Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Házassággal a szabadságba 2. rész

2010.07.18

David gratulált először a párnak, akinek a szemében igencsak látszott a szomorúság, de a nő mosolya mindenért kárpótolta. Így utólag ő is belátta, hogy jobb lesz így, mivel Gwendolyn boldogtalan lenne vele a királyi udvarban, míg egy világtól elvonult férfi mellett még lehet esélye a boldogságra. Kamilla direkt nem ment oda a fivéréhez, hiszen az esküvőről sem szólt nekik. Egyébként sem sokan akartak nekik gratulálni, de mikor látták, hogy maga a herceg megy először, így követték a leendő uralkodójuk példáját, és szintén gratuláltak az általuk úgy utált nő, és rangban tőle alacsonyabb férjének. Gwendolyn örömére hamar békén hagyták őket, hiszen nem is miattuk jelentek meg igazán, hanem a fogadás és összejövetel kedvéért.

- Kedvesem, ideje lenne megismernem a sógornőmet – mondta halkan a férjének Gwendolyn.

- Rendben, ha ragaszkodsz hozzá – sóhajtott mélyet, és kézen fogta nőt és elindultak a kert egyik félreeső pontjára, ahol Kamilla egyedül duzzogott.

- Szeretnék vele beszélni – mondta menet közben.

- De figyelmeztetlek, nagyon nehéz eset – hívta fel rá a figyelmet.

- Én is az vagyok, de mégis jobb volna jóban lennünk, mert egy házban fogunk innentől élni. A házasságunk most már szilárd, és senki nem tehet ellene semmit, szóval a kellemetlenségeket jobb lesz megspórolni – felelte eltökélten.

- Igen, de van egy olyan kis szépséghibája az egésznek, hogy nem szóltam neki, hogy én foglak elvenni – vakarta a fejét.

- Hogy tudtad így elárulni? – háborodott fel.

- Jobb így – próbálta lecsitítani.

- Nem, elárultad a testvéredet, semmivel sem vagy különb, mint az én fivérem – alig voltak házasok egy félórája, máris csalódott a férfiban.

- Kérlek Gwendolyn, ne csinálj rögtön jelenetet! – kérte a nőt.

- Mrs. Blackdoor – hallották kiabálni a nőnek.

- Igen? – fordult feléjük, mintha mi sem történt volna.

- Igaz a hír, hogy többé nem szándékozik megjelenni semmilyen rendezvényen? – kérdezte a herceg egyik kísérője.

- Nos, ha nem hívnak, nem is jelenhetek meg – felelte kemény hangnemben.

- Moderálja magát kedvesem! – szólt rá a belé kötő nő, miközben díszes legyezője mögé rejtette a gúnyos mosolyát.

- Ez az én esküvőm, ha nem tetszik valami, akkor távozhat is – jött elő a szokásos énje, amitől kissé megilletődtek a jelenlévők.

- Ön mit szól ehhez Blackdoor? – kérdezte a nő mellett álló férfi, akitől soha nem lehetett hallani egy eredeti mondatot sem, mindig más szavait szajkózta.

- Igaza van a feleségemnek, ez a mi napunk, és ha valaki gúnyt akar űzni belőlünk, akkor inkább menjen isten hírével – állt ki a nő mellett.

- Hogy képzeli? – kortyolt egyet az italából.

- Én fizettem az ételeket és az italokat, amit most fogyasztanak, így hát van némi hozzászólni valóm – irányította magára a vendégek haragját.

- Mitől tartja ilyen nagyra magát? – kérdezte az első hölgy, mire megjelent a herceg is.

- Mondjuk, hogy ő biztosítja a technológiát, amivel külföldről jelentős méretű aranyszállítmányokat hozhatunk be, és a gazdaságunk fejlődésében igen nagy szerepe van – vette védelmébe ő is a férfit.

- Hercegem – hajolt meg Nathaniel.

- Búcsúzni jöttem, mivel a palota visszavár – nyújtotta a kezét az ifjú férjnek, aki boldogan fogadta a kézfogást.

- A birtokomon bármikor szívesen látom Önt – nyomta meg az utolsó szót, a jelenlévők tudtára hozva, hogy őket viszont nem.

- Majd arra is sort kerítünk – bólintott.

- Gwendolyn, igazán gyönyörű volt a mai napon – engedte el a férfi kezét, majd a nőhöz fordult, és neki egy gyengéd csókot lehelt a kézfejére.

- Köszönöm a bókot – bólintott.

- Szerény véleményem szerint, hagyjuk az ifjú párt, hiszen biztos alig várják, hogy csupán kettesben legyenek – intézte a többi vendégnek, hogy ideje távozni. Tudta jól, hogy ez bunkóság volt a részéről, de senki nem merné felemlegetni, hiszen a hercegnek ki merné.

- Ez igazán figyelmes Öntől – mondta Gwendolyn, mielőtt Nathaniel megcáfolta volna az etikett szerint.

- Akkor ég Önökkel – a legyezős hölgy távozott elsőnek, hiszen hercegi parancs ellen nem tehetett semmit. A vendégség nagy része sajnálta, hogy nagyon sok mennyei étel volt, ők mégsem ehettek mindenből. Azt nem vették figyelembe, hogy ők sértették meg a házigazdákat, csupán azt, hogy a pár őket.

 

Ahogy a hintók elindultak, Gwendolyn a férjéhez fordult, miközben leszedte a fejéről a fátylat, és megpillanthatta a szoros kontyot, amibe a haját feltűzték.

- Beszéljünk a húgoddal, aki ezentúl az én sógornőm. Nem tudom elhinni, hogy így elárultad a saját testvéredet – vetette a szemére.

- Hiszen neked sem ismeretlen dolog az árulás – mondta határozottan. Nem volt hozzászokva, hogy bárki is kioktassa.

- Azt hittem rólad, hogy egyenes ember vagy, de ezek szerint tévedtem. Bocsánatot akarok kérni a nevedben – mondta határozottan.

- Ez nem jó ötlet – tiltakozott.

- Nem érdekel – hagyta ott a férjét, majd az istálló felé vette az irányt, hogy szóljon a lovásznak, hogy a lovát nyergelje fel, mivel lóháton kívánja megtenni az utat. Ezután kitérőt tett a kis ligetbe, ami gyerekkorában a menedék volt számára. Itt találta meg a halkan sírdogáló Kamillát, akiről fogalma sem volt, hogy kicsoda. – Jó napot – köszönt a nőre. Kamilla ráemelte a tekintetét, amitől még jobban elment az életkedve.

- Jó napot – köszönt barátságtalanul.

- Nem akarok tolakodó lenni, de miért szomorkodik itt? – kérdezte kedvesen.

- Még van képe megkérdezni, a bátyám feleségül vette magát, a hátam mögött, mintha szégyellne – vetette a szemére.

- Fogalmam sem volt arról, hogy a bátyja nem szólt az esküvőről – védekezett. – Velem is egy hónapja közölték, hogy hozzá fogok menni – mondta szomorúan.

- És maga ebbe beleegyezett? – háborodott fel.

- A fivérem volt a gyámom, így első körben nem ellenkezhettem. A bátyjával megegyeztem, hogy ő elvisz innen, és ő általam eleget tesz az apjuk végakaratának. Nem tudtam, hogy ilyen rútul Önt is becsapják – védekezett.

- Vegye tudomásul, hogy soha nem fogom elfogadni, mint a családom tagját, és mostantól arra fogok törekedni, hogy megkeserítsem az életét – ígérte meg, és hagyta ott.

- Nem lesz újdonság – jegyezte meg sóhajtva Gwendolyn, felment a szobájába átöltözni.

 

A holmijait már a szolgálók összepakolták, és éppen hordták a hintóhoz, amikor Gwendolyn felért. Néhány perc múlva a fivére is megérkezett, aki pofonvágta mindenki előtt.

- Meddig süllyedsz még? – kérdezte eszelősen.

- Mától megszabadulsz tőlem, légy boldog! – mondta megvetően.

- Azt hiszed, hogy ezzel el van rendezve. Elküldtétek a vendégeket – őrjöngött.

- David is segített – mondta, miközben a paraván mögé ment átöltözni.

- Gwen, tisztában vagy vele, hogy mekkora ostobaságot csináltatok? – nem érdekelte a jó modor.

- Igen, soha többé nem hív a társaság, és őszintén ezért hálás vagyok – mondta határozottan.

- Őrült vagy – felelte dühösen, majd otthagyta.

 

Gwendolyn sietve átöltözött lovagló ruhába, majd sietett le, ahol a hintónál várta a férje és annak rokonai. Nathaniel kissé megrökönyödve állt a jelenség előtt.

- Így kíván jönni? – kérdezte meglepődve.

- A lovamon megyek – felelte határozottan.

- Miért piros az arca? – vette észre Lucien ujjai nyomát.

- A fivéremmel volt egy kis összetűzésem – felelte zavartan.

- És megütötte – vonta le a tanulságot.

- Előkerítem még a kutyámat, és utána mehetünk – közölte.

- Ahogy gondolja, én beszélek a sógorommal – majd egy kis ládával bement a kastélyba, ahol a hallban idegesen várta őt Lucien.

- Reméltem, hogy nem felejti el, hogy mivel tartozik – mondta whiskyt kortyolgatva.

- Itt van a kialkudott összeg másik fele – tette le a ládát, és nyitotta fel a fedelét.

- Tudja Blackdoor, ez az esküvő több kárt csinált nekem, mint hasznot – állt fel a foteljéből.

- Én mondtam, hogy ne hívjunk annyi vendéget, Ön ragaszkodott hozzá – felelte.

- De még mindig én jártam jobban, magára vállalta, hogy a húgommal éli le az életét, akire gyötrelem ránézni, mindezek mellett kínszenvedés vele élni – tapogatott meg néhány érmét.

- Ezért ütötte meg? – kérdezte némi dühvel a hangjában.

- Ezt megérdemelte az elmúlt évek után – töltött magának egy újabb pohár italt, és hajtotta le egyben.

- Akkor ég Önnel – hagyta ott a férfit, akit soha többé nem akart látni. Sietett vissza kertbe, ahol Gwendolyn egy farkasszerű kutyával játszott.

- Ő lenne a kutyája? – kérdezte kissé kényelmetlenül, mivel ijesztőnek találta a hatalmas állatot.

- Igen, ő egy husky, a neve Damon – felelte, miközben az állat nyakát simogatta. Nathaniel szinte megbabonázva nézte, hogy a kutyának is világoskék szeme van, akár a nőnek.

- Gyönyörű állat – helyeselt.

- Ezt nem hozhatja magával – törte meg az idilli pillanatot Kamilla. – Ez nem kutya, hanem farkas.

- Biztosíthatom róla, hogy kutya, és igazán szelíd – vette védelmébe Gwendolyn.

- Akkor sem jöhet – felelte Kamilla.

- De jön, így kérlek, szállj be a hintónkba, és induljatok hazafelé! Gwendolynnal a másikban jövünk utánatok, a lovát a hintó után fogjuk be, és a kutya ott fog velünk utazni. Fontos dolgokat akarok megbeszélni vele, így kérem kedvesem, hogy ne ellenkezzen! – mondta határozottan. Gwendolyn kissé tartott ettől, hiszen mi van, ha az alkujukon változtatni akar.

- Rendben – ment bele sóhajtva.

 

Hamarosan elhajtott Kamilla és a férje hintója, és Gwendolyn is beszállt abba, amelyiket Nathaniel hozatta Andrewval, hogy Kamilla ne fogjon gyanút. Rögtön csatlakozott hozzá Damon is, aki letelepedett mellé, így a férfi mindenképpen vele szemben helyezkedhetett el. Amint mindent ellenőrzött kívül, és készen voltak, Nathaniel is beszállt. Először megtántorodva látta, hogy felesége mellett a helyet a hatalmas kutya elfoglalja.

- Csak nincs valami baj? – kérdezte Gwendolyn.

- Nem, nincs, csupán én akartam melléd ülni – felelte felhagyva a magázódással, miközben bezárta az ajtót, és foglalt helyet, majd jelzett a kocsisnak, hogy indulhatnak. Miután áthajtottak a kapun, Gwendolyn szomorúan nézett vissza a birtokra, amit eddig az otthonának tekintett.

- Szóval, mit kell megbeszélnünk? – fordult a férje felé, miközben kitörölte a szeméből a könnyeket, mikor eszébe jutott a sok kedves dolog, amit a Winter birtokon élt át. Egyszer például belelökte a tóba a bátyját, mert az azt mondta neki, hogy buta liba. A bátyja persze nem tudott úszni, és a lába sem ért le. A dadájuk persze a haját tépte, mivel félt a fiú után ugrani. Végül a kertész húzta ki a fuldokló fiút. Gwendolyn arra már nem szívesen gondolt vissza, hogy mit kapott a szüleitől, mégis jó érzés volt elesetten látni a fivérét.

- Az elmúlt egy hónapban szerintem egész kellemes barátság alakult ki közöttünk – kezdett bele.

- Amit ma sikeresen tönkre is tettél, hogy a húgodnak elfelejtettél szólni az esküvőről – vágott a szavába.

- Akkor ezt vehetem úgy, hogy külön szobát szeretnél – vette tudomásul.

- Igen egyelőre, míg újra nem tudok bízni Önben, benned – zavarodott össze.

- Egy kérdésem lenne még, szeretnél gyermeket? – lett kíváncsi.

- Igen, nagyon szeretnék anya lenni majd. Azonban, míg nem érzem magam biztonságban melletted, addig nem akarom – pirult el.

- Megértem – bólintott.

- És mit tudok majd csinálni a házadban? – váltott témát.

- A személyzet mindent elintéz, ami a házimunkát illeti, őszintén fogalmam sincs, mivel nem vagyok otthon a hölgyek otthoni tevékenységeiben vakarta a fejét, és most ő jött kissé zavarba.

- Hát hímezni nem fogok – állapította meg.

- Szerintem majd kialakul – bólintott. Szívesen megcsókolta volna a nőt, de nem tudta, hogy a kutya hogyan reagálna rá. Látszott, hogy védelmezően hajtja a fejét a nő ölébe, mintha féltené a férfitól a gazdáját.

- Akkor javaslom, hogy az út további részében beszéljük meg, hogy mit várunk el a házasságunktól! – vetette fel Gwendolyn. – Kapok saját szobát igaz? – ölelte magához szorosabban a kutyát, miközben ártatlan kék szemeivel a férjére nézett.

- Igen – bólintott, miközben átkozta magában a kutyát, hogy miatta nem tud közelebb férni a nőhöz. Felmerült benne, hogy elintézteti valakivel, hogy a kutya tűnjön el. Azonban rögtön el is vetette, hiszen az állat az egyike azoknak, akik valaha is szerették a nőt. Tudta jól, hogy mindkettővel meg kell szeretetnie magát, hogy Gwendolyn ismét a bizalmába fogadja.

 

Az út további részében megvitatták a problémásabb részeket. Voltak olyan dolgok, amiből Nathaniel nem akart engedni, mint például az utazás. Itt Gwendolynnak két választása maradt, vagy otthon marad a kastélyban Kamillával, vagy a férjével tart, de akkor az üzlettársak előtt odaadó feleségként viselkedik. A nő is megértette, hogy az üzletfelei előtt nem alázhatja meg a helytelen viselkedésével, így jobb lesz, ha otthon marad bezárkózva.

Nathaniel felfigyelt rá, hogy ezután a nő sokkal kedvetlenebb és csendesebb lett. Nem igazán tetszett így neki, hiszen élvezte, hogy végre egy okos nővel találkozott, akivel nem csak üres és felszínes témákról tud társalogni. Soha nem hagyta el a száját egy közhely sem, mindig mindenkinek elmésen szólt be, de most mintha eltűnt volna. Azon gondolkodott, hogy ő mondott valamit, vagy csupán a honvágy a régi otthona iránt. Hiába próbált szemkontaktust létesíteni, a nő nem nézett a szemébe, egyszer hajlandó volt felé fordulni, de akkor látszott rajta, hogy elég szomorú.

Mikor megérkeztek a Blackdoor birtokra, Gwendolyn csodálkozva nézett szét. Habár nem volt akkora, mint a bátyja birtoka, mégis sokkal szebbnek találta így első látásra. A ház előtt ott várták őket a szolgálók, akik nagyon kíváncsiak voltak az új úrnőre, hogy vajon milyen nő is ment hozzá a rút gazdájukhoz. Gwendolyn nem kicsit lepődött meg, mikor férje minden szolgálónak pontosan tudta a nevét, és emberként is bánt velük.

- Körbevezetlek – intézte kedvesének, miután mindenkit bemutatott.

- Rendben – bólintott a nő, és beléptek a házba. Itt jött a második meglepetés a nő számára, mivel sokkal ízlésesebbek voltak a bútorok, mint a Winter kastélyban.

- Nos, ez itt a hall – vezette be az első helyiségbe. – Innen nyílik az étkező. Reggeli nyolckor, ebéd egykor és vacsora hétkor – közölte a szabályokat. – Azonban a személyzet, bármikor a rendelkezésedre áll.

- Értem – bólintott.

- Nos, akkor az emeleten vannak a szobáink – húzta magával, mivel nem szeretett kérkedni a vagyonával. A nyugati szárnyban van Kamilla és Clark szálása, míg a miénk a keleti – magyarázta.

- Gondolom, véletlenül sem azért, mert keleten kel fel a nap – mondta kissé cinikusan.

- De, pontosan azért. Korán szoktam kelni, míg Kamilláék szeretnek lustálkodni reggelente. Nálam nem szokott behúzva lenni a sötétítő, de nem tudtam, hogy te szeretnél-e, ezért inkább rakattam fel – indult meg a saját szárnyukba.

- Jól tetted – bólintott.

- Nos, ez lesz a te szobád – nyitott be Nathaniel. – Az enyém közvetlenül mellette van. Még valami, én nem erőltetem, hogy velem légy, és teljesen a feleségem légy, de itt van a szabad választás lehetősége. Nem régiben vágattam ide ezt az ajtót, hogy amikor késznek érzed magad, átjöhess. Itt van a kulcsa, ez az egy van. De figyelmeztetlek, hogy ha egyszer átjössz, és az enyém lettél, többé nem engedem, hogy eltaszíts magadtól – mondta határozottan.

- Megértettem – vette el a kulcsot. – És az az ajtó micsoda ott? – jött zavarba a szigorú tekintettől.

- Fürdőszoba, mivel én nagyra értékelem a tisztaságot. Amint mondtam, szeretném, ha két naponta fürödnél, minden fajta fürdősót, és még ilyen kencéket vetettem neked, hogy kényelmesen tudj tisztálkodni – felelte határozottan.

- Meg is nézem – kapott az alkalmon, hogy ne kelljen a határozott szemekbe nézni, mivel nagyon zavarba jött.

- Tetszik? – érdeklődött, mikor követte.

- Csodálatos házad van – fordult meg, és nézett kissé félve rá.

- A miénk most már. Szeretném, hogy otthonodként tekints rá – emelte meg a nő fejét, hogy nézzen a szemébe.

- Igyekezni fogok – mondta cérna vékony hangon.

- Ne erőltesd! – kérte, majd megcsókolta a nőt, aki bátortalanul viszonozta. Érezte, hogy a szívverése egyre gyorsul, miközben a lábai fel akarnák mondani a szolgálatot. Kétségbeesetten kapaszkodott a férjébe, aki elégedetten mosolygott bele a csókjukba.

- De te se – lihegte, miközben szétváltak az ajkaik.

- Önként viszonzod a csókom, szóval én nem erőltetek semmit – simította végig a csinos arcot, majd ismét készült lecsapni az ajkaira, mikor megzavarták őket.

- Nem akarok alkalmatlankodni, de kérdezik a szolgálók, hogy most hova is pakolják a sógornő dolgait? – kérdezte gúnyosan Kamilla.

- Ide a szobámba – kapott a menekülési alkalmon, míg Nathaniel legszívesebben leütötte volna a pimasz húgát.

- Biztos vagy ebben? – kérdezte nyugalmat erőltetve magára a férfi.

- Igen – fordult felé a nő, és időt kérve bólintott.

- Hát jó, az irodámba leszek – hagyta ott a két nőt.

- Minek van itt ez az ajtó? – kérdezte a nem régiben vágatott nyílászáró láttán Kamilla.

- Átjáró Nathaniel szobájába hogy ha késznek érzem magam, akkor átmehessek hozzá – felelte pirultan.

- Na, ne – próbált volna benyitni, de az ajtó be volt zárva.

- A kulcs? – kérdezte határozottan.

- Nem tudom – felelte, miközben a markában összeszorította a kicsiny kulcsot.

- Vigyáznék a helyedben, lehet átlopózik éjszaka – próbált ráijeszteni.

- Damon majd megvéd – felelte.

- Azt a dögöt be akarod engedni a házba? – lepődött meg.

- Igen – felelte ellenvetést nem tűrően.

- Értem – azzal, ahogy jött ki is ment.

 

Gwendolyn kinézett, de sehol sem látta a szolgálókat, lement de ott sem látott senkit. Habár a kocsiról már lepakoltak. Ekkor jött rá, hogy a szolgáknak eszükbe se jutott volna megzavarni őket, csak Kamilla akart kellemetlenkedni. Éppen készült, hogy elmondja a következtetését Nathanielnek, de inkább meggondolta magát. Hiszen, még ő sem akar az övé lenni, és ilyen alapon a férfi valószínűleg ismét próbálkozna.

Így hát megkereste a szobalányokat, és vitette fel a dolgait a szobájába, ahol a vezényletével kipakoltak. Kicsit csodálkoztak a hatalmas könyvgyűjteményén, de nem merték szóvá tenni. Hatkor elküldte őket, hogy készüljenek a vacsorára, mivel úgy vette ki a férfi szavaiból, hogy ragaszkodik az időbeosztáshoz.

*

Hamarosan új fejezet kezdődött az életükben. Kamilla olyan volt, mint egy rossz kislány, kisebb csínyekkel tette kellemetlenebbé a sógornője életét, aki sohasem panaszkodott a férjének, inkább belement a játékba, és hasonlóképpen vissza is vágott. Azonban a csínyek kezdtek nagyon eldurvulni. Egyszer megtudta, hogy Gwendolyn retteg a békáktól, az udvaron összeszedette az összest, majd a nő ágyába szórta. Damon élvezte, hogy kergetheti a kis ugrándozó lényeket a szobában, míg Gwendoly az asztalon kuporgott, nehogy elérjék a kis nyálkás állatkák.

Már két hónapja éltek egy fedél alatt, mikor nap közben belocsolta az ágyat vízzel, hogy sógornője megfázzon, és tüdőbetegségben meghaljon. Gwendolyn fürdés után vette észre, hogy mit is tett vele Kamilla, és nagyon dühös lett. Úgy gondolta, hogy többet nem tűr neki, hiszen élni se hagyja lassan. Előkereste az ajtó kulcsát, és ment át a férje szobájába, ahol nem látta bent a férfit.

A két szoba elrendezése szinte egyforma volt, így ehhez a szobához is tartozott egy fürdő, ahonnan hangokat hallott. Gondolkodás nélkül benyitott, és a meztelen Nathaniellel találta szembe magát. Gwendolyn zavartan fordította el a fejét, míg a férfi jót derült rajta.

- Csak nem úgy döntöttél, hogy végre nekem adod magad? – kötött egy törölközőt a derekára, hogy a nő kevésbé érezze zavarban magát.

- Nem erről van szó, hanem Kamilla viselkedése miatt jöttem. A csínyei kezdenek eldurvulni. Az ágyam teljesen vizes, és még mindig rettegek attól, hogy békák vannak a szobámba – mondta idegesen.

- Nyugodj meg! Megnézzük, és utána kezeljük a helyzetet – lett komoly ő is. Tudta jól, hogy Gwendolyn elég toleráns volt a húgával, amit ő nem bírt volna. Már a második nap kijött volna a sodrából. Csodálatára a felesége igyekezett nyugodt maradni. Már alig várta, hogy gyermekeik szülessenek, hiszen tudta jól, hogy a lehető legjobb anyjuk lesz.

- Ha te ettől jobban érzed magad – lett letörtebb. Nathaniel amint belépett a nő szobájába látta az eláztatott ágyat.

- Itt nem tudsz aludni – jegyezte meg.

- Éles meglátás – jött elő a cinikus énje.

- Ha gondolod, jöhetsz az én szobámba aludni – vetette fel.

- Szóval erre ment ki az egész? – kérdezte még dühösebben.

- Nem, de beláthatod, hogy itt mégsem maradhatsz – figyelmeztette.

- Attól még megmarad a szabad választásom – szögezte le.

- Persze, hiszen nem szabad akaratodból jössz át, hanem kényszerből. Hidd el, én arra törekszem, hogy magadtól legyél velem, és ne ilyen mesterkedések árán.

- Rendben, akkor felveszem a hálóingemet, és megyek – bólintott.

- Nem akarom, hogy felvedd – lépett elé.

- Nathaniel – csuklott el a hangja.

- Az istenit is, már egy ideje kívánlak. Olyan gyönyörű a tested – lihegte.

- Ne mondj ilyeneket! – fordította el a fejét.

- A feleségem vagy, kimondhatom a véleményedet a testedről. Csodásnak találom a lényed, ahogy bánsz az állataiddal. Az üzlettársaim ódákat zengnek rólad – ölelte át.

- Biztos csak kedvességből – fordította el zavartan a fejét, miközben az arca színe teljesen piros lett.

- Nem szokásuk kedvesnek lenni. Kemények, és szókimondóak. Jöjj! – húzta át a szobájába, és zárta be az ajtót. – Ezután az éjszaka után eldöntheted, hogy akarsz-e még engem, vagy sem – csókolta meg. Gwendolyn testét ismerős bizsergés járta át, ami már eléggé hiányzott neki. Feladta az elveit, és az aggályait, és most teljes szívből csókolta a férfit.

 

Hamarosan lekerült Gwendolynról a köntös, míg Nathanielről a törölköző. A nő eléggé reszketett, hogy most látják először teljesen meztelenül évek óta. Nathaniel mosolygott ezen az ártatlanságon, amit hamarosan meg is fog törni. Türelmesen végigcsókolta a nő testét, miközben az ágyához terelgette. Gwendolyn egyre inkább feloldódva érintette férje izmos testét, miközben lábait szorosan összezárva tartotta.

Enyhén megremegett, mikor Nathaniel ujjai odataláltak, és már nehezebben ment az ellazulás, mint a csókolózásba belemenni meztelenül. Hamarosan egy ismeretlen érzés tört rá, az ujjak masszírozó tevékenysége folytán, miután csak lihegni tudott. Míg ő a légszomjával küszködött Nathaniel megcsókolta, miközben ránehezült. Továbbra is simogatta a nő testét, majd egy gyengéd mégis határozott mozdulattal a nőbehatolt. Gwendolyn fájdalmas kiáltását elnyelte a csók, mire megszakadt a csók.

- Ez fáj – mondta felszisszenve.

- Lazíts, gondolj az előbbi érzésre! – csókolgatta Gwendolyn nyakát.

- Neked ez fog örömet okozni? – lett kíváncsi, miközben azt hitte, hogy bármelyik pillanatban szétszakad.

- Igen, ahogy neked is. Lazíts, hogy ismét át tud élni a kéjt, amit nem régiben – cirógatta meg a nő melleit, miközben csókolta. Lassan érezte, hogy Gwendolyn teste egyre lazábban öleli őt körül, mire koncentrálhatott arra, hogy ő is megízlelhesse a mámort.

 

Lassú és türelmes tempót diktált, miközben simogatásokkal és csókokkal becézte a nő testét. Gwendolyn számára már korán sem volt olyan fájdalmas, mégis elég feszítő érzés volt, ahogy férjével osztozott a saját testén. Mégis a kéj, amit látott a férfi szemében teljesen kárpótolta mindenért. Tudta jól, hogy fájdalmasabbá is tehette volna számára az egészet, mégis türelmes és gyengéd volt vele. Mikor hallotta, hogy Nathaniel légzése gyorsul, és a behatolásai is egyre szaporábbak, le akarta állítani, hogy kicsit finomabban csinálja. Ám mikor meglátta a kéjt az arcán, csak szorosan magához ölelte, hogy ezzel is biztosítsa a jóváhagyását.

Már néhány perce csak lihegve feküdtek ugyanabban a helyzetbe, ahogy a férfit a mámor érte. Gwendolyn kedveskedve simogatta a hátát, miközben érezte a szívdobogását. Apró kedveskedő csókokat adott Nathaniel hátára.

- Köszönöm, hogy ilyen gyengéd voltál velem – súgta a fülébe.

- Tudod jól, hogy semmit se teszek ok nélkül – emelte fel a fejét, és tűrte ki a kósza tincseket a nő arcából.

- Most mi volt az ok, amiért ennyire türelmes és visszafogott voltál? – lett valamivel szomorúbb.

- Beléd szerettem Gwendolyn Blackdoor – csókolta meg.

- Azt hiszem, hogy én is szeretlek Nathaniel – mondta a csók végén bátortalanul.

- Egy ilyen vallomás után kedvem lenne, ismét magamévá tenni téged, de most túl érzékeny még a tested – simította végig a nő oldalát. – Mindegy, mindenért kárpótol a tudat, hogy szeretsz hagyta el végre a nő testét, és feküdtek le normálisan az ágyba.

 

Gwendolyn hamarosan elaludt férje oltalmazó karjaiban, aki közben vigyázta az álmát. Kedvesen simogatta a nő arcát, miközben kicsit hálás is volt a húgának, hogy az utolsó húzásával az ágyába taszította a nőt.

Reggel Kamilla hihetetlenül korán ébredt, mivel kíváncsi volt, hogy hogyan is aludt a sógornője. Élesen élt benne az emlék, mikor a nő az asztalra ugrott fel a békák elől. Ahogy benyitott látta, hogy üres a szoba, még a kutya sem volt bent. Ezután rögtön a fürdőbe ment, ami szintén üres volt. Ekkor eszelősen kezdett örülni, és kezdte el tépkedni Gwendolyn ruháit, hogy ezzel is elüldözhesse. Az anyagok szakadására a szomszéd szobában is felébredtek. Gwendolyn az első pillanatban boldog volt, hogy a férje ölelésében ébredt, de aztán meghallotta a ruhák szakadását. Hamar kimászott az ágyból, és magára vette a férje egyik ingét, és úgy ment be a saját szobájába.

- Kamilla megtudhatnám, hogy mit csinálsz itt? – kérdezte a dühtől remegő hangon.

- Mit keres rajtad Nathan inge? – reagált hasonlóan.

- Hölgyeim, fogjátok vissza magatokat! – érkezett meg Nathaniel is, miközben a köntösét kötötte meg magán.

- Mire véljem ezt, hogy az az ajtó nyitva van? – lett még dühösebb Kamilla.

- A legutóbbi akciódnak hála kész voltam a fivérednek adni a testem, most pedig hagyd abba a ruháim tépkedését, mert nagyon megkeserülöd – vette el a kezéből az éppen nála lévő ruhát.

- Igaz, most már nem kell neked? – kérdezte reménykedve fivérét, hogy ezzel vége is a házasságnak.

- Szeretem őt – ölelte magához a nőt, mire Kamilla hisztérikusan hagyta el a szobát.

- Te nem vagy éhes? – kérdezte Gwendolyn a férjét, miközben az apró csókokkal kezdte el kényeztetni a nyakát.

- Rád éhezem már hónapok óta – csókolta meg.

- Én most rendes tápanyagra gondoltam – fészkelődött.

- Reggelizzünk ma az ágyba, töltsük el így a mai napot!

- Az ügyfeleiddel mi lesz? – kérdezte, de igazából azt akarta hallani, hogy ők sem állhatnak az útjukba, hogy ismét egymáséi legyenek.

- Ne aggódj, Andrew elintézi őket – csókolta meg.

- Akkor feküdjünk ma egész nap, és szeressük egymást tovább! – kérte.

- Én megyek és szólok a szolgálóknak, hogy hozzák fel a reggelit, te addig a frissítsd fel magad a fürdőben! – csókolta meg ismét, aztán köntösben elhagyta a szobát.

 

A Blackdoor ház lakói még soha nem látták a ház urát, hogy ilyen felszabadult lett volna, és persze hogy hiányos öltözékbe látogasson le hozzájuk. A szakácsot teljesen megdöbbentette a kérés, hogy most tálcán kell felvinni minden étkezés során az ételt. Nathaniel hirtelen ötlettől vezérelve, felkapta az ebédlő asztalról a gyümölcskosarat, és indult vissza az emeletre feleségéhez. Már a lépcső felénél járt, mikor kopogtak. Az inas rögtön ott termett, hogy kinyissa. A férfi kíváncsian fordult az ajtó irányába, és így szembetalálta magát Andrew szerény személyével.

- Te még nem öltöztél fel? – hitetlenkedett, mivel mindig Nathaniel volt hamarabb kész, hiszen ő volt a precízebb.

- Közbejött valami, és nem tudok ma menni – vakarta zavartan a fejét, miközben mosolya levakarhatatlannak tűnt.

- Te boldog vagy, csak nem? – mosolygott sejtelmesen. Nem akarta kimondani, hiszen túl közönséges lett volna.

- De igen, ezért ments ki az üzlettársaink előtt, holnap valószínűleg már tudok tárgyalni velük – intézte barátjának.

- Nathaniel, azt akarom, hogy dobd ki azt a nőt a házunkból! – jött elő hisztérikusan Kamilla.

- Neked már komolyan elmebajod van. Értsd meg, hogy nem fogom eltaszítani a feleségem, szeretem. Én is eltűröm a férjed, hiába utálom, mert tudom, hogy te szereted. Lehetnél toleránsabb velünk – rimánkodott.

- Akkor én megyek is, mert nélküled sok lesz a dolgom – hagyta el a házat Andrew.

- Most miért kellett jelenetet rendezned? – kérdezte némi ideggel a hangjában Nathaniel.

- Nem fogadom el azt a nőt a ház úrnőjének, ezzel bemocskolod anyánk emlékét. Olyan gyönyörű volt, és te ezt az otromba nőt hoztad a helyére – fakadt sírva.

- Nézz rám Kamilla! – ragadta meg dühösen a karját. – Nézd meg az arcom! Azt hiszed a általad eszményített hölgyek egyike is hozzáment volna egy olyan arcú férfihoz, mint amilyen én vagyok? Fogadd el a boldogságom, hogy Gwendolyn mellett végre magam vagyok! Amennyiben nem fogadod el őt, akkor távozz a házamból, a férjeddel együtt! – mennydörögte.

- Nem tehetsz ki a szüleink házából – figyelmeztette.

- A szüleink meghaltak. Gondolkodj el Kamilla, én hiába nem kedvelem a férjedet, mégis elviselem, szóval te is leszel szíves megváltozni a feleségemet illetően, vagy költözhettek ki a vendégházba a kert túlsó végén – fenyegette meg.

- Megyünk is – mondta sértődötten, majd fellökte az egyik szobalányt, aki éppen egy tálcával egyensúlyozott mellette.

- Sajnálom uram – szabadkozott, mintha az ő hibája lenne.

- Semmi baj, hozzon másikat, és utána takarítsa fel! – erőltetett nyugalmat a hangjára. Olyan szépen indult a mai nap, és Kamilla szokás szerint elrontja.

- Drágám nem gondolnád meg? – hallotta a sógora hangját az étkezőből.

- Nem, nem maradunk itt tovább – hallotta Kamilla hisztérikus hangját. Nathaniel nem törődött vele, és inkább felment a szobájába, ahol Gwendolyn az ágyon ült.

- Gondolom hallottad a hisztit, amit a húgom levágott – zárta be az ajtót.

- Igen – bólintott szomorúan.

- Hé, ne nézz ilyen bánatosan. A mosolyod szebb, és én csak azt akarom látni a mai nap folyamán – mondta határozottan, miközben odament hozzá, és leült mellé az ágyra. – Egyél egy kis gyümölcsöt! Mindjárt hoznak más reggelit is, csak egy kis felfordulás kerekedett odalent Kamilla kiborulása miatt – tette elé a gyümölcskosarat.

- Köszönöm – vett el egy almát, és harapott belé.

- Odalent szóltam, hogy ma minden ételt hozzanak fel nekünk. Szóval, ma ki sem engedlek a szobából – közölte határozottan.

- De nekem fel kéne mérnem, hogy Kamilla mekkora károkat okozott a ruháimban – tiltakozott.

- Holnap felméred, és holnap után velem jössz Londonba az üzleti utamra, ahol vásárolsz magadnak egy komplett ruhatárat, amit már ide fognak eltenni – jelentette ki ellenvetést nem tűrően.

- És mi lesz a régi szobámmal? – vetette fel.

- Ha eljön az ideje átalakítatjuk gyerekszobának – mondta határozottan, mire Gwendolyn félrenyelt. – Óvatosan, nehogy megfulladj nekem! – veregette gyengéden hátba.

- Gyerekszoba? – kérdezte két köhögő roham között.

- Te magad mondtad, hogy szeretnél anya lenni majd – érvelt.

- Valóban, de még csak most kezdődött igazán a házasságunk – mondta kipirulva.

- És? – nevetett.

- Amíg nem rendeződik a viszonyom Kamillával, addig nem akarok gyereket, hogy ne tegyem ki szegényt a húgod gonoszkodásának – tette oldalra a félig megrágcsált almát, amitől elment az étvágya.

- Miatta képes lennél lemondani arról a vágyadról, hogy anya légy? – lepődött meg.

- Igen – bólintott.

- Ne foglalkozzunk tovább a húgommal, mert még dühös leszek. És én nem akarok dühös lenni, hanem a te testedet akarom egész nap élvezni – tette le maguk közül a kosarat és csókolta meg. Gwendolyn készségesen ölelte át a férfi nyakát, aki már hozzá is kezdett volna a ruhátlanításához, mikor kopogtak.

- Gondolom, a reggelink – mosolygott a csókot megszakítva Gwendolyn, és megigazította magán a köntöst.

- Tessék – kiáltott ki, mire két szobalány nyitott be minden jóval megrakott tálcákkal.

- Elnézést kérünk a zavarásért, csupán a reggelijüket hoztuk meg – mondták szemlesütve.

- Köszönjük, legközelebb vacsorát hozzanak csak! – parancsolt rájuk Nathaniel.

- Igenis - azzal elhagyták a szobát.

- Mi finomságok vannak itt – mászott a tálcákhoz Gwendolyn, majd egy csésze teát töltött magának.

 

Ahogy megitta a teát, Nathaniel nem bírt magával, és ismét birtokba vette a nő testét, aki most érezte igazán, hogy jól döntött. Igazán kellemes napot töltöttek így együtt, többször zavarba hozva a ház alkalmazottjait, mikor meghallották úrnőjük sikolyait. Mégis valahol örültek, hogy a gazdájuk megtalálta a boldogságot, és a ház asszonya sem kegyetlenkedik velük.

Gwendolyn a következő napokban férjével tartott Londonba, ahol találkozott a fontosabb üzletfelekkel, akik az esküvőjükön is megjelentek, de ők inkább a háttérben maradtak. Becsületes kereskedők, iparosok, gyártulajdonosok és bányatulajok voltak ők, akik a saját erejükből lettek vagyonosok, és megvetették azon nemeseket, akik születésüktől jobbnak gondolták magukat a köznéptől. Ezért is lepődtek meg, hogy Nathaniel egy nemes nőt vett feleségül. Az első üzleti vacsorán kicsit ki is rekesztették a nőt a társalgásból, ami egyáltalán nem bánt, sőt még örült is neki, hiszen nem sérthet meg senkit. Minden nagyszerűen ment, míg a királyné egyik udvarhölgye nem vette észre a nőt, ahogy elvonulva olvasgat egy csésze tea mellett.

- Lady Winter? – szólította meg a nőt kissé gúnyosan. Persze Gwendolyn nem reagált, mire sokkal hangosabban. – LADY WINTER! – mire minden szem rájuk szegeződött.

- Gwendolyn kedvesem, azt hiszem, hogy hozzád szólt a hölgy – lépett oda melléjük Nathaniel.

- Jó estét Lady Olsen – köszönt a nőnek.

- Nem hallotta az előbb, hogy üdvözöltem? – kérdezte sértődötten, miközben legyezte magát agyon csicsázott legyezőjével.

- Nem nekem szólt, hanem Elenornak, aki nincs itt jelenleg. Ő az egyedüli Lady Winter – felelte határozottan.

- Nem igaz, Ön is így hívják – kötött bele.

- Téved, az én nevem azóta Mrs. Blackdoor, de szerintem Ön is ott volt a botrányosan rövid esküvőmön, miután kigúnyolt. Most is ez a szándéka? – kérdezte cinikusan.

- Most a férjét hozza kellemetlen helyzetbe, hogy nem viselkedik megfelelően? – vetette a szemére.

- Én csupán válaszoltam az Ön által feltett összes kérdésre, míg maga mindenkiben hibát keres, miközben élvezi, hogy egy fillérjébe sem került a vacsora. De mit is várjuk egy elszegényedett nemestől, aki azt sem tudja, hogy mi a munka, és azt hiszi, hogy a pénz az a fán terem – vetette a szemére.

- Hogy képzeli? – lett ideges.

- Erről vitatkozhatnánk, de mivel a maga intelligenciája egy rágcsálóét nem éri el, így hát feleslegesnek érzem, hogy további perceket pazaroljak Önre az estéből. További jó szórakozást – karolt a férjébe, aki odavezette a társaságukhoz.

 

Ezután az este meglepően kellemesen telt, főleg, hogy a társaság befogadta a nőt. Tetszett nekik a csípős modora, és hogy nem hagyja magát. Tudták, hogy pont ilyen Nathaniel is, aki megfelelő társra talált a nőben.

További három hónap telt el, mialatt Gwendolyn minden üzleti útjára elkísérte a férjét, és minden pillanatot megragadtak, mikor kettesben voltak, hogy élvezzék egymás társaságát. Az üzlet sem ment még ilyen jól, hiszen némi hercegi támogatást is kaptak, köszönhetően annak, hogy a királyné alig két hónapja elhunyt. David persze azóta szerette volna érvényteleníteni a házasságukat, de nem volt szíve, mivel Gwendolynt utoljára gyerekként látta ilyen boldognak.

Kamilla továbbra sem volt kibékülve a fivére választásával, aki így büntetésből kevesebb támogatást adott neki és a férjének. Clark idő közben elég csúnya kártyaadóságokat halmozott fel, amit nem tudott törleszteni sehogyan sem. Gyakran próbálta meggyőzni a nejét, hogy béküljenek ki a fivérével, de Kamilla ezt elutasította.

Gwendolyn és Nathaniel békésen reggelizett egy csodás tavaszi napon a kertben. Vagyis csak a nő volt vidám, és felhőtlen, míg a férfi alig tudta visszafogni a grimaszait. Először is nagyon jól tudta, hogy a felesége ki nem állhatja az eper lekvárt, most mégis azt kent a tojásra, és mindehhez meg is sózta. A szobalányok csak kuncogtak az úrnőjük viselkedésén.

- Megmondanátok, hogy mi ilyen vicces? – kérdezte ingerülten Nathaniel, hogy a szolgálók ki merték nevetni a feleségét.

- Csak boldogok vagyunk uram az asszonyunk állapota miatt – felelte az idősebbik.

- Én is örülök, hogy jól vagyok, de ezen nem kell így kuncogni – felelte Gwendolyn.

- Engedelmével asszonyom, az anyám bába a faluban, és tőle tudom, hogy mikor egy nő így kezd le viselkedni, akkor az azt jelenti, hogy hamarosan gyermeke fog születni – hajolt meg.

- Ez biztos? – hitetlenkedett, míg a férje megtántorodott. Talán valóban ott tartanának, hogy Gwendolyn teherbe esett.

- Ne jelentsük így nyíltan ki! Lehet, hogy csak a testem szórakozik – legyintett. Nem akarta még beleélni magát, hogy anya lehet.

- Elnézését kérem – hajolt meg a lány.

- Most menjetek vissza a konyhába, és ott segítsetek, ha kell! – utasította őket Nathaniel.

- Igenis – hajoltak meg, és mentek ki.

- Te mit gondolsz erről? – kérdezte a nőt.

- Tény, hogy furcsán érzem magam néhány napja, de nem tudom, hogy mi lehet. Talán, ha nem változik, akkor hívjunk egy orvost, és konzultáljunk – fogta meg a férfi kezét.

- Én szeretném, ha igazuk lenne – utalt a két lányra.

- Én is, de nem merem beleélni magam, mert csak fájna, ha mégsem – mosolygott kedvesen a férjére.

- Mindenesetre, kerüld az izgalmakat! – csókolta meg a nőt.

- Még akkor is, mikor éppen az ágyban kényeztetsz? – incselkedett.

- Legfőképpen akkor, bármikor szólj, ha túl heves lennék! – ölelte át.

- Pedig, én akkor szeretlek a legjobban – súgta a fülébe.

- Én is szeretném, ha most lenne időm, de be kell mennem az üzembe, hogy ellenőrizzem a gyártási folyamatokat – simogatta meg a nő hátát.

- Rendben – bólintott, majd elengedte a férfit.

 

Gwendolyn étvágya a következő napokban egyre furcsább és furcsább lett, mire az egész cselédség arról beszélt, hogy egész biztosan áldott állapotban van az úrnőjük. Egyik este náluk vacsorázott az egyik üzlettárs, és annak felesége. Már a desszertnél tartottak, mikor Gwendolyn az asztaltól felállva nagyon sápadtan elsietett onnan. A távoli zajokból jól tudták, hogy nincs jól.

- Mikorra várják a babát? – kérdezte a nő bizalmasan.

- Mi nem – felelte zavartan Nathaniel.

- A nővéremnek is pont ilyen tünetei voltak, szóval ideje lesz készülniük a kis örökös érkezésére – mosolygott kedvesen.

- Ha valóban így van, a szobát már kijelöltük neki, csupán át kell alakítani a berendezést a számára – mondta boldogan.

- Gratulálok Blackdoor, legalább a sógora nem tudja a vagyonra tenni a kezét – gratulált neki az üzlettársa.

- Én is reménykedem ebben – bólintott, és egyre jobban hitt ő is benne, hogy rövidesen szülők lesznek.

 

Nathaniel még másnap orvost hivatott, aki igazolta azt, amit a cselédség már régen tudott. A hír szinte futótűzként terjed a faluban, a cselédség jóvoltából, és így eljutott Kamillához is, aki még irigyebb lett a sógornőjére, mint ezelőtt. Dühítette, hogy a bátyja szeretetét elvette tőle, és most még hamarabb lesz anya, mint ő. Már régóta vágyott egy gyermekre, de a férje nem volt hajlandó rá. Szívesen gyűlölte volna továbbra is, de nem tudta, mivel nem tudta elképzelni, hogy a nő megcsalta a fivérét. Annál is inkább, mert a cselédektől hallotta, hogy Nathaniel nem nagyon engedte el maga mellől a Gwendolynt.

A gondolatok csak kavarogtak a fejében, és úgy döntött sétál egy nagyot a hatalmas kertben. Meglepetésére kint találta Gwendolynt is, ahogy egy pokrócon egy könyvet olvasott, és mellette feküdt a kutyája is. Az egyik szobalány térdelt mellette, aki parancsba kapta, hogy egész nap a nő kívánságait kell lesnie. Először el akarta kerülni őket, de végül meggondolta magát, itt volt az igazság pillanata.

- Jó napot – köszönt feszülten.

- Szervusz Kamilla – köszönt kedvesen Gwendolyn.

- Asszonyom – hajolt meg a szobalány.

- Beszélhetnénk? – nézett a sógornőjére.

- Hoznál nekünk egy kis hideg frissítőt! – intézte a lánynak, aki rögtön fel is állt.

- Igen asszonyom. Engedelmükkel – majd visszasietett a házhoz.

- Miben lehetek a segítségedre? – zárta be a könyvet.

- Először is gratulálni szeretnék a babához – ült le a pokrócra ő is.

- Köszönöm, de ez Nathaniel érdeme is – pirult el.

- Másodszor, érdekel, hogy milyen az anyaság. Milyen érzés, hogy fejlődik benned egy élet? – oldódott fel kicsit, és lett sokkal izgatottabb.

- Először is, kicsit megterhelő a gyomromnak. Elég sok mindent eszek össze, ami nagy részét ki is hányom. A melleim feszülnek, és a bátyád elég nehezen viseli, hogy érzékenyebb vagyok idegileg – kezdett bele a mesélésbe.

- A hasadon lehet már érezni valamit is? – érdeklődött.

- Még nem mozdult meg, hiszen nagyon apró még. Mikor látványosan nő a hasam, akkor lesz észrevehető – mosolygott.

- Azt hiszem, ti fogjátok előbb használni a család keresztelőruháját – mondta szomorúan.

- Holnap érkezik hozzánk egy szabó, aki gyermek ruhákkal foglalkozik, nincs kedved eljönni? Legalább te már jobban fogod tudni, hogy mi ilyenkor a teendő – látta meg a lehetőséget, hogy most kibékülhet a nővel.

- Szóval nem tiltod el tőlem a kicsit? – illetődött meg.

- Nem, hiszen egy család lesztek. Másfelől, nekem is jól jönne egy kis segítség egy nővértől – mondta kedvesen.

- Komolyan így gondolod? – lepődött meg.

- Menjünk, nézzük meg azt a keresztelő ruhát! – állt fel.

- Rendben – bólintott Kamilla, és elindultak a vendégházhoz.

 

Miközben a két nő a vendégházhoz sétált, vendég érkezett a Blackdoor birtokra, aki nem volt más, mint a herceg, akinek már csak hetei voltak, hogy királlyá koronázzák, mivel az apja egészségi állapota nem volt valami jó. Hozzá is eljutottak a hírek, miszerint Gwendolyn gyermeket vár. Konkrét tervvel érkezett, hogy megöli Nathaniel, és utána még a koronázás előtt feleségül veszi az özvegyet.

Gwendolyn és Kamilla ezekben a pillanatokban érkezett meg a vendégházba. Kamilla rögtön elő is kereste az említett kisruhát, és adta oda a sógornőjének. Gwendolynnak egy szava sem volt a családi hagyomány ellen, hogy ebben kereszteljék meg majd a gyermeket, miután megszületett. Ahogy a ruhát nézegették, hazatámolygott Clark is, aki nagyon csúnyán berúgott az újabb kártyaadóságai „örömére”. Mikor meglátta a két nőt, és azt, amivel el voltak foglalva, még dühösebb lett.

- Megálljatok, ti nyomorult némberek – kapta le az egyik díszítésként szolgáló kardot a falról, majd elkapta Gwendolynt a hajánál fogva. Kamilla megpróbálta volna kiszabadítani a nőt, de a férfi egyetlen lökéssel a falhoz vágta. Gwendolyn még jól látta, hogy egy helyen véres lett a fal.

- Engedj el! – szisszent fel a húzás hatására.

- Előbb elmegyünk a drágalátos férjedhez, és megállapodunk vele a havi apanázsban – rángatta ki a házból, és így haladtak egészen a másik házig. A kertész látta meg először, és az úrnő segítségére akart sietni, de Clark a nő nyakához tartotta kardot. – Ne próbálkozz – sziszegte. Erre a kertész a ház irányába kezdett el futni, ahol Nathaniel és a herceg semmitmondó témákról beszélgettek.

- Uram – rontott be az irodába.

- Kopogni nem tudsz? – rivallt a kertészre. Normál esetben nem tette volna, de a herceg előtt meg kellett tartania a tekintélyét.

- Kérem, bocsásson meg – lihegte. – De Clark úr elkapta Gwendolyn asszonyt, és kardot tart a nyakához, miközben idetoloncolja a hajánál fogva – jelentette.

- Menjünk! – kapta fel a kardját az íróasztal mellől, amit már nagyon régen nem használt, és nem is gyakorolta a vívást. David herceg, gondolkodás nélkül követte, és így ketten mentek eléjük.

- Legalább nem kell megkeresselek – mondta eszelősen Clark, miközben erősebben tartotta a nő fejét, és tartotta még közelebb a nyakához a pengét.

- Engedd el! – parancsolt rá Nathaniel, miközben egész testében remegett, hogy elveszítheti a szeretett nőt, és a születendő gyermeküket.

- Fizesd ki az összes tartozásom, és a havi támogatás legyen az eredeti duplája – kiabálta. – Másfelől, te ezzel a ribanccal költözz át a vendégházba, és én megyek a nagyházba - sorolta a követeléseit.

- Csak engedd már el! – rivallt rá.

- Előbb mondj igent! – mire a semmiből ott termett Damon, és a férfi felkarjába harapott, amitől elejtette a kardot. Gwendolyn ekkor próbált a férfi elől elkeveredni, hiszen tudta, hogy Damon hamarosan a földre fogja teperni a támadót. Ahogy a kutya egyre vadabbul támadt, Clark arra kényszerült, hogy elengedje a nő haját, aki így biztonságban ki tudott szabadulni.

- Nathaniel – sietett oda a férjéhez, aki fellélegezve ölelte át.

- Szedjétek le rólam! – kiabálta, miközben a husky vadul marcangolta a karját. Mindennek egy pisztolylövés vetett véget, mire Clark nem ordítozott többé. Mindketten a hang irányába néztek, és látták David kezében a még füstölgő pisztolyt. Gwendolyn fellélegzett, míg Nathaniel jól tudta, hogy azt a golyót eredetileg neki szánták, hiszen nem véletlenül van nála a fegyver.

- Jól vagy Gwen? – kérdezte a herceg.

- Igen David – bólintott, amivel jelezte a férfinak, hogy újra régi közöttük a barátság.

- Vigyázzatok magatokra, és a kicsire is! – gondolta meg magát, hiszen látta Gwendolynon, hogy igencsak szerelmes a férjébe. Tudta jól, hogy ezt az esélyt régen elvesztette, mikor nem állt ki mellette, és az iránta érzett szerelméért.

- Kamilla – mondta hirtelen Gwendolyn.

- Ő is benne volt? – kérdezte kissé dühösen Nathaniel.

- Nem, éppen a keresztelő ruhácskáról beszélgettünk, mikor megjelent Clark, és elkapott. Ő le akarta szedni rólam, de a falhoz vágta, és láttam rajta, hogy vérzett – mondta reszketve.

- Te most menj vissza a házba, és nyugodj meg. Mi megnézzük a húgomat. Küld el az egyik szolgálót orvosért! – még fűzte hozzá, és egy gyors csókot lehelt az ajkaira.

- Igen – bólintott, és sietett vissza a házhoz. David Nathaniellel tartott a vendégházhoz, ahol közben Kamilla magához tért, de a feje az nagyon fájt.

- Nathan, Clark elkapta a feleséged, és én semmit sem tehettem – mondta szinte zokogva.

- Már megoldódott – segítette fel, és ültette le az egyik székre.

- Sajnálom, hogy nem hittem neked. Én azt hittem, hogy tényleg szeret – zokogott a nő.

- Már vége – simogatta meg a hátát.

- Gwendolyn jól vagy? A babának nem esett semmi baja? – kérdezte félve.

- Már küldtünk orvosért, hamarosan kiderül. Menjünk vissza a nagyházba, és ott téged is megvizsgál az orvos – vette karjaiba a nőt, és indult el vele.

- Blackdoor, mondja meg Gwennek, hogy elmentem – szólalt meg a herceg.

- Megmondom – mondta közömbösen. Tudta, hogy nem mondhat semmit a hercegre, mert azzal magának ártana, és biztosan mindent elveszítene.

 

Ezután amilyen gyorsan csak tudott, visszament a nagyházba, ahol a lehető legnagyobb kényelembe helyezték Gwendolynt. A szolgálók rettegtek tőle, hogy valami baja esett a babának, mert tudták, hogy akkor a gazdájuk nagyon szomorú lenne. Hamarosan megérkezett Nathaniel a karjaiban Kamillával, és az orvos is befutott.

Mindenki legnagyobb fellélegzésére Gwendolyn és a baba is jól volt, míg Kamillának csak kicsiny fejfájása volt néhány napig.

Ezután minden megváltozott, Kamilla nyitottabb lett a sógornője felé, és mindenben segített neki, amivel enyhíteni tudta a terhesség kellemetlenségeit. David apja hamarosan elhunyt, de ő nem fogadta el trónt. Annyira belezavarodott, hogy Gwendolyn már soha nem lehet az övé, hogy inkább öngyilkosságot követett el.

Nyolc hosszú és nehéz hónap múlva, aztán Gwendolyn egészséges kisfiúnak adott életet. Habár nagyon legyengült, és rengeteg fájdalommal járt, mégis úgy érezte, hogy nála szebbet soha nem látott. Nathaniel is boldog volt, hogy végre teljes lett a családjuk.

- És mi legyen a neve? – kérdezte a férjétől, mikor néhány percre magukra hagyták őket a szülés után.

- Ha nem bánnod, akkor én szeretném apám után Williamnek elnevezni. Ha nincs a végrendelete, akkor mi soha nem házasodunk össze, és ő soha nem születik meg – akarta megsimogatni a fejét, de végül mégis meggondolta magát.

- Gyerünk, fogd meg! – akarta átadni.

- Még nem – tiltakozott.

- Nahát, William, apádat csak tőled láttam még félni, már méltó örököse vagy a birodalomnak, ami a tiéd lesz egy nap – mondta a gyereknek.

- Aznap rettegtem, mikor Clark meg akart ölni téged némi pénz miatt, hogy elveszítelek titeket – adott egy lágy csókot felesége homlokára.

- De mindketten jól vagyunk, és azóta Kamilla is kiheverte az elvesztését – nézte a pozitívumokat.

- Persze, mert Andrew azóta körüludvarolja, mint a méhecske a virágokat – nevetett.

- A sógorod lesz hamarosan, van egy olyan sanda gyanúm – dőlt a férje vállára.

- Na és, én örülnék neki – karolta át.

- Nem mutatod meg a többieknek is a fiadat? – kérdezte Gwendolyn.

- Majd bejönnek, és látják – fordította el a fejét.

- Mi a baj? – látta jól, hogy a férfit bántja valami.

- Semmi, csak tartok tőle, hogy mit fog rólam gondolni.

- Félsz, hogy szégyellni fog az arcod miatt? – kérdezte rosszat sejtve.

- Igen – bólintott.

- Figyelj, engem sem érdekel az arcod, mert szeretsz engem. Szeresd őt is így, és akkor soha nem fogja az arcodat nézni – simogatta meg a sebhelyeket.

- Akkor mégis megfogom – nyúlt érte, és vette a karjaiba. – Kisfiam – mondta elérzékenyülve, miközben az újszülött lenyugodott volna, és mintha egy pillanatra egy mosolyféle is átsuhant volna az arcán. Ekkor Nathaniel szeméből egy könnycsepp csordult ki a meghatottságtól. Megfogadta, hogy úgy fogja szeretni a fiát, hogy az soha se érezze kevesebbnek magát a világban, hogy az apjának rút az arca.

 

Gwendolyn mosolyogva nézte élete két legfontosabb férfijét. Tudta, hogy ezt a pillanatot senki sem ronthatja el, még Lucien sem, habár a fivéréről az esküvője óta nem hallott semmit. Nem is bánta, hiszen férjétől és a sógornőjétől sokkal több szeretetet kapott, mint a régi otthonában.

- Csak egy házasság kellett, hogy szabadok legyünk – mondta halkan maga elé, miközben Nathaniel a fiúkkal ismerkedett.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.