Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


9. rész: Véradás

2012.09.22

 Másnap reggel Dimitrij elég nyúzottan ébredt. Nem gondolta volna, hogy a nő testének hiánya ennyire meg fogja viselni. Mit is várt, hiszen annyira kedves és gondoskodó volt, hogy már fájt belegondolnia, hogy ez a nő, akinek képes lett volna odaadni a szívét, valamelyik unokatestvérének a felesége lesz, és az ágyasa, míg gyermeket nem szül. Nem bírta elviselni a gondolatot, hogy Vadim hozzáér. Legszívesebben összezúzta volna a képét a kegyetlen unokatestvérének. Erőt kell vennie magán, és elfelejtenie, hogy egyáltalán hozzáérhetett Susanhez.

Susan vele ellentétben igen sokáig aludt, bár az túlzás lett volna, hogy jól is, de legalább sikerült egy igen szép időt az álmok birodalmában töltenie. Amikor kinyitotta a szemét eszébe sem jutott, hogy mire jött rá tegnap este. Első pillanatban a szoba sem volt ismerős, aztán végül ráismert. Dimitrij házának vendégszobája, Dimitrij pedig az ő hazug főnöke, aki elhitette vele, hogy önmagáért vonzódik hozzá, közben csak el akarta csalni ide Szentpétervárra.

Felkelt az ágyból, és valamennyire rendbe hozta magát, hogy ne érezze magát még rondának is. Ahogy belenézett a tükörbe, egy sápadt és karikás szemű nő nézett vissza, akivel nagyon kibabrált az élet.

-          Jobb napokat is láttál már kisanyám – mondta a tükörképének, majd megmosta az arcát.

Ahogy megtisztálkodott, kifésülte a zabolázatlan tincseit, majd lófarokba összefogta a haját, ami nem volt igazán hosszú, de a mennyisége miatt mindig irigykedve néztek rá a nőtársai. Ezután felöltözött, majd lement az étkezőbe, mivel már nagyon vágyott egy kávéra egyrészt, másrészt, ha tényleg kényszerítik a véradásra, akkor ennie is kell. Rendszeres részvevője volt a véradásoknak, hiszen a nagyapja emlékére az egész család az lett. Szívesen adott a véréből, ami pont olyan volt, mint Joseph Smith vére.

Most ezt is el akarják venni tőle ezek a nyavalyás oroszok, a büszkesége nem volt elég nekik. Lassan harapott néhány falatot, habár nem volt hozzá igazán kedve.

-          Végre, hogy ébren vagy – jelent meg Dimitrij, aki még mindig angolul beszélt a nővel tegnap este óta.

-          Pedig elhiheted, szívesebben maradtam volna ágyban – ment el a kedve az evéstől.

-          Susan kérlek, ne neheztelj rám! – fogta a tenyerei közé az arcát.

-          Kicsit nehéz, azzal a tudattal, hogy haza akartál hozni, megmutatni nagypapinak, hogy tessék én dugom a volt barátod unokáját, jah akit nem sikerült megölnöd az állomáson, mert még harminc évig élt falábakkal – mondta el szinte hadarva a véleményét.

-          Értem – sóhajtott mélyet. – A véradás két óra múlva kezdődik, egy óra múlva indulnánk – váltott hangnemet.

-          Rendben, addig elkészülök – kerülte meg a férfit, és szedett a tojásból, ami az asztalon volt. Igaz, hogy már kihűlt, de a nőt az sem érdekelte volna, ha kellemes meleg. Úgy érezte, hogy semmi nem teheti jobbá az itt tartózkodását.

-          Susan végre, hogy felébredtél – hallotta meg Natalija kedves hangját.

-          Szia – mosolygott erőtlenül a lányra.

-          Képzeld, Dimitrij már nem haragszik, és megengedte, hogy véradás után megint elmenjünk cukrászdába – lelkendezett.

-          Jól hangzik – bólintott, majd teát töltött magának.

-          Miért vagy ilyen szomorú? – kérdezte megilletődve.

-          Csak tegnap elolvastam a bátyád könyvének második kötetét, és eléggé lehangolt – hazudott a lánynak. Nem akarta a gyereket az összeesküvés elméletével megzavarni.

-          Dimitrij megígérte, hogy hamarosan elvisz Amerikába, hogy egy ottani orvos megműtse a lábam. Annyira jó lenne, ha mellettem lennél odaát. Persze tudom, hogy Dimitrij asszisztense vagy, de olyan kedves vagy velem – nézett rá azokkal a nagy barna szemeivel.

-          Remélem, a bátyád tartani fogja a szavát – mondta Susan kissé szarkasztikusan, hiszen most egyáltalán nem bízott a férfiban.

-          Még soha nem hazudott nekem – mondta büszkén.

-          Öröm az ilyen testvér – mosolygott.

-          Mesélj a tiédről? Tényleg neked van testvéred? – kérdezte, miközben őszintén csodálta a nőt, mivel embernek érezte magát mellette.

*

Néhány óra múlva Susan Dimitrij oldalán megjelent a jótékonysági véradáson, amit a beteg gyermekek gyógyulása érdekében rendeztek főleg, és tettek igen nagylelkű felajánlásokat. A nő a háttérbe húzódva szemlélte az eseményeket, figyelt, de nem adta jelét, hogy különösebben érdekelné az egész. A szemével Josephet kereste, akit a családja halottnak hisz. Vajon mit érezhet a férfi? Haragudott bármikor is a nagyszüleire? Annyira meg akarta ismerni, hogy már fájt neki a vágyódás.

-          Ismét találkozunk – lépett mellé hirtelen a férfi, és meglepően tisztán beszélt angolul.

-          Jó napot Joseph – mérte végig kissé remegve.

-          Ne nézz már ilyen ijedten, mert még azt hiszem, hogy félsz tőlem – próbált könnyed hangot megütni.

-          Apámra szoktam így nézni, a pillantása szinte rettegéssel tölt el, mivel velem jóval kritikusabb, mint a húgommal. Elsőszülött vagyok, akárcsak ő és enyhén bántja, hogy az ő fajtájából van bennem inkább, és ennek ellenére elég esetlen vagyok – nézett a férfira, és vizsgálta az arcát. Most jött rá, hogy Joseph álla teljesen olyan, mint az apjának George-nak.

-          Az apád kire hasonlít inkább, az anyjára vagy az apjára? – lett némileg idegesebb a hangja.

-          Az anyjára, nagyi termetét és vérét, míg nagyapa magasságát örökölte. Arról inkább ne beszéljük, hogy természetre is nagymama inkább – beszélt zavartan, mikor rájött, hogy semmi jót nem tud mondani a családjukról.

-          A nagymamád milyen asszony volt? – kérdezte szinte vágyakozva, amitől elszorult Susan szíve.

-          Elég komplikált személyiség volt. Határozott, szorgalmas és isteni palacsintát sütött kiskoromban. Aztán először nagyapa halálával megváltozott, életunt lett. Mielőtt kiderült volna a papa betegsége, el akarta hagyni, de mikor kiderült, hogy milyen súlyos is a baj, vele maradt, és éveken keresztül ápolta. Ahogy papa átszenderült egy másik világba, összetört. Egyszer láttam kicsit jobb kedvűen, mikor én aludtam hétvégén nála. Akkoriban a tévéből az folyt, hogy egy tizenegy éves lány anya lett. Pont én is annyi voltam, és felmerült benne, hogy szívesen lenne dédnagymama. Persze akkor én még az ivarérett kor közelében sem jártam, de az új élet felvidította egy nagyon rövid időre. Ezután beköltözött a városba, de már akkor benne volt a rosszindulat, és… Bocsánat fecsegek össze-vissza – gondolta meg magát.

-          Mi történt? – lett kíváncsi.

-          Nagyapával meghalt belőle a kedvesség is. Nem érdekelte, hogy ki az, a földön volt valaki, ő még jóval nagyobbat rúgott bele – rezzent össze, mivel felidézte, hogy a családban volt egy csúnya incidense az unokatestvéreivel, amiből alapból nem jöhetett ki jól, mire a nagyanya még gyártott néhány rosszindulatú pletykát. Emlékezett, hogy hiába tagadta a nagyanyja ellene koholt alaptalan vádjait, nem hitt neki senki. A húga nem mert megszólalni, hogy védje, mert akkor ő is megüthette volna a bokáját, hogy az unokatestvéreivel szembeni ügyben sem Susan kezdeményezett. – Bocsásson meg, inkább abbahagynám, hiszen halottról jót vagy semmit – erőltetett magára egy mosolyt, pedig kedve lett volna sírni az emlékektől. Akárhányszor eszébe jutott, hogy soha nem volt hitele a szavának, mérhetetlen fájdalommal töltötte el. Hányszor volt már, hogy igazat mondott, és az apjának nem tetszett, ezért rögtön a szemébe vágta, hogy hazudik. Nem egyszer volt pofon a végeredmény, aminek emlékére a szemei könnyel teltek meg.

-          A húgom hogy viselte anyánkat, hiszen ő fogadta be – váltott témát.

-          Susan nénikém egy végtelenül türelmes és energikus nő. Hihetetlen aktivitással felügyelt négy gyerekre, és még a faipari cégnél is szinte az egész iroda a fejében volt. Persze azóta csak három gyerekre felügyel, bár van úgy, hogy beugrik Lizbeth pasija, vagy David egy-egy haverja. De egy-két fővel többen vagy kevesebben vannak a házban, neki nem jelent problémát – magyarázta.

-          Jól emlékszem, hogy kitűnően kézilabdázott? – kérdezte komolyan.

-          Figyelemmel kísért minket? – lepődött meg Susan.

-          Huszonnégy éves voltam, mikor elmondták az igazat. Az öreg Igor elmondta, hogy miért más a vércsoportom és a szemem. Minden Zavulonnak barna szeme van, bár szerintem ezt Dimitrij mellett észrevetted. Megkerestem a családot, bár odamenni nem mertem. A húgom akkor volt tizenhat éves, és egy különös véletlen folytán az iskolája Moszkvába vitte őket kirándulni a hidegháború fenyegetéseként. Úgy volt vele a politikai vezetésünk, ha az ifjaik itt vannak, akkor nem támadnak rájuk. Egyszer összeszedtem magam, és odamentem hozzá beszélni vele. Nem lepleztem le magam, csak hallani akartam a hangját. Ő nagyon kedves és közvetlen volt velem. Nagy tisztelettel beszélt apánkról, és véletlenül megsértette a kezét egy kiálló drót. Én megszereztem a zsebkendőt, és megnézettem a vérét. Nem kellett csalódnom, ugyanolyan volt, mint az enyém. Haza akartam menni, mire Igor azt mondta, hogy elenged, de akkor hoz helyettem mást, akinek olyan a vére, mint az apámnak. George-ot korábban megvizsgáltatták az amerikai sereg által, és nem nullás volt. De a húgom igen, amiről ők nem tudtak, de hamar kiderült volna. Igaz nem tudtak róla, de ha kicsit komolyabban belevetik magukat a témába, rátaláltak volna. Nem tudtam elviselni a tudatot, hogy az az életvidám lány Igor karmai közé kerüljön. Az öreg mániája, hogy a vérünk szent és csodás képességekkel bír, holott csak azért működött a vérátömlesztés, mert apám nullás vércsoportú volt. Ahogy te és én is azok vagyunk – mondta el a történetét nagyvonalakban.

-          Mit akarnak tőlem? – kérdezte félve a nő.

-          Igor hisz benne, hogy a családunk vére szent, ahogy már mondtam. Azt akarja, hogy az ő családja is az legyen. Ezért amelyik unokája feleségül vesz téged, annak adja át a családfői pozíciót – mondta nagyot sóhajtva Joseph.

-          Szóval Dimitrij ezért udvarolt nekem – estek neki rosszul a frissen felfedezett nagybátyja szavai.

-          Dimitrij rendes férfi, örülj neki, ha akar tőled valamit. Nem az érzelmek híve, és nem szokása szórakozni a nők szívével. Általában egyenes és a testvéreivel gondoskodó. Azonban valakitől nagyobb félnivalód van. Nézd ott van Igor! – mutatott egy tolószékes öregemberre. – Ne zavarjon meg, nincs szüksége a székre. Csak az emberek szimpátiáját akarja elérni, és direkt játssza meg a gyengét. Elég energikus vénség és az agya nagyon is a helyén van. A jobb oldalán látod a férfit, aki még ide is nyakkendőt vett fel – bökött arra a fejével. Susan alaposan megnézte a férfit, akin látszott, hogy igen kifinomult. Körülbelül olyan magas volt, mint Dimitrij, de valamivel véknyabb, de ettől egyáltalán nem tűnt gyengének. A Zavulon családra jellemző barna szeme neki is megvolt, de a pillantása inkább számító volt, míg Dimitrijé nyílt.

-          Mit kell tudnom róla, azon kívül, hogy kerüljem el? – sóhajtott mélyet a nő.

-          A neve Vadim, és ő biztos a kérőid között lesz. A Zavulon klánon belül őt és Dimitrijt tartják esélyesnek a vezetői képességeik alapján a családfői posztra. Azonban mindenki tudja, hogy Dimitrij nem akar itt maradni, hiszen a húgát soha nem fogadnák el a család részeként. Itt az országban nem műthetik meg, mert az öreg így parancsolta. Az öreg Igor úgy nevezi Nataliját mindenki előtt, hogy Fattyú. Dimtirij és az öccse imádják a húgukat, és azért vállalták el a feladatot, hogy megkeresnek. Jobban jártál így, mert Vadim nagy valószínűséggel a hajadnál fogva rángatott volna az országba – simított végig két ujjával a nő arcán.

-          A két nullás vérűt megkérném, hogy kezdjék meg a véradást! – hallották meg az öreg Igor hangját, mire minden szem Josephre és Susanra szegeződött.

-          Hm? – nézett a nagybátyjára, aki azt tanácsolta neki, hogy titkolja, hogy tud oroszul, mert így bátrabban beszélnek előtte, amiből lehet egy kis előnye.

-          Gyere, hagy csapoljanak meg minket! – nyújtotta a kezét Susannak, majd miután a nő megbízott benne, és a kezébe tette a sajátját, az adminisztrációhoz léptek, ahol úgy kezdték, hogy megszúrták a nő ujját. Rögtön a vértípusát állapították meg, de senki számára nem hozott meglepetést, hogy nullás. Ezután jött a hemoglobin szint mérése, majd a vérnyomását is megnézték. Mivel nem volt semmi probléma, így hamarosan fel is feküdtek a különlegesen erre kifejlesztett ágyakra, majd megszúrták őket. Mindenkinek feltűnt, hogy Susan szorosan összezárta a szemeit, és elfordult, mikor tűvel közelítettek felé.

-          Minden rendben? – kérdezte a megszúró nővér a nőtől, aki még annyira a szúrás hatása alatt volt, hogy nem felelt.

-          Jól vagy Susan? – kérdezte Joseph.

-          Igen, csak félek a tűtől – felelte kissé idegesen.

-          Van még valami, amitől félsz? – kérdezte, majd nyögött egyet, ahogy őt is megszúrták. Mosoly látszott az arcán.

-          Mi  ilyen vicces? – kérdezte Susan kissé zavartan.

-          Én magam is rettegek a tűtől – felelte a nagybátyja. – Már megszoktam, hogy évente ötször megcsapolnak. Szíve szerint Igor többször megtenné, mivel magába fecskendezteti a vérem, mintha ez lenne a csodás elixír, amitől még mindig él és ilyen jól tartja magát.

-          Engem évente háromszor csapolhatnak – merengett el a nő.

-          Pontosan, persze ha terhes lennél valamelyik Zavulon férfitól, akkor két évig nem nyúlhatnának a véredhez – mondta elmélkedőn, miközben végre rájuk kötötték a zacskókat. Az előzetesen levett kémcsövekből rögtön az erre alkalmas vizsgáló gépekbe helyezték a vért, hogy ellenőrizzék azok tisztaságát. Azonban besípolt a gép, és a nővér azonnal kihúzta Susan vénájából a tűt.

-          Nem vehetünk tőle – közölte, majd a doktorhoz sietett.

-          Mi történt? – nézett tanácstalanul szét Susan.

-          Nem tudom, de te most megúsztad – sóhajtott mélyet Joseph, akiből folyamatosan pumpálták ki a vért.

-          Jól van? – kérdezte félve, miközben a papírra pillantott. – Te jó ég, a hemoglobinja nagyon alacsony – ijedt meg.

-          Mi történt? – lépett oda Dimitrij.

-          Joseph vérszegény, nem adhat vért – mondta idegesen.

-          Hé, leállítani! – parancsolt a nővérre, mikor látta az értéket. Kereken száz volt, ami azt jelenti, hogy még neki is alig elég, nemhogy még adjon is belőle.

-          Mi történik? – kérdezte ingerülten az idős Igor, miközben odagurult a kerekes székével.

-          A nő hormonszintje túl labilis, hogy vért vegyünk, míg a férfinak kevés vére van – felelte az orvos.

-          Az istenit neki, nekem kell a vérük – üvöltött, akár egy őrült. Susan összerezzent a hangjától, és megszorította Dimitrij kezét.

-          De most nem adhatnak, és ahogy kinéz három hónapig ez így is marad – mondta határozottan a férfi.

-          Dimitrij, ne merészeld megmondani, hogy mit tehetek és mit nem! – mondta az öreg.

-          Az egészségük nem engedi. Ezzel maga sem hadakozhat – állt védelmezően a nő elé Dimitrij.

-          Szóval te akarod őt – állapította meg nyugodt hangon.

-          Nem, már megmondtam mit akarok. Holnap visszatérek az Államokba. Este találkozunk az estélyen – ragadta meg a nő karját, és húzta el onnan.

-          Beleszeretett – állapította meg Vadim a háttérben maradva. Az ajkai veszedelmes mosolyra húzódtak, de mégis valahogy őszinte volt. A szeme úgy csillogott, amitől teljesen átszellemült az arca. Az elméjében kezdett megszületni a furfangos ötlet, amivel megszerzi a Zavulon család feletti irányítást.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Szia*.*

(Sayu, 2012.09.22 20:50)

Megint én zavarlak!! Foglak is még egy ideig remélem nem gond. Nos akkor megnyugtatlak hogy eddig minden úgy ment ahogy gondoltam hogy menni fog X"D tudod én is írok történeteket. Így valahogy nekem is ez jutott eszembe folytatni. Bár őszintén bevallom a vége meglepett. Ez a Vadim alak nekem sáros valahogy. Még a szeme sem áll jól. De nagyon tetszik. Remélem hamar folytatod!!

Re: Szia*.*

(LAOM, 2012.09.23 18:08)

Kiváltképpen üdítő az úgynevezett zavarásod, bár számomra nem zavaró :) Szóval kiszámítható vagyok? Mindegy, nem járhatok át mindenki eszén. Vadim valóban rendesen be fog még kavarni, de ki tudja, a végén még meg is kedvelheted :) Vagy nem, de olyat fog alakítani, amire senki sem számít :)
Köszönöm szépen, hogy elmondtad a véleményedet :) Örülök, hogy tetszett :)
Én kíváncsi vagyok a te írásaidra, majd írd meg valahol, hogy miképpen tehetem meg. :)