Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


4. rész: Bizonyított hűség

2012.10.30

 Kétségbeesetten engedett utat a könnyeinek, egy röpke gyenge periódust megengedve magának, hogy búcsút vegyen a szerelem érzésétől. Összeszedte magát, és kikereste egy régi ismerőse nevét, aki tartozik neki. Úgy gondolta, hogy a segítségével megpróbál elrejtőzni, és így kezd új életet. Azonban, mikor tárcsázni akart, rájött, hogy nem szándékozik tovább menekülni. Megtalálta a boldogságot, és igenis meg fogja mutatni Vadimnak, hogy őt nem lehet félresöpörni.

Ekkor döbbent rá, hogy ma este fogják megkísérelni a merényletet. Össze kell szednie magát, és megakadályozni. Előnye van a bátyával szemben, hiszen ők nem tudják, hogy Nyikolaj milyen veszélyes ellenfél is. Összeszedte magát, majd újult erővel indult el. Ahogy kilépett a hotelból, látta, hogy Andrej figyeli. Tudta jól, hogy ott lesz. Már csak az volt a kérdés, hogy mennyire tűnt el a férfiból az emberség. Mindenesetre jobbnak látta, ha nem közösködik vele, mert könnyen húzhatja a rövidebbet.

Mélyet sóhajtott, miközben arra gondolt, hogy egyféleképpen tudja bizonyítani az igazát Vadimnál, ha meggyőzi az egyetlen személyt, akiben megbízik, hogy nem akar ártani a férfinek. A gond csak az, hogy ez a személy Nyikolaj, akit a legtántoríthatatlanabb illetőnek ismert széles e világon. Azonban ő is elég makacs volt, így van egy halvány esélye a sikerre.

Azonban, hogy ez működhessen, először le kell ráznia Andrejt, aki kitartóan követte. Azonban a holmijával nehéz volt észrevétlenül menekülni. Mélyet sóhajtott, és bement a régi bordélyba, ahonnan Vadim emelte ki. Tudta jól, hogy csak a régi ismerősei révén tud észrevétlenül eljutni, ahova szeretne. Szerencsére itt is volt néhány ember, akit a barátjának nevezhetett.

Szerencsére ott nem kérdeztek sokat, és készségesek voltak Lénával, aki egy titkos kijáraton távozott, miután megváltoztatta a külsejét. A bordély igen diszkrét volt, hiszen több neves politikus és híresség járt oda, hogy élvezzék az ott dolgozó hölgyek szolgálatait. Nekik is meg kellett hagyni a békés életet, hogy ne vethesse senki a szemükre, hogy milyen közegben mozognak.

*

Miután sikerült leráznia Andrejt, sokkal nehezebb feladat előtt állt. Be kellett jutnia Vadimhoz, hogy a fivére emberei nem veszik észre. De mégis a legnehezebb az lesz, hogy meggyőzi Nyikolajt, hogy nem árulta el őket.

Ismerte a biztonsági rendszert, hogy oda nem juthat be senki, hogy észre ne vegye valaki. Nyikolaj tudomást fog szerezni a jöveteléről, mielőtt elérné a lépcsőházat, és csak reménykedhet, hogy nem lövik le azonnal. Ahogy benyitott a lépcsőházba, meglepetésére máris szembenézhetett a kegyetlen barna szempárral.

-          Mi járatban erre Léna Petrikova? – kérdezte Nyikolaj keresztbe font karokkal a mellkasa előtt.

-          Beszélnem kell veled – mondta kissé idegesen, de igyekezett uralkodni a hangja remegésén.

-          Nekem viszont nincs veled dolgom – lett még ellenségesebb a férfi.

-          Kérlek, csak hallgass meg! Utána azt csinálsz, amit akarsz, de fontos dologról van szó – lett némileg kétségbeesett a hangja.

-          Rendben – sóhajtott nagyot, mintha ő sem akarná igazán, hogy a nő áruló legyen. Intett neki, hogy kövesse, majd bevezette egy kis raktárhelyiségbe, ami nem volt valami tiszta, de a célnak megfelelt, mivel nem volt bekamerázva. – Beszélj! – parancsolt rá igen határozottan.

-          A fivérem, Constantin Maskov itt van a városban. Ő figyelteti Vadimot, és téged is. Feltett szándékuk, hogy megöljenek titeket, hogy ezzel mérjék az első csapást a nagyapátokra – számolt be rögtön a helyzetről.

-          Miért higgyek neked? Miért segítenél nekünk a bátyáddal szemben? – lett hihetetlen számára az egész hihetetlen. Ő soha nem tudta volna elárulni a testvérét, miközben a nő pontosan ezt csinálta a sajátjával. Ha eddig nem vetette volna meg Lénát, ettől a pillanattól kezdve nem maradt volna többé kétség az érzelmeiről iránta.

-          A fivérem elárulta anyánkat, és szinte vakon szolgálja a gyilkosát, Maskovot. Nem tudok segíteni neki, hogy… - csuklott el a hangja.

-          Nem tudok hinni neked. Most pedig takarodj a szemem elől! – mondta idegesen Nyikolaj.

-          Szerelmes vagyok a bátyádba – mondta ki végül, amiről azt hitte, hogy lehetetlen.

-          Egy igen drága szajha vagy, aki pénzért mímelte a szerelmet. Befeküdtél Vadim ágyába is, mert ő úgy akarta, és máris azt hiszed, hogy szereted? Egyáltalán tudod, mi a szeretet? – kérdezte megvetően Nyikolaj.

-          Maximálisan tisztában vagyok vele. Az egyetlen ember, aki valaha szeretett engem, a szemem láttára halt meg, hogy a szétlőtt agyveleje beborította az otthonunk nappaliját. Végignéztem, ahogy megkínozták, és elhiheted, hogy még akkor sem segítenék Maskovnak, ha az életem lenne a tét – találta meg a hangját. Nem hagyta, hogy bárki így megalázza az érzelmeit Vadim iránt.

-          Ha jót akarsz magadnak, akkor eltűnsz az épületből. Ha még egyszer Vadim közelébe mered tolni a pofádat, nem leszek ennyire türelmes és megértő – fordult el a nőtől, majd távozott.

-          Ez nem ment valami jól – állapította meg.

Nem is számított másra, Nyikolajjal kapcsolatban. Azonban nagyon remélte, hogy láthatja Vadimot. Összeszedte a gondolatait, hogy most mit is tehetne. Egy valamiben biztos volt, Nyikolaj nem hitt neki. A figyelmeztetést csapdának gondolja, míg az érzelmeiről mondottakat teljes hazugságnak. Nem maradt más lehetősége, mint magának kézbe venni a dolgokat. Ebédidőben elkapta az egyik gyakornokot, aki kávéért ment ki az egyik közeli kávéházhoz.

-          Szia – köszönt a fiatal lánynak.

-          Jó napot Léna Petrikova – illetődött meg.

-          Nyugalom. Csak tudni akarom, hogy mi is mára Vadim programja – mondta nyugodt hangon.

-          Maga a bizalmasa – nem értett semmit.

-          Az információ szerzője vagyok, és most éppen egy nagy feladatot kaptam, ami igen kényes. Jelentést kell tennem ma neki, de a telefonomat lehallgatják, és az övét is figyelik. Ezért akarok egy olyan helyen találkozni vele, ahol nem számítanak rám a riválisok – indokolta meg a hirtelen segítségkérést.

-          Értem – bólintott a lány.

-          Szóval? – kérdezte, mire a lány elővett egy noteszt.

-          Háromtól van tárgyalása – nyújtotta oda a kis könyvet, amit Léna gyorsan átnézett.

-          Köszönöm – bólintott. – További szép napot – azzal otthagyta a lányt, aki ha beszél a találkozásukról, akkor neki vége, a legjobb esetben is nem kap munkát Szentpéterváron, de még mindig jobb, mintha Nyikolaj venné kezelésbe.

*

Vadim egész nap nem találta a helyét. Hiányzott neki Léna. Reggel attól tartott, hogy ha bemegy hozzá, meglátja, rögtön el is felejti, hogy ki ő, és Nyikolaj szerint mit követ el ellene. Sokáig húzta, hogy bemenjen a lakrészébe, mivel nem akart megtörni. Azonban, ahogy belépett a szobába, rögtön látta, hogy Léna nincs sehol. Ahogy tudatosult benne, hogy a nő elment, felért neki egy arculcsapással. Még jobban megrázta, mintha teljes mértékben bebizonyosodott volna, hogy Maskovnak kémkedik.

-          Szedd össze magad, hiszen a tábornokkal fogsz ma tárgyalni! – dörzsölte meg fáradtan a szemeit. Leült a gépe elé, ahol megnézte a bejövő üzeneteit, ahol jelentést tettek neki, hogy Dimitrij megkörnyékezte a Smith nőt, ami azt jelenti, hogy hamarosan szállítja. Elővette a nyomozati anyagot, amit a családról készítettek, és kihúzott belőle néhány momentumot, amit elküldött a nagyapjának, hogy időt nyerjen. Nem tudhatja biztosan az öreg, hogy megvan a kívánt vérvonal, mert akkor sürgetné, hogy valamelyik unokája elvegye azt a nem túl szép nőt. Most a házasság gondolatától is rosszul volt, főleg, hogy más nőt vegyen el.

Ezután ivott egy jó erős kávét, és bement az irodába, hogy hátha itt tud végre a munkára koncentrálni. Azonban végig azon kapta magát, hogy az ablakon bámul kifelé, és Lénát keresi a szemével, hogy mikor látja meg valakivel beszélgetni az udvaron. Nagyon sokan kedvelték a vállalatnál a nőt, és ő is mindig kedves volt mindenkivel. Igaz, hogy jórészt információkat gyűjtött tőlük, de mégis mindenkivel szívesen beszélt. Nem egyszer látta, hogy a szomorú embereket vigasztalta, míg másokkal együtt nevetett. Annyira más volt, mint az első találkozásukkor. Hát persze, hiszen akkor egyedül volt, és félt. Félt, de nem tőle, hanem Maskovtól. Ekkor döbbent rá, hogy a nő biztos nem árulta el Maskovnak, hiszen vele boldog volt, és biztonságban érezte magát. Nem követhetett el ekkora ostobaságot.

Éppen tárcsázni akarta, mikor Nyikolaj lépett be az irodába. Nagyon nem volt jó kedve. A bárszekrényhez lépett, és két pohárba vodkát töltött.

-          Veled meg mi történt? – kérdezte az öccsét, aki a szokottnál is mogorvább volt.

-          Az előbb dobtam ki a nődet az irodából – közölte.

-          Menj utána! Hozd vissza! – tette oldalra a telefont.

-          Az a nő elárult. Jött azzal a dumával, hogy a fivére figyeltet minket, és meg akar öletni még ma. Állítólag bennfentes információik vannak. Azonban biztosan tudom, hogy nem került ki tőlünk semmi, és ő az egyetlen kapcsolat Maskovval – mondta idegesen, miközben lehajtotta a vodkáját.

-          Igen, ez igaz. Másfelől egy testvért elárulni a legnagyobb bűn, amit elkövethetünk – gondolta át az előbbi Léna ártatlan gondolatmenetet.

-          Mindenesetre megerősítem az őrséget – vitte oda a másik poharat a fivérének, aki csak a fejét rázta, hogy nem kéri, mire Nyikolaj megitta a másik pohár italt is.

-          Igen, tedd azt – legyintett, majd látszólag visszatemetkezett a munkába.

-          Rendben – hagyta ott a fivérét.

Vadim nagyon dühös volt, hogy néhány szép kép hagyta magát meggyőzni arról, hogy Léna nem árulta el, ami köztük volt. Nyikolaj nem véletlenül gyanakodott rá, és csak ő volt túl vak, hogy ezt beismerje. Igen vak volt, és érzelmes. Pedig már nagyon régen megtagadta az érzelmeket, és most olyan könnyen engedett nekik.

*

Léna úgy érezte, hogy versenyt fut az idővel. Vadim egy igen fontos tárgyalásra tartott éppen, ahová neki elég nehéz volt bejutnia. Az egyik tábornokkal volt tárgyalása, akiről tudva levő volt, hogy vonakodik megegyezni a férfival, mivel nagy tartozásokat halmozott fel, és az üzletre kapott pénzeket is elherdálta. Ezért próbált egy kevésbé komoly vállalattal megegyezni, hogy valamilyen szinten visszanyerje a tekintélyét. Ekkor értette meg a dolog lényegét. Gradenkov tábornok révén érik el Vadimot, aki nem számít arra, hogy a hadsereg elárulja. Hiszen mindketten befolyásosak, és nem lenne értelme egy katonákkal teli épületben támadni egy bűnszövetkezet fejének, csak ha nincs egy olyan helyzetben a tábornok, hogy bárkitől elfogadja a hiányzó összeget. Mivel Vadim nem kispályázott, tudta jól, hogy milliókról van szó, ami a tábornok szerencsejáték függősége tekintetében nagyon súlyos vád. Vagyis valószínű, hogy a tábornok valamelyik közeli hozzátartozóját rabolták el, ami igencsak vallana a bátyjára.

A lényeg nem is igazán ez volt, hanem, hogy a férfi veszélyben van, és ezt Léna nem tudta elviselni. Szerzett egy hostes egyenruhát, hogy a személyzeten keresztül kerüljön közelebb Vadimhoz.

A háttérből figyelte, hogy mikor érkezik meg a férfi, és a kísérete. Nem tévedett, Nyikolaj ott volt az oldalán, és egyikük sem volt jó kedvében. Habár Nyikolajt soha nem látta vidámnak, ő mindig mufurc volt.

A tárgyalás ettől még csak feszültebb lett. A tábornok pedig nagyon izzadt, és nehezen akart belemenni bármilyen alkuba is. Persze, most Vadim is sokkal agresszívebben tárgyalt, mint szokott, aminek csak Nyikolaj értette az okát.

-          Ez így nem fog menni – sóhajtott mélyet Vadim. – Tartsunk félóra szünetet! – javasolta.

-          Rendben – bólintott a tábornok, majd elsietett onnan. Vadim és Nyikolaj átsétáltak a VIP terembe, ahol Vadim rögtön megöntötte a poharát vodkával.

-          Mit gondolsz? – kérdezte az öccsét.

-          Még magadhoz képest is szigorú vagy – felelte a fivére.

-          Vékony jégen táncolunk – állapította meg. – Mi híred van Dimitrijről? – kérdezte a témát váltva.

-          Maga mellé vette a nőt. Legkésőbb a hónap végére ígérte, hogy elhozza a nagyapának. A képeket visszatartom róla, mert néhány unokatestvér már utána eredt volna az államokba. Bár, amilyen gyakori név a Smith, így nagyon kevés esélyük van rátalálni. Őszintén nem értem, hogyan sikerült Dimitrijnek – mondta el a véleményét.

-          Dimitrij túl okos, hogy lebecsülje őt bárki. A nagyapa viszont ezt teszi. Össze kellene fognunk vele, de ő túlságosan is félti Igort és Nataliját is – merengett el.

-          Szerintem barátkozz a gondolattal, hogy feleségül veszed a nőt, akit hazahoz, és utána szervezd vele a szövetséget! – állította le a fivére elméleteit.

-          Nem vagyok az a nősülős fajta, tudod jól – morogta.

-          Valóban Vadim, de álmodozó sem vagy. Szóval térj vissza a földre, nem vagy te Gagarin – öntött ki két pohárba vodkát, és az egyiket a fivérének nyújtotta.

-          Túl sokat engedsz meg magadnak Nyikolaj – figyelmeztette veszedelmesen.

-          Csak vigyázok rád – tiltakozott a fiatalabbik testvér, akinek sötétebb haja volt, mint a bátyjának. Vadim végignézve a fivérén jött rá, hogy mennyire is különböznek ők. Ő szőke volt, magas és szálkás izomzatú, míg a fivére sötét hajú, alacsonyabb és masszív izomzatú. Többen hamarabb hitték el róla, hogy Dimitrij öccse, mint az övé. Dimitrij és Nyikolaj alig mosolyogtak, mindig komorak voltak és a szívük is kegyetlen volt. Minden cselekedetükkel a testvéreik védelmét szolgálták.

-          Mi legyen a tábornokkal? – kérdezte töprengve Vadim.

-          A főparancsnok elvtársnál bepanaszoljuk, ha nem akar velünk együtt működni – felelte Nyikolaj nyugodt hangon. – Persze előtte megszabadítom néhány ujjától – ivott még egy pohárral.

-          Van híred Lénáról? – váltott hirtelen témát.

-          Felejtsd már el! – lett most már Nyikolajnak is nagyon rossz kedve.

-          Tudom, hogy áruló, de nem megy egyik percről a másikra a felejtés, még nekem se – túrt a rövid szőke hajába.

-          Ha ennek vége, keresel magadnak másik nőt – jelentette ki Nyikolaj.

-          Nem, ha ennek vége megbarátkozom a gondolattal, hogy feleségül veszem Susan Smitht – ivott még egy utolsó pohárral, aztán indult vissza a tárgyalóba. Ahogy kilépett a VIP teremből, szembetalálta magát Léna szomorú szürke szemeivel.

-          Szóval nősülni készülsz? – kérdezte megsemmisülten.

-          Neked soha nem ígértem házasságot – felelte kegyetlenül a férfi.

-          Másnak sem – jegyezte meg Nyikolaj.

-          Mitől más az a nő? – kérdezte Léna.

-          A nagyapánk szerint szent vérvonalból származik, és aki megszenteli az övét is, azé lesz az egész Zavulon birodalom – felelte Vadim. – Szóval te merőben értéktelen vagy – alázta meg a nőt, mivel ő nem volt képes elküldeni.

-          Szemétláda – eredtek el a könnyei.

-          Tudtad, mikor nekem kezdtél dolgozni – vont vállat Vadim.

-          És én még figyelmeztetni akartalak, hogy Constantin szervezkedik ellened. De nem vagy különb a bátyámnál. Még kifejezetten az öcséd a gerinces férfi, legalább ő egy pillanatig sem hitette el velem, hogy fontos vagyok valakinek is – fordult meg, és nem tudva uralkodni magán elkezdett szaladni, minél messzebb a férfitól. Érezte, hogy futás közben a könnyek végigcsorognak az arcán, de nem érdekelte. Menekülnie kellett innen, mert a szíve már így is darabokra tört.

Vadim és Nyikolaj visszamentek a tanácsterembe, és az eddiginél még idegesebbek voltak, aminek a tábornok még jobban nem örült. Ahogy be akart lépni az ajtón, inkább megfordult, és otthagyta a férfit.

-          Menj utána! – utasította Nyikolajt.

-          Máris – bólintott a fivér, és a tábornok után sietett.

*

Léna egy félreeső kis folyosón állt meg, míg kilihegi magát, és össze nem szedi magát, hogy a szokásos nyugodt álarcát magára öltve emberek közé tudjon menni. Nem lehet mások előtt gyenge. Attól, hogy a férfitól éjszakánként gyengédséget kapott, az nem jelenti, hogy bármi változik is az életében.

Felnézett, és látta a másik falnál, hogy ott egy mosdó. Elhatározta, hogy megmossa az arcát. Ahogy belépett, kedve lett volna sikoltani egyet, mivel egy vele egyidős lány volt halálra szurkálva a mosakodó kagylók előtt. Mivel a személyzetet kár lett volna megölni, főleg, hogy nem is történt még semmi, a tábornok hozzátartozója lehet, akivel Constantin sakkban tartotta a magas beosztású férfit. Volt egy kés a falba fúródva, amit Léna jól ismert, hiszen a bátyja dobálta fiatalabb korában rendszeresen. Mérhetetlen hányinger tört rá. Ugyanakkor rádöbbent, hogy fivére ugyanezt tervezi tenni Vadimmal is, amit ő egyáltalán nem akar. Ezért összeszedte minden erejét, és futni kezdett a tárgyaló felé, hogy figyelmeztesse őket.

Futás közben kitört az egyik cipője sarka, amivel egyáltalán nem foglalkozott, és inkább mindkettőtől megszabadult. Éppen elhaladt az ideges Nyikolaj mellett, aki utána kezdett el szaladni. Nem érdekelte ez a férfi. Majd eltűnik az életükből, ha biztosan tudja majd, hogy Constantin nem jelent többé veszélyt rájuk.

*

Alig, hogy Nyikolaj távozott a tárgyalóból, Vadim rendezgetni kezdte az iratokat, ami némileg elterelte a figyelmét a nem rég Lénával lejátszódott jelenetről. Hallotta, hogy kinyílt ismét az ajtó, mire úgy számított, hogy a testvére tért vissza a tábornokkal. Mi tagadás, Nyikolaj napról napra jobb. Felpillantott, de nem Nyikolaj állt vele szembe, hanem egy idegen vörösesbarna hajú férfi, aki hideg szürke szemekkel nézett végig rajta.

-          Maskov fia – állt fel Vadim, és tolta el magától a széket, hogy ne akadályozza, ha a férfi támadna.

-          Vadim Zavulon, aki szajhát csinált a húgomból – mérte végig gyűlölködve.

-          Már előttem az volt – vágott vissza.

-          Vigyázz a szádra! – húzott elő egy kisebb méretű tőrt.

-          Különben? Csak nem azzal akarsz megijeszteni, hogy egy kiskést lóbálsz az orrom előtt? Fenyegetésből elégtelen – maradt nyugodt, hogy felbosszantsa a férfit, hogy minél nagyobb legyen a hibázási rátája.

-          A parancs az volt, hogy élve vigyelek el apámnak, de a fejed is bőven elég lesz – mosolygott rá, és már készült ledöfni Vadimot, mikor Léna megérkezett és közéjük állt, de Constantin már nem tudott megállni, és mellkason szúrta a húgát.

-          Léna – kapta el Vadim a nőt, hogy hátra ne essen. – Miért csináltad ezt? – kérdezte semmit sem értve.

-          A fenébe veled húgocskám! Apánk ezért meg fog ölni – lett ideges Constatin, mire Nyikolaj is megérkezett, és a földre teperte a merénylő férfit.

-          Nyikolaj hívj orvost most! – tartotta kedvesen Léna testét.

-          Azonnal – vette elő a telefonját, és tárcsázott.

-          Miért csináltad ezt Léna Petrikova? – kérdezte Vadim, miközben kisimította a nő arcából a kósza vörös hajszálakat.

-          Mert szeretlek Vadim Zavulon. Tudom, hogy a fivéred és te nem hisztek nekem, de nem érdekel. A tiéd a szívem, és nem hagyhattam, hogy a testvérem megöljön – mondta nyöszörögve, mire Vadim az ujját a szép vonalú ajkakra tette.

-          Elég! Mostantól ne beszélj! – mondta kedves hangsúllyal.

-          Vele mi legyen? – kérdezte Nyikolaj, miután befejezte a hívást, és a foglyára mutatott.

-          Ha Léna felépül, eldönti ő maga. Addig zárjátok jól el! – nézett fel Vadim Constantin szürke szemeibe, ahonnan mérhetetlen gyűlölet sugárzott felé.

-          Rendben – rángatta fel a vörös hajú férfit, majd elvitte onnan. Átadta a saját embereiknek, és megvárta odalent a mentőket, majd maga vezette fel hozzá őket. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Szia *w*

(Sayu, 2012.10.31 21:24)

Bocsika hogy eddig nem írtam de nem voltam igazán gépközelben. Ez a történet is irdatlanul jó... most őszintén kicsit meglepett hogy a két fiú ennyire hogy is mondjam... szerencsétlen ebben a témában. mert ha valaki követi őket akkor mért pont szegény Léna az? nem értem! Hah férfiak ki érti őket 100%-osan. Szerintem még saját magukat sem értik igazán meg...
-.-" sok felesleges rizsa ide neked.. Lényeg hogy nagyon tetszik és hogy hamar folytasd!

Re: Szia *w*

(LAOM, 2012.11.04 18:51)

Hali :)
Nem baj, hogy eddig nem kaptam életjelet rólad, csak azt hittem, hogy ez a változat nem lett annyira jó, és senki sem olvassa. Vagy már úgy vannak vele, hogy valamikor jön a folytatás. na mindegy. A két fiú szerencsétlen, hát miért? Mert férfiból vannak. Mikor az érvelésüket írtam logikusnak tűnő gondolatokat adtam nekik a számomra leglogikátlanabb eszmefutatással. Ezt jól megmondtam. Köszi a rizsát, legalább tudom, hogy érvelő véleményed van :)
Köszönöm, hogy Írtál :) Örülök, hogy tetszik :)