Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Két magányos szív karácsonykor

2010.12.27

Garrett Holmes a világ lehető legkarácsonyellenesebb embere volt. Már régen nem talált semmi örömet az ünnepben. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy néhány évvel ezelőtt vesztette el a szüleit, nem sokkal azután, hogy végzett az egyetemmel. A tanulmányaiból egész jól megélt, hiszen nagyon biztos kezű sebész volt fiatal kora ellenére. Milyen ironikus is, hogy a hajdani lázadóból zseniális orvos lett. A vad múltjára egyedül a hasán lévő sárkánytetoválás utalt, amiről azt hitték az emberek, hogy valamilyen banda tagja volt.

Vele szemben Anna Stagdel mindig életvidám nő volt. A férfihoz hasonlóan ő is orvos volt, ugyanabban a kórházban, de ennél több dologban nem hasonlítottak. Annának a szülei kitűnő egészségnek örvendtek és két bátyjának csodálatos családja volt, amitől mindenki számára ők voltak az igazi mintacsalád. Anna ezért is költözött távol a családtól, hogy ne azt nézzék, hogy milyen híresek is a szülei. Szerette a karácsonyt is, most mégis ügyeletben volt, hiszen ő távol él a szeretteitől, és még nincs saját családja sem, akik miatt mindenképpen otthon kéne lennie.

Néhány hónapja szakított a barátjával, aki csak azért közeledett felé, mert megtudta, hogy egy kormányzó unokája, míg az anyja és az apja egy hatalmas média és üzleti birodalom tulajdonosai. Mikor ez kiderült, elhatározta, hogy inkább a hivatásával fog törődni. Azonban, hogy most végzett az első kör vizitjével szentestére, rádöbbent, hogy szívesen lenne valakivel. Éppen ekkor lépett be az orvosi pihenőbe, Dr. Holmes, akit eddig mindig akkor látott, mikor éppen végzett vagy kezdett a kórházban, de vele ellentétes műszak beosztásban. Ahogy végignézett a férfin, látta, hogy nehéz éjszakája volt, és ráférne néhány kedves szó.

 

 

- Hogy telik az ünnep? – kérdezte kedvesen, miközben megkínálta egy kis muffinnal a férfit.

- Őrültek háza – felelte, miközben egy pillanatra elgondolkozott, hogy elfogadja-e a felkínált édességet, vagy sem. Végül is vett egyet, mivel ez volt az első kedves gesztus a mai este, amit kapott. A betegek mind türelmetlenek voltak, hiszen mihamarabb vissza akartak térni a családi fészekbe, ahol tovább élvezhették az ünnep szépségeit.

- Ez így szokott lenni – mosolygott Anna.

- Gondolom maga is mindig szívesen menne haza a családjához – jegyezte meg keserűen.

- Akármennyire is hiányoznak, nem fogok neki indulni New Yorknak – vett magának egy másik süteményt.

- Ez is egy indok – hümmögött.

- És Ön, gondolom, már nagyon vágyik arra, hogy kiszabaduljon innen, és az otthoni ízeket élvezze – öntött magának egy pohár tejet a dobozból egy fémbögrébe.

- A tarantulám nem fog nekikezdeni karácsonyi vacsorát főzni – köhögött a süteménytől, és rádöbbent, hogy nagyon jól esne az almás-fahéjas íz mellé egy kis fimon tej.

- Hé, óvatosan! – kapott fel egy poharat, amibe öntött tejet, és vitte oda a férfinek.

- Kicsit száraz – jegyezte meg.

- Igen, az anyám nem egy konyhatündér. Tegnap volt nálam, és adta ide az ajándékokat – vakarta a tarkóját.

- És miért nem maradt? – lett kedve beszélgetni.

- Mert a nagyapám ragaszkodik hozzá, hogy a karácsonyi partiján ott legyenek az apámmal és a fivéreimmel. Engem is odaintézett volna, de én inkább itt vagyok az őrültek házában – felelte elmélkedve.

- Maga tudja – vont vállat.

- És Ön, miért nem a családjával van inkább? – kapott a szón Anna.

- Mert nekem olyanom nincs – felelte elkomorodva, és gyorsan megette a muffin végét.

- Sajnálom – felelte zavartan.

- Én is – vont vállat.

- Nincs kedve a műszak végén meginni egy forralt bort, és beszélgetni? – kérdezte Anna.

- Nézze… - ekkor döbbent rá, hogy nem is tudja a nő nevét.

- Anna – felelte rögtön.

- Nézze Anna, nem szorulok sajnálatra. Jól megvagyok, nem szükséges ilyen alamizsna cselekedeteket tennie – tette le a poharat. – Köszönöm a muffint és a tejet, de most megyek ügyelni – hagyta ott.

- Dr. Holmes, maga tényleg fafejű - sietett a férfi után.

- Szakmai ártalom lehet – fordult meg, és nézett a nő zöld szemeibe.

- Dr. Stagdel segítség kellene – hallották meg az éjszakás nővér hangját.

- Megyek – mondta Anna és hagyta ott a férfit.

 

 

 

Mérges volt magára, hogy késztetést érzett, hogy beszélgessen a férfival. Nem tudta miért, de olyan jó volt belenéznie a világos barna szemekbe, amik éles kontrasztot alkottak a férfi hollófekete hajával. Mindig vonzónak találta, pedig csak látni látta, mikor érkezett vagy távozott. Most azonban, bemutatta, hogy egy bunkó seggfej. Bár ő sem igazán lenne boldog, ha egyáltalán nem is lenne családja, akikhez hazatérhet. Ez is nézőpont kérdése, hiszen ő önként maradt távol tőlük. Persze akkor hallgathatná a nagyszülei okoskodását, hogy neki miért nincs senkije, mint a bátyjainak. Persze Damien és Gabriel állandóan arcoskodnak, hogy nekik milyen jó. Arról persze egy szót sem említenek, hogy ők üldözik el minden jelöltet, akihez ő egy kicsit is vonzódik.

Azonban most erre nem gondolhatott, mert egy kisfiút hoztak be, akinek megégette a kezét egy csillagszóró. Az égett felületet lekezelte, majd kapott rá egy szép kis kötést, majd a szülőket ellátta az utókezeléssel kapcsolatos információkkal, hogyan lehet a sérülés ellenére is leggazdagabb az ünnep. Ezután jött egy súlyosabb eset, egy idős férfi, akit megkéseltek az éjféli miséről hazafelé tartva. Mivel hozzá komolyabb sebészi segítség is elkelt, így felszóltak Garrettnek, hogy jó lenne az ő segítsége is. Amikor szembekerültek egymással, egy pillanatig meredtek egymásra, majd a legnagyobb együttműködéssel látták el a férfit.

Mindketten elismerték magukban, hogy mennyire profi a másik, és talán nem kéne leírni a közös kommunikáció lehetőségét. Az este további részében, többször ültek le együtt kávézni és beszélgetni, mikor nyugodt volt a helyzet. Magukban úgy nyugtázták, hogy egész normális hangulatú szenteste volt.

Karácsony napján dél körül szabadultak végül. A műszak leadásakor mégis úgy gondolták, hogy nem olyan jó ötlet lefeküdni aludni, mert akkor éjszaka nem fognak aludni.

 

 

- Tudod mihez lett kedvem hirtelen? – kérdezte Anna.

- Fogalmam sincs – vont vállat, miközben kiléptek a pihenőből a kabátjaikat felvéve.

- Olyan jó volna korcsolyázni egyet. Utána meg inni egy pohár forralt bort – vetette fel.

- Korcsolyás ötlet nem tetszik, de a bor jöhet – jött rá, hogy nincs kedve egyedül lenni.

- Talán nem tudsz korizni? – kíváncsiskodott.

- Tudni tudok, de már egy ideje nem volt rá időm, és most elég kimerült vagyok hozzá – felelte Garrett.

- Pedig jó móka, persze a nagy eséseket leszámítva – nevetett.

- De ott is meg lehet tanulni esni, hogy a legkisebb fájdalom érjen mikor kicsúszik a lábad alól a talaj – mondta magabiztosan.

- Milyen kis szakértő vagy. Be is mutathatnád – incselkedett.

- Fogadjunk, hogy jobb vagyok nálad? – fogadta a labdát.

- Azt nem hiszem – maradt magabiztos.

- Mi legyen a tét? – jött rá, hogy mennyire izgatja a helyzet. Nincs egyedül, és még egy jó kis verseny is kinéz.

- Ha legyőzöl, akkor főzök neked egy finom vacsorát – vetette fel. – Már csak az a kérdés, hogy te mit adsz a vereséged esetén – nem is vette észre, hogy kacérkodik a férfival.

- Nos, én nem vagyok ilyen adakozó, és főzni sem tudok, de mit szólnál egy mozihoz, és utána egy italhoz – vetette fel.

- Rendben, szerintem pakoljuk le a cuccainkat, és két óra múlva találkozzunk a központi park műkorcsolyapályáján – vetette fel Anna.

- Ez jó ötlet – értett egyet, hiszen jó volna lezuhanyozni, és a hátizsákot letenni.

- És ne futamodj meg, mert akkor is akarom azt a mozit – kérte ki magának Anna.

- Nyugi, nem fogok meghátrálni – mosolygott. Már a gondolat is sértő volt, hiszen, soha nem volt gyáva egyrészt, és nem hagyta volna ki a lehetőséget, hogy megleckéztesse a nőt, főleg, hogy azután hívta ki korcsolya versenyre, hogy fogalma sem volt a képességeiről. Hiába fáradt volt, mégis vágyott a nő társaságára, főleg miután az üres lakásában találta magát.

 

 

 

Megetette a kis kedvencét, majd elment zuhanyozni. Ahogy a tükörbe nézett látta, hogy egy borotválkozás is ráférne, így hozzálátott a művelethez. Először felvitte a zselét, ami be is habosodott, ahogy elkezdte kenni az arcán, majd a borotvájával elkezdte levagdosni a nem kívánt szőrzetet. Elég nehéz volt sebészként élni, hiszen ő volt az, akit tényleg bármikor behívhattak, ha szükség volt rá. Soha nem mondhatta, hogy nem, hiszen egy emberi élet függött tőle, és így az alkohol is tabu volt számára. Legalább annak az árát nem költötte el. A haverok ezért nem is hívták már, hiszen ő soha nem ivott, akkor meg minek megy, ha nem bulizik velük. Talán egy kis forralt bor nem fog ártani, hiszen az alkohol a melegítés hatására elkezd bomlani, és részeg egyébként sem lesz. El sem hitte, hogy korcsolyázni megy, hiszen olyan régen volt már a lábán korcsolya, míg a gimnázium és az egyetem alatt szinte alig vette le.

Szinte sajnálta Annát, hogy ilyen már-már aljas módszerrel veszi rá, hogy vacsorával vendégelje meg. Ám, a nő ajánlotta fel, szóval nincs helye a bűntudatnak, és addig sincsenek egyedül. Karácsonykor értékes dolog a jó társaság. Milyen érdekes, nem régiben még elküldte volna legszívesebben a fenébe, most meg még az új könyvét is félreteszi, hogy vele legyen. Így teltek az ünnepek: vett magának egy könyvet a kedvenc írójától, aztán egy doboz karácsonyinak nevezett sütemény és egy pohár tej mellett olvasgatta.

Ahogy végzett a tisztálkodással elment felöltözni. Jó melegen öltözött, hiszen jól tudta, hogy milyen a jégen lenni. Habár az is igaz volt, hogy a csúszkálás közben jól meg tudott izzadni az ember, de mégis jobb volt ez tenni nem túl vastag, mégis meleg ruhákban.

*

Ahogy a férfi, Anna sem értette magát, hogy mit miért tesz. Való igaz, hogy jól elbeszélgettek az este folyamán, de még el is hívni korcsolyázni, mikor már lassan egy napja nem aludt. De legalább egy mozira elmennek vélhetőleg holnap este, ha mindketten kialudták magukat. Ahogy hazaért a nem kényelmes lakásába, amit az apjától kapott, mikor ideköltözött, és ellenőrizte az üzeneteit. A család mindentagja felhívta és a rögzítőre mondták, hogy mennyire boldog karácsonyt kívánnak neki, és mennyire sajnálják, hogy nincs otthon velük. Persze szívesen lenne ő is otthon, de a szülei kivételével mindenki az orra alá dörgöli, hogy magányos, nincs senkije. Ezért is tölti egy olyan idegennel az ünnepet, aki bunkó volt vele, de tudja róla, hogy szintén magányosnak érzi magát.

Miután végzett az üzenetekkel, gondolta, hogy vissza kellene hívni a családtagokat, de nem volt hozzá kedve, mert akkor biztosan nem készül el a megbeszélt időpontra, és a hatásukra elaludna. Ezért hát elment fürödni, majd korcsolyázáshoz megfelelő ruhát kezdett el keresni. Persze, az sem baj, ha még csinos is benne, hiszen Dr. Holmes nagyon jóképű férfi, bár úgy látszik, hogy ezzel az is jár, hogy kissé nyers és bunkó. Elhessegette a gondolatot, hogy vonzódik hozzá, és folytatta az öltözködést. Ő is igyekezett melegen öltözni, hiszen Chicago nem az enyhe időjárásáról híres.

Ahogy végzett az öltözéssel harapott pár falatot, mikor rápillantott a kanapé melletti kis szekrényre, ahol az anyja legújabb könyve volt. Mióta a bátyjaival kirepültek a családi fészekből, rengeteg szabad ideje támadt, amit az apjuk nem mindig tud teljes mértékben kitölteni, pedig ő nagyon igyekszik, csak hát sok ellenséget szerzett magának, hogy nagyon magasra küzdötte fel magát a semmiből. Emellett persze a családjuk nem arról híres, hogy mindig mindenkivel kedvesek, és soha senkinek nem tettek keresztbe. Szóval lehet, hogy egy idegennel sokkal békéssebben el tudja majd tölteni a karácsonyt, mint a szeretteivel. Azonban, most nem szabad a családra gondolni, habár jó volna, ha az anyja vele lenne, hiszen tudna kivel zülleni. Éppen azt szerette legjobban az anyjában, hogy hiába volt egy hatalmas újság tulajdonosa, sikeres írónő, odaadó feleség és gondoskodó anya, de mikor csak ketten voltak, akkor olyan volt, mint egy rossz gyerek, aki minden őrültségben benne van

Azonban most az anyjának nincs lehetősége vele lennie, hiszen el kell játszania a tökéletes nőt a nagyközönség előtt. Már látta maga előtt, ahogy pofákat vág egy karácsonyi összejövetelen, hogy ezzel is idegesítse a nagyapját. Örök rejtély marad a számára, hogy a nagyapja miért folytatja a politikai pályafutását, miután a nagyanyja meghalt. Bár ezen most nem is szabad gondolkodnia, hiszen késésben van.

Gyorsan befejezte az öltözést, majd kistáskájába bedobálta a legfontosabbakat, majd sétálva indult el a megbeszélt parkba. Körülbelül Garrett is ekkor indult el, aki magán is csodálkozott, hogy mennyire jó kedve van, már csak a gondolattól, hogy találkozni fog a nővel. Kicsit mérges is volt magára, hiszen már számtalanszor találkoztak, de egyszer sem vette a fáradságot, hogy elbeszélgessen vele. Így belegondolva Anna többször kerestette a tekintetét, de ő nem nézte ki belőle, hogy érti a dolgát. Az ügyelet alatt azonban bemutatta, hogy igenis nagyszerű szakember. Most jött rá, hogy ennyire is érdekli őt a nő, és mennyire izgatja a fantáziáját, hogy egyszerűen rágondol.

*

Mikor Anna megérkezett a parkhoz, rögtön keresni kezdte a versenytársát. Ahogy szétnézett még sehol nem látta a férfit. Fogalma sem volt róla, hogy tényleg elmegy-e vagy sem, de ha már itt van, mindenképpen siklik egyet a jégen. Éppen a jégpálya üzemeltetőjét kereste meg, akivel már ott beszélgetett Garrett, mintha már régóta ismernék egymást.

 

 

- Hello – köszönt a két férfinak.

- Szia – köszönt kicsit megilletődve Garrett, aki enyhén zavarban érezte magát, de már nem volt visszatáncolás.

- Szóval, el mertél jönni, hogy kiállj ellenem – méregette kissé komikusan összehúzott szemekkel, amivel sikeresen megnevetette a férfit.

- Egy potya vacsiért bármikor – mosolygott tettre készen.

- Hányas méretet adhatok kisasszony? – kérdezte a korcsolyapályára ügyelő férfi.

- Nyolcast – jött a határozott válasz.

- Garrett neked szokás szerint negyvennégyest? – kérdezte a korcsolyás.

- Igen Pete – mondta határozottan.

- Ismeritek egymást? – kérdezte meglepődve.

- Mindig nála éleztettem a korcsolyáimat, mikor még gimibe jártam – felelte vigyorogva.

- Az nem most volt, szóval azóta bátran kijöhettél a gyakorlatból – nem hagyta magát megijeszteni.

- Remélem, jól főzöl – mosolygott Garrett, miközben elvette a korcsolyástól a férfi korcsolyát. Éppen nyúlt a pénztárcájáért, mikor az árus leállította.

- Hagyd csak, a vendégeim vagytok. Boldog karácsonyt nektek – mosolygott a két orvosra.

- Köszönjük – bólintottak, majd Anna is megkapta a korcsolyáját. Miután mindketten felhúzták, elindultak a jégre. A nőben ekkor merült fel, hogy lehet veszteni fog, mivel a férfi különös szakértelemmel húzta fel a jégkorit. Látta jól, hogy nem először van ilyen a lábán, és szereti is a műfajt férfi létére.

- Nem jössz? – kérdezte Garrett már a jégről, aki meglepően könnyedén siklott.

- Te kis hazug, úgy tettél, mintha nem is tudnád, hogy mi az a korcsolya, erre kiderül, hogy profi vagy – szidta a férfit.

- Egy szóval sem mondtam, hogy nem tudok, csak nem akartam kezdetben jönni – felelte, miközben egy jól manőverezett kört tett meg.

- Mit csináltál te a gimnáziumban? – kérdezte, miközben óvatosan a jégre lépett.

- Jégkorongoztam, és az egyetemen benne voltam a válogatottban, így szerezve magamnak sportösztöndíjat a tanulmányi mellé – felelte büszkén.

- Úszni kellett volna hívnom téged – bosszankodott.

- Miért? – siklott a nő mellé. – A testeddel nyűgöztél volna le, és akkor nem tudtam volna az úszásra figyelni, míg te legyőzöl? – kérdezte ironikusan.

- Én az úszócsapat tagja voltam az egyetemen, ahogy a családom többi tagja is – jutottak eszébe a régi idők, mikor még gyerek lehetett. Azóta persze fel kellett nőnie, és belátnia, hogy a gyermekkornak vége van.

- Szóval egy sellőhöz van szerencsém – állapította meg, miközben elegáns mozdulattal megint megkerülte a nőt, aki most igyekezett belejönni. Egész jól tudott korcsolyázni, de a férfi tudásához képest amatőr volt.

- És úgy tűnik egy konyhatündérhez is – mondta enyhén gúnyosan.

- Valóban, ma kapok egy finom vacsorát – állapította meg, miközben tovább cifrázta a tudásának bemutatását.

- Na, megállj – indult neki, mire nagyobb lendületet vett, ami kellett volna, ami után neki esett a férfinak. A következő percben mindketten a jégen kötöttek ki.

- Úgy látszik a profi is el tud esni – mondta diadalmasan.

- Főleg, ha egy sellő fellöki – felelte magabiztosan, de ekkor vette észre, hogy milyen zöldek is a nő szemei. Ettől elvesztette azt az ártatlan kisugárzását, és inkább szexinek látta, mint kislányosnak.

- Akkor hagy élvezzük ki a korcsolyázási lehetőségeket! – tápászkodott fel a férfiról, aki könnyedén két lábra, vagyis két élre állt.

 

 

 

A délután további részében élvezték a jeget, és Anna is maximálisan belejött a jégen való közlekedésbe. Hiába fáradtak voltak az egész éjszakás ébrenlét miatt, jól esett nevetniük. Már kezdett sötétedni, mikor megunták a játékot, és Garrett meghívta a nőt egy pohár forralt borra.

 

 

- Szóval, mikor és hol kapom meg a vacsorámat? – érdeklődött.

- Felőlem ma is megfőzhetem, legalább egyikünk se lesz magányos karácsonyeste – vetette fel.

- És hol együnk? – kérdezte kíváncsian.

- Étterembe nem akarok menni, már most szólok. Nálad meg nem ismerem ki magam, szóval menjünk hozzám! – vetette fel.

- Rendben – bólintott. – Mutasd az utat – lett izgatott. Nem gondolta volna, hogy a nő meghívja a lakásába.

- Egyébként mit szoktál csinálni karácsonykor? – kérdezte Anna, miközben elindultak a helyes irányba.

- Veszek egy könyvet, és olvasok – felelte.

- Tényleg könyv, anyám tegnap adott egy új könyvet, amit fogalmam sincs, hogy mikor hozott össze – kortyolt bele a borába.

- Az anyád író? – lepődött meg.

- Igen, ő a legjobb – mosolygott büszkén. – Emellett a legjobb barátom is. Kicsit sajnálom, hogy nincs most velem, de ki akarok maradni abból a felfordulásból, ami a család körül folyik ilyenkor. A nagyapám politikus, és semmi sem szent neki, hogy jó képet mutasson magáról.

- Az nem jó – helyeselt.

- Persze a szüleim próbálnának meglógni előle, de dörzsölt az öreg. Szóval anya segítségével én meglógtam abból a színjátékból, amivel egész New Yorkot bolondítja – mondta el a történetet. – De ne csak én meséljek az elfuserált családomról, én is hagy sajnáljalak valamiért! – bökte oldalba.

- Nos, néhány éve meghaltak a szüleim. Testvérem nincs, és semmi egyéb hozzátartozómról sem tudok – vont vállat.

- Sajnálom, hogy felhoztam. Biztos nagyon idegesítő lehet számodra, hogy én mennyire ellenük vagyok – remegett meg.

- Semmi baj, és az ingyen vacsoráért ennyit tűrni kell – felelte, mintha nem is venné fel az egészet.

- Ne mondj ilyet! – kérte kissé sértődötten. – Akármilyen helyzet áll fenn, nem beszélhet így egyikünk sem. Nekem tiszteletben kell tartanom a te nézeteidet, ahogy neked is az enyémeket. Ezeket a komoly dolgokat nem poénkodhajuk el – tiltakozott.

- Anna engem nem zavar. Megtanultam nélkülük élni, ha valaki úgymond kegyeletsértőt mond rájuk, akkor sem fognak kimászni a sírból, hogy felpofozzák az illetőt. Nem szabad a múltban élni, tovább kell lépni – mondta komolyan.

- De neked nem is fáj? – lepődött meg.

- Fáj a hiányuk, de mit változtat ezen a sírás? – kérdezte. – Nekem a munkám miatt mindig agyilag toppon kell lennem. Nem foglalhatja le semmi az elmém, mikor operálok, mert az asztalon fekvő ember élte a kezemben van – felelte határozottan.

- Ez igaz – látta be, hogy nem mindig ragaszkodhat a megszokott dolgokhoz.

- Szóval, mi jót fogsz főzni? – kérdezte, miközben átsétáltak a parkon.

- Csirke? – érdeklődött.

- Tökéletes – bólintott.

 

 

 

Anna direkt figyelte a férfi arcát, akinek a jelleméhez képest kis csitrinek érezte magát. Habár tényleg volt egy pár év korkülönbség, mégsem gondolta, hogy gondolkodásban ekkora szakadék van köztük. Garretthez képest még kislány volt, aki mellett lélekben mindig ott áll a biztos család, és ha valami problémája is van érzelmileg, akkor is el tud látni betegeket, míg a férfinak muszáj érzelmek nélkül belépni a műtőbe, ahol nem ember, hanem orvos, aki nem hibázhat.

Séta közben megbeszélték, hogy milyen ízesítésű ételre vágynak igazán, amitől igencsak megéheztek. Garrettben felmerült, hogy nem tisztességes így a fogadás, és vissza kellene mondania a vendégséget, de túl jó volt a fiatal nővel. Anna sem érezte tehernek, hiszen nem szakított el senkit a családjától, és egyikük sincs egyedül, ami karácsonykor tényleg jó dolog. Hamarosan felértek Anna lakására, ahol Garrett álla a padlót verdeste, mivel a sürgőségin köztudottan kevesebbet keresnek az orvosok, mint a sebészeten, mégis a nőnek olyan lakása volt, amire neki nagyon sokáig kellene gyűjtenie.

 

 

- Kit öltél meg ezért a lakásért? – kérdezte, miközben szétnézett.

- A szüleimtől kaptam – felelte kissé zavartan.

- Mekkora tévé, ezen lehet már élmény meccset nézni – hülledezett.

- Igen a bátyáim is azt szoktak nézni rajta, ha meglátogatnak – mondta kissé lehangolódva, hogy mégis hiba volt idehívni a férfit, és ő sem fog benne mást látni, mint egy gazdag nőt, aki még mindig apuci kicsi lánya. Habár nem is tévedne nagyot, tényleg ő az apja szemefénye, ahogy a nagyapjának is, mivel rajta kívül csak fiú unokái vannak az öregúrnak.

- Te jó ég, neked megvan Lane Mealorie összes könyve? – csodálkozott jobban, mint előbb a tévére.

- Igen – felelte kicsit meglepve. Ekkor döbbent rá, hogy a férfi nem tudja, hogy az anyja írta azokat a könyveket.

- Imádom minden írását, amit eddig olvastam – lelkesült be.

- Én is – lépett közelebb.

- Kicsit betegek az írásai, vagyis nem mind, de mégis vannak bennük nagy igazságok, és van úgy, hogy egy éjszakán keresztül a hatásuk alatt vagyok – mesélte.

- Meg kell hagyni, tényleg tud. Van úgy, hogy aludni sem tudok az izgalomtól, annyira tudni akarom, hogy mi következik – oldódott fel egy kicsit, hogy egy igazi közös téma.

- Néha elgondolkozom, hogy nem lehetett valami könnyű gyerekkora, hogy az esetek többségében a család is megfúrja a főszereplőket – gondolkozott hangosan.

- Ezt jól látod, na de én megyek, befűszerezem a húst – vette le a kabátját, mielőtt még olyan részletet kotyogna el, amiből rájönne, hogy ő az írónő kislánya. Azonban teljesen elfelejtkezett a családi képekről, amire a férfi hamar rátalált. A kis konyhából odatekintett a nappaliba, ahogy mit csinál a férfi. Garrett az egyik családi képet vette alaposabban szemügyre.

 

 

 

A képen öt ember volt, akik mosolyogtak és egymást ölelték. Középen állt Anna, akinek a jobb oldaláról egy idősebb férfi állt, akivel egyforma színű volt a hajuk. Gondolta, hogy ő lehet a nő apja, míg Anna másik oldalán egy idősebb nő állt, akinek elég fiatalos volt a kisugárzása, és vörös haja volt, mégis az arcuk nagyon hasonlított Annáéval. Mindezek mellett ez a nő valahonnan ismerős volt számára, csak nem tudta honnan. A szülők két oldalán, pedig egy-egy fiatal férfi állt. A nő mellett egy vörös hajú, míg a férfi mellett egy barna hajú férfi, akiknek az arca feltűnően hasonlított a feltételezett családfőjére.

Ahogy ezt végig gondolta, a tekintete visszatért a két nőre, ahonnan az idősebbet látta már valamikor, ebben teljesen biztos volt. Sóhajtva emelte fel a fejét, és pillantotta meg a könyveket, amiknek ő maga is nagy tisztelője. Ahogy meglátta a szerző nevét, rögtön villámcsapásként érte a felismerés. Gyorsan levett egy kötetett a polcról, és kinyitotta hátul, ahol volt egy kép az írónőről. Garrett egymás mellé tette a két képet, hogy tisztán lásson. Nem volt tévedés, a két nő ugyanaz a személy volt, csak a könyv hátuljában sokkal visszafogottabban mosolygott.

 

 

- Anna – fordult a nő felé.

- Tessék? – kérdezte, miközben megtörölte a kezét.

- Ők a családod? – mutatta fel a családi képet.

- Igen a szüleim és a bátyáim – pillantott fel.

- Lane Mealorie az anyád? – lepődött meg.

- Igen – felelt kissé zavartan.

- Remélem nem mondtam rá semmilyen kétértelmű vagy sértő dolgot vele kapcsolatban – felelte megilletődve.

- Dehogy – tiltakozott.

- Szóval ő sütötte a tegnapi süteményt? – nem hitt a fülének.

- Igen, nem egy nagy konyhatündér. Míg nem ment hozzá apámhoz, eléggé gyorskaja párti volt – felelte.

- Akkor miért vállaltad be olyan bátran, hogy főzöl te? – lepődött meg.

- Nem tudom, akkor jó ötletnek tűnt, és biztosra vettem, hogy én nyerek – pirult el kicsit.

- Értem – bólintott, majd feltűrte a pulóvere ujját. – Akkor jobb lesz, ha segítek neked – lépett be a nő mellé a kis konyhába.

- Nagyon vicces – nem hitte el, hogy komolyan beszél.

- Na, figyelj! – vett el egy hagymát a zöldséges kosárból, és kivette a nő kezéből a kést. Néhány egyszerű mozdulattal megtisztította a zöldséget, majd gyors mozdulatokkal igen apróra kockázta, hogy még könnyezni sem volt idejük.

- Elismerésem – bólintott.

- Mintha nem tudtad volna, hogy nagyszerűen bánok a szikével – mondta büszkén.

- Majdnem elfelejtettem – mosolygott.

- Beszélgessünk, neked mik a kedvenc könyveid? – kérdezte Garrett.

- Általában anyám írásait olvasom, mert azokat ingyen kapom, és tényleg érdekesek, többre nem is igazán lenne időm – felelte, miközben egy pohár vizet engedett magának, és nagy kortyokban megitta.

- Nekem is adsz inni? – jött rá a nő láttán, hogy bizony ő is szomjas.

- Egy perc – vett elő egy tiszta poharat. – Mit innál? – érdeklődött.

- Jó lesz a víz – legyintett, miközben a csirke húst vette maga elé. – Amúgy, ezt milyenre gondoltad összevágva? – mutatott rá.

- Csíkokra gondoltam – engedett a férfinak is vizet.

- Szerintem is jó lesz - bólintott, majd azt is elkezdte felvágni.

- Ez nem igazság, még a konyhában is jobb vagy nálam – bosszankodott.

- Kicsit többet gyakoroltam a vagdosást, mint te – vont vállat. – Szerintem te jobban tudsz injekciót beadni, mint én, mert azt nálunk mindig a műtős nővér adja be – vette el a vizét. – Igaz nem zavarok, mert akkor el is mehetek – jött rá, hogy lehet mégsem a legjobb ötlet itt lenni.

- Nyugodj meg, nem zavarsz. Nincs pasim, és a családom se várható. Két kolléga együtt vacsorázik egyikük lakásán, mikor volt ez bármikor feszélyező? – kérdezte némileg számon kérően.

- Jól van, csak jobbnak láttam tisztázni – védekezett.

- Egyébként talán olyan rossz érzés itt a közelemben lenni? – kérdezte kicsit szabadabb stílusban.

- Csak olyan hihetetlen, hogy a kedvenc íróm lányával dolgozom egy kórházban. Tök rendes vagy, nem azért mondom, csak nem is tudom, kicsit hirtelen ez az egész – magyarázkodott teljes erőből.

- Nyugi, nem eszlek meg, és ne nézz rám azért másképpen, mert az anyámnak gazdag képzelőereje van! Magányosak vagyunk mind a ketten, és eddig nagyon jól elvoltunk, mint haverok. Szóval szerintem maradhatna minden a régiben, mielőtt kitaláltad volna, hogy ki az anyám – lett sokkal komolyabb.

- Rendben – ment bele.

- Akkor folytassuk a vacsorakészítést! – javasolta, és különböző fűszerekkel szórta be a húst, és öntött rá egy kis étolajat, hogy ezzel is pácolja. – Köret mi legyen rizs, vagy porból készült püré? – mutatta fel a két lehetőséget,

- Akkor már rizs – felelte, miközben befejezte az utolsó hús aprítását is.

- Jó – bontotta ki a rizst, és előbb megmosta, majd hozzákezdett az elkészítéséhez. Ezután a hagymát is megpirította, majd a húst is hozzáadta. Elég a történethez az, hogy tíz perc múlva nagyon kellemes illatok kezdtek el terjengeni a konyhába.

- Jól néz ki – felelte Garrett a nő válla felett.

- És az illata is pazar - felelte.

- Igaz – helyeselt a férfi.

- Mit igyunk hozzá? – érdeklődött a nő.

- Gondolom vizet – felelte a munkatársa.

- Van egy kis vörösborom is – vetette fel.

- Nem, nem iszom alkoholt, mert bármikor behívhatnak a kórházba, és ittasan nem mehetek be – tiltakozott.

- Egy kötelességtudó férfi, úgy látszik, mégsem haltattok ki – jegyezte meg kissé gúnyosan.

- Még ennél vannak sokkal nagyobb erényeim is – felelte büszkén.

- A pasi ego, könyörgöm, ne kezdj el hencegni a farkaddal! – kérte őszintén. – Tudom, hogy ilyenkor milyen duma jön, hiszen két bátyám is van, akik a lányok kedvencei voltak mindenhol. Míg anya el nem magyarázta, hogyan kell a fivéreket kezelni, én szentül hittem, hogy minden szó, amit mondanak az igaz – fogta a fejét.

- Az anyád miért volt ebben ekkora szaktekintély? – nem értette.

- Két báty és két kisöcs sok mindenre megtanítja az embert. De állítólag ők semmit sem érnek egy nővér ellen, aki ráadásul gonosz is – felelte.

- Hat gyerek? – vonta össze a szemöldökét, mivel neki kettő is irreálisnak tűnt, hogy ő világ életében egyke volt, és nem is nagyon találkozott több gyerekes családokkal, jobban mondva nem alakított ki szorosabb kapcsolatot velük.

- Három ikerpár. Jojózott a szeme mindenkinek, aki egyszerre látta őket – mesélte büszkén, mintha ebben neki is része lenne.

- Ez azért meredeknek hangzik. Jó én tudom, hogy orvosilag bármi belefér, de ez azért mégis kicsit sok – itta meg a vizét.

- Vacsora után mutatok róluk képet – jött elő a harcias énje, hogy megmutassa a családját.

- Mikor lesz kész? – lett egyre éhesebb az illatoktól.

- Pár perc, addig terítsünk meg! – kóstolta meg, és tányérokat vett elő. A terítéssel hamar végeztek, majd hamar áttelepedtek az asztalhoz.

 

 

 

Garrett számára ez volt az első ünnepi vacsora, mióta a szüleit elvesztette. Jó lehet, most sem volt az a nagyon ünnepi menü, de mégis úgy érezte, hogy már nagyon régen evett finomat. Annának is egész más volt a légkör, nem veszekedett senkivel az asztal másik oldalán, nem kellett attól tartania, hogy megsérti a közelében lévő férfit.

 

 

- Ez isteni volt – törölte meg a száját Garrett az étkezés végén.

- Ennek örülök – bólintott. – Nem tudom, te hogy vagy vele, de én szívesen fogyasztanék valami desszertet is – mélázott el Anna.

- Én egy falatot sem tudnék lenyelni már – tiltakozott.

- Nekem se hiányzik. Azonban én az előbb kívántam meg egy kis tojáslikőrt. Tudom, hogy te nem iszol, mégis most az ünnepi érzéshez jó kiegészítő lenne – gondolkodott el.

- Ebben igazad van – bólintott.

- Akkor azt nem utasítod vissza? – kérdezett rá nyíltan.

- Egy pohárral belefér – jött rá, hogy a hagyományok enyhe ápolása neki is jól esne.

- Rendben, hozom – ment a nappaliban lévő szekrényhez, ahonnan egy üveg tojáslikőrt vett ki, és két likőrös poharat. – Nem vagyok olyan fennhéjázós, hogy magam keverjem – rázta össze.

- Kevesebb gonddal jár – nem hibáztatta ezért a nőt. Ezután Anna töltött a nedűből mindkét pohárba.

- Nos, akkor boldog karácsonyt – emelte fel a saját poharát, jelezve, hogy koccintani szeretne. Garrett hasonlóan tett, és koccintottak.

- Boldog karácsonyt – bólintott, majd belekortyoltak a likőrbe. Ezután hosszan beszélgettek a könyvekről, a szokásaikról, miközben észre sem vették, hogy a tojáslikőr egyre csak fogy. Néhány óra múlva Garrett kapcsolt, hogy túl sokáig maradt, és emellett nagyon fáradt is a hosszú ügyelet után. – Most jobb lesz mennem – állt fel.

- Ó – nyögött fel, és akart olyanokat mondani, hogy „ne menjen még” vagy „még korai az idő”, de minkét megnyilvánulás helytelen lett volna az adott helyzetben.

- Nagyon szép délután volt, köszönöm a finom vacsorát – állt fel az asztaltól.

- Kikísérlek – állt fel az asztaltól, de akkora hévvel, hogy a széklábába beleakadt a sajátja. Garrett már előre látta, hogy nagyot fog esni, ezért ott termett, hogy elkapja a nőt, aki sikeresen megint ledöntötte a lábáról.

- Már megint lehengereltél – nevetett a férfi.

- Ilyen hatással vagyok rád, hogy megint dobtál egy hátast a jelenlétemben – incselkedett.

- Nem is tudod, hogy mennyire – bámult hipnotizálva az igéző szemekbe, mire Anna mindent feltett egy lapra, és bátortalan csókot adott a férfi ajkaira. Garrett számára ez a félénk gesztus olyan volt, mint a sivatagban a szomjazó számára egy pár korty víz. Vadul viszonozta a csókot, amitől Anna is jobban felbátorodott.

- Nem akarom, hogy elmenj – mondta halkan, mikor elváltak az ajkaik. A mellkasában vadul dobogott a szíve, míg a levegőt is igen szaporán vette.

- Én sem akarok elmenni innen – mondta Garrett kiszáradt torokkal.

- Ennek örülök – mosolygott.

- Annyira feltüzel a pillantásod – simogatta meg a nő arcát, majd felé kerekedett, és most ő csókolta meg. Anna a combjainál érezte, hogy a férfi igazat mond, valóban kívánja őt. ettől kicsit megrettent, de ahogy belenézett a mogyoróbarna szemekbe, rájött, hogy már ő is nagyon régóta vonzódik fizikailag a férfihez, aki mindig olyan mogorva látszatott keltett.

- Engem is a tiéd – lihegte, miközben átölelte a férfi nyakát.

- Szerinted ez így helyes? – próbálta visszatartani magát. Egyszerűen nem hitte el, hogy a karácsony és a fáradtság ilyeneket hozzanak ki belőle, hogy alig félnapnyi szorosabb ismeretség után le akarja fektetni a nőt.

- Nem tudom, de jelenleg nem is érdekel – tiltakozott.

- Várj egy pillanatot! – állt fel a nőről, és ment oda a kabátjához, aminek a zsebéből kivett valamit. Anna közben szintén felállta a földről, és becsukta az ajtót.

- Egy kérdésre még válaszolj, mielőtt végleg egymásnak esnénk! – kérte, miközben átölelte a férfit hátulról.

- Mi lenne az? – nyögött fel.

- Igaz nem azért akarod, mert Lane Mealorie lánya vagyok? – kérdezte félve.

- Szó sincs erről, azért vagyok veled, mert jól érzem magam így – fordult a nő felé. – Másfelől, nem az anyáddal töltöttem a napot, hanem veled – simogatta meg az arcát, és az állánál fogva maga felé fordította.

- Akkor már egy nyitott kérdés maradt – húzta perverz mosolyra az ajkát.

- Szerintem már az sem nyitott – mutatta fel a kis csomagot, amit az előbb kivett a zsebéből. Ekkor a fejük kicsit tisztult, hogy valóban helyes dologra készülnek-e.

 

 

 

Bátortalanul csókolták ismét meg egymást, mire rájöttek, hogy ez így jó. Lehet nem szerelmesek, és nem is közeli barátok, de mindketten vágynak a társaságra, és arra, hogy valaki szeresse őket ezen az éjszakán. Garrett lassan kezdett bele Anna vetkőztetésébe, míg magáról hamar levette a pólóját, így a nő teljes egészében megcsodálhatta a jókora sárkánytetoválást.

Miután már fehérneműre vetkőztek, Anna behúzta a férfit a hálószobájába, ahol a jókora franciaágyon folytatták az eddig megkezdett elfoglaltságukat. Mikor egyé vált a testük, az volt számukra az igazi mámor, azután meg is halhattak volna, nem érdekelte volna őket, ahogy az sem, hogy alig egy napja ismerik egymást jobban, míg szinte minden második nap találkoztak a kórházban.

Garrett számára azonban kissé nehezebb volt kordában tartania az indulatait, mivel már nagyon régen volt barátnője, és nem kedvelte sem az egy éjszakás kalandokat, sem a pénzért vásárolt szexualitást sem. Nehéz volt számára visszafogni magát, hogy ne legyen kemény és állatias, pedig a nő nyögései ezt az énjét csalogatták elő. Anna a mennyekben érezte magát, mivel most úgy érezte, hogy a férfi őt akarja, és nem a családjához közel kerülni. Érezte, ahogy a döfései ösztönösen hatolnak belé, nem gondolkodik, ő tényleg ilyen, és nem játssza meg magát, hogy jobb véleménye legyen felőle.

Mikor kölcsönösen kielégültek, csendben feküdtek egymás mellett. Csak lihegtek, mivel fogalmuk sem volt, hogy mit is kellene most egymáshoz szólniuk. Alapjában nem voltak egy pár, de mégis jól esett nekik, hogy nem voltak magányosak, hanem egymás támaszai. Garrett meghökkenve tapasztalta, hogy Anna szorosan hozzábújt. Mielőtt eltolhatta volna magától, a nő már aludt is. Igazából azon sem csodálkozott volna, hogy már eleve aludt, csak ösztönösen a mellette lévőhöz bújt. Először azt gondolta, hogy eltolja magától, felöltözik és hazamegy, de olyan jól esett neki a meleg test érintése, hogy inkább megpróbált aludni, és a holnapra bízni, hogy mi lesz reggel.

*

Mély, pihentető álomba merült, amiből kedves és gyengéd simogatás ébresztette fel. Ahogy kinyitotta a szemét, rögtön megpillantotta Anna kedves mosolyát.

 

 

- Jó reggelt – köszöntötte a nőt, aki csókkal üdvözölte.

- Jó reggelt neked is – mondta vággyal teli hangon. – Boldog karácsonyt.

- Te lennél az ajándékom? – nézett végig a nőn.

- Szeretnéd, hogy az legyek? – incselkedett.

- Ha ez neked így nem túl gyors? – simította a nő haját a füle mögé.

- Nem szokásom így elkapkodni, de túlságosan jó veled, hogy visszautasítsalak – húzta végig az ujját a férfi tetoválásán.

- Akkor tegyük emlékezetessé ezt a karácsonyt! – ült fel, és ölelte magához a nőt.

- Tetszik az ötlet – mosolygott.

 

 

 

Ettől az éjszakától mindketten nyitottabbak lettek a lehetőségekre, és hittek abban, hogy a karácsony össze tud hozni két magányos szívet. Hogy milyen tartós lett a kapcsolatuk, azt lehetne ragozni, de annyi biztos, hogy soha többé nem tudtak érzéketlenül elmenni egymás mellett.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

like

(like, 2010.12.29 23:05)

BIG BIG BIG HUGE LIKE :D:D:D:D:D:D:D:DXDXDXD

óóóóóóóóóóó

(Gizus, 2010.12.27 13:42)

Óóóóóóóóó!
Olyan édik voltak. :D
És kikérem magamnak, ne tessék a családra fogni mindent. :P
Amúgy hálás köszönet ezért a ficért, mert imádom Annát meg Lane-t, de a végén mééééééért hagytál nyitott véget???!!!
Nyugtass meg, lécci lécci lécci, hogy együtt maradtak, lécci lécci lécci. Karácsonyi utóhang? - boci szemek
Jaj olyan jó, hogy orvosok, meg hogy korizni mentek... A család mintázása is ari volt, remélem nem a sajátodról mintáztad őket. :D
Am várható a másik két fivér története is? - boci szemek újra
Lécci lécci lécci
És kijelentem, nem vagyok nagyravágyó, csak túl jól írsz... :D
További kellemes ünnepeket, és sok sok szabadidőt az íráshoz.
Gizus