Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


3. rész: A gyanú árnyéka

2012.10.22

 Vadim szintén érezte, hogy valaki figyeli őt. Ezzel nem lett volna különösebben baj, hiszen a testőreinek a figyelmét megértette volna. Azonban, hogy mikor Lénával van, akkor se hagyják magukra, teljességgel elfogadhatatlan volt. Összeszedte magát, és próbált rájönni, hogy ki akarja elárulni. Nyikolaj gyanúsítása miatt neki Léna jutott eszébe. Mit is vár, hiszen Maskov lánya. Miért hibáztatná, hiszen a férfi befolyásos, akivel senki sem akar ujjat húzni. Azonban Vadim sem volt olyan ellenfél, akivel bárki szórakozhatott. Rosszul esett neki a gondolat, hogy talán Léna is benne lehet, de nem tudta kizárni.

Hiszen megfigyelték őket, mikor kettesben voltak, vagyis nem bíznak benne. Mi van, ha az akarata ellenére kényszerítették, hogy a közelébe férkőzzön. Vajon mennyire kellett kényszeríteni, hogy szeretkezzen vele. Nincs más lehetőség, ki kell vallatnia, és nem azokkal a módszerekkel, amikkel eddig közelített a nő felé. Eddig nem érzett soha semmilyen visszatartó erőt, ha egy nőt kellett szóra bírni. Azonban Léna megkínzásának gondolatától is feláll a hátán a szőr. Legjobb lesz, ha este kikérdezi, megadva neki a lehetőséget, hogy feladja magát, ellenkező esetben, átadja Nyikolajnak.

Egy üveg vodkával ment át a nő lakrészébe. Léna ekkor már megfürdött, és szőlőt evett. Imádta a gyümölcsöket, jobban szerette azokat rágcsálni, mint az egészségtelen chipsszeket és kekszeket. Miközben evett Vadimra gondolt, hogy mi is lehet a férfival, hogy olyan hideg. Nyikolaj is idegesítette, hiszen a bosszantó fivér megpróbálta őket egymás ellen hangolni.

Az elmélkedésből a bejárati ajtó nyitódása ébresztette fel. Rögtön felkapta a fejét, idegesen meredt a komor ábrázatú vendégére, de mikor megismerte, megkönnyebbülte sóhajtott fel.

-          Csak nem valaki másra számítottál Léna Petrikova? – kérdezte szemrehányóan Vadim.

-          Nem, azt hittem, hogy nem akarsz ma látni – mondta kissé zavartan a nő.

-          Miért ne akarnálak látni? – kérdezte, miközben egy poharat szerzett magának a vitrinből, és leült a nővel szembe.

-          Ezt nem tudhatom, te kerültél ma egész nap – vont vállat Léna.

-          Elég volt a kertelésből! Beszéljünk nyíltan és tisztán! – lett komolyabb a férfi, és sokkal határozottabb, miközben vodkát töltött magának.

-          Rendben, miről akarsz beszélni? – tolta el a gyümölcsöstálat maga mellől, és a térdére könyökölt.

-          Miért környékeztél meg? Miért fekszel le velem szinte minden áldott éjszaka? – kérdezte szinte megsemmisülten. Nem hitte volna, hogy ilyen rosszul fog esni neki a kérdés, habár elméletileg semmit sem kellene éreznie, csak felháborodást, mert a nő be akarja csapni. Azonban egy része képtelen ebben hinni.

-          Először téged is egy információforrásnak tartottalak, míg meg nem mutattad az erődet. Lehet a tudás hatalom, de rossz és gyenge emberekkel megosztva haszontalan, esetleg átok. Láttam benned, hogy erős vagy – felelte meglepően logikusan.

-          Valóban, így gondolod? – kérdezte gyanakvóan.

-          Szerinted miért működnék veled együtt? – kérdezte kissé sértődötten Léna.

-          Azt sem tudom pontosan, hogy miért fekszel le velem éjszakáról éjszakára – kortyolt bele a vodkájába.

-          Vadim te ennyire élvezed, hogy az önbecsülésembe gyalogolsz? Ezek az éjszakának köszönhetően érzem magam igazán értékes nőnek, a karjaidban végre nem egy undorító élőlény voltam, hanem valaki, akit szeretni is lehet. Jól tudom, hogy nincs jogom gyengéden érezni feléd, de akkor is ezért várom minden éjszaka, hogy eljöjj. Igaz, félek elaludni, miután kielégültünk, mert tudom, hogy reggel már nem leszel mellettem. Minél tovább akarok a karjaid között lenni, mert érzem, hogy élek, hiába nem lenne szabad – csillogtak a nő szemei, mintha el akarná sírni magát.

-          Mit értesz azon, hogy nem lenne szabad? – kérdezte furcsállva a nő szavait.

-          Egyrészt, az alkalmazottad vagyok, és nem szabad gyengéden éreznem feléd. Az meglehet, hogy tiszteletet és alázatot érezhetek, de szerelmet nem. Másrészről, mert Maskov lánya vagyok – mondta szégyenkezve.

-          Szóval Maskov küldött kémkedni – állapította meg.

-          Szent ég, dehogy is – háborodott fel.

-          Akkor kezdj el végre őszinte lenni, mert ez eddig édes kevés – sziszegte idegesen Vadim.

-          Az apámnak nem a Maskov az eredeti vezetékneve. A családját évekkel ezelőtt elüldözték a földjéről, és ő a fivérével az Államokba szökött. Néhány év múlva visszatért, de kinevették és megvetették, úgy emlegették, mint Vasziljevics prédája – remegett a nő.

-          Szóval Maskov kurvát csinált a tulajdon lányából, hogy a közelünkbe férkőzzön, mert a nagyapám elüldözte őket – állapította meg Vadim, habár nem lepődött meg, hogy Maskov ezért gyűlöli őket, azonban nem ő az egyetlen, álljon be a sorba, ő is el akarja intézni a nagyapját.

-          Mikor megölte az anyámat, mert az ellent merészelt mondani neki, elszöktem otthonról. Információval próbáltam kereskedni, és nem tagadom, hogy volt olyan is, hogy egyes információkért lefeküdtem valakivel, de soha nem dolgoznék annak a férfinak – mondta eltökélten Léna.

-          Nem hiszek neked – mondta megvetően Vadim.

-          Pedig igazat mondok – nézet eltökélten a férfira.

-          Rendben, feltételezzük, hogy így van. Te nem gyűlölsz, mert elvett tőletek mindent a nagyapám? – húzta fel a szemöldökét.

-          Még akkor nem is éltem, mikor ez történt. Fogalmam sincs, hogy mi volt azelőtt. A nagymamám mesélt a hatalmas földekről, amit TSZ titkárként a nagyapám kezelt, és a gyerekei segítettek neki. Jártak ők is dolgozni, minden jól haladt, annak ellenére, hogy az ország javarészt éhezett. Én már azt sem tudom, hogy mi volt a Szovjet Unió – rimánkodott a férfinak.

-          Szép mese, de akkor sem hiszem el, hogy nem vagy az ő kémük – mondta határozottan. Léna most látta meg, hogy a férfi már a harmincas évei közepén jár, míg ő csupán a húszas évei végén. Eddig úgy gondolta, hogy a férfi vele egykorú lehet, azonban a megkeményedett arcvonások nem erről tanúskodtak.

-          Hát jó, hiába mondom el az igazat, te nem hiszel nekem. Feleslegesek ezek a gyanúsítgatások, mivel gyűlölöm az apámat. Akarod tudni, hogy miért azt is elmondhatom, bár nem látom értelmét, hogy felszakítsam a régi sebeket – engedte ki a könnyeit. – De legyen – nyelt nagyot. – Az apám rendszeresen megalázta az anyámat, mindenki előtt. A bátyám ezt a viselkedést látta tőle, és soha nem tett volna egy lépést se, hogy megvédje, de az anyánk nem tiltakozott. Egy nap, az a mocsok beköltöztette az otthonunkba a szajháját, és ráparancsolt anyámra, hogy minden kívánságát és szükségletét elégítse ki. Persze ez már anya önbecsülésének is sok volt, és ellentmondott. Ekkor az apám brutálisan megverte. Anya ezután nem mert ellenkezni, és szó nélkül kiszolgálta azt az átkozott ribancot. Két nap múlva aztán belekötött az a némber anyába, mert nem tetszett neki, ahogy ránézett. Ekkor az a mocsok odavetette az embereinek anyámat, aki brutálisan megerőszakolták, majd az a féreg kivégezte a meggyötört anyámat, mert állítólagosan hűtlenségen kapta. A nappalinkban fröccsent szét anyám feje, akinek megváltás volt a halál. Még aznap éjszaka elszöktem otthonról, amennyi pénzt csak tudtam, elhoztam, hogy boldogulni tudjak. Ha ezek után is azt hiszed, hogy segítek Maskovnak, akkor nem vagy az a bölcs férfi, akinek eddig ismertelek – törölte meg a szemeit. Vadim figyelte, ahogy rázkódik a nő teste. Tudta jól, hogy a legjobb színésznők sem tudnak ilyen érzelmeket megjátszani. Lénán látszott, hogy valóban megviselte az emlékezés.

-          Rendben, egyelőre végeztünk – állt fel látszólag közömbösen Vadim.

-          Tisztázzuk először, hogy hiszel-e nekem vagy sem? – szegezte neki a kérdést Léna.

-          Még nem tudom – felelte kegyetlenül a férfi.

-          Dögölj meg! – vágta hozzá egy párnát a kanapéról, majd utat engedett a könnyeinek. – Menj innen! HALLOD? MENJ MÁR INNEN! – tört elő belőle a zokogás.

-          Vigyázz a szádra! A lakás az én tulajdonomban van – emlékeztette.

-          Megnyugodhatsz, holnap elhordom minden holmimat a tulajdonodból – ígérte meg, miközben nem gondolkodott, hogy mit mond. A megalázottság marta a mellkasát, legszívesebben kitépte volna a saját szívét puszta kézzel, hogy ne kelljen tovább szenvednie. Azonban ez sem volt megoldás.

-          Rendben, reggel még beszélünk – azzal otthagyta a nőt.

-          Szemét – zokogott tovább Léna. Szíve szerint máris indult volna, de késő volt, és neki nem volt hova mennie.

Aznap éjszaka egyikük sem aludt. Léna zokogott, miközben kétségbeesetten tapasztalta, hogy ő beleszeretett ebbe a szemétládába. Vadim azért nem bírt aludni, mert fájt a nő árulásának gondolata. Nem volt konkrét bizonyítéka, de az ő világában nincs is rá szükség. Akire a gyanú árnyéka vetül, annak vége. Nem akarta, hogy Lénával vége legyen, de akkor sem volt más logikus magyarázat. Nyikolajt ráállította a megfigyelő megtalálásával. Hajlandó volt várni, míg kivallatják azt a szemetet, bár nem valószínű, hogy Lénát bemártaná, főleg, ha Maskov kémje.

Másfelől, ki tudja, hogy mi történt valójában Maskov és a neje között. Mi van, ha tényleg úgy megölte a feleségét, mint az utolsó szemetet. Túlságosan szörnyű volt, ahogy Léna elmesélte. Látta, hogy megviselte az emlékezés. A keze úgy remegett, hogy nehogy átölelje és megvigasztalja. Azonban ő van olyan kemény és kegyetlen üzletember, aki nem lágyul el egy síró nő jelenlétében.

Csak azt tudná, hogy kit akar becsapni. Ő nem olyan kegyetlen és kőszívű, mint amilyennek mutatja magát. Mindenki félreismeri őt és az öccsét is. Hát igen, ő és Nyikolaj szinte semmiben nem hasonlítanak, csak a barna szemükben. Vadim szőkés hajú, mégis napbarnított bőrű, magas és szálkásan izmos. Ezzel szemben Nyikolaj fekete hajú, valamivel alacsonyabb tőle, jóval szélesebb a válla és a bőre is jóval világosabb. Kevesen tudták csak, hogy Nyikolaj egy cseléd fia, de Vadim anyja nem tiltakozott a fiú ellen, hiszen Vadim születése során eltávolították a méhét, és ő szeretett volna a fiának egy testvért. Így mindennemű ellenkezés nélkül színlelte a terhességet, és Nyikolaj születése után igyekezett őt is szeretni, habár semmi közük nem volt egymáshoz.

Vadim jól emlékezett rá, hogy az öccse vérszerinti anyja mennyire igyekezett a kedvükben járni, és gondoskodni róluk. Egyszer majdnem kiderült a titkuk, de Vadim édesanyja megakadályozta, ami a nő életébe került, mikor mindkét fiú kegyetlenné vált. Nyikolaj megtudta, hogy honnan is származik pontosan, és egész másként kezdett nézni az árva gyerekekre. Nem érezte magát a Zavulon család részének, csak egy szerencsés véletlen volt, hogy a mostohaanyja szerette, míg az édesapjuk sokkal keményebben bánt vele, mint Vadimmal. Való igaz Nyikolaj nem volt olyan okos, mint a bátyja, mégis lojális maradt a fivéréhez és annak anyjához.

Vadim jól tudta, hogy a fivére árvaházakat támogat, és önkéntesként dolgozik, mikor van rá ideje hétvégenként. Ettől Nyikolaj boldog volt, és úgy tűnt, mintha valami más is lenne a dologban, mivel előfordult, hogy a fivére arcán megjelent egy-egy őszinte mosoly, mikor azt hitte, hogy senki nem látja. A fivére is kétszer látta, és először azt hitte, hogy csupán hallucinál. Mindennél jobban bízott az öccsében, és az ő tévedhetetlen szimatában. Azonban ő is kitűnő emberismerő volt, és nem árulónak látta a nőt, hanem egy áldozatnak.

Életében először segíteni szeretett volna egy kegyetlen lény áldozatán. Azonban ő soha nem volt önzetlen, ezért volt még életben. Annyira hinni akart Lénának, de a személyisége nem engedte.

Léna másnap reggelre összeszedte a holmiját. Nem igazán volt sok, amit vinni akart, hiszen Maskov miatt nem ragaszkodott sok dologhoz, hiszen ha menekülnie kell, akkor ne tartson sokáig a pakolás és ne akadályozza őt semmi. Azonban most volt először, hogy valahol biztonságban érezte magát, főleg Vadim karjai között. Ez a felismerés jobban fájt neki, mint a férfi tegnap esti sértései. Felvette a táskáját, és a könnyeit visszatartva kisurrant a lakásból. Direkt a szolgálati bejáratot célozta meg, ahol a takarító személyzet járkált, hogy ne keltsen nagy feltűnést.

Igazából nem tudta, hogy mit kezdhetne magával, mert nem akart visszamenni a bordélyba, hiszen nem tudta volna elviselni, ha Vadimon kívül más is hozzáér. Éppen egy háztömbnyit sétált a csomagjával, mikor megpillantott egy gyanús fekete kocsit. Látott ehhez hasonlókat is már a városban, nem ettől volt gyanús, hanem a rendszáma miatt. Ukrán volt, és pont abból a régióból jött, ahonnan Léna is származott. Behúzódott az egyik épület mögé, és onnan figyelte a kocsit.

Már értelmet nyert, hogy miért érezték, hogy figyelik őket. Már biztosan, Maskov szaglászik körülöttük, ami rajta egyáltalán nem segít, mivel Vadim és Nyikolaj ezzel tisztában van. Nem tudná tisztára mosni magát Vadim előtt, ami igazán bántotta. Hiába alázta meg őt a férfi tegnap éjszaka, ő akkor is vágyott rá. Bizonyítani akarta, hogy igenis tisztességes nő a maga módján. Nem volt más választása figyelnie kellett, hátha megtud valami hasznosat, és ezt felhasználva talán visszaszerezheti a hitelét a szeretett férfi előtt.

Nem is vette észre, hogy egy bizonyos illető mögé került, és megragadta. Egyik kezét a derekára fonta, míg a másikkal a száját fogta be. Léna teljes erőből tiltakozott volna, de nem volt elég erős a támadójával szemben. Hiába kapálózott, akkor is betuszkolták a kocsiba, ahol végre elengedték.

-          Nyugodj már meg! – hallotta a felettébb ismerős hangot, akivel nem így képzelte a viszontlátást.

-          Constantin? – meredt a fivérére.

-          Léna – üdvözölte a testvérét igen fenyegető hangon.

-          Hogy kerülsz te ide? – kérdezte, miközben megölelte a férfit, akinek szintén szürke szeme volt és vöröses barna haja, akár az apjuknak.

-          Apánk megbízását teljesítem, de te mit keresel egy Zavulon ágyában? – kérdezte nyílt megvetéssel a hangjában a fivér.

-          Mindenki úgy boldogul, ahogy tud – fordította el a fejét, mire a testvére félreértette a helyzetet.

-          Szóval kémkedsz nála – lett sokkal barátságosabb. – Így már mindjárt más a helyzet – mosolygott a húgára.

-          Apánk milyen megbízást adott neked? – hagyta rá a dolgot, mivel érezte, hogy nem tud megbízni a testvérében.

-          Elérkezettnek látja az időt, hogy bosszút álljon Igor Vasziljevicsen. Alapjában kell meggyengíteni az öreg birodalmát, és ehhez a legjobb mód, a két tartópillér kiiktatása. Vadim és Dimitrij a két legerősebb unokája. Ketten versengnek a hatalomért – közölte a szándékait.

-          Meg akarod ölni Vadim Zavulont? – kérdezte idegesen Léna.

-          Megérdemli a halált – simogatta meg a húga arcát. – És most testvérkém, elmondasz mindent, amit tudni akarok, és apánk visszafogad téged – csillant gonosz fény a szürke szemekben.

-          És mi van akkor, ha én nem akarom, hogy visszafogadjon? – nézett a bátyjára. – Te ilyen könnyedén meg tudod bocsátani, amit anyánkkal tett? – kedve lett volna elsírni magát, de ha a fivére előtt gyengének mutatkozik, akkor mindennek vége. Most látta jól, hogy a testvéréből hiányoztak az érzelmek, ami igazán fájt neki.

-          Anyánk hűtlen volt – tiltakozott Constantin.

-          Nem volt az, ezt te is jól tudod. Apánk maga lökte oda az embereinek, hogy erőszakolják meg, és utána kivégezte az otthonunkban – rimánkodott Léna.

-          Húgocskám, ha így beszélsz, akkor felmerül bennem a gyanú, hogy el akarod árulni a családunkat, és inkább a Zavulonok oldalára állsz – mérte végig fenyegetően.

-          Legkevésbé sem állok Vadim Zavulon oldalán – rázta meg a fejét, és egy pillanatra engedte, hogy az érzelmei megmutatkozzanak az arcán, amit nem tudott idejében palástolni.

-          A fenébe is Léna, te beleszerettél – átkozódott a férfi.

-          Mindkettőjüket gyűlölöm, és ezért egyiket sem fogom segíteni – mondta eltökélten, majd kinyitotta a kocsi ajtaját, és ki akart szállni, de Constantin megfogta a csuklóját, és erősen tartotta.

-          Gondold át! – parancsolta mély hangján a testvére, majd elengedte.

-          Ég veled fivérem – azzal kiszállt a kocsiból, és hagyta ott mindenkijét, akit szeretett valamikor is.

Szinte fizikai gyötrelmet jelentett számára, hogy visszatartsa a könnyeit. Alig egy éjszaka alatt vesztette el mindenét. És miért, mert a fivére megjelent, és gyanúba keveredett, hogy elárulja a férfit, akit mindenkinél jobban szeretett. Azonban Vadim nem kér belőle, és inkább hallgat a tévedhetetlen Nyikolajra, mint rá. A fene essen Constantinba, hogy ide kellett dugni a mocskos pofáját.

Összeszedve magát, az első dolog az volt, hogy szerzett egy eldobható mobiltelefont, és kivett egy szobát egy csendes külvárosi hotelben, amit elég tisztának talált. Innen szándékozott megszervezni a további életét, felhasználva az információit és a kapcsolatait.

Tudta jól, hogy Constantin embere ott van a közelben, és figyeli őt. Azonban őt ez nem izgatta, hiszen a fivére lehet, hogy kegyetlen, mint az apjuk, de nincs olyan okos, mint ő. Ki tudja játszani, és el tud tűnni előle ismét. Azonban a nagy gond, az az volt, hogy nem tudott teljesen eltűnni Vadim közeléből. Fájt a gondolat, hogy elhagyja a férfit. Ahogy így gondolkozott, kopogtak az ajtón. Óvatosan lesett ki, mire csodálkozva ismert a látogatójára.

-          Léna, nyisd ki! Nincs sok időnk – mondta az ajtó mögött álló férfi, akin látszott, hogy igen ideges.

-          Mit akarsz Andrej? – nyitotta ki az ajtót, és nézett a gyerekkori barátja szemébe.

-          Beszélni veled, míg meg nem érkezik a váltás. Most én vagyok megbízva, hogy figyeljelek – nézett szét, majd beljebb tolva a nőt, ő is belépett a kis szobába.

-          Andrej nem fogsz meggyőzni, hogy álljak Constantin pártjára – rázta meg a fejét.

-          Nem is ezért jöttem. Látni akartalak, és megtudni, hogy te mit is akarsz – zárta be az ajtót, és fordította rá a kulcsot.

-          Békében élni a Maskov és Vasziljevics ellentéttől a lehető legtávolabb. Szeretem a bátyámat, nem úgy élni, ahogy ő kéri. Nem tudom megbocsátani, amit anyám ellen elkövettek – mondta idegesen.

-          Léna én még mindig a barátod vagyok, és ezért nem is hibáztatlak, hogy nem vagy teljes mértékben Constantin mellett. A fivéred sem számított rá, hogy fel tud használni. Szeret ő téged a maga módján – ölelte meg. – Megadja neked a kért szabadságot, és nem kényszerít rá, hogy segíts Zavulon ellen. Megvolt rá a terve, hogy a te kihasználásod nélkül intézzük el – mondta halkan.

-          Meg fogjátok ölni Vadimot? – kérdezte ijedten.

-          Vadimot és Nyikolajt is – bólintott. – Habár Nyikolaj csupán egy izomagy, aki eltakarít Vadim körül – legyintett Andrej. Léna tudta jól, hogy Nyikolaj ennél sokkal több, és a fivére csapata mekkorát téved, de nem szándékozott Andrej orrára kötni, hogy Nyikolaj egy kegyetlen és igen precíz stratéga, aki segíti a fivérét mindenben.

-          Őrültség, amire készültök – rázta meg a fejét Léna.

-          Akkor segíts nekünk, hogy mi kerüljünk ki győztesen! Hogy tudunk bejutni a birodalmába, hogy ne vegyen észre, csak ha már túl késő – bukott ki a jövetelének igazi oka.

-          Menj el Andrej! – tolta el magától a férfit. – Túl sokat kérsz – borzongott meg.

-          Nem akartam elhinni Constantin emberének jelentését, de úgy tűnik, hogy tényleg lefeküdtél vele – mondta hitetlenkedve Andrej.

-          Évekig üzletszerűen csináltam. Valamiből meg kellett élnem, és valahogy be kellett szerezni az információkat – mondta fegyelmezetten. – Most pedig menj el Andrej! Tudom, hogy információkért jöttél, de tőlem nem tudsz meg semmit – felelte eltökélten.

-          Rendben, de kérlek légy óvatos! Holnap indulunk haza. Ma estig van lehetőséged meggondolni magad, és visszatérni a családhoz – nyitotta ki a zárat, majd lenyomta a kilincset. – Nekem nagyon hiányzol odahaza, és szeretném, ha hazatérnél. Van elég rangom hozzá, hogy vigyázhassak rád – mondta el burkoltan az ajánlatát.

-          Nem Andrej, nem fogok soha férjhez menni – tiltakozott, miközben az igazság az volt, hogy csak egy emberhez volt csak hajlandó hozzámenni, aki viszont eldobta magától.

-          Csak egy erős férfi tud megvédeni az apád haragjától – figyelmeztette Andrej.

-          Az lehet, de te nem vagy erős, hiszen őt szolgálod – rázta meg a fejét. – A bábja vagy, és felajánlod neki, hogy a kedvemért szembeszállnál velük? Még mindig nem erőséged a jó blöff – felelte hideg számítással a hangjában Léna.

-          Bölcsebb lenne, ha nem szállnál szembe az apáddal, mert nagyon veszélyes ellenfél – mondta határozottan Andrej.

-          Te pedig egy gyáva barát – csapta a férfi arcába az ajtót, majd szedni kezdte a cuccát, mert biztosan tudta, hogy nem maradhat ott. El kell menekülnie innen, mert tudta, hogy Constantin haza fogja rángatni az apjukhoz, aki ki fogja végeztetni mindenki előtt, hogy példát statuáljon, hogy a saját vérének sem bocsát meg. Léna nem is vágyott a megbecsülésükre. Ő csak Vadimot akarta, akinek persze nem kellett.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.