3. rész: A megemlékezés
Susan a következő hétvégén hazautazott a családjához, ahol a nagyszüleire emlékeztek meg. Igazán nem akart elmenni, de addig is megszabadult Dimitrijtől, aki szinte a nap minden pillanatában maga mellett tartotta. Ez alapjából nem lett volna akkora katasztrófa, de ő egyre jobban érezte, hogy nem közömbös számára a férfi.
- Emeljük a poharainkat Joseph Smithre és a feleségére Elizabeth Bakerre, akik megtanítottak minket igazán küzdeni – öntötte meg a nagyapjuk szilvapálinkájával a poharakat. Susan régen nem mondott volna nemet erre, de most nem bírta meginni az igen erős italt.
- Sue le vagy maradva! – lépett mellé az unokatestvére David, akinek megszokásból túrt a hajába.
- Hé! – igazította meg a zselézett tincseket.
- Bocs öcsikém, a régi szokások – tette le a poharát.
- Jól vagy? – ráncolta a homlokát.
- Álmos vagyok – legyintett. – Ilyenkor nem megy az ivás – hárított, majd tovább sétált. A családjuk távoli rokonsága is megjelent, mintha valóban emlékezni akarnának a nagyszüleire. A nagyapjáról valóban szép beszédet tartottak, míg a nagyanyjáról kevésbé volt ilyen őszinte.
- Sue telefon – hallotta meg a húga hangját, miközben a kis kerti tó partján sétált.
- Megyek – sóhajtott nagyot, majd megfordult. – Ki az? – érdeklődött, miközben a telefonért nyúlt.
- Valaki a kiadótól – legyintett.
- Igen, tessék – szólt bele. Nem csalódott, Dimitrij volt az. – Főnök, szabadnapom van – hisztizett.
- Egy jótékonysági véradási akción vagyok. Azt olvastam az aktájában, hogy lelkes önkéntes véradó – mondta töprengően.
- Mikor lenne a véradás? – kérdezte végig nézve a családján.
- Most van, mindjárt magáért küldöm a helikoptert – mondta határozottan.
- Ma reggel gyomorrontásom volt, olyankor nem adhatok vért – próbált kibújni a véradás alól. - Majd jövő héten elmegyek.
- Rendben, de én így mit csinálja, itt vagyok a helikopteren, már majdnem elértem a szülei birtokát. Szívesen megismerném a családját – lágyult meg a hangja.
- Álljon meg a menet. Maga nem a pasim, hanem a főnököm – ellenkezett, mire a rokonai felkapták a fejüket.
- Csak nem udvarol neked a főnököd? – lepődött meg az apja. George Smith szeme felcsillant, hogy az idősebbik lányának végre udvarlója akadt.
- Nem – mondta idegesen. – Főnök, fordítatsa vissza a gépét! – próbált kikerülni ebből a hurokból. Azonban a következő percben megjelent a birtok felet a kisméretű helikopter.
- Késő, már megérkeztem – nyomta ki a telefont, és diadalmasan mosolygott a nőre a gép ablakán keresztül.
- Ilyen nincs – túrt a hajába.
- Csak nem a főnököd? – kérdezte az apja.
- Igen, az én igen tolakodó főnököm – morogta idegesen.
- Elfér köztünk, és neked is lesz nála egy jó pontod - tette a vállára a kezét az apja, aki majdnem olyan széles és magas volt, mint Dimitrij, habár az orosz jóval izmosabb volt az apjánál.
- Ez nem ígérkezik jónak – sóhajtott mélyet Susan, és ment a főnökét üdvözölni.
- Jó napot Susan – szállt ki a gépből. – Nem gondoltam, hogy ilyen családi összejövetel van itt, én azt hittem, hogy csak pihen, és ezért gondoltam, hogy elhívom vért adni – magyarázta szinte barátian.
- Semmi gond. Ha már idejött, akkor egyen valamit! Az apám igazán jó házigazda, nem szereti hagyni, hogy ilyesmi betévedő vendégek üres gyomorral távozzanak, főleg nem, ha így ki vagyunk rakodva, és maga a főnököm – próbált a mondandójába némi iróniát csempészni, mégsem megsérteni a férfit, mert ő jár rosszabbul.
- Úgy látom, hogy ez a hasmenés rosszabb, mint gondoltam – vágott vissza gúnyosan. – De, ha már így alakult, akkor bemutathatna, hogy az apja ne nézzen rám ilyen idegesen – bökött a fejével az idősebb férfi felé.
- Hát persze – vágott egy grimaszt, és indult el az apja felé. – Apa, engedd meg, hogy bemutassam neked a betolakodónkat, vagyis a főnökömet. Ő itt Dimitrij Zavulon. Mr. Zavulon ő itt az édesapám George Smith – mutatta be egymásnak a két férfit.
- Nagy megtiszteltetés Önnel találkozni – mondta csillogó szemekkel Dimitrij. – Már nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen férfi lehet, ennek a kivételes nőnek az apja – mondta Susanra mutatva.
- Én is örülök, bár nekünk nem említette, hogy közvetlen főnöke lett – vetett egy szúrós pillantást a lányára.
- Fordítóból átminősítettek titkárnőnek és tolmácsnak. Dupla annyi a fizetésem, ennyi a történet – látszott a nőn, hogy nem akar ott lenni.
- Susan! – szólt rá az apja megrovóan, amitől a nő otthagyta őket, és a kert hátsó részébe ment, vissza a tóhoz.
- Sajnálom, hogy ilyen. Biztosíthatom, hogy nem az én nevelésem, hanem az anyjáé – védekezett rögtön az idősebb férfi.
- Semmi gond, engedelmével megnézném, hogy van ő – hagyta ő is ott a férfit, és sietett Susan után.
- Hagyjon békén! Könyörgöm, a házban hagyjon békén, ahol felnőttem! – mondta szintén hisztérikusan Susan.
- Nyugalom, nem akarom bántani – tartotta védekezően maga elé a tenyereit.
- Akkor mit akar? Nem igaz, hogy minden alkalmazottjával így bánik. Miért akar velem egy ilyen kapcsolatot kialakítani? – kelt ki magából.
- Nem vette még észre, hogy nagyon kedvelem magát – lépett oda hozzá, és tarkójánál fogva magához húzta, és a homlokukat összeillesztette.
- Nem vagyok se szép, se okos, hogy bárki vonzódhasson hozzám – tolta el magától a férfit.
- Susan – próbált odalépni hozzá, de ekkor vette észre, ahogy a nő rokonsága lesi őket. – Értem, nem akarja, hogy maga mellett legyek. Pedig én azt hittem, hogy bízhatunk egymásban. Láttam magán, hogy lelkileg nincs jól, bár fogalmam se volt róla, hogy mi is lehet a baj, de nem érdekelt. Itt akartam lenni maga mellett, hogy lelki támaszt adjak magának – ölelte magához a nőt, aki furcsán kicsinek érezte magát a széles mellkas ölelésében. Érezte a férfi erőteljes parfümjét, amit belélegezve, szinte azonnal meg is nyugodott.
- Köszönöm – bólintott hálásan, észre sem vette, hogy oroszul beszél.
- Javaslom, váltsunk vissza angolra, mert a családja nagyon csúnyán fog rám nézni – simított ki a nő arcából néhány kósza és kunkorodó hajtincset. Furcsa volt számára, hogy Susan haja nem volt kivasalva, hanem kis fürtökben kunkorogtak össze-vissza.
- Rendben – remegett a bensőséges gesztus hatására. – Éhes? – kérdezte zavartan.
- Igen – bólintott.
- Nagyszerű, az anyám sok finom fogással készült – bontakozott ki az ölelésből és indult el a ház felé. Jól látták mindketten, hogy a családtagok hogyan sietnek el a leskelődő helyükről, mintha ott sem lettek volna.
Ezután Dimitrij megismerte Susan egész családját. A családtagok igen kíváncsiak voltak a férfira, aki nem régiben olyan bensőségesen ölelte Susant a tópartján. Mindenki kíváncsi volt rá, hogy mi van közte és Susan között.
- Kíváncsi vagyok, hogy milyen lehetett a nagyapja és a nagyanyja, akire így megemlékeznek? Mesélne róla? – ültek le a tóparti padra egy-egy szelet tortával.
- Nagyapa a szememben egy igazi hős volt. Hihetetlen kézügyessége volt. Nagyon szeretett minket, habár mindene David az unokaöcsém volt. Habár sokáig én voltam a szeme fénye, hiszen én vagyok az elsőszülött unoka. Volt egy csúnya plüsskutyám, amitől kicsit féltem. Nagyapa nagyon mérges volt miatta, hogy ilyen játékot vettek nekem. Mikor a húgom született, náluk voltam, mivel anya a szülőotthonban volt megfigyelésen, míg apa munkában volt. Nagyapa foglalkozott velem, és együtt etettük meg az összes babám és a kutyám – mosolygott maga elé.
- Az enyém katonákat pakoltatott velem minden felé, és újrajátszattam velem a második világháborút – mondta beletúrva a tortájába.
- Nagyapa nekünk soha nem beszélt a világháborúról, látszott rajta, hogy őt összetörte – borzongott meg, hogy az ő szeretett nagyapja miken mehetett ott keresztül.
- Ő is ott volt? – kérdezte kíváncsian.
- Igen – bólintott. – Még mindig a háború lázában ég, mivel Oroszország azóta nem vett részt olyan komolyabb összecsapásban. Persze álltunk hadban, de volt annál komolyabb problémák is. Nálatok volt még Vietnám, Öbölháború, meg néhány hasonló nyalánkság. A kapitalizmus több háborút hozott, mint a kommunizmus, habár a hidegháború sem lehetett könnyű – elmélkedett.
- Mi már valóban nem éltünk benne – bólintott Susan.
- A nagyapám meséi szerint szörnyű volt, habár néha kételkedem benne, hogy az ő emlékezete hiteles – evett a tortából.
- Az öregek emlékezete nagyon jó, legalábbis a múlttal kapcsolatban – vette védelmébe őket a nő.
- Megvan még a nagyszülei háza? – váltott témát Dimitrij.
- Nem, eladtuk. Elég rossz állapotban volt, és nagymama sem érezte ott biztonságban magát. A hatvanas évek elejére készült el, de már az ötvenes években elkezdte építeni a nagyapám. Ő nem gondolt arra, hogy valamikor is lesz családja. Nem úgy készült, hogy lesznek gyerekei. A lépcsőbe véste a végleges elkészülését, és abban az évben az apám is megszületet. Igaz két évvel korábban lett volna egy másik fiúk, de ő halva született. Sokáig úgy volt, hogy apa egyke lesz, de hat éves korában megszületett a kishúga. A nagyszüleimnek ő volt a szeme fénye, valamiért sokkal jobban védelmezték, mint az apámat. Közelebb is állt nagyapához, lelkileg és természetben is – beszélt igen könnyedén a családjáról. Észre sem vette, hogy az orosz marka mennyire összeszorul.
- Hogyan halt meg a nagyapja? – tette oldalra a tányérját, és feszülten figyelt.
- Beteg volt. A csontvelője nem termelt több vért, és így mások vérére szorult. Azonban ritka vércsoportú volt. Kéthavonta járt vérátömlesztésre, de a végén már nem fogadta be a szervezete az idegen vért. Az immunrendszere is összeomlott, a gyógyszerek nem maradtak meg benne. Aztán egy igen hosszú szenvedéses időszak után, csak csendben elaludt – borzongott meg, mire vigasztalóan megfogta a férfi a kezét, és a hüvelyujjával gyengéden dörzsölte a nő kézfejét.
- Látom, hogy valami ezzel kapcsolatban bánt. Tizenöt éve történt, de te hibáztatod valamiért magad, pedig akkor még kislány lehettél – lett sokkal közvetlenebb a hangja.
- Rendben tegeződjünk a mai nap végéig – dörzsölte meg a szemét. – Aznap a másik nagyapámat látogattuk meg. felmerült bennem, hogy nézzük meg őt is, de mivel azt mondták, hogy nagyon rosszul viseli a hangokat és az érintéseket, továbbá a számára lenne megalázó, ha úgy látnánk, ezért nem mentünk. Laurence nagyapa megkérdezte, hogy van Smith nagyapa, és én azt mondtam, hogy egy kicsit jobban. Mikor hazaértünk utána, mondta anyukám, hogy meghalt Smith nagyapa, körülbelül akkor mikor én azt mondtam, hogy jobban van. Azóta akárkinek megemlítem a halálával kapcsolatban valamit, az illető meghal. A másik nagyapám is hasonló volt, míg a nagymamám halálára is gondoltam éjszaka, hogy vajon meddig marad még ott a kórházban, mire apám reggel azzal fogadott, hogy meghalt. Azóta nem merek senki halálának a gondolatával foglalkozni – mesélte el a történteket.
- Ezek véletlen egybeesések. Idősek voltak és betegek, természetes, hogy felmerül náluk a halál gondolata – simogatta meg a nő arcát. – Nem a te hibád volt – mosolygott.
- Tudom, de bosszant, hogy nem tudom befogni a számat – rázta meg a fejét.
- De nagyon is jól tudod, hogy mikor kell beszélned és mikor nem. Egyébként szerintem a legszebbnek a szádat találom – simított végig a hüvelyujjával a vékony ajkakon. – Hoppá, ez lassan felér egy munkahelyi szexuális zaklatással – húzta vissza kezét.
- Nem jelentelek fel – mosolygott végre.
- Kérdezhetek valamit. A nagyapád betegségét miért nem úgy kezelték, hogy csontvelő átültetéssel megműtik, azzal kevésbé gyengült volna le, mint ezzel a sorozatos vérátömlesztéssel – magyarázta a nőnek.
- A nagynéném, az unokaöcsém David és én lettünk volna a potenciális jelöltek csontvelő donornak, de nála volt egy apró hibája az egyenletnek – evett ismét a tortájából.
- Egyikőtök sem volt jó donor? – vonta fel azt az igen vastag szemöldökét.
- Nem jutottunk el odáig, hogy megvizsgáljuk – rázta meg a fejét. – Mint tudod, az átültetés során egy csontot adnak a donortól a befogadóig, a láb fejébe. Azonban ez Smith nagyapa esetében lehetetlen volt.
- Miért? – lepődött meg.
- Mert térdtől lefelé falába volt. Egy baleset során elvesztette a lábait, mikor a vonat alá esett apám születése után nem sokkal – látszott, hogy emlékezik a férfire.
- Ez szörnyű - illetődött meg.
- Furcsa volt, hogy nagymama vele nem vitázott, hogy ne feküdjön cipővel az ágyra, nekem meg koszos zoknival nem lehetett ott lennem. Furcsa volt, hogy olyan kemény volt a lába, és soha nem akkor feküdt le, mint mi, mikor ott aludtunk nála. Mindig sokkal hamarabb ébren volt, és volt egy furcsa nyikorgó hang, mikor járt. Aztán a kamrában megláttuk az előző fa lábát, és összeraktuk a dolgokat. Csodálatra méltó volt, hogy nem tört össze. Nem csak járni tanult meg a falábbal, hanem biciklizett, kapált, dolgozott. Ő ezért a szememben egy igazi hős – mosolygott az emlék hatására, és a szemei is csillogtak.
- Most vagy a világon a legszebb nő, akit valaha láttam – szakította félbe a nő emlékezési rohamát.
- Megbeszéltük már, nem vagyok szép – lett hirtelen rosszkedvű.
- Ezt te beszélted magaddal – fordította maga felé azt a dacos arcot, mikor ismét meglátta a nő vékony ajkait. Mélyet sóhajtott, hogy lenyugtassa magát, hogy ne kezdje el marcangolni a halvány rózsaszín ajkakat.
- Susan, gyertek most van a vetítés papáékról! – hallották meg a nő egyik unokatestvérének a hangját.
- Rendben Lizbeth – kiáltott vissza Susan, majd visszafordult a férfihoz. - Kérlek, ne csinálj több problémát nekem mára! Ne zavarj össze! Elég nehéz volt hazajönnöm – rázta meg a fejét.
- Így csak megsértesz. Én nagyon jó barátod szeretnék lenni, ám te nem hagyod – vonta magához, és mondta el nagyon halkan a nő fülébe súgva. Távolról túlságosan is meghitt volt ez a pillanat, amiről bárki félreértette volna a helyzetet.
- Az alkalmazottad vagyok, akit megvettél – mondta határozottan.
- Nem vettelek, csak a legértékesebbet magamnak követeltem. Az ostobák nem is tudják, hogy mekkora kincs dolgozott nekik – húzta végig az ujját a nő egy tincsén
- Muszáj a hajamat piszkálni? – lett nyűgös.
- Igen, olyan szép – túrt bele, de nem tudta végig húzni benne az ujjait, mivel a loknikban elakadt.
- Hé, ez fáj – szisszent fel.
- Bocsánat – húzta ki a kezét a hajából.
- Menjünk a vetítésre! – húzódott el tőle, és indult el a ház felé.
*
A vetítésen bemutatták a régi képeket. Susan számára kicsit feszélyező volt, hogy Dimitrij végig fogta a kezét a képek alatt, miközben mereven bámulta a falat, ahová a képeket vetítették. Látszott rajta, hogy tiszteli a múltat, és tényleg érdekelték a képek. Miután felkapcsolódott a villany, és elengedte Susan kezét, odament a nő unokafivéréhez, Davidhez, és elkérte a vetítést.
- Menjünk, sétáljunk egyet! – javasolta Dimitrij. – Mutasd meg a várost, ahol felnőttél! – fogta meg a nő kezét.
- Ne, mert az itt lakók már elkezdenek pletykálni. Ha így meglátnak, akkor a leggyengébb pletyka az lesz, hogy terhes vagyok – morogta idegesen, mire Dimitrij elkezdte húzni az utca felé.
- Ne Dimitrij! – kérte a férfit.
- Hamarosan indulnom kell, mivel a helikopterrel ne mehetünk sötétben alacsonyan – figyelmeztette. – Mindent percet ki akarok élvezni veled – nézett azokkal a hatalmas barna szemeivel Susan kék íriszeibe. A bensőséges pillanatot a férfi telefonjának csöngése zavarta meg.
- Ezt fel kell venned – fordította el a fejét Susan.
- Igen – bólintott. – Tessék Igor! Igen nálam van a gép – helyeselt. – Holnap Bostonba lesz tárgyalásunk? – lepődött meg.
- Erről nem szólt – ráncolta a homlokát Susan, miközben észre sem vette, hogy kezd átmenni a tökéletes asszisztensbe.
- Milyen messze van ide Boston? – kérdezte a nőtől angolul.
- Nincs messze, félóra kocsival – vonta meg a vállát.
- Ittál? – jött a következő kérdés.
- Megmondtam, hogy nem iszok alkoholt – sértődött meg kissé.
- Elviszel Bostonba, ott veszek ki egy szobát, és elküldöm Igornak a gépet, és akkor holnap a tárgyalás után mindhárman visszatérünk New Yorkba – mondta el a tervet.
- Rendben – bólintott. – Megyek elkérem anya kocsiját – ment vissza a birtokra.
- Kösz Igor, küldöm a gépet – mondta mosolyogva.
- Minden rendben halad? – hallotta az öccse kíváncsi hangját.
- Minden kitűnő, hamarosan közelebb kerülök hozzá – mondta elégedetten.
- Mikor vihetjük majd el nagyapához? Vért mikor szerzel tőle? – bombázta a kérdésekkel.
- Nyugalom Igor, ez a nő túl óvatos és okos, hogy könnyen be lehessen cserkészni. Hiába lelkes önkéntes véradó, nem engedte ma a vérét – állt meg a nő otthonának kapujában. – Kicsit merev, de a családja mellett nem is csodálom. Az apja olyanokat szólt be neki fél óra alatt, amiért te már régen gyilkoltál volna – gyúlt harag a sötét szemekben.
- Úgy hangzik, mintha kezdenél beleszeretni – figyelmeztette az öccse.
- Tudod jól, hogy én nem szeretek senkit – mondta határozottan.
- Tudom jól. Ezért is furcsa, hogy az én kőszívű bátyám ennyire keresse tömör gyönyör kisasszony kegyeit – hallatszott a gúny Igor hangját.
- Nagyapa kívánságát teljesítem, szóval fogd be! – mondta idegesen.
- De ne tagadd, hogy élvezed – tudta jól, hogy az öccse vigyorog.
- Érdekes és okos ellenfél, ezen nincs mit ragozni. Most mennem kell, küldöm a gépet – nyomta ki. Ezután elküldte a pilótát, és várta Susant, aki hamarosan vissza is tért az anyja furgonjának kulcsával.
- Indulhatunk? – kérdezte meg megszokásból oroszul.
- Természetesen – bólintott.
- Nagyszerű – ment oda egy kék autóhoz, aminek beült a volánjához.
- Mennyire vezetsz jól? – kérdezte miközben bekötötte magát.
- Sok kocsit törtem eddig – mosolygott, majd indított. Élvezte a félelmet a nagy és erős főnöke arcán. Azonban Dimitrij elég hamar megnyugodott, mivel Susan biztos kézzel vezette a hatalmas járművet.
- Ha még jól is főzöl, esküszöm, feleségül veszlek – mondta eltökélten.
- Kellene a zöldkártya – mondta kissé gúnyosan.
- Azzal nincs gond – felelte a férfi. – Befolyásos üzletember vagyok, egy telefonomba kerülne, hogy amerikai állampolgár legyek, nem kell olyan trükkökhöz folyamodnom, hogy elveszek feleségül egy amerikai nőt. Ha egyszer megnősülök, azt saját akaratomból és meggyőződésemből teszem majd – mondta kifogástalan angollal, amitől Susan torkában gombóc nőtt.
- Milyen szép kilátásai lehetnek, hogy én vagyok az egyik jelölt – tartotta ismét a távolságot, miközben mereven figyelte az utat.
- Már megint kevesebbnek gondolod magad, mint amennyi vagy – lett komor a férfi.
- Nem becsülöm túl magam – mondta dacosan a nő, miközben kiértek az autópályára, és jobban beletaposott a gázba.
*
Az út további része igen csendes és paprikás hangulatban telt. Dimitrij inkább felhívta Boston legelegánsabb szállodáját, és foglalt magának szobát. Próbált ismét beszélgetést kezdeményezni a nővel, de az a vezetésre hivatkozva nem figyelt rá. Mikor megérkeztek az elegáns szállodához, felkísérte a férfit, hogy egyeztessék a másnapi programot.
- Ideje mennem – állt fel a jegyzetelésből Susan.
- Ne még! Otthon úgyis fel fognak bosszantani, meg fognak sérteni. Inkább maradj velem! – kérte a férfi.
- Ne tegeződjünk, hiszen már munkastátuszban vagyunk itt – rázta meg a fejét.
- Milyen merev vagy – mosolygott, miközben körbejárta. – Napról napra jobban tetszik a személyiséged – zárta el tőle az ajtót.
- Kérem Mr. Zavulon! – mondta remegve.
- Egy feltétellel – emelte fel figyelmeztetően az ujját.
- Mi lenne az? – sóhajtott mélyet.
- Ezentúl Dimitrijnek szólítasz, és tegeződünk – lépett a nő elé, és végigsimított egy hajtincsén. – Ne félj tőlem! Ma direkt közeledtem feléd, mintha akarnék tőled bármit is. Kíváncsi voltam, hogy te kihasználnád az alkalmat, hogy a szeretőm légy, és így juss feljebb. Örülök, hogy bebizonyosodott, hogy hűséges és biztos pont vagy a csapatomban – mosolygott elégedetten, majd ellépett a nő elől.
- Abszurd dolgokat kér tőlem – rázta meg a fejét.
- Tegeződünk – magasodott a nő fölé hátulról, a karját átfonta a nyakánál.
- Mit akarsz tőlem? – próbált kibontakozni a férfi karjai közül, mire Dimitrij megfordította, és igen közel álltak egymáshoz.
- A bizalmadat és a barátságodat. Nekem ez a két dolog a legfontosabb, és a hozzám legközelebb állóktól ezeket kérem. Te bekerültél a belső körbe, és onnan csak úgy kerülhetnél ki, ha befeküdnél a legfőbb orosz ellenségem ágyába, és kiadnád a titkaimat. Azonban te ilyenre soha nem volnál képes – simogatta meg a hüvelykujjával a nő vékony ajkait, miközben érezte Susan testének remegését. – Ki tört így össze? – váltott át angolra, miközben belenézett a rettegő kék szemekbe.
- Kérlek Dimitrij, nekem ez nem megy – buggyant elő egy könnycsepp a szeméből.
- Susan – törölte le a könnycseppet a nő arcáról. – Ki bántott ennyire? – és nem bírt magával, végre érintenie kellett a nő ajkát a sajátjával. Lehet az erős ital, amit a nő családjánál ivott, vagy csak az asszisztensének közelsége, de tennie kellett végre valamit.
Susan megborzongott, mikor a férfi ajka az övét érintette. Nem gondolta, hogy valaki ilyen közel fog állni hozzá, hogy nem tud majd elmenekülni előle. Dimitrij illata valósággal megbolondította az érzékeit, és észre sem vette, hogy ő maga is hozzábújt. Az egész olyan abszurd volt, hogy ügyetlenül megpróbálta ő is csókolni a férfit. Az orosz mosolyogva harapott rá a nő alsó ajkára, mire Susanból egy halk nyögés szakadt ki, amit kihasználva Dimitrij a nő szájába hatolt.
A férfi maga sem volt valami gyakorlott a csókban, hiszen eddig nem tartotta értelmes cselekedetnek. Nem értette pontosan, hogy miért akarja annyira megkóstolni a nő száját, de azt jól sejtette, hogy igen ízletes lehet. Azonban mikor megízlelte, a vágy sötét köde elborította az agyát, és mást nem akart, csak maga alá gyűrni a nőt, és még több nyögést kicsikarni belőle.
Susan a karjait a férfi nyaka köré fonta, és odaadóan ölelte őt. Magát sem értve, hogy miként tud ennyire felszabadulni mellette. Nem volt túl tapasztalt a csókban, habár az előző barátjával igen sokat csókolóztak, azonban a férfi nem válogatta meg a helyeket, ahol kedve támadt megcsókolni őt. Az utcán elég kellemetlen volt, mikor a férfi tenyere a következő pillanatban már a melltartójában matatott.
- Ez nem helyes így – szakadt el a férfitól. – Nem szabad, hiszen a főnököm vagy – lihegett Susan.
- Valóban – bólintott, miközben igyekezett összeszedni minden önuralmát, hogy ne szorítsa a falhoz, és addig csókolja a nőt, amíg az el nem olvad, és adja meg magát minden vágyának.
- Ez így nem volt jó, vagyis több is volt, mint jó – beszélt zavarodottan. – Maradjunk az első verziódnál, tegeződünk, barátok vagyunk és munkatársak – kapkodott levegő után. Az arca igencsak kipirult, és nem mert a férfira nézni.
- Rendben – bólintott.
- Akkor holnap találkozunk – szedte össze a dolgait gyorsan. – Szia – és már távozott is. Dimitrij tett egy lépést, hogy megállítsa, de most túlságosan is fel volt dúlva ahhoz, hogy megállítsa. Jobb volt, hogy nem maradt, mert akkor az ágyába kényszerítette volna. Eleve tervben van, hogy megkapja a nőt, de akkor a bizalmát nem szerzi meg. Neki teljes egészében kellett Susan Smith, a lelke főleg.
Dimitrij a díszes fürdőszobában megengedte az elegáns fürdőkádat vízzel, és belemerült a hideg vízbe, hátha az lenyugtatja. Annak tudta be, hogy egy ideje nem volt nővel, és ezért zaklatta fel így Susan érintése. Felmerült benne, hogy rendel magának egy luxus prostit, de aztán elvetette, hiszen az nem űzné ki a fejéből Susant.
A nő előbb megállt egy kávézónál, és vett magának egy nagy pohár kávét, aminek az ízével igyekezett elnyomni Dimitrij csókjának az ízét, mert különben képtelen lett volna hazamenni. Ahogy kortyolta a kávét, érezte, hogy a szíve egyre hevesebben ver, és egyre nehezebben tudta rendezni a gondolatait. Legszívesebben visszament volna a férfi szállodai szobájába, hogy ismét csókolja őt, míg a sebzett lénye minél messzebb akart kerülni tőle, és a saját családjától is.
Ahogy kortyolta a kávét, az egyre hűlt, kevésbé esett jól neki. Ahogy tisztult a feje, a szíve is úgy nyugodott meg. Már nem haragudott magára, mert élvezte a férfi csókját, hiszen már az első találkozásuk során vonzónak tartotta. Azonban ő ugyanakkor leszámolt a férfiakkal, mint az alkohollal. Nem akart arra az estére gondolni, mikor összezúzták benne a nőiességét is. Nem akart emlékezni, hiszen nagyon fájdalmas volt arra gondolnia, hogy egykoron odaadta valakinek a szívét, mert azt akarta, hogy szeressék.
Idegesen rendezte a gondolatait, majd visszaült a volán mögé. Felhörpintette a kihűlt kávé utolsó kortyát. Visszanézett a hotel irányába, ahol a főnökét hagyta, felmerült benne, hogy mégis visszamegy, és megbeszélik a dolgot. Azonban el is hessegette a dolgot, hiszen még nem elég erős, ahhoz, hogy ellenálljon. Csak magát szégyenítené meg, ha a férfi karjaiba vetné magát, aki a pénze révén nála sokkal jobb nőket is kaphat. Valószínűleg a megemlékező toron elfogyasztott alkohol hatására csókolta meg őt, mivel nem volt a közelben más nő. Azonban látta már Dimitrijt inni, annál sokkal több alkoholt fogyasztott már a szeme láttára, és mégis tisztán tudott gondolkodni.
Újabb mély sóhaj után bekötötte magát, és indított. Hazament a szülői házba, ahol kérdezgették, hogy mi van közte és a főnöke között. Mikor azt mondta, hogy barátság, lehurrogták, hiszen barátok nem ölelik egymást ilyen bensőségesen. Nem néznek egymás szemébe olyan szégyentelenül, és a másik legárulkodóbb jel Susan felől az volt, hogy mosolygott. Már évek óta ők sem látták mosolyogni, de a férfira mosolygott. A nő rádöbbent, hogy valóban mosolygott a férfira, aki pár órája kihozta belőle a szenvedélyes nőt, csupán egyetlen csókjával.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
hali nagyon jó ez a történet be kell hogy valjam irigyellek amiért ennyire jókat írsz... remélem hamar folytatod majd :D
Re: szia:)
(LAOM, 2012.09.17 22:41)
Szia :)
Az első egyetemi napon jól fel tudod dobni az ember hangulatát. Ennek örömére töltöm is a következő részt :)
Örülök, hogy tetszett :) Köszönöm, hogy írtál :)
szia:)
(sayu, 2012.09.17 22:36)