérdés, hogy ki tud a frigyük ellen érdemleges indokot? Ostobaság, mert az ilyen embereket nem szokás meghívni az esküvőjére az embernek – mondta felszabadultan.

- Akkor erre figyeljetek a férjeddel, hogy nehogy válaszoljatok a kérdésre, mert a herceg kivégeztet titeket – lett komor hirtelen.

- Nyugodj meg, még életemben nem találkoztam Lady Winterrel, szóval nem érdekel, hogy ki szándékozik feleségül venni – maradt jó kedvű.

- Rendben – bólintott, majd otthagyta. Kamilla nem is gyanakodott. Még akkor sem gondolt semmi rosszra, mikor túlságosan is elől ültették őt, míg a férjének a fivére valami nagyon nem szépeket mondhat. Az egyik testőrük is helyet foglalt mellettük, fenyegetően nézve Clarkra.

Másfelől az is meglepő volt, hogy Nathaniel nem volt sehol, hiszen a zenekar megkezdte a játékát, vagyis hamarosan bevonul a menyasszony. Idegesen kémlelte a tömeget, miközben a bátyja már régen ott volt a pap mellett, és mellette tanúként Andrew, aki nélkül ez a nap nem jöhetett volna létre. Nathaniel nem tudta, de Gwendolyn beszélt a pappal, hogy a násznéphez szóló kérdést hagyják ki, nehogy a bátyja vagy a herceg meggondolják magukat, és ezzel szégyenbe maradjanak.

Mikor felcsendült a jellegzetes dallam, ami a menyasszony bevonulását jelezte, mindenki felállt, és az ajtó felé tekintettek, ahol Lucien a karján vezette be a húgát. A többi hölgyhöz képest nem volt olyan díszesen öltözve, mégis sugárzott valami a lényéből, amitől szívesebben néztek rá, mint bárki másra a kis kápolnában, ami a Winter birtokon állt. Nathaniel lélegzete is elakadt, mikor megpillantotta menyasszonyát, akit hamarosan a feleségének fog nevezni. Az arcát nem takarta fátyol csupán a fején volt, míg haja sejtelmes kontyba volt feltűzve. Most meg sem próbálták göndöríteni, inkább egyből feltűzték, nehogy az esküvő napján megégessék. Hiszen már biztosan férjhez megy, így nem kell tovább csinosítani.

Kamilla enyhén szólva szívinfarktust kapott, mikor meglátta, hogy a bátyjának adják át a menyasszonyt. Becsapva érezte magát, hogy a fivére még nem is szólt az esküvőről. Nagy erőfeszítésekbe került, hogy ne állítsa le a szertartást, vagy ne szaladjon ki onnan zokogva. A testvére rútsága ellenére, még így is vonzónak találta, habár ő más szemmel is nézett rá. Úgy gondolta, hogy mindenképpen egy gyönyörű nőt érdemel társául. Erre most elvesz egy olyan nemest, akiről a köznép is tudja, hogy a külseje és a modora miatt kiveti a társaság.

Hamarosan elhangzottak az igenek, és egymás ujjára húzták a gyűrűket, és következett a csók, ami elég bensőségesre sikeredett, amitől a vendégek többségének leesett az álla, vagy felháborodtak az ilyen mértékű közönségességen. Ilyen nyíltan érinteni egymást, mikor minden szem rájuk szegeződik, hol marad az illem és egyebek.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.