Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


9. rész: Az esküvő

2012.12.18

 Léna kicsit sajnálta, hogy nem hagyományos körülmények között megy férjhez. De az ő múltjával az is csoda, hogy talált valakit, aki szereti őt, és szívesen feleségül is veszi. Bár jobban örülne, ha nem cselek segítségével menne hozzá a szerelméhez. Azonban jól tudta, hogy Vadimnak a hatalom is sokat számít, hiszen azért küzdött egész életében. Nem volna jó, ha miatta mondana mindenről. Másfelől Susant is sajnálta. El sem tudta képzelni, hogy milyen lehet, ha terhesen így valaki fogságba esik egy idegen országban, a párja ellenfelei kezében.

Egy méregzöld ruhát vett fel, amivel egyáltalán nem gondolta volna senki, hogy ő lett volna a valódi menyasszony. Szívesen vett volna fel fehéret, legalább a hagyomány miatt, de akkor bárki gyanút foghatna. Most nem lehet semmi hiba. Rettegett magában, hogy Dimitrij túl korán érkezik meg ma, és tönkreteszi a tervet. Nem értette pontosan, hogy Vadim miért nem avatja be. Ha nem jelenik meg az unokafivér, akkor nincs kockázat, hogy valamilyen módon megakadályozza az esküvőt. Kell a színjáték.

Miközben a haját igazgatta, kinyílt az ajtó, és Vadim lépett be. A szeme csillogott, miközben ránézett.

-          Hogy haladunk? – kérdezte Léna.

-          Minden rendben. A rokonoknak elküldtem az értesítést, hogy hol fogok nősülni – ölelte meg hátulról a nőt.

-          Nem tartasz attól, hogy valaki szól Dimitrijnek, és mindent tönkretesz? – kérdezte félve, miközben Vadim egyik karjába kapaszkodott.

-          Már mindenki elkönyvelte a győzelmemet. Dimitrij vesztésre áll, és a mi családunk nem támogat veszteseket. Az más kérdés, hogy amint a miénk a hatalom, visszaadom neki a nőjét és a gyerekét. Azonban most szükségem van Susanre, hogy az öreg Vasziljevics bevegye a színjátékot – csókolt a nő nyakába.

-          Te nem félsz? – nézett a férfi szemébe a tükrön keresztül.

-          A félelem a kisemberek érzelme. Nagy dolgokra vagyok hivatott, főleg egy olyan értékes nővel az oldalamon, mint amilyen te is vagy – fordította maga felé Vadim, majd szenvedélyesen megcsókolta a nő telt ajkait.

-          Szeretnék már a feleséged lenni – bújt a férfi mellkasához.

-          Nyugodj meg kedvesem, ma este már házaspárként fogjuk birtokba venni az ágyunkat – ígérte meg.

-          Már várom, de mielőtt a feleséged lennék, egy dolgot még jó volna tisztáznunk – sóhajtott mélyet Léna.

-          És mi lenne az kedvesem – emelte fel a nő kezét, és lehelt rá lágy csókot.

-          Mi lett a fivéremmel? Mi lesz, ha az apám nem fog nekünk békét hagyni? – kérdezte aggódva.

-          Hogy jutottak most eszedbe? – sóhajtott mélyet Vadim.

-          Constantin mégis csak a bátyám, másfelől az apám nem fogadná el, hogy te vagy a férjem. Félek, hogy a brutalitásának áldozatává esnénk – remegett meg.

-          Át készülök venni a Zavulon vagyon és birodalom irányítását. Az apád egy nyomorult bűnöző, aki olyan mocskos dolgokat követett el a saját vére ellen, ellened, amit egy apa nem tehet meg a lányával, sem a lánya anyjával. Igaz, hogy én is kegyetlen ember vagyok, de a társ és az anya, még az én szememben is szent. Most lehet, hogy Susan miatt nem úgy tűnik, de hidd el, nem szándékozom bántani Dimitrij unokatestvér szívét. Ha valami történne velük, a saját kezével végezne ki, és nem érdekelné az igazságszolgáltatás – tűrte a nő vörös tincseit a füle mögé.

-          Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztuk az unokatestvéred szerelmét. Igazán kedves nő, aki sokat szenvedett már eddig. Megérdemelné Dimitrij oldalán a boldogságot – nézett a férfi barna szemeibe.

-          Mi is megérdemeljük. Sajnos, fel kell használnunk őt, hogy kikerüljünk a nagyapám csapdájából. Nem helyes, hogy egy ilyen gonosz ember szabja meg egy család sorsát. Hamarosan visszaadjuk neki az életét, de még egy kis időre van szükség – csókolta meg a nőt. – Ígérem neked, ha legyőztük a nagyapát, utána lesz egy rendes esküvőnk is, amilyet megérdemelsz – simította végig a nő begöndörített haját.

-          Nekem bőven elég annyi, hogy életem végéig velem maradsz és szeretni fogsz – lehelt apró csókot a férfi szája sarkába. – Hoppá összerúzsoztalak – vett elő egy zsebkendőt, és kezdte el törölgetni a férfi arcát.

-          Büszkén viselem – fogta meg a kezét.

-          Majd holnaptól, ma elhitetjük, hogy Susan a menyasszony és nem én. Még mindig nagyon sajnálom őt – törölgette a férfi arcát.

-          Minden rendbe jön. Terhes, és nem szokásom védtelen nőket bántani, akik valamelyik rokon gyerekét hordozzák a testükben.

-          Nekünk lesznek gyerekeink? – kérdezte reménykedően.

-          Mindenképpen – fogta meg a nő kézfejét, amivel éppen az arcát törölgette.

-          Vadim, biztonságos a mi családjainkkal a gyerekvállalásra gondolni? – nézett félénken a férfi barna szemeibe.

-          Ha velünk történne is valami, Nyikolaj vigyázna rájuk. A fivérem mogorvának és kegyetlennek tűnik, de egyébként egy nagyon kedves és jó szándékú. Sajnos nagyapa tizenhat évesen szörnyű dolgokra kényszerítette – sóhajtott mélyet Vadim, miközben az emlék hatására ökölbeszorultak a kezei.

-          Értem – bólintott komolyan Léna.

-          Szóval, ha nem kedves hozzád az első pillanattól kezdve, adj neki esélyt. Nem mutatja, de igenis kedvel téged – simogatta meg a nő arcát.

-          Nem az érzelmek kimutatásának híve, de mindegy. Egyik Zavulonnak sem megy – próbált könnyed hangot megütni, miközben a lelke mélyén nagyon is remélte, hogy a férfinek igaza van.

-          Rendben, hamarosan kezdünk – adott könnyed csókot a nő homlokára, majd otthagyta őt.

-          Hamarosan Vadim megnősül – sóhajtott mélyet Léna, miközben elmosolyodott. – És én leszek az arája – nézte magát boldogan a tükörben. Félt ezt így kimondani, nehogy meghallja valaki. A precizitás és a pontosság volt a legfőbb erénye, mint nő.

Nem sokkal ezután, elfoglalta a helyét, mint a menyasszony tanúja a színjáték helyszínén. Hamarosan előhozták Susant is, akit nem lehetett volna jobban megalázni. Egy otromba fehérnek csúfolt zsákba volt belebugyolálva, mintha a női mivoltát próbálnák összezúzni. A szertartás előtt néhány perccel vezette be Nyikolaj.

Susan arcán mérhetetlen fájdalom látszott, amely érzést Léna nagyon is felismert. A nőt elárulták, és nem is akárki, egy hozzá nagyon közel álló személy. Léna követte a tekintetét, és meglátta Josephet, aki a megbánás apróbb jelét sem mutatta. A vörös hajú nő tudta, hogy milyen, mikor a család árul el, akiben megbíztál, a vér, aminek örökre hűségesnek kellene maradnia. Hamarosan megérkezett Vadim is, akinek az arcán nyoma sem volt a félórával korábbi kedvesség és gyengédség.

-          Ne próbálkozz semmivel. Ahol mutatom, írd alá! Ne tegyél keresztbe, és ne is szólalj meg! Ha ennek vége, magad tépheted el a házassági szerződést! – mondta halkan Susan füléhez hajolva. A keselyűk számára ez egy meghitt gesztus volt, legalábbis Vadimtól így képzelték, hogy valamit súg egy nő fülébe, az arckifejezése már lényegtelen.

-          Rendben – felelte az amerikai nő, aki legszívesebben elsírta volna magát. A szemével önkéntelenül a menekülési útvonalakat kereste, de tudta jól, hogy ez lehetetlen vállalkozás.

-          Milyen szép párt is alkottok – kerekezett oda Igor Vasziljevics. Léna figyelmét nem kerülhette el, hogy a két fivér számára nehezükre esik elrejteni a megvető fintort, amit az öreg férfi felé mutatnának.

-          Köszönjük nagyapa – bólintott Vadim.

-          Kezdődhet a szertartás! – adta meg az engedélyt a ceremóniára az öregember.

-          Rendben, de igaz elhoztad a hatalmat átadó iratokat? – csendült hidegen a hangja, hogy még Léna is összerezzent tőle.

-          Természetesen, amint házasok vagytok, szentesítem is, és te leszel a családfő – nézett Susanre, mint egy ragadozó a prédára, amit a nő nem láthatott. Léna gyomra felfordult, hogy amint Susan valamelyik Zavulon fiútól gyermeket szül, a vénség is használni akarja majd.

-          Nagyszerű. Azt hiszem, hogy kezdhetjük is. Egyedül Dimitrij unokatestvér nincs itt, de őt amúgy sem engedik be az embereim – szinte végszóra lövések hangja zavarta meg a nyugodt légkört, ami jelezte, hogy a háború megkezdődött. Léna megborzongott, hogy milyen messzire képesek elmenni a hatalomért a Zavulon család tagja.

-          Esküdj meg, hogy Dimitrijnek nem esik baja! – könyörgött szinte sírva Susan, miközben Vadimra nézett.

-          Ha nem ugrál feleslegesen, akkor senkinek sem fog – ragadta meg Susan karját, és az anyakönyvvezető felé fordította. – A rövidített verziót kérjük – morogta.

-          Azért gyűltünk össze… - kezdte az anyakönyvvezető.

-          Ez, ha nem egyértelmű itt mindenkinek, akkor nagyon el vannak tévedve – szólt közbe Nyikolaj, aki szintén ideges volt. Léna most látta, hogy a kemény férfit, mennyire idegesíti a fegyverek hangja.

-          Rendben, akkor hölgyem elfogadja-e az itt megjelent férfit, hites férjéül? – fordult Susan felé a hivatalnok, aki nem volt képes kimondani a választ. Léna ettől ideges lett, hiszen, ha a vénség nem adja át a hatalmat, mielőtt Dimitrij bejut az épületbe, akkor mindennek vége.

-          Igen – mondta határozottan, mire Susan felé fordult, és rámeresztette azokat a nagy kék szemeit, amiről tudtad Léna, hogy Dimitrij mibe is szeretett bele igazán. – Nem érünk rá egész nap – mosolygott az állítólagos menyasszonyra, aki ezzel nem tudott vitába szállni.

-          Valóban nem – fordult vissza Vadim felé, mintha feladott volna mindent. Az igen elhangzott, és az öreg ezt el fogja fogadni, mivel a nő alá fogja írni a dokumentumot.

-          Uram, elfogadja ezt a nőt hites feleségéül? – nem firtatta a helyzetet a hivatalnok sem. Néha kifejezetten hasznosnak bizonyult, hogy az orosz lakosság rettegett a Zavulon családtól.

-          Igen – válaszolta Vadim igen határozottan, miközben Léna szürke szemeibe nézett.

-          Akkor írjátok alá a házasságlevelet! Előbb a menyasszony – fordította oda a könyvet Susan felé, miközben a vőlegény haragjától tartott.

-          Itt írd alá! Ahogy mondtam, ne próbálkozz olyanokkal, hogy nem a rendes neved írod oda! – mondta határozottan az ifjú férjjelölt Susannak, és mutatta neki a vonalat, mintha nem tudna cirill betűket olvasni. Habár a családban kevesen vették észre, hogy beszél oroszul.

-          Rendben – bólintott Susan, miközben elolvasta, hogy hol is kell aláírnia. Kevés hiányzott, hogy el ne kerekedjen a szeme. Igyekezett uralkodni a keze remegésén, miközben lassú mozdulatokkal leírta a nevét.

-          Most a vőlegény – tolta oda Vadimnak a könyvet a halálra rémített férfi.

-          Köszönöm – vett elő saját tollat, majd írta alá a férj nevénél.

-          Most a mennyasszony tanúja – csak erre várt Léna, és előlépett közéjük Susan mögül és telt ajakaival sokatmondóan mosolygott Vadimra, amivel felháborította az egész násznépet. Susan nem szólt semmit, csak figyelte a közjátékot. Még mindig annak a hatása alatt állt, hogy hol is íratta vele alá a könyvet Vadim.

-          Kész macskajaj – morogta Susan.

-          Igazán szép esküvő, mint amiről az ember lánya álmodik – mondta némi gúnnyal a hangjában a Léna, miközben Susan vállára tette a kezét.

-          Ha te mondod Léna Petrikova – mosolygott a nőre Vadim.

-          Hé, most nősülsz, úgyhogy ne flörtölj! – tolta arrébb Nyikolaj a fivérét miközben megragadott egy tollat. – A vőlegény tanújának hol kell alávésni? – kérdezte lazán.

-          De ne három x-et tegyél! – mondta mosolyogva Léna.

-          Egész reggel a nevét gyakorolta, hogy sikerüljön neki – mondta nevetve Vadim. Léna mosolyogva tapasztalta, hogy a férfinek egész kifinomult humora van.

-          Hé, meg akarsz nősülni vagy sem? – kérdezte kissé mogorván Nyikolaj.

-          Rendben, nem szóltam testvér – tette a férfi vállára a kezét Vadim.

-          Rendben – írta alá ő is az anyakönyvet. Susan vetett egy pillantást a dokumentumra, míg Léna azon imádkozott, hogy ne támadjon senkiben kételkedés, hogy Vadim most kit vett feleségül, és Igor Vasziljevics tartja a szavát, miszerint az esküvő után átadja neki a család vezetését.

-          Az Orosz Állam által rám ruházott hatalomnál fogva házastársaknak nyilvánítalak benneteket. Megcsókolhatod a feleségedet! – fordult Vadimhoz az anyakönyvvezető, aki a hitelesség kedvéért egy undorodó fintort is megejtett Susan felé, mintha a gondolat is felháborítaná, hogy megcsókolja.

-          Még nem. Nagypapa, akkor add át a család vezetését! – mondta Vadim.

-          Rendben, hiszen összekötöd a családunkat Joseph Smith vérvonalával – bólintott az öreg, miközben intett az ügyvédjének, aki vitte neki az iratokat, és ő aláírta.

-          Megnézhetem? – ment oda Vadim, és olvasta át a dokumentumot. – Nagyszerű – mire befutott Dimitrij is.

-          ÁLLJ! – kiáltotta el magát.

-          Már én vagyok a család vezetője, nem tehetsz semmit – mondta diadalmasan, amitől Léna szíve hatalmasat dobbant. – És most végre megcsókolom a feleségemet! – fordult meg Vadim, mire a Léna boldogan szaladt oda hozzá, és csókolta meg.

-          Attól, hogy te mondtad ki az igent Susan helyett, ez nem jelenti azt, hogy neked is kell megcsókolnod az unokámat – dühöngött Igor a nő viselkedésén.

-          Én lettem Vadim felesége – mondta boldogan, még maga is alig merte elhinni.

-          De hiszen, az előbb láttuk, hogy feleségül vette Susant – akadékoskodott az ügyvéd.

-          Nézze meg a dokumentumot! – mondta Vadim. – Nyikolaj mutasd meg neki! – intett a fivérének, aki odaengedte őket, de ügyelt rá, hogy nehogy valami baja essen a bizonyítéknak.

-          Felolvasná? – kérdezte Nyikolaj.

-          Férj neve: Vadim Ilja Zavulon. Feleség neve: Léna Ilona Petrikova. Férj tanúja: Nyikolaj Szergej Zavulon. Feleség tanúja: Susan Smith – olvasta fel az ügyvéd hangosan. – A dokumentum érvényes – mondta az öregre nézve. Léna soha nem érezte magát még ennyire boldognak

-          Átkozott – állt fel hirtelen a székből Igor Vasziljevics. Az arcán olyan düh látszott, amilyet Léna nem nézett volna ki belőle, és még Vadim számára is új volt. – Nekem kell Joseph Smith szent vére – tartott az amerikai nő felé. Nem haladt valami gyorsan, de az adrenalin igazán beindította a vén testet. Susan nem állt ott tétlenül, hanem a szerelméhez sietett, most már senki sem tartotta fogva. Remegve ölelte meg Dimitrijt, aki szorosan át is ölelte. Léna látta jól, hogy az a kettő mennyire szereti egymást.

-          Ebből is látszik, hogy már nem beszámítható – sóhajtott mélyet Vadim.

-          Te nyomorult kígyó! – mondta Igor, miközben az ifjú pár felé fordult. – Ezt még keservesen megbánod – fenyegetőzött. Léna nem is kételkedett benne, hogy a saját vérét ontaná.

-          Azt bántam volna meg, ha feleségül veszem azt a nőt, aki Dimitrij unokatestvéremtől vár gyereket minden valószínűség szerint – terelte a figyelmet a másik pár felé, akik nem foglalkoztak senkivel, hanem egymást ölelték.

-          Te jó ég – kapott a mellkasához Igor. – Megfogant volna a dédunokám, akinek Joseph szent vére csörgedezik az ereiben? – látszott, hogy nehéz felfognia az egészet. Dimitrij kicsit engedett az ölelésen, miközben a tekintetét a család felé fordította, hogy szükség esetén meg tudja védeni a nőt a családtól.

-          Orvost hívjon már valaki! – mondta az ősember. Léna most végre közelről is látta a férfit, akinek olyan durva vonásai voltak. Hozzá képest Vadim valóban egy eszményi külsejű férfi volt, de ahogy Susanra nézett, képes lett volna beleszeretni a durva arcvonásokba.

-          Inkább halottkémet – mondta Nyikolaj a hangszíne elárulta, hogy kevés tartja vissza, hogy maga segítse át a túlvilágra.

-          Előbb orvost – mondta Vadim, miközben aggódva nézett az öccsére. Nagyon nem akarta, hogy ismét vér tapadjon a fivére kezéhez. Ettől valamelyik unokatestvér észhez tért már tárcsázott is.

-          Dimitrijnek kell vezetnie a családot – mutatott a durva arccsontozatú férfira, aki a régi ismerős unokáját ölelte szorosan magához.

-          Már átruháztad a hatalmat, örülj, hogy orvost kapsz – emlékeztette Vadim. A hangjában semmi tisztelet nem volt a nagyapja kora iránt.

-          Jól vagy? – Dimitrij csak Susannal törődött, amitől Lénában és Vadimban tudatosult, hogy a férfi is tud a babáról. A nő egy pillanatig irigyelte őket, ahogy egymást ölelték és nem törődtek a körülöttük lévő káosszal.

-          Most már igen – felelte halkan, de még mindig remegett. A hangjában egyszerre volt megkönnyebbülés és kételkedés. Félt, hogy ez egy csel, amit Dimitrij rokonai eszeltek ki ellenük. mondta megkönnyebbülten a nő, aki el sem hitte, hogy Vadim valójában nem akarta bántani.

-          Szólhattál volna, hogy mire készülsz – intézte Dimitrij Vadimnak.

-          Senki nem hitte volna el, hogy mi összedolgozunk, és hitelesebb volt a nőd, hogy retteg és gyűlölködve néz rám – felelte nemtörődöm stílusban, miközben Léna érezte, hogy még szorosabban fogja magához.

-          Ideje mennünk – nézett Susanra Dimitrij.

-          A táskámat és a dolgaimat szerezzük vissza! – felelte gyakorlatiasan, mintha előjött a precíz titkárnő énje.

-          Hol vannak a cuccai? – fordult komoran az unokatestvérei felé a vadember.

-          Várjatok még! Át kellene beszélnünk, hogy miként működünk együtt. Dimitrij unokatestvér, téged akarnálak utoljára ellenségemnek. Biztosíthatlak, hogy nem tervezek több támadást ellenetek – próbált egyezkedni Vadim.

-          Oszd meg az itteni hatalmat Nyikolajjal, úgyis vele működsz együtt, mert tartasz az eszelős személyiségétől – mondta megvetően Dimitrij, mire Nyikolaj keze önkéntelenül is ökölbe szorult. Léna ebből tudta, hogy mennyire gyűlöli a sógora, mikor ilyen elítélően beszélnek róla, miközben a fáradtságot sem veszik, hogy megismerjék. Való igaz a férfi is igyekszik eltaszítani magától mindenkit.

-          Ha rajta múlna, minden vagyonunkkal árvaházakat támogatna. Gondoltátok volna, hogy hétvégenként focizni jár az utcakölykökkel – vonta meg a vállát Vadim.

-          Legalább kiderül, hogy van szíve – nem érdekelték a válaszok Dimitrijt. – Úgyse fogja elhinni senki – vetett Nyikolajra egy kételkedő pillantást. Nem titkolta, hogy nem bízik benne. Ezt barnás hajú férfi el is fogadta, és nem boncolgatta a miérteket.

-          Maradjatok itt harmadikáig, tisztázzuk a hatalmi helyzetet. Jövedelmezőbb együtt működni, mint háborúzni – próbálta csendesíteni a helyzetet Vadim.

-          Ha egy apró inzultus éri Susant, vagy bárki csúnyán mer nézni rá a családból, akkor végeztünk – felelte végül Dimitrij. Látszott rajta, hogy nem igazán fűlik hozzá a foga, de az üzleti érvekre ő maga is kíváncsi. Léna jól tudta, hogy a két fivér mennyire szeretné, ha nem rettegéssel gondolnának rájuk az unokatestvérek, hanem normális emberi lényként. Igen ez lesz az első lépés, hogy egyességre jusson Dimitrijjel.

-          Megértettem – bólintott Vadim, miközben szorosabban magához vonta Lénát.

-          Mutatom, merre van a cucca – indult el az emeletre Nyikolaj, mire a pár követte.

-          Akkor a saját ruhámat is visszaszerzem – sóhajtott mélyet Susan, miközben a férfihoz bújt, és boldog volt, hogy mégsem ment férjhez.

-          Rendben – bólintott Dimitrij, miközben a lépcsőn jártak.

-          Szerintem egy ebéddel mindenképpen meg kellene ünnepelni, hogy megnősültem és átvettem a család irányítását – nézett az összegyűlt rokonokra Vadim.

-          Mik a szándékaid, ugyanúgy foglyul akarsz tartani minket, mint a nagyapa? – kérdezte idegesen Vlagyimir.

-          Nem, mindenki szabad. Ahhoz kezdtek, amihez akartok. Segítek új életet kezdeni, azon a téren, ahol szeretnétek, támogatom az álmaitok megvalósítását – felelte, miközben büszkén magához húzta Lénát.

-          Ebben az esetben, számíthatsz a támogatásomra. Elfogadlak, mint családfőt – hajolt meg.

-          Nincs több hajlongás – kötötte ki Vadim.

-          Család vagyunk – mondta Léna.

-          Ahogy mondod Léna Zavulon – csókolta meg a nőt.

-          Ez igazán jól hangzik – nevetett, miközben a férfihoz bújt. A rokonok csodálkozva figyelték, ahogy Vadim éveket fiatalodik, csak annyival, hogy a feleségére boldogan mosolyog. Ez annyira meglepte őket, hogy egyikük sem mert támadni, hiába nem volt a közelben Nyikolaj, akitől még jobban tartottak, mint magától Vadimtól. Igort igazán bosszantotta, hogy senki nem áll ki érte a családban, és csupán a mentő foglalkozott vele, miután megérkezett.

Susan és Dimitrij sietősen távozott, amit Léna meg is értett. A sógorféléje biztosan nagyon aggódott a terhes nőért. Egyszerre érzett irántuk irigységet, és valami mást is. Irigyelte őket, hogy a szerelmük teljesen kiteljesedett, bár ebben a világban nincs biztonságban a pici, főleg, amilyen családjuk van, nincs szükségük ellenségre.

Kicsit furcsa élmény volt, hogy Vadim ilyen nyíltan felvállalja mindenki előtt. Őt, aki a testével kereste a kenyerét. Való igaz, előtte is egy szemét volt a társadalom szemében, mivel Yurij Maskov egy undorító hibának tartotta, mint anno az anyját is. Hirtelen jobban elkomorodott, mint mióta felmerült benne, hogy ennek a csodának vége lehet.

-          Mi a baj? – kérdezte Vadim, mikor észrevette, hogy a felesége milyen sápadt lett.

-          Semmi, amíg együtt vagyunk addig semmi – csókolta meg a férfit.

-          Ezt jó hallani – mosolygott Vadim, majd elvonultak a családtagokkal ünnepelni.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.