Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


13. rész: Igor Vasziljevics

2012.09.30

 Susan és Dimitrij a testőreikkel körülvéve ültek Vadimmal és Lénával szemben, akik szinte sugároztak a boldogságtól. Dimitrij nem emlékezett a nőre, habár igyekezett távol maradni az unokatestvérétől. Látta Susanon, hogy kényelmetlenül érzi magát, hogy találkoztak velük. Nagyon megalázták őt néhány napja, amiért nem tudott megbocsátani az ifjú párnak.

-          Hogy van a baba? – kérdezte hirtelen Vadim.

-          Semmi közöd hozzá – mondta ellenségesen Susan, miközben a kezét a hasára tette, mintha valóban terhes lenne. Habár semmi sincs kizárva, hiszen Dimitrij és ő az elmúlt napokat az ágyban töltötték, és sokat szeretkeztek, persze védekezés nélkül.

-          Szóval végül mégis teherbe estél – jelent meg Joseph, akin látszott, hogy útra készen áll.

-          Ezt hogy érted? – ráncolta a homlokát Dimitrij, miközben Susan idegesen megszorította a kezét.

-          A fiúkon kívül van egy lányom is, aki medikusként dolgozik. Elintéztem, hogy ő legyen a véradáson, és szabotálja, hogy Susantól levegyék a vért, hogy az öreg türelmetlenebb legyen, és Vadimra átírassa a hatalmat. Svetlana szerencsére az anyjára hasonlít, és szintén nullás vércsoportú. Valójában ő terhes, már három hónapos, és a saját vérmintájával zavarta össze a gépet – magyarázta a fejleményeket.

-          A te hemoglobin szinteddel mi a helyzet? – lett kissé ellenségesebb Susan.

-          Előtte két nappal vette le tőlem Sveta a vért, ha rosszul lettem volna, akkor visszafecskendezte volna belém, mintha egy másik önkéntesé lett volna – vont vállat Joseph, miközben helyet foglalt.

-          Zseniális húzás volt – állapította meg Vadim, akinek el kellett ismernie, hogy az adoptált nagybácsitól nem számított ilyen cseles megoldásra.

-          Szóval hány meglepetés unokatestvér kapok tőled bácsikám? – kérdezte Susan, akinek elfehéredtek az ujjai, hogy szorította Dimitrij kezét.

-          Ennyire bosszant, hogy az ütőkártyád elveszett, hogy nem is vagy terhes? – kérdezte mosolyogva Vadim.

-          A helyzet az, hogy tegnap kellett volna megjönnie a menstruációmnak, és nem jött meg – mondta a nő. – Mivel az unokatestvéred nem a kondom híve, és az esküvőd óta nem keltünk ki az ágyból, kitalálhatod az eredményt – vágott vissza a nő.

-          Szóval bebiztosítod, hogy ne szakíthassa el tőled senki – állapította meg Vadim.

-          Pontosan – bólintott Dimitrij.

-          Natalija mit szól hozzá, hogy nem ő az elsőszámú nő az életében? – kötekedett, miközben egy mappát nyitott ki.

-          Szinte nővéreként imádja Susant. Sürgeti az operációt, hogy az esküvőnkön koszorúslányként ne mankóval kelljen sántikálnia – felelte a férfi.

-          Gondolom, oda mi nem leszünk hivatalosak – állapította meg Léna.

-          Mi sem akartunk ott lennie a tiéteken, én legalábbis biztos nem – lett magabiztosabb kicsit Susan.

-          Ez kissé kegyetlen, de érthető. Akkor beszéljünk az üzletről! – sóhajtott mélyet Vadim, és eltűnt az arcáról az érzelem, ahogy Dimitrijnek is. Susan elengedte a férfi kezét, csak néha érintette meg a férfi vállát, hogy biztosítsa, hogy ő ott van vele.

*

Két nap múlva landoltak végre a JFK repülőtéren, ahol már várta őket Igor és Natalija. A lány büszkén mesélte, hogy egyre jobban megy neki az angol, és hamarosan csak a nevéből fogják tudni, hogy nem amerikai születésű. Igor szinte el sem hitte, hogy Vadim így túljárt a nagyapjuk eszén, és a kegyetlennek hitt unokatestvér mindegyiküknek megadta a szabadságot. Az öreget bedugták egy gondozási központba, ahol az ápolókon kívül senkivel sem érintkezhetett. A valamikori családfő, Dimitrij után kiabált álmába, miszerint neki kell vezetni a családot, hiszen ő termékenyítette meg Joseph Smith unokáját, ezzel megszentelve az ő vérvonalukat is.

Mikor elért hozzá a hír, hogy Dimitrij és a menyasszonya elhagyták Oroszországot, és az Egyesült Államokba telepedtek le. A hír arról szólt főleg, hogy együtt írják meg „Vérvonalak” trilógia befejező kötetét, ahol lezárják a találgatásokat. Ezután az öreg Igor Vasziljevics Joseph Smith-el álmodott, hogy újra és újra a vonat alá löki őt. A vére festi vörösre a peront, ahogy a vonat szétvágja a testét, és ő ordít a kíntól. Szinte állandóan zokogott a vérért, hogy adják be neki a szent vért, akkor jobban lesz, és visszaveheti a család vezetését. Azonban a gondozói, csupán egy bolond öreget láttak benne, akinek túl vad a fantáziája. Még, hogy egy családnak szent vére lenne?

Egyik este, azonban mindennél jobban kiabált álmában a férfi, amit már nem bírtak, ezért az emeletre vitték, ahol nem voltak ápoltak, csak néhány vendégszoba, ahová a hozzátartozókat szállásolhatták el, ha messziről érkeztek. Ezek a szobák hangszigeteltek voltak, hogy ne hallják az öregek kiáltásait éjszaka. Nem is csodálkoztak, hogy nem hallják Igor kiáltásait. Betudták a szobáknak. Azonban Igor nem kiabált, egész más emléket élt újra álmában.

*

Ő és Joseph egy japán csapat elől menekültek. Fáradtak és sérültek voltak. Azonban már nem voltak messze Igor falujától, ahonnan tudnak majd segítséget kérni. Joseph találékonysága páratlan volt, hiszen haszontalan dolgokból csinált fedezéket, és árnyalatnyival tette kényelmesebbé az éjszakákat.

-          Már nem vagyunk messze – mondta lihegve Igor. – Hallom a folyót, itt van a túloldalon a falu – mutatott a folyásiránnyal megegyező irányba.

-          Hol keljünk át? – kérdezte az amerikai kissé nehézkes orosz tudással, ami napról napra fejlődött.

-          Tudsz úszni? – kérdezte Igor.

-          Tudok – bólintott Joseph.

-          Akkor menjünk a sodrással. Úgyis van egy kis lejtés, ahol a malom van – mutatott a másik partra.

-          Ez őrültség, erős lehet a sodrás, ha mégis átérünk, akkor a vízimalom kerekei ölnek meg minket – tiltakozott Joseph.

-          Bízz bennem Joseph, és ugorj velem! – mondta Igor.

-          Te sem bízol bennem – tiltakozott az amerikai.

-          Így nem is fogok – majd beleugrott a folyóba, mikor meghallotta, hogy a japánok közelednek.

-          Rendben – ugrott utána ő is.

*

Másnap reggel az egyik gondozó holtan találta Igort a járdán. A szobája ablakában megtalálták a botot, amivel az otthonba közlekedett. Az ablakra vérrel írva ezt a feliratot találták: Bízom benned Joseph.

A Zavulon családból senkit nem rázott meg az öreg halála, hiszen végre bebizonyosodott, hogy képes elpatkolni az öreg. A temetésén csak Vadim és Léna volt ott, mivel ekkora a Zavulon család nagy része szétszéledt, hogy végre éljenek, szabadok legyenek. Felszabadultak, hogy nem egy öreg házsártos férfi mondja meg, hogy mit kell tenniük.

*

Joseph Zavulon és a gyerekei szintén az államokba költöztek. A lánya nagyszerű orvos volt, míg a fiai közül az egyik sportoló lett, míg a másik színész. A testvérei előtt nem fedte fel végül az igazi kilétét, hanem inkább barátkozni próbált. Először is George vállalkozásán keresztül vásárolta meg az Amerikában épített otthonához az anyagokat, amivel a férfi szemében igen szimpatikus lett. Dimitrij nagybátyaként mutatkozott be, és így ott lehetett néhány családi eseményen, ami Susan és Dimitrij otthonában került megrendezésre.

George végül megbékélt a lánya vadember választottjával, hiszen gazdag volt és nem tudta bizonyítani, hogy nem szereti a nőt. Persze kissé bosszantotta, hogy nem amerikai volt, és még jóképű sem volt, de Susan mosolygott az oldalán, és ez mindenért kárpótolta az egész családot. Ekkor döbbentek rá, hogy milyen üres is volt az életük, a nő kedves mosolya nélkül. Meglehet, hogy mosolygott rájuk, de már régen nem volt mögötte igazi öröm.

Natalija a műtétje után minden megtett, hogy minél hamarabb mankók és bot nélkül tudjon járni. Habár még kicsit sántított, de legalább már rendes tempóban tudott egymaga lépkedni, mikor a bátyja végre feleségül vette Susant az áttelepülésük után fél évvel. Igaz a nő még mindig nem volt terhes, de egyelőre nem bánták, hiszen élvezhették egymást szabadon, és Natalija is kapott egy nővért, aki rengeteget foglalkozott vele. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Szia

(Yunie, 2012.09.30 15:38)

Szia :) örültem, hogy lett egy lezárt része :) bár, sajnálom, h vége lett, szivesen olvastam volna még :)) Vártam volna valami izgit, pl Igortól, de őrült volt kissé, igy megbékéltem ezzel is :)
Most gondolkodom, hogy újra ritkábban lessek fel v várható vlmi új rész/fejezet/történet? Hagyom meglepni magam :))
Supsup

Re: Szia

(LAOM, 2012.10.01 16:55)

Szia :)
Igen, ez a történet rész le van zárva. Készül úgymond a második kötet is, amiről az utolsó fejezet leírásában adok bővebb infót. Kicsit valóban ritkább lesz a friss, mert egy rakás kötelező irodalmat adtak ki a suliban, és két hét alatt ki is írtam egy zebra tollat, ami egy fél évig szokott tartani, szóval enyhén le vagyok a suliban terhelve.
Mikor Igort megöltem, csak kacérkodtam a folytatás gondolatával, azóta további három kötetes tervem is van.
Örülök, hogy tetszett :) Köszönöm, hogy írtál :)