Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


11. rész: Maskov

2012.12.28

 Yurij Maskov igen rettegett férfi volt az ukrán alvilágban. Sokan féltek tőle, hiszen brutálisan bánt a nőkkel és az ellenségeivel is rövid időn belül leszámolt. Megszállottan gyűjtötte a hatalomhoz szükséges pénzt, eszközöket és embereket, hogy végre bosszút állhasson a Zavulon családon, hogy tönkretették az ő és a fivére életét. Persze a testvére túlságosan gyáva volt a bosszúhoz és inkább letelepedett egy flancos farmon egy másik országban.

Habár ő is megnősült, de mikor már nem vette hasznát a nejének, megszabadult tőle. Az a ribanc lánya még aznap este megszökött, a fia pedig hűséges katonája lett. Persze bele kellett tanulnia a szakmába, de könyörtelen gyilkossá vált Constantin.

-          Uram, híreink vannak Constantinról – lépett be az egyik embere.

-          Hol van? Miért késlekedik ennyit Vadim meggyilkolásával? – kérdezte idegesen.

-          Szentpéterváron letartóztatta a rendőrség, mert Vadim Zavulon nőjét szúrta le – mondta idegesen.

-          Megölte legalább a ringyót – örült, hogy a férfinak egy fontos személyt ölt meg a fia.

-          Szerencsére nem – vett elő egy újságot. – Néhány napja Vadim feleségül vette az időközben felgyógyult nőt. Kérem, vessen rájuk egy pillantást! – tette a főnöke elé a lapot.

-          Mit érdekel engem, hogy mi van a szajhájával – mordult idegesen.

-          Nézze meg, hogy ki lett Vadim Zavulon felesége, nagyon érdekesnek fogja találni – ígérte meg a férfi. Maskov idegesen nézett rá a címlapra.

-          Nocsak, annak a ribancnak a lánya, még értékesnek is bizonyulhat – dörzsölte meg a szakálas állát.

-          Vadim Zavulon lett a Zavulon család vezetője, Léna a felesége. Dimitrij Zavulon elhagyta az országot állítólag végleg, és nem szándékozik beleszólni a család dolgaiba. Ezek szerint, ha Vadim meghal, Léna örököl utána mindent – vezette végig a gondolatmenetet.

-          Persze, ha nem írtak házassági szerződést, akkor abban az esetben meg kellene várni, hogy gyerekük szülessen – elmélkedett a vöröses hajú férfi. – Nézz utána, hogy írtak-e szerződést, és küldj embereket, hogy kihozzák Constantint a börtönből! – parancsolt rá.

-          Igen uram – majd távozott.

Maskov elégedetten érintette össze az ujjait, miközben az asztalán könyökölt. Ki gondolta volna, hogy annak a mihaszna lányának is vannak jó megmozdulásai. Már korábban hallotta, hogy kurválkodni kezdett, és férfiak tartották el, de ez egészen új megvilágításba helyezte a dolgokat. Vadim Zavulon feleségeként igen befolyásos pozícióba került, amit botorság lenne nem kihasználni. Ahogy elnézte a fiatal nő helyzetét, hamarosan özvegy is lesz. Nem is gondolta volna, hogy ilyen egyszerűen az ölébe hullhat annak a tolvaj családnak a vagyona, akik annak idején elüldözték otthonról a családját, és az apját megölték. Igor Vasziljevics élni fog, míg Maskov kézbe nem kerül minden Zavulon érték.

*

A szentpétervári elit előtt Léna néhány pillanatig kényelmetlenül érezte magát, hiszen jó néhány olyan nővel volt szemben, akiknek lefeküdt a férjével, vagy végigbeszélgettek egy-egy fagyos estét. Sokan nem gondolták, hogy egy férfinak nem csak szexre kell egy női test, hanem szeretik, ha meghallgatják. Általában úgy nősültek, hogy nem beszélhettek a munkájukról vagy a félelmeikről otthon, mert a feleségüket vagy nem érdekelte, esetleg puhánynak tartotta. Az orosz férfiak hírhedtek voltak az érzéketlenségükről, és ha némi gyengeséget mutattak, akkor végük volt. Léna pont ezt értette meg, és ezért lett a bordély legkeresettebbje.

Persze a madámnak nem mondta el, hiszen a diszkréciója ennyire elterjedt volt. Másfelől nem adta ki másnak az információforrásait. Senkiben sem bízhatott meg, míg meg nem ismerte Vadimot. A férfi biztonságot adott neki, és végre úgy érezte, hogy szeretik. Nem csak ő adta át a lelkét, hanem a férfi is az övét. Már értette, hogy miért is volt lényeges, hogy teljesen Vadimé legyen. A férfi zseniálisan a rabjává tette az egész lényét.

Azonban most olyan közösségben volt, ahová soha nem akart tartozni, de a város legbefolyásosabb családjának vezetőjének asszonya lett. Szinte kötelező lett megjelenni egy-egy összejövetelen, ahol az orosz elit női tagjai szúrós szemmel néztek, az eddig rejtőzködésben élő nőnek egyet jelentett a védelem nélküli hadba vonulással, ahol a fegyverei igen elavultak voltak.

-          Ez hosszú lesz – állapította meg halkan, miközben oldalról figyelte az eseményeket.

-          Minden rendben? – kérdezte Nyikolaj mellé lépve, aki szintén kirekesztett volt ezekből az eseményekből.

-          Kicsit száraz a parti, de egyébként igen – kortyolt a pezsgőjébe, miközben figyelte az egyik nőt, aki igen furcsa tekintetet vetett az egyik férfira, akinek nem ő volt a felesége, és a nő mellett is ott állt a férje.

-          Nem fogadnak be, vagy túlerőltetik a társalgást? – kérdezte, miközben belekortyolt a vodkájába.

-          Nem akarnak társalogni – felelte.

-          Cserélnék veled, de komolyan. Engem nem rég támadott be három egyedülálló nő is, hogy én vagyok a Zavulon vagyon második és nőtlen férfija – borzongott meg.

-          Még nem tudják, amit én, hogy a te párod egy igazán értékes nő lesz, akihez az itteniek nem is mérhetőek – pillantott körbe.

-          Eddig nem számítottam egy álomférfinak, jobb lett volna, ha így marad – rázta meg a fejét. Léna ekkor döbbent rá, hogy Nyikolajnak fogalma sincs róla, hogy milyen jóképű. Ő is olyan elveszett volt, mint ő, ami adott a lényének egy kisfiús bájt. Te jó ég, egy pillanatra az eszelős álarc mögé látott, ahonnan egy összetört és meggyötört fiatal férfi nézett vissza rá.

-          A valódi lényed azzá tesz, habár ők azt nem láthatták soha. Az a nő lesz a párod, aki előtt mersz mosolyogni őszintén, és olyan gyermeki rajongással nézel rá, mint a fivéredre – mondta bölcsen.

-          Honnan veszed, hogy létezik egy olyan nő, akire úgy tudnék nézni? – lett kíváncsi Nyikolaj.

-          Nem vagy te olyan rossz, amilyennek mutatod magad – mosolygott a sógorára, mire többen meglátták a gesztust. – Hoppá, most indítottam el a pletykát, miszerint szeretők vagyunk – kortyolt a pezsgőjébe idegesen.

-          Ezért utálom az embereket - morogta Nyikolaj.

-          Nyugalom, az ő véleményük nem számít. Egyedül az a fontos, hogy Vadim szemében ezek a pletykák nem mérvadóak – nyugtatta a sógorát. Nyikolaj ekkor döbbent rá, hogy az ő szavának hitele elveszett Vadimnál, hiszen annyira biztos volt benne, hogy Léna elárulja, hogy a fivérét is teljesen meggyőzte erről. – Ne aggódj, nem vernék éket közétek, azzal, hogy egymás ellen akarnálak fordítani titeket – mondta mosolyogva a nő.

-          Fordított esetben, én nem bíznék meg benned – sóhajtott mélyet a férfi.

-          Szereted Vadimot, ahogy én is. A legjobbat akartad neki, és mint tudjuk, én nagyon távol állok a jótól. Azonban jobb, ha megjegyzed, nekem a bátyád a mindenem. Előbb halnék meg, mint neki ártsak – sötétültek el a varázslatos szürke szemek.

-          Efelől nincs kétségem – bólintott Nyikolaj, hiszen a nő a kés és Vadim közé ugrott.

-          Nagyszerű – bólintott Léna, és odament a férjéhez, aki éppen üzleti tárgyalást folytatott.

A borzalmas kirekesztő este után, mégis kapott néhány társasági meghívást Léna az elit női körökbe, amihez igazán nem volt kedve, de úgy döntött, hogy elmegy oda, hiszen sok férfi kíváncsi volt, hogy miként folynak el ott a pénzek. Nem érdekelte, hogy a nők köre nem fogja befogadni. Eddig sem vágyott a társaságukra, a férfiakat akarta lekötelezni és az adósává tenni. Azzal jobban tudott akár a férjének segíteni, és nem érezte feleslegesnek magát.

A rossz nevelés nagyon rányomta a bélyegét a jellemfejlődésére és az értékrendjére. De nem érdekelte, mert már volt kiért élnie. Ezért csendben végighallgatta a fecsegésüket, és jókat derült magában, hogy milyen ostoba pletykákat tudtak kitalálni.

Éppen hazaindult, beült hátra az elegáns autóba, amit Vadimtól kapott. A sofőr indított, mire egy idegen autó fordult keresztbe előttük. Léna nagyon megijedt, de a sofőr megpróbált minél gyorsabban eltűnni, de teljesen bekerítették. A nő csak annyit látott, hogy a fiatal férfit valaki főbe lőtte, és az agyveleje szinte mindent beborított a kocsi belsejében. Léna ekkor megnyomta a vészriasztó gombot, amit Nyikolajtól kapott. Csak annyiban tudott reménykedni, hogy a sógora időben mozgósítja az embereit, hogy érte menjenek.

A következő percben elvesztette minden reményét, hogy épségben megússza a dolgot, mivel kirángatták az autóból, és szembenézett a gyűlölt szakállas arccal, amit soha nem akart többé látni.

-          Elég szomorú, hogy így kell megszerveznem, hogy láthassam az én édes drága kislányomat, aki nem régiben férjhez ment – mondta Maskov igen színpadias hangon, habár ez nála annyit takart, hogy némi kedvességet is felfedezett benne az ember, és nem csinálta össze magát a fenyegetettségtől.

-          Mit akarsz? – kérdezte kissé ellenségesen, miközben arra törekedett, hogy ne remegjen a hangja. A szemében látszott a félelem, de reménykedett benne, hogy valamiképpen ezt a látszatot tompítani tudja.

-          Felajánlom a lehetőséget, hogy visszatérj a családunkhoz, és megbocsátom, hogy elárultad a fivéredet, Constantint – lépett közelebb, és emelte fel a kezét, hogy megsimogassa a nő arcát, jobban mondva csupán megérintse. – Olyan szép vagy, már értem miért nem tudott neked Zavulon ellenállni

-          Mit akarsz tőlem? – kérdezte idegesen, miközben az arcát elhúzta az apja érintésétől, mivel nem bírta elviselni a közelségét.

-          Öld meg Vadim Zavulont! – mondta határozottan.

-          SOHA – mondta most már dühösen Léna.

-          A vérem vagy, kötelességed engedelmeskedni – emlékeztette, hogy ők tulajdonképpen apa és lánya.

-          Tizenöt éves koromban a szemem láttára vágtad át a köztünk lévő köteléket, mikor kivégezted anyámat. Azóta csak egy közönséges gyilkos vagy a szememben, aki nem volt méltó rá, hogy anya akár ránézzen – múlt el a félelme és a rettegése, habár a teste még mindig remegett. Az anyját nagyon szerette, és ez a férfi vette el tőle, de előtte megalázta, mintha nem lenne több egy utolsó szemétnél.

-          Fáradt vagy és félrebeszélsz. Az anyád iránti ostoba szeretetet mondatja veled ezeket a dolgokat. Mindegy, míg a fivéredet ki nem hozatom a börtönből, addig van esélyed végezni vele. Ellenkező esetben, úgy veszem, hogy elárultál, mint az anyád, és akkor életed végéig retteghetsz, hogy mikor bosszulom meg az árulásodat – villantak veszedelmesen a férfi ezüstszínű szemei.

-          Azt nem fogom hagyni – mondta eltökélten Léna.

-          Gondold át lányom! A véredhez ragaszkodsz, vagy a gyilkosokhoz? – majd intett a csatlósainak, hogy távozzanak. Ahogy elhajtottak fordult be az utcasarkon Nyikolaj és néhány embere.

-          Mi történt itt? – kérdezte dühösen a sógornőjét.

-          Az apám tudomására jutott, hogy férjhez mentem, és kifejezte jókívánságait – mondta szomorúan, miközben a szemeiből folyni kezdtek a könnyek, és elfordult a sógorától. Nyikolaj nem foglalkozott vele, hogy kik vannak ott, maga felé fordította a nőt, és szorosan magához ölelte.

-          Takarítsátok el ezt a rumlit! – parancsolt keményen az embereire, majd a nőhöz fordult – Hazaviszlek a bátyámhoz – mondta már sokkal lágyabb hangon.

-          Köszönöm – szipogott, miközben megnyugodott kicsit, hiszen a sógorától szinte az egész helyi üzleti és alvilág retteg.

-          Családban ez így szokás – adott könnyed csókot a nő fejére, de mint egy fivér. Lénának pont erre volt szüksége, hogy tudja, hogy nincs egyedül Maskov ellen, hiszen két nagyon erős férfira számíthat.

Beültek Nyikolaj kocsijába, majd elhajtottak az épülethez, ahol a lakásaik helyet kaptak. Vadim az előtérben várta őket, és nagyon nem volt jó kedvében. Tudta jól, hogy Nyikolaj hirtelen elsietett a megbeszélésről, de az még jobban bántotta, hogy Lénával tért haza.

-          Mire véljem ezt? – kérdezte Vadim kissé idegesen, mikor meglátta, hogy az öccse milyen kedvesen bánik a feleségével. Meglehet, hogy úgy akarta, hogy jól kijöjjenek, de ez mégis gyanakodásra ad okot, néhány hét házasság után főleg, Léna múltjával nem is számolva.

-          Maskov megtámadott – mondta Léna.

-          Jól vagy? – kérdezte némi aggodalommal a hangjában.

-          Nem szándékozott megölni egyelőre – nyelt nagyot a nő, miközben remegve ment oda a férjéhez, és ölelte át. Vadim nem viszonozta az ölelést, mivel nem értette, hogy miért Nyikolajt hívta és nem őt.

-          Engem miért nem értesített senki? – nézett a fivére barna szemébe.

-          A vészhívón jött a jelzés – felelte komoran Nyikolaj.

-          Jobb is, hogy nem voltál ott – kapaszkodott Vadim ingébe Léna.

-          Miért jobb? – lett dühös a férfi.

-          Rám parancsolt, hogy öljelek meg, míg ő kihozza Constantint a börtönből, vagy ő fog mindkettőnket, mikor úgy tartja kedve – felelte remegve.

-          Az átkozott – dühöngött Vadim, miközben átölelte Lénát. Érezte a nő félelmét, amitől dühös lett magára, hogy ennyire féltékenyen reagált a másik kettő közös érkezésére.

-          Félek Vadim – zokogott most már Léna.

-          Nyikolaj készíts elő mindent! A családomat nem lehet büntetlenül fenyegetni – szorította magához Lénát.

-          Igen - azzal otthagyta őket.

-          Nem akarom, hogy közénk álljon! Gyűlölöm őt, de az apám, nem kívánhatom a halálát – rázkódott a nő teste.

-          Nyugodj meg! – simogatta a nő hátát, miközben a hosszú és illatos hajához hajolt, majd mélyen magába szívta a csodás illatot.

-          Nem tudok, szegény Oli, a sofőr fejét láttam szétfröcskölni a kocsiban – remegett meg jobban. Vadim tudta jól, hogy ez nagyon megrázta a nőt, hiszen az anyját is fejbe lőtték, ráadásul a szeme láttára.

-          Minden rendben lesz – csitítgatta, miközben gyengéden ölelte magához. – Kérsz egy kis vodkát? – vetette fel.

-          Nem, nem kérek. Azt akarom, hogy ölelj, és ne engedj el! – nézett fel a szép szürke szemeivel a férfira.

-          Nem szabadulsz tőlem Léna Ilona Petrikova Zavulon – csókolta meg a nőt, aki ettől a csóktól nyugodott meg valamennyire. Kicsit zavarta, hogy a férfi ajkának íze így hat rá, de ennél felemelőbb nem is létezett számára.

-          Nem is akarok – mosolygott végre.

-          Próbálj meg pihenni kicsit! Vegyél be valamit és aludj, míg nem vagyok itt! Utána ígérem, hogy fejedelmi kényeztetésben lesz részed – simogatta meg a nő arcát.

-          Hova mész? Miért nem kényeztetve alhatok el? – kérdezte kétségbeesve.

-          Nyikolajjal megyek, és tiszteletemet teszem az apósomnál. Ha most kényeztetnélek, akkor túl boldog lennék, és még megesne a szívem rajta. Bűnhődnie kell – mondta a tárgyaló hangnemén, amitől Lénát kirázta a hideg.

-          Nem akarom, hogy gyilkos legyél – rázta a fejét. – A nagyapád az volt, te más vagy. Félek, hogy az első gyilkosság után nem lenne visszaút – kapaszkodott még kétségbeesettebben a férfi ingébe.

-          Léna kedvesem, nem vagyok ártatlan. Adtam ki már gyilkolási parancsot, míg Nyikolaj gyilkolt is saját kezűleg. Egyébként az apáddal más terveim vannak. Tudom, hogy mi fáj neki igazán, és azt fogom vele tenni – csókolta meg a nő nyakát.

-          Mi az? – kérdezte idegesen Léna.

-          Hamarosan mindent megtudsz – csókolta meg röviden a feleségét, majd elszakadt tőle.

-          Vadim – sietett utána. – VADIM – kiabálta, de a férfi csak nézett rá, miközben a lift ajtaja bezárult.

Léna zokogva karolta át magát, miközben a lábai felmondták a szolgálatot. Úgy érezte, hogy elárulták. Vadim mégsem bízott benne, míg az apja mindent megtett volna, hogy megszerezze a Zavulon vagyont, és ezzel bosszút álljon az egész családon. Néhány hétig úgy tűnt, hogy minden rendben lesz, és végre megtalálta a boldogságot. Azonban ez nem így volt. Vadim egy kegyetlen férfi volt, míg az apja egy közönséges gyilkos.

Pedig már tényleg minden tökéletes volt. Nem jött meg időben a menstruációja, és ő a bizonyosság kedvéért vett egy terhességi tesztet, ami pozitív lett. Ma reggel csinálta meg a tesztet, és este akarta elmondani a férfinek, mikor végre kettesben vannak. Örökössel akarta megajándékozni, hogy igazán teljes legyen a boldogságuk.

Hirtelen szúró fájdalmat érzett a hasában, mint mikor meg szokott jönni. Nem nézte meg, de érezte, hogy éppen elveszíti a picit. A meleg és ragacsos vér lassan folyt végig a combján, és ő zokogott a földön fekve. Azt akarta, hogy Vadim visszajöjjön, és tegyen le erről az őrültségről. Találjanak ki akkor valamit, ha lenyugodtak, és ne hagyják, hogy az apja irányítson.

*

Vadim éppen leért a hallba, mikor szembetalálkozott a parancsokat osztó öccsével. Látta, hogy Nyikolaj mennyivel kiegyensúlyozottabb, mint általában, és ez boldoggá tette.

-          Te mit keresel itt? – kérdezte az öccse, mikor meglátta.

-          Én vagyok a család feje, ha nem tudnád – vágott vissza Vadim.

-          Te most csak férj vagy, akinek a felesége mellett a helye – felelte ellenvetést nem tűrve Nyikolaj.

-          Ne mondd meg nekem, hogy mit kell tennem! – rázta a fejét.

-          Most igen – fonta keresztbe a karjait a mellkasa előtt.

-          Léna erős nő, elbír vele – legyintett.

-          Igen Léna erős, de ma majdnem összetört, mert a férfi, aki végzett az anyjával felkereste, és utasította, hogy öljön meg téged. Kiakadt valami miatt, ami nagyon megijesztette – sóhajtott mélyet.

-          Látom, megérzésed van – lett izgatott Vadim.

-          Igen. A sofőr jelentett nekem, hogy hova mentek, és kivel találkoztak. Léna tegnap patikában volt, ahol egy terhességi tesztet vett. Ahogy kiakadt a mai nap folyamán, igen valószínűnek tartom, hogy babát vár – mondta el az elméletét.

-          A francba, szóval ezért nem akart inni, és gyógyszer sem bevenni. Nem kérte, hogy szeretkezzünk, csak azt akarta, hogy öleljem – tántorodott meg Vadim, mint aki mindjárt elesik. Nyikolaj ott termett, hogy megtartsa.

-          Nem beszéltél vele erről? – ráncolta a homlokát.

-          Hamar eljöttem. Vissza kell mennem – mondta, miközben a lift felé botladozott, és megnyomta a hívó gombot. Egy kész örökkévalóságnak érezte, míg megérkezik a felvonó. Ezután hamar belépett, és már nyomta is a privát emelete gombját, és ment felfelé.

Úgy érezte, hogy az ő modern liftje most csigalassúsággal vánszorog felfelé. Istenem el sem tudta hinni, hogy valóban apa lehet. Normális lehet Léna mellett, aki erőt adott neki, hogy fellázadjon Igor Vasziljevics ellen. Ahogy felért, egy örökkévalóságnak tűnt, ahogy a lift ajtó kinyílt. Nagy lendülettel lépett ki, de a következő percben úgy megmerevedett, mintha egy szibériai tóba dobták volna.

-          Léna – nyögte erőtlenül, miközben meglátta, ahogy a nő véresen ott zokog a földön.

-          Sajnálom – szipogott.

-          Mit? – térdelt le mellé, és vette a karjaiba.

-          Elvesztettem. Egy napig létezett csupán, legalábbis azt hiszem, hogy egy napig volt esély rá, hogy szülők legyünk – nézett végig a lábán, miközben tudatosult benne, hogy valóban elvetélt.

-          Nem akartam, hogy ez történjen. Nem vettem észre, hogy bármi más veled kapcsolatban – adott egy könnyed csókot a nő halántékára.

-          Néhány napja nem jött meg, és én vettem egy tesztet. Este akartam elmondani, mivel csak ma reggel csináltam meg a tesztet. Szívesen elmondtam volna, mikor megtudtam, de nem voltam benne biztos, hogy alkalmas-e neked az üzlet miatt. Tudom, hogy nagy a felelősség rajtad, és a veszély is igen jelentős. De az estéket mindig velem töltöd, ezért a saját időmben akartam elmondani – ragadta meg görcsösen a férfi ingét.

-          Szép kis férj vagyok, felbukkan az első komolyabb probléma, és én máris csődöt mondok – Vadim most komolyan a világ leggyalázatosabb gazemberének érezte magát.

-          Nem érdekel a vagyonod, vagy bármi a világon, míg mellettem maradsz és szeretsz. Annyira megijedtem, hogy az apámhoz mész, hogy még az esélyünket is elvesztettem, hogy teljes család lehessünk az idén. Félek, hogy elvesz tőlem, ahogy anyámat elvette. Nem tudom, hogy mit csinálnék nélküled. Nekem másom nincs, csak te. Rajtad keresztül meg Nyikolaj, aki csak azért védelmez, mert neked fontos vagyok, de ha veled akármi történne, kidobna az utcára, és megint egyedül lennék. Nem tudnék megint egyedül lenni. Nem tudok nélküled élni – rázkódott.

-          Visszaviszlek a szobánkba, és megmosakszol, közben felhívok egy orvost, hogy megvizsgáljon – simította ki Léna arcából a kósza tincseket.

-          Ha velem vagy, jól leszek – erősködött Léna.

-          Tudni akarom, hogy a babát tényleg elvesztettük, és neked lett-e valami komolyabb bajod – mondta szilárdan Vadim. – Ma súlyos traumán mentél keresztül, és viszont láttad az anyád gyilkosát is. Az a férfi nem az apósom, mert te sem tekintesz rá apádként – a hangja eltökéltséggel volt tele, ami kicsit segített megnyugodni Lénának is.

-          Rendben – szedte kicsit össze magát.

Ezután Vadim a karjai közé vette, majd bevitte a nőt a szobájukba. Léna lassú mozdulatokkal vette le a ruháit, majd állt be a forró vízsugarú zuhany alá. Eközben Vadim felhívta Léna nőgyógyászát, és közölte, hogy azonnal meg kell vizsgálnia a feleségét. Mikor a nő kijött a fürdőből, segített neki felöltözni, majd együtt elmentek a dokihoz, aki igencsak ideges volt, mert a nagymenőkkel igen nehéz volt rossz hírt közölni. De most nem volt mit szépíteni a dolgon, a nő elvetélt, habár az is igaz, hogy szinte éppen megtapadt a méhfalon, így nem történt semmi maradandó kár Léna testében. Olyan volt a helyzet, mintha a magzat azt mondta volna, hogy mégsem akarok kifejlődni és megszületni.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.