Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


10. rész: Házasélet

2012.12.24

 Léna és Vadim varázslatos nászéjszakát töltöttek el, nem tudván betelni egymással. Már elválaszthatatlanok voltak, és ez a gondolat igencsak lelkesítette őket. Nem mondták ki, de mindkettőjükben ott volt a félsz. Vadim attól tartott, hogy a valódi személyiségének megmutatásával nem fogják tisztelni, és az életükre törnek az úgynevezett rokonaik. Léna az ukrán maffia közbeszólásától félt, hiszen az apja egy igen jelentős alak a bűnszövetkezetben.

Kis időt eltöltöttek nyugodt körülmények között, hiszen Nyikolaj gondoskodott a biztonságukról. Vadim tudta jól, hogy a keselyűk nem fognak támadni, hiszen Nyikolaj viselkedése még mindig túl labilis a számukra. Léna mosolyogva nézett rá, bár tudta, hogy aggódik a boldogságukért. Bár ő nem tulajdonított ennek különösebb okot, hiszen a nő veszélyesen élt, és meg kell tanulnia bízni a környezetében, főleg benne, hiszen az elmúlt hónapban nem hitt neki, hiába hangoztatta a hűségét. Ki kell érdemelnie, hogy a nő bízzon benne, és ennek első lépése, hogy Nyikolaj ne gyanúsítsa többé. Nehéz volt megszoknia a gondolatot, hogy most már nem csak a fivérében bízhat.

Azonban a keselyűk hamarosan támadni fognak, és neki szüksége van egy erős bástyára, akitől tartanak. Az egyetlen szóba jöhető ötlete Dimitrij volt, aki a szimpla megjelenésével is kordában tudta tartani a keselyűket. Ha vele egyezne ki, akkor az unokatestvéreknek meg sem fordulna a fejükben szervezkedni ellenük. Nagyon reménykedett benne, hogy a stressz hatására Susan nem vetélt el, mert akkor az unokafivére meggyőzhetetlen lesz a kérdést illetően. Ahogy ránézett Lénára, nagyot sóhajtott, miközben arra gondolt, hogy mennyire csodás lenne, ha a nő hasa is gömbölyödne, hogy a gyermekük fejlődne benne.

Azonban a csodás gondolatok el is tűntek az elméjéből, mikor látta, hogy Léna még mindig komor. Már rákérdezett korábban is, és akkor a nő azt mondta, hogy minden rendben. Két lehetőség van, miszerint Léna hazudott, vagy még nem meri elhinni, hogy ők ketten együtt. Talán tart attól, hogy Vadim megint Nyikolajnak hinne és nem neki. A férfi már jól tudta, hogy ez nem fog megint megtörténni, bizonyíték nélkül nem hisz el vádakat se a feleségéről, se a fivéréről.

*

A megbeszéltek szerint Dimitrij és Susan meg is jelent a tárgyalóteremben. Persze jó néhány testőrrel vették körbe magukat, és nem engedték el egymás kezét. Vadim látta, hogy szinte ragyognak, ahogy egymásra néznek. Tisztán látszott, hogy szerelmesek. Vadim kissé irigyelte a tökéletes kapcsolatot, hogy hamarosan gyermekáldás elé néznek.

-          Hogy van a baba? – kérdezte hirtelen Vadim.

-          Semmi közöd hozzá – mondta ellenségesen Susan, miközben a kezét védelmezően a hasára tette. Egy pillanatra el is mosolyodott, és Dimitrijre nézett.

-           Szóval végül mégis teherbe estél – jelent meg Joseph, akin látszott, hogy útra készen áll. Azonban még beszélni akart az unokahúgával, aki az árulása után nem volt hajlandó vele.

-          Ezt hogy érted? – ráncolta a homlokát Dimitrij, miközben Susan idegesen megszorította a kezét. Látszott a nőn, hogy nem akarja látni a férfit.

-          A fiúkon kívül van egy lányom is, aki medikusként dolgozik. Elintéztem, hogy ő legyen a véradáson, és szabotálja, hogy Susantól levegyék a vért, hogy az öreg türelmetlenebb legyen, és Vadimra átírassa a hatalmat. Svetlana szerencsére az anyjára hasonlít, és szintén nullás vércsoportú. Valójában ő terhes, már három hónapos, és a saját vérmintájával zavarta össze a gépet – magyarázta a fejleményeket.

-          A te hemoglobin szinteddel mi a helyzet? – lett kissé ellenségesebb Susan, mintha attól tartana, hogy ezentúl ő akarja a vérét csapoltatni.

-          Előtte két nappal vette le tőlem Sveta a vért, ha rosszul lettem volna, akkor visszafecskendezte volna belém, mintha egy másik önkéntesé lett volna – magyarázta, miközben leült az asztalhoz.

-          Zseniális húzás volt – állapította meg Vadim, akiben fel sem merült, hogy Joseph ilyesmire is képes. Habár az is igaz, hogy a Zavulon család nem nézett ki belőle sok észt, hiszen egy másik nép gyermeke volt, akit a véréért raboltak el még újszülött korában.

-          Szóval hány meglepetés unokatestvér kapok tőled bácsikám? – érdeklődött kissé cinikusan Susan.

-          Ennyire bosszant, hogy az ütőkártyád elveszett, hogy nem is vagy terhes? – kérdezte mosolyogva Vadim, aki el sem hitte, hogy ilyen könnyen át tudták volna verni. Susan piszkosabban játszott, mint gondolta.

-          A helyzet az, hogy tegnap kellett volna megjönnie a menstruációmnak, és nem jött meg – mondta a nő. – Mivel az unokatestvéred nem a kondom híve, és az esküvőd óta nem keltünk ki az ágyból, kitalálhatod az eredményt – vágott vissza a nő.

-          Szóval bebiztosítod, hogy ne szakíthassa el tőled senki – állapította meg Vadim, miközben az unokafivérére pillantott.

-          Pontosan – helyeselt Dimitrij.

-          Natalija mit szól hozzá, hogy nem ő az elsőszámú nő az életében? – kötekedett, miközben egy mappát nyitott ki. Tudta jól, hogy Dimitrij most kissé előnyben van, de ezt mégsem bánta.

-          Szinte nővéreként imádja Susant. Sürgeti az operációt, hogy az esküvőnkön koszorúslányként ne mankóval kelljen sántikálnia – felelte a férfi, miközben lágy csókot lehelt Susan kezére.

-          Gondolom, oda mi nem leszünk hivatalosak – állapította meg Léna nem túl vidáman.

-          Mi sem akartunk ott lennie a tiéteken, én legalábbis biztos nem – lett jóval bátrabb Susan hangja.

-          Ez kissé kegyetlen, de érthető. Akkor beszéljünk az üzletről! – sóhajtott mélyet Vadim, és eltűnt az arcáról az érzelem, ahogy Dimitrijnek is. Susan elengedte a férfi kezét, csak néha érintette meg a férfi vállát, hogy biztosítsa, hogy ő ott van vele. Elrendezték a helyzetet, miszerint Dimitrij részvényeit odahaza Vadim kezeli, így többségi tulajdonba kerülve, míg Vadim nem szól bele az Államokban lévő üzletekbe.

-          Azt hiszem, mindent tisztáztunk – mondta nagyot sóhajtva Dimitrij.

-          Én még azt szeretném tudni, hogy mikor fogtok összeházasodni? – kérdezte Vadim.

-          Miért érdekel? Talán megint üldözőbe vennéd Susant? – kérdezte az ősember kinézetű unokatestvére.

-          Nem – rázta a fejét. – Tudom, nehéz elhinni, de tényleg kedvellek Susan. Külsőre nem vagy az esetem, de mégis nagyon különlegesnek tartalak, hogy visszaadtad Dimitrij unokatestvér szívét. Már nem csak Nataliját képes szeretni. Ahogy láttalak titeket a véradáson tudtam jól, hogy nem szabad szétszakítani benneteket – mondta határozottan.

-          Köszönjük, de most mi megyünk – állt fel Susan. – Sajnálom, de nem tudok hinni olyan embernek, aki fegyverrel kényszerített és bezárt egy rácsos ablakú szobába, mint valami bűnözőt. De téged még mindig kedvellek egy bizonyos szintig, de ezt a nagybátyámról sajnos nem tudom elmondani – villantak a kék szemei Josephre, akinek megkeményedtek a vonásai.

-          Ezt miként kell értenem? – nézett az unokahúgára.

-          Vadimtól nem vártunk mást, mint hogy az életemre tör. De állítólag a rokonom vagy, az apám fivére, de ugyanolyan vagy, mint ő. Nem érzek irántad tiszteletet – mondta dacosan, majd távoztak Dimitrijjel.

-          Ez nem ment valami jól – jegyezte meg Vadim.

-          Nem úgy tűnik, hogy a testvéreim közelébe tudnék menni – állapította meg a férfi.

-          Szerintem adjunk neki néhány napot! – javasolta Léna. – Majdnem elveszítette miattunk a kisbabáját. Bízott magában, és mikor közölte, hogy átadta nekünk, akkor komolyabb baja is eshetett volna – bújt a férjéhez.

-          Ahogy vezetett, még azt is csodálom, hogy egyben ki tudott szállni a kocsiból – helyeselt Vadim.

-          Valóban – sóhajtott kissé reménykedően. – Azt hiszem, hogy ideje indulnom. A gyerekeimmel és az anyjukkal hamarosan elhagyjuk az országot. Nagyon remélem, hogy ez ellen nincs kifogásotok – nézett a párra.

-          Ha bármilyen segítség kell, keress meg minket! – fogott kezet a nagybátyjával Vadim, és végül a férfi is távozott.

-          Szóval minden rendeződött, legyőztél mindenkit – állapította meg Léna, miközben Vadim magához húzta.

-          Az én családom valóban rendben, de a tiéddel mi a helyzet? Constantint átadtam a hatóságoknak, és a beépített embereim várnak, hogy mi legyen vele. Engedjék el, hogy félreértés volt, vagy halálos ítéletet kapjon, vagy még a tárgyalás előtt haljon meg? – kérdezte a nő hajába túrva.

-          Szeretem a bátyámat, és valóban helytelenül cselekedett, mikor meg akart ölni téged, amiért dühös is vagyok rá, de nem tudom azt mondani, hogy haljon is meg! – nézett szomorúan a férfi szemébe.

-          Mit szeretnél? – kérdezte Vadim.

-          Kapjon normális tárgyalást, nem akarom, hogy bármilyen baja essen, legalábbis a te parancsodra nem. A börtönnel kapcsolatban úgy gondolom, hogy számolnia kell a tettei következményével, hogy meg akart ölni téged – hajtotta a férfi vállának a fejét.

-          Úgy lesz kedvesem – szorította erősen magához.

-          Köszönöm neked – suttogta halkan.

-          Érted bármit – adott könnyed csókot a nő feje búbjára.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.