Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


6. rész: Hazatérés

2012.12.04

 Anna igen hamar megtanulta, hogy a démonoknál a pár év tanulás, az nem egyenlő az embereknél pár évvel. A hosszú jegyesség esetében ő olyan három évre gondolt, aztán nem sokkal ezután tudta meg, hogy ez minimum tíz évet jelent. Idővel beletörődött ebbe a helyzetbe, mikor arra gondolt, hogy biztosabban elfelejti őt a társaság. Lucas és ő levélben tartották a kapcsolatot. A leveleket egy királyi sólyom szállította közöttük.

A leveleken különleges bűbáj volt, miszerint csak a levél címzettjének mutatta meg a valódi tartalmát. Többen próbálták megkaparintani az udvarhölgyek közül, hogy valami terhelőt találjanak a herceg menyasszonyára, míg az internátusban a lányok irigyek voltak, hogy Annának udvarlója van, holott ő az egyik legfiatalabb közöttük.

Anna mágiahasználata igen dinamikusan fejlődött, és az etikett elsajátításában is jól haladt. Kevesen mondták volna meg, hogy a vadóc nemes gyilkos, és az a kifinomult viselkedésű leány egy és ugyanazon személy.

Lucas időközben igencsak megkomolyodott. Draco és közte a barátság nem volt már a régi. Már nem bíztak egymásban. Látszatra tartották a kapcsolatot, a hivatalos rendezvényeken üdvözölték egymást, de már nem egymás mellett töltötték el a bálokat.

Emma valósággal ragyogott. Teljesen elfelejtette, hogy van egy nővére. A társaságban néha még felmerült Anna neve, de már igazán azt sem tudták, hogy miért kell őt kibeszélni. Bár Emma valamilyen szinten megkomolyodott. Ő és Cassiel báró egyre közelebbi kapcsolatba kerültek. Mivel ő volt a klánja feje, mindenki azt várta tőle, hogy elsődlegesen ő viszi tovább a vérvonalukat. Persze ott volt még az öccse Harmon is, és két további kishúguk. Volt még egy idősebb húga is, akit Draco miatt vesztett el. Marcus ezért féltette tőle Emmát, hiszen a lány révén akarhat bosszút állni a fián, hogy hasonló módon jár el.

Azonban semmi ilyesmi nem történt. Cassiel bárónak nem ilyen gondolatok jártak a fejében. A szándékait egy szép nyári napon közölte Marcusszal, mikor Draco éppen nem volt a kastélyban.

-          Köszönöm, hogy fogad Marcus – biccentett tisztelettudóan Cassiel.

-          Kíváncsi vagyok, hogy mit szeretne Cassiel báró – mutatott az egyik karosszékre.

-          Azzal a szándékkal jöttem ide, hogy megkérjem Öntől Emma kezét – válaszolta a fiatalabb démon.

-          Ez egy igen komoly szándék – bólintott Marcus. – A lányomnak említette már?

-          Igen, először őt kérdeztem, hiszen ha ő nem szeretne a feleségem lenni, akkor hiba lenne erőltetnem – mondta kissé zavartan.

-          Értem, maga igazán nagyszerű vő lenne, de nekem mégis fenntartásaim lennének – sóhajtott mélyet Marcus.

-          A Dracoval való viszonyom? – kérdezett rá kételkedve.

-          Igen – bólintott Marcus.

-          Kicsit több mint tíz éve, mikor bemutatta a lányait a társaságnak, a bálon szándékomban állt megölni az egyik lányát. Ha Lucas akkor nem lép közbe, akkor Annát sikerült is volna. Akkor szerettem bele a másik lányába – felelte idegesen.

-          Miért akarta bántani Annát? – érintette össze idegesen az ujjait.

-          Mert ő Draco számára a kedvesebbik húg. Bosszút akartam állni, de ahogy belenéztem Emma barna szemeibe, tudtam, hogy a nő, aki arra rendeltetett, hogy a társam legyen. Ezután akármilyen ellenérzéseim is vannak Draco ellen inkább elfelejtem. Ha tényleg a bosszú éltetne, akkor sem Emma révén állnék rajta bosszút, mivel számára a fiatalabbik húga nem jelent semmit. A másikban sem vagyok biztos, hiszen tíz évvel ezelőtt egyikük sem ismerte fel, mikor bejelentették, hogy Lucas herceg eljegyezte őt – terítette ki a kártyáit Cassiel.

-          Lenyűgöz – bólintott elismerően Marcus.

-          Szóval mi a válasza? – kérdezte kíváncsian a fiatal báró.

-          Megkérdezem a lányomat az érzéseiről. Meglehet, hogy testileg fejlett, de ő igencsak gyermek még szellemileg. Mondhatni csak Anna felnőtt és felelősségteljes – vélekedett a helytartó.

-          Mikor és miként szándékozik közölni a döntését? – kérdezte témát váltva Cassiel.

-          Négy nap múlva a szokásos királyi számadáson – felelte Marcus.

-          Rendben – bólintott Cassiel. – Akkor én távozom is, hogy meg tudja hozni a döntését – állt fel.

-          Viszontlátásra Cassiel, és remélem, hogy mindkettőnknek tetsző válasz fog születni – mondta nagyot sóhajtva Marcus.

-          Én nem különben – fogott kezet a férfival, majd távozott.

Marcus figyelte, ahogy Cassiel báró hintója elhagyja a birtokát, és rögtön a feleségéhez sietett. A nő a lakosztályában volt és festett. Éppen egy portrén dolgozott Annáról, akit már nagyon régen volt alkalma látni. Ahogy berobogott a férje tudta jól, hogy baj van.

-          Mi a baj Drágám? – kérdezte megilletődve a nő.

-          Elina kedvesem, az imént kérte meg tőlem Cassiel báró Emma kezét – közölte Marcus.

-          Ez csodálatos – nyugodott meg a nő.

-          Annyira nem, mivel Cassiel báró arcán lévő forradást, azt Draco ejtette az arcán, mert a báró védte a húgát és annak becsületét a fiamtól. Mivel a lányt a szájára vette a társaság, a lány nem bírta elviselni a szégyent, és maga vetett véget az életének – mondta szomorúan.

-          De hiszen évek óta udvarol a lányunknak – háborodott fel Elina.

-          Valóban, de őket mindig figyeltettem. Nem tudta bántani, de ez most más kérdés. Feleségül kérte, és nekem nincs okom visszautasítani egy ilyen jó kérőt. Igaz ő kérte először, de a családfők között nincs még egy ilyen fiatal, aki korban mondjuk, hogy megfelelő lehet hozzá. Másfelől Annát meg Lucas hercegnek ígértem, aki közismert szoknyapecér volt, de az elmúlt tíz évben nyugton maradt. Mi van, ha Cassiel báró is ilyen nyugodt kaliber és hiába félek – túrt a hosszú hajába.

-          Nem lesz semmi baj. Nem ostoba ifjú a báró, a helytartó vagy, a király sógora és hamarosan a herceg apósa is. Rangban felette állsz – simogatta meg az arcát.

-          Ez igaz, nem ostoba. Ő volt az egyetlen, aki felismerte Annát a tűz jelmezben – felelte töprengően.

-          Tudja, hogy milyen komoly hatalmad van, így nem féltem tőle Emmát – ölelte át a férjét és hajtotta a mellkasára a fejét.

-          Rendben akkor, a lányunkkal is elbeszélgetek, hogy ő mégis miként szándékozik férjhez menni – fúrta az arcát Elina hosszú szőkés hajába.

-          Jól fog dönteni. Eleget tanult, hogy tudja, hogy mennek itt a dolgok. És egyébként is Cassiel báró családja egy igen jó család, és a testvéreivel is jól kijön – próbálta a jó oldalát nézni a helyzetnek.

-          Valóban, de jól kijönni valakivel akivel együtt élünk, és havonta egyszer találkozni vele nem ugyanaz – felelte Marcus, majd távozott. A lányára a kertben talált rá, éppen az egyik barátnőjével teázott.

-          Apám – állt fel, és üdvözölte a férfit.

-          Úgy látom, elfoglalt vagy. Akkor később beszéljünk! – látta be, hogy nem alkalmas. Egy idegen előtt nem lett volna szerencsés megbeszélni, hogy mit is érez a báró iránt. Éppen megfordult, mikor az egyik szolgája sietett felé.

-          Uram – hajolt meg előtte.

-          Mi a baj? – kérdezte kissé idegesen.

-          Anna kisasszony iskolájából futár érkezett az igazgatótól hozott üzenetet – jelentette be.

-          Hol van most? – lett még idegesebb.

-          A fogadószobában várja Önt – hajolt meg ismét.

-          Megyek – indult el futva. Nagyon rossz előérzete volt, és Cassiel báró lánykérése miatt Emmát féltette. Azonban most még jobban félt, hiszen az internátusban csak az igazán komoly ügyekben üzen az igazgató a családnak. – Jó napot – köszönt a futárnak, akin látszott, hogy igen sietve tette meg a távot az iskola és a kastély között.

-          Köszönöm, hogy ilyen gyorsan fogadott – hajolt meg.

-          Mi van a lányommal? – lett ideges.

-          Az igazgató ezeket küldte – adott át egy köteg papírt, amit Marcus idegesen bontott ki.

-          Miért tanácsolja el Annát, hiszen minimum öt éve még van az alapképzésből – csodálkozott a helytartó.

-          Anna kisasszony képességei között van egy, ami kizárja, hogy az internátus tanulója legyen. Azonban erről én pontosabb felvilágosítást nem kaptam. Az igazgató asszony úgy fogalmazott, amint felgyógyult a kisasszony, hogy utazni tudjon, haladéktalanul el kell hagynia az intézményünket – felelte a középkorú férfi.

-          Ez egyszerűen hallatlan – háborodott fel Marcus, az asztalán lévő csengőt a kezébe véve jelzett az ajtó mellett álló szolgának.

-          Igen uram? – lépett be.

-          Kísérd ki, és szólj a lovásznak, hogy készítsék elő a hintót! – parancsolt rá.

-          Igen uram – hajolt meg Marcusnak. – Kérem, kövessen! – fordult a futárhoz, akinek nem tetszett, hogy így elbocsátották. Igaz nem hozott jó hírt, de ez nem az ő hibája.

Marcus beszélt a feleségével, miközben megfelelő fegyverzetet és pénzt vett magához. Nem tudta elképzelni, hogy Anna milyen házirendtörést követhetett el, hogy a kicsapás az egyetlen lehetőség. Ezt a szégyent, hogy a leendő hercegnét kirúgni.

Néhány óra múlva úton is volt. A legjobb lovakat fogták be, és vitték urukat az iskola felé. Való igaz könnyebben és gyorsabban is tudott volna közlekedni, de Annát valahogy el kell hozni onnan. Azonban a lány minden bizonnyal sérült lehet, mivel a futár is azt mondta, hogy amint felgyógyult. Végképp nem értette, hogy milyen súlyos bajba keveredhetett egy neves lányneveldében, ami ilyen következményekkel járhat.

Talán konfliktusba került egy másik lánnyal, és Anna megölte. Vagy kiszöktek, és ott került bajba. Ehhez hasonló gondolatok jártak a fejében, miközben attól tartott, hogy Lucas is tudomást szerez a bonyodalomról. Ilyenkor kívánta azt, hogy Anna csak egy kicsit lenne jámborabb, mindjárt kevesebb gondja lenne vele. Emmával is vannak gondjai, de ő van olyan higgadt, és fegyelmezett, hogy elkerülje a nagyobb ellentéteket, és így a nemesség egy igen elfogadott tagja lett.

Marcus igen idegesen érkezet meg az internátushoz, ahol igen komor volt a hangulat, mintha valami komoly dolog történt volna. Egyenesen az igazgató nőhöz ment.

-          Magyarázatot követelek! – mondta határozottan.

-          Jó napot Helytartó Úr! – állt fel az igazgatónő, és a vendégeknek fenntartott fotelre mutatott.

-          Miért kell elhagynia a lányomnak az iskolát? Mi a bűne, hogy nem elég jó? – kérdezte némileg nyugalmat erőltetve magára.

-          Anna nagyon tehetséges, és jómódú. Okos, erős és nemes lelkű. Néhány napja több társa életét mentette meg. mégsem maradhat az intézményünkben – felelte idegesen a vezető asszony.

-          Miért? – kérdezte fagyosan Marcus.

-          Mert a lány halandó – jött a nő válasza.

-          Nem - illetődött meg a férfi.

-          Ahogy tíz éve közölte, hogy Anna a herceg menyasszonya, továbbá hősiesen védelmezte az iskolást, ezért védtem meg a titkát. Jelenleg súlyos sérülésekkel fekszik a gyengélkedőn.

-          Ki a gyógyítója? – kérdezte Marcus.

-          Az iskola gyógyítója, de szerinte nem lehet segíteni rajta. Egy hétnél nem húzza tovább – felelte az intézmény vezetője. Mivel ő a herceg menyasszonya mindent meg kell tennem, hogy megmaradjon, de nem maradhat itt halandóként.

-          Rendben – sóhajtott Marcus. – Látni akarom – kötötte ki.

-          Hogyne – bólintott az igazgatónő. – Kérem, kövessen! – állt fel az asztalától, és Marcusszal a nyomában. Hamarosan megérkeztek a gyengélkedőre, ahol több lány is lábadozott.

-          Hol van? – kérdezte Marcus idegese, mivel sehol nem látta Annát.

-          Erre! – vezette egy másik terembe, ahol egy ágy volt paravánokkal körbevéve. Az igazgatónő a paraván mögé vezette a férfit, aki majdnem rosszul lett. Anna teste teljesen össze volt, égve, az ajkai ki voltak cserepesedve. A szemei be voltak kötve. Marcus remegő kézzel vizsgálta meg a lány szemét.

-          Mi lett a szemével? – kérdezte remegve.

-          Túl sokat használta a képességét. Megtámadták az iskolát, és ő védte meg az intézményt. A szemei a saját képességei hatására égtek ki.

-          Az én makacs kislányom – simította ki Anna egyre világosabb haját a homlokából, majd megharapta a saját csuklóját, majd Anna szemei helyére csepegtette a kicsorduló vörös cseppeket, majd az ujjával szétfeszítette a lány ajkait, és a szájához illesztette a sebet. – Gyerünk Anna! – rimánkodott.

-          Sajnálom Marcus – mondta az igazgatónő.

-          Nem, nem érhet így véget. Az ő szíve az igazi démon, nem igazságos, hogy meg kell halnia – dühöngött a Helytartó. Ekkor meghallották Anna halk nyögését. – Igyál Anna! – parancsolta reménykedve Marcus. – Vedd el, ami kell! – lett bizakodóbb, mikor a lány fogait megérezte a bőrén.

-          Jól van? – lett reménykedő az igazgatónő is.

-          Pakoltassa össze a lányom holmiját, haza viszem – jelentette be Marcus.

-          Rendben – sóhajtott a nő, majd kiment a szobából. Marcus még látta, hogy a gyengélkedőn lévő lányok izgatottan hallgatóznak. Ahogy bezáródott az ajtó, behallatszódtak a kérdések.

-          Nem is te lennél, ha nem hagyományos módon hagynád el az iskolát – mosolygott a lányra. Tudta jól, hogy Anna itt barátokra lelt, hiszen nem küzdött volna ilyen hevesen, akiket nem kedvel. Anna szíve túl hűséges volt, hogy magára hagyja őket.

Anna egy óra múlva tért valamennyire magához. Még elég gyenge volt, de már szállítható volt. A szemei kezdtek helyre jönni, de még nem volt képes látni.

-          Anna? – kérdezte hitetlenkedve az igazgatónő.

-          Igen – nyögte a lány.

-          Még nem beszélhet – állt a nő és a lánya közé Marcus.

-          Értem – mondta megkönnyebbülve.

-          A holmija össze lett pakolva? – kérdezte türelmetlenül a férfi.

-          Igen, a hintó tetejére pakolták – bólintott a nő.

-          Ideje mennünk kincsem – vette a karjaiba a lányt.

-          Mi lesz most velem? – kérdezte sírva Anna, miközben az apja vállába fúrta az arcát.

-          A vőlegényeddel beszélünk – adott könnyed puszit a lány homlokára. – Ha valóban szeret, akkor feleségül fog venni hamarosan. Ha párjává fogad, akkor nem lesz semmi baj. De most azzal foglalkozz, hogy meggyógyulj! – terítette rá a köpenyét, majd kivitte a hintóhoz.

Észrevette, hogy az internátus tanulói milyen érdeklődve figyelik őket. Tudta jól, hogy Annát nagyon szerették a lányok. Mindenki arcán látta az aggódást.

-          Menjünk haza! – kérte a lány.

-          Rendben – tette be a hintóba, majd ő is helyet foglalt mellette. Ezután elindultak.

-          Nem akarok most a testvéreimmel találkozni – mondta, miközben utaztak.

-          Biztos vagy benne? – kérdezte Marcus.

-          Nem akarom, hogy gyengének lássanak. Emma már így is jobbnak tartja magát tőlem. Draco meg hazug, nem egy barátnőm nővérét és rokonát meggyalázta és tönkretette. Nem bízom benne – borzongott meg.

-          Rendben kincsem. Azonban Lucasszal hamarosan beszélned kell. Tudnunk kell, hogy valóban feleségül akar-e venni, ha igen akkor néhány hónapon belül megtartjuk az esküvőt – tette a lány kezére a sajátját.

-          Ez azzal jár, hogy a társa leszek? – kérdezte félve.

-          Igen - felelte Marcus.

-          Akkor nekem végem – sóhajtott mélyet.

-          Mi a baj kicsim? – lett kíváncsi.

-          Lucas mesélt a szüleiről, hogy az anyja hogyan elárulta el őket és ezért megfogadta, hogy nem adja át magát egy nőnek. Félek apa, hogy mégsem szeret, ahogy azt ő állítja – borzongott meg.

-          Wolfram a gyerekeit választotta a párja helyett, de te nem bántanád soha az utódaitokat. Lucas ezt jól tudja – simogatta meg a lány arcát.

-          Hogyan lehetnék ebben biztos? – nézett fel a férfire.

-          Nyugodj meg! Ráérünk ezen izgulni, ha beszéltünk. Bíznod kell benne, hogy szeret. Neked most meg kell gyógyulnod – harapta meg ismét a csuklóját, és tartotta a lánya elé. Anna kicsit hezitált, majd rábukott a felkínált nyitott vénára.

Anna kérése értelmébe Marcus nem haza vitte a lányt, hanem Krafton városába, az ottani házába. A herceget azután értesítették, miután rendesen elrendezte a lányt. Lucas nem értette, hogy Marcus miért akar haladéktalanul és titokban találkozni vele. Krafton városa nem tartozott egyikőjük kedvenc helye közé sem. Az ottani lakosság kicsit tartott tőle, hiszen Anna rettegésben tartotta a nemességet, mikor az apjától örökölt képességei feléledtek. A helytartói palotába belépve, megdöbbenve tapasztalta, hogy mennyire sötét van odabenn.

-          Marcus! – szólította a férfit.

-          Itt vagyok – hallotta meg az elöljárót.

-          Mi történt? Miért nem beszélhetünk a várában? – nem értett semmit.

-          Anna nem akarja, hogy bárki is lássa, de veled beszélnie kell. Kérlek, légy vele kedves! – mondta komoran.

-          Soha nem bántanám – rázta meg a fejét, és kissé fel is háborodott.

-          A mögöttem lévő ajtó a szobájába vezet. Bemehetsz hozzá – mutatott maga mögé.

-          Köszönöm – bólintott a fiú, és belépett a szobába, ahol a sötétség honolt. – Anna – szólította a lányt, miközben a kék szemei eltűntek, amik teljesen feketék lettek, így teljesen jól látott a sötétben.

-          Itt vagyok – szipogta a lány.

-          Te jó ég, mi történt? – rettent meg Lucas, miközben meglátta, hogy a lány mennyire rossz állapotban van. A teste kötésekkel volt tele. A szemei be voltak kötve.

-          Az internátust megtámadták, és én harcoltam – felelte félénken.

-          Hamarosan jobban leszel – ült le mellé, és karolta át, mire a lány felszisszent az érintéstől. – Bocsánat – húzta vissza a kezét.

-          Erről szeretnék veled beszélni. Baj van Lucas – ragadta meg a vőlegénye kezét.

-          Mi ekkora tragédia, hogy így kétségbe vagy esve? – illetődött meg a herceg.

-          Hiába vagyok Marcus lánya, mégis halandó vagyok. Nem sokára megmutatkoznak rajtam az öregedés jelei. Apa szerint csak az menthet meg, ha egy halhatatlan férfi a párjává fogad. Mivel te vagy a vőlegényem, egyértelműnek látszik a megoldás. Azonban tudom jól, hogy te nem adod át magad egy kapcsolatnak teljesen, ha már a szüleid kapcsolatából indulunk ki – csuklott el a hangja.

-          Várjunk csak Anna! Most ez azt jelenti, hogy eljött az idő, hogy feleségül vehetlek? – illetődött meg a fiatal férfi.

-          Szükségessé vált, hogy összeházasodjunk, és végleg egymáshoz kötődjünk – felelte Anna.

-          Anna még mindig ugyanúgy érzek irántad, mint az álarcosbálon éreztem. Azt hittem, hogy belepusztulok, ha nem látlak hamarosan – simította végig a megéget tincsek végeit.

-          Nem bánod? – illetődött meg a lány.

-          Egyáltalán nem. megmondtam, hogy én akkor fogom elkötelezni magam, ha lesz kiért. Nem jegyeztelek volna el, ha kicsit is hasonlítanál az anyámra. Nem félek tőled. Megtiszteltetésnek veszem, ha veled köthetem össze az életem – ölelte át a lány sérült testét.

-          Köszönöm – sírta el magát a lány.

-          Nyugodj meg! Bár igaz, sértő a gondolat, hogy neked felmerült a fejedben, hogy már nem akarlak feleségül venni.

-          Sajnálom – felelte Anna.

-          Adok vért, hogy hamarabb jobban legyél – gyűrt fel az inge ujját, majd elővett egy tőrt az övéből. Ezután megcsókolta a lányt, majd megvágta a csuklóját és felkínálta a lánynak. – Igyál! – mondta rekedten. Anna ekkor megnyalta az ajkát, és a seb fölé hajolva vett egy mély levegőt, majd el kezdte kortyolni a vőlegénye vérét.

*

Másnap Lucas a bátyjával és annak feleségével reggelizett.

-          Sokáig elmaradtál tegnap – mondta Nadia.

-          Krafton városában voltam – készítette el a kávéját, ahogy azt Annától látta.

-          Hohó, találkoztál a lánykával – mosolygott a nő.

-          Valóban. Kedves sógornő kérnék tőled egy szívességet – lett komolyabb.

-          Mesélj! – parancsolt rá mohón.

-          Kérlek, hogy szervezd meg a bált, hogy felfedjem a nemesek előtt, hogy ki is a menyasszonyom. Néhány hónap múlva feleségül is szándékozom venni, és feltétlen társammá is teszem – mondta határozottan.

-          Tíz évet simán vártál, mi lett hirtelen ilyen sürgős? – kérdezte Laurant.

-          Annát egy halandó nő szülte – mondta el a titkot Lucas.

-          Te jó ég – rettent meg Nadia.

-          Egy halandó nőt emelsz társaddá, akinek démoni ereje van? – hitetlenkedett a király.

-          Jól látod. Szeretem őt, nem tudom, hogy mikor is lettek ilyen intenzívek az érzéseim, de nem fogok miatta mentegetőzni. A bátyám vagy, azt kérem, hogy támogasd a boldogságom! – kérte határozottan.

-          Rendben – bólintott Nadia. – Egy hónap múlva felfedjük a menyasszonyod kilétét – helyeselt a nő. – Felkeresem a bátyámat, hogy egyeztessünk – állt fel az asztaltól, és távozott.

*

Már egy hete is megvolt, hogy Anna elhagyta az internátust. Miután minden sebe begyógyult az apja és Lucas vére segítségével, csak azután tért haza a szüleihez és a testvéreihez. A bátyjáról sok rosszat hallott az elmúlt években, míg húgával elhidegültek egymástól.

Mikor begördült a kapun a családi hintó, Draco már az ajtóban várta őt. mikor megállt a hintó, rögtön ott állt mellette, és nyitotta az ajtót.

-          Isten hozott itthon húgocskám – üdvözölte a testvérét.

-          Szervusz Draco – köszönt halkan, miközben felállt, és engedte, hogy a fivére kisegítse a járműből.

-          Olyan más lettél – mérte végig a húgát.

-          Komolyabb lettem egy férfi kedvéért, akit szeretek – felelte Anna.

-          Szerencsés férfi – bólintott, miközben a zöld szemeit melegség járta át.

-          Anyámat merre találom? – váltott témát Anna, mielőtt ezzel a témával kapcsolatban újabb kérdéseket tenne fel.

-          Éppen festeget és firkál a vásznaira – fintorgott a férfi.

-          Elkísérnél hozzá? – maradt illedelmes, mégis távolságtartó a hangja.

-          Természetesen – tartotta a karját a testvérének, aki visszafogta a fintorgási kényszerét, és belékarolt. Draco számára igen kellemes volt a húga érintése, míg Anna megpróbált nyugodt maradni.

-          Hát jó. Mesélj, hogy mi hír van veled? – törte meg a csendet Anna, miközben magán érzete a testvére kutató tekintetét.

-          Biztos, hogy a húgom vagy? Nem mosolyogsz és annyira távolságtartó vagy velem – rázta meg a fejét Draco.

-          Bocsánat a gorombaságomért, de fáradt vagyok az utazástól, és nem rég épültem fel néhány komolyabb sérülésből – mondta udvariasan Anna.

-          Milyen életed volt az internátusban? – kérdezett most Draco.

-          Kezdetben érdeklődve álltak hozzám, de ellenségek lettek igen hamar, mikor kiderült, hogy a testvéred vagyok – mondta keményen és némileg panaszosan.

-          Mondd meg, hogy kik voltak és minddel végzek – fogadta meg a fivére.

-          Nem, nem engedem, hogy a nevemben gyilkolj! Jó barátok lettünk miután bebizonyítottam, hogy attól, hogy a testvéred vagyok, még nem hasonlítunk sok dologban – mondta harciasan Anna.

-          Mit akarsz ezzel mondani? – lett dühös a fivére.

-          Semmit bátyám, hiszen nem vagyok hozzád képest semmi. Te a Helytartó tisztavérű és erős fia vagy, az elsőszülött, míg én egy boszorkány fattya, egy gyilkos, akinek a saját testvérei rontják a szava hitelességét. Azonban megígérhetem, hogy ezen hamarosan változtatni fogok – mondta eltökélten, majd elengedte a fivérét, és ott is hagyta. A műteremnek kinevezett lakosztályba ment, ahol az anyja éppen le volt foglalva az apjuk által. – Hoppá – nyitott be. Először mindkét szülője megilletődött, azután kapcsoltak.

-          Te jó ég Anna – csodálkozott Elina, és sietett a lányához.

-          Remélem, csak jó értelemben mondtad ezt – mosolygott a lány.

-          Persze kincsem – ölelte át. – Olyan gyönyörű vagy, kész hölgy lettél – mérte végig a teljesen más kisugárzású lányát.

-          Ezért voltam távol tíz évig – mosolygott visszafogottan.

-          Megváltoztál – simogatta meg az arcát Elina.

-          Egy héttel ezelőtt történt a változás, addig a régi voltam. Elfogyott az időm, hogy boldog legyek – mondta az anyjának nagyot sóhajtva.

-          Szóval hamarosan férjhez mész – állapította megy az anyja.

-          Igen – bólintott Anna.

-          Ha szereted őt, akkor boldog vagyok ettől a tudattól. – felelte Elina. – Találkoztál már a húgoddal? Az ő kezét is megkérték – újságolta.

-          Nem csodálom, hiszen a társaság kedvence lett, mióta apa a nevére vett minket – nyelt nagyot.

-          Gyűlölöm azt az iskolát, olyan hideg lettél – nézett remegve a lánya szemébe a nő.

-          Ez azért kissé túlzás kedvesem, Anna beható tudást szerzett, hogy milyen a mágia és a démon világ a legmagasabb szinteken. Itt már nem hibázhat – állt közéjük Marcus.

-          Nem erről van szó, mostanság rémálmaim vannak, mióta megsérültem. Halált és árulást látok folyamatosan – borzongott meg.

-          Lucas elárul álmodban? – lett ideges Elina.

-          Bizonyos szintig. Álmomban a halálomat látom, hogy a testvéreim elárulnak, és Lucas az akaratom ellen cselekszik, elárulva ezzel a szerelmünket. Tudom, hogy ostobaság, hiszen ezek csak álmok, de mégis tartok tőle, hogy nem lehetek boldog az esküvőm után sem. Valami közbejön, mintha nem lenne megengedett számomra a béke – túrt a hajába, az arca sápadt volt, mintha nem gyógyult volna fel teljesen.

-          Anyámnak volt ez a képessége, látta a jövőt az álmaiban – felelte Elina.

-          Remélem, tévedsz. Nem akarom, hogy a testvéreim eláruljanak – rázta meg idegesen a fejét. A rémület kiült az arcára.

-          Nyugodj meg kincsem! A testvéreid szeretnek téged, soha nem árulnának el. Csupán rossz álmokról van szó – lépett oda hozzájuk Marcus.

-          Igazatok lehet – jelent meg a régi Anna. – Most megyek, üdvözlöm a húgomat – lett elege a folytonos faggatózásból.

-          A szalonban van – felelte Elina.

-          Köszönöm – bólintott, majd távozott.

Még hallotta, hogy a szülei arról beszélgetnek, hogy mennyire aggódnak érte. Mélyet sóhajtott, és lement a szalonba, ahol a húga néhány hölgy társaságában teázott. Mikor kinyitotta az ajtót, rögtön rászegeződött minden tekintet.

-          Te jó ég Anna – ismerte meg Emma.

-          Szervusz, Húgocskám – mosolygott szelíden Anna.

-          Mikor érkeztél? – ölelte meg a húga.

-          Néhány perce – viszonozta az ölelést.

-          Elnézést, Ön lenne Anna? – állt fel az egyik hölgy és érdeklődve fürkészte az idősebbik lányt.

-          Anna később beszélgetünk még, most nem alkalmas – próbálta elküldeni a nővérét Emma, mikor tudatosult benne, hogy a testvére a társaság nem éppen kedvelt személyisége.

-          Rendben – sóhajtott mélyet Anna, miközben még örült is, hogy a húga ilyen gyorsan lerázza, nem volt kedve a társasághoz.

-          Kérem, várjon még! – mondta a hölgy – Az unokahúgom Emília nagyon sokat mesélt Önről, eddig azt hittem, hogy túloz a szépségével kapcsolatban, de már látom, hogy még vissza is fogta a dicséreteket. Ezenfelül lekötelezett engem, és az egész klánunkat a múlt hét során. Köszönöm Önnek, hogy megvédte őt! – hajolt meg tiszteletet adva Anna előtt.

-          Kérem, erre semmi szükség! – mondta szelíden Anna. – Úgy gondoltam abban a pillanatban, hogy megvédem a barátaimat, ha már hatalmam van hozzá.

-          Örülök, hogy felépült, Emília nagyon megrémült, mikor a gyengélkedőre került, attól félt, hogy a szemei elvesztek. De már látom, hogy magában valóban sok van Marcus vérvonalából – nézte lenyűgözve Anna szemeit.

-          Köszönöm szépen Lady… - próbált rájönni, hogy ki is lehet a hölgy, akit még az életében nem látott.

-          Chrystabell grófnő vagyok Harmon báró jegyese – mutatkozott be.

-          Harmon, Cassiel báró öccse – mondta lelkendezve Emma.

-          Nem ismerem túlságosan a családot, tekintve, hogy nekem nincs olyan jó kapcsolatom Cassiel báróval, mint a testvéremnek – próbálta hanyagolni a témát. – Ha megbocsátanak, hosszú és fárasztó volt az út, szeretnék lepihenni.

-          Egy kérdés még – mondta Chrytabell. – A király néhány hét múlva bált ad, ahol felfedik végre, hogy kit is jegyzett el Lucas herceg. Emília kedvéért félretenné a herceggel kapcsolatos kellemetlen érzéseit, és eljönne a bálra, hogy az unokahúgom is meggyőződjön, hogy jól van? – vetete fel.

-          A világért nem hagynám ki – jelent meg végre egy őszinte mosoly az arcán.

 

A mappában található képek előnézete Testvéri szeretet

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

:)

(G, 2012.12.04 20:17)

Hi!
Ez egy nagyon kellemes rész volt, és megöl a kíváncsiság, hogy hogy húzod ki ebből a kalamajkából őket. Mert ugye 500 évvel később vámpírként látjuk viszont Annát, és tudjuk, hogy végül nem lett Lucas asszonya, mégis túlélte valahogy azt az 500 évet. Baromira kíváncsi vagyok, mit találsz ki megint. Amúgy Emma akkor igazi démon? Vagy benne is ott van a halandóság, csak időben Cassiel asszonya lesz? Jajj, annyi kérdésem van, és biztos vagyok benne, hogy egy ideig még táncolsz majd az idegeimen, mielőtt összeérne a két történet.
Zseniális voltál, mint mindig. :)
Pussz